A valódi viták otthona

Reflektor

Köszi, vizes VB! 3,4 milliárd megnyitóünnepségre, 0 forint köztéri mosdóra

2017. július 07. - baum

utcai-wc-holland.jpeg

3,4 milliárd forintba kerül a vizes világbajnokság megnyitóünnepsége. Ez tán kicsit drága egy olyan két órás programra, melynek valódi értelme nehezen értelmezhető. Tudjátok arról a giccsbe hajló ún. „kultúreseményről” van szó, melyet minden nagy világjáték elején tartanak kötelezően, és amibe igyekeznek belesűríteni minimum két évnyi Eurovíziós dalfesztivál életérzést.

 

3,4 milliárd forint nem kevés pénz, igaz nem is sok; ha a Magyarországon jegyzett 3,5 millió a szegénységi küszöb alatt élő ember között elosztanánk, akkor például 971 forintot tudnánk adni mindegyikőjüknek. 971 forintból egy szegényebb négytagú család akár kétszer is főz ebédet. De hagyjuk a populizmus csábító léhaságát és vessünk pillantást egy valódi és életszagúbb lehetőségre. Ebből a pénzből bármelyik fideszes országgyűlési képviselő építhetne magának egy kisebb stadiont a kert végibe.

Vagy ha már ennyi pénzt elköltünk egy világbajnokságra, akkor beleférnének olyan fejlesztések, amik régóta nem megoldott problémákra adnak értelmes válaszokat. Például a fővárosban minimálisan sem megoldott a köztéri mosdók helyzete. Lehet, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de azt gondolom, hogy egy világvárosnak biztosítania kell a kulturált és ingyenes lehetőségét az ilyetén emberi szükségleteknek is.

 

A vizes VB kapcsán a Margitszigeten mintegy 10 milliárd forintban költöttek. Többek közt újracsatornázták a szigetet. Adja magát az ötlet, hogy ennek kapcsán telepítsenek ingyenes köztéri mosdókat. A Margitsziget olyan rekreációs övezet, ahol napi szinten rengeteg ember fordul meg kifejezetten a pihentető lelazulás céljából. Igazán megérdemelnék, hogy a főváros akár önmagában, akár az állammal összefogva biztosítsa nekik az ingyenes és kulturált higiénés viszonyokat.

 

Ikotity István, az LMP képviselőjében is felmerült a kérdés, hát a fővárosi önkormányzathoz fordult, hogy van-e esély az ingyenes köztéri mosdók telepítésére a Margitszigeten a vizes világbajnokság költései kapcsán. Kapnak-e vissza valamit az adózók a pénzükből? A választ Sáradi Kálmánné dr, a főjegyző küldte, ahol kifejtette, hogy a nagy fenét lesz itt ingyen-wc.

10_1.jpg

 

Fizetős az viszont lesz. Nem történik semmi más, mint ami szokott általában: beszedik az adódat. Abból építenek mosdót. Ha bemész, akkor fizetsz megint. Valaki duplán is jól jár. Kivéve téged, aki duplán rosszul.

 

Persze lehet azt mondani, hogy minek itt pattogni, a szolgáltatást fent kell tartani, és ez pénz, még jó, hogy fizetni kell érte. Igen ám, de mi lett volna akkor, ha a vizes vb megnyitóját megcsinálják 1 milliárdból, ami még így sem olcsó, és a fennmaradó 2,4 milliárdból meg fenntartják az alapszolgáltatásokat, mint például a köztéri mosdók ingyenességét? Nyilván csoda.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr612647491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dtibor 2017.07.07. 19:10:05

Ettől az egésztől besz.runk, behu.gyozunk.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.08. 12:17:40

Mást nem lehet várni ettől a sportmániás csőcseléktől, amelyiknek a csak a hivatásos sportra költő és minden mást ellopó kormány a legszimpatikusabb...

röf 2017.07.08. 18:27:08

Ostobák.
A szocikormányoknak mennyi pénze lett volna egy vizes VB-re?
Egy lavór 800 Ft, nyolc teknő tízezer, dobogónak meg a szomszéd építkezésen a majteros állvány......

nemecsekerno_007 2017.07.08. 18:45:56

Jajj, már megint rákezdték a sirató asszonyok.

