A valódi viták otthona

Reflektor

Most derült ki igazán, mennyit jelent az olimpia a kormánynak

SEMMIT

2017. február 22. - macska az úton

szomszedok.jpg

Semmit? Na jó, ez talán túlzás volna állítani (hiszen mennyi-mennyi milliárdot lehetne vagy lehetett volna), de tisztességes versenyt, fair küzdelmet biztosan nem. A népszavazás arról szólhatott volna, hogy megkérdezik az embereket (demokrácia), ahogyan ezt normálisabb helyeken teszik, szeretnék vagy sem a ki tudja mennyibe kerülő megajátékokat. Ha a nemek nyernek, vissza lehet vonni a pályázatot, ha az igenek, akkor örülünk, hisz nyilvánvalóan a hazaárulók és a mások álmait semmibe vevők vannak kevesebben.

A visszalépés, a népszavazás negligálása a pályázat visszavonásának segítségével nem jelent mást, mint azt, hogy ha nem lehet zavarosban halászni, ha nem lefutott egy meccs, akkor inkább hagyjuk a francba az egészet. Igen, egyértelmű, hogy fontosabb a kormány verhetetlenségével kapcsolatos illúzió fenntartása az olimpiánál.

A kormány nem tud se sportszerűen küzdeni, se veszíteni, ami pedig ennél még sokkal rosszabb, kiállni is csak olyan meccseken mer, ahol 100 százalék az esély a győzelemre. Kockázatot soha nem vállalna, hiszen minden potenciálja abban rejlik, hogy erősnek mutatja magát. Sajnos bármilyen szomorú is ennyi igazi sportemberre nézve (Orbántól Deutsch Tamáson és Kocsis Mátén keresztül Kubatovig), de valójában, ha valaki, akkor épp ők, épp a kormány árulja el ezekben az órákban a tisztességes versenyt, köpi le az olimpiai eszmét.

A sportszerű küzdelembe nem fér bele a gyengébbnek gondolt ellenfél lenézése és kigúnyolása. A sportszerű küzdelembe nem fér bele, hogy csalunk vagy addig csűrjük-csavarjuk a szabályokat, amíg azok nekünk nem kedveznek mindenben.

Ma ismét bebizonyosodott, hogy nagyjából annyi köze van Orbánéknak az olimpiai eszméhez, mint Mészáros Lőrincnek a milliárdokhoz, amihez az arcát kell adnia.

Csepregi János írása

A borítókép forrása: a Szomszédok forever facebookoldal

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9212283409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

davi_dov 2017.02.22. 22:35:07

Orbánékat nem érdekelte az olimpia, csak a lenyúlható milliárdok.
Sebaj, ellopják máshogy.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.02.22. 22:56:41

Majd ellopják a pénzt a Paks 2-vel. Ezután azt még jobban fogják tolni. Nyilván már az is megvan, hogy melyik tetves stróman melyik politikusnak mennyit kellett volna, hogy visszaosszon az olimpiai beruházások kapcsán. De az Orbán kleptokráciát ez tartja életben, így kell másik több ezermilliárdos biznisz.

Egéridomár 2017.02.22. 22:59:50

Komolyan kérdem, mi kellene még több bizonyíték, hogy ennek a rohadt maffiának csak az ellopható pénz mennyisége számít!?
Pontosan tudták, hogy alig valaki akar itt olimpiát és ha jól megnépszavazzák, akkor úgy elkaszálják mint az augusztusi búzát.
Szépen dédelgették a kis terveiket, melyik koma, haver, rokon alapítson majd céget a megnyerhető közbeszerzésekre, erre ez a hazaáruló szemét lakosság nem átallott kibulizni egy kis népszavazósdit. Hát mekkora geci ez a nép!!!

dunántúli gyerek 2017.02.22. 23:02:31

nyilvánvaló, hogy a következő 3/4et nem kockáztatja Orbán az olimpia miatt, aminek az elnyerésére amúgy is minimális az esély.

akkor inkább már a 3/4

J.W. Booth 2017.02.22. 23:04:55

Ez volt az egyetlen logikus útja a menekülésre a rezsimnek.

Így nincs (egy valószínűleg bebukott) népszavazás, lehet tovább kommunistázni, játszani a sértettet, az elárultat.

Holnapra meg kitalálnak valami gumicsontot, amivel tematizálják a közbeszédet.

pamut 2017.02.22. 23:08:51

le akartátok tolni a magyarok torkán a több ezer milliárdos lopási bulitokat.
nem hagytuk.
ez van
ti szoptatok, menekültök mint a gyáva nyúl, mi magyarok győztünk.

nyugi, majd ellopjátok máshogy, a Lenyúlás-Olimpiát megtartjátok kérdezés nélkül is, sőt már éve tart folyamatosan....

ogli dzsí 2017.02.22. 23:13:04

- mekkora diktátor már orbán hogy nem kérdezi meg a népet a visszavonásról

- mondjuk amikor benyújtották a pályázatot és a maszop támogatta, akkor még nem vót baj hogy nem kérdezték meg a népeket

BiG74 Bodri 2017.02.22. 23:26:19

Részemről igen nagy dolognak tartom, hogy a népszavazás lehetőségét megteremtették. Köszönöm a Momentumnak és a jóindulatból aláíróknak. Másrészről sajnálom, az olimpiát szintén jóindulatból támogatókat, hogy nem tudják egy népszavazáson megmutatni, hogy vannak azért ők is, ki tudja mennyien. Harmadrészt én szerintem, ez az ország ne egy olimpiával merjen nagy lenni néhány napig, van ezer más hely, melyre jobban szeretnék büszke lenni. Ezért részemről jó így is, hogy szimplán visszavonja a rongyrázós agyrémét.

270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk 2017.02.22. 23:29:50

Lipsik sosem mossak le magukrol ezt az ujabb ocsmanysagot. Pont ugy rajuk eg orokre, mint a 23 millio romanozas.

fda 2017.02.22. 23:32:07

Engem nem érdekel az élsport és olimpia, költsék másra azt a temérdek pénzt.

Azonban érdekes, most milyen sokan ellenzik: hol voltak, amikor meg kellett szavazni? Emiatt valóban megállja a helyét az a megállapítás, hogy cserben hagyták a szervezőket. Mindenki boldogan támogatta, aztán ez hirtelen átfordult abba, hogy ne legyen, különben is miért nem kérdezték meg "a népet".

Amikor eme "nép" hangját meghallja a kormány, akkor nem azt mondják, hogy kösz, ezt akartuk, hanem most az a baj, hogy miért fújták le. Csak nem téma nélkül maradtak az abszolut politikamentes olimpiaellenzők?

BiG74 Bodri 2017.02.22. 23:40:05

@fda:
Téma van még rengeteg.
Amúgy a Momentum már az elején jelezte, hogy párttá fog alakulni, tehát kár a fityiszre jellemző sunyiságot ráhúzni.

ogli dzsí 2017.02.22. 23:44:25

@BiG74 Bodri: A pártjuk 2018ig sem fogja húzni. A ballibek nem osztoznak a 10%-on, magyarokat meg egy full zsidókból álló körúti banda sosem tudott megszólítani eddig.

dukeekud 2017.02.22. 23:45:03

A liberalisok, tenyleg csak rombolni tudnak !!!!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 23:45:08

@dunántúli gyerek: "a következő 3/4"

Az a 3/4 simán megszavazza az olimpiát. Miért ijedt be akkor a csuti geci?

dukeekud 2017.02.22. 23:46:20

Az aljas politikai celjaik miatt kepessek voltak az Olimpiat felaldozni.

pamut 2017.02.22. 23:47:24

@ogli dzsí:
igen, és a 139 ezer aláírást sem fogják tudni összeszedni, igen, ezt a süketelést mér hallottuk :D

ennyi maradt nektek, az átkozódás, miután a Momentum az első ütéssel kiütött titeket :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 23:49:31

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk: "Lipsik sosem mossak le magukrol ezt az ujabb ocsmanysagot. Pont ugy rajuk eg orokre, mint a 23 millio romanozas. "

Ezt orbán nem mossa le magáról. Ugyanúgy ráég, mit a gyurcsányra a 23 millió románozás.

dukeekud 2017.02.22. 23:50:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

IDIOTA !! Senki nem ijedt be, csak ezzel a szemet hazaarulo botranyozassal tonkretettek az Olimpiai palyazatot.
Es nem csak a 24-est. Hanem a szakertok elmondtak, hogy a baloldal ugy lejaratta Magyarorszagot, hogy minimum 30 evre elkaszaltak azt hogy megkapjuk az Olimpia rendezeset.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 23:52:14

@fda: "hol voltak, amikor meg kellett szavazni?"

Még csak alírásgyűjtés volt, a szavazás csak ezután jön. Ha a csuti geci meg meri szavaztatni. De az a gyáva takony fél, hogy a 2/3 nem szavazza meg.

ogli dzsí 2017.02.22. 23:52:23

@pamut: A Momentum a fidesz 2/3-ra egyáltalán nem veszélyes, az független tőle.

A Momentum a ballibekre veszélyes, mostantól Botka és Csótány versenyt futva fogják ekézni a momentumot, amint az olimpia-tematika kifúj.

Sir Gombóc 2017.02.22. 23:54:48

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk:
Jó anyag lehet, amit szívsz.
A csúf gonosz súlytalan ellenzék, akire amúgy a kutya sem szavaz (ti állítjátok), megakadályozta a többség által támogatott bölcs vezért célja megvalósításában. Ember, ez komoly? :-))

pamut 2017.02.22. 23:55:19

@ogli dzsí:
A félrebeszélésed a bizonyíték rá hogy gyáva vagy, épp annyira mint amennyire Orbán is gyáva a népszavazás kapcsán :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 23:56:16

@dukeekud: "A liberalisok, tenyleg csak rombolni tudnak"

Bezony. Legjobban a saját pártjukat, az SZDSZ-t tudták lerombolni. Nem kell már tőlük félned. :))

dare 2017.02.22. 23:56:39

Örülök, hogy visszavonták, nem hiányzott most e köré a téma köré felépíteni egy nagy háborút, mert sok ember vesztett volna vele, még a sportolók is.
A legtöbbet a Fidesz és az Mszp vesztett volna, szépen leamortizálhatták volna egymást, ha nem kapcsol a kormány és nem hátrál ki.
Ez lett volna a legjobb forgatókönyv nekünk.
De még így is nyertünk, hiszen kiderült nem minden úgy van ám ahogy azt a kormány elképzeli.
Az egyik szemem sír, a másik nevet.
Nagyon sok aktivista az egyik legkeményebb hidegben gyakorolhatta azokat a demokratikus elveket, amellyel megmutatták az országnak, hogy semmi sem lehetetlen.
Miattuk van bennem jó érzés, nem hiába fagyoskodtak és tűrték a megaláztatást.
Megérdemelték a sikert.
Jó lett volna népszavazni egy ilyen kérdésben, de mivel megváltozott a közvélemény talán nem olyan fontos már ez(túl sok ember lenne hazaáruló, meg ballib, meg...stb).
Valóban vannak fontosabb kérdések jelenleg, mint az olimpia, találjuk már az egyensúlyt, és ne beszéljünk még ilyen gigaberuházásokról egy darabig.
Emiatt van bennem egy kis rossz érzés, mert sajnálom azokat akik tényleg hisznek ebben a beruházásban,akik hosszú évek óta készítik elő a terepet az egésznek, és szívvel-lélekkel kiállnak az ügy mellett.
Ők kaptak most egy gyomrost, a kormány veszteségminimalizálás miatt őket tette ki homokzsáknak (BOM), pedig nem érdemlik meg ők sem ezt a titulust.
Azok, akik szavaztak volna az olimpia mellett, akik szerették volna ennek a cirkusznak a megvalósulását, azok most tehetetlenül pislognak.
Ők sem érdemelték ezt.
De hát ezt így hogy akarta a kormány?
Mi értelme volt így ennek?
Nem lett volna egyszerű kérdezni még időben?
Ezt így nem lehet, az ilyen pökhendi magatartás mindig balul fog elsülni, meg kellene végre tanulni.
Most az a fő cél kormányoldalon, hogy valahogy eltereljék magukról a figyelmet az "ügynökök" meg a "hazaárulok" felé, és ne őket találja meg a felhergelt tömeg (az olimpiapártolók) bűnbaknak.
Hajrá, ezt a gödröt maguknak ásták.

pamut 2017.02.22. 23:56:50

@270 milliárdot loptunk mégis korrupcióval vádolunk:

Ja, a rohadt lipsik akadályozzák hogy a magyarok népszavazáson adhassanak hangot a véleményüknek, szemét lipsik :(((

Sir Gombóc 2017.02.22. 23:57:05

@dukeekud: Orbánékra gondoltál? Ők táncoltak vissza, az ő kezükben volt a döntés.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.22. 23:57:25

@dukeekud: "Az aljas politikai celjaik miatt kepessek voltak az Olimpiat felaldozni."

