A valódi viták otthona

Reflektor

Baloldalon emelik a tétet

2017. szeptember 25. - szénhidra

mszp.JPG

Nehéz lett volna megfejelni az Együtt akcióját ma reggel mégis sikerült a bravúr a szocialistáktól. Botka László, reménybeli szocialista miniszterelnök illetve Hiller István és Molnár Gyula olyan sajtótájékoztatót tartott ma reggel, hogy csak pislog minden valódi demokrata.

Megy a tolongás a Fidesztől balra helyezkedő pártok között, hogy miként történjen az indulás a 2018-as választáson. Most az MSZP illetve az Együtt próbálja megragadni a lehetőséget, hogy átvegyék a kezdeményezést az ellenzék ezen oldalán, miután Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltsége alaposan újraosztotta a lapokat az asztalon.

Juhász Péter tárgyalni hívja az általa már csak Új Pólusnak hívott fantom vélt tagjait: az LMP-t, a Momentumot és a Párbeszédet. Képtelen leszállni a kerékpárról, hogy egybeterelje ezeket az erőket. Igyekezete nyilván az eljelentéktelentődéstől való félelmen alapul. Az Új Pólus hangoztatása pedig azért is furcsa, mert 2013-ban maga volt az egyik első, aki egy hasonlót szanaszétvert Bajnai, Gyurcsány és az MSZP miatt. Mivel az Együtt lassan és folyamatosan egyre kisebbé válik, tényleg nem marad más csak a nagyotmondás. Ebbe a koreográfiába szépen illeszkedik a párt alapítványa által kimunkált választási eredmény-generátor ami kétségtlenül csúnya képet fest de jelenlegi illetve korábbi állapotokat tükröz (és nem mellesleg folyamatosan Új Pólusozik és nem nevez meg a vélt tagok közül egyet sem…)

A szocialisták meg bemutatták, hogy miképpen képzeli el a demokráciát – aminek a féltésében az élen járnak, legalábbis szavakban. Az a nagy terv, hogy mindenki mögéjük állhat csak be, DK-stúl, elempéstűl, mindenestül, majd utána ők adnak a nyári közvéleménykutatások eredményeiből összeszámolt arányok alapján képviselői helyeket, de úgy, hogy persze az 51% az övék. Mert hogy ők beviszik a parlamentbe a többieket.

Nem tudom milyen kávét ihattak reggel a sajtótájékoztató előtt, de elfeledkezhettek arról, hogy minimum két párt a szocikon kívül, a DK és az LMP bejutás küszöbén túl már az üvegplafonuk széttört cserepeit tapossák. A többi alakulat közül a Momo senkivel-soha a három mini alakulat meg hát izé, na.

Ezzel a tervvel több nagy baj is van. Az egyik, hogy a pár hónappal ezelőtti helyzetből akar kiindulni és nincs benne semmi rugalmasság, pedig a következő időszakban benne van egy alapos erőátrendeződés. Továbbá mi alapján raknák össze a listán a sorrendet? Hogy jönne ki a 51% és a 19% meg a 13% meg a többi? Egy szoci, egy dékás, egy szoci, egy elempés, egy szoci, még egy szoci, egy Momentum?

Szóval küszködés van és nyögve nyelés ugyani e két szervezet már érzékeli, hogy megfordíthatatlan folyamatok indultak meg a háttérben és még azelőtt szeretnének fogást találni rajta míg nem késő és amíg úgy gondolják, hogy tudnak.

Csarnó Ákos

(kép: mti.hu, Mohai Balázs)

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5912895240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.09.25. 16:13:37

"Az Új Pólus hangoztatása pedig azért is furcsa, mert 2013-ban maga volt az egyik első, aki egy hasonlót szanaszét vert Bajnai, Gyurcsány és az MSZP miatt."

Hogy mit csinált? Arra gondoltok, hogy levetette magát az Összefogás listáról, amikor Gyurcsány felkerült rá? És ezt pont egy LMP-s blog kéri rajta számon? Ne vicceljünk már...

Adam Gyenge 2017.09.25. 16:51:19

Engem Szigetvári Viktor 2010 előtti szerepvállalásánál kicsit jobban zavar Hadházy Ákos 2013 előtti szerepvállalása. Még akkor is tagja volt a Fidesznek, amikor már javában zajlott Orbán ámokfutása az új alaptörvénnyel, választási rendszerrel, felsőoktatási törvénnyel stb.

LKerekes 2017.09.25. 17:14:03

Engem az egész nem zavar. Valószínüleg senkit és semmit nem zavar ez a kabaré.

aaabbbccc 2017.09.25. 17:18:41

nagyottmondasban az LMP es Szel Bernadett azert magasan vezet
valoszinuleg az 5% sem lesz meg de azert mar arrol beszel, hogy levaltja Orbant

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.25. 18:39:45

"a DK és az LMP bejutás küszöbén túl"
Az LMP-nél most is rezeg a léc (mint eddig mindig) és a DK se tud egyéniben esélyes jelöltet felmutatni...

