A valódi viták otthona

Reflektor

A UPC máris lenyúlja a netes áfacsökkentés árát

2017. január 17. - baum

upc.pngDeutsch Tamás egész képernyős mosollyal jelentette be tavaly áprilisban, hogy a Digitális Jólét Program keretében Magyarországon idén januárjától az internet áfája 18 százalékra mérséklődik a korábbi 27 százalékról. A kormányzati szándék egyértelmű: a magyar nemzet legyen internet nagyhatalom, Záhonytól Sopronig mindenki netezzen ezerrel.

 

Persze a valóság ennél azért kijózanítóbb: a kormány annak idején meg akarta adóztatni az internetet, ami akkora felháborodást okozott, hogy több tízezer fiatal kiment tüntetni, és még bedobálták a Fidesz-székházának ablakait is. Deutschék ekkor jöttek rá, hogy nem adóztatni akarják a netet, hanem sokkal inkább áfacsökkenteni (illetve valami kamu konzultáció is volt ennek kapcsán).

 

Kivártuk. 2017 januárjától olcsóbb lett az internet. Elvileg. Ma reggel jött meg a UPC havi számlája, mely mellé még jött kép plusz levél is. Mutatom:

Az elsőben örömhírt közölnek, miszerint az áfacsökkentés miatt kevesebbet kell fizetnem.

 

upc1.jpg

 

A másodikban szintén örömhírként közlik, hogy mivel régi előfizetőjük vagyok, ezért eddig sem a teljes előfizetési díjat kellett fizetnem, kvázi kivételezett helyzetben érezhetem magam. Most ugyan kicsit megemelik a havi díjamat, de még így is olyan kedvező listaárban részesülök, hogy illő lenne a seggemet a földhöz verni örömömben. Hát nem verem, így is majdnem dupláját fizetem annak, mint amikor először megrendeltem a szolgáltatást, csak aztán ilyen-olyan okokra hivatkozva folyamatosan emelgették azt.

upc2.jpg

 

(Igaz, hogy eddig is minden szinten csak a trükközés ment a UPC részéről: az egyik hónapban azt mondták, hogy most ingyen kapok még 15 csatornát, a másikban, hogy a régi csomag megszűnt, kötelezően a sok csatornás drágábba kerülök át <anyátok picsáját rovat {de ez most tényleg csak zárójeles megjegyzés}>)

 

Összegezve megállapítható, hogy a havi díjemelés összege arányaiban megegyezik az áfacsökkentés összegével. Vagyis az történt, hogy a UPC a törvénybe iktatott árcsökkentést egész egyszerűen ellopta.

 

Az eddig fizetett internetes havidíj: 3598 forint

Ugyanez áfacsökkentés után: 3344 forint

A UPC tolvajlása utáni havidíj: 3569 forint

 

A labda most ismét a kormány oldalán pattog, hogy helyretegye az előfizetőket tisztességtelen módszerekkel megkárosító vállalatot.

 

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4612133087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

timargabor · http://kard.blog.hu 2017.01.17. 16:33:54

Az ugyan TV-szolgáltatás volt ugyanettől a cégtől, de amikor áttértem másik szolgáltatóhoz és bementem az ügyfélszolgálatra szerződést bontani, helyből 50%-os díjcsökkentést ajánlottak.

törzsmókus 2017.01.18. 07:39:43

eleve a nevetséges „listaár”, ami a piaci viszonyoktól teljesen elrugaszkodott – amellett gyakorlatilag visszautasíthatatlan a „kedvezményes” ajánlatuk, bármi is legyen az. viszont ezzel mindenféle szabályozást meg tudnak kerülni a kedvezményre hivatkozva.
hab a tortán, hogy tilos kisebb csomagra módosítani (dehogynem lehet: listaáron, ami magasabb, LOL. ja, mégsem, közben meg is szüntették a kisebb csomagot, mert csak.)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.18. 09:33:29

@törzsmókus: "ezzel mindenféle szabályozást meg tudnak kerülni"

Pontosan. Az NMHH-nál és a parlamenti képviselődnél panaszkodjál. Ilyen az, amikor semmihez nem értő tolvaj jogászok hozzák a jogszabályokat.

Mondok egy példát. A hűségidő felbontásánál az lenne logikus, hogy minél közelebb vagy a végéhez, annál kevesebb "büntetést" kell fizetned. Nem, a jogászok esze fordítva jár, minél közelebb vagy a végéhez, annál több felhasznált "kedvezményt" kell visszafizetned. Ezért kell az alapdíjat annyira megemelni, hogy már pár hónap után se érje meg váltani.

Bisi 2017.01.18. 20:12:30

Mocskos multi lopja ki a pénzt szegény magyar emberektöl. De ez a UPC annyira tetves, hogy még magyar cége sincs, nehogy bármilyen adót is fizessen.

Leonard Zelig 2017.01.18. 20:23:25

Internetet is a Mészáros&Mészárostól. Sőt, disznóhúst is. Meg cipőt. Egyszerűen mindent a Mészáros&Mászárostól kell venni, akkor biztos olcsó lesz. - Ja, majd rájössz.

Blogerovac 2017.01.18. 20:28:03

Említsük itt még meg a KGFB mellé bevezetett baleseti adót, aminek a 30%-át egy az egyben áthárította minden biztosító.

Vagy beszéljünk a CSOK-ról, aminek a hírére megugrottak az érintett ingatlanok árai, de nagyon durván.

Okos kormány, okos jóléti csomagokkal. És persze a cégekről se tudok jobbat mondani. Mindenki lop, mert mindenki megteheti.

Budapest a kutyaszar városa 2017.01.18. 20:37:45

@Bisi: És a mocskos Nyugat mocskos pénze nélkül mocskos szar se lenne ebben az országban, nemhogy internet. A UPC jó pár lépését nem kedvelem, de tény, hogy sok embert foglalkoztat, bejelentve, adót fizet utánuk. És bármilyen cég, azt csinál a profitjával, amit akar, sajnos Arrogáns Tóni és a többi narancsbűnöző is inkább a Kajmán szigetekre hordja az orvul szerzett bevételeit és nem a magyar nép jólétét szolgálja vele !

flamer 2017.01.18. 20:53:26

@Bisi: Nincs magyar cége, a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft. meg nyilván román cég. Vagy brüsszeli.

Merlot 2017.01.18. 21:02:38

Kutyaszar város képviselőjével egyetértek.
Amikor az ország miniszterelnöke strómanon keresztül fosztogatja a közpénzt, mi a faszt várunk egy UPC-től?
Aki nem a Kajmánra, csak haza viszi a "megérdemelt" nyereségét.
A multi nem a hazát árulja és lopja meg, hanem a szolgáltatását fizetteti meg kedve szerint.
Melyik a nagyobb disznóság?

Bambano 2017.01.18. 21:04:20

azért ez a poszt enyhén szólva sem korrekt.
emelkedett törvényerőre olyan jogszabály, miszerint az upc-nek tilos árat emelnie?
matematikailag ha megemelik az árat, akkor is megkapja az előfizető az áfacsökkentés eredményét, tehát teljesen indokolatlan azt gondolni, hogy az upc ellopott bármit is.

OkoskaTo:rp 2017.01.18. 21:10:07

@Bambano: Eleve az egyoldalú, a feleknek fel nem róható gazdasági/műszaki ok nélküli áramelésért járna egy vazelines hátsó megközelítés a cégeknek. Másrészt a UPC-nél tényleg erősen kilóg a lóláb, hogy véletlenül épp annyival csökkentik a kedvezményt, mint amennyivel az áfa miatt kevesebbet számlázhatnának.

Pierr Kardán 2017.01.18. 21:11:03

@Bambano: Tévedni tetszik! Az UPC igenis ellop pénzt, mert több lesz a bevétele, de kevesebb ÁFÁ-t fizet be. Ennyire egyszerű a matek.

Parajpuding 2017.01.18. 21:11:13

Sertéshús ÁFA csökkentés? Csirkehús ÁFA csökkentés? Internet ÁFA csökkentés? Tényleg valaki beveszi, hogy ez a fogyasztók terheinek csökkentéséről szól? :DDD

Tehetséges ugandai buzi 2017.01.18. 21:16:15

Ha egy csipetnyi agya lenne akármelyik UPC managernek, akkor csinálnának egy ANTI Vajna csomagot, amiben nincsen TV2

(Ééérted, szóvicc, az Anti rímel az Andy -ra, mu-ha-ha!)

Sokan nem akarnak a hörcsögnek kötelező "adót" fizetni, mert mostantól a TV2-ért kötelező pénzt szednek a kábelszolgáltatók. Tehát még az is nekik adózik, aki nem kedveli őket, ha van a csomagban a TV2.

Szerintem kapásból lenne minimum százezer előfizetője egy ilyen csomagnak, ha nem több. Ezzel kiszolgálnák azokat, akik nem hívei a narancsuralomnak. De valószínűleg a UPC-nél nincsenek ekkora arcok, akik fel mernének vállalni egy ilyen csörtét.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.01.18. 21:27:19

@Bambano:

A "matematikailag", az olyan, mint az "elméletileg". Tudod, hogy elméletileg van hárommillió dollárod, gyakorlatilag meg három qrvával élsz egy fedél alatt.

