A valódi viták otthona

Reflektor

Megvan a tökéletes ellenszer a kórházi várakozásra!

Egyszerű, mint a faék és még vastag bőr se kell hozzá, mi lehet az?

2017. június 07. - macska az úton

img_20170607_124837.jpgAki Magyarországon él és nincs kitömve mint egyszeri gázszerelő közbeszerzéssel, szóval rendszerint a magán praxisok helyett az állam által biztosított egészségügyi ellátásokra szorul, annak vélhetően nem ismeretlen élmény a sok-sok óráig tartó várakozás.

A bizonytalanság, a tervezhetetlenség, az információk hiánya, a sorszámok közti látszólag véletlenszerű ugrándozás pedig többnyire feszültséghez vezet. Tegye a szívére a kezét, ön hányszor volt az agyvérzés határán? Arról már nem is beszélve, hogy a fenének sincs kedve betegen más betegek közt, zsúfolt, kopott, lerohadt várókban (kórtermekben meg pláne!) tölteni az egész napját, különösen úgy, mintha egy lelketlen gyárba javításra visszaküldött gép lenne, amiért annyira azért nem nagy kár, ha esetleg nem jön össze a nagy generál.

A centrális erőtér logikája alapján a magyar kormány baromi jól végzi a dolgát ezen a területen. A betegek gyűlölik az egészségügyi rendszert és annak rettegett dolgozóit, kiszolgáltatottnak érzik magukat és cseppet sem biztosak benne, hogy megfelelő vastagságú boríték nélkül is megfelelő minőségű ellátásban részesülnek majd. (Saját élmény volt, amikor anyukámmal közös kórteremben lévő néni azért zokogott, mert a fiatal orvos nem fogadta el tőle a borítékot, számára ugyanis ennek a jelentése egyértelműen az volt, hogy vele már nem fognak törődni többé.) Persze az egészségügyi dolgozók élete sem könnyű, SŐT, krónikus hiány van ápolókból, nővérekből és orvosokból, hiszen aki teheti - teljesen érthető okokból - sok esetben a könnyebb, megbecsültebb életet választja a nemzeti együttműködés rendszerének határain kívül, valahol messze, a haldokló, erkölcstelen, bűnös Nyugaton. Aki meg marad, szívja a fogát. A betegek jönnek, a munka nő, a helyzet kilátástalan. Az intézmények gazdálkodása alulfinanszírozott, a raktárakat otthonról hozott fáslival töltik fel, a saját gyógyszerek behozására külön figyelmeztetik a leendő fekvőbetegeket. De a centrális erőtér logikája szerint ez így van jól, hiszen amíg minden játékos utálja a másikat, addig vidáman lehet poénkodni például a mentősök bérével az emberminiszternek.

Ki tudja, talán a minőségi párbeszéd, a megfelelő tájékoztatás, ha könnyebbé nem is, de elviselhetőbbé tenné a rendszert a benne dolgozóknak, a betegeknek. A vizsgálók ajtaja mellett lévő figyelmeztetések, felszólítások, fegyelmező szándékkal megírt mondatok, melyek sokszor önmaguknak is ellent mondanak, biztosan keveset használnak, a stílusuk meg pláne. Ésss itt érkeztünk el a címben már említett csodaszerhez, mert olyannal, amivel a XVIII. kerületi SZTK-ban, máshol nem nagyon találkozhat az ember. (Jó, biztosan, de én eddig nem.) Ez pedig egy olyan felszólítás, ami a legkreatívabb energiái megmozgatására invitálja az egyszeri beteget.

Erről van itt szó egész pontosan:

18985423_10211954311547017_73194987_n.jpg

Mert hogy mi a nagy büdös rossebb van? Mert addig világos, hogy 3-4 órányi várakozás meg az is, hogy a saját érdekemben tehetek ellene valamit, de hogy mit, azt már találja ki mindenki maga! Egyetlen segítség a határozott névelő! Szóval ilyenkor jöhet a már említett agyvérzés vagy a közösségi fejtörés a keresztrejtvény helyett.

Szerinted?

Természetesen kommentekbe örömmel olvassuk a további sanszos megoldásokat, a saját élményekről már nem is beszélve!

Ja és igen: a 4 órás várakozás tényleg nem volt túlzás.

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3612574759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

julion 2017.06.08. 15:51:23

VEGYÉK IGÉNYBE .... az előjegyzést - ilyen egyszerű a megoldás. Már ha a probléma orvosi megoldása hetekkel, sőt hónapokkal is halasztható, hiszen ilyen időtávban kaphatnak a szenvedők előjegyezhető időpontot.
Ám ez is csak az adott, előjegyzéssel bíró beteg számára jelenthet megnyugvást. Hiszen a többiek, a halaszthatatlan orvosi segítségre szorulók csak azt tapasztalják, hogy van ugyan sorszámuk, de egyre csak más, utánuk következő sorszámú pácienseket szólítanak a rendelőbe. Ez sem akármilyen idegbaj ...
A megoldás? Az lenne a megoldás, hogy mindazon rendeléseknél, ahol hónapokra előre betelt az előjegyzési naptár, további orvosokat kellene csatasorba állítani. Ha lennének! De a létszámuk egyre csak fogy, ahelyett, hogy növekedne.
Dicső politikusaink meg csak sápítoznak, hogy fogy a magyar, és a honi nők nem akarják teleszülni, ha nem is a világot, de legalább a Kárpát medencét. Amin jelen viszonyaink között aligha lehet csodálkozni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:42:09

@julion: "VEGYÉK IGÉNYBE .... az előjegyzést "

+

"további orvosokat kellene csatasorba állítani. Ha lennének! De a létszámuk egyre csak fogy"

Viszont egre több stadion van. Menjen el focizni, fittebb lesz, nem kell annyit orvoshoz járni.

szvsz 2017.06.08. 16:50:47

Mi az, hogy mit? Nyilvánvalóan a budit! Azaz kínodban se szarj a rendelő elé, mert ha a 2 passziánsz közt kilépő asszisztens belelép, az nem előre fele fogja lendíteni a gyógyulás rögös útján az elmozdulásodat.

she_wolf 2017.06.08. 18:07:28

@szvsz:
Hogy tudd: z asszisztens nem passziánszozik, a dedón már túl van.
Melót keres, önéletrajzot küld, szakmai referenciákat gyűjt és továbbít a rohadó Nyugatra egy állás megpályázása céljából.
Addig örülj, amíg azon gondolkodik, hogy elfogadja, vagy sem!

sutyerák 2017.06.08. 18:13:06

vagy az előjegyzést,-akkor a 20+,30+ nap múlva esedékes megbeszélt időpontra csak fél órát kell várni. vagy a magánrendelést,mint ma én. fogorvos,jövő kedd 8 óra.

sutyerák 2017.06.08. 18:24:51

-és. ha az egyik doki odaszól a másiknak,hogy figyeld,tudnád fogadni ezt a beteget akit küldenék? akkor 2 órán belül megvizsgál a szakorvos.(ilyen is volt,persze kis mellékes elfogadná-e?borítékkal) -egyébként 42 nap volt a várakozási időm egy vizsgálatra,-és maga a folyamat lassan 9 hónapja húzódik. persze beszéltem maszekben(is) dolgozó adjunktussal is,-elmondta,hogy mindezt egyes magánhelyeken egy hét alatt lerendezik,-egy milla az ára.

sutyerák 2017.06.08. 18:34:20

-és mindezen extrém körülmények és sok gond ellenére azt kell mondanom,hogy a kórházi dolgozók még mindig tartják magukat,-udvariasak,segítőkészek. legalábbis itt nálunk.

