A valódi viták otthona

Reflektor

A Fidesz lett mára a komcsik. Ez van.

2017. április 05. - szénhidra

 

Régen hallottunk olyan összeszedett ám velőbe vágóan pontos és szókimondó parlamenti felszólalást mint amit Szél Bernadett az LMP társelnöke tartott kedden.

A kormány úgy en bloc el lett küldve a francba, de úgy, hogy ők maguk már várták, hogy végre valaki a diplomatikus kereteken belül küldje el őket. Jó volt hallani végre egy ilyen felszólalást. Amúgy tessék, itt meg lehet hallgatni, nézni:

Ami a lényeg, hogy a Fidesz tényleg a putyini know-how-ot alkalmazza minden tevékenységével, persze a magyar viszonyokra hangszerelve. Ami egyszerűen tömény hányinger, főleg egy olyan kormánytól, aminek fő pártja az a Fidesz (értsd fiatal demokratás szövetsége) egész karrierjét a harcias antikommunista retorikára építette fel. És tessék, ma nemhogy kommunista retorikát, de annál súlyosabb, bolsevik retorikát nyomnak, fullban. Hiszen se nem fiatalok már, se nem demokraták, maradt a szövetség, a vérszövetésg.

Visszatérve Szél Bernadett felszólalására, végre ki lett mondva, illetve ki lett pakolva a kormány büdös és sáros csizmája az asztalra. Ezt így nem! A legutóbbi aljas törvénytervezet – ami most már törvénnyé is vált – a Lex CEU. Mondandóját tekintve nem különbözik az ezt megelőzőektől, csak itt most a CEU a célpont. A korábbi ilyen-olyan lexek, törvények, adott esetre szabott engedmények és a saját rokonaink, barátaink seggét védő vagy éppen ellenségeinket rugdosó kivételszerűségek (lex Vida, Andy Vajna, Matolcsy, RTL Klub stb.) sorába szépen illeszkedik, bár ez egy a agresszívnél kicsit többet mutató törvény. 24 óra alatt kellett átverni – ismétlem – átverni a magyar parlamentben, mert az idő szorításában vergődve a Fidesz betojt, hogy az egyre eszkalálódó nemzetközi botrányt ezzel tudja hárítani. És majd Trump.

Na ennyi aljas szemétséget is régen látunk már, és ez a putyini tempó, nem más. Az államtitkár meg a miniszter csendes kapitulációja szépen mutatta, hogy ezek teljesen tisztában vannak azzal, hogy mekkora senkiházi bábfigurák, de természetesen az akolszellem és a lojalitás még a hajdan elismert szakemberekből is képes hülyét csinálni.

Szél Bernadett a parlamentben régen nem hallott és tapasztalt szókimondó ellenzéki felszólalásával ismét megmutatta, milyen egy igazi, virtigli kormánybírálat. Így kellene, ilyeneket kellene hallanunk. Mert ezek után irtó kínos és kellemetlen eljátszani a hülyét a kormány politikusainak és irtó nehéz megmagyarázni a kormány média-térgörbítőinek, hogy végül is igen, hülyék… nem, aljas szemetek gyülekezete a kormány.

No, de majd 2018 után.

Csarnó Ákos

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8212402447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.05. 08:31:12

A Lex CEU meg lett szüntetve, miért ekkora baj ez?

Arcade Macho 2017.04.05. 10:19:55

"a Fidesz tényleg a putyini know-how-ot alkalmazza"

visszakapunk valami rendes teruletet vegre mint a ruszkik Donbass -t?
van ra tenyleg esely?
vagy csak megy a szajkarate, amikor valojaban nekunk csak egy harci palotapincsire futotta?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2017.04.05. 11:44:34

@MaxVal BircaMan HJCD: Te barom nem a Lex CEU lett megszüntetve, hanem a CEU lett ellehetetlenítve. Nagy különbség . A kérdés az, hogy OGV milyen hálára számít ezért Putyintól, vagy csak megfelelési kényszerből csinálta? Ha az utóbbi a dolog, annál rosszabb.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.05. 12:22:05

@The Ghost Wolf:

Ha hajlandó a mindenkire vonatkozó feltételeket Soros gazda teljesíteni, működhet a janicsárképzője. Ha nem, akkor majd áthelyezi máshová. Ennyi az egész, pont.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.05. 16:37:48

@MaxVal BircaMan HJCD: Nem ennyi te tohonya bolgár Azamat Bagatov. Egy jól prosperáló iskolát végez ki a fidesz... és persze megmutatja, hogy emmi sem drága. De ez Magyarországnak árt, jó lenne, ha nem pofázál bele a bolgár partvonalról.

ZX 2017.04.05. 16:46:13

@MaxVal BircaMan HJCD: Áthelyezi Bécsbe, mert ott nincsenek ekkora faszok mint itt te. De majd akkor bégess ha jhoznak egy törvényt holnap, ami ellened irányul és azt mondják, hogy de hát 25 évvel ezelőtt úgy kellett volna cselekdned, hogy megfelelj a holnapi törvénynek. Amúgy meg összevissza hazudnak. Szabálytalanságokat tárnak fel, majd 2 mondattal később már törvénysértésről beszélnek. Aztán törvényt módosítanak, hogy a törvénysértés egyáltalán létrejöhessen. Elmentek ti a kurva anyátokba!

1ghost 2017.04.05. 16:56:52

@MaxVal BircaMan HJCD:

Húzzál már a halál retkes faszára te ócska fideszbérenc! Ki kíváncsi rád? Egy értelmes gondolatod sincs, csak a gazdád seggének fényesre nyalására vagy alkalmas.

Szelid sunmalac 2017.04.05. 17:03:48

Kedves birka. Remelm egyszer az eletben szemelyesen talalkozunk es tudni fogom, hogy te vagy az.

élveteg 2017.04.05. 17:10:25

Milyen lex CEU ?

Lex CEU az éppenhogy akkor volt amikor olyan törvényt hoztak ami mentesítette az alapképzés alól ,szemben a többi magánegyetemmel Hogyan is van ez ? Most valami alkotmányellenességről hőzöng az Ignateff Az nem volt véletlenül az ? Jogegyenlőség elve hol volt akkor ?

vernarancs 2017.04.05. 17:11:31

@MaxVal BircaMan HJCD: Teged ezert fizetnek? Mas indokot nem latok az ostobasagodra. Mindenkire vonatkozik? Persze. Tudod ez olyan mint ha a blog.hu azt mondana, hogy mindenkinek egyarant tilos BircaMan neven kommentelnie. Megis csak te lennel kibaszva.