Nem az a kérdés, hogy jogszerű-e.
Az UPC azért emel árat, mert úgy gondolja, hogy ha a júzer ennyit kifizetett eddig, akkor ezen túl is ki fog. Nem nagyon palástolja, mert rögtön az áfás levél után küldte az emelést. Nem én vagyok a poszter, de szerintem hívnám azonnal a UPC-t, hogy vagy megtartják az alacsonyabb árat, vagy viszlát, adják listaáron a szolgáltatást annak, akinek tudják.

Bambano 2017.01.18. 21:59:55

@OkoskaTo:rp: kezdjem el felsorolni a feleknek fel nem róható indokokat, amik indokolhatják az áremelést? másrészt meg piacgazdaság van, mindenki oda emeli az árát, ahova akarja.

@Pierr Kardán: az upc semmit nem lop el, mert ugyanezt az áremelést akkor is megléphette volna, ha nem változik az áfa. akkor még többet fizetne az előfizető.

@Comandante en Jefe: "Nem nagyon palástolja, mert rögtön az áfás levél után küldte az emelést": melyik áfás levél után küldte? csak mert a jogszabály szerint három áfás értesítőt kellett küldeni, novemberben, decemberben és januárban.

"Az UPC azért emel árat, mert úgy gondolja, hogy ha a júzer ennyit kifizetett eddig, akkor ezen túl is ki fog.": jaja, erről szól a szabadpiac.

egyébként a poszter megnyugtatására közlöm, hogy ha az nmhh normálisan akar eljárni, akkor ezért szétrúgja az upc seggét. nem azt mondtam, hogy jogszerűen, de ha nincs hátrányos megkülönböztetés szolgáltatók között, akkor ezért bünti jár.

csak valaki nyomja fel az upc-ot az nmhh-nál.

Balint133 2017.01.18. 22:09:15

@Comandante en Jefe: Ezzel csak az a baj, hogy sok szolgaltato pontosan tudja, hogy az adott teruleten adott esetben nincs mas alternativa.

Pl.: Ahol en laktam ott a T volt az egyetlen szolgaltato, fizettem is v 6-7 ezret a szaros 20 megas net utan (kedvezmennyel). Erdekes modon elkezdett a digi terjeszkedni es kabelt fektetni, rogton jot a T-tol szorolap ha alairok ujabb ket evet akkor 50 megat kapok 3700-ert.

radio100jozsi 2017.01.18. 22:31:44

Szokásos semmit mondó hőbörgés, na mert ugye mindig az usernek vannak csak jogai. Ezt pedig mondom úgy, hogy UPC ADSL előfizető vagyok, aki még hűséggel is majd 6 ezerért kap egy 12 megás ADSL-t. Elsőnek tisztázzuk már azt, hogy semmiféle hűségszerződése nincs a posztolónak, akkor ugyan mutasson már olyan szerződéses jogviszonyt, melyben kutya kötelessége az egyik félnek, jelen esetben a szolgáltatónak mindent csak is ugyan azon az áron adni? A szerződés szabadsága fogalom gondolom közismert, és jelen esetben ez abból is áll, ha valami nem tetszik, semmi nem köt a szerződés további fenntartására. Valamint ha nem tetszik az ár, akkor van lehetőség hűségszerződésre is, elárulom még az ÁFA csökkentnél is jóval olcsóbban kapnád ezt a szolgáltatást, és akkor biztos nem lenne gondod azzal, hogy akkor most miért emelkedik. Tehát itt nem az UPC, hanem az user a hibás, hogy elfogadja ezt az állapotot, azaz nem lép le, vagy nem köt hűségszerződést, ezzel viszont lényegében tudomásul veszi ezt az áremelést, így meg aztán végkép semmi értelme a hőzöngésnek. Tudom, könnyebb hőbörögni ebben az országban, mert az olyan menő manapság.

mt-03 2017.01.18. 22:47:38

nekem is kuldtek hasonlo levelet, nekem azt irtak hogy megszunt a jelenlegi csomag, heleyette atsoroltak egy masikba ami tortenetesen dragabb mint a mi volt, ennyit az afa csokkentesrol...

cardiobascuralis 2017.01.18. 22:57:40

"A UPC máris lenyúlja a netes áfacsökkentés árát"

Micsodát?
Miért, mennyibe került a netes áfacsökkentés, és ki fizette?
Aki ennyire látványosan nem tud magyarul, mi a lófaszért akar írni?

fénycsepp 2017.01.18. 23:09:26

A hatvan megabites netert hatezer ficcset ker a UPC...ha lenne Digi a környéken, maradna a fene a UPC-nél.

Bambano 2017.01.18. 23:29:30

@fénycsepp: köszönd meg a diginek, hogy annyit kér az upc azokon a helyeken, ahol nincs digi.

cardiobascuralis 2017.01.18. 23:34:47

@fénycsepp:
Tudod, ha csak én árulok tojást a megyében, akkor annyit kérek érte, amennyit akarok.
De legalább van tojás.
Választhatsz, vagy megveszed annyiért, vagy ha nem tetszik, átmész másik megyébe, és veszel ott. Csak számítsd fel az útiköltséget is.

Ennyire egyszerű.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.18. 23:35:34

Trénél is volt valami hasonló, megszűnt a sima családi tv csomag, csak a családi+HD maradt, pár száz forinttal drágábban...
De ez törvényszerű volt.

Jazo 2017.01.19. 00:07:01

Az élelmiszer áfa csökkentésre is ugyanez vonatkozik. A kormány meg úgy tesz, mintha nem tudna semmiről. Amúgy ez nem normális, hogy olyan alapárhoz viszonyítják a "kedvező" árat, amit kvázi nem alkalmaznak. Amúgy ugyanezt teszi az összes kábel-net szolgáltató. Ennyi erővel azt is írhatnák, hogy amúgy 100 ezer Ft lenne a havidíj, de ők milyen rendesek és csak 10 ezret kell fizetned. Szerintem azt nem lehet alapárnak nevezni, ami nem vonatkozik az előfizetők többségére.

GallaiG 2017.01.19. 00:08:59

@cardiobascuralis:
Így van! Döbbenet, hogy a kommunista diktatúra bukása után 25 évvel egy olvasottabb blog gazdája nem érti a piacgazdaságot.
Annyiért adják az árut, amennyiért megveszik. Ennyike. A helyzet és a kommunizmus számára szomorú tapasztalat az, hogy a piaci ár mindig a töredéke annak, amit a jóságos állambácsi megszab, amikor monopolhelyzetbe kerül és az Anyag- és Árhivatal szabja meg az árakat. Ami az áruk elsöprő többségére nézve, nem csupán horribilis drágasággal, hanem folyamatos áruhiánnyal is jár - mint azt a bőrünkön megtapasztaltuk.

"A labda most ismét a kormány oldalán pattog, hogy helyretegye az előfizetőket tisztességtelen módszerekkel megkárosító vállalatot."
Jaj, ne!
Az viszont igaz, hogy az adókulcsok ötletszerű rángatása alkalmat szolgáltat a kevésbé feltűnő haszonkulcs-növelésre. Itt Németországban éppen amiatt is évekkel korábban bejelentik - horribile dictu, társadalmi vitára bocsátják - az ilyen változtatásokat.

MyCream 2017.01.19. 00:11:13

A posztoló egy dilettáns majom, de a kommentelők 90%-a se kutya.
Komolyan, fix szerződés, hűség nélkül miért ne emelhetné a UPC az árat? Ezt minden évben, minden szolgáltató megteszi azokkal a termékekkel amiken nincs hűség. Árat emel,évente, rendszeresen. Ha van hűséged akkor az áfa csökkentés miatt kevesebbet fogsz fizetni, ez ennyire egyszerű. Életképtelen banda, ide írogattok ahelyett, hogy elgondolkodnátok a hülyeségeiteken és kiállnátok magatokért. Meg is érdemlitek...

odamondó 2017.01.19. 00:24:21

10 euro/hóért van 30mbit net amin jó eséllyel 30 fog jönni. Szerintem nézz körül külföldön. 50 euroért van 20 ami jó esetben 10...

Darth Revan 2017.01.19. 00:44:55

Ekkora faszsagot b+
Kocsogseg az aremeles? Persze, ki szeret tobbet fizetni?!
De kitol lop ezzel az UPC konyorgom!
Isten barmai...

bkkzol 2017.01.19. 01:21:39

Menjenek már az UPC székházhoz a "civil" szervezetek mobilt lobogtatva. Esetleg láncolják magukat bejárathoz!

Várható volt, hogy begyelik az áfa csökkentést valahogy. Különben meg mit tehetne a kormány? Nem avatkozhat be egy magáncég árképzésébe. Vagy most meg ezt szeretnék?

Vincenzo6 2017.01.19. 02:35:20

Határozatlan idejű. Ha lenne hűséged, most tényleg olcsóbb lenne. Akkor nem emelhetnének a fix nettó áron. Magadnak csináltad. Persze ennek meg megvan azbaz előnye, hogy akkor váltasz, amikor akarsz. Kérdés, hogy minek. Ugyanazt ugyanazért adja mind, ami olcsóbb, az szarabb. Ugyanez megy kábeles és mobil szolgáltatóknál is.

ebella 2017.01.19. 04:01:45

Én eddig a digivel elégedett voltam, igen jó áron adtak mindent. Mikor egy rövid kitérő után (a lényom cégénél vettem igénybe egy évig a szolgáltatásokat, a lányom jogán gykorlatilag ingyen), visszamentem, az letelt két év hűség után dupla kezdtek számolni. Szó szerint majdnem pontosan duplán. Mondom, hát vagy tizenöt éve ide fizetek mindent (az egy év kivételével) és soha nem kellett még csak megközelítőleg sem ennyit fizetnem. Azt mondták, most meg ez van. Azért beígértem nekik, ha valahol öt forinttal olcsóbb lesz, elhúzok. Kb. kit érdekel arcot vágtak, de érdekes módon a következő hónapban ötszáz forinttal olcsóbban kaptam a szolgáltatást.