Eeeegen, ezek a fideszesek már csak ilyen gecik mind.

pamut 2017.02.23. 00:00:07

Egyébként nem a népszavazást vonták vissza, hanem a pályázatot, én biztos vagyok benne hogy Orbán nem annyira gyáva hogy elfusson a népszavazás, a nép szava elől!!!!

Orbán egy nagy demokrata, ha egyszer a magyarok népszavazást akarnak, akkor tiszteletben tartja a magyarok, a nép, a nemzet akaratát!

:D

Jakab.gipsz 2017.02.23. 00:07:37

Köszönjétek meg a budapesti liberális értelmiségnek, csak a szokásos aljasságaik egyike, hátba szúrták Magyarországot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 00:09:34

@dukeekud: "minimum 30 evre elkaszaltak azt hogy megkapjuk az Olimpia rendezeset."

Hú, akkor ezt tényleg nagyon elbaszta csuti geci! Na mindegy, úgyis annyit fog lopni a fideSS a Paks2 beruházásból, hogy 30 évig azt nyögjük majd, olimpiára nem is gondolhatunk. :(

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 00:10:46

@ogli dzsí: "a fidesz 2/3-ra egyáltalán nem veszélyes"

Akkor hajrá népszavazás! A 2/3 majd megszavazza az olimpiát!

pamut 2017.02.23. 00:11:14

@Jakab.gipsz:
A szemét budapesti liberális értelmiség nem hagyja hogy szavazzon a nép, hogy érvényesüljön a nép akarata :(

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 00:14:03

@Jakab.gipsz: "Köszönjétek meg a budapesti liberális értelmiségnek, csak a szokásos aljasságaik egyike, hátba szúrták Magyarországot."

Hát ha ez igaz lenne, akkor se Magyarországot szúrták hátba, csak a csuti gecit. Köszönöm budapesti liberális értelmiség!

fidesz maszop dk egykutya 2017.02.23. 00:23:48

@dukeekud: Hát igen, képes volt erre a viktor... Inkább feláldozza az olimpiát nehogy népszavazáson kikapjon. Ilyenek ezek a komcsik.
@ogli dzsí: ezt parancsolta nekik orbán?
@Jakab.gipsz: köszönöm nekik! Bár én nem vagyok szadesz szerűen liberális, csak van agyam, és utálom a komcsikat.

BiG74 Bodri 2017.02.23. 00:25:30

@Jakab.gipsz:
Elmész most már a francba a szenvedő picsogásoddal. Nem történt más, mint lehetőség adódott a népszavazásra. Ha Magyarország többsége akarja az olimpiát, akkor meg is szavazza. Sőt, egy nagymértékű támogatottság még jót is tenne a jelölésnek. Csak a viktorod pont nagyon jól tudja, hogy valójában soha nem volt nagy támogatottsága az olimpiának, és a szokásos fityisz aroganciával vitte a dolgokat, de nem vállal egy zakót, mely az ő számára politikailag is gáz.
Nagyon jó lesz a bérszenvelgésetek, miközben mondhatni, hogy a fityisz ez ügyben is kétszer hátaszúrta szeretett hazánkat. Egyszer mikor adatok nélkül többségtől támogatottnak nyilvánította az olimpiát, másodszor pedig mikor duzzogó óvisként nem él a lehetőséggel, hogy felmérje, tényleg hányan is szeretnének olimpiát?

dukeekud 2017.02.23. 00:31:08

@Sir Gombóc: Jatszod a hulyet. Mintha nem tudna mindenki, hogy a Nemzetkozi Olimpiai bizottsag, csak olyan orszagoknak adja oda az Olimpia rendezeset, ahol 100 %-os az egyetertes. Es ezt az egyseget rugta fel a baloldal, aljas politikai haszonszerzes miatt.
Mostanaig a teljes baloldal tamogatta az Olimpiat. Csak miutan a valasztas elotti evben szembesultek vele, hogy SEHOL SEM TARTANAK, ESELYUK SINCS, nyultak ketsegbeesesukben, ilyen VEGTELENUL ALJAS fegyverhez. Hogy az evek ota mindenki altal tamogatott Olimpia palyazatot felrugjak, es nemzetkozi botranyt csinalnak. EZ ARULAS !! HAZAARULAS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

pamut 2017.02.23. 00:32:36

@Jakab.gipsz:

Nem mellesleg nem a "budapesti liberális értelmiség" mentette meg Magyarországot az óriási bukástól, ezer milliárdok elszórásától, a fideszes ámokfutástól és vircsafttól és fideszes Lopolimpiától, hanem a tisztességes és felelős magyar emberek, ne akard a liberálisoknak kisajátítani a dicsőséget.

Az EREDETI 2017.02.23. 00:36:49

Egyes emberek annyira vakon hisznek, hogy egyenesen észak koreába kéne őket küldeni.

dukeekud 2017.02.23. 00:42:01

@BiG74 Bodri: " Ha Magyarország többsége akarja az olimpiát, akkor meg is szavazza. "

Te is mellebeszelsz, mert ez nem a szavazason mulik. Az nem ketseges, hogy barmilyen nepszavazason az emberek minimum 80 szazaleka tamogatna az Olimpiat.
De mostmar, hogy a baloldal LEJARATTA az orszagot, akkor sem kapnank meg az Olimpiat, ha egy orszagos nepszavazason az emberek 110 szazaleka az Olimpia mellett szavazna. Mert a baloldal E L A R U L T A tonkretette az Olimpiai palyazatot, es ezt SEMMILYEN nepszavazassal sem lehet kijavitani.

Andy73 2017.02.23. 00:50:33

NOlimpia: nem az olimpiára, igen a jövőre - ez volt a népszavazási kampány szlogenje. Most megkaptátok, nem lesz olimpia. De azért a népszavazást továbbra is akarjátok. Ja, persze. Olimpiát nem, de népszavazást igen. Vagyis az okafogyott népszavazásra akartok költeni milliárdokat - nem az oktatásra és az egészségügyre, ahogy a kampányban hangoztattátok.
Bravó, undorító egy társaság a bloggerrel együtt.

Andy73 2017.02.23. 00:58:11

Most derült ki igazán, hogy az olimpia és az egész népszavazási kampány tényleg csak ürügy volt a bloggernek. Nem is az olimpia ellen kampányoltak a NOlimpiával, csak csak a kormány ellen. Most, hogy nem lesz olimpia, vagyis a kormány teljesítette az olimpiaellenes követelésüket, most mégis népszavazást akarnak tartani a semmiről.

Igaza volt Bachnak, csak ürügyként használták fel az olimpiát, hogy nevet szerezzenek maguknak, felkerüljenek a politikai térképre. Szégyentelen, undorító társaság.

Jakab.gipsz 2017.02.23. 01:06:41

@pamut:
A NOlimpia szlogent nem a kormány találta ki, hanem ezek a Momentumos kis gecik akiket Soros Gyuri kihúzott a kalapjából mint egy nyuszit, ezek a Lukácsista iskola tanítványai, mocskos kis rombolók olyanok mint a szüleik.

Köszönjük libsik, legalább tudjuk hányan és kik vagytok.

Nem haragszunk és nem gyűlölködünk, ne csináljon senki semmit.

Ezt a harcot a továbbiakban tudomány-filozófia mezején kell megvívni.

Andy73 2017.02.23. 01:08:24

Ja persze, népszavazást tartani, amikor már több éve minden fordulót sikerrel vett a pályázat, és az utolsó szavazás előtt állunk, már csak két másik várossal, ahol ráadásul már volt olimpia. Mindenki tudja, hogy ez csak arra volt jó, hogy elkaszálja a pályázatot, hogy ne legyen esélyünk a végső szavazáson. Vagyis valóban hátba szúrja sok ember sokéves munkáját.
A kampány neve is ez: NOlimpia. Megkaptátok, nem lesz, most legalább örüljetek neki, és ne játszátok a hülyét.

BiG74 Bodri 2017.02.23. 01:09:56

@dukeekud:
Szerintem te beteg vagy. Részemről leszarom a nagy fityisz, maszop, dk egyetértést, az én véleményem sok máséval együtt az, hogy nem kell olimpia jelenleg, akármelyik makimajom is van hatalmon. A hazaárulózást meg kéretik végre elhagyni, mert se eleje, se vége, és lassan mindenki azzá fog válni, te is, csak neked a delirium tremensed miatt már lehet késő lesz felfogni, mennyire veszélyes ez.
Amúgy meg az is lehet szimpla kis trollocska vagy, aki kiokádja a hülyeségét a blogra, aztán élvezkedik, hogy milyen faszán keveri már a szart.

BiG74 Bodri 2017.02.23. 01:16:05

@Andy73:
Én örülök, így jó?

@Jakab.gipsz:
Ne röhögtess, nem haragudtok, meg gyűlölködtök? Basszus mást se csináltok, ez az életetek, ezt villantjátok itt nap, mint nap. Filozófia, meg tudomány mi? Mikor egy elfogadható közgazdasági okfejtést nem tudtatok kiízzadni az olimpia kapcsán.

pamut 2017.02.23. 01:16:22

@Jakab.gipsz:

1. a gecik ti vagytok, ti rohadt kleptomániás maffia.

2. igen, a NOlimpia szlogent a Momentum találta ki, nagyon jó szlogen, büszkék lehetne rá, elismerésem nekik - és egyúttal köszönet amit a hazáért tettek.

3. Már sorosozol, te szerencsétlen hülye? :DD hát téged sem kell agytalanítania orbánnak, te már készen vagy :DDD ugye nincs akkora kretén hazugság és ostoba-gagyi-debil fideszpropropaganda amit ne szopnál be tövig? :D ugye nem tud akkorát hazudni se orbán se a szennymédiája mait ne hinnél el? :D ugye nincs olyan fideszes uszítás és gyűlölet-keltés amibe ne szállnál bele örömmel? :)

4. a rombolók ti vagytok, rohadt tolvaj hazaárulók.

5. Köszönet a MAGYAROKNAK, amiért megakadályozták újabb ezermilliárdok lenyúlását, megmentették Magyarországot az orbánmaffia újabb, eddigi legnagyobb rablási tervétől.

pamut 2017.02.23. 01:19:32

@dukeekud:

"a baloldal LEJARATTA az orszagot"

:DDDDDDDDDDDDDDD

bazdmeg te hülye, Orbán Tolvaj Viktor járatja le az országot évek óta, már Magyarországot mint negatív példát emlegetik régóta :D Te ugye a fideszes szennymédia hazugságait zabálod, ezért nincs lila gőzöd se a valóságról? :D

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 01:47:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ezt orbán nem mossa le magáról. Ugyanúgy ráég, mit a gyurcsányra a 23 millió románozás."

Egy rokon téma jobban kifejezi a lényeget: mint letelepetési kötvény- és oroszországi vízumbolt, amelyek egyikének sincs semmi köze a meghirdetett hivatalos célhoz, csak a LOPÁS, tekintetbe nem véve semmiféle következményt.

dr. mesterséges színezék 2017.02.23. 01:52:45

@Jakab.gipsz: Köszönöm, budapestli liberális értelmiség!

Köszönöm az ország hetekre meg nem bénítását, és köszönöm annak halvány esélyét, hogy a kivitelezésre és akörüli lopásokra szánt pénznek legalább egy része nem a hazai oligarchák igényei szerint osztatik majd el, hanem az ország alapvető, de forráshiányos funkcióit támogatja majd.
Reményhal.

MACISAJT 2017.02.23. 02:10:32

Gratulálok. Bokros Lajos szavazótábora néhány büdöslábú politikai akciója nyomán,egy magyarországi Kohncsíta Wurst vezetésével meghekkelte az olimpiai kezdeményezést.

Viszont Orbánt, Borkait, Tarlóst nem értem. Tényleg azt képzelték egy pillanatig is, a világkiállítás,a 23 millió román, a kettős állampolgárság esetei után akár hogy "ezekkel" lehet bármiben nemzeti konszenzust elérni?
"Ezekkel"?

Sebaj, majd megrendezi Budapest 2019-ben a világ egyetlen faji alapú "olimpiáját".
Na , az ellen garantáltan nem lesz népszavazás.

pamut 2017.02.23. 02:20:03

@MACISAJT:

A szó legszorosabb értelmében abnormális vagy.

