A valódi viták otthona

Reflektor

A gusztustalansági verseny mai győztese: a Fidelitas

2017. szeptember 07. - baum

fidelitas.jpg

A magyar kormány elvesztette a kvótapert az Európai Unióval szemben. A vereséggel minden bizonnyal számoltak, sőt nem lenne meglepő az sem, hogy kifejezetten betervezték előre. A Fidesznek úgy kellett ez, mint egy falat kenyér. A migránsvonat épp lassulóban van, a hisztériakeltés ugyan elérte célját, és szerencsére mostanra a magyar emberek nagy része nem megismerni akarja az idegent, tolerálni, elfogadni, megérteni, hanem retteg és fél tőlük, és ebből fakadóan gyűlöl is mindenkit. Szóval ez a része remekül működik a dolgoknak, viszont a csúcsra nem elég felérni, ott is kell maradni.

 

A gyűlölet permanens fenntartásához kiváló ürügyet biztosít az Európai Bíróság döntése. Porcukorbajszú Árpád nem is tétlenkedett túl soká, az ítéletet követően 100 százalékos energiával indult be a propagandagépezet. Szijjártó Péter keletinyitás- és letelepedésikötvénybizniszfelelős miniszter nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, ahol kiadta az ukázt: a csata most kezdődik. Persze hozzátette, hogy Magyarország, úgy is mint keresztény gyökerű ország, nem fog semmilyen migránst befogadni. Igaz, hogy nem illegális határátlépőkről, hanem 1294 ellenőrzött menekültről szólt az Európai Bíróság döntése, de a gyűlölet karmestere, Orbán Viktor őket sem akarja látni birodalmában.

img_20170907_114057.jpgTehát az új szlogen a csata most kezdődik lesz. Ma reggelre el is árasztotta a propagandamédiát az üzenet. Ahogy látható a Magyar Hírlap egy az egyben, a Magyar Idők pedig kicsit módosítva hozta óriási betűvel címlapon azt. Bármiben lefogadom, hogy még szeptemberben plakátkampányt indít a Rogán-féle propagandaminisztérium, úgy 5 milliárd forint értékben, melynek keretében felvilágosítják a magyar népet, hogy csata van. Már megint.

 

A nap nyertese egyértelműen a Fidelitas. Az ifjú komcsik az alábbi képet rakták ki a hivatalos Facebook-oldalukra. Az hagyján, hogy a fotó felveti az uszítás gyanúját, a szörnyű az, hogy a hangulata és üzenete milyen jövőt sejtet.

fidelitas.jpg

 

Nuszbaum Tibor

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7912809662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZX 2017.09.08. 09:12:22

Ennyit ért el a kormány a hisztériakeltéssel. Már attól is rettegnek egyesek, ha meglátnak egy, azaz 1 darab KÜLFÖLDIT a faluban. Szánalmas.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 09:18:52

Régebben azt mantrázták a ballib bérbloggerek, és újságok hogy nincs is kvóta (a szavazás elött).
Aztán azt hogy nincs is Soros terv.

Ma már azt, hogy a 2015 év végiig érkezett migárnsok közül a ránk eső 2194 nem okoz gondot. HOgy az utána érkezettek hányan vannak, arról kussolnak.

A Soros tervről az index címlapon számol be, igaz minden mondatát fél oldalonn keresztül magyarázzák, azaz teszik emészthetővé a nagyközönség számára.

Előbb-utóbb minden agyhalott be fogja látni.
A kérdésben a Fidesznek van igaza.

És nem pártpolitikai hanem túlélési szempontok alapján.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 09:22:05

@Komodoi23:

A szokásos ballin migráns seggnyalás.

Persze máig nem mondta meg egyikük se milyen hasznot hozna a migránsok befogadása, hisz nincs ilyen.
Szenved velük mindenki ahová mentek.
80-90% nem állt munkába, nem tanul nyelveket, szarik az EU-s normára, és követeli magának a segélyt a lakást. Egy kisebb részük nőket erőszakol és robbangat.

Mi a fasznak ragaszkodnak ezekhez a ballibek rejtély. Csak mert Soros azt mondta ?

midnight coder 2017.09.08. 09:22:32

@DocBulywood: Határvédelem. Afrika az afrikaiké. Ok. De Európa nem.

magyarparaszt 2017.09.08. 09:22:46

Nehezen bírom elképzelni, hogy egy ilyen "maxwall birca... akármilyen ruszkibérenc köcsög" bármikor is bele merne nézni a tükörbe. Ahogy azt sem tudom elképzeli, hogy a csuti döbrögi ne szúrja majd hátba minden követőjét, amikor érdekei majd úgy kívánják, hiszen azt is hátba szúrta, aki etette.

