A valódi viták otthona

Naszádos Zsófia: Szavakat keresni

2016. szeptember 26. - szénhidra

ar_0ae9b840581f232938b3329d9054d527_big.jpg

 

A nyelvhasználat módja a legszubjektívebb tulajdonságaink közé tartozik: egyes szavak és kifejezések még hasonló értékrendű embereknél is más-más értéktartalmat hordozhatnak és különböző megítélés alá eshetnek személyes tapasztalataik, élményeik és érzelmeik tükrében. Persze egy demokratikus társadalom normális működéséhez elengedhetetlen, hogy működjön egyfajta „nyelvi konszenzus”, a kimondott szavak mögött ideális esetben tartalmi, értékalapú közmegegyezéssel.

 

Hatékonyan és előrevivően ugyanis kizárólag úgy lehet megvitatni esetenként szinte felfoghatatlanul sokrétű, -például marginalizált társadalmi csoportokat érintő- problémákat, ha egyrészt legalább bizonyos kulcsszavak alatt ugyanazt értjük, másrészt ezek a szavak anélkül írják le a jelenségeket, hogy eközben embereket vérig sértenek, megaláznak, sztereotípiák alapján kategorizálnak, elvágva ezzel a normális párbeszéd további lehetőségét. A politikailag korrekt beszédmód elterjesztését eredetileg pontosan ennek elkerülése motiválta.

 

A kritikusoknak abban persze igazuk van, hogy a politikai korrektség címszava alatt leginkább az emberi jogi fókuszú liberalizmus nyelvi kanonizálása zajlott le, így a PC forradalma elsősorban olyan területeket érintett és olyan csoportok (szexuális és etnikai kisebbségek, nők, fogyatékkal élők stb) a kedvezményezettjei, amelyek a liberális értékrend hagyományos gyámolítottjai voltak. Mind a baloldali,- de tegyük hozzá – esetenként a konzervatív kritika is megalapozott lehet tehát. A PC beszédmód élharcosai ugyanis nem csak a „prolizást” kérik ki maguknak ritkán. Ha éppenséggel mélyen hívő keresztények háborodnak fel egy-egy általuk sértőnek vélt poénon, kifejezésen, akkor rendre a szólásszabadságra való hivatkozással söprik le a kérdést az asztalról, mondván: szabad nyilvánosságban nem ildomos annyira érzékenynek lenni.

 

Ezen a ponton adódik a kérdés: ha ez így van, ha a PC valóban nem más, mint a liberálisok beszédmód szabályozó monopóliuma, szükség van rá egyáltalán? Nem épp a vele való végső leszámolás hozhatná el a vágyott „szabad nyilvánosságot”? A válaszom egyértelmű nem.

 

És nem pusztán az unalomig ismert közhely miatt, miszerint a kimondott szó maga is cselekvés, vagy legalábbis a cselekvéshez vezető első lépés lehet, ezért érdemes megfontolni, meddig megyünk el a „bátor szókimondásban”. (Noha a végső és legfontosabb érv alighanem mégiscsak ez. )

 

A megoldást nem a PC felszámolása, hanem eredeti céljának, jelentésének visszaállítása és egyúttal fókuszának kitágítása jelentené. A politikailag korrekt beszédmód válsága ugyanis ma elsősorban arra vezethető vissza, hogy élharcosai már nem egy-egy szót, kifejezést akarnak a kollektív szótárunkból kiiktatni, és valamilyen kiérlelt, méltányolható szempontrendszer alapján mással helyettesíteni. Ennek helyébe társadalmi viták komplett letiltása lépett, lásd az amerikai egyetemeken „safe space”-eket kreáló, magukat ultraprogresszívnek tartó csoportok mozgalmát.

 

Ezzel a PC hívei a saját farkába harapó kígyó helyzetébe kerültek: a kvázi-haladó szellemű ideológiai konszenzus irreális mértékű, erőszakos kitágításának kísérletével lemondanak arról, hogy a saját nézeteik össztársadalmi hasznáról, igazságáról szélesebb társadalmi rétegeket is meggyőzzenek, akár fárasztó, izzadságos vitákon keresztül. A jobb híján populistának nevezett mozgalmak előretörésének, a végletekig leegyszerűsítő, majd ennek nyomán a primitív, nem PC- beszédmód terjedésének kevés dolog ágyaz meg jobban, mint ez a mentalitás.