Hát ez van. Van akit a az alkohol szedál le, van akit a drog, téged meg a politika nyiffantott ki. Nincs az az orvos aki meg tudna már menteni téged, csodát ők sem tudnak tenni, te már így maradsz...

dukeekud 2017.02.23. 02:41:24

@MACISAJT: "Viszont Orbánt, Borkait, Tarlóst nem értem. Tényleg azt képzelték egy pillanatig is, a világkiállítás,a 23 millió román, a kettős állampolgárság esetei után akár hogy "ezekkel" lehet bármiben nemzeti konszenzust elérni?
"Ezekkel"?"

Ebben az ertelemben, tenyleg felkeszuletlen volt a nemzeti oldal. Ennyi aljas hazaarulas utan, nem szamitottak ra, hogy a sok undorito ocsmanysagot, meg fokozni lehet. HAT EZEK TUDTAK. SEMMI MASHOZ, DE EHHEZ ERTENEK.
Ezt legfeljebb ugy lehetett volna kivedeni, hogy a tobb evvel ezelotti megalapodaskor, ha lehet, akkor torvenyben kikotni azt, hogy ebben az ugyben, egy bizonyos hatarido utan, nem lehet nepszavazast tartani .
De hat ep eszu, normalis lelkivilagu ember, egyszeruen nem szamit ilyen VERLAZITO ARULASRA !

engem senki nem nevezhet nyuszinak 2017.02.23. 03:31:22

▒▒▒▒▒▒▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒░░
▒▒░░▒▒░░░░
▒▒░░░░▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
░░░░░░░░░░
░░▒▒▒▒▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
░░▒▒▒▒▒▒░░
░░░░░░░░░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
░░░░░░░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░▒▒░░▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
░░░░░░░░░░
▒▒▒▒▒▒░░░░
▒▒░░░░▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░▒▒░░
▒▒▒▒▒▒░░░░
░░░░░░░░░░
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░

░░░░░░░░░░
▒▒░░░░░░░░
▒▒░░░░░░░░
▒▒░░░░░░░░
▒▒░░░░░░░░
▒▒░░░░░░░░
▒▒░░░░░░░░
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
░░░░░░░░░░
░░▒▒▒▒▒▒░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░▒▒▒▒▒▒░░
░░░░░░░░░░
▒▒▒▒▒▒▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒▒▒▒▒▒▒░░
░░░░░░░░░░
░░▒▒▒▒▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░░░
░░▒▒▒▒▒▒░░
░░░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░▒▒
░░▒▒▒▒▒▒░░
░░░░░░░░░░
░░▒▒▒▒▒▒░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░░░▒▒░░░░
░░▒▒▒▒▒▒░░
░░░░░░░░░░
▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░▒▒░░
▒▒░░▒▒░░░░
▒▒▒▒░░░░░░
▒▒░░▒▒░░░░
▒▒░░░░▒▒░░
▒▒░░░░░░▒▒

engem senki nem nevezhet nyuszinak 2017.02.23. 04:12:30

░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░
▒▒▒▒▒▒▒▒░░ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒▒▒▒▒░░░░ ▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒
▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░▒▒░░▒▒░░ ▒▒░░░░▒▒░░ ░░░░▒▒░░░░
▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░░░▒▒░░░░
▒▒▒▒▒▒▒▒░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░░░▒▒░░░░
▒▒░░▒▒░░░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░░░▒▒░░░░
▒▒░░░░▒▒░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░▒▒░░ ░░░░▒▒░░░░
▒▒░░░░░░▒▒ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒▒▒▒▒░░░░ ░░░░▒▒░░░░

░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░ ░░░░░░░░░░
▒▒░░░░░░░░ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ▒▒▒▒▒▒▒▒░░ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ▒▒░░░░░░▒▒
▒▒░░░░░░░░ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░░░▒▒░░
▒▒░░░░░░░░ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░░░ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░▒▒░░░░
▒▒░░░░░░░░ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒▒▒▒▒▒▒░░ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒▒▒░░░░░░
▒▒░░░░░░░░ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░░░░░░░▒▒ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░▒▒░░░░
▒▒░░░░░░░░ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░░░░░▒▒ ▒▒░░░░░░▒▒ ░░░░▒▒░░░░ ▒▒░░░░▒▒░░
▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ▒▒▒▒▒▒▒▒░░ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ░░▒▒▒▒▒▒░░ ▒▒░░░░░░▒▒

mizrolist 2017.02.23. 06:13:11

@dukeekud: vagy rögtön akkor kellett volna népszavazást tartani, és nem elsumákolni annak kiderítését, hogy a nép mit is akar :P

2017.02.23. 06:25:32

Szvsz soha nem fenyegetett a veszély, hogy elnyerjük a rendezés jogát. Ha valami csoda folytán mégis elnyertük volna, meglehet, hogy korrupciós csúcsot döntünk, bármilyen politikai formáció legyen is kormányon. Ettől függetlenül a közéletben egy percig nyoma sem volt értelmes párbeszédnek, érdemi vitának. Az ellenzők részéről sem, legföljebb hangulatkeltésre futotta. Igazából már csalódni sincs kiben, mindenki hozta a formáját.

2017.02.23. 06:32:31

@BiG74 Bodri: elfogadható közgazdasági okfejtést vársz olyan közegben, ahol vezető sajtóorgánumok szerzői képtelenek különbséget tenni stock és flow között, beruházás és felhasználás között, kiadás és veszteség között? Mit várjunk az olvasóktól?

SJobs 2017.02.23. 07:02:18

Szep folt kecifejuek. Jar a taps. Remelem a Momentumot a foldig tapossa a baloldal vagy a Fidesz.

SJobs 2017.02.23. 07:03:44

@pamut: Pedig kurvara igaza van. Helyette lesz zsido-olimpia. Szep jovo

amado 2017.02.23. 07:22:29

Egynek jó, most szépen kezdjük el gyűjteni az aláírásokat egy Paks2 népszavazáshoz. Lássuk, arról a zsíros cupákról is ilyen könnyen lemond-e a Kedves Vezér és a dögevő bandája.

Ian Turel 2017.02.23. 07:36:17

@dare: "Most az a fő cél kormányoldalon, hogy valahogy eltereljék magukról a figyelmet az "ügynökök" meg a "hazaárulok" felé, és ne őket találja meg a felhergelt tömeg (az olimpiapártolók) bűnbaknak. "

Az összes ügynök, és hazaáruló ott ül a parlamentben.
Mind ugyanannak a KISZ-nek volt a tagja.

szabadság elvtársak! 2017.02.23. 07:37:34

Mit nem értetek? Nem volt egy szikra esélyünk sem a rendezéshez.Az aláírás esélyt adott Orbánnak a magyarázkodás nélküli lelépésre. Sőt most mutogathat az ellenzékre, hogy tessék, lám-lám. Milyen megbízhatatlanok. Egyszer támogatják, máskor nem. A srácok meg az aláírás gyüjtést lazán felhasználták egy kis mintavételre, hogy párttá alakulások esetén, kb mire számíthatnak támogatottságban. Az ellenzék meg benyalta, már amelyik, de rögtön ott tolongtak, amint látszott, hogy kezd gyűlni az aláírások száma. Féltek, hogy kimaradnak a dicsőségből, pedig ez nyilvánvaló volt, hogy ez esély Orbánéknak a gyors kilépésre. Pénz?! Így sokkal okébb a helyzetük Paks tekintetében. Ahogy többen emlegették.Így a jövő évi győzelmük biztosítva van. Maradt egy kis lóvé a szavazat vásárlásra. Gyerekek! Ki van ez találva! Látszott az, hogy ők sem nagyon akarják az olimpiát, mert igen kussoltak felőle. Én még azon sem lepődnék meg, hogy a Momentumot pénzelték. Mert visz el a Momentum választókat a fidesztől? Ki van zárva! Viszont a többi párt se nagyon tud bővíteni, mert a Momentum a bizonytalanokat elég jól befogja. Így minél jobban szétterül a választói tömeg, annál kedvezőbb ez Orbánnak! Ráadásul a baloldal nem nagyon tud megegyezni, mert mindenki ragaszkodik a pozícióhoz. Nagy lószar ez Mama!

HaD 2017.02.23. 07:39:06

Ha már így visszavonták a pályázatot ,csak azért hogy a népszavazást elkerüljék,akkor mikor fizeti vissza ez a három delikvens az eddig elköltött pénzt. Ha nem akaródzik akkor a fasza nagy ellenzék mikor jelenti fel öket szándékos károkozásért? Ja hogy nincs is valódi ellenzék? Tessék megnézni a döglödő nyugatot,hogy milyen szépen jelengetik fel egymást a konc miatt az ellenfelek....itt meg röhögve osztozkodnak. De amóig tapsikol nekik(állóitólag) pár millió magyar addig tehetik.

Jakab.gipsz 2017.02.23. 07:45:22

@BiG74 Bodri: Lónak a fülét süket és vak vagy mint minden lumpen proli. Képtelen vagy meglátni-belátni, azokat az összefüggéseket amit ez a "libsi-maffia" művel.

MACISAJT 2017.02.23. 07:48:43

@dukeekud: "Ebben az ertelemben, tenyleg felkeszuletlen volt a nemzeti oldal. Ennyi aljas hazaarulas utan, nem szamitottak ra, hogy a sok undorito ocsmanysagot, meg fokozni lehet."

Öreg hiba.
Pedig az évtizedek, sőt az elmúlt évszázad alapján számtalanszor megtanulhatták volna: Magyarországnak ballibsi hazaárulókból is csakis a legalja jutott.

Nézd meg Párizst vagy Los Angelest: van ott is ballibsi éppen ölég.
Csakhogy ők nem népszavazással uszítanak, hanem éppen a térdüket csapkodják a röhögéstől...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2017.02.23. 08:02:21

@MACISAJT: eddig nem tudtam, honnan ismeros a gyerek, kosz :)

nu pagagyí 2017.02.23. 08:07:17

@MACISAJT: A kormánynak nem sikerült bebizonyítania, hogy jó lesz nekünk az olimpia. Igaz, annyira nem is fáradoztak ez ügyben.

Brix 2017.02.23. 08:13:39

A kormàny nagyon örül a Momentum megjelenésének, hiszen a kis pàrtok: Lmp , Együtt, Pm tovàbbi szavazókat fognak veszíteni és jó eséllyel ki is esnek a parlamentből 2018-ban...Olimpiàt meg valóban nem akartak Orbànék rendezni, így viszont a felelősséget rà lehet tolni az ellenzékre...A Momentum vezetői is jól jàrnak, hiszen felkerültek a politikai térképre, amivel màr ki tudnak szivattyúzni pàr szàzmillió àllami tàmogatàst a vàlasztàsokra...Egyedül az ellenzéket nem értem, hogy voltak akkora ökrök, hogy beszàlltak az alàíràsgyűjtésbe...

MACISAJT 2017.02.23. 08:16:32

@nu pagagyí: " A kormánynak nem sikerült bebizonyítania, hogy jó lesz nekünk az olimpia. Igaz, annyira nem is fáradoztak ez ügyben. "

Miért kellett volna fáradoznia?
Hiszen 2015-ben egy darab-csárdi/lmp- ellenszavazattal fogadták el a Fővárosi Közgyűlésben hogy legyen Budapestne olimpia.
Hiszen szinte ugyanakkor a parlamentben a képviselők 80%-a szavazta meg ugyanazt jogszabályi módosításokkal együtt.

Gyurcsány Ferenc vall Debreczeni Józsefnek: Az Új miniszterelnök című könyvben a volt kormányfő elismerte, részese volt a 23 millió román munkavállalóval való szocialista riogatás kitalálásának, s ők csinálták a „köteles akciót” is Kövér László ellen.

„A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát.

Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propaganda gépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a "23 millió román munkavállaló" beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek keltése."

Ismerős?

nu pagagyí 2017.02.23. 08:31:27

@MACISAJT: Méltánytalan az ellenzéki pártok baszogatása. Többségük megszavazta a jelentkezést is és annak visszavonásával is egyetértenek. Mondhatni, egységbe forrt a politikai osztály. Bár jobb lenne egy népszavazás a dologról, mert a nemzeti egységből a nemzet is szerette volna kivenni a részét.

