A valódi viták otthona

Reflektor

Csepregi János: Vajon a Milla sorsára jut a Kutyapárt?

2016. október 07. - szénhidra

 

A Milla és a Kutyapárt közti párhuzam sok szempontból erőltetettnek tűnhet, azonban kétségtelen, hogy ennél lényegesen több a hasonlóság, így könnyen felismerhetővé válnak azok a lépések, melyek elkerülése mindenképp szükséges ahhoz, hogy az MKKP ne váljon az ellenzéki hiénapártok martalékává vagy tűnjön el egyszerűen a süllyesztőben.

Az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” mozgalom elindulásának fontos pontja volt az a diáktüntetés, melynek résztvevői2010. december 20-án a médiatörvény szólásszabadságot korlátozó módosítása miatt kívántak tiltakozni. Azóta persze sok minden történt, sokkal magasabbra került a küszöb Orbánék ügyeskedéseinek köszönhetően, de hat éve még ez is elégnek bizonyult, hogy néhány ezer ember az utcára menjen. Az ügy kétségtelenül fontos volt, az azt követően elinduló facebook-csoport és/vagy mozgalom és az azt irányító Juhász Péter népszerűsége hamarosan szárnyalni kezdett.

Én 2012 márciusában arról írtam, hogy:

…bár a Milla remekül indult, ez kétségtelen, sok ember volt vevő az üzenetére, érezte sajátjának ezt a szerveződést. A nagy hév, a lelkesedés, esetleg a kormánnyal vagy az egész politikai elittel szembeni harag azonban idővel enyhül annyira, hogy jusson energiája az embereknek kérdéseket feltenni? Mit akarunk? Milyen céljaink vannak? Mi mentén szerveződünk? A Milla lehet valós alternatíva a politikai térben idővel vagy meg akar maradni tüntetés szervező partiszerviznek? Évi három, négy, öt nagy, esetleg óriási megmozdulás, happening, ha neves színészek részvételével történik is, megmarad népünnepélynek, amiről lassanként majd egyre kevésbé tudja eldönteni az ember, hogy újra meg újra érdemes-e kimennie.

Szeretném hinni, hogy több van ebben a közösségben annál, mint hogy a DK-nak készítsék elő a terepet, ehhez azonban más dimenzióba kellene lépnie végre ennek az egésznek. Kétségtelenül igaz, volt néhány szép nap, jó lenne, ha nem felszívódna, hanem végre kitalálná magát a Milla.

A 2012. október 23-ánaz egészen nagyra sikerült fővárosi millás tüntetésen Bajnai Gordon bejelentette az Együtt 2014 nevű választási mozgalom létrejöttét. Ennek alapítói: a Haza és Haladás, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Milla Egyesület. Innentől, ami korábban Milla volt, az mind az Együtt 2014 neve alatt futott, megpecsételve a mozgalom sorsát.

  1. március 30-án, tehát alig másfél évvel később már közleményben számoltak be arról, hogy megszűnnek.

„...Miután a Milla mozgalmi szerepet már több mint egy éve nem játszik és a belőle kinövő egyesületben pedig már közel egy éve nem zajlik valós tevékenység, annak a látszatnak a fenntartása, hogy a Milla még létező entitás, vagy annak a hamis látszatnak a táplálása, hogy a Milla az ellenzéki összefogás CÖF-je nemcsak alaptalan, hanem méltatlan is. A Milla már nyilvánvalóan nem létezik, az Egyesület további működésének pedig nincs létjogosultsága.”

 kutty.jpg

Tehát a nagy bejelentés után volt még félév, ennyi. Pontosabban nem ennyi, mert Juhász Péter maaz Együtt – a Korszakváltók Pártja alelnöke, fővárosi önkormányzati képviselő. Az Együtt az MSZP-DK-PM-MLP (Magyar Liberális Párt) szövetség részeként jutott a Parlamentbe, három mandátumot szakítva a 38-ból. Bajnai lelépett.

Két olyan fontos pont tehát biztosan van, ahol nem érdemes hibázni, az egyik az alaposan átgondolt koncepció, a másik a beolvadás.

