A valódi viták otthona

Olimpia – Nagyot harapna az MSZP seggszája

2017. január 25. - Tálos Lőrinc

Van az, amikor valaki eleve támogatta, hogy Budapest pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai játékok megrendezésére, ennek megfelelően nem is gyűjti az aláírásokat. Tiszta sor. Ugyan formállogikailag támogathatná, hogy írjanak ki népszavazást arról, de miért tenné?

Az sem lenne kizárt, hogy valaki eredetileg támogatta, hogy Budapest rendezze a 2024-es olimpiát, aztán, ahogy szépen derültek ki a részletek, hogy nem annyi az annyi, hanem sokkal több, hogy átgondolatlan az egész, hogy megszűnne Csepel HÉV-kapcsolata a belső kerületekkel, és a sort lehetne folytatni. Ez meg annyira rendben van, hogy mi, az olimpia ellenzői azért is szeretnénk népszavazást a rendezésről, hogy az arról szóló kampány rávilágítson a rendezéssel járó problémákra, hogy azok, akiknek elsőre szimpatikus az ötlet elolvashassák az apróbetűs részt is, ami a kormánypropagandában – hogy is mondjam? – nincs kellően kihangsúlyozva.

Aztán vannak azok is, akik támogatták a pályázatot, de később észrevették a budapesti olimpia ellenzésében a politikai potenciált és most igyekeznek felülni a népszavazási kezdeményezés eddigi sikerére. Persze csak szavakban. Az aláírásgyűjtésben nem vesznek részt, vagy egyenesen gáncsolják azt és saját maguknak ellentmondó módon szavaznak a Fővárosi Közgyűlésben arról, hogy Budapest visszavonja-e a pályázatát. Pedig lehet csatlakozni, nincs körbepisálva az ügy, megnehezítették a népszavazási kezdeményezésekre vonatkozó szabályokat annyira, hogy minden kéz jól jön. A Magyar Szocialista Párt most igyekszik úgy tenni, mintha mindig is ellenezte volna az olimpiarendezést. Milyen kár, hogy a közgyűlési jegyzőkönyvek nem felejtenek:

olimpiaszavazas.JPG

Erre mondta Horváth Csaba, a szocialisták közgyűlési képviselője, hogy ők csak „elvben támogatták”, hogy Budapest rendezhessen olimpiát, hiszen az olimpia szép is, jó is, a pályázást és azzal járó költségeket már nem. Milyen kár, hogy a közgyűlési jegyzőkönyvek nem felejtenek, nézzük mit is szavazott meg az MSZP 2015 nyarán:

"a Fővárosi Közgyűlés egyetért azzal, hogy Budapest a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen, Magyarország Országgyűlésének támogatásával pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogáért."

Ehhez jön, hogy Horváth lenyilatkozza a kameráknak, hogy azért nem gyűjtenek, mert „nem akarnak rátelepedni” a Momentum Mozgalom kezdeményezésére, továbbá azt terjesztik, hogy a Momentumosok azt kérték, hogy a pártok ne gyűjtsenek, csak ezt a megállapodást az LMP önhatalmúlag felrúgta. Milyen kár, hogy az internet sem felejt:

nolimpiavillam.JPG
A Magyar Szocialista Párt szavaiból és hozzáállásából arra lehet következtetni, hogy igazából a népszavazási kezdeményezés elbukásában érdekeltek, annak sikeréből viszont kivennék a részüket. Félrenézni, amikor a lapátot kell megfogni, majd bepofátlankodni a sor elejére, amikor az ebédet osztják, nagyon nem szép húzás, kedves MSZP!

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8912155179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=5bCQIquRECA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3yDv-MfzwAS7CsmV5Msm_J6V6ieh 2017.01.26. 07:19:44

Nem tisztem a szocikat védeni, mert védjék meg magukat ha tudják, de mintha OGV esetében is láttunk 180 fokos pálfordulások tucatjai az elmúlt években, Csak gyors felsorolásszerűen: oroszokkal való kapcsolat, magánnyugdíjak megőrzése, tandíjak eltörlése...

VaradiJanos 2017.01.26. 07:50:55

@The Ghost Wolf: és mit szóljunk GNY édesanyádról? Eloszor el akart vetetni téged, de aztán meggondolta magát. Csak az a baj, higy a fele injekciót már betolta ... itt az eredméby.

VaradiJanos 2017.01.26. 07:52:12

Milyen szép tamás gáspár miklóska lesz ebből a feketw nevű bankárcsemetéből amikor kifejlődik rendesen ...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.01.26. 07:57:49

@VaradiJanos: Na mi van gumicsizmi fogantatott? Ide is jöttél okádni?

VaradiJanos 2017.01.26. 08:01:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: miért pont gumicsizma? A bőrcsizmákat sosem bántod. Megértelek, gumicsizma biztosan nem készült nagymamádból.

Csokis2 2017.01.26. 08:11:39

Apa, hozd a popcornt, kezdődik!

SJobs 2017.01.26. 08:33:07

De te azert ellenzed az olimpiat, mert a Fidesz tamogatja. Azt sem tudod, miert kell ellenezni.

andrásúr 2017.01.26. 09:04:52

Remélem, hogy Budapesten az agyhalott aláírók kevesen lesznek !