Kivlov 2017.02.23. 08:39:41

Ezzel az "úgyis ellopják" szöveggel az MSZP magát is jellemezte. Mi lett volna ha megkapjuk a rendezést és valami csoda folytán ők nyertek volna '18-ban? Az ő logikájuk szerint ellopják az olimpiapénzt. :D

Az meg a legnagyobb marhaság, hogy költsük egészségügyre meg oktatásra.
Az olimpia egyszeri kiadás, a másik kettő jó része nem az. Ennyi.
mehet mindenki a sunyiba.

kasztor 2017.02.23. 08:42:17

A történet azért egy kicsit korábban kezdődött:

'A képviselők sem tudnak mindent a 2024-re tervezett budapesti olimpiáról hatástanulmányok hiányában, de Tarlós István szerint a lakosság nem tudna felelős döntést hozni a kérdésben, ezért nem lesz népszavazás a rendezésről - a főpolgármester nemtért ki a tájékoztatási kötelezettségre. A főváros elvetette az ellenzéki kezdeményezést és megállapodást kötött a budapesti olimpia megvalósításának lépéseiről a kormánnyal és az olimpiai bizottsággal."
hvg.hu/itthon/20151202_Tarlos_szerint_az_emberek_nem_tudnak_eleg#rss

Cycmen 2017.02.23. 08:52:54

Legyen népszavazás, hogy ne rendezzünk olimpiát! Visszalépnek. Miért lépnek vissza? Na menjetek a kurva anyátokba hülye libsik!

MACISAJT 2017.02.23. 08:53:25

@nu pagagyí: "Méltánytalan az ellenzéki pártok baszogatása. "

Ugyan kérem.
Teljesen világos hogy mi történt. 2015-ben még a Fővárosi Közgyűlésben 1(egy) ellenszavazattal/csárdi/lmp , valamint a parlamentben 80%-os szavazat többséggel megszavazták, legyen olimpia, hajrá, még jogszabályokat is megszavazták a cél érdekében. Most meg , a hekkelés után így ünnepelnek:
" MTI/hvg.hu Itthon
Az ellenzék győzelemként értékeli az olimpiai pályázat visszavonását "

Közben egyesek még álságosan is forgatják a szemüket, amiért a MOB/kormány/főváros így nem hajlandó belemenni egy több hónapos politikai sárdobálásba majd népszavazásba, melyben még a NOB Budapestre látogató döntéshozóit is juhászpéteres/füttyös tüntetésekkel fenyegetik.
És csak tegyük fel, az olimpiai pályázat mindezt túlélné.
Ellenben mindezek után szeptemberben,még kimondani is borzasztó, mégsem Budapest nyerne.
Pont a hekkelők vernék magukat elsőként a földhöz, mondván hogy ajvé micsoda értelmetlen idő-és pénzpocsékolás volt és hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni...

nu pagagyí 2017.02.23. 08:57:27

@Kivlov: Ezekkel a remek érvekkel akár népszavazást is nyerhetnétek. Baszogasd a nemzetvezető elvtársat inkább, hogy gyáván megfutamodott.

2017.02.23. 09:05:31

Ojbán Viktojka az anyucikája szoknyája mögé bújt és dujcásan néz a bajojdlja, mejt miattuk nem indujhatunk az ojimpiján. Hüpp-hüpp!

nu pagagyí 2017.02.23. 09:05:50

@MACISAJT: "Az ellenzék győzelemként értékeli az olimpiai pályázat visszavonását"
HaHa. Mit szenvedsz már?

Az ellenzék tehát győzelemnek nevezte a führer úr bölcs döntését. Nemhogy örülnél neki! Jó, tudom te népszavazni szerettél volna. Talán írj Orbánnak, hogy ezt most elkapkodta.

Kivlov 2017.02.23. 09:06:20

@nu pagagyí:
A lopós érvekkel ti még inkább.
Ilyen alapon az Állam egy fillér adót se szedjen, mert ellopják.
De jó is lenne. Éhen döglene a sok maroktartó. :D

VT Man 2017.02.23. 09:14:18

Azt akartatok, hogy ne legyen olimpia.
Nem lesz.

Most is sirtok!?!?

wolves84lb 2017.02.23. 09:21:13

@dunántúli gyerek: ezt a minimális esélyt beszéld már meg kósa szakértő lajoskával...ő 70%ot vizionált - persze így utólag...

Ma Baker 2017.02.23. 09:22:32

Misoda aljas módon hagyja ki az összes index cikk a nyilatkozat lényegi részét:

"Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli"

wolves84lb 2017.02.23. 09:25:16

@dukeekud: hoznál erre valami bizonyítékot, trollocska? Milyen szakértők beszéltek erről? Ráadásul egy olyan dologról, amit emberek döntenek el szerte a világon?

Remélem, anyád büszke rád, mocsok...

wolves84lb 2017.02.23. 09:29:56

@Andy73: ha nem vagy troll (gondolom, te sem, ahogy a többi balfasz fideszbuzi sem, aki itt rohad egész nap), akkor ezt kifejthetnéd már bővebben...na, lécci, tegyél legalább egy próbát.

Indriq 2017.02.23. 09:30:58

@Ma Baker: na oké, akkor nézzuk meg egy másik szemszögből is. Mi van azokkal az emberekkel, akiket nem képvisel egy párt sem. Ők nem mondhatják el a véleményüket? ( és minő véletlen, nem a pártok kezdeményezték a visszavonási népszvazást).
Soha nem értettem egyet Vonával, de ezt speciel jól megfogalmazta, orbán pártpolitikát csinált az olimpiából, mert az a téveszméje, hogy a fityisz=az egész országgal.

wolves84lb 2017.02.23. 09:31:31

@Andy73: ne hazduj te sem...800millió lett volna a bp-i népszavazás...mészáros lőrincke ennyit keres hetente...

$pi$ 2017.02.23. 09:31:39

@Dr. Trejo: "Ojbán Viktojka az anyucikája szoknyája mögé bújt és dujcásan néz"

Miközben egy teljhatalmú diktátor aki rabigába döntötte az egész országot. Ki érti ezt? :D

wolves84lb 2017.02.23. 09:35:18

@MACISAJT:
"Gratulálok. Bokros Lajos szavazótábora néhány büdöslábú politikai akciója nyomán,egy magyarországi Kohncsíta Wurst vezetésével meghekkelte az olimpiai kezdeményezést.

Viszont Orbánt, Borkait, Tarlóst nem értem. Tényleg azt képzelték egy pillanatig is, a világkiállítás,a 23 millió román, a kettős állampolgárság esetei után akár hogy "ezekkel" lehet bármiben nemzeti konszenzust elérni?
"Ezekkel"?

Sebaj, majd megrendezi Budapest 2019-ben a világ egyetlen faji alapú "olimpiáját".
Na , az ellen garantáltan nem lesz népszavazás."

Mégis ki a kurva anyád akadályoz meg abban, te mocsok, hogy elkezd gyűjteni az aláírásokat, hogy a zsidók ellen szavazhassatok? Ki????? Takarodj...

gyurmicsek 2017.02.23. 09:35:31

Most mi lesz azzal a sok plüss vak komondorral, amit gyártattam?

wolves84lb 2017.02.23. 09:37:02

@engem senki nem nevezhet nyuszinak: látod, te retek, te ezt is megteheted itt, még ezért sem baszott ki a bloggazda...ha én tenném ezt egy fideszes oldalon, magatok alá fosnátok.

2017.02.23. 09:38:05

@$pi$: Nem diktátor, hanem diktátoj! XD

nu pagagyí 2017.02.23. 09:38:47

@SJobs: Az egy magánrendezvény. Nem mi finanszírozzuk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:38:56

@nu pagagyí: "A kormánynak nem sikerült bebizonyítania, hogy jó lesz nekünk az olimpia."

Mert nem figyelsz, orbán megmondta, hogy 700 milliárdba kerül, éz 1100 milliádot hoz. A nyereségből felújíttatja a kórházakat. És orbán még sose hazudott, ő maga mondta. Ha nem hiszed, akkor balippsi vagy, ami még a piréznél is nagyobb sértés, bár senki se tudja, mit jelent.

arturdent 2017.02.23. 09:39:52

Üdv!

Most világosan kiderült, hogy az un baloldal csak a romboláshoz és a köpönyegforgatáshoz ért. Ritka egy szerencsétlen bagázs remélem soha az életben nem kerülnek vissza a hatalomba mert sok jóra nem számíthatnánk. Most persze lehet mondani, hogy hú a Fidesz meghátrált a népszavazás előtt, de mondja már meg valaki mi értelme népszavazást tartani ennyivel a döntés előtt. Mondjuk kiirják májusra és szeptemberben már döntenek. Ez az egész népszavazás akkor lett volna hiteles, ha két évvel ezelőtt írják ki, most csak politikai haszonszerzésre lehet használni. A szégyen és az egész országra az, hogy nincs egy nemzeti ügy ami mellé oda lehet állni közösen, mert itt mindenből politikát csinálnak, és az ellenzék csak a romboláshoz ért ennyit tudnak. Szégyeljék magukat.

n3spr3ss0 2017.02.23. 09:40:40

@Ma Baker: Te is azokra a súlytalan,senki sem szavaz rájuk 1-2%-os pártocskára akarod rátolni a felelősséget? Ők erősebbek a mindig 2/3-al nyerő fidesszel szemben?Keress egy tükröt,oszt köpj egy nagyot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:41:19

@Kivlov: "Az olimpia egyszeri kiadás"

És száz évig fizetjük a kamatokat. Nagyon okos.

VT Man 2017.02.23. 09:41:41

@wolves84lb:
"800millió lett volna a bp-i népszavazás...mészáros lőrincke ennyit keres hetente..."

Bájos, amikor az olimpia ellenzok a800 millio forint kidobasat javasoljak, ahelyett, hogy a penz korhazakra, hajlektalanokra kolteset javasolnak.

wolves84lb 2017.02.23. 09:42:16

@Kivlov: te aztán értesz hozzá...egyszeri kiadás, mi? Hát sajnos sokan így gondolkodnak róla, aztán maradnak mindenhol szép üres épületek, stadionok...ez kell nekünk is, hiszen nincs még elég üresen kongó stadionja a kis viktorkának. Ugye, te fasz?

2017.02.23. 09:43:47

@Cycmen: Tényleg nem érted, miért gáz az, hogy nem merték kiírni a népszavazást, hanem inkább visszavonták a pályázatotÍ? Komolyan nem érted, miért volt gáz, amikor a boltzárra sem merték kiírni a népszavazást?
Értelmesebbnek gondoltalak, akkor is, ha fideszes vagy. De ezek szerint tévedtem, a te IQ-d sem éri el a 3 számjegyet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:44:50

@$pi$: "az anyucikája szoknyája mögé bújt és dujcásan néz"
Miközben egy teljhatalmú diktátor"

Pontosan, egy gyáva geci. És ezt istenítitek.

VT Man 2017.02.23. 09:45:02

@$pi$:
"Miközben egy teljhatalmú diktátor aki rabigába döntötte az egész országot. Ki érti ezt? :D"

Ez valoban tudathasadas a baloldalon.

Diktatura van, de 260 ezer budapesti leszavazhat egy diktatori dontest.

Milyen diktatura ez mar?

wolves84lb 2017.02.23. 09:46:02

@Ma Baker: figyelj már, te aluliskolázott...szerinted a 92%os közgyűlés (ami leszavazta az ellenzéki kezdeményezést a népszavazásról) és a 80%os parlament mennyiben jelent NEMZETI EGYSÉGET? Egyik sem 100%ék...úh kussoljatok, te geci...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:47:13

@Pink Petsch: "nem merték kiírni a népszavazást,"

De ki merték volna írni, a 2/3-dal simán megnyerik. De nem akarják a tornából felmentett nem nélküli hipsztereket megbántani. Ez egy ilyen érzékeny és törődő kormány, képzeld.

wolves84lb 2017.02.23. 09:48:17

@arturdent: sztem gyere még vissza 10 másik "noname" nikken, és másold be pls. Nem tudtok mást, csak ugyanazt a szar dumát nyomatni...

nu pagagyí 2017.02.23. 09:49:42

@Andy73: Az okafogyottá vált olimpia "előkészületeire" már így is elkúrtak egy rahedli pénzt. Kapott belőle Rogán szomszédja, a doktortalan Schmitt, az ingatlanmutyis Tiborcz-Garancsi duó, a senki által nem olvasott/nézett propaganda média, a CÖF-ös álcivil szervezetek. Szóval a szokásos. Nincs kétségem, hogy a megmaradó 2-3 ezer milliárd forint helyét is megtalálják majd, nehogy véletlenül közcélt szolgáljon.

wolves84lb 2017.02.23. 09:49:59

@VT Man:
"Bájos, amikor az olimpia ellenzok a800 millio forint kidobasat javasoljak, ahelyett, hogy a penz korhazakra, hajlektalanokra kolteset javasolnak."