Bambano 2017.06.08. 19:18:31

mai magyar egészségügy: faterom jár kontrollra. mindig van boríték. előre egyezteti, mert másik megyéből jön. megérkezik időben, beül a váróba. majd berohan egy kórházi dolgozó, hogy nem várt esemény, doktorúr menjen. doki eltűnik a műtőben 2 óra hosszára. visszajön, addigra feltorlódott mindenki, akit időre rendeltek, plusz akik csak beestek. elkezdi a rendelést, megint vészhelyzet, megint eltűnik.

vészhelyzet mindenféle lehet: baleset van, hirtelen sok beteget hoznak be a mentők. műtétnél kiderül, hogy nem is lesz olyan egyszerű a műtét, mosakodjon be egy komolyabb tapasztalattal rendelkező is.

és ezek csak azok a problémák, amiknél láthatóan nem az egészségügy a hibás. erre jön még rá az összes többi. most kedden volt itt, 2-3 óra alatt megúszta az időpontfoglalásával meg a borítékjával együtt. Decemberben volt az előzőn, az röpke 6 óra alatt megvolt.

szerintem az a jó megoldás, hogy ne legyél beteg, vagy legalábbis ne legyél kicsit beteg. hord ki lábon, vagy halj meg rögtön, ez az optimális verzió, a többi csak emberkínzás.

Potyka Kálmán 2017.06.08. 20:03:38

Ouch. Liberálisunk eszerint kórházban járt. Lassan minden társadalmi problémára sor kerít, csak előbb szembe kell hogy jöjjön vele. Mert ugye csak az számít, ami neki fáj...

fingerbangs 2017.06.08. 20:12:20

sok rossz történik az egészségügyben, s ez mind a kormányzatok sara, de az eü dolgozók a havi 80ezer forintos fizuhoz képest megtesznek mindent, ezt is érdemes lenne beleírni, vagy legalábbis a többség megtesz mindent, mert én is láttam síkparaszt ápolónőt, majdnem felrugtam, de ez nem általános

viszont amikor súlyos betegség gyanújával elküldtek MRI-re, pillanatok alatt volt hely, mindenki odatette magát, hálás is vagyok nekik, ezúton is köszönöm

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.06.08. 20:19:35

Képzeljük el a következő szélsőséges esetet: a 10 millió lakosra egyetlen egy kórház jutna. Benne mondjuk 100 orvossal, és az ennek megfelelő egyéb kapacitásokkal. Mi történne ekkor? Hát az történne, hogy az emberek 99.99-akármennyi %-a egyáltalán nem jutna be a kórházba.
Most képzeljük el a másik extrém esetet: az ország telis-teli lenne kórházakkal, orvosokkal, vizsgáló-ápoló kapacitással. Mi történne ekkor? Mindenki jóformán azelőtt jutna orvoshoz, mielőtt megbetegedne, hiszen annyi kórház, és orvos lenne, hogy alig kihasználva, üresen tátonganának.
A helyzet a kettő között van persze. Hogy a kettő között pontosan hol van, azt sok minden határozza meg, de elsősorban a ráfordítandó pénz. Azt meg ugye, a szándék.
Na most, ez a "tárgy" olyan, hogy ha a helyzet rossz, akkor egyrészt nem lehet rajta gyorsan javítani (mert sokáig tart kórházakat építeni, és bele személyzetet kitanítani - sok pénz), másrészt meg nyilvánvalóan egy egyensúlyt kell képezni a gazdaság, szolgáltatások, és pénzügyi helyzet függvényében, más területekkel. Ugyan elméletileg meg lehetne csinálni, hogy építünk gyorsan + 50 kórházat, kiképezzük a bele való személyzetet (ez mondjuk működőképesre összeállna 10-20 év múlva), de annyira sokba kerülne, annyi erőforrást venne el más területektől, hogy erre a "felelősök" nem is gondolnak.
Pedig a kapacitáshiányra egyedül ez lenne a megoldás. Kisebb rész- megoldások, kisebb hatékonysággal is működhetnének azért, pl. az, hogy jól megfizetve a személyzetet, ők nem távoznának nyugatra. De ahhoz olyan jól kellene őket megfizetni, ami ma nem megy, hiszen az nem működik, hogy a kb. egy szinten nyomorgó munkás-alkalmazott társadalomból kiemelnek egy foglalkozási réteget, a többit meg ott hagyják a szarban.
Úgyhogy, azt mondhatom, a problémára reális, és gyors megoldás nincs. Az egész országot, és gazdaságát kellene gatyába rázni, amellett persze, hogy a mostaninál sokkal civilizáltabb módon intézzük közös ügyeinket. Ez egyelőre a mesék birodalma.

Pilotax 2017.06.08. 20:23:53

Sürgősségi esetet kivéve többször is próbálkoztam az előjegyzéssel (az ország majdhogynem legnagyobb - megyei oktató - kórházában, rendelőintézetében. Használhatatlan a jelenlegi előjegyzési rendszer. Elfogadhatatlan időpontra kapja az ember (pl. 3-6 hónapra) vagy nem ér egy kalap szart sem. Több alkalommal is megkaptam a "jólnevelt" egészségügyi személyzettől a kérdésre válaszként - +Miért is várok 3 órája előjegyzéssel?" -
"Hja kérem az előjegyzés csak azt jelenti, hogy az aznapi rendelésen majd sorra kerül!"
Velem szerencsére nem fordult elő, de több alkalommal voltam szemtanúja amikor az 50-90 kilométerről érkezett vidéki beteggel közölték -olyan tömegközlekedési viszonyok mellett amilyenek vannak - , hogy az előjegyzése ellenére nem kerül sor a beavatkozásra (vizsgálat, műtét stb.). Az egészségügyi személyzet számtalanszor él vissza a helyzetével (hatalmával?). Az egészségügyben nemcsak a a létszámmal meg a bérekkel van probléma, hanem a munkamorállal is, meg az emberséggel. Kritikán aluli a munkaszervezési rendszer az egészségügyben.
@she_wolf: Igen de ezt ne munkaidőben tegye!

Shish Yakoo 2017.06.08. 20:29:02

... osztrák vagy német egészségügyi szolgáltatásokat, tőlünk nyugatra?

Kelly és a szexi dög 2017.06.08. 20:29:41

mútkó 4 órát vártam, de aztán rendesen elláttak...

she_wolf 2017.06.08. 20:37:22

@Pilotax:
Ez evidens.
Egy csípőből jött "léhűtők" felhangú kommentre ez még diplomatikus reagálás volt tőlem:)

Nekem komolyabb bajom előrendeléssel az állami egészségügyben még nem volt, magánellátásban pedig abszolut nem.
De az gyakran előfordul, hogy betegtől, orvostól független tényezők miatt akár órákat is csúszhat egy időpontos előjegyzés (és ez megtörténhet a betegek részéről magánellátásban is, de érdekes módon akkor a betegek kreatívabbak).

lobaszopiatej 2017.06.08. 20:46:02

Meg kell rendezni ezt az Olimpiát akkor is, a létesítményeket már építik.
A betegeknek meg felajánlani az eutanáziát. Rendbetenné a nyugdíjrendszert is.

Bambano 2017.06.08. 20:49:09

@Pilotax: te még nem jártál a nav irodában előjegyzéssel. ott az előjegyzés azt jelenti, hogy az előjegyzett időpontban TÉPHETSZ sorszámot. komoly.

Bambano 2017.06.08. 20:50:58

@ipartelep: a helyzet az, hogy az egészségügy máig nem akar korszerűbb módszerekre átállni. simán előfordulhat, hogy a jelenlegi kapacitás elég lenne, ha olyan orvosok dolgoznának ott, akik a köz érdekét nézik, nem a borítékot. ehhez azt kellene, hogy a régi, ezeréves, idejétmúlt orvosi gyakorlatokat modernekre cserélni, amitől javulna a betegellátás teljesítménye.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 20:54:07

@ipartelep: "Az egész országot, és gazdaságát kellene gatyába rázni"

Igen.

De átmenetileg az is segítene, ha nem vonnának ki százmilliárdokat az egészségügyből, hogy már fertőtlenítőszerre sincs pénz.