Kovács Gergőék régóta tevékenyek, bár viccpártként definiálták magukat korábban, ma már tényleg úgy tűnik, lehet annyi potenciál a Kutyában– pláne, hogy végül kénytelenek voltak bejegyezni őket pártként, bármennyire kapálózott is a hatóság–, hogy megugorja a parlamenti küszöböt 2018-ban.A kormány népszavazásnak nevezett bohózata és az ahhoz kapcsolódó, nagyjából 15 milliárd forintnyi közpénzt felemésztő, ráadásul keresztényi köntösbe bujtatott gyűlöletkampánya sok mindenkit felbőszített, megbotránkoztatott. A roppant komoly problémát jelentő migrációs válság itthoni NEM-ekre és IGEN-ekre, hazaáruló gecikre és maradjunk Európábanra butított párbeszédébe üdítően rondított bele az MKKP.  Kommunikációjával az egész béna, demagóg és életképtelen áldiskurzust és leginkább orbánék álszent és hazug retorikáját, az általuk működtetett hazugságipart gúnyolta ki.

Az, hogy a tekintélyelvű politikai elit játékszabályait egyszerűen átlépte, hogy az autoriter kormányzatnak bemutatott, roppant szimpatikussá tette. A humor, a vagány kiállás mellé pedig grátiszba kapta az áldozat szerepét, a közmunkások és magukat patriótának gondoló, agresszív plakátszaggató alakok épp az ő népszerűségüket növelték. Önkéntesek ezrei plakátoltak napról napra ingyen, kiadásként csak a magán adományokból finanszírozott nyomdaköltség jelent meg. Emberek akartak valamit, együtt. Az azonos helyen plakátok sejteket alkottak, a közös munka tehát megteremtette egy esetleges hálózat alapjait.

Az érvénytelen szavazatok országosan 6 százaléknál is nagyobb számban jelentek meg, ami komoly jelzés, a nagy kérdés mindössze annyi, hogyan tovább?

Ahhoz, hogy ez a népszerűség megmaradjon, ahogyan a MILLA kapcsán is írtam, idővel szükségessé válik valamilyen koncepció. A kormány ellen szavazni ugyanis könnyebb, mint 2018-ban valami mellett, amiről nem tudni pontosan, mit akar. Ha lenne program, az biztosan hozhatna új szavazókat, de kétségtelen, hogy el is mennének olyanok, akik plakátolni szerettek, de az elképzelésekkel nem értenek feltétlenül egyet.

Az MKKP nagy erénye az organikus szerveződés, hogy nem pénzemberek és/vagy lejáratódott politikusok gründolják, de legyünk reálisak, a népszavazás után már újabb összefogást, Orbán leváltását vizionáló ellenzéki töredékek egészen biztos komoly hasznot húznának abból, ha rátelepednének a Kutyapártra, ami nekik talán bejutást, azonban biztosan a kutyaság halált jelentené.

Ami most a legfontosabb, hogy az MKKP továbbra is jelen legyen, feladatot kell találni a sejteknek, hogy azok megmaradjanak és tovább erősödjenek. Meg kellene alkotni legalább a párt alapértékeit (az örök élet és az ingyen sör mellé pluszba) néhány pontban világossá tevő programot (én tényleg nem szeretnék csupán viccpártként tekinteni rá), amivel potenciális szavazóik biztosan tudhatják, hogy ezt az ügyet szeretnék támogatni. És a legfontosabb: meg kell maradni önálló entitásnak és nem szabad részesévé válni annak a színjátéknak, ami az újabb nagy összefogás zászlaja alatt fog zajlani.

Szintén a már említett millás publicisztikában írtam:

Ahhoz, hogy bármilyen szerveződés súllyal lehessen jelen a magyar politikában, ne adj' Isten, ez a súly még arra is elegendő legyen, hogy változásokat indítson el, bizony kevés a rendszer hibáinak felismerése és néhány lelkes programszervező. Koncepció, közös akarat nélkül az ilyesmi biztosan nem fog menni.