Bájos, amikor egy fidesztroll próbál rajtam EZZEL fogás találni...mesélj már a vizes vb-ről, te zseni...vagy az olimpia páylázatáról...mennyibe is került nekünk? Hányszor több, mint a 800millió, ami miatt most ajvékolsz? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:50:32

@arturdent: "mi értelme népszavazást tartani ennyivel a döntés előtt."

Két hét alatt le lehet zavarni, és a 2/3-dal megnyerik.

Az orbán gecizett, hogy nem emged országos savazást kiírni, És a tarlós utasította vissza 2015-ben, hogy túl korai.

2017.02.23. 09:50:35

@Ma Baker: Szánalom.
Azt hittem a maszopnál nincs ostobább, gyávább tömörülés, de a fideszkomcsik sikeresen alulmúlták elvbarátaikat (ebben is). Már egy olimpián sem tudunk elindulni közel 2/3-os támogatottsággal? Ehhez kell igazán beszarinak lenni.

Juj, a momentum összegyűjtött 266 ezer aláírást! Gyorsan mondjuk vissza a pályázatot! XD

Orbán olyan mint a töketlen kutya. Hangosan ugat, de ha valaki rámordul összevizeli magát, és farkát behúzva beoldalog az óljába.

wolves84lb 2017.02.23. 09:52:14

@VT Man:
"@$pi$:
"Miközben egy teljhatalmú diktátor aki rabigába döntötte az egész országot. Ki érti ezt? :D"

Ez valoban tudathasadas a baloldalon.

Diktatura van, de 260 ezer budapesti leszavazhat egy diktatori dontest.

Milyen diktatura ez mar?"

Ilyenkor azért adsz egy ötöst is sipi haverodnak, aki ott ül veled szemben? :) Ezt most jól megmondtátok a ballibsiknek, árpi bácsi biztosan megsimizi majd a buksitokat...esetleg vihetitek a guccsi tatyóját is...egy kicsit :)

Szép volt, na...remek érvek...csak mint mindig...tőletek...nekünk...:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:52:47

@VT Man: "Milyen diktatura ez mar? "

Nyugí, orbán dolgozik rajta, pár évig legyél türelemmel, majd ha kész, akkor tudni fogod, mert kezdődnek a kínvallatások.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:53:42

@Dr. Trejo: "Orbán olyan mint a töketlen kutya. Hangosan ugat, de ha valaki rámordul összevizeli magát, és farkát behúzva beoldalog az óljába."

:))

Kivlov 2017.02.23. 09:55:31

@wolves84lb:
neked nem mind1? jövő tavasszal ígyisúgyis megüt a guta, amikor újra ráharaptok bőnyállal az oboára! :D :D :D

2017.02.23. 09:56:12

@Kivlov: mikor az állam alapfeladatait látja el, csak kisstílű lenyúlásokra van esély, és a sas nem kapkod a legyek után. A nagyberuházás viszont történelmi kortól, pártállástól, régiótól függetlenül ideális biznisz.

Kivlov 2017.02.23. 09:56:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
100ig? dehogy, hitelt csak rövid futamidőre érdemes felvenni.

nu pagagyí 2017.02.23. 09:58:46

@wolves84lb: Nem szavazta le a nép. A diktátor elvtárs nem hagyta, hogy szavazhassanak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 09:59:04

@Kivlov: Rövid futamidőre jó drágán. De oké. Ki fogja visszafizetni?

Bár ha arra gondolsz, hogy a fideSS már két olimpiára való közpénzt is ellopott, igazad lehet, mellényzsebből kifizetik.

Nzoltan 2017.02.23. 09:59:41

@wolves84lb: Talán az, hogy nem mindenki olyan elvtelen mint az ellenzék többsége?

:-)

nu pagagyí 2017.02.23. 10:01:46

Minden Fidesz-fan nyugodjon meg! Továbbra is lehet majd lopni. Erre Orbán a garancia.

Nzoltan 2017.02.23. 10:03:57

@nu pagagyí: Faszt nem. Szavazni most is lehet. De az értelmetlen szavazást hogyan adjátok be a közváleménynek mint pozitívum?

arturdent 2017.02.23. 10:04:15

@wolves84lb:

Nos először is nekem csak egy nick nevem van. Egyébként mélyen megdöbbent az a sötétség ami sok ember fejében van ez a rengeteg gyülölet. Az Olimpia egy közös ügy lehetett volna, ami összeköt nem szétválaszt, de itt sokaknak más se jár a fejében csak az árok ásás. De azt sem veszik észre, hogy ez egy lehetőség lett volna, hogy egyrészt Budapest egy jelentőset fejlődjön, másrészt, hogy Magyarország felkerüljön a térképre és a világ minden táján megismerjenek minket. De mi maradjunk csak a pocsojába, ott a jó a sok trollnak.

Kivlov 2017.02.23. 10:05:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Nem unjátok még ezt az ellopják dumát?
A vörösök mennyit lophattak, ha a fityisz szerintetek még többet lop úgy, hogy közben 15% sz SZJA, rekordalacsony a Tao, épül mindenhol minden, családi adókedvezmény van, futotta MOL részvényre, rezsicégek, bankok állami megvásárlására, és még mindezek mellett sztenderd 2-3% közötti a hiány? Akkor ti mennyit lophattatok, b+??? Úgy hogy semmit nem csináltatok, és úgyis államcsődöbe vittétek az országot?

2017.02.23. 10:10:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Milyen igazad van, hogy erre nem gondoltam! Hát persze, a hipszterek! :DDD
Oké, akkor vissza az egész. Orbán atyuska olyan törődő a népével szemben, hogy gondol a társadalom azon tagjaira is, akiket ez az egész Olimpia kényelmetlenül érint, hiszen gyerekkori, elfojtott és rossz emlékeiket idézi fel a tornaórákról. Ez igen! Orbánt, akárcsak nagyrabecsült kollégáját, Kim elvtársat azonnali hatállyal kell kinevezni élete végéig az ország vezetőjének. Javaslom, hogy az utódai örökölhessék a címet mindaddig amíg egyetlen egy leszármazottja is él.
Aki nem így gondolja, az HAZAÁRULÓ, SOROSBÉRENC, LIPPSI-LIBSI-BOLSI-BAL! Sőt, ZSIDÓ is!!!!!

zizi77 2017.02.23. 10:10:56

Nem értem a problémát. Azért kellettek az aláírások, hogy ne legyen olimpia. Ne mondjátok már, hogy azért, hogy lehessen szavazni!. Most visszavonták, mert hiteltelenné vált a pályázat. Nem lesz népszavazás, ami egy újabb brutál kiadás lett volna. /Az más kérdés, ezt mire fogják használni. / Eddig azon ment a sopánkodás, hogy millárdok mennek el semmire, most meg egy okafogyott népszavazás követeltek, csak azért mert azt gondoljátok majd Orbán azon a héten is megbukik?
Nem mondom, hogy nincs nêha igazatok, de ez most egy nagy baromság, amin hisztiztek!

2017.02.23. 10:12:49

@Kivlov: A világválságról, mintha megfeledkeztél volna, mellesleg ma az ország államadóssága nagyobb, mint amikor Bajnai átadta a kormányrudat. De ez biztos a Soros hibája, tudom, ne is mondd! Meg az űrgyíkoké.

2017.02.23. 10:17:06

@zizi77: Tévedsz, azért kellettek az aláírások, hogy népszavazást írjon ki a kormány arról, hogy legyen Olimpia, avagy se nem. Az, hogy az aláírásgyűjtők a "nem" mellett kampányoltak, az senkit semmire nem kötelez. Ha a Fidesz és a kormány olyan biztos lett vlna a dolgában, az össznépi támogatottságban, de legalább a 2/3-ában, amit mindig kihangsúlyoznak, akkor kiírja a népszavazást. Hiszen megnyeri, nem? Meg ugye, a legbölcsebb kormány a magyarság történelmében, amely mindig figyelembe veszi a polgárai véleményét, és aszerint kormányoz.
Ja, bocs, mégsem.

Kivlov 2017.02.23. 10:18:57

@Pink Petsch:
Persze. Amikor szarul megy és ballerek a főmuftik, akkor a külső környezet miatt rossz, ők nem tehetnek semmiről.
Viszont, ha jól megy, és jobberek vannak, akkor az szintén csak a külső hatások amiatt van. Aha. mesélj még.
Hacsak az adósságon múlna mindez, akkor ti miért nem így csináltátok??? Lett volna pár %-kal több az adósság, de alacsonyak lettek volna az adók, meg lettek volna beruházások! na, akkor miért nem? happy idiocc...

nu pagagyí 2017.02.23. 10:19:21

@Nzoltan: A pozitívum az, hogy megmarad a pénz. Talán azt nem korrumpálják el (vicceltem). Az is pozitívum, hogy bebizonyosodott, a jelenlegi kormányt nem lehet komolyan venni, még az általa "nemzetinek" deklarált ügy mellett sem tart ki. Szóval téged is átvertek. Remélem, tanulsz belőle.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 10:20:42

@Kivlov: "Nem unjátok még ezt az ellopják dumát?"

Azt unjuk, hogy ellopják.

"A vörösök mennyit lophattak"

300 milliárdra tippelem.

"a fityisz szerintetek még többet lop"

Olyan 20-30 ezermilliárdra tippelem.

"15% sz SZJA"

Eeegen, hogy a nagyon gazdagolkan ne kelljen sokat fizetni adót. Mi;rt beszélsz magad ellen?

Viszont 27% az ÁFA. Huszonhét százalék.
H u s z o n h é t s z á z a l é k .

"rekordalacsony a Tao"

A fizetés felét elviszi az állam, és amit kézhezkapsz, abból is 27% ÁFÁt fizetsz.

"épül mindenhol"

...stadion. Közben az oktatást tönkretették, a PISA teszten elhasalnak.

"futotta MOL részvényre"

Amit államadósságból vettek. Cserébe a kórházban nincs fertőtlenítő, és meghalnak az emberek. Az én pénzemet ne tőzsdézze el a csuti geci!

"Akkor ti mennyit lophattatok, b+???"

A 2farkúak konkrétan nullát. N U L L Á T..

A te gazdád mennyit visz ma haza? Százmilliót? Gyenge nap lesz a mai? Kapsz belőle alamizsnácskát?

Az ország az utolsó lett 6 év alatt. A csuti geci focipályára való, nem bársonyszékbe, nem ért hozzá.

2017.02.23. 10:21:38

@Kivlov: Mi az hogy "ti"? Soha a büdös életben nem voltam semmilyen pártnak a tagja. Úgyhogy, ha beszélgetni akarsz, akkor velem beszélj, ne az elképzelt ellenséggel.
Szóval, szerinted a világválság semmilyen hatással nem volt az ország gazdaságára? Egyedül és csakis az akkori kormány tehet mindenről? Ez most komoly? (Ha igennek válaszolsz, akkor tudom, hogy csak sima troll vagy, és be is fejeztük az eszmecserét).

zizi77 2017.02.23. 10:22:25

@Pink Petsch: hülyeség, a megbuktatásra ment ki az egész.

Kivlov 2017.02.23. 10:23:51

@Pink Petsch:
A válság előtt is sz*rban voltunk, csak az lökött bele majdnem a szakadékba.

Kivlov 2017.02.23. 10:25:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A 27% ÁFA a legjobb, mert azt mindenki megfizeti! A segélyes, a nyugger, a kamuminimálbéres, mindenki!
Míg az SZJA-t csak a dolgozó. Egyébként meg mindenkinek 15%, aki kétszer annyit keres, kétszer annyit fizet. Mégse ég neki dupla erősséggel a közvilágítás, meg nem ér ki hozzá fele idő alatt a mentő. Oszt jónapot...

2017.02.23. 10:25:51

@zizi77: Komlyan, az rigo, mint hiteles hírforrás? :DDD
A KSH adataival vitatkozz, ne velem:
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1ga

2017.02.23. 10:28:03

@zizi77: Az aláírásgyűjtők számára, természetesen.
De valaki kényszerített volna, hogy ha kiírják a népszavazáűst, te és a többi támogató az "Igen" mellett szavazzon? Orbán az esdélyét sem adta meg annak, hogy kifejezhesd a véleményedet, bármelyik irányban.

