A valódi viták otthona

Az MSZP még soha nem volt ennyire csodálatos

2017. szeptember 27. - macska az úton

botka_1.jpg

Az MSZP még soha nem volt ennyire csodálatos, mint most, éppen a közelgő halála előtt. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy talán érdemes volna kicsit visszavenni az arcomból, gyorsan kiigazítom magam, valóban előfordulhat, hogy nem közeledik az a bizonyos halál, sőt, számos jel szerint már rég be is következett. Nem kell temetnem a Magyar Szocialista Pártot, rég megásták maguknak azt a sírt. Országmentő retorika ide vagy oda, rohamosan fogynak a szavazóik. Teszem hozzá: minden tisztelet a mellettük máig kitartóknak. Ez aztán az állóképesség!

Bizony, furcsa ez a szerda. Olyan nap, amikor már Kuncze Gábor egykori SZDSZ-es politikus is arról értekezik a Klubrádióban, hogy kérem szépen, nem annyira elegáns és hatékony tárgyalások helyett kész (és életképtelen) tervvel megszólítani az ellenzéket.

Mert lássuk be, valóban egész furcsa az az üzenet, hogy most már aztán fogjon össze mindenki a narancsos rezsim ellen, mert aki nem Botkát kiált, az orbánista. Egy ilyen fura héten talán felmerülhet még a legelvakultabb összefogáspártiban is, hogy a büdös francba lehet, hogy Fodor Gáboron kívül senki nem tartja jónak a Botka-víziót? Meg persze azon is el lehet gondolkodni, vajon Botka tényleg komolyan úgy képzelte, hogy ő aztán most majd jól belekényszerít mindenkit a maga táborába?

Az MSZP nagyvonalú ajánlatot tett. Mondta Botka. Nagyvonalút, hiszen bevisz hat pártot a Parlamentbe, plusz odaadja az MSZP listájának közel a felét. Ilyen visszautasíthatatlan ajánlatokat Tony Soprano is szokott tenni, azonban az mindenképp lényeges különbség, hogy mögötte ott állt a Család New Jersey-ben, míg Botka ma már elég nehezen tudna valóban erősnek látszani vagy annak láttatni a pártját. Így aztán a nagyvonalú ajánlat őszintesége és nagyvonalúsága minimum meglehetősén kérdéses.

Az MSZP tábora fogy. Második erőként még gyakran villogtak saját megkerülhetetlenségükkel az ellenzéki oldalon, aztán ahogyan a Jobbik kezdte beérni őket (sok-sok egykori MSZP-szavazót nyert el korábban a Jobbik, most pedig a mérsékelt fideszesek is szivárognak feléjük talán) változott a retorika, akkor már a demokratikus ellenzék legerősebbikeként aposztrofálták magukat.

Na de az összefogás „51 százalék nekünk, a többin a tietek” ajánlatán még az sem segít, hogy valóban vannak olyan formációk, akiknek a bejutás valódi esélyét (P, Együtt, Liberálisok) legfeljebb az jelentheti, ha ügyesen csimpaszkodnak rá valakire vagy valakikre, míg az LMP-re, a DK-ra és a Momentumra ez nem igaz.

A Botka-ultimátumra nem véletlenül volt heves ellenkezés a reakció. Az együttműködéseket kikényszeríteni nem szokás (lásd még NER), hogy finoman fogalmazzak. De amennyiben borítékolható volt az elutasítás, akkor mi a fenéért mentek fejjel a falnak? Talán komolyan gondolták? Talán ezt látták az utolsó reménynek? És miután mindenki (mínusz Fodor) nemet mondott, még rögtön a saját igazuk aláhúzására bedobtak egy friss adatot, hogy hátha majd ettől minden megváltozik? A Závecz Research hétfő este készített reprezentatív kutatása alapján ugyanis a megkérdezett 1000 ember 66 százaléka támogatná a Botka javasolta összefogást és mindössze 34 százalék nem. (A válaszadók pártpreferenciáit nem vizsgálták, szóval simán lehet, hogy sok kormánypárti is örömmel üdvözölné ezt az összeborulást.) Szóval álljatok mind mögénk, mert csak így menthetjük meg a hazát! A nép is ezt akarja!

Aztán ma nyilvánossá vált egy másik felmérés eredménye is. A Medián havi mérése pedig roppant lesújtó képet mutat az MSZP támogatottságával kapcsolatban. A HVG-t idézve:

"Az MSZP támogatottsága mélypontra süllyedt: 25 év óta most először fordul elő, hogy a párt a választani tudó „biztos” szavazók körében nem éri el a 10 százalékot. A DK is gyengült: míg az utóbbi években a párt támogatottsága a teljes népességben többször elérte a 6 százalékot, jelenleg csak 3 százalékon áll.

Az LMP azonban növelni tudta táborát, minden szempont szerint előzi a DK-t. A választani tudó biztos szavazók között 7 százaléka van, míg az MSZP-nél ez a szám 9, a DK-nál 5."

