A budapesti ingatlanpiacon eléggé hajmeresztő dolgok zajlanak már jó ideje. Az egekbe szöktek a bérleti árak, miközben rengetegen nem csak azért nem találnak lakást, mert nincs pénzük, hanem azért sem, mert olyan kritériumokat támaszt a legtöbb tulajdonos, melyeknek nem tudnak megfelelni. És persze hamar egyértelművé vált a tendencia, hogy a gyorsan sok pénz elvéért egyszerűen rajonganak a budapesti lakástulajdonosok (sokan mondják erre, hogy ez a piacgazdaság), életképes bérlakás-programok még az ötletelés szintjén se nagyon jelennek meg ott, ahol döntéseket lehetne hozni a súlyosbodó lakhatási problémák kezelésére. Hiába áll rengeteg fővárosi ingatlan üresen.
És akkor magam is belecsöppentem ebbe a horrorisztikus világba...
Ezenfelül nemrég, szinte azonos időben két dolog is történt. Az egyik az, hogy kiderült, valójában még a várban is roppant olcsón lehet albérlethez jutni fű alatt, elég hozzá, ha a kerület, kellően szűkszavú, kormánypárti polgármesterével jó kapcsolatot ápol valaki, a másik ennél sokkal személyesebb természetű. A párom lakásából január végén kiköltözik a lakó, így tehát felszabadul az ingatlan.
Mi soha nem voltunk nagy májerek a lakáskiadás terén, nem csináltuk nagy pénzeket, mindössze három célt tűztünk ki magunk elé ezúttal is:
- Ne álljon üresen az a 36 négyzetméter.
- Ne kelljen saját zsebből, nettó kiadásként fizetni a banknak a törlesztőrészletet, ha már jelentős részben hitelre történt az ingatlan megvásárlása. (Nem közös tulajdonunk.)
- Igyekezzünk úgy kiadni, hogy az a bérlő számára és számunkra is megnyugtató megoldást jelentsen. (Fenntarthatóság?)
A jelenlegi lakónkra nem kellett vadásznunk, kedves ismerős, aki hamarosan vidékre költözik, így azonban nem volt mit tenni, ki kellett tapasztalnunk, hogyan kell lakást kiadni. Szerintünk.
Lakáskiadás? Abban van a nagy pénz. Elsőre talán sokaknak ez ugrik be, pláne, ha megtudják, hogy a környék se rossz (Tisztviselő-telep) és a lakás is nagyon otthonos, a 8 négyzetméteres galériáról, a sok-sok napfényről már nem is beszélve. Egy ilyen állítólag 90 körül indul, mi is sejtettük, olvastuk is és sokan mondták nekünk. Mi, ostoba idealisták viszont úgy döntöttünk, fontosabb a megbízható lakó, a mindenki számára hasznos együttműködés a lehúzásnál. Szóval legyen 60.000 a bérleti díj plusz a rezsi.
Igen hamar kiderült, hogy nagyon könnyű meglepni az embereket.
Egy 30.000 tagot számláló, kifejezetten albérletekre specializálódott facebookos csoportban tettem ki a lakást (van ennél háromszor nagyobb is), máshová ki se raktam hevenyészett hirdetésemet, aminek a végére még az Urbanista egyik cikkét is belinkeltem, ismerjék csak meg az érdeklődők a környéket, ahová költözni szeretnének.
Nem sokat kellett várnom a visszajelzésre, már aznap éjszaka is fél 3-ig leveleztem a potenciális érdeklődőkkel, annak ellenére is, hogy képeink ekkor még nem voltak a lakásról. És persze nagy érdeklődéssel olvastam a kommenteket, melyek szintén jól prezentálták, milyen elvárásaik vannak a lakáskeresőknek, milyen pofonokba szaladtak bele idáig, miért hihetetlen számukra, hogy valaki tényleg ilyen áron szeretné kiadni normális, élhető lakását.