Ha az a cél, hogy a társadalmi kohéziót legalább minimálisan szavatolni képes, szenzitív beszédmód megmaradjon, erre a legjobb gyógyír alighanem az lenne, ha a jelenleginél lényegesebb nagyobb bátorsággal, és a vágyálmok helyett a valóság iránti nagyobb fogékonysággal vetnék bele magukat olyan témák kivesézésébe, amelyek a PC-t tűzzel-vassal üldözők kedvenc vadászterületei, legyen szó akár az etnikai kisebbségek integrációjáról, akár demográfiáról vagy bevándorlásról. Ez azért is fontos lenne, mert „nyelvi támaszt” adhatnának világszerte olyan szavazópolgárok tömegeinek akiket pusztán a problémák érzékelése, és nem az agresszív, provokatív retorika vonz.

 

Mindenkinek jobb lett volna, ha a magyar közélet nem jut el oda, hogy a parlament falai között kelljen ex-szkinhedekkel a cigánybűnözés szóról szemantikai vitát folytatni. Ehhez azonban arra lett volna szükség, hogy azt a leírhatatlan nyomort, a vele párhuzamosan, alattomosan felemelkedő etnikai töltetű feszültséget, szorongást, amely végül kitermelte a keresletet a kifejezés iránt, idejekorán felismerjék, kezeljék, és legfőképp: megtalálják azt a fogalmi rendszert, amelyben beszélni lehet róla.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr398267118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyallampolgar 2016.09.27. 13:28:11

Egyetértek azzal, hogy szavak tabusítása dupla-gondol rendszerű szűrése soha nem old meg problémákat és inkább szőnyeg alá söpri azokat.
Viszont nem vitatnám el a PC eredeti szándékának létjogosultságát, miszerint kifejezések váltogatásával, árnyalásával igyekszik elkerülni az öncélú sértést, megbélyegzést, minősítést (béna, tolókocsis, kerekesszékes).
Szerintem a lényeg, hogy visszafelé is működjön. Ha valaki a liberalizmus dobogóján osztja az észt, akkor ne a kifejezések árnyaltságán szőrözzön, hanem a tartalmi résszel vitatkozzon.

ogli dzsí 2016.09.27. 13:49:51

Nem liberálisok. Ugyanaz a fajta akiről Adolf tartotta nagy sikerü gyüléseit.

Advanced Flight 2016.09.27. 13:57:34

Felesleges fáradozni a PC "megjavításán". Ugyanúgy, ahogy számtalan eszme, idea a történelemben, a PC is végigment egyfajta érési folyamaton. Kezdetben bizonyára bátor, haladó és szükséges kezdeményezés volt, ami egyre nagyobb sikert ért el és befolyásra tett szert a közbeszédben, majd "karrierje" csúcsán már önmaga és mindazon cél ellentétébe fordult, amiért eredetileg kitalálták. A történelem épp most lép túl rajta, talán a használható elemei afféle reliktumként megmaradnak (nyilván nem lesz újra divat a niggerezés), de meghatározó voltát elveszíti.

Girhes Joe 2016.09.27. 14:01:09

Én csak az egységes mércét kérem számon folyton. Ha tilos azt mondani, hogy undorító magamutogató homokos, akkor azt is legyen tilos, hogy idióta magyarosch nemzetieskedő. Vagy még inkább, legyen szabad mindkettő, aztán nem kell hallgatni annak, akit zavar. Fel kell fogni végre, hogy egyvalakinek emez az érték, másvalakinek meg amaz. A liberalizmus öngólt lő azzal, ha az általa pályolgatott kisebbségek jogainak védelme álcájával megalázza a többséget (sőt, néha más kisebbségeket, mint pl. nemzeti kisebbségek). Hogy is mondják ezt szépen? A pc egy bizonyos szinten túl kontraproduktív. Oké, hogy nem idiótázom én se le azt, aki értelmi fogyatékos, de ugyanakkor a szellemi fogyatékosságossággal élősködésködő is már nyakatekert túlzás, a paci másik oldala.

Zephyrous 2016.09.27. 14:17:51

A liberalizmus szabadsága odáig terjed, amíg egyetértesz velük, ha ellenkező állásponton vagy, azonnal náci/terrorista/egyéb leszel.