Mindegy, az első adandó alakalommal, megyek.

ebella 2017.01.19. 04:05:34

@MyCream: De jó nekünk, hogy itt vagy te, aki nagyon okos vagy. Ilyen jó példák kellenének! Hogy hogyan kötsz a hűségidő lejárta után új hűséget (hogy ne kellejen duplán fizetni) mondjuk a digivel, arra azért még kíváncsi lennék.

tsimike 2017.01.19. 06:54:07

Szerencsére, ez nálam (nem a UPC a szolgáltatóm) úgy nézett ki, hogy az ÁFA csökkentés után át tudtam váltani egy magasabb csomagra, mert talán 200 forinttal kerül csak többe, mint a magasabb áfával a régi, kisebb csomag. Ja és ennél a szolgáltatónál nincs olyan hogy rablánc... akarom mondani hűségszerződés...

Burgermeister 2017.01.19. 06:58:46

Bementem és ajánlottak egy jobb árat!!!

2017.01.19. 07:38:07

@OkoskaTo:rp: "a feleknek fel nem róható gazdasági/műszaki ok nélküli áramelésért"

Az infláció hivatkozható gazdasági ok. A minimálbér emelése hivatkozható gazdasági ok.
Gondolom te 15 éve ugyanannyit keresel és nem zavar, ha közben romlik a forint.

Netuddki. 2017.01.19. 08:06:23

@Pierr Kardán: "Tévedni tetszik! Az UPC igenis ellop pénzt, mert több lesz a bevétele, de kevesebb ÁFÁ-t fizet be. Ennyire egyszerű a matek."

Jajj bazmeg! Csak a fideszesek köztudottan fel voltak mentve matekból.
Ez az ellopás meg rohadtul lúzer megközelítés egy piaci alapon működő cég esetében. Ajánl egy árat amit vagy elfogadsz vagy nem. Basszál jól ki velük és hagyd ott őket bazmeg!
A lopás az amikor a vajda kisvasutat épít a befizetett adónkból baszod!

Fehérlapos 2017.01.19. 08:13:33

@Balint133: Én meg örülhetek, ha Bivalybasznádon 5 megát kapok háromezerért. Kurvára irigyelem a posztíró problémáját!

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.19. 08:28:49

@Tehetséges ugandai buzi:

Én olyan csomagot vennék amiben nincs a ballibek seggét nyaló RTL, és ATV.

Remélem ilyen is lesz.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.19. 08:30:16

@Tibi !:

Ez sem más. Ha nem tetszik az építkezés.
Mást választassz. Igaz csak 4 évente teheted meg.

Ja hogy a te szerelmeid a kutyának se kellenek... :DDD

Pierr Kardán 2017.01.19. 08:33:54

@Tibi !: Miért piaci alapú az a cég, aki a nálunk abszolút egyedüli szolgáltató???? Nálunk nincs más, csakis az UPC!

Magyarázd már el nekem a piac működését egy olyan helyen, ahol senki más nem szolgáltat!

Balt 2017.01.19. 09:30:27

@Tehetséges ugandai buzi: Jó, de ez a csomag legyen feláras. Business is buziness. :)

gada00 2017.01.19. 09:33:07

még jött kép plusz levél is

Balt 2017.01.19. 09:39:22

@Balint133: Erről van szó. A koncessziókkal máig bebetonozták a szolgáltatókat és viszonylag kevés, sűrűn lakott helyen (belváros, lakótelep) van alternatíva. Ha már az UPC háza táján nézelődünk, ott van pl. a hírhedt 39-es kőrzet, amire még náluk is külön feltételek vonatkoznak. (Nem vagyok érintve, csak itt kivételesen lenne értelme a piaci versenynek. Ja, hogy az húsz éve van...?)

Circus 2017.01.19. 09:42:44

Tök jó, hogy mindenki azon pörög, hogy lopott-e a jupszi vagy sem, jogszerű-e vagy sem.

Az meg valahogy megint kimarad, hogy egy egyértelműen minimum kétértelmű rendelettel ártunk és kormányunk megint egyrészt hazudott egy jót a plebsnek, másrészt az adott példa alapján összeugraszt már itt is mindenkit.

A mindannyiunk pénzéből.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.19. 09:44:20

@Pierr Kardán: "nálunk abszolút egyedüli szolgáltató"

Kevés hely van az országban, ahol nem tud a hazai 40+ ADSL szolgáltató internetet adni.

Balt 2017.01.19. 09:46:07

@mt-03: @Bambano: Azért ez a szemérmetlen akció minimum megérne egy mogyorózást az UPC-nél.

igazi hős 2017.01.19. 09:49:18

@Blogerovac: "Említsük itt még meg a KGFB mellé bevezetett baleseti adót, aminek a 30%-át egy az egyben áthárította minden biztosító." Nem áthárította, mivelhogy a törvény szövege szerint az üzembentartó a baleseti adó alanya. Itt speciel semmilyen értelmezést nem hagyott a törvényalkotó: autós fizess. Egyébként emlékezzünk vissza: először be akarták vonni a KGFB-t az áfakörbe, de pofánverték a kormányt, hogy pénzügyi szolgáltatásra az EU-ban nem lehet forgalmi adó. Erre jött a zseniális megoldás, a baleseti adó. Mivelhogy ez a kormány annyira szeret adót csökkenteni.

Balt 2017.01.19. 09:50:49

@GallaiG: Az a nagy helyzet, hogy itt messze nincs "kínálati piac", pedig mondjuk pont a szélessávú net hozzáférhetőségben elég jól áll Mo. Európán belül, Németországnál alighanem jobban. @Balt:

Blogerovac 2017.01.19. 09:54:37

@MyCream: "Komolyan, fix szerződés, hűség nélkül miért ne emelhetné a UPC az árat? Ezt minden évben, minden szolgáltató megteszi azokkal a termékekkel amiken nincs hűség"

Hát képzeld, nem teszi minden szolgáltató. Évek óta ugyanannyit fizetek a DIGI-nél, miközben nincs hűségidőm a kezdetektől és miközben az internet sebessége rendszeresen emelkedik és egyre több csatornát nézhetnék, ha érdekelne az egyre több csatorna. Egyedül tavaly ősszel emelt a TV2 és RTL-Klub extra díjai miatt. És most csökkentette az árakat az áfa csökenés mértékével.

De megjegyzem, hogy nekem is van egy cégem, ami éves díjért ad egy szoftvert és 4 éve ugyanannyi az ára és idén sem emelem.

Nyilván mérlegelni kell, hogy melyik a jobb üzletpolitika: olcsóbban több ügyfél, vagy lehúzás, aminek nagy ügyfél fluktuáció lehet a következménye. Az egyik kicsit okosabb piacpolitika, ha jó a termék/szolgáltatás és korrekt is akarsz lenni, azaz nem húzol extra profitot, amikor csak lehet, hanem egy normális árréssel dolgozol, ami neked is megéri és az ügyfeleid szemében is elfogadható. Persze le is lehet aratni a piacot, ha monopolhelyzetben vagy, csak akkor számíts rá, hogy ez első adandó alkalommal elveszíted az összes ügyfeledet, akinek 90 feletti az IQ-ja.

igazi hős 2017.01.19. 09:55:24

@poszt: "A kormányzati szándék egyértelmű: a magyar nemzet legyen internet nagyhatalom, Záhonytól Sopronig mindenki netezzen ezerrel." Azért ez eléggé sírva-röhögős lett (vagy csak nem jött át az irónia): egy 5000 Ft-os előfizetésnél 350 Ft a kedvezmény, ettől biztosan mindenki netezni akar, még az idén leelőzzük Dél-Koreát és Norvégiát is.

Bekre_Pál 2017.01.19. 09:56:54

agyarországban nincs normális ISP.
tanujjukmegkéremszépen

Blogerovac 2017.01.19. 09:59:32

@igazi hős: "Nem áthárította, mivelhogy a törvény szövege szerint az üzembentartó a baleseti adó alanya"

A törvényjavaslatnál még ez volt az álláspont (hvg idézet):
"A jelenleg is az Országgyűlés asztalán fekvő törvényjavaslat zárószavazásának időpontja még nem ismert. A törvényjavaslathoz kormánypárti (vagyis megszavazásra igazán esélyes) módosítási javaslat még nem érkezett, így továbbra is a kormány által május 11-én benyújtott javaslat tekinthető mérvadónak. Ennek szövege az adóalannyal kapcsolatban egyszerűen fogalmaz: "Az adó alanya a biztosító." A baleseti adóval szemben ezért nem a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfeleket, hanem a biztosítókat terheli az adófizetés kötelezettsége, ráadásul a biztosítási termékek szélesebb körére."

Ezzel együtt valóban az lett a vége, amit írtál, szóval teljesen igazad van. De nem így indult ez a történet.