Egy Hun Hunniából 2017.06.08. 20:59:29

Nem pont ez a téma, de egésszégügyi:
Ifjúkoromban a cocializmus nevű posványban elmentem fogorvoshoz, és ha gondom volt fúrt, tömött vagy előfordult, hogy kíhúzott.
MOST a kapitalizmusban, melyben már majdnem emútnyócéve a NER és a kedves vezető lánykori nevén G*CI a főparancsnok meg időpontot kell kérnem minderre!
És akkor sincs kapkodás, próbatömés és más időhúzó technikák tárházával hozakodnak elő. Már "várom" a próbafúrás intézményét is.
Tényleg sokkal fontosabb, hogy minden fityfasz településen legyen stadion. Nálunk is van a 3000 fős településen, a mese szerint még szauna is van benne. De vajon ki van-e használva, vagy lesz-e valaha? Remélem soha, mert így csak a túlszámlázott kivitelezése került sokba, ha pedig működtetnék is, még az ön(?)kormányzat súlyos adókat vetne ki, hogy a rezsije kijöjjön. Folytassátok! (ha kérhetztem a pokolban!)

she_wolf 2017.06.08. 21:08:17

@Bambano:
Bocs, eddig azt gondoltam, hogy tudom a magyar nyelvet érteni, értelmezni. De most segíts kérlek, és fordítsd le amit írtál, mert halványlila fingon sincsen, hogy miről beszélsz:(
-Mi az, hogy "nem akar", honnan veszed ezt?
-Milyen kapacitás? Emberi, eszközi, anyagi?
-Köz érdeke vs. boríték? Mi???
Bocs, ezt másolnom kell: "...régi, ezeréves, idejétmúlt orvosi gyakorlatokat modernekre cserélni.."
Mit értesz ezen?

Kérlek fejtsd ki, mert ez így közhelyek halmaza, ami mögött semmi konkrétum nincs!

igazi hős 2017.06.08. 21:59:16

@julion: Már ahol nem csak papíron létezik. Ugyanis kötelező megcsinálni,de betartani nem. Két éve voltam a háziorvosnál jogsit hosszabbíttatni. Kértem időpontot, 17 órára odamentem, 3/4 6-kor kicsit már türelmetlenül mondtam az asszisztensnek, hogy én 5-re jöttem. "Sokan vannak" - ennyi volt a válasz.

igazi hős 2017.06.08. 22:09:46

@ipartelep: Úgy írod meg a sztorit, mintha egy hirtelen vészhelyzetre kéne reagálni, nem pedig évtizedes problémát kéne orvosolni. Nem az utóbbi 10 évben öregedtek ennyit a háziorvosok, a kórházak sem most rohadtak le. De az Orbán kormány alatt mást sem hallunk, csak hogy mennyit erősödik az ország, az egészségügyből és az oktatásból viszont csak forráskivonás történik. A Bokros csomag fele ekkora megszorítás sem volt, mint amit ÁFA növeléssel és különadókkal kaptunk az elmúlthatévben, mégsem látszik az a gazdasági csoda, amiről beszélnek. Mármint ha Lőrinc (gazdájának) vagyonosodását nem tekintjük ilyen csodának.

igazi hős 2017.06.08. 22:13:03

@Bambano: Az egészségügynem dolgozó többség akar. A felső ezer, azok, akik a rendszer fenntartásában érdekeltek. Ők keresnek évi tízmilliókat, persze feketén.

1234567890987654321 (törölt) 2017.06.08. 22:20:13

A fő probléma itt nem az, hogy mennyi pénzt adnak kórházakra, mennyit lop épp az orbán, stb.
Bármelyik nyugati országban 5-10-szeres pénzt fizetnek orvosoknak. Hülyék lennének itt maradni.
Ezt teszi az emberek és javak szabad mozgása az EU-ban. Ha nem nagyjából egyformán fejlett országokból áll, akkor a cukormázas elképzelésekkel szemben (mindenki szuper jól érzi majd magát és kolbászból lesz a kerítés) a szegény országokból a keresett munkaerő szépen lelép és nem marad senki. Az EU-nak az ój országok mindig az olcsó munkaerő, piac, agyelszívás miatt kellenek. Plusz ütközőzóna az oroszokkal szemben. Mi két tűz között mindig szarban leszünk.

Bambano 2017.06.08. 23:30:09

@she_wolf: példák:
- a legegyszerűbb példa, hogy amikor apám kórházban volt, akkor műtét után betették egy magasabb felügyelet alatt álló kórterembe, ami, szerintem, normális. az már nem, hogy az egész osztály sürgősségi gyógyszerkészlete is ebben a kórteremben volt egy szekrényben, mert az a logisztikai feladat, hogy beverjenek négy tiplit egy arra alkalmasabb helyen a falba, és átrakják a szekrényt, az nem megy 2017-ben. így amikor bárkinek az osztályon gyógyszert kell kiadni, akkor a frissen műtötteket zavarják.
- 2016-ban nem tudták megoldani sem azt, hogy az egyik vizsgálaton kapott lelet elkerüljön egy másik orvoshoz, sem azt, hogy elfogadják egymás leleteit. tehát akárhányszor másik orvoshoz ment az öreg (elhajtották, úgyhogy ment másikhoz), akkor minden vizsgálatot kezdtek újra nulláról. hogy a bánatba nem lehet azt megoldani 2016-ban, hogy a ct eredménye az elfogadható legyen az egész országban? nem mondom, hogy a ct alapján felállított kórisme legyen mindenhol elfogadott, mert értem, hogy egyik orvos mást mond, mint a másik. de hogy az a tetves számítógépes adathalmaz, ami kijön a ct-ből, és egy miskolci orvosnak megfelel, az a pestinek miért nem, azt nem értem. egészen pontosan miért kellett annyiszor elvégezni ugyanazt a vizsgálatot? azért hosszú a várakozási lista, mert simán lehet, hogy 5x annyi vizsgálatot végeznek, mint amennyi szükséges lenne.
- és akkor azt is megkérdezném, hogy ami az egyik orvosnak nyilvánvaló, az a másiknak miért nem? az öregemet küldözgették jobbra-balra, ilyen vizsgálat, olyan orvos, a franc se tudja, mi minden volt. az öregem végül megkereste a legjobbnak tartott orvost, lerakott elé egy jó vastagon kibélelt borítékot, és megkérdezte, hogy mi van. az a doki nézte vagy 30 másodpercig a leleteit, majd közölte, hogy kés. nagyjából azonnal, de amint lehet, nem később. kb. negyed-ötödannyi orvosi élőerős ráfordítással is történhetett volna mindez, ha az orvos mer dönteni. és miközben a fatert stoppolták a műtőasztalon, az odahívott specialista két mozdulattal szétkapta a kibányászott valamit, és közölte, hogy ez jól láthatóan tüdőrák.
- a fateromnak gond volt a prosztatájával is. április végén elzáródott, megkatéterezték, majd hosszas erőlködés után eldöntötték, hogy szintén műtét. December elején meg is műtötték. mi a bánatos franc tartott ezen hét hónapot? és minek hívjuk azt, amibe a hét hónap alatt a kezelése került? pazarlásnak?
- itt a körzeti orvos elérhetőségét csak a körzeti orvosi rendelőben tudhatod meg. 2017-ben is. tehát kint van a weben, hogy a rendes rendelés 14-18 óra között, békésen elmész 16 után kicsivel, akkor ki van írva, hogy bocs, szabadság, a helyettesítés aznap 16 óráig van. menj vissza újra. visszamész két nap múlva, akkor fogad a helyettesítő orvos, de bizonyos dolgokat nem írhat fel, vagy nem abban a mennyiségben, így menj vissza harmadszor is. nekem sokba kerül. de szerintem az egészségügynek is, hogy ahelyett, hogy elsőre felírta volna, amit kellett, háromszor töltötte velem az idejét.
- jómúltkorában bekaptam egy vírust, ráment a tüdőmre. anno ez úgy zajlott (már nem az átkosban, de még nem is ebben a modern világban), hogy beültem a helyi tüdőgondozóba, kivártam a soromat, megszúrta az ujjamat, a labor egy fél óra alatt megmondta, hogy mi van bennem, kaptam specifikus antibiotikumot célzottan, másnapra jobban lettem. ma ez úgy zajlik, hogy bemész, megkérdezik, hogy beutalót hoztál-e, van-e sürgősségi utalás, mert ha nem, akkor most kapsz időpontot, két és fél hónappal későbbre. mondtam nekik, hogy ezt az ökörséget felejtsék el, mert tüdőgyulladás vagy meggyógyul két és fél hónap alatt, vagy addigra el is temetnek.
- volt cikk a neten, hogy a háziorvosok fel vannak háborodva, hogy beteg gyereknél nekik igazolást kell adniuk, mikor a gyerek felgyógyult és mehet iskolába. a riportban kerek perec megmondta az orvos, hogy semmit nem tud a gyerekről, amikor kiállítja az igazolást, hogy mehet. akkor minek?
- arról nem is beszélek, hogy itt akárhányszor elmentem egy-két szemészorvoshoz, mindig pont olyan betegsége volt a szememnek, amilyen orvoslátogató járt nála legutóbb.