A népszerűség megvan, most már kellene a cél, a tartalom. Nagyon nagy lehetősége van ennek a szerveződésnek, amivel, ha nem kezd semmit időben, akkor biztosan minden a régiben marad. Senki ne gondolja, hogy Gyurcsányék nem várják feszülten, hogy mikor tudnak potenciális szavazókat szerezni a Milla szimpatizánsai közül, ha eljön az ideje.

Mindezt nem az MKKP ellen írtam, sőt, nagyon is szurkolok azért, hogy kinője magát, hogy önálló politikai szereplő lehessen és/vagy maradjon, hogy kinője magát, hogy valóban olyan alternatíva legyen, ami sok borsot tör a régi politikai elit és napjaink hatalmasai orra alá. Mert a humor, a király meztelenségének röhögve történő bejelentése ellen ma nincs fegyvere a hatalomnak. Csak azt is szeretném, ha láthatnám, merre tovább a Kutyával?

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1811778131

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hazugságok ismétegetése 2016.10.08. 18:13:57

Ha egy hazugságot gyakran ismételsz, vagy vallássá, vagy politikává válik.

Trackback: Legalizálná a Gondolkozást az egyik párt 2016.10.08. 18:09:21

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt legalizálná a Gondolkozást, ha hatalomra kerülne.

Trackback: Csótány vs politikus 2016.10.08. 18:08:49

A csótány nem akar politikus lenne, mert népszerűbb tőlük és nem akarna annyira gyülölt lény lenni.

Trackback: Hazugságok ismétegetése 2016.10.08. 18:08:05

Ha egy hazugságot gyakran ismételsz, vagy vallássá, vagy politikává válik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vigyazo09 2016.10.07. 23:03:35

Nagyon jók a kérdésfelvetések, de a válaszokkal nem értek egyet.
Én úgy látom, hogy ha az MKKP növelni akarja a szavazótáborát, akkor éppenhogy nem szabad kilépnie a viccpárt kategóriából. Semmilyen programmal nem tud olyan hatást elérni, és olyan széles réteget megszólítani, mint azzal a kommunikációval, amit eddig egyre jobban csinált. Én azt gondolom, hogy ha ezt ügyesen folytatják, akkor tovább fog nőni a népszerűségük, és két év múlva jóval fölötte lesznek a küszöbnek. Mert miközben embertömegeknek adják meg azt azelégtételt, hogy az MKKP által az arcába nevethetnek a rezsimnek, aközben mindenki olyan értékeket képzelhet (remélhet) a párt mögé, amilyent szeretne. (Akár semilyent, ha azt szeretne.)
Más kérdés, hogy ha tényleg elindulnak 2018-ban, és bejutnak, akkor amint elfoglalják a székeiket a parlamentben, el is veszítik majd ezt a lelki pozíciót, és ezzel fokozatosan a népszerűségüket is. Az MKKP ereje abban van, hogy szembenáll. A gúnyos humora ezt fejezi ki, ezért népszerű. De a fizetett ellenzék státuszában ellenállóként nem lehetnek hitelesek.

Sir Galahad 2016.10.08. 10:24:45

Szerintem a sikerhez mindenek előtt az kell, hogy maradjon önálló és tartson egyenlő távolságot a kormányoldaltól és az ellenzéktől. E nélkül nem tudja a hitelességét megtartani.

kenny69 2016.10.08. 10:29:58

@csentecsa: a nép, barátom.

ha ide is Soros Györgyöt, meg kaftános ördögimádó zsidókat akarsz vizionálni, sajnos el kell keserítselek.

Persze hiába is beszélek.

histar007 2016.10.08. 10:34:07

Remek. Van egy viccpárt, aki azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy széttrollkodja a demokrácia egyik legkomolyabb intézményét. De mivel ez egx viccpárt ezt elfogadjuk.
Tán még szvazatot is kapnak majd 2018-ban. Na de rögtön kormányozni? BÁRKI csak ne a Viktor? Emberük sincs, ha van az se ismert, de igen ha Orbán ellenes akkor jó lesz? Ez pont az a szint amikor a melósok hihetetlenül okosak a dohányzóban, de ha csak 1 napra kellene csinálniuk reggel 10-re már feladnák...

