A valódi viták otthona

Nem kell csodálkozni azon, hogy a Fidesz Farkas Flóriánnal fog össze

2017. június 20. - baum

0_3.jpgIlletve bűnbandájával, a közpénzeltüntető Lungo Drommal. Ezek a szervezetek már jól kitanulták a pénzek elsíbolásának módját, ismerik egymást, ismerik egymás vezetőinek stiklijeit, szóval miért is ne működnének együtt?


Két dolgot fontos ebből a történetből kiemelni. Az egyik, hogy a Fidesz nem fogja az út szélén hagyni a szövetségesét de ezért biztosan megkéri, kérte az árát. Azt egyszerűen nem teheti meg a kormánypárt, hogy valamelyik szövetségese, harcostársa kezét elengedje, mert az rémisztő jel lenne a többi szövetségesnek! Nem védünk meg! De ha tűzön-vízen kitart a Fidesz illetve maga Orbán Viktor akkor az világos üzenet – lophattok, csalhattok, sikkaszthattok, ezeket könyvelési trükkökkel fedhetitek el, nem lesz bajotok, megvédünk! De persze pénteken a plakáttörvényről szavazni ildomos lenne és hát illene befizetni a pártkasszába is, ugye.


A másik dolog pedig az, hogy ezzel a hozzáállással a Fidesz pont a kirakatba emelt cigánypolitikáját, felzárkóztató politikáját köpi szembe. Ez mondjuk nem újdonság, mert egyik kitűnő politikusi erény a kommunikációs panelekkel való probléma-eltakarás a Fidesznél, de Farkas Flórián ismét helyzetbe hozásával csak a hazai cigányság nyomorát betonozza továbbra is a Fidesz. Az, hogy köztudottan másfélmillliárd forintos bűncselekmény miatt nyomoznak Farka Flórián ügyében kevesebbet jelent a mérlegen, mint azt hogy esetleg leváltásával egy másik – kontrollálhatatlan csapat venné át a hatalmat és esetleg kiseprűzné az előző vezetés mocskát… Nos akkor inkább rohadjon minden tovább. Pedig ha az elején (mikor még az LMP megpendítette ezt az egész Farkas-botrányt) szépen elengedik Farkas kezét nem lenne ekkora égés.


Azzal, hogy a Fidesz bevédi a Lungo Dromot, de legalábbis zöld utat ad Farkas Flóriánnak és szövetségesi kezet nyújt neki az a pozícióban lévő hard-core fideszeseknek tiszta üzenet, de vajon alacsonyabb szinteken ezt hogyan magyarázza el a Fidesz? Azzal, hogy ennyire védik az utolsó pillanatokig – amíg a bíróság ki nem mondja az ítéletet , hisz mindig erre hivatkoznak hasonló esetekben – már biztosra vehetjük, hogy valami oltári nagy disznóságot rejtegetnek.

 

Csarnó Ákos

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7912608023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.