ZX 2017.09.08. 09:22:54

@Aranyi Gábor: Hát te sem sokat tudsz erről a világról azt látom.

magyarparaszt 2017.09.08. 09:28:19

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ne magadból induljál ki, faszverőlgény! Azért, mert te lopsz, vagy mert nem tudod elképzelni az életedet erőszak nélkül, a többség békességet akar, ahogyan a menekültek is. A legnagyobb rejtély pedig az, hogy te mi a "faszt" (idézet tőled, csuti kokeró seggnyelója) keresel itt Európában? Mi a "fasznak" mérgezed itt a levegőt, nem elég neked, hogy pl: Vorkutában százezred döglődnek a nehézfémektől mérgeződve? Neked itt is hiányzik az ázsiai tempó? Takarodjál oda, te putyinista majomszar!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 09:39:10

@magyarparaszt:

Ne dőlj be a ballib hazugságoknak..

2016:
888.hu/article-otven-migranst-sikerult-eddig-munkaba-allitani-a-2-milliobol-nemetorszagban
Ötven migránst sikerült eddig munkába állítani a 2 millióból Németországban.
...
index.hu/gazdasag/2016/09/14/a_nemet_topcegek_szerint_a_menekultek_nem_keszek_a_munkara/
A Reuters hírügynökség felmérést végzett 30 német nagyvállalat körében, és azt találta, hogy ezek mindössze 63 menedékkérőt foglalkoztatnak, holott több mint egymillióan érkeztek az országba tavaly.

2017:
www.origo.hu/nagyvilag/20170621-a-menekultek-haromnegyedenek-5-ev-mulva-sem-lesz-munkaja.html
A bevándorlók háromnegyedének öt év múlva sem lesz munkája Németországban

----

Plussz:
www.hirado.hu/2017/08/01/lassan-minden-negyedik-nemet-migrans/
Tovább nőtt tavaly Németországban az úgynevezett migrációs hátterű lakosság aránya, 2016-ban 22,5 százalék tartozott ebbe a kategóriába a szövetségi statisztikai hivatal kedden közzétett adatai szerint

----

RIP Németország

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 09:41:15

@magyarparaszt:

Hiába rinyálasz.. A migránseggnyaló kis kedvenc elkúróid népszerűsége, ahogyan a magadfajta seggnyalóiké is, egyre csökken.

Netuddki. 2017.09.08. 10:04:36

A fidelitasos "nemnyilatkozom" hülyegyerekek ilyet képtelenek maguktól kitalálni. Megint leszóltak nekik a tolvajfidesztől, hogy mit kell csinálniuk.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.09.08. 10:18:20

Mao Csútung és az ő felböffentett szotyiszagú focikulturális fülkeforradalma... :)

Jakab.gipsz 2017.09.08. 10:25:15

Ne gorombáskodjatok egymással, felesleges idő pocséklás !

Azért mert.

És mi van akkor, ha Orbán Viktor miniszterelnök államfői intuíciója, (megérzése), helyes!
Éspedig azt a tényt, hogy a Soros-CEU filozófia, katasztrófába viszi az Európai Uniót, és az emberiséget, feltevést, kétségbe vonhatatlanul, képesek vagyunk bebizonyítani.

Erre a bizonyítási procedúrára, (minden részletre kiterjedő), bizonyításra, a magyar-tudományfilozófia készen áll.

DFK 2017.09.08. 10:28:32

Inkább legyen fegyveres határvédelem, mint a belvárosban teherautós merénylet.

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2017.09.08. 10:30:59

"a magyar emberek nagy része nem megismerni akarja az idegent, tolerálni, elfogadni, megérteni" PONT.
És ezt nem kéne a rohadt ballibsi faszoknak elfogadniuk?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.09.08. 10:39:45

Ha olyan gaszagyerekek a migrantok....minek őket szétosztani?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.09.08. 10:43:27

. A migránsvonat épp lassulóban van"
Valosagerzek nulla. A kerítés es jogi lepesek miatt nem tudnak jonni. De ne remnykedj....ez csak most kezodott. Es igen ez háború. Csak ahuje nem látja hogy a zoldhataron atgazolo majd kerítést rázó a határon áttörni akaró zombisereg nem esztergályosnak jotttek meg peknek.hanem eloskodni a fejlett szocialis rendszeren.

Cycmen 2017.09.08. 10:59:06

www.facebook.com/photo.php?fbid=122251108427668&set=a.105859373400175.1073741827.100019283385948&type=3&theater

Itten van ez a kép, én meg a posztolónak meg az itt kommentelő hazaáruló szutykoknak azt kívánom, hogy majd a kedves édesanyjuk, feleségük, leányuk vagy ők feltétlenül botoljanak bele a képen látható urakba és indulhat a rakenrollll! A jó édesanyátokat hülyék!

2017.09.08. 11:05:58

@Jakab.gipsz: még mindig nem tanultad meg a tudomány-filozófia fogalmát? Tudom, jól hangzik, de csak azt bizonyítod vele, hogy buta vagy. Nem vagy te fideszes?