Weißkopf 2017.04.05. 17:21:33

"No, de majd 2018 után." Ugyan már, álmodik a nyomor, a 2 millió tántoríthatatlan fidiótának és a Fideszre szabott választási törvénynek köszönhetően jövőre is Orbán-Semjén kormány fog alakulni. Csak az a kérdés, abszolút vagy minősített parlamenti többséggel. (TGM már 2010 nyarán megmondta, hogy Orbánékat demokratikus úton nem lehet leváltani.)

Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban! 2017.04.05. 17:29:18

@Weißkopf: TGM szerint nem lehet összeszedni 2 millió szavazót Orbán ellen?

Nagy demokrata lehet ez a TGM.

Lacock 2017.04.05. 17:36:29

@Weißkopf: plusz ne feledjük az 1 millió újmagyart. Legutóbb, igaz akkor sokkal kevesebben voltak, emlékeim szerint 95% --uk szavazott a fideszmaffiára

pamut 2017.04.05. 17:46:50

"A Fidesz lett mára a komcsik."

Mára?
Te hol voltál az elmúlt 7 évben?

Faszerkezet 2017.04.05. 18:02:06

@pamut:

Ugyanmár. Pár évvel ezelöttig még nácik voltak. Sőt maga az SS.:D

Csak ez mára elkopott. Most épp komcsik. Eddig maga volt Hitler orbán, most ő sztálin.

Lássuk be váltani kellett, mert az előző szélsőséges retorika nem jött be.:D:D:D

fidesz maszop dk egykutya 2017.04.05. 18:02:40

"A Fidesz lett mára a komcsik."

höhö. Mára lett KISZ titkár a felcsúti vektor? Jaaa nem, rég óta az.

alfacharlybravo 2017.04.05. 18:07:58

@Felchutty Bugrisch: Mióta iskola a CEU? Csak diploma osztó úgy tudom szervezet.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.04.05. 18:13:54

Sok sikert a liberálisoknak, de Magyarország lesz az utolsó, aminek elvehetitek a homogenitását és az identitását.

Ősszel mi is volt a mondás? Nincs is kvóta.

www.breitbart.com/london/2017/04/04/eu-hungary-poland-take-migrants-leave/

De úgy tünik megint nem bontottátok ki az igazságot, Orbán igazat mondott, ti pedig hazudtatok.

BobAlice 2017.04.05. 18:16:20

@Faszerkezet: Már akkor is komcsik voltak, amikor lenyúlták az emberek nyugdíjmegtakarításait. Padlássöprés. De elég megnézni, honnan jöttek.

Duplaxiii 2017.04.05. 18:16:43

Két problémám lenne!
1) Ismét a kollaboráns megélhetési lmp lett propagálva! Pontosan annyira káros csapat, mint a kdnp!
2) A szerző élt abban a korban? Szerintem nem! Mert a Kádár rendszer sokkal inkább volt jogkövető, mint ezek. Ott hagyták az embereket, ha azok nem pörögtek. Most szándékosan semmisítenek meg társadalmi rétegeket, ez a kommunistákra csak a korai rákosi korszak és kunbéláék sajátja volt.
Azt meg bolsevizmusnak hívják!
Ha filozófálunk, akkor tessék olvasni!
Ma a Jobbik ekvivalens a komcsikkal, ők azok, akik egy fegyelemalapú rendet akarnak, és ha megfelelsz, élhetsz.
A zorbán és népizenekara meg egyszerűen a társadalomellenes, hazaáruló vonalat viszi és ma már nem is rejtegeti szándékat. Nem tetszenek az orvosok, tanárok, parasztok, diákok, tudósok stb., hát kicsinálják az egész réteget. ezt Lenin, rákosi, sztálin tette a saját "osztályellenségeikkel".

Faszerkezet 2017.04.05. 18:39:03

@Tronald Dump:

Tehát akkor szerinted már nem voltak nácik? Netán önmagukat nácinak álcázó komcsik?

Bambano 2017.04.05. 18:54:45

@MaxVal BircaMan HJCD: az a mindenkire vonatkozó feltétel, hogy meg kell egyezzenek a kormánnyal. tehát ha a kormányban nincs megegyezési szándék, akkor a mindenkire vonatkozó feltétel nem teljesül, vagyis finító.

szerintem ebben az ügyben kormánypárti kommenteléshez minimum 5x-ös fizetés és prémium is dukálna.

midnight coder 2017.04.05. 18:56:43

@pamut: "A Fidesz lett mára a komcsik."

Ja. Nem is tudom ki plakátolta körbe a várost hogy fizessenek a gazdagok... Nyilván a Lenin elvtárs lehetett titokban. És persze az egyszerű eszű MSZP szavazó ennek még örül is, holott kb. 100%-os biztonsággal tudhatja, hogy ennek nem az Orbán meg a Gyurcsány, meg a Puch, meg a Mészáros lesz a célpontja, hanem azok akiknek keresett szakmája, diplomája van, nyelveket beszél, multinál dolgozik, és ezzel keres annyit mint egy osztrák takarítónő. És fel sem fogja a kis szűk agyával, hogy bizony ezzel csak gyorsítják ezeknek az embereknek a távozását az országból, aminek nem csak az a következménye, hogy utána ők pontosan 0 forint adót fognak befizetni - de azt legalább progresszíven - hanem az is, hogy az Átlag Gipsz Jakabnak is kevesebb az esélye a normális munkára.

midnight coder 2017.04.05. 18:58:42

@Faszerkezet: Végül is, a komcsi és a náci annyira nagyon nem állnak messze egymástól. A nácik nemzeti szocialisták voltak, a kommunisták pedig, így az MSZ(M)P is, nemzetellenes szocialisták.

wega 2017.04.05. 19:00:00

@Ma3xVal BircaMan HJCD:
"A Lex CEU meg lett szüntetve, miért ekkora baj ez?"

Uramsegíts, ennyire nem lehet sötét valaki (ön), a (négylábú) birkáim lázadnak a nevük, 'arcuk', értelmi színvonaluk és morális kvalitásaik bitorlása miatt.

Janossz 2017.04.05. 19:01:06

A nagyszerű OrszágVezető óvodás is volt a komcsik alatt, aztán most mégse szolgálja Őket...Nem is lenne nagyon kit...Hacsak a moszkvai főnököt nem.

