Vannak, akik azt állítják, hogy a kvótanépszavazás értelmetlen, vagy alkotmányellenes eredményt hoz. Akik így gondolják, azok szerint az Országgyűlés a népszavazás eredményeképpen mást nem tehet: vagy nem hoz törvényt, vagy az uniós joggal ellentéteset hoz, illetőleg hoz egy olyan tiltó jogszabályt, amely egy olyan uniós jogi aktust tilt, amely még nem született meg, illetőleg az uniós alapszerződés szerint nem is születhet meg. Vagy – az akaratnyilvánítás céljával ellentétesen - a jövőbeli esetleges betelepítéshez kell hozzájárulását adnia. Tehát bármit tesz, vagy jogellenes, vagy értelmetlen eredményre jut.
Ha elfogadjuk azt, hogy a kvótanépszavazás ilyen kimenetelű jogalkotási kötelezettséggel jár az Országgyűlés számára, az azonban nem jelenti a népszavazás értelmetlenségét, vagy jogellenességét. Hiszen semmi akadálya nincs annak, hogy megtiltsuk a Napnak, hogy ne keljen föl. A tiltó szabályt semmilyen magatartás nem fogja megsérteni (a Nap minden bizonnyal holnap is föl fog kelni). Így inkább annak a fölvetése az értelmetlen, hogy van-e jogunk a Napnak megtiltani, hogy ne keljen föl, vagy, hogy egy ilyen tiltás alkotmányellenes-e.
Ezt azoknak is tudniuk kell, akik a népszavazás értelmetlenségével érvelnek.
Ami miatt mégis ellentmondásba kerülnek önmagukkal, az a népszavazás belpolitikai és morális kérdéseitől független. Az, az unióról szól.
Álláspontjukkal azt a látszatot tartják fenn ugyanis, hogy az uniós intézmények működése, az uniós szervek és a tagállamok közötti munkamegosztás az alapító szerződések, és azok szelleme szerint alakul. Ha valamit nem enged az alapító szerződés, az nem is fog megtörténni.
Ez azonban egy ideje nincs így. Az integráció a saját maga által és a tagállamokkal közösen elfogadott szabályok és az alapszerződés ellenében működik.
2005-ben a holland és francia népszavazás eredményét megkerülve ratifikálják a lisszaboni szerződést, 2011-ben Olaszországban államcsínnyel lecserélik a miniszterelnököt, 2015-ben az EU párti és népszavazással megerősített görög kormányprogramot a görög bankok kivéreztetésével törlik el, a megszorítás-ellenes portugál parlamenti többség elnöki vétóval nem alakíthatott kormányt, a holland népszavazás ellenére erőltetik Ukrajna társulását, titokban tárgyalják le a TTIP-t.
Az EU megragadta a válság kínálta lehetőséget annak érdekében, hogy hatalmát kiterjessze: A görög adósságválságot úgy kezeli, hogy a válság időtlen időkig fönnálljon és így egyik tagállamát ne választott képviselői, hanem egy meg nem választott trojka irányítsa.
Ennek a tendenciának az eufemisztikus megnevezése a „föderalizmus”, amely egyébként az európai egységesülés történetének kezdetén már elbukott. Az egyes nemzeti politikák jobbra tolódása (HU, PL, FR, A, D) mellett kevés figyelmet kap, hogy maga az EU autoriter. Mindegyikük ugyanabban a válság utáni történelmi helyzetben, ugyanazt a politikai dinamikát követi.
Ebben az összefüggésben a kelet-európai tagországok külön álláspontja sem annak köszönhető, hogy Kelet-Európa a „kommunizmus” miatt tradicionálisabb, monokulturális, vagy elmaradott társadalmak otthona lenne. Ez csupán a hegemónia és helyi képviselőinek (a liberális középosztályok) ideológiája, amely a Nyugat és a Kelet közötti hatalmi, gazdasági különbségeket a Kelet alsóbbrendűségének elméletével igazolja.
A népszavazás legfontosabb tétje tehát nem alkotmányjogi, és nem is a „kormányhoz” vagy a „bevándorlókhoz” fűződő viszonyban, vagy az ehhez kapcsolódó ideológiai és morális szókincsekben jelenik meg. A népszavazás legfontosabb metszete, hogy a válság-üzemmódban működő tagállami politikák versengenek a válság-üzemmódban működő uniós politika fölötti irányításáért.
Azt, hogy egy népszavazás abszurd, nevetséges, a benne résztvevők tökfilkók, illetőleg Oroszország szekerét tolják a véleményipar egyszer már végigmondta az április holland és a BREXIT referendum kapcsán. Ahogyan azt is, hogy a népszavazással a nép a brüsszeli elitnek üzenhet.