a magam részéről önállóan, orvosi segítség nélkül kívánok megdögleni, akkor, amikor az idő hozza, de engem hagyjanak békén az ilyen hentesek.

she_wolf 2017.06.09. 00:25:01

@Bambano:
Igen, ez van ma itthon.
A felháborodásod jogos, és meg is értem. Már csak azért is, mert a betegeknek nincs rálátásuk az intézmények működésére, és nem is feladatuk, hogy legyen.
Más felületeken már többször leírtam, most is megteszem (laikusként!): a problémát abban látom, hogy a rendszerváltás után nem nyúltak hozzá kb. azonnal az egészségügy finanszírozásához, át-/megszervezéséhez, szerkezeti működéséhez, pedig elengedhetetlen lett volna.
Ez nem Orbán bűne, nem Gyurcsányé, egyiké sem, hanem kivétel nélkül mindegyiké!
Most pedig halmozottan ömlik a szar a nyakukba (bocs, a miénkbe).
Nem vagyok vén, azonban elég koros vagyok ahhoz, hogy mind egykori egészségügyisként, mind immár krónikus betegként lássam, hogy az egykor jól működő egészségügy hogy omlik össze ciklusról ciklusra.
Dilettáns vadparasztok szövegelnek olyanokba bele, amiről lövésük sincs.
A pénztelenség mellett oltári nagy kupleráj van mind alá-, mind fölérendeltségi viszonyban, mind adminisztrációs vonalon, az intézmények közötti kommunikációról nem is beszélve.
Példákat én is tudnék hozni, sokkal egyszerűbbet (és éppen ezért hajmeresztőbbet!), pl. hogy az egyik orvos által a CD-re kiírt leletet nem tudta egy másik a saját gépén kiértékelni, mert inkompatibilis programmal dolgozik.

Az a gond, hogy az irányítókat tekintve mindenki a saját szempontjait alapul véve ugat bele, és ebből csak ütközés, káosz van. Meg szívás a betegeknek.
És közben nézem, olvasom, hogy ja, ezt nem fogadták el, ezt visszaküldték átdolgozásra, amaz nem ment keresztül....
Ez megy usque a falbontás óta.

Eü. és orvospárti vagyok, nem titok. Nagyon sokkal tartozom nekik. De nem ezért mondom, hogy hentesezés erős jelző!
Találkoztam én is olyannal, hogy a képébe másztam volna, mégis együtt tudtunk működni. Nagyon sok esetben meg van kötve a kezük, mert egyrészt protokoll köti őket, másrészt (tudom hogy unalmas már) tényleg nincs elegendő ember és megfelelő mennyiségű és minőségű eszköz.
Ez pedig mind pénzbe kerül, amit a mindenkori nagyurak az éppen aktuális hóbortjaikra költenek.
Igen, ettől még lehetnének empatikusak, segítőkészebbek, hiszen..... de kivéreztetett melósból nem lehet többet kifacsarni.
X óra meló+Y óra ügyelet, majd kötelező pihenő, ami adminisztrációs kiskapukkal kijátszható. Nem azért nem megyek minden hajfájással dokihoz mert jajszegény, nem zavarom, hanem mert nem én akarok lenni az, akit elbarmol azért, mert ő akkor éppen félhulla:(

(Ha elmegyek a házirovoshoz azt látom, hogy rendelési idő heti 5 nap 4 órában. Mondhatom én hogy de király, én is orvos akarok lenni, ha csak ennyit kell melózni. Aztán meg leesik az állam, amikor meglátom az egyik állandó ügyeletet adó kórházban a táblán a nevét, és hogy mikor rendel.
Egy istennő egyébként a pokróc modorával együtt:D)

Nem vagyok vátesz, de szerintem a következő években még cirkalmasabb lesz minden, mert nyakamba a rozsdás halefot, hogy balfasz módjára fognak hozzányúlni az egészségügyhöz -ha egyáltalán bármit is tesznek!
Alapvetően optimista ember vagyok, ennek ellenére mondom, hogy akkora maflásokat fogunk kapni sorozatban, hogy az eget is nagybőgőnek nézzük majd!

Hátsó szándék néküli kérdés: édesapád hogy van?

Sandor Akarki 2017.06.09. 01:11:58

@julion: Kistarcsa, kórház, citológia (daganat osztály), időpontkérés, azt mondják: telefonáljon július 17-e után, mert nincs orvos. Hívd fel őket holnap, ellenőrizd le, hogy ugyanezt mondják-e. No, ennyit az időpontkérésről. Rákod van, telefonálj másfél hónap múlva, lehet, kapsz vizsálatot. Welcome to Hungary! Szegény szomszéd néni pedig simán megdögölhet szerintük.

Senki A. 2017.06.09. 01:38:42

@julion: Én három hónapos előjegyzéssel a zsebemben is vártam 3 órát.

Nem megoldás!

kékmosoly 2017.06.09. 06:33:36

Mostanában abban futottam bele, hogy időpontot sem adnak, amikor kérsz, hanem azt mondjak, hogy juniusra mar elfogyott az idopont, júliusra, meg majd junius utlso hetében adnak, ha lesz. Csak az én elképzelésem szerint statisztika jobbítás folyik? Ja, és semmi komoly, csak reumara beutalo.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 06:49:08

Az előjegyzést. De nem, a magyarnak lételeme a sorbanállás, meg a nyugdíjas nénikék is az orvosnál élnek szoviális életet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.09. 06:52:32

Amúgy ennyi. Röhögök, hogy mindenki az orvosokat szapulja, de ha baj van, akkor azért mentse meg az életét... LOL...
Meg ugye az is megesett, hogy anyuka nagy természetgyógyászat-hívő lett, járt is lelkesen, de végül mégiscsak attól gyógyult meg, hogy a csúnya doki megműtötte.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Csak nehogy lesérülj... :D

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 06:54:07

@ipartelep:

"Ugyan elméletileg meg lehetne csinálni, hogy építünk gyorsan + 50 kórházat, kiképezzük a bele való személyzetet (ez mondjuk működőképesre összeállna 10-20 év múlva), de annyira sokba kerülne, annyi erőforrást venne el más területektől, hogy erre a "felelősök" nem is gondolnak."