Andras J Fazekas 2017.09.25. 23:25:21

"csak pislog minden valódi demokrata"

A "valódi demokraták" magasról tesznek erre a magát ugyan pofátlanul "demokratának" felcímkéző, ám a demokráciát hírből sem ismerő bolsevista bagázsra.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.26. 12:08:26

Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltsége nem osztott újra semmit. Az LMP jó esetben kap 5 %-ot és bekerül.

Az Ellenálló 2017.09.26. 12:45:02

Csinálni kell kamupártot, le kell nyúlni a támogatást, saját magadra kell szavazni majd jóledvűen hazamenni, mert itt bizony úgyse fog semmi se változni.

Kivlov 2017.09.26. 13:13:23

édesmindegy.
a baloldali óvoda jövőre is csak statisztál. Hála a jó égnek. :D

Girhes Joe 2017.09.26. 13:20:10

Na most ha Dettike komolyan miniszterelnökjelöltnek tartja magát, akkor olyan erővel én is lehetek az. Lesz is egy darab szavazatom, hiszen megyek szavazni.

Most komolyan, miniszterelnök-jelölti vita Ovival, Vonával, Botkával, meg Szél(hámos) Dettivel? Hangya az elefántnak, hogy milyen hangosan dübörgünk? :D

Persze mindenki azt mond magáról, amit akar. De azért ugyan már ne gondoljuk ezt a lapok újraosztásának. Itt egyvalaki oszt lapot, az meg a Viktor.

SlemmerLaci 2017.09.26. 13:35:43

Az LMP-nek ennél már csak az tetszett volna kevésbé, ha Botka bejelenti, hogy Széll Bernadett mögé áll :-) Most komolyan: van bármi, ami az LMP-nek megfelel?

Girhes Joe 2017.09.26. 13:37:14

@SlemmerLaci:

Persze, a kétharmad, aztán Dettike írja az új alaptörvényt. Azt talán bevenné a kényes gyomruk.

ben2 2017.09.26. 14:33:17

"Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltsége alaposan újraosztotta a lapokat az asztalon"

He?

Amíg a Jobbik - nyíltan vagy burkoltan - nem lép be a csalamádékoalícióba, addig bármely ellenzéki politikus miniszterelnök-jelöltsége nem több protokoláris gesztusnál.
A lapok leosztása pedig marad a 2010-es (2014-es):
Teljes lakosságra nézve: 33% fidesz, 16% Jobbik, 16% ballib, 33% bizonytalan.
Szavazatra pedig: 60% Fidesz, 20% Jobbik, 20% ballib.
Minden ballib táboron belüli ütésváltás tehát legjobb esetben is csak a 15-20% ballib szavazatok errodálódását gyorsíthatja fel (értsd: ballib szavazók átáramlása a Jobbikhoz), Szél Bernadett indulása viszont még ebből a szempontból sem számít elmítésre méltó eseménynek.

Pop40 2017.09.26. 15:33:37

"miután Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltsége alaposan újraosztotta a lapokat az asztalon."

Nekem kifejezetten szimpi Szél Bernadett, és csak jót tenne az országnak, ha ő lenne a következő min elnök.
Ugyanakkor ez egy hülyeség, amit ír a szerző. SzB jelöltsége mit osztott újra? Az lmp-t jelenleg 3 és 5% közé mérik. Még ha torzít is a kvk, akkor is maximum a bejutás biztos, ép ésszel nem képzelheti senki, hogy SzB egyedül az lmp-vel a háta mögött elindulva miniszterelnök lesz.

"és az LMP bejutás küszöbén túl már az üvegplafonuk széttört cserepeit tapossák. "

Ez dettó, nem tudom, honnan szedte a szerző.
Jelenleg rohadtul nem biztos az lmp-nél még a bejutás (sem).

Összehordhat bárki bármit, az ellenzéknek teljeskörű összefogás nélkül nem fog menni.
Vagy mihamarabb felfogják ezt, vagy lehet készülődni 2022-re.

Pop40 2017.09.26. 15:39:36

@Girhes Joe:

Mo-nak egyetlen egypárti alkotmánya volt a rendszerváltás óta, és azt nem "Dettike" írta, hanem a vajda, meg a maffiája.

Pop40 2017.09.26. 15:41:33

@Pop40:

Ja, és természetesen jó szilárd alapokon áll, a fideszmaffia másfél milliónyi szektás majmán kívül a világon senki nem támogatja, így kell alkotmányt elfogadni egy tízmilliós országban. :D

Kukubenko 2017.09.26. 15:42:59

Az a fotó, az bizony pusztÍtó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.26. 15:50:47

"Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltsége alaposan újraosztotta a lapokat az asztalon"

Ez komoly?
süti beállítások módosítása