2017.02.23. 10:29:02

@Kivlov: Pontosan, és most is szarban vagyunk, mivel nagyobb az államadósságunk, mint akkor volt.

nu pagagyí 2017.02.23. 10:31:50

@zizi77: Hát pedig a Stefka, Csizmadia, Széles, Bayer féle hiteles alakok már teljes mellszélességgel beleálltak a népszavazásba. Aztán visszatáncoltak. Nem tudom, miért nem akarták meggyőzni az embereket, hogy milyen príma lesz mindenkinek.

Hiszen egy olyan olimpiát mindenki szeretne, amely korrupciómentes, figyelembe veszik a lakosság véleményét és igényeit, a tájékoztatás teljes körű és naprakész, a felépítendő objektumok a jövőt is szolgálják, a közpénzek elköltése nyilvános, a közbeszerzéseken a legjobb ajánlatok nyernek és minden cég részt vehet, a kormány tagjai akár személyes vagyonuk terhére garantálják a költségvetés betartását, a társadalom egyéb fontos területei nem szenvednek csorbát.

Na, most gondoljuk végig. Ilyen lett volna? Nem.

nu pagagyí 2017.02.23. 10:35:07

@SJobs: A kettő az nem kétezer milliárd és nagy valószínűséggel be is fog folyni a rendezvény bevételéből annyi, hogy a város is jól járjon.

SJobs 2017.02.23. 10:38:03

@nu pagagyí: Értem, tehát először magánrendezvény, most meg a város jár vele jól. Semmi baj, mindenesetre én nem akarok zsidó olimpiát, ahogy zsidókat sem. Ja és nem akarok erre a szarra nemhogy kétmilliárdot de még két forintot sem elbaszni.

gyurmicsek 2017.02.23. 10:38:08

Nem tudom leesett e már mindenkinek, hogy változás csak akkor lesz , ha minden oldal lopása fel fogja háborítani az embereket. Az ilyen hozzászólásokat olvasgatni meg - hogy egy klasszikusból idézzek - olyan, mint sajtreszelővel rejszolni. Ehyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas. :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 10:42:26

@Kivlov: "A 27% ÁFA a legjobb, mert azt mindenki megfizeti"

Ez gyakori tévedés a szegény emberek körében, mert ők valóban megfizetik.

A gazdagok nem fizetnek ÁFÁ-t, mindent céges számlára vesznek, házat, kocsit, ...

nu pagagyí 2017.02.23. 10:46:56

@Kivlov: Felesleges kombinálnod. Akkor válság volt, most meg nincs. Ez a tény. Majd meglátjuk, mit hoz össze a jobboldal, ha szembesül egy valódi világválsággal. A gazdaság alapjai pont olyan vacakok, mint az előző válság előtt. Alacsony a devizatartalék, nincs belső piac, túl nagy ráfordítással (alacsony hatékonysággal) működik a magyar gazdaság. Igaz, akkor még volt tartalék a szegényítésben, a mostani szegények viszont két hét alatt éhen halnának, mert már így is tartalék üzemmódban zakatolnak. Nem az új lakásra felvett devizahitel a problémájuk, hanem a napi betevő.

putris72 2017.02.23. 10:46:59

Kedves blog írókám!Tisztáztuk!Az olimpiai jelentkezést minden párt támogatta,csak a liberális baloldal megint politikai haszonszerzés miatt vissza táncolt!Vajon emlékszik e valaki arra,hogy a baloldal hányszor pályázott az elmúlt 27 évben olimpia rendezésre?Vagy emlékszik e arra,hogy hányszor pályázott foci EB-re!Mert nem egyszer!Még Gyurcsány sportminisztersége alatt is!Söt még stadion építésre is adtak pénzt annak a Bizonyos Tarsoly Csabának(ETO stadion)!Vajon emlékszik e még,hogy ki indította el Paks 2-öt?Gyurcsány Bajnai!És arra,hogy kik népszerűsítetek a bővítését állami pénzen!Gyurcsány,és Szigetvári!Fura,hogy mindent támogatnak még kormányoznak,és minden mögül kihátrálnak ha ellenzékben vannak!Csak,hogy kért okozzanak!Végszóra azt is meg tudhattuk,hogy bár ők kormányoztak 2002-2010 között,de sem az államcsődér nem felelnek(IMF hitel 8800 milliárd forint)Sem a 4-es metró csalások miatt sem!Senki nem tudott semmit és nem látott semmit!Az aláírásokat,és a szerződéseket is a portás,meg a WC-és néni csinálta!!

konrada 2017.02.23. 11:13:35

@Pink Petsch:
Na ja.
Hiszen a rendszerváltás óta a legalacsonyabb adósság kormányváltáskor az Antall kormány idején volt, amit aztán a következő 4 évben sikeresen megdupláztak...

(A többieknek: Psszt! Tudom, hogy a Bokros csomaggal, meg a kiárusítással Hornék az adósságrátát levitték 27%ponttal, de nem érdemes olyannal vitatkozni, aki nincs tisztában azzal, hogy pénz inflálódik, s csak a nominált képes felfogni. Azzal egyet kell érteni!;))

átlátó 2017.02.23. 11:13:54

Lassan mondom...a pénzemet talicskázzátok vissza...és azt is lassan mondom, hogy ezek a itt a szomszédban, a látens labancok szarnak az egészre, pedig anyagilag valahogyan stabilabban állnak, ha a legutolsó burgenlandi falut is alapul veszem...tehát a vidékről is beszélek. Valahogyan a köz népe láthatólag jobb életminőségben hentereg. Tudom...a ruszkik, meg az elmúttnyócévek...most meg a liberálisok. Szólok, hogy független és fölszabadult vagyok, ámbár a ruszkikat nagyon rühellettem.

nu pagagyí 2017.02.23. 11:30:16

@putris72: Úgy látom, a Fidesz is átvette a "sikerreceptet". Sok szerencsét hozzá!

2017.02.23. 11:30:17

@konrada: Mondd, te most kivel vitatkozol, tulajdonképpen? Mert velem, biztos nem.
Ja, igen. A KSH-val. Hát sok sikert hozzá.

high up! 2017.02.23. 11:31:36

A Monetum felmutatta a BILINCSET a tolvaj Orbaneszkunak, az meg gyorsan visszahúzta az enyves kezét.

A fideszmaffia akora taslit kapott, hogy arra nagyzenekeari koncertet lehet írni. Orbaneszkuéknak még mindig cseng a fülük, Rogánék éppen elszámolatáson ülnek a gazdijuk előtt remegő térdekkel.

Ha a Momentumnak van némi esze, akkor a következő lépésük egy 100 ezres tüntetés megszervezése lesz a börtönre érett fidesz banda ellen.
Ha még több eszük van, akkor nem várnak sokáig, ezt már március 15-re meghirdetik. Azzal végképp tényezővé válnak.
Aki időt veszít, az választást veszít.

FOLYTASSUK!

2017.02.23. 11:32:11

@putris72: És arra emlékszel, ki ágált legjobban Paks2 ellen? Igen, Orbán.

konrada 2017.02.23. 11:35:58

...egyébként az az érzésem, hogy már megint egy zseniálisan cinikus zorbán-habony trükkel találkoztunk.

Amíg valamiféle esély volt a megrendezésre, addig a kormány keményen kiállt mellette, és lehetetlenített el minden népszavazási kezdeményezést ebben az ügyben (is).

...aztán ahogy egyre keményebben kezdtek el lobbizni a franciák, és nyertek el mind több európai támogatót, úgy fogyott el az esély. Így a valószinűleg az lett volna, hogy a döntésrő szomorúan kullog ki a vesztes magyar küldöttség fél évvel a választások előtt, municiót szolgáltatva az ellenzéknek a presztizsveszteséggel.

S mit ad a "sors"? "Véletlenül" azt dobta ki, hogy egy fiatal csapat kezdeményezése csont nélkül átment (miközben már csak néhány hónapot kellett volna kibekkelni a kormánynak - ezt már kisujjból is ment volna, van gyakorlatuk), és minden tapasztalat nélkül többszörösét tudták aláírásban összegyűjteni egy kisebb szeletből is, mint más ellenzéki parlamenti pártok a saját kezdeményezéseire.

Így meg "mély sajnálattal" az országot mindig hátbatámadó "strigákra mutogatva - akik voltak olyan hülyék, hogy megtették azt a szivességet, hogy beálltak a gyüjtők közé;) - visszaléptek.

...s az meg külön zseniális lépés volt, hogy az ellenzékre rászabadítottak még egy őket osztó pártot ezzel a népszavazási kezdeményezéssel, mintegy megelőzendő a Botka hatást: ti. ne lehessen elég erős ahhoz, hogy valamiféle újabb kiderülő balhé miatt mögötte álljanak össze a változást akarók kritikus tömege.

Én persze annak örülnék, ha végre lenne olyan új erő, mely leváltaná őket, de ez is mutatja, a mai ellenékben nincs meg ehhez a tudás, a hozzáértés....

high up! 2017.02.23. 11:38:36

@MACISAJT:

csak a ti fideszes bandátoknak él az a képzeletében, hogy majd az olimpia címszó alatt véghezvitt újabb 1000 milliárdos fideszes lopások, az "nemzeti ügy".

Seggdugacsai az Orbaneszkunak, itt mára márcsak egy nemzeti ügy maradt:

A FIDESZ BÖRTÖNBE VÁGÁSA NEMZETI ÜGY!

Mert ha ez 2018-ban ez nem lesz meg, akkor 2020-ban már Románia is megelőzte Bóvlisztánt, onnantól kezdve pedig végképp nincs visszaút a totális össznépi demenciából és a magyarság felgyorsított kihalásából.

FOLYTASSUK!

konrada 2017.02.23. 11:38:41

@Pink Petsch:
Én persze hogy a KSH-val! Természetesen neked van igazad, nem az adósságrátát, hanem a nomilisat kell nézni! Én is azt néztem Horn Gyusziéknál is!;))

Kivlov 2017.02.23. 11:46:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Jaja, csak a gazdagok nem bruttó 300nál kezdődnek, ahogy a vörösök már gondolnák.

@nu pagagyí:
napi betevő? dolgozzanak, ne a markukat tartsák!
Ezzel a még mindig óriási elvonással 2 dolgot érünk: a potenciális eltartók elhúznak innen, illetve a mostani eltartók is rászorulókká válnak idővel. és akkor összedől a szemétdombotok.
Alapvetően hibás az általános megközelítés, hogy kiadásokhoz keresünk bevételt. f*szt. annyit kéne szétosztani, amennyi bejön és kész.

2017.02.23. 11:49:03

@konrada: Szerintem te ezt túlspiláztad. Ennyire nem okosak. Ha azok lennének, akkor nem hazudnának összevissza most arról, hogy mit is nyilatkoztak 2-3 nappal ezelőtt. Ha úgy lenne, ahogy gondolod, akkor nem mondaná Tarlós éppen az ellenkezőjét annak, amit pár napja, hanem szépen ki lenne dolgozva a kommunikáció is.
Ne feledd, hogy gűnyosan röhögtek nyilatkozatokban is (a trolljaik meg a fórumokon és blogokon), hogy úgysem lesz meg a szükséges aláírás. Mondhatnád, hogy ez is a terv része volt, de akkor nem ismered a politikusokat. A legnagyobb félelmük, hogy nevetségessé válnak Aminthogy azzá is váltak, amint kiderült, megvannak az aláírások, sőt! Mit gondolsz, miért libsi-bolsiznak, sorosoznak meg űrgyíkoznak most a kormánykommunikációban? Meg ezek a szerencsétlen marhák is itt a neten egy-egy ilyen poszt alatt?

pamut 2017.02.23. 11:50:53

@SJobs: kurvára nincs igaza, egy degenerált debil kretén. és a zsidózásod alapján te se lehetsz sokkal különb....

putris72 2017.02.23. 11:51:06

@Pink Petsch: Biztos!Gondolom azért szavazta meg akkor!

2017.02.23. 11:51:30

@konrada: De értsd már meg ember, hogy ezek a KSH adatai, nem én szoptam az ujjamból őket. Velük vitatkozz, nekik írj, vagy vetesd fel magad oda, legyél vezető, és rúgd ki őket, ha szerinted nem értenek hozzá.

2017.02.23. 11:52:05

@putris72: Az emlékezeted, mint az aranyhalé.

pamut 2017.02.23. 11:52:56

Annyira vicces látni hogy a Momentum egy ütéssel kiütötte Orbánt, meg az egész Lopolimpát :))

pamut 2017.02.23. 11:54:13

Szerintem szobrot kéne állítani Orbán lábának :)

Annak gyorsan futó lábnak, amelyikkel rohan el a magyarok véleménye, akarata elől :))))

Sir Galahad 2017.02.23. 12:04:38

Eleve nem volt különösebben sok esélye a magyar pályázatnak, de ez után a cirkusz után, akármi lett volna is a népszavazás eredménye, kizárt, hogy a NOB Budapestet választja. Ezt tudva az egyetlen értelmes döntés a pályázat visszavonása volt. Az előzményekről lehet vitázni, de erről szerintem nem.

