Míg a Fidesz-KDNP uralkodása során az ideológia maszlagra nagy hangsúlyt fektetnek, sokat hallunk a munka értékének fontosságáról, a polgártársak erőfeszítéseiről, addig az iga közös húzásába sokszor belerondít a flancolás, az élet azon a bizonyos túl nagy lábon. Miközben az egyek vagyunk himnusza harsog, egyre üvöltőbb a szakadék az egyre összemosódóbb gazdasági és politikai elit és mindenki más között.
Az egykulcsos személyi jövedelemadó melletti érvelés központi eleme is az volt, szemben a többkulcsos, szociálisan érzékenyebb modellel, hogy itt aztán tényleg mindenki annyit vihet haza, amennyit akar, amennyiért hajlandó megdolgozni, csak ugye ez egy olyan világban, ahol a kapcsolatok mindennél többet érnek, sőt, egyre-egyre többet, nem teljesen igaz. Mindez, gondolnánk, okkal háboríthatja fel a két kezükkel dolgozó embereket. Ahogyan nem teszik, hiszen van számos dolog, amire haragudhatnak inkább, erre volt jó például a migránsellenes gyűlöletkampány.
Ha nagyszerű üzletemberek ülnének a vezető tisztviselők székeiben, akik már azelőtt hatalmas vagyonra tettek szert, mielőtt az ország vezetésében szerepet kaptak, talán könnyebben lehetne elfogadni mindezt, mint akkor, ha a prominensek eddigi tevékenysége kizárólag politikai természetű, pláne ha a korrupció szele sem annyira messze fújdogál nevezett emberek házától. És csak körül kell nézni, a jelenlegi garnitúra jelentős része politikai pályán lépett be a munka világába és, különösen, ha dolgok nem fognak változni, onnan is fognak sírba szállni, a többiek rokonok és szalmaemberek.
A túlzásba vitt urizálás állítólag korábban komoly feszültségforrás volt a régi, mérsékeltebb és az új, fiatal szárny között. Lázár vadászatai, kitudjahonnanvanvagyona Habony festményakciója vagy dubajozása, Andy Vajna vagy épp Mészáros Lőrinc bizniszei és Rogán Antal akciói azonban ma már mindennapos elemei a napi sajtónak, a felcsúti furcsaságokról már nem is beszélve.
Meglepő talán, de az ütőképes ellenzék hiánya az egyik legfontosabb üzemanyaga a flancnak, a határok folyamatos tágításának. Hiszen valójában mi történhet? Milyen következménye lehet a dolgoknak? Nyilván semmi. Zsiga Marcell, aki ifjú titánként, alig néhány éve még arról papolt a kormány színeiben, hogy 47.000 forintból meg lehet élni, ma a Szerencsjáték Zrt-nél vesz fel havi bruttó 1.5 milliót. Mészáros Lőrinc, Felcsút gyöngye a semmiből épített milliárdos birodalmat, hogy magának vagy csak strómanként, azt egyszer talán majd megtudjuk. Vagy a szekszárdi mutyimodell, amivel az LMP-s Hadházy a Parlamentben próbálta megszorongatni Orbánt, aki azt mondta, nem hallotta a kérdést. A házszabály szerint azonban annak megismétlésére sajnos nincs lehetőség.
Rogán Antal közgazdász például a Fidelitasból indulva a fideszes polgármesterségen keresztül lett miniszter, amíg lehetett párhuzamosan futtatva az országgyűlési képviselőségét Belváros-Lipótváros irányításával. Aki leginkább táskájával, a letelepedési kötvények offshore végeknek való kijátszásával és a belváros gyanús ingatlanügyeivel vívta ki magának a hírnevet, újdonsült minisztersége és politikai aktivitása sokkal kevésbé figyelemreméltó. Az, hogy valaki sokat beszél, még nem teszi fajsúlyos politikussá, ahogy a hatalom sem, amit Orbántól kap, ettől persze még erősember csak nem úgy és nem azért.
Rogán hétvégi helikopterezése pont ezért izgalmas. Olyan határátlépés, amit ő is érez, ami miatt egy pillanatig még magyarázkodni is kezdene, de aztán nem. Esküvőre repült helikopterrel, amit letagadott. Miután képek bizonyították, elismerte. Majd kiderült, nem is az ő pénzéből repültek, hanem a felesége vállalkozásából adódott a lehetőség. Mert ilyen jól megy? Nem, csak barter. Ráadásul fáradt volt a fia. A történet nem azért furcsa, mert nem használhat valaki helikoptert, még csak nem is azért, mert majdnem egy kórház tetején landoltak, hanem azért, mert mindez kizárólag a külsőségekről szól; a miniszter Hajdú Péter médiapojácának akart tetszelegni a pletykák szerint. Ennek bevállalása vagy épp az, honnan volt 1.8 millió az útra azonban már ingoványos talaj. Ha a népszavazást behúzzák, ha érvényes (ahogyan nem volt) a referendum, talán kevésbé ciki a történet, de vesztes csata idején felhívni a figyelmet azokra a dolgokra, melyek miatt iszonyatos mélyrepülésbe kezdett a Fidesz-KDNP mielőtt elkezdődött volna a menekültek elleni uszítás, nem tűnik bölcs dolognak. Úgy pedig végképp ciki, hogy pont a népszavazás előestéjén történt a dolog. Ráadásul kommunikációs miniszterként, aki mintegy 15 milliárdot tapsolt el a végül megbukott kampányra.
És akkor mi van? A szomorú igazából az, hogy nem sok. Nyilván nem történik semmi, hiszen mi kényszeríthetné rá az aranyifjakat, hogy bármit is másképp csináljanak, ha egyszer Magyarországon bármit lehet.