Ballib cenzúrázók réme 22 2017.01.19. 09:59:53

Az megvan, hogy Soros féle álcivil szarháziak fogják cenzúrázni a Facebook-ot ?

www.dailymail.co.uk/news/article-4041910/Clinton-mega-donor-George-Soros-leads-line-liberal-billionaires-funding-Facebook-s-fake-news-fact-checker.html
Clinton mega donor George Soros leads line-up of liberal billionaires who are funding Facebook's fake news fact checker

- George Soros's Open Society Foundations will fund fact checking initiative
- Hungarian businessman donated more than $25million to Clinton's campaign
- Clinton super-donor Pierre Omidyar is also linked to the pilot project
- He has given more than $30million to the Clintons and their charities in past
- Facebook feature will flag 'disputed' stories to users before they share them
- Stories are reported to 'third party checkers' which include ABC and Snopes
- Clinton's campaign was plagued with fake news stories before the election
- Right-wing commentators fear it will boost liberal content and censor Republican messages
VÁLASZ ERRE

igazi hős 2017.01.19. 10:04:00

@fénycsepp: És köszönjük meg a kormánynak a különadókat, amitől a Digi olyan gyorsan dobta ki a fejlesztési terveit, mintha parazsat fogtak volna. Tőlem 2 saroknyi van Digi szolgáltatás 2008 óta. Akkor még úgy volt, hogy jönnek tovább, aztán jött a távközlési adó, és most szó sincs terjeszkedésről. Kivéve persze a T-t, mert EU+kormány pénzből megéri.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2017.01.19. 10:06:43

@Bambano:

"Az UPC azért emel árat, mert úgy gondolja, hogy ha a júzer ennyit kifizetett eddig, akkor ezen túl is ki fog.": jaja, erről szól a szabadpiac.

Meg arról, hogy az ilyen pofátlan céget otthagyom a 3.14csába, ezen kívül elmondom másoknak a véleményemet róla. Amíg ezeket meg lehet csinálni, addig minden okés.

@Balint133:
"Ezzel csak az a baj, hogy sok szolgaltato pontosan tudja, hogy az adott teruleten adott esetben nincs mas alternativa."
Az tényleg baj.

2017.01.19. 10:07:12

Amióta a rezsicsökkentés van, azóta a gáz számlám kb. másfélszeres lett. UPC levelemet még nem kaptam meg, de marha jó lenne, ha pártunk és kormányunk abbahagyná ezt az eszetlen rezsicsökkentést, mert belerokkanunk!

igazi hős 2017.01.19. 10:07:53

@Jazo: "Szerintem azt nem lehet alapárnak nevezni, ami nem vonatkozik az előfizetők többségére." De hát mindenkire vonatkozik: megrendeled hűségidő nélkül, akkor annyit fizetsz. Persze mindenki aláír 2 évet. Ahogy a mobilszolgáltatódnál is vehetsz telefont mindenféle hűségidő nélkül jó drágán, ezért aki ott vesz, az hűségidővel (és lehetőleg részletre) vesz jóval alacsonyabb áron.

igazi hős 2017.01.19. 10:20:43

@ebella: A Digivel nem tudom, a UPC-vel kétévente el kell játszanom, hogy most vagy mondanak egy értelmes konstrukciót, vagy elmegyek, mert nem akarok dupla összeget fizetni. Eddig mindig az volt, hogy kapok egy magasabb szolgáltatást 2 év hűséggel azonos összegért.

GallaiG 2017.01.19. 10:26:49

@Balt:
Németországnál BIZONYOS SZEGMENSEKBEN valóban jobban áll Magyarország, ahogyan a USA-nál is. Ez az egy "haszna" volt a kommunizmus okozta sok évtizedes lemaradásnak: az átugrott fejlődési lépcsők, az utolsókból lesznek az elsők effektus. De éppen emiatt nem beszélhetünk arról, hogy a rendszerváltással rögtön kínálati piac alakult volna ki. Előbb még ki kellett építeni azokat a távközlési hálózatokat, amelyeket a kommunizmus 50 éven át elmulasztott fejleszteni. Persze, hogy ezeknek a hálózatoknak a pótlásáért garanciákat kértek az irdatlan pénzeket beruházók. Konklúzió: még ma is a kommunista évtizedeket nyögjük. Ebben is.

lajafix1 2017.01.19. 10:31:30

Kádár élt, él és élni fog.

lajafix1 2017.01.19. 10:32:26

Nézd már meg, ho@abcd1234: gy a gázszámládon az elfogyasztott mennyiség hogyan változott?

igazi hős 2017.01.19. 10:32:34

@Blogerovac: Vegyük észre, így jártunk jobban. Ugyanis most 100 (KGFB) + 30(adó) Ft-ot fizetünk, de ha fordítva vetik ki, akkor 143-at kéne fizetni, mert abból marad 100 a biztosítónál és 43 menne az államhoz. (Persze feltételezhetném, hogy a biztosítók nem akarják megtartani a bevételeiket, hanem zsebből fizetik az adót, de valahogy ilyenre még nem láttam példát, pedig elég sokat próbálkozott az unortodox vezetés: bankadó, csipszadó, telekom adó. Mindet mi fizettük meg, akárki volt is az adó alanya.)

igazi hős 2017.01.19. 10:35:25

@GallaiG: Szép elmélet, ha nem lenne a Digi, mint ellenpélda, akár el is hihetnénk. Csakhogy a Diginek sok helyen sikerült másodikként betelepülnie és az alacsony áraival versenyeznie.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.19. 10:36:09

@lajafix1: Én megnéztem, semennyire. Söt kiszámolva a számlázási egységet ft/MJ az jött ki, hogy többe kerül ma 1 MJ mint a rezsicsökkentés előtt...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.19. 10:36:26

Érdekes néhány kommentelő véleménye. Szidják a kormányt az ÁFA-csökkentés miatt, de ugyanezt tennék az ÁFA további emelése esetén is.

Nehéz felfogni, hogy a kormány nem szólhat bele egy magáncég árképzésébe? Na meg ha megtenné, akkor az lenne a baj. :D

Ettől az UPC még egy szemét cég, én is otthagytam az első adandó alkalommal.

Ma Baker 2017.01.19. 10:42:11

Mondjuk a netadóból valami digitális Magyarország programot akartak csinálni és elvinni az optikát mindenhova.
Pont most költözök olyan helyre, ahol se digi, se UPC, se Telekom, csak egy satnya 10megabites net + 50 csatorna valami 9000 JMF-ért. Konkrétan a kurvaannyába kívánom most a netadós tüntetőket.

2017.01.19. 10:45:48

A posztíró szerint a kenyér legyen újra 3,60, mert annyi volt valamikor? És a pékségnél dolgozók ebből kapják a nyugati szintű fizetéseket? Értsék már a közgazdaságilag képzetlenek is, hogy alacsony árakból csak alacsony minőség vagy alacsony dolgozói fizetések jönnek ki. Biztos a posztíró is örülne, ha csökkentenék a fizetését, mert olcsóbban kell eladni a terméket amit a munkahelye gyárt, mert egy állami rendelet ezt találta ki, hogy a széles néptömegek örüljenek.

ekat 2017.01.19. 11:09:46

Mint már többen említették, piacgazdaság van, az UPC annyiért adja a szolgáltatását, amennyiért akarja, a konkurrencia úgyis korlátozza. Az ember meg dönthet, hogy előfizet-e, és kinél. Persze belátom, ahol csak egyetlenegy lehetőség van, az nem szerencsés. :)

ekat 2017.01.19. 11:17:42

Mint már többen említették, piacgazdaság van, az UPC annyiért adja a szolgáltatását, amennyiért akarja, a konkurrencia úgyis korlátozza. Az ember meg dönthet, hogy előfizet-e, és kinél. Persze belátom, ahol csak egyetlenegy lehetőség van, az nem szerencsés. :)
Az én - hűségidős - csomagom százvalahány forinttal emelkedett, le lett vezetve, hogy ez a mínusz Internet-ÁFA + Vajna-adók dologból jön ki, ezügyben csak a Vajna-adókkal lehet gondja bárkinek is, a UPC-vel aligha. Úgy olvastam, mások többeket emeltek.
Így most 10.136 Ft a 30 megás net, a legnagyobb TV-csomag HD adókkal együtt, a megállítható és felvehető, valamint 7 napig alapból is visszanézhető adás videótárral, az HBO csomag HBO GO-val és on demand-tárral valamint a Fimbox csomag, ja és egy sosem használt vezetékes telefonvonal is benne van. Részemről elégedett vagyok, tökéletesnek érzem az ár/érték-arányt, és nem mennék sehova.
Nem volt ez mindig így, valaha esküdöztem, hogy ahogy lesz más, én otthagyom őket, de valahogy egyre jobb csomagjaik lettek, én meg nézem, és váltok, ha kell. Azóta megjelent a T-Home is nálunk, de nekem a UPC a megfelelőbb. Bár az ügyfélszolgálatukat még mindig rühellem, még jó, hogy csak szökőévenként egyszer kell.

Balt 2017.01.19. 11:23:17

@ebella: Az UPC pl pont nagyon szereti a hűséges alattv... izé: előfizetőket: ők hívnak mindig a lejárta előtt különböző nyalókákkal. (Sebesség duplázás, most 150-esnél tartunk 6e-ért, kvázi ingyen mobilinternet stb.) Tény, hogy a szumma gyakorlatilag bő évtizede kb ugyanannyi.