2016.10.08. 10:42:20

@histar007: A magyar választási rendszert finoman szólva is röhejes demokratikusnak nevezni. A rendszerváltáskor a kerekasztal tárgyalások során vetették meg az alapjait a volt mszmp meghatározó részvételével. Az ebből kinövő rendszer pedig a polarizációra épült, a magyar nép megosztására. A minimum az hogy szét kell trollkodni, a maximum, hogy eltörölni.

2016.10.08. 10:48:11

@histar007: Mennyivel jobbak egy viccpártnál a "valódi" pártok, amelyek folyamatos hazugságokkal, gazdasági hozzá nem értéssel, kizárólag populizmussal hülyítik a tömegeket és csak egyetlen dolog számít nekik, a hatalom?
Simán el tudom képzelni az MKKP-ról, hogy ha elindulnának és valami soha nem látott csoda folytán ők nyernének 2018-ban, akkor összepakolnának egy politikusmentes, szakértői kormányt.

vigyazo09 2016.10.08. 10:48:44

@histar007: Egy demokráciában a széttrollkodás valóban destruktív lett volna, de egy fasiszta diktatúrában a választás bojkottja az egyetlen hatékony eszköz a rezsim ellen.
Az MKKP ezt valósította meg, bár nem tudatosan - egyszerűen ráérzett.
Sajnos máris bejelentették, hogy 2018-ban indulnak. Ha kitartanak emellett, akkor azzal lerombolják azt, amit eddig felépítettek, és egy újabb csalódásba viszik azokat, akik az újabb és újabb mozgalmaknak/pártoknak újra meg újra elhiszik, hogy lehet változtatni.

2016.10.08. 10:50:19

A kutyapárthoz hasonló mozgalmak a magyar politika keretei között, amint a politikai rendszer részei lesznek, alá is írják a halálos ítéletüket. A hasznos lépés az lenne ha a rendszeren kívüli mozgalomként működnének, olyan üzenetekkel melyek nem a polarizáció erősítésére épülnének, hanem az elit és a nép közötti óriási szakadék felismerését tudatosítanák. A Kutya párt felismerte, a Millával ellentétben, hogy a tüntetés, utcára vonulás a jelenben már nem eszköz és ezzel együtt azt, hogy a különböző médiumok viszont igen. Mozgalomként komoly ellenzéki kezdeményezést valósíthatnának meg, megalapozva azt a felismerést, hogy a valódi ellenzék az elittel szemben maga a nép.

Buchhalter 2016.10.08. 10:50:26

@histar007: ezt Izlandon megoldotta egy viccpárt miután a z emberek 67%-a tájuk szavazott.Találtak szakembereket ,ezen ne aggódjál.Ha már komolyabbra vágysz,ott az LMP.

Zsoltbacsi 2016.10.08. 10:51:48

Raadasul a faszrajzolok nagyon buszkek a 200k ervenytelen szavazatra, csak azt felejtik el, hogy 70-80 ezer minden szavazason ervenytelen, tehat rogton a bo felere esett a nepszeruseguk. Ja, es a legnepszerubbek a szoci valasztokorzetukben voltak, tehat egymastol veszik el a szavazatokat a balfaszok... (ha jol emlekszem orszagosan a 10 legsikeresebb korzetukbol 9 a XIII keruletben van)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 10:51:53

Komoly pártként a kétfarkúak egy lennének a sok ballib párt közül, és lassan feloldódnának a nagy "demokratikus baloldali közösségben". Viccpártként kaphatnak valamiféle támogatottságot, persze minimálisat.

Sokan azt hiszik, fellendülőben van a párt, mivel álítólag nőtt a népszerűsége. Ez csak átmeneti volt, köszönhetően a népszavazás miatti megosztottágnak, amelyet humorral próbáltak meglovagolni. Lényegében néhány meggyőződéses távolmaradó úgy vélte, egy viccpárt támogatásával tudja a legjobban kifejezni, mennyire nem tartja fontosnak a népszavazást, így fejezte ki a Fidesz és Orbán iránti ellenszenvét. Ennyi, kár ebbe többet belemagyarázni.