Én támogatom az Olimpia esetleges megrendezését !

high up! 2017.01.26. 09:22:27

Még budipapírra se futja a kórházakban, errefel az Átlaghülyemagyar több 1000 milliárd forintot akar elszóraklozni egy 3 hetes olimpiára.
Van ám itt ész!

FOLYTASSUK!

BALTAZÁR 2017.01.26. 09:33:38

Azok akik általában a Fideszt populizmussal vádolják, vajon mit szólnak az MSZP jelenlegi hozzáállásához?
Kezdődik megint a szokásos álságos szöveg: Ezen a pénzen mennyi lélegeztetőgépet, WC-papírt a kórházakba, orvost stb... lehetne kifizetni?
Na ez az igazi populizmus drága Olimpia - és tegyük hozzá nagyjából MINDENT - ellenző barátaim.
A MINDEN alatt itt most a Fidesz kormányprogramjában szereplő beruházásokat értem.
Egyet azért megkérdeznék.
Tud valaki mondani egyetlen nagyívű, sikerrel megvalósított dolgot amit a ballib oldal kormányzása alatt tető alá hozott?
Gyakran vádolják Orbánt azzal, hogy értelmetlenül költ hatalmas pénzeket presztízs beruházásokra, de azt látni kell, hogy amit Orbán elkezd azt végig is viszi. Tűzzel-vassal ha kell.
Ez persze nem túl szimpatikus abban az időben amikor éppen megtörténik, de néhány év múlva már másképp tekint erre majd a közvélemény.
Hajrá Olimpia!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 09:34:55

@high up!: @andrásúr: @SJobs: Én nagyon szetetnék magyar olimpiát. De amíg

- a felét ellopják, és unokáink is a kamatokat fizetik

- elbasszák, és semmi nem épül meg időre

addig kibírom olimpia nélkül.

Ahogy Bödőcs mondta, egyszer végre egy normális hétköznapot kéne tudnunk megrendezni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 09:36:44

@BALTAZÁR: "Azok akik általában a Fideszt populizmussal vádolják, vajon mit szólnak az MSZP jelenlegi hozzáállásához?"

Egyik kutya, másik eb.

Na, most elállt a szavad, mi?

lobaszopiatej 2017.01.26. 09:44:38

@andrásúr: "Én támogatom az Olimpia esetleges megrendezését !"

Vedd már észre hogy fizetve vagy!
Tessék még jobban kifejteni!

ogli dzsí 2017.01.26. 09:47:21

Én régebben Olimpia ellenes voltam. Ma is ellenzem, hogy ne Budapesten rendezzék meg.

chrisred 2017.01.26. 10:00:36

Az MSZP esetében az ellenzéki alapállást mindig felülírják a mögöttük álló nagyvállalkozók üzleti érdekei.

gyurmicsek 2017.01.26. 10:01:00

Az MSZP megbukott , nincs jelentősége, mi a faszt kell mindíg velük foglalkozni? Esélytelenek, egy jó darabig azok is maradnak.
Az olimpia egy ennyire korrupt országban nagy károkat tud okozni. Nem volt még olyan közbeszerzés, ami legalább 30-50%-al ne lett vola drágább, mint amit ígértek. Az költsévetés deficites csak hitelből lehetne bármit kezdeni. Mi változott, hogy most már ilyen fasza dolog az eladósodás? Nem azért kellett az MSZP-nek menni, mert ezt csinálta? Ez nem 180 fokos fordulat? Ja, de.

BALTAZÁR 2017.01.26. 10:06:03

ajnos amíg a világon nagyberuházás lesz, addig abból el is lopnak.
Magyarországon is éppen úgy mint bárhol a világon. 10 évvel ezelőtt is, 100 évvel ezelőtt is, és sajnos 100 év múlva is.
Aki ezt nem látja be nem tekintem felnőtt embernek, csak egy naív álmodózónak, idealistának.
Lehet persze vitatkozni azon, hogy mennyit lopnak belőle, -itt valószínűleg többet mint mondjuk Németországban, - de senkinek ne legyen
kétsége abban, hogy sajnos így vagy úgy a tűzhöz közel állók mindenhol leszedik azt a bizonyos sápot. (Ami a királyé....)
Az igazi kérdés az, hogy mindezek mellett épülnek-e dolgok, van-e fejlődés stb...
Orbán elkötelezett abban, hogy minden ciklus végén oda lehessen állni egy böszme nagy épület, esemény elé és elmondani, hogy a "magyar emberek..."
Ez persze sokak szemében visszatetsző lehet, hiszen sokba kerül,- lélegeztetőgép ... - Mészáros L. és barátai megint súlyos milliárdokat húznak be de aki kicsit
nagyobb perspektívában gondolkozik az talán meglátja mindebben Orbán céljait.
Ez pedig nem más mint egy hazai nagytőkés réteg "kinevelése" annak érdekében, hogy ne legyünk örökké csóró kis
lesajnált kelet Európai törpeország akinek mindig be kell nyalni a híg sz...ig mindenkinek aki pár millió dollárt ide akar hozni
"munkahelyteremtés" céllal.
Az Olimpia megrendeése pedig egyszerűen presztízskérdés.
Nem nehéz ebben meglátni Orbán elkötelezettségét az ország tekintélyének, befolyásának növelésében.
Az ehhez vezető út persze rögös és a legnehezebb a hazai mentalitáson változtatni.
A Blog kiinduló témája - miszerint az MSZP mindig odaáll ahonan a nyomorék kis támogatottságának apró kis növelésére esélyt lát -
pedig pont ezt a kérdést feszegeti.
Hajlandóak leszünk-e egyszer egy ügy mellé jobb és baloldal egyaránt odaállni.
Az Olimpia megrendezésének lehetősége erre nagyszerű alkalom lenne.