Óvodás mindenki volt. KISZ tag is abban a világban, elkerülendő a macerát.
KISZ titkár viszont csak az lett, aki:
a. Hitt az eszmében, magáénak vallotta az ideológiát
b. Jól felfogott önérdekből (lakás, előmenetel, továbbtanulás) kurvának állt.

Tessék választani, hősünk KISZ titkár volt.

dual824 2017.04.05. 19:04:20

Báránykám!! Nem akarsz öngyilkos lenni? Tudod, elvisz a hátán a kék bálna!

dare 2017.04.05. 19:20:47

Ez már megint egy nagyon jó felszólalás volt, egyetértek a benne elhangzottakkal.
Szép volt Berni!
És nyugi :D

mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!) 2017.04.05. 19:22:34

Orbán megint megbukott?

Ja, most már tényleg nem lehet össze- esküvés elméletnek titulálni a DC- Leaks- et és Szorosz papa fizetett ügynökeit világszerte.
Éjjel- nappal ajvékolnak...

Már senkinek se kell bemutatni őket.

mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!) 2017.04.05. 19:24:26

@Janossz:
Fletó hősöd, a Szemkilövető, Választási Csaló, nem KISZ- titkár volt- hanem
a KISZ- KB utolsó elnöke. Magyarul, még a bukás pillanatában is hitt az eszmében a későbbi Internacionalét éneklő milliárdos.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.05. 19:31:44

Komcsik? Mitől komcsik? A komcsik mindent államosítottak az utolsó szögig, a kedves unokáik meg mindent privatizáltak, jó alaposan megtömve a saját zsebeiket. A lényeg ,hogy a társadalmat kisemmizve jutott előre mind két generáció.
Oroszországban pedig éppúgy nincs kommunizmus mint ahogy nálunk sincs '90 óta. (Sőt tkp. előtte sem volt, hisz csak a "tökéletlenebb" forma, a szocializmus létezett.)
Gyengeelméjűnek tartom azt, aki a CEU kivételezett helyzetének megszüntetése apropóján komcsizni kezd.

Janossz 2017.04.05. 19:33:02

@mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!): Én egy másik bukott politikusra gondoltam. Tudod, ugye?
Csak tavaly háromszor bukta... Idén több lesz.

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 19:37:16

@alfacharlybravo: A helyesírásod alapján az alsótagazatból is kibuktál, habonygazdi ici-pici pincsikutyusa... Szóval jobb, ha pofádat befogod, dagi szarzsák!

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 19:40:46

@Tiszteltetem Brüsszelet: Milyen homogenitásról beszélsz, bérlistás kommentelő? Nézzük csak meg genetikai markeredet! Kun, zsidó, német, szláv, cigány (höhöhöhö), olasz, francia, román (és valószínűleg kb 1,2%-nyi afrikai) stb marker található a DNS-edben.

Találj ki valami jobbat, gennygerincű fasz, és húzz el dolgozni a McDonalds's-ba, ha már egyszer Magyarország jobban teljesít. Lehet, hogy kevesebbet keresnél, de legalább anyád előtt felvállahatnád, hogy mivel foglalkozol.

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 19:45:07

@mérsékelt fegyveres lázadó (nem terrorista!): Kifejtenéd, szegény szerencsétlen barátom?

Gyurcsány adott parancsot? Neeeeem? Ja, akkor a kurva anyádat ugatsz?

Választási csalás? Na, meséld már el részletesen, hogy miért és hogyan csalt? Ja, neeeeem tudod? Akkkor a kurva anyádat ugatsz?

Húzz vissza a kutyaólba, pincsi és ugasd tovább a Holdat, ahogy a gazdid parancsolja. És kérj több pénzt, mert ha egyszer ennek a munkádnak vége lesz, akkor nem lesz miből megélned. A munkanélküli segély meg egykori bértrolloknak nem jár.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.04.05. 19:46:15

@Punxsutawney Mormota: Sok sikert a liberálisoknak, de Magyarország lesz az utolsó, aminek elvehetitek a homogenitását és az identitását.

Ősszel mi is volt a mondás? Nincs is kvóta.

www.breitbart.com/london/2017/04/04/eu-hungary-poland-take-migrants-leave/

De úgy tünik megint nem bontottátok ki az igazságot, Orbán igazat mondott, ti pedig hazudtatok.

fidesz maszop dk egykutya 2017.04.05. 19:49:59

@EU zászlót mindenhova!: nem kell ahhoz ceu csesztetés. orbán KISZ titkár volt, most megint a szovjetúnió valagát nyalja, és segíti hogy a szovjet kémek szabadon járhassanak európában. Aztán államosított is pár dolgot, 3000 milliárdot padlássöprött is, és ugyan úgy haverok mutyi hanta van mint kádár idejében, állami pártmédiával.

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 19:55:17

@pamut: Mit szólnál, hogy ha megfordítanánk a dolgokat? Terjesszük el, hogy Orbán valójában Soros embere, és Putyin az összekötő tiszt. Orbán 88-89-ben Oxfordban tanult, míg Putyin ez idő alatt többször előfordult Londonban.
Soros nyilván nem mehetett oda Viktor Viktorovicshoz, hogy beavassa világméretű tervébe, hiszen akkor éppen az angol font bedöntésére irányuló mestertervény dolgozott. Ezért aztán Vlagyimirt kérte meg, hogy ezt a tehetséges fiatalembert hozza be az Illuminatik közé :D :D :D

Janossz 2017.04.05. 20:00:32

@Tiszteltetem Brüsszelet: Ez a breitbart nagyon tetszik nektek.
Már tegnap is erre hivatkoztatok. Ezt olvassátok? Tényleg? Vagy küldi a Stáb a linkeket?
Ilyen alapon a Bartsimpson. com-ra is hivatkozhatnátok, kb. azonos a tekintélye.

Pop40 2017.04.05. 20:03:04

@pamut:

Nekem is dettó ugyanez jutott eszembe.

Mára? Eddig mi volt?

Janossz 2017.04.05. 20:04:39

@fidesz maszop dk egykutya: Mit nem talált ki ez a Momentum megint?
Elküldené a két Ex-KISZest szépen kézen fogva egymást nyugállományba, a harmadik miniszterelnökséget tiltó népszavazással.
1 szavazatuk már van! :-)

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.05. 20:09:52

@Felchutty Bugrisch:

Majd ezentúl máshol képezi ki Soros a janicsárjait, ennyi az egész. Nem gond.