2017.09.08. 11:18:01

@Cycmen: Ehhez hasonló képeket bármikor lehet készíteni szittya magyarokról is. A családon belüli erőszak, az asszonyverés, a gyerekverés, a vakkomondoron átesés, a tahóság, a részegen fetrengés is ősi magyar hagyomány és elő is fordul naponta ezerszámra. Olyannal fenyegetőzöl, amin csak nevetni lehet.

fénycsepp 2017.09.08. 11:20:46

Nem ertem, hogy miert foglalkoznak annyira ezzel a migransuggyel, miert hergelik a népet, ha jövőre úgyis megnyerik a választásokat.

telkoe 2017.09.08. 11:22:17

@citrix: Rákosi 60-ik szülinapjára kimagaslóan sok felajánlás és jókívánság érkezett, Csoóri Sándor szívhez szóló verset költött szeretett Vezére fényét kiemelve. Volt akkor is fidelitas, akkor ifjúkommunistáknak hívták őket.

Aztan teltek multak a dolgos hetkoznapok, az ifjukommunista bamba hulyegyerekbol megbizhato MSzMP elvtars lett. Ment is szepen a dolog amig ra nem dolt az ostoba kadarkommunista csocselekre a sajat hulyesege. Akkor gyorsan lett beloluk MSzP, amig kibirtak egymassal, utana kibujt a szetrohadt partbol a sok kis nagyondemokratikus bohocpartocska. Az ifjukommunista elvtarsak elfelejtettek a kommunista multjukat es elkezdtek eljatszani hogy ok igazabol halado baloldali ertelmiseg.

Ilyen hatterrel ertheto a hiszterikus sivalkodas ha magyar katonat lat a kivenhedt kadarkomcsi csocselek.

ZX 2017.09.08. 11:23:20

@FILTOL: Azzal ne foglalkozz de tényleg, hogy ezek az emberek otthon is dolgoztak, és a legtöbben törökországban is melóztak mielőtt eljöttek onnan.

Cycmen 2017.09.08. 11:26:45

@roli101: Amit felsoroltál létező esetek! Azt bizonyítják hogy van itt faszparaszt bőven veled együtt, nem kell több! A másik fele az, hogy itt élek, tehát tudom hogy az ilyen is azért van nálunk, mert a hozzád hasonlók egyből visítanak ha a csöveseket elkezdik gatyába rázni!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:29:57

@fénycsepp:

Mert a migráns kérdés az túlélési kérdés.

Azaz fontosabb mint holmi gazdasági kérdés, amiben az elkúróktól szintén nem nehéz produktívabb mutatókat produkálni.

Ahogy az ország muszlimokkal történő elárasztására vs kerítés kérdésben se nehéz dönteni.

A ballibeknek esélyük sincs. Bloggereik azért szenvednek ennyire.

ZX 2017.09.08. 11:31:33

@telkoe: Melyik pártban van a legtöbb exkomcsi? Valami dereng.. jaaa megvan, a Fideszben. Persze egyre inkább úgy tűnik, hogy az ex-et elhagyhatjuk.

Cycmen 2017.09.08. 11:31:56

@fénycsepp: Nem ertem, hogy miert foglalkoznak annyira ezzel a migransuggyel, miert hergelik a népet, ha jövőre úgyis megnyerik a választásokat.

Nem érted? Te sem érthetsz mindent mi? Azért aranyom, mert ez valós veszély és nem uszítás mint ahogy most próbálják a gyengébbekkel elhitetni! Ja, a terrorcselekmények (gázolások, robbantások) amiket a tévében látsz, nem valami hülye film részei, hanem a valóság! De te nem érted, úgyis megnyerték a választásokat!

telkoe 2017.09.08. 11:37:33

@ZX: Melyik part az MSzMp jogutodja? Ja megvan az MSzP.

Eleg szar erzes lehet hogy a regi elvtarsak egy resze meggazdagodott, a masik politikailag kinott marx es lenin hulyesegeibol az vegletesen ostoba maradek komcsi csocselek meg kerodzik a sztalini-kadari vonalon es magyarazza hogy ki a nagyobb halado ertelmisegi.

ZX 2017.09.08. 11:40:38

@telkoe: Teljesen mindegy, hogy az mszp a jogutód, ha az összes vén komcsi fasz átment a fideszbe. A fiatal demokaratákban hány fiatal és hány demokrata van? Bármennyire is utálom a maszopot azért el kell ismerni, hogy fiatalabbak és demokratábbak alkotják mint a maffiozók pártját.

telkoe 2017.09.08. 11:47:40

@ZX: Nem mndegy, csak éppen olyan ostoba vagy hogy ezt sem tudtad. Ha ennyire szimpatikus a kadárkomcsik utódpártja, lépj be hozzájuk, nagy szükségük van a hozzád hasonlóakra mert a régi kommer csőcselékük lassan kihal. De ja még baloldalibb kell, mehetsz a nagyondemokrata privatizációs rózsadombi kisztitkárnak tapsolni, oda is jól beillenél.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:49:10

@ZX:
Ez jó.. Az ÁVH útmotatásába manapság ezt a viccet löketik az MSZP-nél ?

