Végre megtudtuk, mit gondol a Momentum!

2017. március 02. - Tálos Lőrinc

Az index feltette a kérdéseket, amelyek alapján megrajzolható a „már majdnem párt” politikai arculata. Eddig azt lehetett tudni, hogy 1, ellenzik az olimpiát 2, ellenzékiek 3, hidegrázást kapnak a 2010 előtt kormányzó, baloldalinak nevezett pártok örököseitől. Bevallom, én mindhárom ponttal kurvára…

Tovább

Orbán meggyilkolt olimpiai álma

  Az álom képek, gondolatok, hangok és érzések összessége, mely az agyon fut át alvás közben. Az álmok létrejöttének oka, módja és az álmok jelentése még nem tisztázott, bár mindig is érdekelte az embereket. Többen is foglalkoznak álomfejtéssel, számos álmoskönyv létezik; az álomkutatással…

Tovább

Már magyarázkodnak

Évek óta már csak maguknak és saját választóiknak magyaráznak, értelmeznek, rajzolnak és nem az ország egészének. Úgy is mondhatjuk, hogy maguknak értelmezik a valóságot, maguk felé hajlítják a teret. Olimpia-rendezés kritikusként is fájó látni, hogy mekkora zakót kapott a kormány, a Budapesti…

Tovább

Most derült ki igazán, mennyit jelent az olimpia a kormánynak

SEMMIT

Semmit? Na jó, ez talán túlzás volna állítani (hiszen mennyi-mennyi milliárdot lehetne vagy lehetett volna), de tisztességes versenyt, fair küzdelmet biztosan nem. A népszavazás arról szólhatott volna, hogy megkérdezik az embereket (demokrácia), ahogyan ezt normálisabb helyeken teszik, szeretnék…

Tovább

Egy olimpiai aláírásgyűjtő naplója

  Mérhetnek bármit a közvélemény kutatók és el lehet olvasni töménytelen szociológiai tanulmányt, a választókkal, de sokkal inkább az emberekkel csak és kizárólag az olyan terepmunkák alatt lehet találkozni, mint egy népszavazási aláírásgyűjtés. Ilyenkor ismered meg az emberek igazi arcát, a…

Tovább

Nehogy már egy maroknyi budapesti döntse el, hogy mit akar az ország! - mondta a fideszes képviselő

Amikor valami vargabetűkkel volt csak értelmezhető, leírható, akkor Obelix mindig azt mondta Asterixnek, hogy dilisek ezek a rómaiak. Nos, Obelix egy kedveskedő, nagydarab képregényhős volt, aki beleesett a varázsitalos kondérba, azóta csak idült vigyor ül az arcán, ami mellé odalopózik némi…

Tovább

Segítsen Ön is Habonynak és csapatának!

Ezt most meg kéne magyarázni.

  Talán ön is tud róla, hogy hazánkat sok oldalról fenyegetik! Brüsszel folyton szuverenitásunkra tör, Soros György pedig busszal utaztatja a menekültek százezreit. Miközben a kormány pallosa a rezsidémon nyakát célozza, másik kezében pajzs, de ki tudja, hogy meddig védheti még meg a hazaárulók…

Tovább

Vér folyik a Móriczon, borosüveggel vágták fejbe az aláírásgyűjtőt!

Elszabadultak az indulatok

  Egyre élesedik a helyzet az olimpia-rendezés elleni aláírásgyűjtés körül. Olvasóink jelezték, hogy a Móricz Zsigmond körtérnél az egyik LMP-s aláírásgyűjtőnek egy borospalackkal megütötték a fejét. Információink szerint a rendőrség a helyszínen intézkedik a sérültet azonban nyílt sebbel kórházba…

Tovább

Sokmilliárdos tévedés az olimpiai költségek számításánál?

  Megér 11 ezer milliárdot az országimázs? - teszi fel a kérdést egy pénzügyi szakember, aki súlyos számítási hibákat talált a kormány által készíttetett olimpiai megvalósíthatósági tanulmányban. A hasonló számításokat húsz éve oktató Berlinger Edina,  a Corvinus Egyetem Befektetések és Vállalati…

Tovább

3,6 millió tonna szén-dioxid, hangulatjavításra

Szigeti Cecília írása

Az olimpia szervezésének költségeiről már többször írtunk. Nagyon sok pénzt (bármelyik becslés is igaz) elkölteni luxus beruházásokra, miközben a minőségi élet feltételei hiányoznak az országban, önmagában is felelőtlenség. Ehhez hozzáadódik az is, hogy az olimpia, a szervező város számára felér egy…

Tovább