Janossz 2017.04.05. 20:10:14

@Janossz: Ugyan, nyisd már meg a hivatkozásod!:-))
Az ellenség keze oda is betette a lábát!:-)
LMP reklám az oldalon: Stop Paks, Stop Putyin, Stop Orbán...
Ezzel akartok meggyőzni? Sikerült.

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 20:11:06

@Tiszteltetem Brüsszelet: Mondom, milyen homogenitásról beszélsz, németszlávjászkunzsidócigánynégerstb kommentelő?
A kérdésemre felelj, ha visszaböfögsz, mocsok hazudós. Ja, Orbán igazat mondott :D

- Jó reggelt! - hazudta Orbán Viktor Brüsszelben.

Janossz 2017.04.05. 20:11:57

@MaxVal BircaMan HJCD: Mi az a HJCD ? Lóbetegség? Kamudoktori?

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 20:17:30

@Tiszteltetem Brüsszelet: Mi is mondás két éve, tiporfejű marha? Ide menekült nem gyün be! Oszt mi vót?
Hazudós gazdid csak nem aláírta több, mint egy éve a kötelező kvótát????

Nahát, nahát, nahát, nahát... Ez a Viktor... Lehet, hogy csak egy szarfaszú áruló, sorosbérenc? Aki el akarja veszejteni a magyarságot? De akkor Te mi vagy, ha szolgaian benyalsz a sleppjének, még akkor is, ha pénzért teszed?

Takarodj az utamból geciputtony, és addig ne merészelj hozzám szólni, amíg nem böfögsz valamit a homogenitásról németszlávzsidócigányjászkunbesenyő faszfej! Ja, és kb 1,2%-nyira néger is vagy, csak hogy jobban aludj!

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.04.05. 20:19:52

Sok sikert a liberálisoknak, de Magyarország lesz az utolsó, aminek elvehetitek a homogenitását és az identitását.

Ősszel mi is volt a mondás? Nincs is kvóta.

www.breitbart.com/london/2017/04/04/eu-hungary-poland-take-migrants-leave/

De úgy tünik megint nem bontottátok ki az igazságot, ORBÁN IGAZAT MONDOTT, TI PEDIG HAZUDTATOK. De most már biztosan igazat mondtok.

Kivlov 2017.04.05. 20:29:51

Még mindig nem értitek ti sem???
Nem azt kéne nyomni, hogy mit csinál a kormány, meg mit csinál rosszul.
Hanem azt, hogy ti mit csinálnátok, hogyan és miből!!!

DezInf 2017.04.05. 20:32:28

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Miért nem a fityisz.hu-t, esetleg a puruttyinfót meg a balradot linkeled mint hiteles forrást?
Breitbart ...... na ne röhögtess már fityiszcsicska:))))))

Janossz 2017.04.05. 20:35:03

@Tiszteltetem Brüsszelet:" De úgy tünik megint nem bontottátok ki az igazságot, ORBÁN IGAZAT MONDOTT...."
Emlékszem, így volt: Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Erre gondoltál?

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.04.05. 20:35:26

Amíg Soros nem száll le a menekültsimogatásról, másra nem számíthat.

Jövő héten kitiltjuk a Helsinki Bizottságot, húsvétkor a TASZt, karácsonykor meg az Amnesty Internationalt.

Azt jónapot, lehet szavazni 2018ban.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.05. 20:51:59

@fidesz maszop dk egykutya: Orbán a gimiben volt osztálytitkár, az egyetemen épphogy egy Kisszel szemben alternatívát jelentő ifjúsági mozgalmat hozott létre társaival, ami igencsak szúrta a Gyurcsány féle magas rangú Kisz funkcik szemét. (Gyurcsány egy bizalmas üzenetváltásban a Fidesz elszigetelésének szükségességéről értekezik a 80-as évek második felében..)
A Szovjetunió meg megszűnt, ha nem tudnád. Jelenleg Oroszország van ( Csendben jegyzem meg, hogy Trump győzelme óta az izraeliek is Moszkvában előszobáznak. )Ők is komcsik? Tudod, realpolitiik.;)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.05. 20:59:33

@Janossz: Hülyeség.Orbán a gimiben volt osztálytitkár, az egyetemen épphogy egy Kisszel szemben alternatívát jelentő ifjúsági mozgalmat hozott létre társaival, ami igencsak szúrta a Gyurcsány féle magas rangú Kisz funkcik szemét. (Gyurcsány egy bizalmas üzenetváltásban a Fidesz elszigetelésének szükségességéről értekezik a 80-as évek második felében..)

m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/szem%C3%A9ly/orbanrendor%201989.jpg

(Egy kép többet mond ezer szónál..:)

Pop40 2017.04.05. 21:02:26

@EU zászlót mindenhova!:

Vitya rendőrök gyűrűjében. Lassan ismét időszerű lesz :D
Utána majd linkelgetheted azt is.

Meg ennek a Vityára aktualizált megfelelőjét is:

www.balrad.com/wp-content/uploads/2014/12/kiv.jpg

alfacharlybravo 2017.04.05. 21:36:26

@Punxsutawney Mormota: Kedves kulturális forradalom, ha halva születtél volna most eggyel kevesebb probléma lenne a világon.

fidesz maszop dk egykutya 2017.04.05. 21:39:20

@EU zászlót mindenhova!: egyetemen is KISZ titkár volt, hiszen apucitól látta a példát a tanácsban, be is szerzett 1-2 bányát.

Igen a képet már láttam, az elvtársak látták, hogy nemsokára módszerváltásra lesz szükség, és nagy ellenálló képét alakították ki az egyik hűséges emberükről, hogy rendben mentse át az elvtársi kapcsolatokat.

Te is "elvtárs" voltál, vagy csak a szüleid?

A szovjetúnió nem szűnt meg, csak nevet váltott, és gazdasági kizsákmányolási módszert. Ma is van a főfejes nagyvezér KGB ügynök (putyin) aki leválthatatlan, mindenről ő dönt, és aki pofázik az meghal (polónium, hídon lelövés, stb), pont úgy mint amikor még a mosolygós bajszos elvtársa csinálta.
És úgy mint anno, most is az ügynökeikkel pl hű magyar csatlósaikon keresztül próbálják fúrni az nyugat Europát, meg az USA-t.

Ez van "elvtárs".