Teszitek úgy, hogy eddig egy pufajkás 56-ban Nyugati térnél lövöldöző Horn nevűt, egy D-209 jelű KGB ellen küzdő hőst, és egy a Pécsi Dialógus csoportról spicliskedő Gyurcsányt sikerült eddig Miniszterelnöknek indítani, akinek az MSZMP KB szólt le a vizsgáira ?

:DD Vicces vagy.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:51:01

@telkoe:

Ezek tök hülyék.

Mit vársz egy kocsmi MSZP-stől ?
Persze hogy tagadja, hogy az MSZMP teljes tagságát és vagyonát ők örökölték..

Agybeteg munkásőrök identitásválsága a ZX félék marahsága csupán.

citrix 2017.09.08. 11:52:14

@telkoe: Ez annyira szép, megér egy szép rothadó narancsot. Kár hogy a fidesz kormányban nem egy és nem kettő levitézlett kádárista mszmp párttag lett nemzeti érzelmű nagyonmagyar jókatona. Egyébként a fideszből ha nem Orbán lenne a feje és tányérnyalói a végrehajtók akkor egy kifejezetten jó kormányzó párt lehetett volna akinek a tevékenysége nem a sorosozás hanem az ország irányítása lenne úgy hogy szinte nem is hallanánk róla. Egy becsületes, példamutató, az embereket élni hagyó párt. Orbánon múlt első sorban hogy egy nemzeti szocialista párt lett belőle.

ZX 2017.09.08. 11:54:18

@telkoe: Vagy funkcionális analfabéta vagy, vagy síkhülye vagy egy ócska fideszes geci, választhatsz. Jelen pillanatban te vagy az aki egy kisztitkárnak tapsikol. A kommer csőcselék mind bent ül a fideszben. Fáj az igazság mi, azért vergődsz.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:54:30

@ZX:

"demokratábbak alkotják"

Na ja.. A hís demokraták 2006.10.23-án tízezreket verettek beazonosíthatataln karhatalmistákkal, miközben akkor ellenzéki politikust "Mocskos Fideszes" felkiáltásokkal rugdostak ájulásig, majd másnap a parlamentben gúnyolódtak rajta.

B@szd meg a demokratáiddal együtt, azt amit te annak hívsz, szarházi !

Cycmen 2017.09.08. 11:54:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Ja! Az egyetlen nem vérkomcsi meg a libaiparban alkotott! Asszem a fő alkalmassági elvárás a maximális jellemtelenség, ezért szereti ZX kolléga annyira őket!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:55:55

@ZX:

Gyurcsánynak papírja van róla, hogy spicliskedett, és az MSZP KB szólt le a viszgáira.

Orbánnak meg papírja van róla, hogy a Gyurcsány féle spiclik lehallgató berendezést szereltek a lakására.

És ezen a magadfajta ÁVH-s tetvek hazugságai se tudnak már változtatni.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 11:58:17

@Cycmen:

Azt ne is jelölték. Jelölni csak őskomciskat bírt eddig az MSZP.

telkoe 2017.09.08. 11:58:43

@citrix: Milyen kár hogy a kedvenc baloldalad meg testületileg a kádárkomcsik jogutódjából bújt elő. Az még mindig mindig csak párszázalékos hülyegyerekpártocskákat és választási pofáraesést ér és azt hogy játszhatjátok az értelmiséget a Simicska úr (vagy már nektek elvtárs?) kegyelméből kiosztott médiafelületen.

Bobby Newmark 2017.09.08. 12:01:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mármint melyik tények? Hogy a késelős köcsögök jellemzően a csórók, a robbantósok meg a szórakozohelyet AKval halomba mészárlók meg jellemzően a jobban eleresztett, második-harmadik generációs bevándorló törölközőfejűek?

Ja, persze, tényleg mást mutat, ha a seggedben van a fejed.

Ez van, amikor visszanyal az, hogy a nyerészkedő maffiabandátok segget csinál a szájából a faszbarom propagandájával. Aztán ti meg itt izzadtok meg folyékonyan hazudtok, hogy kimagyarázzátok. Szánalmas.

2017.09.08. 12:01:07

@Cycmen: Nem azért veri a férfi a feleségét, mert a hozzám hasonlók visítanak. Azért veri, mert a hozzád hasonló mélymagyar keresztények szerint elfogadott, hogy az asszony nem ember, helye a konyhában és a szülőszobában. Mivel ez a hivatalos konzervatív-keresztény álláspont és a kormánymédia is ezt sugározza, ezért az egyszerű embereket senki se világosítja fel, hogy párszáz év eltelt a középkor óta és a kereszténység, mint káros, népnevelő idiótaság eléggé idejétmúlt a hétköznapi életben.

telkoe 2017.09.08. 12:03:24

@ZX: Szólnod kellene Lendvai Ildikó elvtársnéninek hogy cenzúráztassa ki hogy csúnyát mondtam az MSzP MSzMps komcsi csőcselékéről. Esetleg Bauer elvtársnak is.