SJobs 2017.02.23. 12:11:45

@pamut: Nézőpont kérdése, az érzés viszont kölcsönös.

zizi77 2017.02.23. 12:12:52

@Pink Petsch: wikipedia, mint hiteles forrás?

2017.02.23. 12:17:32

@zizi77: Édesjóistenem. Talán megnéznéd abban a wikipédia-cikkben, mik a források? Igen, a KSH. Azért azt limnkeltem be, mert ott áttekinthetően össze van foglalva minden.

Zolika0111 2017.02.23. 12:40:40

@putris72:
Csak hogy tisztább legyen a kép: A Momentum kezdte gyűjteni az aláírásokat. Nevezzük nevén őket, nevesincs fiatalok. Csak ők több mint 200.000 aláírást szereztek. Az, hogy miután az MSZP számára is világossá vált, hogy lehet hogy összeszedik a szükséges 139.000-et, a hajrában beszálltak. Gusztustalan amit csináltak. 5.000 aláírást hoztak, CSAK ENNYIT. Az MSZP Budapesten egy hiteltelen párt lett számomra. De bőven jó ürügy olyan f*szoknak/p*náknak, hogy az egészet összemossák a baloldallal.
Tehát itt senki ne keverje bele a politikai pártokat. Racionálisan gondolkodó emberek voltak. Nagy számról beszélünk, Tarlóst 300.000 ember szavazta meg, közel annyi jött össze a Momentumnak, 266.000.

Az, hogy mivel járna, ki szenvedné meg legjobban, bele sem gondolnak. 2024-ig a kibaszott építkezések miatt beállna a város. De nem csak ez a gond, elkezdik építeni majd Paks 2.-őt is. Ne feledkezz el az M1-es autópálya szélesítésről, a 3-as metró felújításáról és a kínai hitelből felújítandó Budapest-Adria vasútról. Ilyen bagatel dolgokat már meg sem említem, hogy a Lágymányosi híd mellett a vasúti hidat is bővíteni kezdik az olimpiai építkezések mellett, és Paks mellé is ígérnek egy új dunai hidat.
EMBER!!!!! GONDOLKODJ MÁR!!!!! Kivitelezhetetlen mindezt egyszerre megvalósítani. Te meg itt hazaárulózól?
Az indok, amiért én is aláírtam, a vizes VB volt. Noha biztos, hogy helyszínen fogok drukkolni, de a részletek mellett nem lehet elmenni. Egy csodaszép uszodát ígértek a VB-re, potom 25 miliárdos összköltséggel. Helyette lesz egy fos betonkocka, amihez képest az Aldi Biatorbágyon felépített logisztikai közponja is képes lenne építészeti díjat nyerni. Ja, és mindezt négyszeres áron. Az össz költség már rég 100 miliárd felett van!! Hogy b*sznátok meg a korrupciótokat!!!
Ja és egyébként amióta írogatok a piszkos, számomra nem tetsző korrupcióról, azóta már voltam zsidó bérenc, móri gyilkos, náci és komunista is. Mert sajna nálunk, az olimpia egyenlő lenne a koorupcióval.
Pedig csak egy GONDOLKODÓ ember vagyok.

pamut 2017.02.23. 12:49:01

@SJobs:
Nem, ez nem nézőpont, hanem a józan és ép ész abszolút minimumának kérdése.

SJobs 2017.02.23. 12:51:29

@pamut: Értem. Imádom, ha valaki azzal érvel, hogy az amit lát és gondol a világról, az a helyes és mindenki más, aki máshogy gondolkodik, buta. Van erre egy kínai mondás ami valahogy úgy szól, hogy "csak a buta győzködi a többit a maga igazáról, míg a bölcs elfogadja, hogy nem tudhat mindent a világról". Hagyom emészteni ezt...

konrada 2017.02.23. 13:13:26

@Pink Petsch:
De hát én értem! Én is pont ezen link alapján írtam azt - hogy a nominálist nézve az MDF kormány idején sokkal jobbak voltak a számok, mint a Horn-kormány végén!;))

2017.02.23. 13:32:26

@konrada: És? Állítottam én az ellenkezőjét? Nem. Akkor mi a francot vitatkozol itt velem a semmin már órák óta?
Amit én állítottam az az, hogy a Bajnai.kormány idején alacsonyabb volt az államadósság a világválság ellenére, mint jelenleg, amikor a Fidesz szerint dübörög a gazdaság. Ez meg igaz. Ennyi.

pamut 2017.02.23. 13:52:21

@SJobs: :DDD Hát te még hülyébb vagy mint gondoltam :DD Te komolyan bebeszélted magadnak hogy az agyhalott zsidózásod az nem csupán normális, de még bölcs is vagy? :DDDDD

pamut 2017.02.23. 13:53:04

@konrada:
Arra a 90+ %-os államadósságra gondolsz, amit az MDF hagyott hátra?

konrada 2017.02.23. 13:55:18

@Pink Petsch:
És én talán igen? Én meg csak azt írtam, hogy az MDF kormány idején alacsonyabb volt az adósság, mint a Horn kormány végének idején, Bokros csomag, tömeges privatizáció ellenére is, pedig az MSZP szerint az akkori eredmények komoly gazdasági teljesítmények voltak, és az is igaz. Annyi.

Mert én egyetértek veled, a nominális számit....

...és nem is értem, miért kell ugyanazt visszaválaszolnod ahelyett, hogy nagy egyetértésben csak annyit írnál, na látod, tényleg!;))

zizi77 2017.02.23. 13:59:18

@Pink Petsch: eddig mindig azt mondtátok a gdp-hez kell mérni. Ott biztos, hogy jobbak vagyunk, mint 2010-ben.

konrada 2017.02.23. 14:00:04

@pamut:
Na jó, ennyi válasz még belefér, ha nem egyből azzal kezdesz, hogy belerúgsz az ajtóba:

2017.02.23. 11:13:35
A többieknek: Psszt! Tudom, hogy a Bokros csomaggal, meg a kiárusítással Hornék az adósságrátát levitték 27%ponttal, de nem érdemes olyannal vitatkozni....

Mert ebben most egyetértünk (ritka alkalmak egyike): nem a nominális számok, hanem a ráta mond valamit..

SJobs 2017.02.23. 14:06:00

@pamut: Gondoltam, hogy nem bírod ki... Igazából magasról szarok arra, hogy mit gondolsz a világról vagy rólam. Az sem érdekel, hogy ezért butának tartasz, mert egy jelentéktelen és értéktelen embernek képzellek. Én veled ellentétben viszont nem panaszkodom mert nem aszerint alakítom a gondolkodásom, hogy milyennek akar látni a világ vagy mi PC. Ha te szereted a zsidókat, az a te dolgod de azt, hogy én kikkel alakítok ki szimpátiát azt hadd döntsem el én. Hidd el, mint az üzleti, mint a magánéletemben ez működött eddig, szóval maradnék az a buta fasz akinek most gondolsz, te pedig maradj az a retkes hippi aminek én gondollak.

pamut 2017.02.23. 14:12:25

@konrada: ha te is tudod hogy nem a nominális számok, hanem a ráta számít, akkor minek jössz vele?

pamut 2017.02.23. 14:13:28

@SJobs: Nyugi, magasról leszarlak és megvetlek. Egy kretén zsidófób barom vagy.

SJobs 2017.02.23. 14:17:19

@pamut: Akkor ezt megbeszéltük :)

pamut 2017.02.23. 14:23:16

HOPPÁ!!!

Friss hír:

"Bruttó 190 milliárdba kerül majd az új Puskás-stadion"

Eddig ugyebár azt hazudta a kormány, hogy 100 milliárd lesz.... és még persze nincs kész, lesz ez 200 fölött is bőven....

és akkor ISMÉT:
KÖSZÖNÖM a Momentumnak hogy MEGMENTETTÉK MAGYARORSZÁGOT az orbáni rémálomtól, a több ezer milliárdos veszteségtől, a lopolimiától!

pamut 2017.02.23. 14:28:29

Amúgy én írtam hogy ha nem olimpián, akkor lopnak majd máson.
Hát itt van....

2017.02.23. 14:29:49

@zizi77: Ha megnézted volna a linket, akkor láthatnád, hogy ott a GDP-hez van mérve (a KSH által, nem Soros mérte). Miért releváns 2010? Akkor már a Fideszes hozta össze azt a fasza kis növekedést. Ja, hogy azóta csökkent némileg az államadósság? Valóban, senki sem tagadja, viszont nem csökkent a világválságbeli szintre. Na, ezt add össze. A fideszes fiúk világválság nélkül is nagyobb adósságot csinálnak, mint az "emúttnyócév" kormányai.

sőőtnagyonis 2017.02.23. 14:30:02

Hát a konzujtácijó mija lótúró azt hol jegyzik a világban?
Vagy valaki ismeri a madárvégbél jóslást? Nagy szakértelem kell hozzá.
Miközben orbán befelé széthadovál mindent, kifelé pedig a legalantasabb figurákkal üzletel.

2017.02.23. 14:36:09

@pamut: Áh, ez csak zsebpénz valamelyik strómannak. Az igazi nagy buli Paks II.

konrada 2017.02.23. 14:41:31

@pamut:
Nem neked jöttem, hiszen már egyből le is írtam ezt.
...csak untam mindig ellent mondani, és kerestem analóg példát, hogy végre egyetérthessek olyannal is, aki szerint az államadósság növekedését nominálisan kell nézni.;)

2017.02.23. 14:44:50

@konrada: GDP arányosan van megadva az államadósság mértéke a linkelt anyagban, nem fillérre kiszámítva. Meg sem nézted, mi, a linket?

zizi77 2017.02.23. 14:48:49

@Pink Petsch: ha megnézed 2002-2010-ig majdnem a duplájára nőtt, és a válság ide már csak 2007-2008- körûl jött. Addig is iszonyat nagyot emelkedett. 2010- től, bár abszolút értékben picit nőtt a beruházások miatt, de a gdp-hez meg csökkent. Itt van az óriasi kûlönbség.

konrada 2017.02.23. 14:52:43

@Pink Petsch:
Ez viszont igaz. ...mondjuk az is, hogy a válság kezdete után Bajnaiék felvettek 12 milliárd €-nyi kölcsönt 5-10% közötti kamatra.
...tényleg milyen már, hogy azt még nem fizették vissza??

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 14:55:45

@Ma Baker: "Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében."

Az ország tolvajai közötti egyetértés alapján akarsz olimpiát? A lakosságnak a kisebbsége akar olimpi't a fővárosban. Vidéken még kevesebben. Még a fideszesek 38%-a se akar olimpiát.

Ez csak azt mutatja fényesen, hogy nem az emberek érdekei szerinti a megoszlás a Fővárosi képviseletben és a Parlamentben. Választási csalással odajutott "képviselők" erőltetik a NÉPPEL szemben az akaratukat.

2017.02.23. 14:56:05

@zizi77: Ó atyám, hányszor kell még elmagyaráznom a kétdimenziós embereknek, hogy nem Gyurcsányt és az "emúttnyócévet" védem? Tudod, aki nem szereti Vityát, nem feltétlenül imádkozik esténként Fletóhoz. Érted?
Tehát, amiért Fletóék elbaszták a direkciót, muszáj Vityáéknak még jobban elcseszni? És ismétlem, a mai napig, a dübörgő hgazdaság mellett sem vltak képesek az államadósságot a világválságbeli szintre csökkenteni. Na, ez az óriási különbség, hogy válság nélkül is magasabb, mint egykr válsággal.

2017.02.23. 14:59:13

@konrada: Írj neki egy levelet, hogy fizesse vissza. Komolyan, mi a tök vagyok én a titkárnője? :DDD

konrada 2017.02.23. 15:00:58

@Pink Petsch:
De megnéztem, de többet is:
2009 78,2%
2010 80,9%
2010 május: 80,4%
2015 75,3%
2016 73,9%

Azt meg nem hittem volna, hogy az első 4-ből látod valamelyiket alacsonyabbnak, mint az utolsó kettőt.
...viszont akad itt jó pár olyan nagytudású, akinek csak a nominális számít. A linket elolvasva, számoket megnézve azt hittem, közéjük tartozol. Arra semmiképpen nem, hogy te jobbnak tartasz egy 55-től 80-ra felkúszó számsort

konrada 2017.02.23. 15:02:31

@Pink Petsch:
...a fene tudja, úgy véded...;)))

Zolika0111 2017.02.23. 15:06:38

@konrada: hát marhára nem igaz:

www.origo.hu/gazdasag/valsag/20081113-imf-hitel-kamatnyereseg-es-vitak-mire-lehet-kolteni-a-hatalmas.html

"A már Magyarországra utalt, de fel nem használt 4,215 milliárd SDR úgy kamatozik, hogy 2,076 milliárd SDR-ig a kamat 2,71 százalék, a következő, 1,038 milliárd esetében 3,71 százalék a ráta, majd a legutolsó, 1,099 milliárdos részlet után 4,71 százalékos kamat jár."