Hány kórházat lehetne építeni/rendbehozni Mészaros Lőrinc tavalyi vagyongyarapodásából(ez a gazdasági zseni 20 milliárdból csinált 120 milliárdot egy év alatt, erre rajta kívül még ki képes a világn?), a stadionokból, a futballba közvetlenül vagy állami cégeken keresztül nyomott irdatlan összegekből stb,?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.09. 06:55:53

@Bambano: Csomószor egy doki van az ambulánsra, meg a sürgősségire. Én is vártam fél napot már kontrollra pár éve. Szóltak, hogy a doki életment, aki szeretne, menjen haza, mert sokáig fog tartani.
De az azért megvan, hogy írogatod a hülyéknek a gyógyszereket, egyszer csak rohanj el 4 órát valakiből perforált vakbelet kiszedni, az élje is túl, aztán mehetsz vissza még 2-3 órát rendelni? Elég gáz...

midnight coder 2017.06.09. 07:01:17

A probléma alapvetően az, hogy a rendszerhez soha senki nem próbált érdemben hozzányúlni a gengszterváltás óta. Kis hazánkban nagyjából az egészségügy az utolsó szocialista nagyvállalat, ami ma is úgy működik mint 30 éve. És még csak hozzányúlni sem próbált soha senki, kivéve Gyurcsányék, de ők is csak a kasszát akarták lenyúlni.

Ahhoz, hogy ennek az egésznek esélye legyen a rendre durva változások kellenének. Első körben rendbe rakni a finanszírozást - egy-egy kezelés költségét valóban fedezze a TB, sőt némi profit is legyen rajta, de a csalást egy több szintű ellenőrzési rendszer kellene hogy kivédje.

Második körben privatizálni az összes intézményt. A betegek pedig a lábukkal szavaznak majd, hogy melyik marad meg és melyik megy csődbe. Innentől kezdve az intézményvezetőknek is az az érdekük, hogy a jó orvosokat megtartsák és megfizessék, a rosszakat pedig elküldjék más kihívásokat keresni.

Hogy ezt melyik kormány fogja meglépni ? Gyanítom, hogy a következő 30 évben egyik sem - akár marad a FIDESZ akár nem.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 07:02:50

@Senki A.:

Az előjegyzés csak azt jelenti, hogy aznap sorra kerülsz. Honnan a fenébóől lehetne tudni hetekkel előre, aznap milyen előre nem látható, sürgős esetek jönnek közbe?

@Bambano:

"akárhányszor elmentem egy-két szemészorvoshoz, mindig pont olyan betegsége volt a szememnek, amilyen orvoslátogató járt nála legutóbb."

Ezt meg miből állapítottad meg? Van nyilvántartásod arról, mikor milyen orvoslátogató járt nála?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.06.09. 07:03:03

Gyurcsányék Hordágy Ágnessel nyúltak hozzá, bezáratták a lipótmezőt, meg minden kórházzal kötelezően széfet vetettek Hordágy Ágnes apósától, ez volt a nagy hozzányúlásuk. Csak az emberek gyorsan felejtenek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 07:03:57

@midnight coder:

Ha évente egy tisztességes kórházat fel lehetne állítani az írt módon elpazarolt/ellopott pénzekből, az már nem is lenne olyan rossz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.09. 07:24:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " Honnan a fenébóől lehetne tudni hetekkel előre, aznap milyen előre nem látható, sürgős esetek jönnek közbe? "
Mondjuk úgy, hogy nem ugyanoda mennek a sürgős esetek, ahol a rendelés van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 07:32:38

@ColT:

Zseniális ötlet, szabadalmaztasd!

Az ne zavarjon. hogy ezzel lényegében megdupláznád a szükséges személyzetet, mert minden olyan szakterületen, ahol van rendelés, fenn kellene tartani a folyamatos sürgősségi rendelést is.

Dr.Evet 2017.06.09. 07:43:04

Tunc ego vero ultra ero - ahogy egykori kollégád, Mikszáth írja a fekete városban: www.kkle.de/ahk/

Üdv: Moin Moin felesége.:-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.09. 07:45:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Figyu, ez lenne a normális. Azért nem így van, mert nincs elég orvos.
Hogy többe kerülne? Erre szívesen adózok. Stadionra csak akkor, ha azon kívül már minden fasza. Ahogy most pl. nem.

hidroponi 2017.06.09. 07:57:51

"...az MNB által kiadott Szent Isván képével díszített sorbanállástalanítót."

Katemi 2017.06.09. 08:26:06

Elég sokat kell járnom orvoshoz (rákos voltam), mindenhol órákat kell várnom, mert nem én vagyok az egyetlen beteg, de ezt a tényt nem mindenki veszi tudomásul. Vannak akik fél óra várakozás után már kikelnek magukból (ők azok akik a boltban a pénztárnál is minősíthetetlenül viselkednek, ha már hárman-négyen állnak előttük és pár percet sorba kell állni...), képtelenek feldolgozni hogy nem rögtön kerülnek be a rendelésre vagy vizsgálatra. Pedig ha az ember elfogadja, hogy ilyen esetben fél napot rá kell szánnia a dologra, akkor csak hozzáállás kérdése, hogy azt az időt mivel tölti, bosszankodással vagy hasznosan. Én például mindig viszek könyvet, újságokat, azzal kiválóan elvagyok órákig, de láttam már az onkológián idős nénit, aki kötögetéssel ütötte el a várakozás idejét. Szóval lehet vitatkozni az egészségügyben uralkodó állapotokról, de az már rajtunk múlik, hogy hogyan alkalmazkodunk hozzájuk.

room_101 2017.06.09. 09:07:53

A "szociális" népszavazáson - bármilyen meglepő is ez - erre teccett szavazni a nagy többségnek.

nagyonanyuka 2017.06.09. 09:42:02

Szerintem: "...vegyék igénybe az internet böngészőjét a betegségük diagnosztizálására, keressenek valami házi gyógymódot, és ha a kúrát túlélték és tüneteik nem javultak, jöjjenek vissza 2 hét múlva, hátha addigra felére csökken a várakozási idő."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 09:42:57

@ColT:

Ha lenne sok fölösleges pénz, akkor ez lenne a normális. Az se zavarjon, hogy ez esetben a szakmai sürgősségi (nevezzük így) személyzete akár fél napokig is kártyázhat, mert épp nincs sürgősséggel ellátandó betegük.

De ennyi pénz még Nyugat-Európában sincs, ezért az működik, ami nálunk is: van a sürgősségi betegellátás, onnan aztán továbbküldik a beteget a megfelelő osztály szakrendelésére, ha azonnal nem tudják ellátni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 09:48:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "megdupláznád a szükséges személyzetet"

Ha csak fele annyi orvos van, mint kéne, nem látok semmi ördögit a megduplázásukban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 09:49:53

@nagyonanyuka: :))

Persze, hogy kevesebb lesz a várakozási idő, ha ellátás híján elpatkonak a betegek.

Hokunda 2017.06.09. 09:51:36

@ColT: Az még szerencse, ha hazamehetsz, mert a legtöbb helyen lehetőleg még pisilni se menj ki, mert ha épp sorra kerülnél, akkor kezdheted újra a sorban állást.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 09:53:17

@Katemi: "megdupláznád a szükséges személyzetet"

Beh1vták a betegeket reggel hétre egy vizsgálatra. Tíz perc egy ember. Még délután kettőkor is várt néhány. Csak egy kis odafogyelés kellett volna, időre behívni, rátartással, és akkor negyed-fél óra várakozással megőszhatta volna mindegyik. És még csak pénz se kell hozzá.

Persze elég szék se volt a folyosón. Kötögessél állva.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 09:55:38

@enpera: "Gyurcsányék "

Szarul csinálták. Tehát a geci gazdád mégszarabbul csinálhatja, örömödben leszopod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 09:59:33

@Bambano: "akárhányszor elmentem egy-két szemészorvoshoz, mindig pont olyan betegsége volt a szememnek, amilyen orvoslátogató járt nála legutóbb."

:))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 10:06:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Ha csak fele annyi orvos van, mint kéne, nem látok semmi ördögit a megduplázásukban."

Nins is benne, és még olcsó is. Megiszol fél liter pálinkát, és máris megdupláztad az orvosok számát.

room_101 2017.06.09. 10:06:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A szemészeten a páciens letolja a gytyáját:
- Tetszik látni azokat a kis szőrszálakat, a végbélnyílás körül?
Na, ha abból egy szálat megfogok, és kitépek, könnybe lábad a szemem!

konrada 2017.06.09. 10:07:32

Én EU párti vagyok, de tudomásul kell venni, hogy az egészségügyi ellátásunk mai állapotának a problémája abból ered, hogy EU tagok lettünk.