ZX 2017.09.08. 12:07:37

@Ballib cenzúrázók réme 25: Neked meg papírod van róla, hogy fideszes seggnyaló van. Akkor mi van?

@telkoe: Pont leszarom a maszopot. Persze ez egy fideszes seggnyaló patkánynak úgysem jelent semmit. Itt mindenki sorosbérenc aki nem a tolvaj és hazaáruló vikikével ért egyet.

citrix 2017.09.08. 12:07:37

@telkoe: Nem az iskola mellé kellett volna járni akkor értelmesebben hozzá tudnál szólni. Ez kocsmai stílus, abból is a gyengébbik.

telkoe 2017.09.08. 12:12:36

@citrix: Ezek azok a tények amire a hozzád hasonló már érvelni nem tud, ezért megpróbál elbújni a haladó baloldali értelmiségi pózolgatás mögé. A Népszabadságnál már kevés volt ahhoz hogy megéljenek belőle, az indexen az új gazdának még pont elégséges.

telkoe 2017.09.08. 12:15:24

@ZX: Kicsit megzavarodhattál, mert az előbb még teljes felháborodottsággal védted őket. Ennyire kinos neked hogy a kommereket védted?

ZX 2017.09.08. 12:18:05

@telkoe: Mondom, hogy egy fasz vagy. Kit védtem és hol? Pont azt mondom, hogy akomcsikat utálom és a legtöbb komcsi a fideszben ül. Annyit mondtam csak, hogy az állítólagos jogutód demokratább a fiatal demokratáknál (akik igazából ma már öreg kommcsik).
áááá ne fáradj, azt hiszem te valójában olvasni sem tudsz, csak ideböfögsz valami ökörséget néha.

citrix 2017.09.08. 12:19:22

@telkoe: Sose voltam baloldali. Se mszmp tag szemben sok mai nemzeti érzelművel. Az Index új gazdái, elég vicces akkor gazdáról beszélni amikor a médiabirodalom 80%-a ma Mészáros Lőrinc és Vajna András tulajdona. Fáj az Index létezése? Hmm, olvasd az origot :-)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 12:20:16

@Bobby Newmark:

A tény tény marad: nem jellemző, hogy terroristák kötvényt vesznek, átmenve komolyabb ellenőrzéseken.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 12:20:53

@ZX:

"a legtöbb komcsi a fideszben ül"

Ballib mítosz. Ezerszer lett cáfolva.

ZX 2017.09.08. 12:22:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ezt biztos magától a bajuszos házmester lacitól tudod ugye?

telkoe 2017.09.08. 12:24:07

@ZX: Néha bedobok pár dolgot amire felpörögnek a hozzád hasonló balos hülyegyerekek. Az már csak vicces, ha kiderül hogy a hülyegyerekek a demokráciájába belefér egy komcsi cenzor vénasszony a pártvezetőségbe meg pár ÁVÓs pribék . De védd meg nyugodtan, ne hagyd a népszabadságból leselejtezett nagy öregeket egyedül erőlködni.

ZX 2017.09.08. 12:25:33

@telkoe: Tegnap is esett és Makó messze van Komárno-tól.

Paróczai 2017.09.08. 12:26:13

Nem tudom melyik szánalmasabb? A ballib vérlihegők, vagy a szerencsét cikkíró dilettáns ostobasága?

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 12:28:58

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Azt se nagyon értem mit kell ezen cáfolni.

Az MSZMP utódpártját MSZP-nek hívják és hívták akkor is, ami TAGSÁGOT és VAGYONT egyaránt örökölt.

A ballibek eddigi jelöltjei ennek megfelelően egy pufajkás, egy D-209 fedőjelű ügynök, és egy Pécsi Dialógus csoportról jelentgető spicli voltak.

2017.09.08. 12:31:21

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

A tény tény: A terroristák és a migránsok érdekei ellentétesek. Aki a jólét miatt jön és azért, hogy elfoglalja Európát, az nem terrorista. Európa elfoglalásában a terroristák a barátaink. A terrorista a tettével felhívja a figyelmet a migránsokra, - mert a sok idióta összemossa őket - és cselekvésre ösztönzi az embereket és a kormányokat, hogy törvényeket hozzanak a migráció ellen. Sajnálatos, hogy ezt kell kimondani, de minél több robbantás és halott lesz Európában, annál hamarabb történik valami a migráció ellen. A migráció elleni harcban csak akkor lehet sikeres Európa, ha összefog és egy egységként cselekszik. Amíg vannak különutas megoldások, mindenkinél okosabb miniszterelnökök, trójai falovak, addig vesztésre állunk.

Cycmen 2017.09.08. 12:32:56

@roli101: Azért veri, mert a hozzád hasonló mélymagyar keresztények szerint elfogadott, hogy az asszony nem ember, helye a konyhában és a szülőszobában.

Ellentétben veled, nálad az igazi nő leszbikus bölcsész aki elkísér téged, mint kis lelki társát amikor bőrtangában a pride-ra igyekszel, cserében te meg elmész vele egy gendervécé avatóra ahol állva tud pisálni tölcsér segítségével!