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.05. 21:50:48

@fidesz maszop dk egykutya: Alaptalan hazudozás, amit előadsz. Ballibsi legendárium, mindenféle megalapozottság nélkül ,de sajnos ott van az a fotó, amit nem tudsz elhazudni,hiába is erőlködsz;)
Egyébként frau Merkel NDK-s Kiszes múltjával nincs gondod?Hát hogy van ez "elvtárs"?
Csak a régi jó csekista techinkát alkalmazod: vádold meg ellenfeledet azzal, ami te magad vagy, vagy azzal a gazemberséggel, amit te magad követsze el.
Ezenkívül nemcsak történelemből, hanem földrajzból is segghülye vagy, ha nem tudsz arról, hogy a Szovjetunió megszűnt.
Amikor ez egykori pécsi fő kiszes Gyurcsány apád hatszor járt Putyinnál Moszkvában miniszterelnöksége alatt, és a holokauszt túlélőtőtől elzabrált villában ebédeltette Vladimir Vladimirovicsot, akkor nem zavart az orosz kapcsolat?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.05. 21:57:05

@Pop40: Tudod van az a mondás, miszerint "éhes disznó makkal álmodik.." Öő hány kiló is vagy..;)
Megértem ha a keserű felismerést, miszerint az Orbánt a Kádár- rendszerben ért rendőri erőszak dokumentálva lett, egy ostoba poénnal próbálod meg elütni ( Gyurcsányról, vagy Bajnairól nem igen találsz ilyet.) Zavart érzek az erőben..:)

Pop40 2017.04.05. 22:02:26

@EU zászlót mindenhova!:

Rendőri erőszak, az, hogyne:-)
Bár az érte volna, de sajnos nem.

Én elhiszem, hogy gőzerővel próbálod mosdatni a Ducét, de sajna az most nehéz lesz.
Az meg nem értem, hogy jön ide, hány kiló vagyok.

1, aki Csaut kilőtte, hány kiló volt?
2, Viktorkádat nem én fogom meglincselni, hanem a felheccelt és átvert, SAJÁT szavazói.

Tiszteltetem Brüsszelet 2017.04.05. 22:05:35

Imádom a ballibsiket, akik úgy akarnak vkit arról meggyőzni, hogy a komcsikra szavazzon, hogy Orbán komcsi.

Jakab.gipsz 2017.04.05. 22:09:38

Vajon mit akarhat a magyaroktól Soros Gyuri és a CEU ?

Nem voltunk jó kommunistáknak, nem leszünk jó neoliberálisok sem, nyugodjatok bele.

Pop40 2017.04.05. 22:10:50

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Meggyőzni?

Bele is halnál, ha egyszer nem a komcsikra szavaznál, nem kell téged meggyőzni :D

Komcsikra szavazott a fajtád 50 éve is, és azokra szavaz most is, csak most fidesznek hívják őket.

Pop40 2017.04.05. 22:10:50

@Tiszteltetem Brüsszelet:

Meggyőzni?

Bele is halnál, ha egyszer nem a komcsikra szavaznál, nem kell téged meggyőzni :D

Komcsikra szavazott a fajtád 50 éve is, és azokra szavaz most is, csak most fidesznek hívják őket.

Pop40 2017.04.05. 22:12:56

@Jakab.gipsz:

Dehogynem. Komcsinak nagyon jók vagytok.

A Szovjetunió 20-as 30-as éveiben nem voltak ennyire fajtiszta komcsik, mint a fajtátok, nyakon öntve persze némi nemzetieskedő maszlaggal, hogy trendi legyen.

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 22:34:11

@alfacharlybravo: Az éjszakai műszakba olyan valaki használja a nicket, aki tud helyesen írni? :D
Barátom, Te már rég halott vagy, csak a habonyárpiék tartanak életben mesterséges táplálással.

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 22:36:44

@Tiszteltetem Brüsszelet: A másik blogon használt neved szellemesebb, mérsékelt lázadó barom :D
Kérdeztem valamit a homogenitásról. Megtaláltad már a Bakos-féle szótárban a jelentését, pincsikutyus?

alfacharlybravo 2017.04.05. 22:37:20

@Punxsutawney Mormota: IDIÓTA!!!!!!! Vedd be a gyógyszered!

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 22:38:08

@VaradiJanos: Szevasz, buzzancs! Már megint a szopással jössz? MOndtam már, először a családnak rukkolj ki a meleg hajlamaiddal, ne nyílvános próbálj meg pasikat felszedni!

morph on deer 2017.04.05. 22:45:32

@EU zászlót mindenhova!:
"Egy kép többet mond ezer szónál..:)"

Ja.
"Hős határvadászaink épp egy illegálisan besunnyogó, amúgy menekültnek álcázott dzsihadista terroristát tesznek ártalmatlanná!"

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 22:46:07

@alfacharlybravo: Mi van, hülyegyerek? Hazudsz orrba meg a szájba, aztán ha valaki rávilágít a csacsiságaidra, akkor rögtön IDIÓTA (sic) Ez utóbbit nézd majd meg a szótárban, hogy mit jelent, vagy kérdezd meg a főnökséget, hogy milyen kódot használok.
Értem én, hogy teljesítménybérben vagy, és szar dolog 8 helyen 22 nickkel lenni egy időben, de azért ennél többet várnék egy ilyen habonyipari betanított melóstól. Valamikor jobban ment a dolgotok, de úgy hallottam, hogy sokan leléptek Angliába melózni. Igaz?

Meg tudod, hogy mi hírlik? Hogy szeretett nagyvezíred, Orbán baba, valójában Soros embere. Putyin meg az összekötőtiszt.
Ez az utolsó szóig igaz, mert mindent én találtam ki! Csakúgy, mint a főnökeid azt a sok baromságot, amivel teleszarjátok a fórumokat.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2017.04.05. 22:49:21

Sírdogáljatok, csak ti ballibsi, Soros csecsén nevelkedő szabad gondolkodásúak, hogy elüldözik az oskolátokat oszt buták maradtok!
De még nem tudjátok amit én! G Viktor már dolgozik azon, hogy ne csak egy db. nyílegyenes agytekervényetek legyen, hanem egyen arcotok is!
A Nép Nemzeti Magyar Magyar Klónozási Főintézet már sorozatban gyártja azokat az őssejt mutációkat, amiket a Rezsi Szilárd arcából és a Kuszaszemű Gyuribácsiból hoztak össze. Ezek beültetésével - melyet a Habony Poliklinika végez - mindenkinek gusztusos új feje lesz, kivédve azt a problémát is, hogy egymással szemezgessetek!

alfacharlybravo 2017.04.05. 22:49:29

@Punxsutawney Mormota: Bocsi,de nem számítalak a humanoidok közé, makogó majmot is többre becsülöm mint téged. Persze vannak ilyen idióták, de ők fejeket vágnak le isten káromlásért, meg felrobbantgatják magukat. Jó lenne ha lenne hozzá kedved.

morph on deer 2017.04.05. 22:49:37

@Jakab.gipsz:
"Nem voltunk jó kommunistáknak, nem leszünk jó neoliberálisok sem..."