Zsoltbacsi 2016.10.08. 10:57:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Mondjuk felolem akar novekedhetnek is, mert mint elotted megirtam, azt az mszp rovasara tudjak csak megtenni.
Win-win :)

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.08. 11:08:32

Majd még a hülyéje tényleg elhiszi, hogy a KK-nak viccpátrnak kell maradnia, mert az emberek majd vicc plakátokra fognak szavazni. Jó fideszes moszkovita dezinformáció, szopja csak be aki ennyire szellemi debil.

Magyarországon mindig is az jutott hatalomra, aki a sokmilliós csőcselékkel elhitette, hogy ő az úr a házban. Vagy hogy tőle fogják a legtöbb ingyen világot kapni.

A KK-nak tehát csak az a fejlődési útja, ha alapprogramjának teszi meg a fideszrablók bebörtönzését és teljes vagyonelkobzásukat. És hogy ingyenes TV csatornát ad a magyar parasztjának, ahol egész nap Izaurát nézhet és mulatós zenét hallgathat. Ennél több ingyenvilág ígéretet már nem zabál meg a csőcselék, nem olyan időket él, hogy a trutyi életéhez túl nagy ugrásokat merne odaálmodni. De az elszámoltatást, bebrötönzést az összes csőcselék megérti és támogatni fogja.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 11:12:03

@Zsoltbacsi:

Igazad van. Minél többfelé oszlanak meg a ballib oldalra leadott szavazatok, annál kisebb az esélye annak, hogy kormányra kerülnek. Mert az már 2014-ben kderült, hogy nem képesek összefogni, még közvetlenül az ogy. választások előtt is egymást marták.

Zsoltbacsi 2016.10.08. 11:17:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A legjobb pelda a legutobbi dunaujvarosi idokozi. Meg egy gyilkossagert lecsukott fideszes helyere se voltak kepesek valasztast nyerni, mert csak a koncon marakodas ment egeszen addig, amig kikapartak a fidesznek a gesztenyet.
Raadasul egy (majdnem) mindig is szoci korzetben, azon belul is a panelos lakotelepi reszen.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.10.08. 11:17:51

@csentecsa: "Vajon ki eteti a kétfarkú kutyát..?"

A felcsúti nemzeti gázszerelő, Garancsi gázmilliárdos haver, a Tiborc rokon, Rogán plakátos szomszédja, Lázár dohányos maffiája, fasztolcsi 200 milliárdos alapítványai.

Szóval debilkém, végső soron te eteted. Mármint magadat, de meg is érdemled, hogy kisemmizett cseléd maradj, ahol a nagyurak úgy szórakoznak veled ahogy csak akarnak.

Zsoltbacsi 2016.10.08. 11:29:41

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

" De az elszámoltatást, bebrötönzést az összes csőcselék megérti és támogatni fogja. "

Aztan belelog a kezed a bilibe es felebredsz. Emlekezz vissza, mi volt 2002ben, amikor levaltottak a fideszt. Akkor is be lett igerve az elszamoltatas, sot Medgyesi meg elszamoltatasi biztost is kinevezett allamtitkari rangban, megse tortent semmi.
Ahogy Orban se csinalt semmit se 98ban az mszp/szdsz lopasaival, pedig lett volna boven mit.

Khonsu 2016.10.08. 12:05:36

Szerintem maradjanak meg viccpártnak, az a lényegük, hogy széttrolkodják ezt az elcseszett magyar politikai rendszert. Az lenne a legjobb, ha bejutnának a parlamentbe, de megmaradnának ott is trollnak. Vidám 4 év következne. :D

Boross Bence 2016.10.08. 12:18:23

Két nézet keveredik az MKKP-ban: a protesztpárt és a viccpárt.

A balliberális oldal komolyabb pártjainak impotens vergődésében csalódott szavazók, főleg az SZDSZ árvái elsősorban a tiltakozás kedvéért támogatták őket. Nekik nem erre van szükségük, hanem egy valódi pártra, amely azonban csak marginális lehet, mivel a fentiek kevesen vannak (kevesebben mint 200 000 fő). Rájuk nem lehet már komoly pártot építeni, csak arra jók, hogy odacsapódjanak valahová. Ennek ellenére a rendszerben vannak, a demokratikus kereteket elfogadják.