Ezek tükrében hogyan lehet értelmezni Botka javaslatát? Életszerűnek biztosan nem, telhetetlennek (51 százalék maguknak) viszont mindenképp. Nem lennénk meglepve, ha Botka a totális súlyvesztést próbálta meg ellensúlyozni forradalmi lendületével (ha így volt, akkor ezeket a katasztrofális adatokat valószínűleg ő már korábban is ismerte), hiszen ha képes az ellenzéki közbeszéd tematizálásra, akkor talán meg tudja állítani az immár végzetesnek tűnő eróziót, sőt kezdeményezőkészségével még szimpatizánsokat is szerezhet.

Hát ez most biztosan nem jött össze. Az MSZP-nek karaktere eddig sem, csak múltja volt. De nagyon úgy fest, hogy jövője már végképp nem lesz. Tragikus, hogy mennyi idejük volt tapicskolni a posványban kényelmesen és csak akkor aktiválták magukat, amikor már csak ennyire telt.

Az előadás mindenesetre csodálatosra sikerült, de az átverésre tett kísérlettel, sem ők, sem az ország nem nyert semmit sem. Ez történ három nap alatt.

Update:

Botkáék most már azt sem tartják lehetetlennek, hogy Gyurcsány is szerepeljen a listán.

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 A kép forrása: Mandiner

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4312903556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BAZINGA2 2017.09.27. 16:54:44

Botka szerint "még van idő stratégiát váltani!" Szerintem az a hajó már elment. Jobb lenne, ha Ő lépne hátra és a pártja gyorsan találna valakit aki tárgyalóképes, és nem utasítgat! Már látom előre, hogy akkorát bukik mint az ólajtó, de mindenki hibás lesz rajta kívül csak Ő nem! Arra büszke, hogy mögé állt három 1 % os párt! Gratulálok!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.27. 18:36:38

Érdekes, hogy az MSZP a duplázása után tűnt el a süllyesztőben. Lehet, hogy Gyurcsánynak pár hónappal korábban kellett volna kiszivárogtatnia a fidesznyik rádióson keresztül az őszödi beszédét és akkor 2006-ban nyer a Fidesz, majd 2010-ben a válság miatt az MSZP. Ehelyett egy parlamenti küszöb közelében egyensúlyozó törpepártot vezet a bohóc...

Azért az vicces, amikor a bejutás határán vagy messze alatta álló törpepártoknak nem tetszik, hogy az egyetlen baloldali nagypárt a saját feltételeivel ajánl szövetséget...

Botka se normális, hogy önként folytatja Mesterházy esélytelen miniszterelnökjelölti szerepét, ennyi szerencsétlen mellett a hazát a haverjainak és az oroszoknak eladó Orbán csak röhög...

morph on deer 2017.09.27. 21:21:55

@Online Távmunkás:
“... hogy az egyetlen baloldali nagypárt a saját feltételeivel ajánl szövetséget...“

Ezt még a közvéleménykutatás előtt írtad? :)
Egyébként én nem csodálkozom. Ez a prosztó stílus minden, csak nem vonzó.
Ráadásul Botka “nagyvonalúan” olyasmit osztogat, ami meg sincs, amire semmiféle-, vagy csak minimális hatással bír.
Mondjuk öntökönlövésnek elmegy, de ez kb minden.

Európai téridő 2017.09.28. 09:45:41

Hú de izgi, hogy oda ne rohanjak!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.28. 12:02:05

@Online Távmunkás:

Most a cél Botka megverése. Ma már ő a ballib agytröszt fő ellensége.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.09.28. 12:23:31

Durva lesz ez a 2018-as választás, ha már Soros fizetett bloggerei is Botkára vetik magukat..
KI fog így kivel és mit csinálni, mert azt már tudjuk hogy ki ellen, de a többi még homály.

nemecsekerno_007 2017.09.28. 12:24:18

Hitler is nemlétező hadosztályokat tologatott a térképen már a végén. Ez egy pszichés állapot.

Kivlov 2017.09.28. 12:47:46

Ezeknek 10 év alatt sem esett le a tantusz...

ben2 2017.09.28. 12:56:10

Nyilvánvaló, hogy egy Jobbik nélküli ellenzéki összefogásnak nincs esélye a kormányváltásra, egy Jobbikot is magában foglaló koalíció viszont képtelen lenne az érdemi kormányzásra és pár év kormányválság után megerősödve térne vissza a Fidesz.
Ezért az ellenzéknek nem éri meg addig kormányt váltani, amíg nem tisztázódik, hogy melyikük lesz az a pólus, aki körül maximalizálódhatnak a protest szavazatok.
Mivel ilyen pólus jelenleg nincs, a bukást már az összes ellenzéki párt régen beárazta. Nem a győzelemre, hanem a túlélésre játszanak, csakhogy ennek beismerésével lehűtenék a szavazatmaximalizáláshoz szükséges protest indulatokat, ezért megy a hadoválás.