Azt mondjuk nem is értem, miért jó nekik a hűségem, mert nálunk speciel nincs alternatíva, és ezt nyilván ők is tudják.

bestboy 2017.01.19. 11:25:37

Hello, ez egy nettó faszság, amit írtál. Az internet csak egy sor a számlán, az ÁFA csökkentés is csak arra a sorra vonatkozik, ráadásul nem lehet "lenyelni". Iszonyú szar azt látni, hogy egy felelős "újságíró?" (tartalomgyártó? blogger?) ennyire szakmaiatlan attitűdből ír egy hibás premisszákra épülő sirámot és ebből levon egy olyan következtetést, amiért az UPC egy legalább 5 M Ft-os sajtópert akaszthat a nyakába, még akkor is, ha idézőjelbe teszi a címet. Ja, T előfizető vagyok, mielőtt megkérdeznéd, viszont jogász.

ekat 2017.01.19. 11:34:13

@Balt: Pedig én valaha pont ezért akartam otthagyni őket, mert mindig azt láttam, hogy az újaknak mindig jobb ajánlatok vannak. De aztán egyszer eljutott a dolog oda, hogy többet kínáltak kevesebbért, és az ugye felfele módosítás, és megléptem. Aztán megint, meg megint, így jutottam oda, ahol vagyok. :) A nettel ugyan el vagyok maradva, de arra bazírozok, hogy mivel most már a 30 megás a legkisebb, ez előbb-utóbb magától megnő. Idáig mindig így volt...

Balt 2017.01.19. 11:46:58

@Circus: Látjuk, téged lehet ugrasztani. Hogy jön ehhez a kormány?

Nektek lehetne jegyre drágábban adni :)) - ahogy anno a taxisblokád idején mondták az MDF-eseknek, csak most fordított a helyzet.

Balt 2017.01.19. 11:58:09

@igazi hős: Ok, lehet, hogy Németországot lebecsültem az előbb (pedig emlékszem valami ilyen meglepő kicsengésű indexes cikkre a közelmúltból), de a tisztes középmezőnyben vagyunk, úgy, hogy nálunk láthatóan nagyobb a növekedés aránya:

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Internet_access_of_households,_2009_and_2014_(%25_of_all_households)_YB15.png

Balt 2017.01.19. 12:04:16

@Ballib cenzúrázók réme 22: Legalább talált magának elfoglaltságot a közeljövőre. :) Jobb, mintha errefelé keresgélne!

@igazi hős: A Digi köszöni, jól van: heteken belül elindítja a mobilszolgáltatását pl.

@abcd1234: Nekem konkrétan a fele a gázszámlám, igaz, ez a tél még nincs benne. Az UPC meg 1 évtizede kb. ugyanannyi nominálisan.

Balt 2017.01.19. 12:13:34

@igazi hős: Igen, kb ez van. Bár mifelénk ők hívnak az ajánlattal a hűségidő lejárta előtt. 16-17e körül van vagy 10 éve HD+Rec kábeltévé (meg nem mondom most milyen: Digital Gold?, a fizetős csatornákon innen minden); Fiber150(?) + havi 6GB mobilinternet; két telefonvonal, egyik kvázi átalánydíjasítva, a másik forgalmi díjától függően nem fix a vége, de a 18e-t sosem éri el.

Circus 2017.01.19. 12:15:28

@Balt: Ugrasztani? Itt mindenki acsarkodik vagy a UPC-re, vagy a kormányra, vagy a másikra, itt vagy te, jó példaként, hogy kapásból beszólsz... köszi, legalább ezt nem kell magyaráznom :)

A nektek az a 'nem magunkfajták' cizellált megfogalmazása, nertárs?

Hogy hogyan jön ide a kormány?

Ki hozott olyan rendeletet, amit kifelé úgy kommunikált, hogy 'rezsicsökkentés', miközben kapásból lehetett tudni, hogy ez lesz, mert piaci alapon azt csinálnak a szolgáltatók, amit akarnak?
Vagy tudták, hogy ez lesz, de cinikusan röhögtek megvezetve a szavazóbázisukat is, vagy ennyire nem értenek az alapdolgokhoz se - szerinted melyik a jobb?

Balt 2017.01.19. 12:19:50

@GallaiG: Így tökéletesen egyetértek.

@ekat: Nálunk is kb.: @Balt:

Balt 2017.01.19. 12:28:38

@Circus: Oda sorolod magad, ahova akarod, ez egy szabad ország. :)

Valahogy úgy sejtem, hogy az ilyen "turpisságokat" (feltéve, de meg nem engedve a poszt felvetését) ezúttal nem nyelik le, hanem lesz következménye - mert a tapasztalat ezt mutatja. Mondom: ha a dolog szemérmetlen volta bebizonyosodik. Ebben egyelőre nem vagyok biztos, sőt, fentebb hangot adtam neki, hogy alapvetően nincs bajom az UPC-vel, pedig nálunk műszaki okok miatt kizárólagos szolgáltató a "minden hangszeren" kategóriában momentán.

kobalt (törölt) 2017.01.19. 13:25:28

A(z) UPC hozzáállása a PANASZ kategóriájába tartozik tehát a fogyasztóvédelemnélis lehet panaszt tenni vagy a upc-nél kérni hogy PANASZ-ként kezeljék a reklamációdat
és automatikusan a fogy.védhez kerül a hangfelvétellel együtt ahol kötelesek kivizsgálni , majd eljárni.Ettől fázik minden szolgáltató!

nem várt fordulat 2017.01.19. 13:49:20

@Bambano: "másrészt meg piacgazdaság van, mindenki oda emeli az árát, ahova akarja."

Ez akkor lenne igaz, ha a panelben ahol lakom, választhatnék 2-3+ szolgáltató közül. De amíg egy van, addig nem.

Állandóan hívogattak, hogy most szuper lehetőség, +800 Ft-ért a 120Mb/s -ből csinálnak nekem picit többet. Telefon, ezért a 120Mb/s net és pár TV csatorna havi 8-9e forintomba került.

Évekkel ezelőtt kiépítették a digit, de valami központi részen nem lehetett még rákötni a hálózatukra. Tavaly ez megtörtént. Állandóan visszautasítottam a UPC-t, hogy anyátok a 2 évetekbe.

Digi: 94+ csatorna, 1000Mb/s (!!!) internet és telefon, 6780 Ft.

Szerinted most melyik szolgáltató előfizetője vagyok?

Ott van piacgazdaság, ahol váltani lehet.

cardiobascuralis 2017.01.19. 14:02:07

@Tehetséges ugandai buzi:
Valójában nem lenne nagy gond a digitális technika világában az sem, hogy csatornaszámos csomagokat áruljanak (10-20-30 stb. csatornát vehetsz), és aztán a delikvens maga választja ki, hogy melyik legyen az a 10-20-30 csatorna, ami neki kell.
Mondjuk ez túl tisztességes lenne, nem is csinálja senki.

Nekem is van vagy 70 csatornám, amiből kb. 60-at nem nézek soha, de van, amit nézek, és csak ebben a csomagban van, a kisebbekben nincs.

cardiobascuralis 2017.01.19. 14:05:17

@Pierr Kardán:
Tudod, az is piac, hogy a többi nem megy oda, mert nem éri meg nekik.
Az Északi-sarkon sincs jelen egyik netszolgáltató sem, pedig mehetne az összes, mert semleges terület, annyit kérhetnének a netért, amennyit csak akarnak. Valamiért mégsem mennek. Szerinted mi lehet az oka?

cardiobascuralis 2017.01.19. 14:17:34

@Balt:
A 150-es net azért jó, mert valószínűleg a kábeleid úgyis csak 100-at bírnak (a Wi-Fi meg talán 70-et), de legalább elégedett vagy. :-)

cardiobascuralis 2017.01.19. 14:25:17

@nem várt fordulat:
Ez tök jó, csak ebből a 94 csatornából mennyit használsz, meg az 1000 Mb/s-ből mennyi jut el a gépedig? Mert mondjuk CAT5-ös kábellel a tizede. Wi-Fin talán még annyi sem.

cardiobascuralis 2017.01.19. 14:28:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Persze, alapból minden cég szemét, amelyik pénzt kér a szolgáltatásért. :-)

Én a UPC-vel meg vagyok elégedve, a T-lófasznál mindenképp jobbak, Digi meg nincs a környékemen. Az áraik is tűrhetőek, a minőség rendben, szolgáltatáskimaradás ritkán (évi 1-2 alkalom, biztos be is jelentik előre, csak nem nézem) és csak késő éjszaka, az ügyfélszolgálatukkal sincs semmi bajom eddig.
A régen reklámozott ingyen Wi-Fijük mondjuk szar. De legalább ingyen az.

nem várt fordulat 2017.01.19. 14:32:33

Először is kábelen használom, a lakásba optikán át vezették be, sebességmérésre 900+ Mb/s, általában 700 felett. Pont tegnap kezdtem egy sorozatot, nagyon vicces volt, hogy a 6Gb+ fájl kevesebb mint 3 perc alatt ott volt.

Ne számolgass, gondolom a peerek nem 1Gb-en lógtak.

Teljesen mindegy, mennyi csatornát használok, ha 1db csatornát nem használok, és a telefont sem soha, csak a netet, még így is jobban megéri. De ha csak net kéne, 2 év hűséggel az 1000 megás: 3680 Ft/hó csókolom.