Gyorgy Nagy 2017.07.08. 19:12:36

A RÁK EGYEMEG aki kitalálta engedte ez a felesleges pénz pocsékolást (de még az unokája családját is ) .Ha van isten az idöjárás elmossa ezt a egész SZART . Mind a Soros plakátokat is ! ( plakâtok 5 milliárd forintba kerültek a mi adonkbòl ) A bánya jâradékbol ( nyereségböl fizesség )!

Le Orme 2 2017.07.08. 20:09:16

Hazugság, mi kerülne 3,4 milliárd forintba egy megnyitón? Csak néhány millióba kerül, de azt is sokallom.

Stenonis 2017.07.08. 20:30:41

Az a legdurvább, hogy sem az Eurosport nem adja, sem az amerikai NBC Sports sem adja a megnyitót...

Csillagszemű Juhász 2017.07.08. 23:54:40

Sose volt ez 3,4 milliard, csak papiron. Valami fidesz majom johetne es megvedhetne ezt a sztorit. Nem ilyen rof fele bolond, akinek ennyi az ervelese. Valaki olyan, aki leirja, hogy ez tok franko, realis, ertelmes koltekezes es termeszetesen hosszu tavon meg remek befektetes is.

ROLEXLACI megvéd minket a gazdagoktól 2017.07.08. 23:54:52

"3,4 milliárd forintba kerül a vizes világbajnokság megnyitóünnepsége"

Szornyu borzalom, mar megint az orszag erdekeben koltik az emberek penzet.

Pedig ebbol inkabb kifizethetnek az illegalis bevandorloknak alanyi jogon jaro 80 millio forintot.
De az orbanrezsimben inkabb elbasszak hulyesegekre.

2017.07.09. 00:14:21

Remélem világszintű geci nagy égés lesz ez az egész kibaszott vizes ökörség, hogy ha már ilyen sokba fájt nekünk a semmi, legalább azok a seggek pironkodhatnának kicsit, akik ezt a mérhetetlen pénzt elköltötték a nagybetűs semmire.

2017.07.09. 00:17:33

@ROLE-ésXLACI megvéd minket a gazdagoktól: esetleg az is lehetne, hogy nem a vizes szarra, _és_ nem is a migrikre költik, hanem esetleg értelmes dolgokra, amik a tök átlag magyar ember boldogulását segítik? Például ha ezt az egész 140 milliárdot belebaszták volna az egészségügybe, azzal a címszóval, hogy nekünk a magyar ember egészsége fontosabb, mint egy igazából full érdektelen kéthetes sportesemény, akkor én mondanám, hogy szobrot ennek a Viktornak, mert fasza csávó.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.09. 06:55:42

S a lélegeztetőgépekkel mi lesz? Mi van, már lélegezni se akar senki???

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.07.09. 08:26:53

@MaxVal BircaMan HJCD:

ahogy züllik a rezsim, úgy züllenek a birka kommentelők is mentálisan.

Csörgheő Csuli kedveli ezt.
csak idén, csak erre a két hülyeségre (Soros-plakáterdő, Vizes VB megnyitó) elbasztak 10 milliárdot. ebből például tényleg lehetett volna venni pár lélegeztetőgépet. vagy az összes kórházat kifesteni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.09. 08:41:33

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ha ballib lenne a kormány, lelkendeznél, mekkora elismerés az országnak, hogy vb lehet itt. S kódolt antiszemitizmusnak mondanád az ellenvéleményt.

Paróczai 2017.07.10. 14:53:15

Az "írásból", amit jó megközelítéssel sem lehet értelmesnek mondani, szinte süt a demagógia! Először a mélyszegények ebéjével példálózik a "szerző", hergelve az olvasót, majd a Fideszen rúg egyet, mert ez olyan trendi. Végül pedig az ingyen WC ötlete jött össze és láss gonoszt, a főjegyző levele kerül elő, ami egyébként korrekt módon, a törvényre támaszkodva a szájába rágja, hogy nincs ingyen ebéd, ingyen ital, ingyen WC.

Fokozzuk már a mostoha egészségüggyel, az orvoshiánnyal és az átlagon aluli napraforgó terméssel!
Szóval, ha azt akarjátok, hogy a Fidesznek ne 2/3, hanem 4/5 legyen, írogassatok csak ilyen marhaságokat!
süti beállítások módosítása