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 12:37:05

@Cycmen:

A nőkés férfiak elsöprő többsége egyetért azzal a felvetéssel, hogy a női princípum beteljesedése az anyasággal kezdődik.

Ezt a gondolatot forgatják ki a feminsita, gender szakos @roli01 féle idióta ballib egybites marhák.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 12:57:46

@ZX:

Nem, hanem a tényekből.

A Fidesz egyetlen alapítója, vezetője se volt MSZMP-tag. Míg az MSZP esetében az összes az volt.

2017.09.08. 12:58:02

@Cycmen: Most látszik a sötétség a fejetekben, mert fogalmad sincs, hogy én mit gondolok a nőkről és ezek szerint mások véleményéről sincs fogalmad.

Szerintem a normális vélemény az, hogy a nő ugyanolyan emberi lény, mint bármely férfi, ugyanannyi jog és kötelesség illeti. Szabad a véleménye és a gondolata. Szabadon eldöntheti, hogy vállal-e gyereket vagy nem. Ha leszbikus akar lenni, akkor az lesz.
Ennek melyik részével nem értesz egyet?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 13:00:55

@roli101:

Az igazi probléma nem is a terrorizmus, hanem a migráció.

Szeretnénk megőrizni identitásunkat, nem akarjuk azt megváltoztatni. A soknemzetiségúű, heterogén országok gyengék általában, s ha ideiglenesen nem is azok, számtalan szociális probklémájuk van. Mo. homogén állam a II. vh. óta, ezt felesleges lenne megváltoztatni.

2017.09.08. 13:02:31

@Ballib cenzúrázók réme 25: Egybites marhának nevezel engem? Te, akinek egy értelmes, önálló gondolata sincs? Hosszabban is kifejthetném, mi a gond veled, de hiába mondanám lassan, akkor se értenéd meg. A hiábavaló szócséplést pedig ne szeretem.

ZX 2017.09.08. 13:03:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Kövér patkány ugyan micsoda, ha nem mszmp-ből lett fityisz alapítótag?

2017.09.08. 13:08:37

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mondj néhány heterogén gyenge országot, ahol nem szeretnél élni és néhány homogén erős országot, ahol igen.

Mondok én is. Heterogén ország, ahol szeretnék helyiként élni: Németország, Nagy Britannia, USA, Svédország, Szingapúr, Thaiföld.
Homogén ország, ahol nem szeretnék élni: Kína, Észak-Korea, Nigéria, Mianmar.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.08. 13:18:25

@roli101:

Van az úgy, hogy az egybites marhát le egybites marházzák.
A ballib marhaságokat böfögöd vissza nulla igényességgel, és hazudsz.
Ezt nevezzük egybites marhának.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 13:29:54

@ZX:

Sose volt MSZMP-tag.

A Fidesz eredeti alapszabálya tiltotta az MSZMP-tagok belépését, ezért nem lett tag pl. Stumpf.

ZX 2017.09.08. 13:46:38

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Hát azért így is szép karrierje volt.

1986. február-szeptember között az Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa volt. 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjasként a közép-európai társadalmi mozgalmak kutatásával foglalkozott.

Zsoltbacsi 2017.09.08. 13:58:56

@roli101: Azért olyan apróságok ne zavarjanak, hogy a világ egyik leghomogénebb országa Japán. Tavaly összesen 20 (azaz húsz) "menekültet" fogadtak be, de azok is keresztények voltak (talán a fülöp szigetekről), muszlimokkal elvből szóba se állnak

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 14:25:10

@ZX:

"Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának segédmunkatársa"

Azaz a rendszer végén, amikor ennek már nem volt ideológiai tartalma. Amit az is mutat, hogy még a nem-párttag Kövér is dolgozhatott ott.

2017.09.08. 14:25:56

@Ballib cenzúrázók réme 25: Veled ellentétben nekem van saját tapasztalatom és véleményem. Ha neked ez nem tetszik, az a te bajod. Lehet, hogy nem mindent tudok helyesen, de legalább nekem nem fizetnek azért, hogy butaságokat százféle néven, minden lehetséges blogon kommenteljek. Én tiszteletben tartom a véleményedet, nem akarlak meggyőzni, hogy tévedsz. Elég baj az neked, hogyha tényleg ezeket gondolod. Ha pedig fizetnek érte, akkor remélem jó sokat, mert kevés pénzért én tenném nevetségessé magam.
Te miért nem tiszteled más véleményét? Miért gondolod, hogy nálad van a bölcsek köve? Miért gondolod, hogy te vagy az abszolút igazság tudója? Légyszíves ezekre a kérdésekre ne válaszolj, mert az igazságot valószínűleg nem fogod leírni, másra pedig nem vagyok kíváncsi.

2017.09.08. 14:27:40

@Zsoltbacsi: Nem zavar, hogy van olyan ország, ahol homogén és zárt a társadalom és ezért igencsak öregedőben és kihalófélben van.