A UPC kanyarban sincs hozzájuk képest. Nekik a legnagyobb csomagjuk az 500-as, és:

7890 Ft/hó az első 2 hónapban, utána 9190 Ft/hó (szóval 9200 Ft). Majd háromszoros áron a fele annyi. Nincs mit szépítgetni rajta.

tjhooker 2017.01.19. 14:46:02

@Blogerovac:
A UPC "védelmében" szóljon, hogy ha nincs hűségidő akkor ezt nemhogy évente, hanem 2-3 havonta eljátssza, vagyis folyamatosan emelget.

Ezzel a másik kérdésre is választ kapunk, hogy mennyiben becsüli meg a régi ügyfeleit.

Külön bicskanyitogató, hogy ezekről az emelésekről minden esetben a fenti "kedvezményt adunk mert régi ügyfél vagy" szövegű levél jön.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.19. 14:57:34

@cardiobascuralis:

"Persze, alapból minden cég szemét, amelyik pénzt kér a szolgáltatásért. :-)"

Ha te mondod, biztos így van.

Nálunk anno a 13. kerületben az UPC egy általa felvásárolt szolgáltató helyébe lépett, drágábban, sokkal kisebb sávszélességgel és gyalázatos forgalmi korláttal. Aztán volt hozzájuk balszerencsém azután is, hogy a 11. kerületbe költöztünk, ott kb. hetente voltak több órás kimaradások (bejelentés nélkül), bár legalább a sávszélesség mesés volt: hol volt, hol nem volt. Főleg a hétvégi kimaradások voltak szívmelengetőek, amikor a javítás is csak döcögött. Később a szintén 11. kerületi panelban már jobbak voltak, de amint megjelent a házban a Digi, azonnal váltottunk: fele pénzért vagy tízszeres letöltési sávszélességért megérte. A Diginél 2 és fél év alatt egyszer volt kb. 10 perces kimaradás.

Biztos időközben az UPC is fejlődött, de szerintem most sem versenyképes a Digivel.

wamzer 2017.01.19. 16:11:28

Pár alapfogalom:

- határozott idejű szerződés (az ún hűség): a szolgáltató tudja, hogy x ideig ügyfele leszel, nem hagyod ott, ezért az x időre ad neked egy kedvezményes árat
- határozatlan idejű szerződés (hűség nélkül): bármikor felmondhatod, ennek van egy kockázata, amit a szolgáltató beáraz, tehát az ár magasabb lesz a "hűséges" kedvezményes árnál.

És ennyi, nincs emögött semmi mögöttes ármány, így működik a piac és kész. Kicsit félrevezető a hűségszerződés fogalom, mert azt a tévképzetet kelti, hogy ezzel kizárólag az ügyfél tesz szívességet a szolgáltatónak, noha csak bizonyos feltételek mellett adott árkedvezményről van szó.

Bambano 2017.01.19. 16:16:34

@Blogerovac: én is évek óta ugyanannyit fizetek a diginél, miközben azok, akik az utolsó nagy sebességemelés óta szerződtek, meg 700 forinttal kevesebbet. nekem, mint régi ügyfélnek 4700 forint a 200/100, az új ügyfélnek meg 4000. ezt hogy találták ki???

"Nyilván mérlegelni kell, hogy melyik a jobb üzletpolitika: olcsóbban több ügyfél": az internet szolgáltatásban az olcsón több ügyfél nem működik, mivel korlátos a piac. ha 200 lakásba húztad ki a drótodat, akkor 200 ügyfeled lehet max. akkor is, ha nulláért adod a netet.

Bambano 2017.01.19. 16:22:27

@kobalt: rotfl te még hiszel a mesékben? ha teszel egy panaszt vagy bejelentést bármelyik szolgáltató ellen az ombudsmannál vagy a fogyasztóvédelemnél (amelyik felvette a néhai előnevet), akkor azt a fogyasztóvédelem elküldi az illetékes szolgáltatónak, akik megválaszolják és azt a választ kapod vissza. szerinted hányszor fogja azt mondani a szolgáltató az ellene indított vizsgálatban, hogy neked van igazad?

tapasztalatból beszélek, én gyakran bejelentem a panaszomat, ha nem tetszik valami. eddig sose jutottam semmire.

Bambano 2017.01.19. 16:26:27

@Circus: lehet, hogy te kapásból azt tudtad, hogy ez lesz, de a tapasztalat mást mutat. én ismerek olyan kisebb vidéki szolgáltatót, ahol hasonló ötletet dobtak be, az ő seggüket már szétrúgta az nmhh.

tehát ha konzekvens akar maradni az nmhh, akkor az upc-ét is szét fogja.

jelzem, az is jogellenes, hogy ilyen szinten korlátozzák a szolgáltatók mozgásterét, meg az is, hogy az nmhh pártpolitikai szempontokat képvisel. az a vicces helyzet fordulhat elő, hogy a kétszeres törvénysértéssel a fogyasztó kivételesen jól jár.

cardiobascuralis 2017.01.19. 18:15:17

@nem várt fordulat:
A kábelből nem is azzal szokott baj lenni, ami a lakásodig megy, hanem a lakáson belül.
A peerek értékei meg összeadódnak, mindegyiktől egyszerre tölt a program, még csak nem is sorrendben jönnek az adatok (ha van olyan nézegetőd, ami képes belenézni, láthatod, hogy egy filmnek sokszor hamarabb van ott a vége vagy a közepe, mint az eleje), aztán a végén összekapcsolja a csomagokat.

zuhanorepulesss 2017.01.19. 18:17:09

Mocskos, román, áfacsaló internetet használok, mióta a UPC-t lemondtam.
Kb 8 éve.
Változatlanul használom a csomagom, eddig 2700 magyar forintot fizettem, kimérve 40-50Mbit letöltés, 30Mbit körüli feltöltéssel.
Szolgáltatáskimaradást nem tapasztaltam, letöltök, feltöltök sokat.
Most ez a díj lecsökkent 2500 magyar forintra.
Csodálkozom, hogy Tcomnak, Upc-nek még vannak előfizetői.

cardiobascuralis 2017.01.19. 18:32:53

@zuhanorepulesss:
Ne csodálkozz.
A Digi kurva kevés helyen van jelen.

Hatos villamos 2017.01.19. 18:37:01

"a netes áfacsökkenés árát"
Magyar nyelven ez pontosan mit jelent? Az áfacsökkentésnek is van ára???

Egyébként meg egy demagóg hülyeség amit írsz, de ezt már mások pontosan kifejtették...

kobalt (törölt) 2017.01.19. 19:16:17

@Bambano: Nem hiszek a mesékben de ha elhangzik, főleg hangfelvételnél, sok helyen a "kérem panaszként kezelni" mondat nekem már többször segített hamarabb elintézni normálisan a dolgot. Ennyi...csak javaslat volt részemről.

kobalt (törölt) 2017.01.19. 19:24:09

@zuhanorepulesss: Szívesen váltottam volna már ha elérhető volna a szolgáltatás a lakhelyemen de itt is maffia módszerekkel terjeszkedtek és már felosztották egymás között a piacot korábban. Anno befúrta magát sajnos a fibernet(közös képviselőnk beengedte őket) a lépcsőházba majd jött az UPC másik csövekkel és dobozokkal, és benn volt a Matáv ami T-com lett.A UPC megvette a fibernet dobozait de nem használja itt áll üresen, a T-com bejött 5 éve üvegszállal de leálltak vele, gondolom megegyeztek egymás között.

nem várt fordulat 2017.01.19. 20:06:46

@cardiobascuralis: vágom én, de mint mondtam, minden ok, pedig egy 5 éves UTP kábellel tolom, csak a csatlakozókat cserélték le a digisek, mert le volt törve róluk a pecek.

A peereket meg azért írtam, hogy ha kiszámolod, akkor meg sem közelíti a 1000Mb -et, csak erre írtam, hogy nem érdemes számolgatni, ismerem a torrentet :)

Szóval a lényeg, hogy sajnos nem mindenhol lehet választani, és ezzel a UPC vissza is él kőkeményen. Tolvaj banda.

Hatos villamos 2017.01.19. 20:36:50

@cardiobascuralis:
"Na jó, egyezzünk ki egy döntetlenben"

De most tényleg, szerinted, aki ilyen hülye, minek irdogál???

cardiobascuralis 2017.01.19. 21:15:11

@nem várt fordulat:
Hát hogy UTP-vel neked nincs annyi, amennyit írtál, az zíher.
A 100-at (cat5) is csak nagyon nyögve tudja, nemhogy a 900-at.
És csodák biztos vannak, de nem sodort érpáras zajszűretlen kábeleknél.

Drednaught 2017.01.19. 21:55:13

Ez tényleg gáz. Én is fiber power 30-on vagyok és én 3000-ért kapom.

fidesz maszop dk egykutya 2017.01.19. 23:00:55

@Ma Baker: húgyagyúkám ilyen fejlesztés most is megy, természetesen eus pénzből. A netadó pedig nem erre ment volna, hanem a strómannak, meg rogánnak, meg a többinek. Úgyhogy a te kurva anyád, és az a drága net még mindig több amit megérdemel a komcsi tolvaj fajtád.

Jozsó_ 2017.01.20. 07:47:58

Tudom, hogy csak lazán tartozik ide, de 01.01-én kaptam meg a Digitől az aktuális havi elektronikus számlát, és nem hogy az áfa kevesebb lett, de a nettó díjat is csökkentették. Eddig fizettem 5600-at az 500 megabites netért, mostantól 4100-at.

Bruttó, HUF, listaáron, lekötés nélkül.