dr kíváncsivagyok 2017.01.26. 10:11:02

1.) Két éve Tarlós szerint :" nem életszerű" 2024 - ben az olimpia megrendezése .
2.) A fidesz szerint nagy a támogatottsága az olimpia megrendezésének,...fizetett támogatókkal...

dr kíváncsivagyok 2017.01.26. 10:13:49

@SJobs:
"De te azert ellenzed az olimpiat, mert a Fidesz tamogatja."

Könnyű fizetett támogatókat venni 3000 ft - ért . A csóró egyetemistáknak 3000 ft - ot fizetett a fidesz hogy elmenjenek egy olimpiát támogató rendezvényre ! Megvan ?

Ma Baker 2017.01.26. 10:15:11

"megszűnne Csepel HÉV-kapcsolata a belső kerületekkel"

Jja... Mert kimenne odáig a 2-es vili és átszállás nélkül majdnem a Deákon lehetne az ember 20 perca alatt. Szörnyűség!!!!!!!

dr kíváncsivagyok 2017.01.26. 10:16:34

@BALTAZÁR:
Ezt Te írtad :
"ajnos amíg a világon nagyberuházás lesz, addig abból el is lopnak.
Magyarországon is éppen úgy mint bárhol a világon. "

"Az Olimpia megrendezésének lehetősége erre nagyszerű alkalom lenne. "

Ma Baker 2017.01.26. 10:18:24

@BALTAZÁR: "Hajlandóak leszünk-e egyszer egy ügy mellé jobb és baloldal egyaránt odaállni. "

Persze! Párt szinten a holokauszt áldozatai mellé. Slussz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 10:19:20

@BALTAZÁR: "el is lopnak.
Magyarországon is éppen úgy mint bárhol a világon."

Akkor szerinted az egész világon 0,2% lenne a GDP növekedés? Nem úgy látom.

gyurmicsek 2017.01.26. 10:22:47

@BALTAZÁR: Van benne igazság, de a kérdés az alkalmasak vagyunk e rá. Azért, hogy ilyen ellenségesek vagyunk egymással a politika a felelős, most meg hirtelen egy nagy nemzeti összeborulást szeretnének? Sajna ez most nem aktuális. Jelenleg egy sokkal kevesebb nézőt igénylő forma-1 megbénítja Budapesetet. Akkor mi lesz egy nagyságrenddel több nézőt vonzó rendezvénynél? Vagy a Pestiek, addig költözzenek vidékre? Mindenképpen veszteséges lesz, gondolom ezzel mindenki egyet ért. A kérdés az, hogy a plusz teher megéri e? Az az ország, aki a saját fociját képtelen rendbe tenni, hogyan tudná hasznosítani az olimpia után megmaradt épületeket, sport létesítményeket? A fenntartásuk is az állam nyakán fog maradi, növelve a kiadásokat, mint az összes stadioné......

gyurmicsek 2017.01.26. 10:26:13

@Ma Baker: Látszik, hogy nem Csepelen laksz. Már rég be kellett vola vinni a föld alá a Kálvin térig. Minek még egy átszállás egy 10 perces vonalon?
Baromság. Szakítsunk meg minden hév vonalat a felénél osz majd villamos behoz. Sőt a metrók is majd féluton megállnak, mert jó onnan a villamos.

torró 2017.01.26. 10:34:02

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
Nem akartam belefolyni, mert! Volt egy két összeütközésünk már, De! Most minden szóval egyetértek! Valahogy én is így vagyok vele. Egyébként, szerintem, nincs is sok esélye, hogy mi kapjuk.

gyurmicsek 2017.01.26. 10:35:12

Ha a teljes mai HÉV vonalon villamos járna csak betesznek egy-két plusz megállót, aztán az bemegy a deákra az OK.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 10:44:09

@BALTAZÁR: "amíg a világon nagyberuházás lesz, addig abból el is lopnak."

Na de nem mindegy, hogy lopnak belőle 1%-ot, aztán vagy elkapják őket, vagy nem. Vagy ellopják a felét, mint a fideSS, mindenki tud róla, és csak röhögnek a markukba, míg összeomlik a gazdaság.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 10:46:05

@torró: "nincs is sok esélye, hogy mi kapjuk."