Tehát ezt az olcsó hitelt, sikerült drága hitelre kiváltania az Orbáncz/Matolcsi párosnak. De legalább találtunk egy ellenségképet az IMF személyében.

2017.02.23. 15:06:48

@konrada: Jajjjj, már megint! Komolyan, rohadtul unom magyarázni, hogy nem Medgyesit, Fletót vagy Bajnait védem ... Komolyan, nem unalmas két dimenzióban létezni?
Mindvégig a világválság évbeli adósságról beszéltem, ami a 2008-as év, és aminek az értéke 71,9%. Ez az év és ez az adat valahogy kimaradt a listádból. De biztsan csak véletlenül. Más nem is lehetett csakis véletlen, ugye?

2017.02.23. 15:09:00

@konrada: Védi a halál. De ami most van az jóval elcseszettebb, mint, amit a másik gárda hozott össze. Ez meg hát, ugye, tény.

konrada 2017.02.23. 15:22:01

@Pink Petsch:
No de minek írtam volna le egy olyan számot, ami után még 12 milliárd eurót, nagyjából 3 ezer milliárdnyi forintot vettek fel???
Az a hitel ott maradt a válság után is, nem tünt el!

...de ha már hasonlítani akarsz, miért nem azt írtad le, hogyan hozták össze válság nélkül azt a +16%pontot?
Mert az sokkal gázabb, mint az, miért csak 6%pontnyit faragtak le.

zizi77 2017.02.23. 15:29:18

@Pink Petsch:
fideszes fiúk világválság nélkül is nagyobb adósságot csinálnak, mint az "emúttnyócév" kormányai.- ezt Te írtad.
2002-2006-ig felment 10%-kal, majd 2006-2010-ig újabb 15-tel. Ehhez képest a Fidesz-nek "csak" 5%-kal sikerült csökkenteni. Biztos bénák, hogy a sz@rból még nekik is nehéz várat építeni.

2017.02.23. 15:55:44

@konrada: @zizi77: Értsétek már meg végre, hogy igen, gáz volt, amit gyurcsányék műveltek. Egy büdös szóval nem tagadtam, ugyanis nem vagyok sem a szavazójuk, sem párttagjuk, sem a hívük.
Viszont az rohadt gáz, amit most a fideszesek művelnek. A gazdaság dübörög, nem? Akkor az a minimum, hogy legalább a világválságbeli szintet elérjék az államadóssággal. De az istennek sem megy, mert ugye komoly befektetők nélkül, az ilyesmi nem megy, és a Fidesznek egyet sem sikerült az országba hozni. Nemcsak most, de 1998-2002 közt sem. A letelepedési-kötvény bizniszt és a hasonló csirkefogásaikat meg nem jegyzik a tőzsdéken, ugye.
Ja, de nem, nem bénák. Tényleg jók: populizmusban meg a közpénzek magánvagyonokká alakításában.

Baloldali Conchita Wurst megbuktatta az Olimpiát 2017.02.23. 16:05:36

@Pink Petsch: Nem volt itt semmilyen válság, a libsik csak simán csődbe vitték az országot 2010-re. A Gyurcsány a beszédében még "a világgazdaság pénzbősége, "- ről beszélt, aztán mégis a földbe állítottak az országot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:14:23

@zizi77: "a gdp-hez meg csökkent"

orbán alatt eddig sajnos nőtt. A manyup 3000 milliárjával 80%-ról 70%-ra lehetett volna levinni. MOST 74%!

De ne sápadj, 2018-ra a GDP 50%-a lesz az államadósség Eltolcsy szerint. Szóval mostanában nagyot fog zuhanni, erről persze hallgat a balippsi média.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:19:42

@Pink Petsch: "komoly befektetők nélkül, az ilyesmi nem megy, és a Fidesznek egyet sem sikerült az országba hozni."

Nem érted te orbán Nagy Mestertervét. Minden pirézt el kell üldözni az országból, hogy genetikailag tiszta ősmagyarság éljen itt. Csupa mokány, vágottszemű.

zizi77 2017.02.23. 17:37:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: sajnos az a 3000 milliárd arra kellett, hogy ne menjen csődbe az ország. Nem mondom, hogy minden fillérje jó helyre került, de szükség volt rá a lyukak tömködéséhez, mert annyira "jó" helyzetben volt 2010-ben a kassza. Tök jó lett volna, ha az adósság csökkentésére lehetett volna költeni,viszont nem növekedett legalább.
Hát mindenki tapsikolna, ha sikerülne nekik az 50%, szerintem még Te is/ ami sajnos nem valószínű/.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.23. 17:47:57

@zizi77: "az a 3000 milliárd arra kellett, hogy ne menjen csődbe az ország."

Kár, hogy ez egy ordas hazugság. Elszórta mindenfaszságra.

orbán maga ütött egy évi 500 milliárdos lyukat a költségvetésen az egykulcsos adóval. (Ami meg is bukott rendesen.)

"Hát mindenki tapsikolna, ha sikerülne nekik az 50%, szerintem még Te is/ ami sajnos nem valószínű"

Nem hiszel a Fékezhetelen Agyvelejű Eltolcsy zsenijében? Te idegenszívű!

putris72 2017.02.23. 23:36:47

@Zolika0111: Bocs de hol írtam azt,hogy hazaáruló?Sajnálom,hogy nektek olyan rossza az életetek Pesten,hogy holmi fejlesztés miatt lassabban tudsz haladni a kocsidal!

to:rppapa 2017.02.24. 01:06:38

@dukeekud: Milyen szakértők?! A csókosok, akiknek most nem jut a lopott pénzből?
Amúgy meg... ilyenkor hol van a "kétharmados felhatalmazás", meg a "mi magyarok"? Miért nem rendezik meg azt a népszavazást, amit a törvény szerint ki kellene írni a megfelelő számú aláírás nyomán? És akkor ott a 2/3, meg a "magyarok" jól megszavazhatták volna, hogy ide nekünk az olimpiát, kerül amibe kerül. És akkor nem csökkentek, de éppen hogy nőttek volna Budapest esélyei, mert sem L.A., sem Párizs nem tud ilyen fix támogatottságot felmutatni.
Na miért nem? Hát azért, mert ők is tisztában voltak azzal, hogy soha - mondom soha! - nem volt többségi támogatottsága az olimpia megrendezésének, csak folyamatosan ezt hazudták az (anyagilag) érdekeltek?!

constantinus (törölt) 2017.02.24. 03:12:46

@Pink Petsch: az adósság stock jellegű mutató, a múltban felvett és felhasznált hitel is benne van, ráadásul adósságszolgálat formájában a jelenre is hatással van. Ennek tükrében nem sok értelme van a jelen kormány teljesítményét abban mérni, hogy melyik év adósságrátáját nem éri el a mostani, amúgy tartósan csökkenő trend mellett. Önmagában a trend megfordítása is rendkívül pozitív fejlemény. Érdemes kicsit elvonatkoztatni néha a pártpolitikától: egy sok baromságot művelő kormányzat alatt is akadnak olyan mutatók, teljesítmények, amivel nincs gond, ezekbe belekötni nincs sok értelme.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 10:32:03

@constantinus: "nem sok értelme van a jelen kormány teljesítményét abban mérni, hogy melyik év adósságrátáját"

Így van. Megnővelte az orbán kormány az adósságot néhány százalékkal, és azóta se csökkentette.

Az igazi baj, hogy az kormány kifejezett szándéka volt a versenyképességet javtani, ehelyett sokat rontott rajta. A kormány kifejezett szándéka volt az oktatáson javítani, és tragikusat rontott rajta. Ez a jövőnk, és ezt baszta el az orbánelkúró, de nagyon.

constantinus (törölt) 2017.02.24. 11:39:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
7 százalékpontot csökkent a gdp arányos államadósság 2010 óta. Ez ugye egyesek szerint növekedés, mások szerint nem elég gyors csökkenés, megint mások szerint a fidesz tehetségtelenségének bizonyítéka, hisz a szocik ennél sokkal rövidebb idő alatt sokkal többet emeltek rajta. Lehet, nem kirobbanó siker, de elég hülyének kell lenni a kudarcként interpretáláshoz.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 12:24:38

@constantinus: A manyup 3000 milliárdjával 80%-ról 70%-ra lehetett volna csökkenteni az államadósságot. MOST 74%!!!

"a fidesz tehetségtelenségének bizonyítéka"

Igen. De annak számtalan más bizonyítéka is van. Például, nagy garral akarták növelni a versenyképességet. Minden évben néhány hellyel hátracsúszunk. Például, nagy garral akarták javítani az oktatást, de hatalmasat rontottak rajta.

Az EU pénzek több segítséget adtak, mint a Marshall segély, mégse nőtt a GDP. Ellopnak a fideszesek mindent. Amit nem lehet ellopni, azt elrontják. Magyarellenes hazaárulók maffiája.

Zsoltbacsi 2017.02.24. 23:19:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A manyup 3000 milliárdjával 80%-ról 70%-ra lehetett volna csökkenteni az államadósságot. MOST 74%!!!"

Akkor azt is add hozza, hogy most 10 ezer milliarddal tobb az allami vagyon, mint 2010ben. Tudod, Orban az adossagcsokkentes mellett meg vissza is vasarolja, amit a kedves elodei elsuchmannositottak (= aron alul elkotyavetyeltek)

constantinus (törölt) 2017.02.25. 04:52:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: tényleg lehetett volna? 5%-os ktv hiány és stagnáló gdp mellett mi történik az adósságrátával? Túl bonyolult kérdés, nem neked való?

Balt 2017.02.25. 08:56:01

@fda: Azt azért majd megnézem, hány sportoló fog a percemberkékre szavazni, ha egyáltalán sikerül listát állítaniuk. :)

fda 2017.02.25. 09:51:43

@BiG74 Bodri: "Téma van még rengeteg."
Lehet, de a momentum egyetlen ötlete az volt, hogy megfúrja azt az olimpiát, aminek a szervezése korábban az ellenzék és a kormány teljes egyetértésben megkezdődött.
Valóban, nem volt népszavazás róla, hiszen a népszavazás ötlete fel sem merült: széles körű egyetértésben átment minden fórumon, ahol a nép képviselői ülnek, ugyebár. Kormánypártiak és ellenzékiek vegyesen. (parlament, közgyűlés, stb.)

Szegény momentum, miután a kampányuk neve NOlimpia volt és arról szólt a kérdésük, hogy "Ön egyetért-e azzal, hogy a főváros ... VONJA VISSZA" a pályázatot, most marhán meg van sértődve, hogy a visszavonás megtörtént. Ez nevetséges, hiszen ezért kampányoltak.
Megnéztem a honlapjukat: a kezdőlapon kivétel nélkül minden fénykép, szöveg, címfelirat az olimpiával foglalkozott.
Igaz, mindenki tudja, hogy ez a balhé nem kimondottan az olimpiáról szólt, azt csak beáldozták, így pedig jól kihúzták maguk alól a szőnyeget. Lehet, hogy van téma, most már csak ki kell találni, hogy mi legyen az, mert most ott állnak bambán, a nagy sikerükkel: nem tudunk megrendezni egy presztízs-versenyt, hurrá.

És most ne jöjjön senki azzal, hogy ki mennyi pénzt lopott volna el, hiszen ez a balhé a visszavonásért ment, nem azért, hogy valaki bele akar szólni a költségkeretekbe, vagy abba, hogy melyik rendezvény hova kerüljön és milyen beruházásokra van szükség. Nekem egyébként személy szerint elképzelésem sincs arról, hogy mennyibe kerül tízezer sportoló számára versenyt rendezni, hogyan kell őket elszállásolni és utaztatni, és hogy ez konkrétan mekkora anyagi hasznot hoz az országnak. De erről senki nem akart beszélni: a lefújásért kezdtek kampányolni akkor, amikor már jóideje ment a szervezés.
süti beállítások módosítása