A valódi viták otthona

Kovács Zsolt: Adóoptimalizáló stricik és a politika prostituáltjai

2016. október 28. - szénhidra

wcc.jpg

Talán dereng még valami az emlékezetedben a Panama-iratokról, amelyek nyilvánosságra kerülését a sajtó olyan grandiózus jelzőkkel prezentálta, hogy egetrengető, történelmi, a világ legjeletősebb kiszivárogtatása, satöbbi.

A gyanútlan olvasónak olyan érzése támadhatott, hogy ez most nagyobbat durran majd, mint az atom Nagaszaki felett, most aztán tényleg történik valami, lehúzhatják a rolót az adókerülők. Egymást követték a politikusok hangzatos kirohanásai az adóparadicsomozók ellen.

“A Nemzetközi Valutaalap (IMF) átfogó tervezetet készít az adóelkerülés elleni küzdelemhez - jelentette be a szervezet vezérigazgatója vasárnap.” - Összefogna a világaz offshore ellen - Index

“Hugues Bayet belga EP-képviselő egy Panama-iratokkal foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kérte, miután az Európai Parlament szigorítani akarja a multinacionális vállalatok átláthatóságát.” – Vizsgálóbizottságot állítanának fel a Panama-iratok ügyében - Index

“Európai parlamenti képviselők a Panama-iratok apropóján rendezett kedd esti vitában sürgették az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az adóelkerülés és a pénzmosás elleni küzdelemben.”  - Panama-iratok: kemény fellépést követelt az EP az adócsalás ellen - Index

Igazából ezeket a harcias nyilatkozatokat legfeljebb az vehette komolyan, aki hisz a Télapóban. Egy másodpercig sem paráztak, akik az adóparadicsomokban játszák ki a közteherviselést, mosolyogva szivaroztak a jacht fedélzetén, miközben a szexrabszolgájuk felolvasta a kemény kijelentésket a hírekből.

Persze az sem teljesen igaz, hogy nem várható felelősségre vonás, és egyáltalán nem lesznek következményei az ügynek.

Például letartóztatták azt az informatikust, aki a gyanú szerint kiszivárogtatta az adatokat. Jelenleg szabadlábon védekezik, informatikai rendszerhez való illetéktelen hozzáféréssel és illetéktelen adatkezeléssel gyanúsítják. És egy film is készül, szóval lehet majd egy jót háborogni, miután egy utolsót szívtál a langyos kólából. De adóparadicsomok 5O év múlva is lesznek.

Az offshorozás ellenes küzdelem ugyanolyan, mint a korrupció elleni harc. Szinte reménytelen. Rengeteg politikus beszél róla, de nem sok minden változik, és ez nem a véletlen műve. Készült egy infografika a nyilvánosságra került információk alapján arról, hogy a Mossack Fonseca ügyfelei mivel keresik meg azt a pénzt, amiből igyekeznek a lehető legkevesebbet adózni.

grafikon.jpg

forrás

Vannak közöttük focisták, ügyvédek, közgazdászok, színészek, és üzletemberek, de a legtöbb adókerülő a politikusok közül kerül ki.  Ami nem meglepő, ha belegondolsz, mert a „nép képviselői” gyakran jobbnak látják, ha vagyonuk láthatatlan marad a választóik szemei előtt.

De nemcsak arról van szó, hogy a politikusok direktben érdekeltek az adóparadicsomok fenntartásában, hisz a támogatóik is gyakran tehetős emberek, akik minél kevesebbet szeretnének adózni.

Olyan ez, mintha a stricikre bíznád a prostitúció felszámolását.

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3411845813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

01234567 2016.10.29. 14:12:40

A rendszerben van a hiba. A rendszert kell megbontani, és ha valahol megbomlott akkor magától összeomolhat, de mindenképp megrendül. A rendszer alapja a bankok. Működtetője a politikusok. Haszonélvezője az egész társadalmi elit. Kárvallottjai a kisemberek, az egyszerű adózók, az átlagpolgár. Mivel a rendszer egyre több pénzt szivattyúz ki a gazdaságból ettől a kárvallottak terhei egyre durvábban nőnek, az elviselhetetlenségig. A politikában látom azt a rést ahol a rendszert meg lehet bontani, Izlandon már volt erre egy elég jó kísérlet. Nem illúzió a tisztességes politikus. csak nem kapnak teret. Ez a társadalom hibája, mert az emberek még mindig a készen vett információkat "veszik" és nem gondolkodnak. Lusták. A médiát viszont 1000%-osan uralja a rendszer, azaz az elit, a politika és a bankok. Gondolkodjatok. Legyetek önállóak. Ha megváltoztok, megváltozik a világ, amely így élhetetlen és önpusztító, a vesztébe rohan.