Pityorka1 2017.01.20. 09:01:13

Sokan írják, hogy miért nem léptek, mert van Digi, meg Té, meg mittomén. Csak azt felejtik el sokan, hogy Digi pl. csak lakótelepi övezetben van, olcsón sok lakást be tud kábelezni és annyi. Sok helyen egyetlen netszolgáltató van, (vagy még az se) így nagyon bekorlátozott, hogy kinél, milyen szolgáltatást lehet igénybe venni. Én a UPC-nél vagyok, de meg vagyok velük elégedve, néha van szolgáltatás kiesés, de ritka, és mindenütt előfordulhat, mivel ugye ami elromolhat az el is romlik. Én örülök annak, hogy legalább ide hozzám a UPC optikai kábelt hozott, mert addig ADSL-el küszködtem, drágán, most normális szolgáltatás van. Könnyű mindig mindent fikázni, de azért árnyaltabb a kép ennél.

Pityorka1 2017.01.20. 09:03:58

@cardiobascuralis: Így van, szóval sokan itt azt hiszik, DIGI mindenütt van! Nagy tévedés, nagyon kevés helyen, főként lakótelepeken van (ott sem mindenütt), ott olcsó a terjeszkedés, ahol már kéne valami plusz is, (messzebb lévő házak, kisebb társasházak) oda már nem megy.

Pierr Kardán 2017.01.20. 09:05:27

@cardiobascuralis:

"Valamiért mégsem mennek. Szerinted mi lehet az oka? "

Hogy az Északi sarkra miért nem mennek az internet szolgáltatók, azt sejtem. Arról viszont, hogy Budapesten, egy népes lakótelepen miért nem tolonganak az ISP-k, arról tényleg fogalmam sincs :-(

De az idén (legkésőbb jövőre) változás lesz, a T-Com már ássa az árkokat, rövidesen én is búcsút mondok a júpíszínek :-)))))))))))

nem várt fordulat 2017.01.20. 09:13:06

@cardiobascuralis: Hát, lehet, hogy eleve már régen is jó kábelt nyúltam. Gyere át, nézd meg a saját szemeddel, ha annak hiszel. Holnap megnézem mi van ráírva, ha eszembe van.

nem várt fordulat 2017.01.20. 09:15:45

@városjáró: emelni emelhet, de nem szívok, ennyike, ezért nem dőltem be a kamu dumájukna, hogy +800 ft-ért hozzámvágnak még pár megabitet, és ezért váltottam szolgáltatót abban a pillanatban, ahogyan lehetett.

ebella 2017.01.20. 09:35:48

@igazi hős: A digi azt mondta, hogy fél év szüneteltetés után van újabb hűségidő olcsón. És néztek cseppet sem együttérzően, inkább ideges-gúnyosan, hogy mit pattogok havi három-négyezer miatt?.

Ahogy mondtam, ha találok valahol ötszázzal olcsóbbat, már ott is vagyok. Egyenlőre annyira nem kerestem, de nemsoká lesz elég időm, meg kedvem is.

ebella 2017.01.20. 09:42:39

@Pityorka1: Ez nem igaz. Messze nem csak lakótelepi övezetben van digi. A Terézvárosban vagy Maglódon nem olyan nagyon sok lakótelep van. És akorro még egyéb lehetőségről nem is beszéltünk.

Pityorka1 2017.01.20. 09:54:08

@ebella: Az ország nem csak Budapestből áll! Én pl. debreceni vagyok, és itt csak a lakótelepeken van Digi, (igaz, a lakótelepen élők választhatnak akár 4-5 szolgáltató közül) míg pl. Tégláson már csak valamilyen helyi szolgáltató van mikrohullámmal, vagy Debrecen külterületén semmi. (De a belvárosban sem sok.)

Pityorka1 2017.01.20. 09:56:17

De van tapasztalatom pl.: Dunakeszivel is, ott csak T van, (volt legalábbis akkor, amikor én ott laktam) sem UPC sem DIGI (bár azt akkor láttam, hogy román rendszámos kisbuszok parkolnak a kertesházas övezetben és húzták a DIGIT. De a legtöbb helyen ott is csak T van.

AntyG 2017.01.20. 11:13:24

Köcsög volt, és mindig is Köcsög szolgáltató is marad a UPC, Ez Tény! Szolgáltatás minősége meg nulla. Az Áfa csökkentést mi sem vettük észre! De azt igen, hogy a 240-es Net esetén jó, ha időnként 20-al jönnek a cuccok... csak jelenleg felénk ők voltak elérhetők, de amint lejár a 2 év hűség, már megyünk is másik szolgáltatóhoz, mert lesz T és Digi is... (kiépítés alatt állnak) a UPC meg beveheti! A reklámokban feltüntetett UPC Wifi-s router-ük is nagy rakás ...! hogy ne szakadozzon, meg hogy mindig stabil legyen, az csak a reklámban van, ezért azt ki is iktattam, és egy normális router-en keresztül van használva a normál Wifi. A 7 napos visszajátszásról nem is beszélve. Van amikor infomráció nem érhető el üzenet jelenik meg, sok esteben nem lehet visszajátszani az előző napon egyik csatornán vetített film-se, nemhogy 7 nappal ezelőtti műsor...

2017.01.20. 11:25:37

@Jazo: "Szerintem azt nem lehet alapárnak nevezni, ami nem vonatkozik az előfizetők többségére"

Az elmúlt időszakban én nem tudtam olyan üzletbe bemenni, ahol ne kedvezményes, vagy akciós áron kaptam volna valamit. Bementem egy autóalkatrészboltba, első vásárlásnál máris 5% kedvezményem volt. Pszichológia. Magyarországon jobban érzi az ember magát, ha tudja, valamit olcsóbban kapott meg, még akkor is ha közben tudja, hogy ennek ennyi a normál ára.

a katona fehérben 2017.01.20. 11:33:35

Nagyszerű példa arra, hogy áfacsökkentéssel semmit nem lehet ténylegesen és hosszú távon olcsóbbá tenni, meg hogy pár százalékos célzott áfamérséklésnek a világon semmi értelme, csak az adminsztrációt bonyolítja (és ugye emlékszünk, hogy az egész áfacsökkentés valójában egy új adó bevezetésének indult?) Ha már mindenképp be akar avatkozni a kormány, akkor a sok kommentben is említett helyi monopóliumok felszámolásával kéne kezdeni, az egész biztosan árcsökkenést hozna.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 12:06:27

@nem várt fordulat: "Ez akkor lenne igaz, ha a panelben ahol lakom, választhatnék 2-3+ szolgáltató közül. "

Annyira nem lehet világvégén az a panel, hogy még mobillefedettség sincs. Ha meg van akkor az kapásból 3 lehetőséggel bővült az internetszolgáltatók száma.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 12:08:25

@Pityorka1: "Sok helyen egyetlen netszolgáltató van," lásd kicsit fentebb

nem várt fordulat 2017.01.20. 12:09:01

@eßemfaßom meg áll: Biztosan én nem vagyok képen, és csak elsiklott a figyelmem amellett a szuper csomag mellett, amit te tudsz, de esetleg adnál egy linket, ahol mondjuk 10 000 Ft vagy az alatt kapok korlátnan forgalmú netet, mondjuk ne legyünk szigorúak, 60Mb/s letöltési és 5Mb/s feltöltési sebességgel?

KolompárRómeó 2017.01.20. 12:17:29

@Leonard Zelig: De csakis akkor lehet minden jó és szép, ha azt az M&M-céget úgy hívják, hogy Nemzethy akármi. Ebben az esetben minden zember jól jár és minden mocskos multi/meleg/* rosszul. A * helyére az éppen aktuális ellenség írható.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 12:20:12

@nem várt fordulat: IQpro flotta 3700+áfa korlátlan (adatforgalomban és sebességben is) LTE mobilnet telenor hálózaton. Belépés mailben elküldött személygazolvány és lakcimkártya foróval, SIM postafordultával jön.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 12:21:58

@nem várt fordulat: Mindemellett az volt a cáfolt kijelentés, hogy "nincs 1-nél több szolgáltató", nem pedig az, hogy "nincs 1-nél több szolgáltató ami fillérekért ad végtelen szupergyors netet kábelen"

WoodrowWilson 2017.01.20. 12:24:20

@cardiobascuralis: Ki mondta, hogy cat5 kábele van? Cat5e is tud már gigabitet.

cardiobascuralis 2017.01.20. 12:29:18

@WoodrowWilson:
Mert az UTP (árnyékolatlan kábel) az max. cat5 lehet. Sőt, újabban már a cat5-ösök jelentős része is árnyékolt.

cardiobascuralis 2017.01.20. 12:31:52

@Pierr Kardán:
Hát ha a T-lófasz meg a UPC között lehet választani, akkor ezerszer inkább a UPC.

cardiobascuralis 2017.01.20. 12:43:12

@ebella:
A Terézváros maga egyetlen lakótelep.

@AntyG:
Hülyeségeket írsz. Nem így van.

@eßemfaßom meg áll:
Ezzel a mobillefedettséggel ugye viccelni akartál?
Nem jött át.

Az LTE egyébként 40 Mb/s-t sem tud, és azt is csak jó időben, kurva tiszta rálátás mellett. Ha van közted meg a bázisállomás között 2 fal, már csak a negyedét.

AntyG 2017.01.20. 12:57:14

@cardiobascuralis: Tapasztalatból írtam amit írtam ,Te meg észérvek nélkül baromságokat mondasz, mögöttes Tudás, és tapasztalat nélkül, indoklások elkerülésével. Aki hülyeségeket ír baszki az Te vagy, bizonyítékok nélkül!!! Biztos UPC-s kis seggnyaló vagy!