A legmeghatározóbb véleményt az alábbi kommentek tükrözik a leginkább:
„Ezt hogy csinálod mester? :D Ilyen egy korrekt tulaj… Nem értem, más miért kér el 100+rezsit egy 28 négyzetméteres putris lakásra?”
„Végre egy normális ember. Ebben a pénzéhes világban.”
„Több ilyen főbérlő kellene... Korrekt ár, korrekt bérlő!!!”
Van annyi önkritikám, hogy ne gondoljam magam akkora arcnak, mint amekkorának ezek a kedves emberek a hirdetésünk alapján beállítottak. És hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hozott hamar zavarba a nagy lelkesedés. Persze volt, aki józanul feltette a kérdést:
„Igen, nagyon szuper ár, de jártatok már a delej utcában?”
És bár odaírtam, amit a dologról gondolok:
„Szerintem a Tisztviselő-telep egyáltalán nem rossz környék. De nyilván nem feltétlenül kell ugyanúgy gondolnunk. A lakás a mellékelt cikkben tárgyalt épületegyüttesben található, itt az oldalsó kapuk elektromosak, a főkapunál portaszolgálat van.”
Kifejezetten jól esett, hogy olyanok is hozzászóltak, akik ismerik a környéket:
„Jártam igen. És a 8 kerben szerintem a legjobb környék!” míg más a kontextus kedvéért hangsúlyozta: „Népszínház utcában meg 90 ezerért adnak ekkora lakást. Ott jártatok? És kiveszik ott is annyiért.”
A gyanakvás persze nyilván nem alaptalan, ezt felróni kár is lenne, ráadásul jól mutatja, sokan tényleg örömmel húzzák le azokat, akik kiadó lakást keresnek.
„Elnézést kérek az előítélet miatt!!! Ezt nem tudom elhinni, szerintem valami móka lesz a végkifejlet :) - de ha tévednék, akkor le a kalapokkal Csepregi János előtt és elnézést kérem ,hogy bátorkodtam gyanakodni!!!”
Elég volt néhány óra, hogy rettenetesen bevonódjak érzelmileg is, amivel persze csak a saját helyzetemet nehezítettem meg. Segíteni mindenkinek és lakást kiadni egyszerre nem lehet, ha olyan vagyoni helyzetben van az ember (és véletlenül se szeretnék panaszkodni), mint amilyenben mi vagyunk, de az alapján a rengeteg keserűség alapján, ami pillanatok alatt rám ömlött, az eddigi tapasztalataim csak tovább erősödtek: egészen megdöbbentő, hogy mi folyik az albérletekkel kapcsolatban ma Budapesten. Egészen megdöbbentő, hogy az embereket mennyire meglepi, ha nem akarják lehúzni őket, ha nem akarják elvenni tőlük az utolsó fillérjeiket is. Nem gondoltam, hogy 2016-ban azért fog hálálkodni nekünk, nekem bárki is, mert normálisan, tisztességesen szeretnénk csinálni valamit. És ez bizony nagyon nincs jól.
Két átlagos (és nem a számtani átlagra gondolok) fizetés mellett megfizetni 90+rezsit, esetleg nevelni egy vagy két gyereket, szinte lehetetlen. Ráadásul, még ha sikerül is, félretenni már nem lehet, így soha nem lesz annyi önerő, hogy esetleg hitelre vegyen valaki valamit. Aminek a törlesztése, ha bank rábólint, nagy valószínűséggel lényegesen alacsonyabb volna, mint az az összeg, ami elmegy lakbérre.
De hogyan válassz 80 jelentkezőből egyet? Egy egyedülálló bérlőt? Egy családot? Bárkit? Ugyanis ha a kommunikációt komolyan veszed, nem úszod meg, hogy megismerd mások életét, hogy aztán már egy sok-sok személyes részlet ismeretében kelljen döntened.
A sorozat folytatódik! A következő cikkben a lakáskeresőkkel folytatott beszélgetések alapján összegyűjtött tapasztalatokról számolunk be.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