A másik a viccpárt, ami olyan pártot jelent, amelyik nem akar közhatalmat gyakorolni, hanem csak a pártforma kihasználásával nagyobb nyilvánosságot szeretne magának és vicceinek. A viccpártok a politikai rendszert, a demokráciát járatják le, a nihilista, fásult vagy rendszeren kívüli emberek támogatását élvezik. Az ilyen szavazók a "minél rosszabb, annál jobb" elve alapján vagy puszta szórakozásból szavaznak rájuk. Belőlük egyre több lesz, ahogy a demokrácia diszfunkcionális zavarai - például a normális ellenzék hiánya - erősödnek.

A posztoló egy protesztpártból kinövő új balliberális pártot szeretne, ha az MKKP-t a Millával rokonítja. Nézete szerint a viccelődéssel elért népszerűség valamiképp átkonvertálható politikai népszerűséggé, és már csak a népszerű politikai tartalom és a megfelelő emberek hiányoznak hozzá.

Sajnos ez nem így megy. A politikai tartalomnak önállóan is meg kell tudnia szólítani az embereket, vagyis egy lejárt, nem működő tartalmat viccelődve sem lehet eladni. Vagyis hiába kannibalizálnák az MKKP-t a mai balliberális pártok, azzal nem nyernének semmit, mint ahogy a Millával sem nyertek semmit, hiszen ugyanazt árulta a Milla is a politikai piacon, mint amit a régebbi pártok.

Khonsu 2016.10.08. 13:31:09

@Boross Bence:

Mint "rendszeren kívüli", azt kell mondjam van benne valami...

Egy elég komoly csapdahelyzetbe navigálta magát a magyar politikai rendszer. Jelen körülmények között új, komoly demokratikus erőnek nincs lehetősége felnőni. Akiket nem a kormányoldal médiája tapos el csírájában, azokat a ballibek kannibalizálják. Akik mindkettőt el tudják kerülni, azok pedig egyszerűen túl kicsik, és nem is tudnak elmozdulni ebből az állapotukból, mert azzal azonnal magukra hívnák az előző két sors valamelyikét.

Ezért hát a kívülállóknak marad a távolmaradás a hivatalos politikától, vagy a beintés nekik, pl. a MKKP által.

A dologban a veszélyt az jelenti, hogy amint írod, értelmes ellenzék nélkül a kivonuló, politikai képviselet nélküli, reményvesztett tömeg folyamatosan növekszik.

Ehhez még hozzá jön, hogy a NER tetteinek és propagandájának köszönhetően az emberek ingerküszöbe egyre magasabb. Szerintem pl. ma már nem csak, hogy nyíltan felvállalhatná egy politikai erő, hogy nem demokratikus, de még híveket is gyűjthetne ezen tulajdonságának hangsúlyozásával.

Vagyis az a helyzet, hogy ha záros időn belül nem tud egy, a kormánypárhoz hasonló erejű demokratikus erő felnőni az országban, akkor talán egy vállaltan nem demokratikus erő teszi majd ezt meg.

És ez még mindig a jobbik eset, mert harmadik lehetőségnek ott van a társadalom teljes kettészakadása, mely első körben csak simán működésképtelenné teszi az országot, második körben akár polgárháborús állapotokhoz is vezethet.