Hála az égnek!

ogli dzsí 2017.01.26. 10:47:28

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: A gazdaság minden évben összeomlik, de még azért idén is 3%kal nő a GDP, pedig biztos lopnak idén is.

sas70 2017.01.26. 10:47:46

Mennyibe is kerülne Budapest mellékútjairól is eltakarítani a havat? Mennyibe kerülne eltakarítani a szemetet? Erre nincs pénz, de olimpia kell?
Hol nincs kátyú, ebben a kibaszott városban, hol nem kell az úton, járdán lyukakat, repedéseket kerülgetni? Hol nem nő parlagfű? Erre sincs pénz, de olimpia kell?
Ezek pár 10 milliós kiadások, de nincs rá pénz!
A gatyából kilóg a seggünk, lukas a cipőnk, de Ferrarira ácsingózunk!
Komolyan elment mindenkinek az esze?

sas70 2017.01.26. 10:48:42

@ogli dzsí: A gazdasági géniusz szerint esetleg, csak az a kibaszott KSH ne lenne!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 10:51:40

@ogli dzsí: "idén is 3%kal nő a GDP"

Kevered a GDP-t az EU támogatással.

Az elmúlt 6 évben az EU támogatés nélküli GDP átlag évi 0,2%-ot nőtt. Az pont SEMMI!

ogli dzsí 2017.01.26. 10:54:40

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: De volt EU támogatás, ahogy előtte is, ergo amit írsz az baromság.

kvadrillio 2017.01.26. 10:58:17

30 EZERREL TÖBBEN HALNAK MEG MINDEN ÉVBEN, MINT AMENNYIEN SZÜLETNEK ! MIÉRT ???

2017. 01. 26. 09:56
#Népességfogyás
#Ksh
Kevésbé fogytunk, mint ahogy szoktunk

Többen születtek és kevesebben haltak meg 2016 első tizenegy hónapjában, mint az előző év azonos időszakában, így mérséklődött a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Azt írták, hogy tavaly novemberig 85 128 gyermek született, ami 1,4 százalékos növekedést jelent. A halálozások száma 5,4 százalékkal csökkent, 114 407 volt.

A természetes fogyás 29 279 fő volt tavaly januártól novemberig, 7 751-gyel kisebb az egy évvel korábbinál - emelték ki.

A születésszám az év négy hónapjában alacsonyabb, hétben magasabb volt, mint 2015 azonos időszakában. A legjelentősebb, átlagosan 5,5 százalékos csökkenést április-májusban regisztrálták, a legnagyobb, 8,1 százalékos emelkedés pedig októberben következett be.

A múlt év öt hónapjában valamivel többen, hatban lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-áprilisban következett be, akkor az elhunytak száma átlagosan 13 százalékkal csökkent az előző évi hasonló időszakhoz képest. Jelentős volt a július-augusztusi 6,4 százalékos visszaesés is - tették hozzá.

A tavaly januártól novemberig anyakönyvezett 48 920 házasságkötés számottevően, 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Augusztust kivéve mindegyik hónapban többen házasodtak, mint 2015-ben.

A legnagyobb emelkedés a szezonon kívül eső február-áprilisi periódusban történt, amikor a házasságkötések kiigazított száma átlagosan 36 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idény csúcsát jelentő augusztusban ugyanakkor 15 százalékos visszaesést regisztráltak. Megjegyezték: ennek hátterében naptárhatás állt, a megfigyelt időszakban ugyanis eggyel kevesebb hétvége volt, mint 2015-ben, és az augusztus 20-ai ünnepnap is szombatra esett.

MAGASRÓL SZAROK AZ OLIMPIÁRA ! NÉPIRTÓ ROTHADT KORMÁNYUNK VAN !

sas70 2017.01.26. 10:58:43

@BALTAZÁR: És amikor vége lesz az olimpiának, majd tömegek fognak baseball meccsekre járni, tele lesz a tollaslabda stadion és 10 ezrek fognak atlétikai versenyeket nézni, na meg persze majd tömegek járnak tenisz meccsekre is, pont úgy, mint most.
A megépített létesítmények kb. 80%-a kihasználatlanul fog állni, de nekünk ez akkor is jó! Ha rossz, ha hülyeség, akkor is jó, mert a főnök a lázálmaiban kitalálta és tűzzel- vassal végigverte. De ennek örülni kell, mert milyen jó ez!

Sir Galahad 2017.01.26. 11:05:50

Az olimpia megrendezésének esélye a nullával egyenlő, de a téma kiváló gumicsont. A fontosabb dolgok helyett ezen rágódik a komplett baloldal, még egy új mozgalmat is összehoztak az olimpiaellenes népszavazásra. Kopasz emberek verekszenek egy fésűért... Mint cseppben a tenger, úgy látszik az olimpia körüli felhajtásban a baloldali ellenzék töketlensége. Orbán meg, gondolom, közben kért egy kávét.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 11:08:59

@Sir Galahad: "a komplett baloldal, még egy új mozgalmat is összehoztak az olimpiaellenes népszavazásra."

Én ilyenről nem hallottam. Forrás?

kvadrillio 2017.01.26. 11:11:34

MIB ŐL ÉLNEK EZEK A MUNKANÉLKÜLIEK ? MIBŐL VESZNEK ÉLELMET, UTAZÁSI JEGYET MAGUKNAK ?
MATOLCSI PEDIG MILLIÁRDOKAT NYÚL LE KÖZBEN !
2017. 01. 26. 08:12
#Munkanélküliség
#Közmunkaprogram
Az álláskeresők harmada egy éve nem talál munkát magának

A tavaly év végi 273,5 ezer álláskereső mintegy harmada, egészen pontosan 78 920 fő egy évnél hosszabb ideje nem talál állást magának - írja a Napi.hu.