...mert az EU tagságba a szabad munkaerő áramlás benne van, de az egyenlő bérek nem.
Ráadásul a gazdagabb országokban a valóban nehéz és fárasztó több műszakos diplomás munka - mint az orvosi is - kiment a divatból, nem nagyon találnak rá embert, és ugyanúgy az ápolóira sem. Többek közt azért sem, mert nem akarnak ők sem több pénzt azok megfizetésére beszedni, mint az ott átlagos bérszínvonal.

...de mivel az átlagos bérek is a kelet-európainak 3-4x-ese, így a hiányzó munkaerő pótlását a szabad munkavállalás örve alatt onnan oldják meg.
...s ezzel még egy legyet ütnek: nem nekik kell azokat kiképezni, felnevelni, így még az oktatásnál is spórolni tudnak.

...s így lesz az a probléma, hogy itt vadkeleten nekünk kéne a 1/3-1/4-ed bérünkből annyival magasabb eü-járulékot fizetnünk, hogy a nyugati bérekkel versenyben legyünk, miközben szükségleteinknél jóval több orvost, ápolót kell kinevelnünk adóforintjainkból.

...s mindebből jön az a spirál, ami miatt egyre inkább a tehetségtelenebbek, restebbek maradnak, ...meg azok a bőven nyugíjkoron túliak, akik becsontosodottságukkal, vaskalapososságukkal elijesztik azokat is, aki még így is maradnának...

...hogy mi lenne a megoldás? ...utol kéne érni a nyugati béreket, melyből meg tudjuk fizetni az ott megszokott ellátást.
Mert ha alaposan utána nézünk, a fő probléma nem az épületek állaga, eszközök hiánya, hanem emberi: hiányzó orvosok, ápolók...

Guszty 2017.06.09. 10:52:06

@Katemi: Tudod vannak akik dolgoznak, és nem szeretnék az összes szabadságukat a rendelő várójában tölteni, azért mert az EÜ.-ben 2017-ben képtelenek egy normális előjegyzési rendszert fenntartani.

Guszty 2017.06.09. 10:53:28

@konrada: Érdekes, amióta az eszemet tudom (az pedig még az átkosban volt) így működik az egészségügy. Az EU-ba lépésünk csak egy kicsit rontott a helyzeten.

room_101 2017.06.09. 10:56:55

@konrada:
Szép elmélet, van is benne valami, csakhogy:

"Nyugaton" egy orvos megkeresi az ottani diplomások átlagbérét, keres annyit, mint mondjuk egy mérnök.
Nálunk meg - többek közt a kötött közalkalmazotti bérezés miatt - még annyit se keres, mint egy mérnök.

A magasabb képzettségű, nyelvet beszélő szakembereknek nem kell "szabad" munkaerőáramlás, hogy elmenjenek. Elmennének anélkül is. Szakmai okokból is, nemcsak a pénzért.
Ez inkább az alacsonyabb presztizsű embereknél számít (szakdolgozók, ápolók).

Nem véletlen, hogy a leszavazott eü reformban jóval többet akartak, mint több pénzt nyomni egy rossz hatékonyságú rendszerbe.
Az orvosi "kasztrendszer" felszámolása kellene, meg hogy az orvos gyógyítson és ne adminisztráljon, és a háziorvos meg a járóbetegellátás ne küldje feleslegesen egy szinttel feljebb a beteget, hanem kezelje.
Tök fölöslegesen befektetik a beteget 2 hétre a kórházba, mert erre lehet az OEP-től jó pénzt elszámolni.

sas70 2017.06.09. 11:01:24

@enpera: De az erősödéses jobbanteljesítéses erős európai országban már nincs ilyen! Itt már minden a legnagyobb rendben van!

sas70 2017.06.09. 11:09:19

@konrada: Tudod mit lehet megoldani? Amire van politikai akarat! Kisvasutat, stadiont, úszó Vb-t, stb. mert arra van. CEU szívatást, mert arra is van. Az egészségügyet nem, mert arra nincs! Egy kórház építésből el lehet lopni a pénzt gyorsan, de az ápolók, orvosok béremeléséből nem. És ez az egész nem is csak bérkérdés, hanem rendszer szervezési probléma is. Csak ahhoz nem elég egy törvényt pénteken megírni és hétfőn keresztülverni a parlamenten.

konrada 2017.06.09. 11:49:58

@sas70:
...nem egy árkategória a nyugati szintű bér egy teljes ágazatra, meg egy kisvasút...

konrada 2017.06.09. 11:59:54

@room_101:
...hát... ...egy állami tulajdonú cégnél például nem keres átlagban többet egy mérnök sem, mint az orvosok. (Ha nem hiszed, nézz utána.)
A magánban persze lehet, de ez azért van, mert a magángyógyítást nem tudjuk megfizetni.

...s pont ezt írtam nyugatra is problémaként, hogy ott se fizetnek többet, mint az átlag, ezért a fiataloknak inkább éri meg mérnöknek menni heti 40 órában munkanapon-munkaidőben, mint egészségügyinek, mert kisebb a stressz, kisebb a terhelés.

...s ezért van annyi szabad státusz ott, ami képes felszívni bármilyen mennyiségben a keleti munkaerőt az ottani átlagbérért...

...az átalakítások szükségességében meg igazad van, de túl nagy falat, mert mindenkit érint, és az átalakításban ellenérdekelteknek hatalmas zsarolási potenciál van a kezében, azaz aki belekezdene, az biztosan bukna (lásd Gyurcsány).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:28:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Megiszol fél liter pálinkát, és máris megdupláztad az orvosok számát. "

Gyakori személyes tapasztalatod? :))

Senki A. 2017.06.09. 12:35:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Az előjegyzés csak azt jelenti, hogy aznap sorra kerülsz. Honnan a fenébóől lehetne tudni hetekkel előre, aznap milyen előre nem látható, sürgős esetek jönnek közbe?

Aha, persze! Azért írják oda, hogy szeptember 4, 9:15.

Ugyan már. Maszek dokinál miért nem jön közbe soha semmi?

sas70 2017.06.09. 12:45:51

@konrada: Most akkor kiszámolhatnám neked, hogy pl. a kormányzati agymosásból mennyi béremelést lehetett volna adni, csak ugye akkor demagóg lennék.
Nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy kisvasút láthatóan megépül és kész, munka letudva, lóvé a megfelelő helyekre elszámolva, tiszta látvány.
Míg egy műtősnő, altatóorvos béremelése, vagy csak a munkakörülményeinek a javítására a kutya nem kíváncsi. Ráadásul rövidtávon teljesen lényegtelen. Ezért nincs politikai akarat és ezért nem történik semmi!
Hol látják azt, hogy az akármelyik rendelőben leesik a vakolat és szétrohad az egész? Max. az a pár ezer ember aki odajár, azoknak meg úgyis mindegy, mert örülnek, ha minél kevesebbet kell orvoshoz járniuk.
Pont ezért rohadt ez az egész rendszer, mert leszarja.

melaena 2017.06.09. 13:17:18

@julion: az csodas.
Aztan amikor fel 6kor az asszisztens odasugja a par perce erkezettnek,hogy mindjart sorra kerul,neked meg 4 re volt elojegyzesed,akkor mar nem annyira.

konrada 2017.06.09. 14:02:02

@sas70:
Kiszámolhatnád bizony! Lássuk! (Mert anélkül tényleg demagógia...)

...s nem azért írom ezt, mert azokat védem, és örülnék neki, hogy arra ment a pénz, csak azt azért tudom, hogy nem egy kategória...