Botka arra számít, hogy ha tisztességesen végigkampányolja a mostani választást, akkor Orbán ellenpólusaként jön ki a küzdelemből és ha közben fel tud építen maga körül egy hiteles csapatot, akkor 2022-ben úgy tud indulni, hogy az MSZP-ben talán nem az elkúrókat, hanem az egyetlen kormányzásra alkalmas alternatívát látják az emberek. Ez a koncepció viszont az MSZP leamortizált médiahátterével nem nagyon működik, mert képtelenek szakpolitikai kérdésekkel tematizálni a közbeszédet, ami meg átjön, az semmiben sem különbözik a többi párt mondandójától.

Gyurcsány arra játszik, hogy csak játékban kell maradnia és vágni a cetlit, elvégre ha a fideszesek őt utálják a legjobban, akkor ő a valódi ellenpólus, a fideszeseket utálók meg majd bosszúból úgyis rá szavaznak. Szakpolitika, hitelesség Fletónál nem téma, az egész politikáját nettó indulatokra építi: minél nagyobb az acsargás, annál jobbak az esélyei. Ezért első sorban két dologra fókuszál:
- Az ellenzék körében ne legyen senki, aki nála durvábbakat mond, bármi belefér, csak átvigye az ingerküszöböt.
- Még véletlenül se közösítsék ki a saját térfelén. Az elszigetelődés a DK vesztét okozná (lásd: Csurka és Torgyán), nem véletlen, hogy a DK-s szekta válogatás nélkül bárki torkának esik, aki Gyurcsány nélkül képzeli az ellenzék jövőjét.

Az LMP-sek ráébredtek, hogy ha nem akarnak eltűnni a jelentéktelenség mocsarába, akkor aktivizálni kell magukat, tök mindegy hogyan, csak médiafelülethez kell jutniuk. Simicska most dobott nekik némi alamizsnát, kicsit többet futtatják őket a médiájában, talán elég lesz az 5% megugrásához. Ennél többre viszont nem nagyon számíthatnak. Értelmiségi holdudvaruk sosem volt, a szervezeti struktúrájuk szétesőben, akik valaha az arany középutat látták bennük, mára besorolták őket a ballib szekértáborba, ahol eleve túlteremelés van a "senkivel sem egyezkedünk" mikropártokból.

A Momentum egészen más stratégiát követ: kihasználják a legnagyobb előnyüket, hogy nem sürgeti őket az idő. Lassan építkeznek és kivárnak.
Ez még akár működhetne is, de nehezíti a helyzetüket, hogy kapásból egy rendkívül megosztó akcióval indítottak, így azonnal ők is beszorultak a balliberális szekértáborba.
Na innen szép nyerni: ha megpróbálnak középre húzni, leárulózzák őket (már most is megy az "orbán ügynökei" megbélyegzés), ha maradnak, akkor részt kell venniük a ballib szavazókért folyó vég nélküli marakodásban.
A Momentum előtt tehát kettős feladat áll: egyrész le kell ráznia magáról az "szdszeseket" (lásd: PM kivállása az LMPből), másrészt be kell nyomulnia a jobbközépre, hogy a bizonytalan táborból szerezhessen szavazókat.
Ehhez viszont olyan szimbolikus témákban kell a ballib ellenzékkel szembe helyezkedniük, mint pl. a migráció vagy a paksi bővítés ügye. Ahhoz tehát, hogy a Momentum túlélje a következő ciklust (akár parlamenti pártként, akár parlamenten kívül) az kell, hogy a balliberális elit némi türelmet tanusítson az irányukba (a várható extra szavazókért cserébe) és ne akarják őket minden áron belerángatni a bal-jobb sárdobálásba.
Az LMP már belebukott ugyanebbe a manőverbe, kérdés, hogy a Momentumnak sikerül-e. Ha képesek erős vidéki hátországot és napi pártpolitikától függetlenül működő helyi szervezetek hálózatát kiépíteni, akkor idővel talán a ballib elitnek is megjön az esze. (Nagyban azért nem fogadnék rá.)

Az Együtt, PM halott, kár is szót vesztegetni rájuk, a többi liberális mikropárt pedig eleve csak papíron létezett, egy-egy politika hulla (Fodor Gábor, Bokros, Pukli) köré gründolt látszat szervezetként.

Ez tehát a ballib ellenzék jelenlegi állapota.
Az MSZP összefogós akciója tehát nem több, mint egy újabb elkeseredett manőver a túlélésért folytatott meccsen: olyan meghívás, mint amikor illendőségből meginvitálják az alkoholista, kicsit büdös nagybácsit is az esküvőre, de ügyelnek rá, hogy a meghívót későn vigye ki a posta, nehogy a jelenlétével tönretegye a bulit.

Kivlov 2017.09.28. 14:08:57

emeszpé... gitt nélküli gittegylet... :D :D :D

Vörös Rocktóber 2017.09.28. 14:15:54

@Online Távmunkás: az oszodi beszed a 2006os valasztas utan hangzott el, igy aztan butasagot irtal. ebben is.