A portál elemzéséből kitűnik, hogy az álláskeresők többsége továbbra is a képzetlenek közül kerül ki. A diplomások száma alig haladja a 15 ezret a munkanélküliek közül, miközben közel tízszer ennyien vannak, akik maximum az általánost, vagy a gimnáziumot végezték el. A középfokú végzettséggel rendelkezők 29,3 százaléka végzett egyébként szakiskolát vagy szakközépiskolát, 46,9 százaléka szakmunkásképzőben szerzett, 4,4 százaléka technikumi, továbbá 19,4 százaléka gimnáziumi végzettséggel bírt.

A tavalyi utolsó hónapban a cégek összesen 48,4 ezer üres álláshelyet jelentettek be. A rossz hír, hogy ezen állások 75,8 százalékához igényeltek valamiféle állami támogatást, ami többnyire közfoglalkoztatást jelent. Azaz a versenyszféra magától továbbra is nagyon nehezen teremt munkahelyeket. A 11,7 ezer nem támogatott új munkahely főképp a fővárosban, Győr-Moson-Sopron, Pest, és Zala megyében jött létre - írja a portál.

Összességében egyébként a legtöbb új munkaerőigény Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megye területére koncentrálódott, e három területi egységen jelentették be az állások 35,4 százalékát.

Mindennek köszönhetően decemberben 138,6 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből az év végére 89,8 ezer maradt betöltetlen.

MIKOR TAKARODIK EZ A KORMÁNYA FASZBA ???????????????????

kvadrillio 2017.01.26. 11:13:51

ORFBÁN, TE HOL A BÜDÖS PICSÁBA ÉLSZ, HOGY EZEKET NEM LÁTOD ???
2017. 01. 26. 07:53
#Nyugdíj
#Társadalom
"A magyar lakosság közel kétharmada nem tesz félre öregkorára"

A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union Biztosító legutóbbi felméréséből.
Halálunkig dolgozunk

A 700 fő megkérdezésével készült kutatás eredményeiből kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.

Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási igazgatója a közleményben kifejtette, az alacsony megtakarítási arány mögött nem kizárólag anyagi okok állnak. A megkérdezettek fele nehezen igazodik el a különböző nyugdíjcélú megtakarítások között, 42 százalékuk azzal sincs tisztában, hogy az állam a nyugdíjcélú megtakarítás formájától függően évi 130-150 ezer, de együttesen maximum 280 ezer forinttal járul hozzá a nyugdíjbiztosításokhoz és egyéb nyugdíj-előtakarékossági befizetésekhez.

A magyar lakosság többsége nem csupán nyugdíjasként, hanem egy hirtelen baleset vagy betegség esetén sem tud a megtakarításaira támaszkodni. A lakosság 50 százalékának azonnali gondot okozna, ha valamilyen okból nem tudná folytatni a munkáját, 40 százalék bizonytalan abban, hogy a jövőben meg tudnának-e élni, és mindössze 10 százalék érzi magát felkészülve az ilyen váratlan helyzetekre.

Bóna Katalin szerint fontos, hogy a fiatalabb korosztály tudatossága erősödjön, mivel a fiatalon megkezdett takarékoskodás már havi 5-10 ezer forint havi összeg befizetése mellett is többmilliós megtakarítással segítheti a nyugdíjba vonulás utáni megélhetést.

Sir Galahad 2017.01.26. 11:13:59

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Most azért meglepődtem. Ennél tájékozottabb szoktál lenni. Tessék, a Momentum mozgalom honlapja: nolimpia.com/

kvadrillio 2017.01.26. 11:15:44

ORBÁN..., EGY MAGA KREÁLTA ÁLOMVILÁGBAN ÉL !!! CSAKIS A TOLVAJKODÁS, LENYÚLÁS ÉLTETI MÉG !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 11:19:30

@Sir Galahad: Ezt most minek lökted ide, faszt érdekel. A komplett baloldal által összehozott új mozgalomról beszéltél. Hol van, mutasd!

high up! 2017.01.26. 11:20:17

@BALTAZÁR: "ajnos amíg a világon nagyberuházás lesz, addig abból el is lopnak.
Magyarországon is éppen úgy mint bárhol a világon.
Aki ezt nem látja be nem tekintem felnőtt embernek, csak egy naív álmodózónak, idealistának.

Az igazi kérdés az, hogy mindezek mellett épülnek-e dolgok, van-e fejlődés stb..."

Az igazi kérdés az, hogy meglesz-e Orbaneszkunak 2018-ban is 2 milliós pédányszámban a magadfajta fukcionális analfabétája? Az az igazi magyaridiótája, aki a lopásra aszongya, hogy

"Há ez van, de ha nekem is juttanak a szajréból, há akkor fasza ország ez! Megyek is, oszt meg is szavazom a rendszert, hogy holnap is ez legyen."

FOLYTASSUK!

inebhedj - szerintem 2017.01.26. 11:48:13

@The Ghost Wolf:

Hasonlóképp.

Ugyanakkor a magánynyugdíjak megőrzésével és az oroszokkal kapcsolatban nem emlékszem, milyen, a regnálóval ellentétes kinyilatkoztatást tett Orbán. Erről szívesen vennék valami pontosítást.