A gazdaság sokkal bonyolultabb, mint egy elsős matekpélda, próbálom érzékeltetni a lehető legegyszerűbben:
elqrnak 100 mrd-ot egy tök értelmetlen stadionra: ebből lesz munkahely, az üzemeknek megrendelés, az azokban munkahelyet kapók szolgáltatást vesznek fel, azaz nő a GDP, prosperitást generál. Ha vége az építkezésnek, a fenntartás évente néhány 1tízmillás összeg.
Ugyanezt a 100 mrd-ot szétosszák a cca. 100 ezer eü-dolgozónak. Az nem kevés pénz, havi 50 nettó. De: abból eleve nem keletkezik annyi új munkahely, mert csak a fogyasztást növeli, amiből elég sok az import.
...aztán jön a következő, és újabb és újabb esztendő. Az 50 rugó már magában sem világmegváltó összeg, így aki 600 nettóért útra kel, azt nem fogja vissza, viszont a rendszerben ott marad az évi 100 mrd-nyi folyamatosan fizetendő összeg, akkor is, ha IMF gyámságig jut el a kormány, mert nem bírja kigazdálkodni valamiféle válság miatt (így qrták el Megyóék is, mert nem láttak előre)...

...mondom, nem dicsérem az értelmetlen pénzszórást, de tudom, hogy az államnak nem szabad percemberként gondolkodva csak az osztogatásra koncentrálni, kell hogy legyen valamiféle gazdaságéllénkítési programja is olyan New Deal-os módra.
...de persze hogy azt ilyen idétlenke kisvasútra költik, az már szerintem is több mint ökörség...

sas70 2017.06.09. 15:09:08

Csak abban tévedsz, hogy nagyobb társadalmi, gazdasági haszna van egy stadionnak, mint a béremelésnek, bár én nem csak béremelésről beszéltem, mert az egészségügynek sok más problémája van, az csak szintén kormányzati agymosás, hogy le kell egyszerűsíteni ezt a problémát egy bérvitának.
De akkor nézzük csak a béreket. Ha heti 36 órával megkereshetem a bérminimumot, akkor nem megyek el heti 52 órában ápolónak ennyiért. Sőt, az ápoló is el fog menni, mert ezt máshol is megkapja és nem kell feltétlenül külföldre mennie.
Ha csak a plusz ötven ezret vesszük, az már azt jelenti, hogy vonzóbb a pálya és valószínű, hogy a betöltetlen státuszokat sikerül feltölteni, tehát még egy munkavállaló belép, ami plusz dolgozó és ez gyorsabb betegellátást eredményez, mert nem egy ápolónak kell 100 beteget ellátni, ez pedig hatékonyság javulást eredményez, ami áttételesen kevesebb költség. Magyarországon ma azért is maradnak el műtétek, mert nincs elég műtősnő, hiába lenne orvos aki elvégezze a műtétet. Van ahol a teljes személyzet is megvan, csak éppen egy olyan ultrahang van ami műtét közben használható, ezért egyszerre csak egy műtétet tudnak végezni, holott minden egyéb feltétel meglenne, hogy többet is elvégezzenek.

Az osztogatást meg hagyjuk, amikor azt Orbán is megszavazta!
A pénzszórásról meg csak annyit, hogy nagyjából a GDP 8%-ának megfelelő plusz pénzből képesek 2-3%-os gazdasági növekedést produkálni, de az állami beruházások nélkül a reálgazdaság olyan 0,5%-ra képes. Ez lószar!

she_wolf 2017.06.09. 15:12:14

@konrada:
Ugyanezen a nyomvonalon és még mindig a bérkülönbségeket figyelembe véve: a külföldi cégek, nagyvállalatok azért itt rendelik meg a melót, mert itt olcsóbban csináljuk meg, mint otthon a honfitársai, és ők is a pénzből élnek. Tehát ezért nem reális a bérunió utáni ácsingózás.
A magyarok kimehetnek dolgozni magasabb bérért, ami az itthonihoz képest nem egy esetben/ágazatban többszöröse a hazai keresetének, kint viszont nem éppen a túlfizetett kategória.
Ugyanakkor viszont az sem reális, hogy az egészségügynek kb. ugyanannyiba kerül egy berendezés itthon, mint máshol az EU.-ban.
Tetszik vagy sem, bérkülönbségnek muszáj lennie, különben piacot veszítünk, no de nem ekkorának!
És ha némileg feljebb mennek a bérek (mert ez viszont elengedhetetlen egy aránylag normális életvitelhez), akkor abból következően több a levonás is, na azt kellene némileg józanabbul csoportosítani, mert az egy vicc, hogy a bruttó bér 4%-a (legalábbis ez az utolsó álatlam ismert adat) megy közvetlenül az egészségügybe.

Csakhogy ezek az agyatlanok úgy játszanak a pénzemmel, mintha az övék lenne. Jé! És tényleg az övék:(
És igen, az eü. csak viszi a pénzt. De ezek a gyökerek azt nem látják be, hogy minél szarabb a dolgozó általános állapota, annál kevésbé fogható munkára, tehát kevesebbet termel. Amit gyógyszerre költ, nem kompenzálja a kieső kereset bérvonzatát, amit egyébként pedig beszed az állam.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 17:14:43

@sas70:

"és ez gyorsabb betegellátást eredményez, mert nem egy ápolónak kell 100 beteget ellátni, ez pedig hatékonyság javulást eredményez, ami áttételesen kevesebb költség."

Ebben tévedsz. Mitől lenne kevesebb költség, ha két minimálbér+50 ezres ápoló lát el 100 beteget, nem pedig egy minimálbéres?

Ha csak egy minimálbéres ápolód van, akkor persze rosszabb ellátást kapnak a betegek, de ez nem jelent a kórháznak vagy az államnak plusz költséget. Megtakarítást viszont igen.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.09. 22:56:11

@Kovacs Nocraft Jozsefne: A szakmai sürgősségi ha ártyázik, az jó, mert nincs életveszély.
Felesleges pénz meg van. Nézz körbe! Stadion, TAO, kiskutyafüle. Csak a jónép van leszarva ezer éve.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.09. 22:57:20

@Katemi: OK, én kivárom a sorom, ha 1-2 óra, semmi gond. De amikor fél nap!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.09. 23:33:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ja, csak az állam azért van, hogy nekünk jó legyen. Ezt sokan hajlamosak elfelejteni, pedig majd' 50% sápnál már illene jónak lennie.

she_wolf 2017.06.10. 03:21:21

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Az áttételes költség valóban kevesebb lesz, és pont a hatékonyság miatt, tehát igazat beszél:)
Vonj ki egy nővért az egyenletből és dolgozzon kettő helyett egy, minimálbérért.
Az, hogy egy ember nem tud dupla mennyiségű munkát elvégezni, egyértelmű.
A beteg rosszabb ellátása nem csak a betegnek hanem az intézménynek is + pénzébe kerül, tehát amit megspórolna az intézmény egy munkaerő mellőzésével, azt akár többszörörsen is ki kell gazdálkodnia akkor, amikor ugyanaz a beteg a mindenféle szövődményével, fertőzésével, ezekből adódóan esetleg az eredeti betegsége súlyosbodásával majd rendre visszakerül ugyanoda.
Nem véletlenül határoznak meg minimális létszámot, ami alá csúszva az osztályokat bezárják, áthelyezik.

Szóval nagy kérdés, hogy az egészségügyi személyzet létszámának egészséget, életet, zavartalan ellátást veszélyeztető szintre redukálása pénzt spórol meg, vagy megtakarítáást jelent...

she_wolf 2017.06.10. 03:47:50

@ColT:
Nyugi, a sürgősségi nem kártyázik, mert az emberek minden hajfájással odamennek, ti. ott kötelesek ellátni, és és nem az van, mint a háziorvosnál, hogy beutáló szakorvoshoz, akinél ki tudja, van-e várólista, és ha igen, az mekkora.
Sürgősségin az van, hogy bemégy, és kb 600 vizsgálatra elküldenek 10-12 óra alatt (húúúú mennyit kell arra is várni asztaaa....), kihirdetik, hogy next time háziorvos, aki el fogja küldeni gasztrora/belgyógyra/sebészhez/nájrológushoz, töktudja, mesmeg itten van a recept dokumentációval, diagnózissal, mehetsz Isten hírével.
És ez csak egy napodba került.
Még ha 24 óra is, jobban jársz, mintha a 600 hely mindegyikére külön-külön kellene idpontot kérned. Csak a gyökkettők azt nem hajlandóak tudomásul venni, hogy a sürgősségi nem ezért van.
Nem hivatkoztam volna most ilyesmire, ha nem olvasom/hallom rendszeresen, hogy "majd elmegyek a sürgősségire ha nem bírom, mert ott KÖTELESEK ellátni":(
A sürgősségit indokolatlanul igénybe vevőknek simán kiszámláznám az ellátás költségét. Mindjárt nem lennének tömött sosok, és többórás kínlódások.
(Csak hogy az én szám is véres legyen már egy kicsit.)