- meg úgy általában semmi másnak sem, így csak az orbanista seggnyalonc maradt, mint elfoglaltság, "...nyugodjatok bele."
:€

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 22:55:09

@alfacharlybravo: Ez aztán a kultúra, kistesó. Nyomasd a hülyeségeidet, a sablon dumádat, aztán ugorj át a másik blogba, hgoy megkeresd a napi betevőt.
Makogó majmot tudok neked hozni Afrikából, de némi trenirozás után az is lenyom. Aztán még őt fogják alkalmazni a habonymédiában, Te meg mehetsz árufeltöltőnek valami multiba - szégyenszemre. Hát mit fognak szólni hozzád a Fidelitasban?

Pop40 2017.04.05. 22:56:01

@morph on deer:

Ne bántsd.
Komcsinak abszolút jók. :-)

alfacharlybravo 2017.04.05. 23:01:38

@Punxsutawney Mormota: Ez mi "hgoy" rakoncátlankodnak a betűk? Hogy belőled mennyi van mostanában az utcán szabadon?

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 23:07:05

@alfacharlybravo: Ha akkora istenverte zseni vagy, akkor következtesd ki. Vagy kérdezd meg a fidelitasos barátaidat, talán van olyan, aki normális munkával keresi a kenyerét, már csak az intelligenciájánál fogva is, és nem egy habonyipari, bármikor lecserélhető, pótolható betanított munkás.
Szegény, szegény barátom... Csak próbálkozol itt valami visszavágással, de ahogy a többi nickednek is írtam: túl fantáziátlan, korlátolt és ostoba vagy. De ha szorgalmasan nyalsz és könyökölsz, egy szép napon még RezsiSzilárd táskahordozója is lehetsz. Ketten egy gps-szel csak kikeverednétek valahogy Csepelről.

alfacharlybravo 2017.04.05. 23:15:01

@Punxsutawney Mormota: Bocsika megsértettem az állatokat, te valami gramofon vagy nem pedig élőlény? Igazándiból a galandféreg is kikérné magának ha egy napon említenélek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.05. 23:15:55

@alfacharlybravo: "makogó majmot is többre becsülöm mint téged"

Persze, a fideszesek összetartanak. :))

Punxsutawney Mormota 2017.04.05. 23:19:22

@alfacharlybravo: Fidelitasos padawanom, tényleg nagyon gyengusz vagy. Ráadásul kezdesz kijönni a sodrodból, nem tettél ki néhány vesszőt. Max a farkadat az asztalra.

alfacharlybravo 2017.04.05. 23:26:20

@Punxsutawney Mormota: ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Ha vesző hiányod van vegyél belőle.

VT Man 2017.04.05. 23:39:39

@midnight coder:
"Ja. Nem is tudom ki plakátolta körbe a várost hogy fizessenek a gazdagok..."

És még csak nem is igaz, hanem hazugság.
Most jön a duma, hogy persze, majd egymilliós havi fizetés felett nagyobb adókulcs...

Aztán majd jön a matek, hogy abból lószar se jön be, na jó, legyen nettó 150 ezer a felső kulcs határa, mint régen!

Nehogy már egy orvosnak, mérnöknek több pénze legyen, mint egy portásnak!

Bambano 2017.04.06. 00:17:43

@Janossz: én pl. kiléptem a kiszből, "abban" a világban.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.06. 09:37:45

@Pop40: Ha lefog 4 rendőr, és a torkodnak szorítják a gumibotot az mi szerinted te nagyon hülye? Próbáld ki egyszer te fotelforradalmár..:)

" Viktorkádat nem én fogom meglincselni, hanem a felheccelt és átvert, SAJÁT szavazói. "

Hát nagyon nem úgy tűnik a jövő, ahogy elképzeled. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy jövő ilyentájt ismét megszopjátok a szép nagy lőcsös faszt a választásokon..:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.06. 09:50:43

@alfacharlybravo: "A kazárok és seggnyalóik nem?"

Még nem hallottam a fidesz potentátokat kazárnak nevezni, de most hogy így mondod, igen, a seggnyalóik is. :))

alfacharlybravo 2017.04.06. 10:33:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A jobbik fénykorában csak Zsidesznek nevezte a pártot. De most nem erre gondoltam. A klub rádiós főrabbi elmélkedett róla, hogy a narancsos zsidók segítségével esetleg meglehet puccsolni Orbán Viktort.

fidesz maszop dk egykutya 2017.04.06. 11:04:10

@EU zászlót mindenhova!: nem hazudozás, és nem alaptalan, mert hát tény :)

Bizony ott a fotó amin látszik, hogy egy kis színi előadást szerveztek az "elvtársak" az új "független" elvtársuknak, hogy megalapozzák a függetlenség látszatát a birkáknak.

Frau Merkel KISZ-es múltjával nincs gondom, mert egyrészt nem az ő országában élek, másrészt nem művel komcsi dolgokat mint a felcsúti KISZ titkár (államosítás, padlássöprés, haverok mutyi hanta, folyamatos ellenségkeresés, szovjet seggnyalás) ő úgy látszik el tudott szakadni a múltjától.

"vádold meg ellenfeledet azzal, ami te magad vagy, vagy azzal a gazemberséggel, amit te magad követsze el."

Bizony, pontosan ezt csinálja a fidesz, és viktor: komcsiznak miközben komcsik. Fújkorrupcióznak, miközben lopnak mindent ami mozog. Diktatúráznak ha ellenzékben vannak, és akkor van demokrácia ha ők vannak hatalmon, pontosan úgy mint testvérpártjuknál a maszopnál.

De bizony gyurcsány ruszki szopása is zavart, hiszen én nem vagyok olyan húgyagyú agyhalott retardált mint ti, én nem válogatok a komcsik közt, mindet utálom.

Na szóval te még lehettél "jókomcsi", vagy túl fiatal voltál, és csak a szüleidből szívtad magadba az elvtársi "értékeket"?

A szovjetúnió nem szűnt meg csak átalakult, és vesztett egy kis területet, de sajnos csak keveset. Ezért éltetik a régi "elvtársak" mind a régi "barátot".