Máskülönben magam is olimpia-ellenes vagyok (igaz nem azért, hogy helyette az oktatásra vagy egészségügyre költsünk, lévén, ott először menedzsment és koncepció kéne, eladdig kábé egyenértékű pénzkidobás az olimpiával), bár jóval internacionalistábban ellenzem, mint az ellenzők többsége, ti. ha engem kérdeznek, senki ne rendezzen olimpiát, sehol a világon. De ha ennek ellenére megrendezi valaki, hát ez van, ízlések és pofonok.

Attilajukkaja 2017.01.26. 11:48:44

Az MSzP-nek végleg el kellene tűnnie! Ugyanolyan mocskos megélhetési politikusok, mint a Fidesz. Sajnos.
Még várom az új erőt.

Ma Baker 2017.01.26. 12:18:13

@kvadrillio: "ORBÁN..., EGY MAGA KREÁLTA ÁLOMVILÁGBAN ÉL !!! CSAKIS A TOLVAJKODÁS, LENYÚLÁS ÉLTETI MÉG ! "

Te kvadrillio. Úgy emlékszem neked régebben még voltak értelmes hozzászólásaid is...

tézé 2017.01.26. 12:53:18

Ehhez a geci fidess rendszer megbuktatásához először az MSZP-t kell lebontani és sóval behinteni a helyét. Szemét kettősbeszédű banda.
Most is kint lenne a helyük az utcán és gyűjteniük kellene az aláírásokat az olimpia megrendezése ellen.

Alljas mocsadék egy banda, csak retorikájában puhább a fidessnél.

kvadrillio 2017.01.26. 13:41:15

MOMENT...ezért indítson AKÁRKI ALÁÍRÁSGYŰJTÉST, NEM AZ INTERNETADÓÉRT VAGY AZ OLIMPIÁÉRT !
GYEREKES MEGMOZDULÁSOK AGYATLANOKNAK.....

Belföld
Drámai az orvoshiány a sürgősségi osztályokon
Népszava|2017. jan 26. 05:05
[A+ A-]
[Nyomtatás]
[Küldés e-mailben]

Illusztráció: Thinkstock
hirdetés
Belföld
0
inShare

A hazai kórházak sürgősségi osztályain a működéshez szükséges 600 szakorvos helyett csak 140 dolgozik - erről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) levélben tájékoztatta az ellátás megszervezéséért, az osztályok működési minimumfeltételeinek kidolgozásáért felelős egészségügyi vezetőket.

Éger István elnök emlékeztette az ágazat irányítóit, hogy 2017. január 1-től a sürgősségiken osztályvezető főorvos, illetve műszakvezető szakorvos kizárólag sürgősségi szakorvos, illetve oxyológai és sürgősségi orvostan szakorvos lehetne, de a feltételeket a kórházak többsége nem tudja teljesíteni.

A Népszavának már 2015 végén arról nyilatkozott a Magyar Rezidensszövetség (MRSz) leköszönő elnöke, a később szakszervezetet alapító Dénes Tamás, hogy sok helyen kényszerítik akaratuk ellenére sürgősségi munkakörökbe a szakvizsgára készülő fiatal orvosokat, mert nincs elég szakképzett idősebb doktor ezeken az osztályokon.

Egy idő után olyan sok panasz érkezett az orvosi kamarához is ezzel kapcsolatban, hogy a Területi Szervezetek Tanácsa tavaly ősszel elrendelte a hazai Sürgősségi Betegellátó Osztályok (SBO) munkaerő helyzetének – mindenekelőtt orvos-ellátottságának – felmérését. Az adatok összesítésekor kiderült, a szükséges létszámnak a negyede sem dolgozik ezeken az osztályokon, a négy orvosegyetemhez tartozó klinikák mellett az egész országban mindössze nyolc további helyet találtak, ahol megfelelő szakembergárda fogadja a sürgős ellátásra szoruló betegeket. További 34 intézményben azonban nincsenek meg a minimális feltételek sem a sürgősségi betegellátásra - olvasható a MOK honlapján tegnap megjelent levélben. Sokszor nemcsak sürgősségi szakorvos, hanem egyéb szakorvos sem található az osztályon, a műszakokat rendre rezidensek látják el, a kicsit idősebbek nem ritkán műszakvezetőként felügyelik teljesen kezdő társaikat. A felmérés készítői olyan osztályt is találtak, ahol az osztályvezetéssel megbízott orvos sem rendelkezik az előírt szakképesítéssel.

Az intézmények morális helyzetéről árulkodik, hogy a kamarai levél szerint a felmérés elkészítését „igen megnehezítette az érintettek megfélemlítettsége”. A köztestület vezetője hangsúlyozta: olyan intézkedéseket várnak, amelyek mentén törvényes keretek között végezhetik munkájukat a sürgősségin dolgozó kollégáik, és amelyek nyomán csökken a szakemberek túlterheltsége, és a betegek veszélyeztetettsége. A Magyar Orvosi Kamara központi beavatkozást sürget a súlyosan törvénysértő állapot megoldására.

