A valódi viták otthona

Reflektor

Régóta gond volt a gödi intézettel

2017. május 05. - szénhidra

go_diotthon.jpg

fotó:Mental Disabilty Advocacy Centre

 

Miután egy nemzetközi érdekvédelmi civilszervezet jelentése feltárta, hogy rémisztő körülmények között laknak egy gödi szociális ellátási intézményben súlyos fogyatékkal élő emberek, az intézet vezetőjét csütörtökön felfüggesztették. A kormány közleményben ítélte el az esetet s az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendkívüli vizsgálat indítását jelentette be. Pedig már a botrány előtt, régóta tudhatott a felelős minisztérium is a gödi intézményben talált rettenetes körülményekről - állította Szél Bernadett az LMP társelnöke a sajtótájékoztatóján. Szél szerint a felelősöket elsősorban nem az intézmény elképesztően rosszul fizetett és az elfogadhatónál jóval több feladattal megbízott alkalmazottai között kell keresni.

A sajtóban nagy port kavart jelentést kiadó civilszervezet, a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) ugyanis még tavaly ősszel szeretett volna bejutni az intézménybe, ám oda akkor nem engedték be őket.

A szervezet ekkor Szél Bernadett országgyűlési képviselőhöz fordult segítségért. Az LMP társelnöke időpontot kért és kapott a Topház Speciális otthon akkori igazgatójától, Formanek Tamástól. Nem sokkal később viszont nem az intézmény, hanem az azt fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság munkatársa kereste meg a képviselőt azzal a kéréssel, hogy halassza későbbre az intézmény látogatását,  mivel azon Nyitrai Imre helyettes államtitkár is szeretne részt venni. Másnapra a Szél Bernadettnek korábban engedélyt adó igazgatót azonnali hatállyal felmentették az állásából. (Formanek azóta a Budakeszi Járási Hivatal Gyámügyi Osztályának osztályvezetője.)

A képviselő végül decemberben jutott el az intézménybe, s bár a nemzetközi civilszervezet képviselőit is magával vitte, az intézmény vezetése csak az LMP társelnökét és szakértőjét engedte belépni az épületbe. Szél “Patyomkin-színjátéknak” nevezte, ahogyan az intézetben körbevezették őket, változatos programok előadva és a megfelelő állapotú helységekbe vezetve a látogatókat. „Bizonyos szobákba mehettem csak be, konduktorokat, ápolókat, gyógymasszőröket  láttam, zenés foglalkozást egy gitározó úrral, spontán bulit Márton-nap alkalmából. Semmit nem láttam abból, amit a civil jelentés ír.”

Szél szerint egyértelmű, hogy az intézményt fenntartó főigazgatóság és felettese az emberi erőforrás minisztérium is tisztában volt  azzal, milyen állapotok uralkodnak az otthonban, ezért akadályozták a  civilek feltáró munkáját és ezért halasztották későbbre az ő látogatását is.(Sőt, szerinte az eset azt is példázza miért is tart annyira  a kormány a civilszervezetektől….)

Az érdekvédelmi szervezet végül februártól áprilisig látogathatott el a gödi intézetbe gyermekvédelmi, fogyatékosügyi, gyógypedagógus szakemberekkel együtt több alkalommal, hogy felmérjék a helyzetet.  Az ott talált állapotokról a súlyos visszaélések, elhanyagoltság miatt a rendőrséget is értesítették. A rendkívül nyomasztó jelentés elkeserítő állapotokról számol be, a “CSALÁD CSOPORT” feliratú helyiségről például ezt írják:

“A terem ajtaja zárva volt, a bejárat előtt törött eszközök és szemét volt eldobálva. Egy férfi alkalmazott (úgy tűnt ő egyedül felügyelte a termet) üdvözölte a bennlévőket és légfrissítőt fújt a levegőbe. Kb. 15 ápolt volt jelen a teremben a látogatásunkkor, főleg tinédzserek és fiatal felnőttek. Mindegyikük mozgásképes volt, de többen láthatóan rossz fizikai állapotban voltak. Egyesek odajöttek és kiragadták a látogatók kezéből a kekszet, amit magukkal hoztak. Sokan közülük elhasznált, piszkos ruhát viseltek. Többen lassan, vagy nagyon elmosódott hangokkal beszéltek, voltak, akik a földön feküdtek. Gyerekeket és felnőtteket egyszerre szállásoltak el ebben a teremben. Egy félig törött tévékészüléken kívül (az ajtó felett felszerelve a falra) semmilyen fejlesztő vagy más tevékenységre utaló jel nem volt a teremben. A lakók rosszkedvűen unatkozni látszottak, nem volt mivel foglalkozniuk. Érdemi interakcióra nem került sor a lakók és a felügyelőjük között. A lakók többsége a közös helységben tartózkodott, ahol a félig törött tévékészülékből szólt a zene, a földön néhány matrac hevert. A higiénés viszonyok rettenetesek voltak. A levegőben erős vizelet- és székletszag terjengett a közös helységben és a hálószobák egy részében is.“

A jelentés arra is kitér, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa már 2002-ben ellátogatott a gödi intézménybe és az ott talált állapotok miatt javasolta, hogy az ilyen intézményekre pénzügyi és emberi erőforrások tekintetében is megfelelő forrásokat fordítsanak.

Szél Bernadett bejelentette, többek között azt is megkérdezik Balog Zoltán minisztertől, hogy hol tart most az épp ennek a területnek a fejlesztésére kitalált  intézményi férőhely-kiváltási program, melyre januárban meghirdettek 21 milliárd forintnyi uniós forrást,  és áprilisra a kimerült keret miatt fel is függesztették  a programot. Szél Bernadették kikérik az intézményben az elmúlt időszakban folytatott ellenőrzések dokumentációját is, és az ombudsmantól megkérdezik: folytattak-e vizsgálatot az otthonban.

A fogyatékkal élők életkörülményeinek javítására szánt pénzek felhasználásával kapcsolatos kérdések felmerültek már a Hadházy Ákos által tartott, hetente visszaéléseket bemutató Korrupcióinfó című sajtótájékoztató-sorozaton is. Az LMP társelnöke akkor így fogalmazott: “19 milliárd forintot költöttek el elvileg a fogyatékkal élők segítése ürügyén. A gyakorlatban azonban csak a közbeszerzések elemzéséből és a projektek leírásából is kitűnik, hogy a pénz nagy része horribilis pénzekért elvégzett tanulmányokra, nyilvántartó szoftverekre, minőségbiztosításra, “szervezetfejlesztésre” ment (ezeket lassan “megszokják” a Korrupcióinfók követői, de most a különösen visszatetsző, hogy a fogyatékkal élők nyomorát használják ki rossz emberek, s hogy a megbízott kivitelezők között sok a kormányközeli “üzleti tanácsadó” cég, akiknek egyébként semmi közük a rehabilitációhoz.“

Horn Gabriella

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5112482387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czjanos 2017.05.05. 18:50:25

Természetesen, az EMMI-nek semmi felelőssége nincs. Már miért is lenne?
süti beállítások módosítása