unionista‎ (törölt) 2016.10.08. 14:09:42

tovább szakad a "zsidó" baloldal. lesz még egy "balliberális" párt. folytatódik a kutyakomédia. szerintem ha kerék bárczi szabolcs alapítana egy új pártot és ahhoz csatlakozni a visszavonult schiffer, de aztán jól összevesznének és alapítanának három újabb demokratikus korszakváltó izét schiff andrással és fischer ivánnal és még ferge zsuzsa néni újraalapítaná az szdsz-es főzsidóval a demokratikus kerekasztalt pukli istvánnal összefogva, de utána szétválva. juhász péter alapítana egy új civil mozgalmat a népszabadság újságíróival. esetleg visszajönne bajnai, aki külön indulna a tűzoltóval. és így már lenne 28 párt, amelyik amerikai nagykövetségen képes lenne megnyerni a választást. de azon kívül nem nagyon. ezért javaslom még a helsinki civil alap-norvég bizottság pártot. amit támogathatna a zsidókeresztyén hitgyülekezete és a bnai brith. de ha a mazsihisz létrehozna egy új mozgalmat, akkor azt támogathatná a kettős mérce facebook csoportot, akkor az esetleg csatlakozhatna a zöldekhez. és megerősödnének grünék. szerintem valahogy így lehetne leváltani orbánt.

Merlot 2016.10.08. 14:13:20

@histar007: "BÁRKI csak ne a Viktor? "

Igen baszki, már itt tart az ország, hogy bárki, csak ne a főgeci. Barátkozz a gondolattal!
Amikor már Konrád György is úgy nyilatkozik, hogy akár Vona is, csak ezt a szarcsimbók Orbánt eltakarítsa valaki, akkor egy nálad "valamivel" jelentősebb író/gondolkodó csak tudja, miről beszél.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.08. 14:18:29

Hasznos párt ők, mert ballib szavazatokat vesznek el Gyurcsányéktól.

chrisred 2016.10.08. 14:40:23

@histar007: Az alaptörvényben trollkodták szét a demokrácia egyik legkomolyabb intézményét, mivel elérhetetlenül magas érvényességi szintet állapítottak meg.

Vargga Imre (törölt) 2016.10.08. 14:40:41

@bircaman maxval szerkesztő: nem fárasztó 6 év után még mindig gyurcsányozni?

Orbán Viktor (törölt) 2016.10.08. 14:41:36

@Merlot: Micsoda? Hogy én szarrcsinbók?

unionista‎ (törölt) 2016.10.08. 14:43:33

@je suis chauve:
a valódi elit a reálértelmiség. a szabad bölcsészek mindig is abból éltek, hogy kiszolgálták a hatalmat vagy örök ellenzékbe vonultak. és kiszolgáltak külső hatalmakat és szimplán hazaárulókká váltak arcul köpve a választók többségi akaratát. mondván, hogy az a diktatúra. nem az a klasszikus demokrácia. diktatúra az, amikor a kisebbség próbál erőszakosan diktálni.

Sexual Harassment Panda 2016.10.08. 15:05:58

@kenny69: Ne bassz!
Hány szavazójuk van?
2000?
És ők a "nép"?

Boross Bence 2016.10.08. 15:10:30

@Khonsu: Én ettől nem tartok. Lengyelország is megvan baloldal nélkül, mi is megleszünk majd valahogy.

Khonsu 2016.10.08. 15:23:08

@Boross Bence:

Nem érted a problémát. Itt a helyzet sokkal súlyosabb és nem az a fő gond, hogy van baloldal vagy nincs. Egyszerűen az, hogy alternatíva, mint olyan nincs. Így nincs ami veszélyt jelenthet a NER-re, ezáltal nincs semmi verseny, ami valami keretet adna a politikának. Másrészt a reménytelenség elkeseredett megoldásokat szülhet, a kockázat pedig a "kivonulók" számával és haragjával párhuzamosan növekszik.

Amúgy igazi baloldal nálunk sincs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 15:28:01

@Boross Bence:

Én jobboldali érzelmű vagyok, de én is azt mondom, hogy szükség van/lenne egy tisztességes, nemzeti érzelmű baloldalra. @Khonsu: fentebb jól leírta, miért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.10.08. 15:31:53

MÉg akor is szükség lenne, ha a Fidesz lenne a legnagyszerűbb, legtisztességesebb, legkevésbé korrupt kormányzó párt a világon, De hát tudjuk, hogy nem az.