Gulyás Erika

kvadrillio 2017.01.26. 13:42:58

Ma Baker.....azóta alkalmazKodtam a KÖZEGHEZ ! :o)))))))))

kvadrillio 2017.01.26. 13:49:31

kivéve a kettősmérce, a határátkelő, a b1 és pár hasonlóan magasröptű blogot, ahová igyexem szuperértelmesen commentelni....és mindig jön is a szupergyors válasz: ebbe a blogba nem KOMMENTELHECC !!! :o)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kvadrillio 2017.01.26. 13:57:55

,,és ezza kettősmérce hirdeti magát független médiának ! :O)))))))))))))))))))))))))))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.01.26. 14:08:33

NOlimpia

Aki államcsődöt szeret
S nem érdekli büdzsé keret,
Mert szűk agya nem éri át,
Az tol pesti olimpiát!

Fél ország csak éhbért keres,
Ősz tanárnak szeme veres,
Műszak után nővér éjjel
Ügyel s kórház rohad széjjel.

Metrón közlekedni lutri,
Büdös, mint egy mozgó putri;
Kátyúk, dugók, szmog és szemét…
Gyomrunk forog s -vágyunk nem ét-

Magyar ÁFA egetverő,
Menekül a munkaerő;
Műtetlenek már az epék,
Nincsen orvos, se ács, se pék…

Állam nem takarít havat,
Helyette stadiont avat,
S szolgáltatása bár selejt,
Adót szedni sose felejt:

„Kell olimpiai falu,
Kolbászfont kerítés falú!”
Rájönni nem kell egy Newton:
Olimpia legyen Csúton!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2017/01/nolimpia.html

Én már aláírtam! Hajrá Momentum Mozgalom! :)))

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.01.26. 14:47:29

mszp régóta a fidesz csahoskutyája. közösen lopjék szét a hazát. legfeljebb az arányok eltolódásakor sír a szájuk demokráciáért. rühedék mocsok banda.

illaim 2017.01.26. 14:59:00

Persze lehet pellengérezni a saját pártelnökét eláruló MSZP-t, de azért ez is megérne egy misét!
"A népszavazás azt jelenti, hogy Magyarországon senkinek sincs joga az emberek megkérdezése nélkül és az emberek ellenére reformokat bevezetni. (...) Úgy nem működik a dolog, ahogy a kommunista rendszer örökségeként itt maradt szocialista reflexek diktálják. Ez a politika legyengíti Magyarországot. A reform útja egyeztetés, konzultáció, döntésekbe való bevonás. Ezek a kulcsszavak. A demokrácia arról szól, hogy nem engedjük, hogy akaratunk ellenére boldoggá tegyenek bennünket. Egykori angoltanárom is mindig azt mondta, ne tégy jót mással a megkérdezése nélkül, hátha más az ízlése". (2007. június 29.Orbán Viktor, Index-interjú)
A seggszáj undorító minden politikai résztvevőtől!

BiG74 Bodri 2017.01.26. 16:08:15

Általában fityisz ellenzék vagyok, de jelen esetben a maszop a hír. Nos, a maszop a dk -val karöltve eltakarodhatna a p.ba.

BiG74 Bodri 2017.01.26. 16:09:57

@Frady Endre:
Én is aláírnám, de nem vagyok pesti.

Attilajukkaja 2017.01.26. 16:35:46

@BiG74 Bodri:
"nem vagyok pesti"
Igen, az Olimpia rendezése elvileg egy budapesti projekt. Az egész országra kihat, de ez kit érdekel?
Ha nem így lenne, akkor nem is lenne elég a 138 E aláírás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 16:40:14

@illaim: "A népszavazás azt jelenti, hogy Magyarországon senkinek sincs joga az emberek megkérdezése nélkül és az emberek ellenére reformokat bevezetni."

Stimmel, ehhez tartja magát. Nem vezet be reformokat, hanem ötletszerűen hozza a politikai és hazdasági döntéseket az emberekkel szemben.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.01.26. 16:44:19

@BiG74 Bodri: Választasd meg magadat köztársasági elnöknek, akkor lesz budapesti lakcímed (Vár, Sándor Palota) és rögvest aláírhatsz! :)

BiG74 Bodri 2017.01.26. 16:49:18

@Frady Endre:
Megy ez egyszerűbben is.

@Attilajukkaja:
Az egész országra kihat majd, bár érzésem szerint a kevés pozitívumot a budapestiek fogják érzékelni. Viszont országosan senki nem veselkedik neki egy népszavazásosdinak.

Attilajukkaja 2017.01.26. 17:07:27

@BiG74 Bodri:
"országosan senki nem veselkedik neki egy népszavazásosdinak."
Pedig bárki megtehetné. Akár te is.

BiG74 Bodri 2017.01.26. 17:19:07

@Attilajukkaja:
Országosan mennyi aláírás kellene?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.26. 17:56:29

@BiG74 Bodri: "Országosan mennyi aláírás kellene?"

900000, mert a fidesz mondvacsinált okokra hivatkozva a 4/5-ét kidobja.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=5bCQIquRECA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3yDv-MfzwAS7CsmV5Msm_J6V6ieh 2017.01.26. 18:14:21

@VaradiJanos: Szerencsére tartalmasan hozzá tudtál szólni a poszthoz. Én legalább a véleményemet leírtam, hogy miért nem kell olimpia. Te csak okádni bírtál, mert saját védhető véleményed nincs. Te ökör.