AntyG 2017.01.20. 12:58:54

@cardiobascuralis: Az LTE-t tesztelted már, vagy valahol olvastad, hogy valaki írt valami baromságot!???

AntyG 2017.01.20. 13:00:30

@cardiobascuralis: Amúgy biztos jobban tudod, mert álmottad, vagy Te is elhiszel mindetnt ami a TV-ben is mondanak! Ébresztő! Havonta telefonálhgatok a UPC-hez a felsorolt problémákkal Te szerencsétle!

nem várt fordulat 2017.01.20. 13:16:43

@eßemfaßom meg áll: Na, te vagy az, aki csak azért is kötekedik.

Gondolkodj már ember, fejlesztő vagyok, munkához kell a magasa sávszél (mondjuk DB szinkronizáláshoz), filmeket is nézek mint magánember, pl. torrentezem, és nem csak a gmail / facebookból áll a net, mint egyeseknek.

Linket kértem, nem valami benyögést, pár gyűjtő oldalt találok rá, semmi konkrétumot.

Mutasd a linket légyszíves, hogy magánszemlélyként hol tudom most megrendelni, milyen konstrukciókkal, fel / letöltési (+ garantált fel / letöltési) sebesség, havi díj.

De tegyük fel létezik. Hogy képzelted te ezt? Hogy fogom magam, előfizetek erre a szuper csomagra, majd csinálok a telefonommal egy wifi hotspotot, és majd wifi adapterrel tolom az asztali gépről?

"korlátlan (adatforgalomban és sebességben is)" Akkor van rajta hiperűrsebesség is?

Össze vissza beszélsz, csak a kötekedés kedvéért kötekedsz.

Alapprobléma, városi lakás, nincs választási lehetőség, egy szolgáltató van kábelen, ezért nem állja meg a helyét a "piacgazdaság van, lehet elmenni másik szolgáltatóhoz" szöveg, innen indult az egész thread.

cardiobascuralis 2017.01.20. 15:07:30

@AntyG:
Talán nézd meg az LTE leírását.
Esetleg tanulmányozd a mikrohullámú rádiósugarak terjedési tulajdonságait két ganajozás közt a tanyán.

cardiobascuralis 2017.01.20. 15:10:54

@nem várt fordulat:
"munkához kell a magasa sávszél (mondjuk DB szinkronizáláshoz)"
Ne bassz... Ehhez azért a pár évvel ezelőtti 30 Mb/s is bőven elég volt. Legalábbis sokan csinálták annyival.

Ja, telefonnal nem kell Wi-Fi hotspot, összekötöd USB-vel a gépet meg a teflont, aztán USB tethering, jobb az adatátviteli sebessége. Ha utazom és nincs Wi-Fi, szoktam csinálni.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 15:56:51

@nem várt fordulat:

1. előveszed a kacsódat és irsz nekik egy mailt, megkapod a részletes adatokat. Flottáknak nem igazán szokik publikus weboldaluk lenni.
2. az internetszolgáltatás nem kizárólag azt jelenti, hogy neked van egy optikai kábeled közvetlenül behuzva a BIX-be. Ha az adott szolgáltatás neked épp nem felel meg az a te egyéni szocproblémád. Ettől függetlnül nem sok olyan pont van az országban ahol ne lehetne minimum 3 szolgáltató +a drótosok között választani.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 16:00:05

@nem várt fordulat: "majd csinálok a telefonommal egy wifi hotspotot, és majd wifi adapterrel tolom az asztali gépről"

Így is lehet de te profi programozó vagy akinek munkaeszköze az internet így biztos telik egy 4G képes routerre

nem várt fordulat 2017.01.20. 16:05:05

@cardiobascuralis: @eßemfaßom meg áll: Még mindig várom akkor azt a linket, ahol meg tudom rendelni ezt a csomagot.

Addig csak reszeljük itt a fingot.

Tehát, mégegyszer, mielőtt a technikai részletekbe belemennénk.

Alapállás: csak UPC van a házban, köcsögök az áremeléssel, piacgazdaság van, lehet váltani.

Megoldás: ott van a mobilnet is, használd azt a munkádra. Szeretném akkor használni ezt a mobilnetet, ami megfelelő sávszélességet ad, viszonylag elfogadható áron. Kérem a linket, hol tudom megrendelni.

Amint ez meg van, beszélhetünk bármi másról.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 16:31:56

@nem várt fordulat: "Kérem a linket, hol tudom megrendelni."

Ha jól értem szerinted amit nem lehet linken megrendelni az nincs. Írtam a flotta nevét, nagyjából 10mp gugli megtalálni a kapcsolatot velük. ha ennyit neked nem ér az a te bajod.

nem várt fordulat 2017.01.20. 16:46:16

@eßemfaßom meg áll: Nem hagyom magam hülyére venni. Lószart ér az okoskodásod:

Tesség, fórumok közül, amiket találatra hoz (annyira ismert egy csomag lehet ez), kibogarásztam egy táblázatot:

docs.google.com/spreadsheets/d/1WHnLqAReaZ4Utd3PQXfASyRu6QH3uGFzwjQmuBg5tNs/edit#gid=0

A szolgáltatáshoz járó net:

Korlátlan 100 kbit/s, de kötelező beszélgetés a havidíjon felül!
elvart forgalom=1778.-Ft/hó

Havi díj: 3028 Ft.

Tehát, most tartunk 4086-nál, hisz a havidíjon felül kell lebeszélni, ami már csak azért is érdekes, mert 80 perc lebeszélhető, tehát először 80 percet kell pofáznod, és utána beletekerni még 1778 Ft-ot.

Tehát 4086 Ft -ért kaptam korlátlan 100kbit/sec csomagot.

Te vagy az én emberem, mekkora egy balek vagyok, hogy 2 évre elköteleztem magam a diginél.

Ha olyan faszák lennének ezek a csomagok, mindenki ezt használná. Én leszarom, mert rendes céges flottán belül vagyok, minden hívásom minden hálózatba belföldön 7ft / perc, 6Gb netem van mobilon, + otthon a digi.

Csak ne oszt itt az észt, hogy milyen könnyű otthagyni a UPC-t, ha nincs más kábeles a házban, mert tartós munkavégzésre egyszerűen alkalmatlan bármi más megoldás.

eßemfaßom meg áll 2017.01.20. 18:51:02

@nem várt fordulat: Komolyan nem tudom te mit honnan szopsz ki, de bevallom nem is érdekel. Aki nem direkt értetlenkedni akar hanem érdekli a flotta az megtalálja az elérhetőségüket én meg nem vagyok az alkalmazotjuk.

cardiobascuralis 2017.01.20. 19:47:30

@nem várt fordulat:
Én nem állítottam ilyesmit, szóval tőlem ne várd. :-)

Zsoltbacsi 2017.01.20. 20:09:43

@eßemfaßom meg áll: @nem várt fordulat:

Tesomnak is ez az iqpro van. Debrecen lakotelep stabil 70-80 megabit. Egyszer atrakta a kartyat egy telefonba, es a belvarosban se ment 40-45 ala. Szoval boven hasznalhato

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.01.20. 20:21:56

@nem várt fordulat: tök szuper. de ettől ő még emelhet ha akar, pláne ha csak ő van a piacon. nem mondom, hohy szívdertő, csak azt hogy megteheti. egyébként meg tavaly év közepe óta minde közműszolgűálztató köteles átadni az az infráját más szolgáltatónak. elmű az oszlopait, kábelcég a csatornáit. innen már jöhet a valódi(bb) piac.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2017.01.21. 01:42:03

@cardiobascuralis: Azt felejted el, hogy a csatornák ára nem egyforma.

Bambano 2017.01.21. 16:11:20

@városjáró: "egyébként meg tavaly év közepe óta minde közműszolgűálztató köteles átadni az az infráját más szolgáltatónak. elmű az oszlopait, kábelcég a csatornáit. innen már jöhet a valódi(bb) piac. ": melyik országban? merthogy nálunk nem, az biztos.

2018.01.23. 19:06:21

@igazi hős:
A legőszintébb ember: a kutya?

Mindenki által ismert tapasztalati tény: a kutya élénk morgással reagál, sőt akár a gazdáját is megtámadja, megharapja, ha az, az ételét el akarja venni! „Irigy kutya ---mondjuk rá, pedig csak őszinte! „Igyekszik megvédeni azt, ami az övé! Vagy buta állat? Ki tudja? Az okos embertől, elveszik a tápláléka egyharmadát (27%), felét, és még csak nem is morog! A teve együgyűségével rágja az adósivatag kóróját!
Mert fizetéséből 16% a jövedelemadó, 7% nyugdíj adó, + 27% ÁFA! Tehát ha bármit eszik a jámbor, abból 50%-ot elvisz az adó! És ha már lassan rágnunk se lesz mit, legalább ezen a „száraz tényen rágódjunk el egy kicsit! Mielőtt éjjeli lepkeként beleszédülnénk a „polgári Mennyország” szivárványos világába! Abban megpörkölődve múljunk ki végleg.
Előtte ne felejtsünk el hálát adni” megválasztott képviselőinknek, --- az ő nagy bölcsességükért, szociális érzékenységükért,-- akik megszavazták nekünk a „Túlvilági jólétbe vezető adórendszert!
süti beállítások módosítása