Úgyhogy túró van ott, nem zsugaparti.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 09:01:04

@she_wolf:

"A beteg rosszabb ellátása nem csak a betegnek hanem az intézménynek is + pénzébe kerül, tehát amit megspórolna az intézmény egy munkaerő mellőzésével, azt akár többszörörsen is ki kell gazdálkodnia akkor, amikor ugyanaz a beteg a mindenféle szövődményével, fertőzésével, ezekből adódóan esetleg az eredeti betegsége súlyosbodásával majd rendre visszakerül ugyanoda. "

Ez jól hangzik, de sajnos tévedés. Másfél éve voltam kórházban, láttam, hogyan megy ez. A nővér nem törődik a beteggel, csak a feltétlenül szükséges ellátást végzi el, de azt elvégzi. Aztán a hozzátartozók csinálnak meg minden egyebet. Szóval a szövődményeket azért elkerülik, ez biztos. Persze ilyenek mindig előfordulnak, de nem a nővérhiány miatt.

Akinek nincs gyakori látogatója, az akár meg is halhat. A két hét alatt, amíg ott voltam, két beteg halt meg így. Az egyik betegnek nyelési problémái voltak, a másikról nem tudom, miért nem tudott enni, mindegy is. A nővér minden alkalommal eléjük tette a reggelit, ebédet, vacsorát, majd az edénybegyűjtő néni kb. egy órával később elvitte az érintetlen ételt. Az orvosok minden nap látták a betegeket, de egyik sem kérdezett rá, esznek-e rendesen, a nővérek meg nem szóltak erről. Tizenkét nap elteltével - mialatt a két beteg egy falatot sem evett, és ezt szó szerint értsd, ott voltam, láttam! - derenghetett valami az egyik orvosnak, mert az orrukon át szondát vezettek be nekik és azon át megetették őket. Sajnos késő volt, az egyik beteg másnap reggel meghalt, a másik két nappal később.

Hogy még jobban megdöbbenj: Az egyik meghalt beteg egy igazán jó karban lévő, korához képest (82 év) bikaerős, nagydarab, de nem kövér, hanem izmos férfi volt, aki elesett otthon és ettől iszonyő derékfájdalmai voltak. Semmije nem tört el, csak a dereka fájt szörnyen, Ezért betették a gasztroenterológiára (!!!), neurológus nem is látta. És így kellett meghalnia, gyakorlatilag éhen és szomjan halt a kórházban. (Inni azért tudott nagy nehezen, de napi 2-3 decit ha ivott. Infúziós folyadékpótlást nem kapott.)

Ám ebből az államnak megtakarítása keletkezett. Egyrészt a kevesebb nővér kevesebb bérköltség, másrészt a meghalt betegeket már nem kell kezelni, nem foglalnak ágyat, nem kérnek gyógyszert, sőt nyugdíjat sem kell már fizetni nekik. Tiszta megtakarítás.

Ez természetesen embertelen és nagyon cinikus hozzáálás, nehogy azt hidd, hogy ezt védem. Csak azt akarom mondani, hogy ezzel az állam nem kevés pénzt takarít meg.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 09:05:22

Még valami: Az eset az ország egyik legfelkapottabb üdülőhelyének a kórházában történt. Vajon mi lehet máshol?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.10. 12:21:11

@she_wolf: Ebben is van valami. Mondjuk amikor én legutóbb voltam ilyenen (műtét utáni kötözgetés) akkor a sürgősségi és az ambulancia helyből egyben volt + ugyanaz a doki volt a sebészetre is (jó mondjuk ez hétvége).

she_wolf 2017.06.10. 18:03:55

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem vagyok meglepődve, mert amit írtál, nem egyedi eset. Sajnos:(
A hozzászólásodat elolvasva és a magam tapasztalatait hozzátéve akkor viszont még inkább háborgok, hogy mit mernek maguknak megengedni azok, akiknek lehetőségük lenne ezen változtatni!
Annyira fillérbaszó nem lehet egy ember, hogy a beteg korától és betegségétől függetlenül eltekintsen attól, hogy potenciális hullajelölt legyen bárki/mindenki, aki kórházba kerül.
De ha igazán görény akarok lenni, akkor inkább azt kérdezem meg, hogy amikor szarik a társadalmat alkotó emberek egészségére, relatív jólétére, akkor nem a szavazatai elvesztését kockáztatja?
Vagy eddig már nem bír előre gondolkodni? Bocs, költői kérdés volt.

De visszatérve a fő csapásirányra: ha mínuszolják a nővérek létszámát megtakarítási célból, akkor a hiányos ellátás miatt legyengült fizikumú embereket emittálnak, akiket majd viszont otthon kell roborálni, amihez ember kell. Az ember pedig a legtöbb esetben valamely munkából kiesni kényszerülő családtag (mert a bejárós nővért, szociális gondozót kevesen tudják megfizetni). Tehát a mínuszolt nővéri létszám azt eredményezi, hogy időszakosan eggyel kevesebb határozatlan idejű befizető "generálódik", akinek ráadásul még esetleg ápolási díjat is meg lehet állapítani, támogatásokat vehet fel gondozói jogosultsággal. Tehát kiadása keletkezik (de egyébként pedig nem, mert nem a saját zsebéből fizeti ki, hanem a Te adódból, és az enyémből).
Ez vonatkozik azon betegek körére, akik már a koruk okán betegeskednek ilyen-olyan krónikus és/vagy mozgásszervi bajokkal.

De ez csak egy szelete annak, ami miatt többletkiadás keletkezik a csökkentett nővérlétszám következtében. A másik szelet az, amit korábban írtam. Amikor bemégy egy "rutin" kisműtétre, és aztán évekig boldogítod ugyanazokat az embereket a korábbi beavatkozással összefüggésben lévő egyéb kórságaid miatt.
Mert ők megtakarítanak! Nem baj, spóroljanak, legyen úgy! Amit megspórolnak, azon vásároljanak elegendő mennyiségű és minőségű, kellő hatékonyságú tisztítószereket, hogy pl. a kórházi fertőzések ne szedjenek ártatlan áldozatokat.
Lenne még javaslatom, hogy az eü.-n belül mire lehetne költeni azt a pénzt, amit nem bérekre fordítanak.

she_wolf 2017.06.10. 18:18:24

@ColT:
Esete válogatja. Egy rendszeres átkötözést megkövetelő sebgyógyulásnak nem mondhatod azt, hogy nyugi, most szombat van, majd hétfőn megcsinál a doki a rendelőben:)
Azokról beszélek, akik: "fájt már vasárnap este is, meg hánytam is, de hát csütörtök este már tényleg nem bírtam tovább és a film után mentőt hívtam, ami nem jött, így a két szép virgácsomon behaldokoltam magam a sörgősségire, hogy csináljanak valamit és 8 óra ide-oda küldözgetés után kiderült, hogy a bélrendszerem nem kompatibilis a disznósajttal, és ezért hánytam, mint a lakodalmas kutya" De jól megkínoztak a rohadékok, jaaaj, hogyénmitszenvedtem...)!
Meg az egyéb kategória, amiket most inkább nem sorolnék, jobb a békesség alapon:)
süti beállítások módosítása