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.06. 12:53:02

@fidesz maszop dk egykutya: Mitől tény te nagyon ostoba?Attól, hogy legyártottátok ezeket a tényekkel egyáltalán nam passzoló legendákat, és azóta terjesztitek minden hullámhosszon? Orbán és társai egy a rendszer ifjúsági szervezetésvel rivalizáló, teljesen más politikai felfogású ifjúsági szervezetet hoztak létre, és emiatt bizony vegzálta őket a rendőrség, valamint magas rangú Kisz führerek, mint Fletó is lépéseket tettek az elszigetelésükre. Ez a tény. Minden más csak a te, meg az agyhalott elvbarátaid fejében létezik.

"Frau Merkel KISZ-es múltjával nincs gondom" Tehát akkor nem zavar a Kiszes múlt, most óvatlanul beismerted.:)
Államosítás.. Attól , hogy állami tulajdonba kerülnek bizonyos vagyonelemek, az még nem kommunizmus vagy szocializmus. Ha minimálisan olvasott lennél , és ismernéd a történelmet tudnál arról, hogy nyugaton is előfordul állami tulajdonba vétel. Pl. az Attlee kormány idején Nagy-Britanniában, vagy a francia vasutak államosítása, de említhetném a dualizmus korában az itthoni vasút államosításokat, amelyek Baross miniszter nevéhez köthetők.
Megvan az egészséges aránya az állami tulajdonlásnak a gazdaságban . Az a baj, hogy a te fajtád vagy mindent államosítani akar, vagy mindent privatizálni. A lényeg, hogy a társadalmat megkárosítsátok. De mostmár a helyetekre kerültetek, a történelem szemétdombjára. Elkúrtátok gyerekek, de nagyon.. Az ország szerencséjére..:)

"Bizony, pontosan ezt csinálja a fidesz, "

Tévedsz, te meg az többi ballibsi csináljátok ezt. Hazudtok "reggel, délben meg este", ahogy nagy vezéretek beismerte. Csak már egyre kevesebben szopják be a hazugságaitokat. Ez a ti nagy bajotok. Ezért ajvéoltok, kapálóztok veszettül. Jó nézni.)

"folyamatos ellenségkeresés, szovjet seggnyalás"

Kérdeztem már: amikor Gyurcsányod hatszor járt Moszkvában, majd a saját villájában ebédeltette Puytint Később pedig nem sok híjja volt, hogy a Mol-t megszerezzék az oroszok, akkor nem volt bajod az orosz kapcsolattal?Ne kerülgesd a választ...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.04.06. 14:59:50

@fidesz maszop dk egykutya: "Bizony, pontosan ezt csinálja a fidesz, és viktor: komcsiznak miközben komcsik. Fújkorrupcióznak, miközben lopnak mindent ami mozog. Diktatúráznak ha ellenzékben vannak, és akkor van demokrácia ha ők vannak hatalmon, pontosan úgy mint testvérpártjuknál a maszopnál."

... ofsór lovagoznak.

fidesz maszop dk egykutya 2017.04.06. 15:24:46

@EU zászlót mindenhova!: attól tény, hogy ez van komcsikám :)
Tessék, kis olvasni való: http://alfahir.hu/kommunisták_fideszben-20120122

"Tévedsz, te meg az többi ballibsi csináljátok ezt. "
Nem tévedek, hiszen erről szól a politikátok "elvtársak", a KISZ titkár komcsizik, a komcsikból álló pártjával, és a komcsikból álló, kádárista szavazóival.

"Ne kerülgesd a választ..."
Nem kerülgettem, hiszen odaírtam. Csak annyira sötét vagy, hogy el sem olvasod a hozzászólást amire válaszolsz, és így pofára esel. Sorban állsz még egy lófaszért "elvtárs"?

Weißkopf 2017.04.06. 20:24:04

@Minden cigány jelentkezzen szírnek Németországban!: Dehogynem, csak az a baj ezzel a 2 millióval, hogy megoszlik isten tudja hány párt között. Márpedig a mostani (Orbánék által kidolgozott és megszavazott) választási törvény annak a pártnak kedvez (és azt premizálja), amelyik a legtöbb szavazatot kapja. Így lett 2014-ben 2/3-a a Fidesz-KDNP-nek a szavazatok messze nem kétharmadával (pontos számra nem emlékszem, hazudni meg nem akarok). És 3 éve (ha jól emlékszem) az összefogott (?) ellenzék megszorítani sem tudta az Orbán-Semjén duót. Sőt, a legtöbb helyen a 3. helyre szorultak a Jobbik mögött. A mai ellenzék több tagja már deklarálta, hogy nem hajlandó összefogni 2018-ban más párttal, külön indulva pedig végképp esélytelen mindegyik. A Fidesznek bőven elég, ha megtartja a kb. 2 millió szavazóját, ezzel és az egyfordulós választással biztos befutó lesz jövőre.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.06. 23:00:12

@fidesz maszop dk egykutya: Na erről az ócska legendagyártásról beszélek.. Orbán 15 évesen (első gimnazista korában) volt az osztály KISZ-titkára, fél évig. Ez egy igazi KISZ karrier!
Még egyszer leírom: Fél évig, 15 éves korában és az osztályában. Nem országos vagy megyei vezető volt, akik tényleges hatalom birtokában élet és halál urai voltak, emberi sorsok felett rendelkeztek és résztvettek a hatalom valós gyakorlásában.
A bolsevik tollforgatók szerint egy 15 éves gyerek, már teljesen felkészült ideológiailag, politikailag, szociológiailag, történelmileg és meg tudja ítélni a KISZ teljes tevékenységét.
A bolsevik tollforgatók szerint egy 15 éves gimnáziumi osztály KISZ-titkára tevőlegesen részt vett a hatalom formálásban, irányításában.
A 80-as évek elején Orbán(ék) az egyetemen már nyíltan szembehelyezkedtek a KISZ-el, lett is bőven belőle problémájuk. Ekkor pedig még nagyjából tíz évvel vagyunk a rendszerváltás előtt.
A tétel egyszerű: Gyurcsány KISZ-es múltját akarják összemosni Orbán KISZ-es "múltjával". Csak van egy kis bibi ezzel: Gyurcsány felnőttként a KISZ központi bizottságának titkára volt (legfelsőbb vezetése a KISZ-nek) és így ténylegesen a kommunista hatalom gyakorlójává és irányítójává vált önként magáévá téve az ideológiát, addig Orbán egy gimnáziumi osztálynak volt titkára fiatalkorúként.
Azt meg külön bírom, hogy olyanok vesznek elő jelenlegi közéleti embereket a korábbi mezei Mszmp tagságuk miatt, akik egykor lelkesen tapsoltak az utódpárt olyan hatalmát átmantett politikusainak, akik a módszerváltás előtt is komoly hatalommal rendelkeztek. Miniszterek, titkos tisztek, mszmp agitprop vezetők, Kisz felsővezetők voltak. Olyanoknak mint Megyó, Kovács bácsi , Lendvai néni vagy Gyurcsány.
Aki egy kicsit és képes gondolkodni az látja, hogy mennyire hazug aljas és átlátszó, amit a hozzád hasonló provokátorok csinálnak ebben az ügyben (is).