Boross Bence 2016.10.08. 16:54:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehet, hogy szükség lenne baloldalra, de jelenleg és belátható időn belül, akár egy generációig, se emberi, se anyagi, sem szellemi erőforrás nincs a baloldalon. Egy kezemen meg tudom számolni a jelenleg - szerintem - tisztességes baloldali politikusokat. De a fő probléma a szellemi űr, ami nem csak Magyarországon, hanem egész Európában van a baloldalon. Schulz, Hollande, Renzi, Gabriel a szociáldemokrata mainstream, ami nem különbözik a hazai színvonaltól, éppen ezért nem is importálható a hazai körülmények közé.

Egyedül a J. Corbin és Varufakisz körüli mozgalom életképes szellemileg, de nekik nincs többségük, és kérdéses, hogy valaha is lesz-e. Magyarországon pedig még ők sem tudnának hatni az eltérő társadalmi környezet miatt.

A maradék, a kommunizmussal kacérkodó csoport (Ciprasz, a német Balpárt, a vagy a francia Mélenchon) szintén leírható.

Boross Bence 2016.10.08. 16:59:19

@Khonsu: A NER-re az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha felborul a mérleg, azaz ha a balliberális oldal marginalizálódik. Ezt ismerte fel legutóbb például Kőszeg Ferenc, de tudja ezt a Fidesz is, azért támogatja az MSZP-t és Gyurcsányt akár pénzzel, akár felmentő bírósági ítéletekkel és ügyészségi eljárások megszüntetésével, akár médiaszereplési lehetőséggel. Akinek ma a legfontosabb politikai célja Orbán Viktor eltávolítása a hatalomból, az paradox módon akkor jár el helyesen, ha nem szavaz többet a balliberális oldalra, és hagyja őket minél előbb eltűnni a történelem süllyesztőjében.

Khonsu 2016.10.08. 18:09:00

@Boross Bence:

Akikről szó van, azok kívül esnek ezen a mérlegen. Vagyis sem a NER, sem a ballibek oldalán nem állnak. Mindkettő ellenében határozzák meg magukat. Mint pl. én is.
Ez a növekvő réteg nem akarja semelyik irányba sem billenteni a mérleget, hanem szét akarja zúzni azt.

Khonsu 2016.10.08. 18:22:00

@Khonsu: Mivel a jelen felállás úgy néz ki, hogy amint írod, a ballibek is a rendszer részét képezik, így a kivonulók szemében eleve nem is merülnek fel alternatívaként.

moletty 2016.10.08. 18:51:56

@bircaman maxval szerkesztő: Itt vagy a kurva anyádat, szemét bolgár hazaáruló geci?
DÖglenél már meg végre a saját szarodban te szemétláda.

Boross Bence 2016.10.08. 18:54:03

@Khonsu: Akárhogyan is legyen, valami pozitív alternatívát mindenképpen mutatni kell, a proteszt önmagában nem fogja megdönteni a NER-t. Ahhoz túl stabil a társadalmi alapja - lásd Tölgyessy elemzéseit.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.08. 18:54:45

@moletty:

Nyugod le, édes ballibám, ezt a meccset gazdáid elvesztették..

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.08. 18:58:12

@Boross Bence:

"a J. Corbin és Varufakisz körüli mozgalom életképes szellemileg"

Tedd hozzá: ezek sokkal közelebb állnak a Fideszhez, mint a ballibekhez.

A ballibek nem tudnak hivatkozni az Európában éledő újbalos mozgalmakra, ugyanis ezekkel szinte semmilyen alapkérdésben nem értenek egyet. A Kettős Mérce című blog ezt próbálja eladni egyébként, s látható mennyire röhejes.

Ez kb. olyan, mintha valaki az antiszemitizmust probálni népszerűsíteni Izrael-párti megnyiévánulásokkal.

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.08. 18:59:51

@Boross Bence:

"A NER-re az jelenti a legnagyobb veszélyt, ha felborul a mérleg, azaz ha a balliberális oldal marginalizálódik."

Ha a ballib oldal marginális lesz, nem lesz szükség NER-re sem azonban.

szil_ 2016.10.08. 21:42:16

@Orbán Viktor: nem „szarrcsinbók”, hanem „szarcsimbók”
süti beállítások módosítása