A valódi viták otthona

Tálos Lőrinc: Összefogásról másképpen

2016. október 13. - baum

orban-es-gyurcsany.jpg

Alig száradt meg Rogán „Safranek” Antalon október 2. után a vér (borotválkozási baleset) az egykori összefogáspártok máris betárazták az Orbánváltó csodafegyvert, ami nem más, mint a (most kapaszkodjanak meg!) ÖSSZEFOGÁS – írta meg a Népszabadság (ami vélemény azóta a Nol-os archívummal együtt el is tűnt). Ebben a pillanatban le is dobta az agyunk az ékszíjat, a kiváló Baum kolléga pedig vitriolba mártotta a szövegszerkesztőjét. Azóta sikerült konstruktív és székdobálástól mentes vitát lefolytatnom az elképzelés pártolóival, az e nyomán felmerült gondolataimat foglalnám most össze.

Fontosnak tartom, hogy a Párbeszéd azon politikusait, tagjait és szimpatizánsait, akik e vitában védelmére keltek az előválasztás ötletének (1) Orbán legyőzése motiválja, és (2) őszintén hisznek benne, hogy az összefogás kudarcáról elsősorban a zárt ajtók mögötti, majd sajtttájon kommunikált (vesd össze: kész tények elé állítás) osztozkodás tehet, ezért szükségesnek tartják, hogy a „ki indul ki ellen és ki ellen nem” kérdést a múltkorinál demokratikusabban döntsék el, amelyet egyébként hatékonyabbnak is hisznek, mondván, hogy azáltal mindenütt a legalkalmasabb jelöltet tudják szembeállítani a Fideszével. Céljaik – a kormányváltás és az e célból együtt induló pártok közötti egyezkedés demokratikusabbá tétele, lehetséges választóik becsatornázása a folyamatba – létjogosultsága egy ballisztikai légüres térben vizsgálva nehezen vitathatók. Véleményem szerint azonban a választott út a körülmények (értsd: MSZP, Gyurcsány) miatt téves. Felesleges lenne ismételgetni olyan – számomra – evidenciákat, miszerint ezekkel nem lehet, de nem is érdemes leváltani Orbánt. Ebben – úgy látszik – nem értünk egyet. Azonban így is maradt két lezáratlan kérdés: az egyik, hogy nevezhető-e összefogásnak az, amire készülnek, illetve, hogy hogyan működne, ha egyáltalán.


Az első – meglehetősen szemantikai jellegű – vitapont az, hogy nevezhető-e összefogásnak egyfajta választási együttműködés, ha nem lesz pont ugyanolyan, mint amit a legutóbb így hívtak. A válasz számomra mindenképpen igen. Az a feletti felháborodást, hogy a Népszabadság szerzője is ezt a szót használta értem, de elfogadni nem tudom. Értem, hogy az elképzelés hívei szeretnék eltartani maguktól az Ö-betűs szót, mint a szaros alsógatyát, értékelem, hogy maguk sem azonosulnak azzal, kellemetlen és kínos emléknek tartják. Azonban nem elég másnak látszani akarni, másnak is kell lenni. Az összefogás szónak márpedig nem elidegeníthetetlen része az, hogy az ellenzéki pártok vezetői tárgyalás útján állapodnak meg a közös indulásról, ahogy az sem, hogy csak egyes jelöltek közösek-e vagy az összes és még a lista is. Minden „pártok közötti választási összefogásnak” (röviden összefogásnak) számít, amelyben pártok fognak össze a választások előtt, mert hitük szerint úgy eredményesebben tudnak indulni. Magyarán összefogás az, csak másmilyen.

A másik kérdés pedig az, hogy a demokratikusabb úton eldöntött tartalmú és kevésbé szoros összefogás hatékonyabb-e, hogy a 2014-es kudarcért az összefogás módja vagy maga az összefogás léte tehető-e felelőssé. Ez a vita tehát arról szól – és tökmindegy, hogy milyen szóval illetjük, összefogással vagy együttműködéssel –, hogy a végeredménye más lesz-e. Az én álláspontom az, hogy nem. Nem kizárólag azért, mert már a kezdeteknél kudarcot vallott a Párbeszéd abban, hogy megkülönböztesse ezt az összefogást attól az összefogástól és ezt a különbséget legalább olyan nehéz lesz elmagyarázni, mint az LMP-nek a kvótanépszavazásról vallott álláspontját, amelynek értelmezése még Közép-Európa legolvasottabb emberének, Tamás Gáspár Miklósnak se ment. Leginkább azért, mert, ha sikerül is megszabadulni a rossz emlékű összefogás bélyegétől, attól még csak az lesz, hogy az MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, MoMa, Liberálisok, Schmuck Andor és a balástyai rém együtt indulnak. Hogy egyenesen közös lista lesz-e, amelyre már tényleg nagyon erőltetett ráfogni, hogy „nem is összefogás” vagy csak egyéniben alakul-e úgy, hogy egymással rivalizáló, netán a világról is gyökeresen mást gondoló pártoknak kell majd a másik mellett kampányolnia, az az eredmény szempontjából édesmindegy.

 

A baloldali Jurassic Parkot választáson kell legyőzni, nem pedig már a választás előtt kiegyezni azzal úgy, hogy a legerősebb vita arról szól majd, hogy milyen sorrendben tegyék ki a pártlogókat a plakátokra és lehet-e a jelölő szervezeté nagyobb, mint a többi. Még úgy sem, ha az előválasztást az új arcokat és új gondolatokat felvonultató formációk nyernék (ennek reális esélyeit most ne bontsuk ki) és csak néhány helyet kéne meghagyni a rendszerváltás után kialakult viszonyrendszerben baloldalinak nevezett és 2010-ben megbukott erők számára. Olyan ugyanis nincs, hogy egy gatya csak félig szaros.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6511801995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.