2017.09.08. 14:52:50

Egy országban mérettől függetlenül mindig vannak olyan munkák, amikhez nem kell sok ész és viszonylag kevés fizetéssel jár. Ezen munkák elvégzésére több lehetősége van minden országnak. Saját állampolgáraiból a butákkal, tanulni nem akarókkal elvégezteti, robotokkal elvégezteti, máshonnan hív olcsó munkaerőt és azzal elvégezteti. Az utolsó esetnek ismert példája, amikor a németek beengedték a török vendégmunkásokat, hogy azok végezzék el a piszkos munkákat, amihez a németnek már nem fűlött a foga. Eközben a németek inkább tanultak és magasabb hozzáadott értékű munkákat végeztek. Vagy akár most az angliai, németországi magyarok jó része. A robotizálás vagy gépesítés drágább kezdőtőkét igényel, ezért csak gazdagabb országok teszik meg. Marad nekünk az első verzió, ami tulajdonképpen kicsit feudális viszonyokat okoz nálunk, hiszen a gazdag rétegnek muszáj tanulatlannak és szegénynek tartania a magyarok egy részét, hogy azok dolgozhassanak a utcaseprőként, közmunkásként, gyári összeszerelőként, kukásként, takarítóként stb. a gazdagok gyáraiban, gazdaságaiban, otthonaiban. És minél több magyar tanulatlan és szegény, annál kevésbé fejlődik a társadalom és az ország. Ezt a rendszert erősíti minden eszközzel a kormány, mert ez az érdeke. Érdeke, hogy a magyar népesség egy jelentős része ne is akarjon okosabb, tanultabb, ezáltal gazdagabb lenni. Ezért utálják a liberális demokráciát, mert ott biztosított bárki számára a felemelkedés a tanulás árán. Nálunk ismét csak a rokoni és párt kapcsolatok biztosítják a pozíciók elnyerésének lehetőségét. És az alkalmatlan emberek pozícióba helyezése mindig visszaveti a gazdasági egység működését és teljesítményét, azaz még rosszabbul jár az ország. Mondanám, hogy a gazdag országok, mint Németország, Szingapúr, Dubai, USA külföldi olcsó munkaerővel helyettesíti saját állampolgárait nagy gazdasági sikerrel, de ez istenkáromlás lenne, hiszen ezektől az országoktól "Magyarország jobban teljesít". Tehát vagy szegény, de szittyamagyar ország maradunk örökre vagy heterogén, de gazdag országgá válunk.

ZX 2017.09.08. 15:25:26

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Hiába mosdatod a szerecsent, a tettek magukért beszélnek. Redvás komcsi banda az egész fidesz.

ZX 2017.09.08. 16:05:51

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Amit mindenki. Kommunista szemlélet, kommunista gazdaságra berendezkedés (államosítások), kommunista propaganda. Persze a mai 21. századi átirattal. Persze ez csak addig működik, amíg a mocskos kapitalista EU önti a pénzt ide.

Zsoltbacsi 2017.09.08. 16:12:34

@ZX: Érdekes, a fidesz 98 es 02 között EU pénz nélkül is egészen jól muzsikált, az elkúrók meg EU pénz mellett is bedöntötték a gazdaságot...

A másik meg hogy ez csak a hazaárulók hülyesége, hogy "az állam rossz gazda", meg "majd a piac megoldja". Csak szólok, hogy nyugat EUban 20-30% közötti az állami tulajdon. Gyakorlatilag alig tudsz olyan európai világcéget mondani, amiben ne lenne valamilyen állami pénz: Airbus, DHL, EON, FIAT, BP (British Petrol),stb...

sinus67 2017.09.08. 16:13:00

@Brix:
Akinek van 300 ezer Eurója, annak nem kell letelepedési kötvényt vennie az európában való szabad utazgatáshoz. Ennyiért bármelyik utazási iroda a világon körbeutaztatja. Szabadon!

ZX 2017.09.08. 16:22:51

@Zsoltbacsi: Igen, jól muzsikált. Azt azért megnéztem volna mi történt volna ha narancskomcsik vezetik az országot 2008-ban. Gondolom a világválság körbekerülte volna pókhasat.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 16:26:52

@ZX:

Hol az államostíás, mikor az ország nyugati magánkézben van?

Hol a kommunista propaganda?

Zsoltbacsi 2017.09.08. 16:27:07

@ZX:

Nem ez a lényeg. Mindenkit érintett a válság csak az elkúró csótányod hangoztatta, hogy Nickelsdorfnál meg fog állni a határon :) Viszont, ha 2002ben marad a fidesz, akkor nem hagy le minket az egész régió, és van miből visszabukni 2008ban, pontosan úgy mint a szlovákoknak... És akkor nem lettünk volna ráutalva az IMF hitelre, mert akkor el tudta volna adni az állampapírt...
Sőt, valószínűleg a szlovákokkal együtt bevezettük volna az eurot is...