VaradiJanos 2017.01.26. 18:28:14

@Attilajukkaja: dehogy várod, már megtaláltad, csak még te is cikinek érzed leírni. Szeretlek.

VaradiJanos 2017.01.26. 18:30:06

@The Ghost Wolf: a védhető véleményem az, hogy a korcs fajtádnak kezd befellegzeni és remegtek mint a falevél.

VaradiJanos 2017.01.26. 18:31:46

@kvadrillio: az àltalad említett blogok a legalja, viszont te egyértelműen elmebeteg vagy.

VaradiJanos 2017.01.26. 18:32:28

A kutya ugat, a karaván halad.

torró 2017.01.26. 18:55:48

Naa kérem! Mai cikk!:
www.portfolio.hu/gazdasag/tenyleg_meg_lehet_torpedozni_a_budapesti_olimpiat.1.243133.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Részlet:
"Maenning és Vierhaus tanulmánya természetesen nem csak az olimpiák társadalmi támogatottságát vizsgálta, hanem egy sor gazdasági tényező alapján is igyekezett megállapítani, milyen feltételekre volt szükség a múltban a sikeres pályázatokhoz. Így például figyelembe vették az ötéves átlagos GDP-növekedést, az egy főre jutó GDP-t, Ennek alapján megpróbálták megbecsülni, hogy a 2024-es kandidálás esetén hogyan alakulhatnak az esélyek. 2015-ben a különböző mutatók még Hamburgot hozták ki favoritnak, 47,97% esélyt adtak arra, hogy a német kikötőváros nyer majd. Később a hamburgiak népszavazáson utasították el a pályázatot, így velük már nem kell számolni. A tanulmány a második-harmadik helyen fej-fej mellett számolt Párizs (28,14%) és Los Angeles (23,75%) esélyeivel. Rómának mindössze 0,14% sanszot adtak a rendezésre, míg Budapest esetében 0,0% esélyt adtak annak, hogy mi nyerjük a szavazást szeptember 13-án Limában."

BiG74 Bodri 2017.01.26. 19:01:17

@torró:
Reménykedjünk, hogy befolyásos és nem befolyásos, de nagyszámú zakkantjaink agymenésével szemben nem választják Budapestet. Bár, ha meg akarnak szívatni minket .....

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=5bCQIquRECA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3yDv-MfzwAS7CsmV5Msm_J6V6ieh 2017.01.27. 10:09:48

@VaradiJanos: Ide figyelj te fasz. Honnan tudod, hogy korcs vagyok-e? Lehet, hogy magyarabb vagyok, mint a te cigány fajtád, bár nem szokásom senkit megítélni a neve alapján. Mi bajod van a Szellem Farkasokkal? Az, hogy ők szabadabban élnek és gondolkodnk, mint a magadfajta begyepesedett agyú Fideszmagyarok? Mert én liberális szelleműként szélesebb látókörrel rendelkezhetek, mint ti, akik csak egy dolgot vagytok képesek látni: OGV-t és a Fidesz éppen érvényes irányvonalát, mi most éppen az olimpia megrendezésében csúcsosodik ki.

Attilajukkaja 2017.01.27. 10:25:32

@BiG74 Bodri:
"Országosan mennyi aláírás kellene?"
Sajnos nem tudom, de gondolom, a Momentumosok szívesen segítenek megtudni, ha komolyra fordulna a kérdésed.

@VaradiJanos:
"dehogy várod, már megtaláltad, csak még te is cikinek érzed leírni. Szeretlek."
???? Mesélj az új erőről!
Amúgy én is imádlak! :o)

VaradiJanos 2017.01.27. 10:38:39

@The Ghost Wolf: egy igaz magyar eleve nem választ angol felhasználói nevet egy magyar oldalra, de mindegy. Egyébként pontosan tudom, hogy egy korcs vagy, de így is szeretlek.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=5bCQIquRECA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3yDv-MfzwAS7CsmV5Msm_J6V6ieh 2017.01.27. 16:12:40

@VaradiJanos: Olyan felhsználó nevet választok amilyet akarok, vagy valahol valaki leírta, hogy hol milyen felhasználó nevet lehet használni?
De érdemben még egyszer sem tudtál hozzászólni a poszthoz, vagy nem is ezért vagy te ittí? Csak trollkodni jöttél ide, mert ide küldött a párt?

Attilajukkaja 2017.01.27. 17:12:30

@VaradiJanos: @The Ghost Wolf:
" egy igaz magyar"
Imádom ezt a kifejezést! Mintha bárki is tudná, mit jelent. Mintha létezne ilyen fogalom. Mintha a magyarok nagy részének nem szláv vagy germán eredetű neve lenne, a többiek meg mintha nem magyarosították volna azt.
Ez az igazi soviniszta, népbutító hozzáállás! Gratulálok! Csak tovább Horthy elvtárs útján! Előre, kedves Váradi Úr!

VaradiJanos 2017.01.27. 17:29:11

@The Ghost Wolf: olyat választ mindenki amilyet akar, a korcsok pld ghostwolfozhatnak kedvükre

VaradiJanos 2017.01.27. 17:31:28

@Attilajukkaja: inkább legyek soviniszta, mint büdös hazaáruló gyökér