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.04.06. 23:11:56

"De bizony gyurcsány ruszki szopása is zavart, hiszen én nem vagyok olyan húgyagyú agyhalott retardált mint ti"

De bizony húgyagyú retardált vagy. Ebben a térségben nem lehet az oroszokat figyelmen kívül hagyni, mert eg nagyhatalomról van szó. Persze reálpolitikáról hiába is beszélek a hozzád hasonló nyugat nyaló fanatikus idiótáknak, akik szerint az a külpolitika, hogy korlátlanul benyalunk Brüsszelnek meg Washingtonnak.

Weißkopf 2017.04.07. 12:43:47

@Lacock: Ha újmagyarokon az utóbbi 7 évben honosított román stb. állampolgárokat érted, akkor igaz. Ők túlnyomó többségben a Fideszre szavaztak 2014-ben, aki meg nem, az a Jobbikra. Nem is tehettek mást, hiszen a kettős állampolgárság ellen buzdító Gyurcsány-kormány (és pártja) örökre ellenszenvessé vált a szemükben. Még akkor is, ha a 23 millió román munkavállalóval való riogatás eleve marhaság volt: a külföldön munkát vállaló románok zöme Olasz- és Spanyolországot választotta, hozzánk max. erdélyi magyarok jöttek (de az a gyanúm, ők is jobban járnak, ha Ausztriába vagy Németországba mennek dolgozni).

Le Orme 2 2017.04.25. 13:12:17

Szél Bernadett nagyon buta, korlátolt. Nem ismer fel elemi összefüggéseket sem.

Le Orme 2 2017.04.25. 13:15:44

@Weißkopf: Mindegyik választási rendszer a több szavazatot kapónak kedvez, több mandátumot juttatva neki. Még a bejutási küszöb nélkli országos listás a leginkább szavazatarányos. Az ellenzéknek nem a választási rendszer a gondja, hanem az, hogy népszerűtlenek, mert magyarellenesek.

Weißkopf 2017.04.25. 14:58:52

@Le Orme 2: "népszerűtlenek, mert magyarellenesek". Igazán? Aki nem szónokol naponta a "nemzet"-ről, melyet Brüsszel, Soros stb. elnyomással, kiirtással fenyeget, az már magyarellenes? Ez nettó marhaság. Az a baj, hogy az internacionalizmusból (amely nem volt feltétlenül helyes) törölték az intert, maradt a nacionalizmus. Erre játszik rá a Fidesz és a Jobbik.

Le Orme 2 2017.04.25. 16:53:14

@Weißkopf:
"Aki nem szónokol naponta a "nemzet"-ről, melyet Brüsszel, Soros stb. elnyomással, kiirtással fenyeget, az már magyarellenes?"

Nem. Semmi értelme annak, amit írtál. Nagy zavar lehet a fejedben, ha mindezt komolyan gondolod.

Weißkopf 2017.04.26. 15:24:20

@Le Orme 2: Véresen komolyan gondolom. De az a fő, hogy a te fejedben minden kristálytiszta: vannak a hozzád hasonló "nemzetvédők", és vannak a hozzám hasonló "nemzetárulók" (copyright by Kövér et.). Nem vagyunk egyformák.

Le Orme 2 2017.04.27. 07:56:21

@Weißkopf: Akkor hülye vagy. Felállítottál egy nem létező ellentétet a naponta nemzetről szónoklókról és a nem naponta nemzetről szónoklókról, és ezek szerint ragaszkodsz hozzá.
Szijjártó az interjúban nem a történelemről beszél, ezért a belinkelt anyag teljes egészében butaság.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.27. 09:32:32

@Le Orme 2: "Szijjártó az interjúban nem a történelemről beszél"

Hanem hazudik. Mindig is hazudott. Mi a faszt várnál egy ruszkibérenctől?

Weißkopf 2017.04.27. 11:41:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Köszönöm, megspóroltál nekem 1 választ ennek az agymosott Le Orme 2-nek.

Le Orme 2 2017.04.27. 12:14:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Te se tudod miről beszélsz, ugyanúgy, mint Weisskopf.
A hazugság tényekre vonatkozik. Itt a kormány álláspontját ismerteti. A kormány álláspontja ("nem érzékeljük, hogy fenyegetést jelentene") ugyanúgy nem hazug, mint ennek az ellenkezője lenne "fenyegetést érzékelünk".
A posztíró pedig hülye, mert Szijjártó aktuális helyzetről és a közvetlen jövőről beszélt, nem a 19. századról.

Le Orme 2 2017.04.27. 12:17:50

@Weißkopf: Tehát ragaszkodsz hibádhoz. Értem, köszönöm.
Szerinted tehát kétféle ember van: a naponta nemzetről szónoklók és a nem naponta nemzetről szónoklók, és ez a fő törésvonal az emberek között. Értem. Tehát így gondolod. Jó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.27. 14:08:27

@Le Orme 2: "kétféle ember van: a naponta nemzetről szónoklók és a nem naponta nemzetről szónoklók"

Pontosítanám. Kétféle ember van, az álszent, naponta nemzetről szónokló hazaáruló ruszkibérenc fideszesek, és az őszinte hazafiak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.27. 14:11:42

@Le Orme 2: A kormány álláspontja, hogy a Föld lapos, és egy teknősbéka a hátán egyensúlyozza. És ezt a fasságot a ruszkibérenc szíjgyártó meggyőződéssel védi. Ettől van 168 millióból lopott háza, meg az apróságok.

Le Orme 2 2017.04.27. 14:22:26

@Weißkopf: Senkit sem lehet lasszóval értelmes gondolkodásra bírni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.27. 14:29:30

@Le Orme 2: Napersze, ha kiderül a fideszesek tolvajlása, az csak propaganda. Arra lennék kiváncsi, nektek, kollaboránsoknak mi esik le ebből?
süti beállítások módosítása