ZX 2017.09.08. 16:29:39

@Zsoltbacsi: Hát, azóta mindenki elkerült elkerült minket. És akkor már elkúró2 vezette az országot. Ne legyen szemernyi kétséged sem, ha újra lenne egy ugyanolyan válság, most is erősen szopóágon lennénk.

medium size devil 2017.09.08. 16:40:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Mit ertesz komcsi alatt?" - pl. teged.
Ugy hazudsz terelsz tagadsz mint a komcsik. KISZ titkarok alapitottak a Fideszt, vö. ezt a tenyt azzal amit irogatsz bunko balkani szlav.

Zsoltbacsi 2017.09.08. 16:40:13

@ZX: Ezt nem értem. Légyszives mondj egy régiós országot, ami 2010 után tartósan megelőzött bennünket! Es olyan adat legyen, ami mérhető, nem szubjektív. (Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy pl vállalati környezet: 3,8 pont) A maastrichti kritériumokból jöhet bármelyik adat például

ZX 2017.09.08. 16:47:55

@Zsoltbacsi: Egy főre jutó GDP arányában:

Lettország, Litvánia, Lengyelország. A románok is feljebb jöttek. Sajna az elkúró 1 miatt sok ország már korábban megelőzőtt, de az olló azóta csak nyílt, nem záródott.

Zsoltbacsi 2017.09.08. 16:58:34

@ZX: Kb hasonlóak hozzánk, és azért ne felejtsük el, hogy Orbánnak mennyi kamatot kellett fizetnie az államadósság után, amit a többieknek nem. Tudod, amit a "szakértő" elqró úgy vett fel, hogy Orbánnak kelljen visszafizetnie. A románok meg persze, hogy feljebb jöttek, mélyebbről sokkal könnyebb növekedni.

ZX 2017.09.08. 17:01:35

@Zsoltbacsi: Ugye mikor Orbán 2002-ben leköszönt még véletlenül sem ürítette ki az államkasszát? Ugyanolyan mocsok geci mindegyik. csak épp mi fizetjük meg.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 17:04:27

@medium size devil:

Aki KISZ-titkár volt, az komcsi? Akkor én nem lehet komcsi, mert sose voltam KISZ-titkár. Szóval most nem tudom mi a helyzet. Arra nem merek gondolni, hogy buta makákó vagy és össze-vissza halandzsázol...

Zsoltbacsi 2017.09.08. 17:20:08

@ZX: Nyilván kiürítette, nem is tudom miből tudott 100 napos programokat osztogatni.... Sőt, annyira szar helyzetben volt az államháztartás, hogy ő kampányolt 2006os euroval....

Zsoltbacsi 2017.09.08. 18:02:50

@ZX: Marmint a Megyo osztogatott, meg o igergetett eurot...

medium size devil 2017.09.08. 23:43:01

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: KISZ = Kommunista Ifjusagi Szovetseg. Jatszadozzal a lankadt kis pocsoddel ne ugass bele a felnottek dolgaba.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.09. 07:56:38

@medium size devil:

A KISZ a valóságban egy ifjúsági szervezet volt, az állam része. Egyes iskolákban kényszer volt belépni, másokban - elsősorban Bp-en - nem.

Azt ugye te se hiszed, hogy a KISZ-tagok egytől egyig lelkes komcsik voltak?

medium size devil 2017.09.09. 09:52:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

66-ban szuletett magyar allampolgar vagyok. De magyarazd el nekem Bulgariabol hogy mi volt a KISZ.
Nem egyes iskolakrol van szo es nem volt kotelezo KISZ titkarnak lenni te demagog fereg.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.09. 10:32:38

@medium size devil:

Én meg 67-ben és szintén magyar állampolgár.

Egy rakás iskolában még a 80-as években is kötelező volt a KISZ-tagság.

medium size devil 2017.09.09. 10:36:38

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: De nem a rakas iskolarol es nem a sima tagsagrol van szo hanem a kis faszszopo fideszesek kisz titkarsagarol. Itt ahol ok voltak ez kotelezo volt, ezt konkretan tudod?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.09. 11:09:17

@medium size devil:

Lényegtelen.

A haverok kiválasztottak valakit titkárnak. A legtöbb esetben ez csak teher volt. A hatalom nulla.

Nehogy már azt próbáld nekem előadni, hogy a KISZ- és párttitkárok voltak a rendszer alaposzlopai!

medium size devil 2017.09.09. 11:49:29

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Hova jartal kozepiskolaba birkabaszo, itt v. kulfoldon?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.10. 08:49:43

@medium size devil:

Mi a hazugság? A KISZ- és párttitkárok voltak a rendszer alaposzlopai? Egy KISZ-titkárnak csak nagyon nagy intézményekben volt hatalmas, ott se ő volt a főnök. A párttitkárok esetében a helyzet hasonló. A hatalom arra esetleg elég volt, hogy valamit elintézzen, pl. hamarabb kapjon telefonvonalat, de valódi hatalma nem volt.

Nekem volt MSZMP KB-tag rokonom is Kádár alatt, kiválóan ismerem a rendszert belülről is.
süti beállítások módosítása