A valódi viták otthona

Reflektor

Aznap, amikor a Fidesz felsegítette az MSZP-t

2017. október 04. - Tálos Lőrinc

121.jpg
Nagyon csúnya, minden szálában még kibogozatlan kavarást láthattunk a múlt héten, amelynek a végén Botka László lemondott, a Demokratikus Koalíció pedig örömtáncot lejtett. A kibogozatlanság mellett azért halkan megjegyeznénk, hogy kilógott néhány narancsszínű szál abból a gombolyagból. Én most mit látunk? Azt, hogy ha összeomlik az MSZP, a Fidesz összetákolja.

A Fidesz nem az MSZP lerombolásán dolgozik, a kormánypártban rájöttek, hogy a 2018-as választási győzelemhez szükség van arra, hogy minden választókerületben megmaradjon egy közepesen erős baloldali jelölt. A Fideszben már választókerületekre lebontva vizsgálják, hol hogyan kell segíteni a baloldali jelöltnek. »Nem hagyhatjuk, hogy az MSZP idő előtt kicsinálja magát« - fogalmazott egy fideszes. A Fidesz és az MSZP jelenlegi viszonyának háttere. Hónapok óta egyre több politikai tárgyú beszélgetésben, nyilatkozatban kerül elő egy meglepőnek tűnő narratíva a Fidesz és az MSZP titkos kapcsolatáról, alkujáról. Sokan tudni vélik, hogy az egykor kormányzó, milliókat képviselő, bár mára megroggyant MSZP önmagától nem bénázhat ennyit, és nem véletlen, hogy egyes lépéseivel a mostani kormányt segíti: az MSZP-ben fideszes kollaboránsok dolgoznak” – írta az Index 2016-ban.

»Ez a kilenc százalék, amin most állnak, nagyon jó. Azt kívánom, hogy őrizzék meg« – mondta hétfő délután nem kevés gúnnyal a hangjában egy vezető tisztséget is betöltő kormánypárti képviselő, de a Fideszből és a KDNP-ből rajta kívül is többen mondták azt, hogy a Fidesznek a hétfő reggeli állapotában »kell« az MSZP: se gyengébben, sem erősebben – írta a hvg.hu most kedden.

Túltoltuk Béláim, idő előtt kinyírtuk az MSZP-t!

Miközben a sajtó azt fejtegeti, hogy az „Operation Lattmann” mögött az MSZP-ben megbúvó „fideszes téglák” és látens gyurcsányisták alkalmi koalícióját kormányközeli kezek is egyengették, a Fidesz most mégis az MSZP-t jelöli ki ellenefelének, amikor az MSZP frakcióvezetőjét hívja ki vitára? Talán nem vették észre, hogy az MSZP 10 százalék alá esett támogatottságának további durva – lényegében a megszűnés küszöbére jutást jelentő – bezuhanása várható az elmúlt bő hét Botka visszalépésével végződő zajos eseményei után? Dehogynem vették észre, éppen azért csinálják. A Fidesznek ugyanis az áll érdekében, hogy az MSZP és a DK még jó ideig amortizálja egymást (és az már teljesen mindegy, hogy a végén összefognak-e, hiteltelenítve minden korábbi csörtéjüket vagy inkább külön indulnak egymás szavazóira hajtva egyszersmint megosztva azokat). A Fidesznek ugyanis nem az volt a célja, hogy kinyírja az MSZP-t, hanem az, hogy megemelje Gyurcsányt. De ne annyira, hogy egyszerűsödjön a képlet. Az MSZP-nek már a kampány elején bekövetkező halála ugyanis elindítja a választókat elsősorban a DK, de más pártok, így a Jobbik és az LMP felé is. A DK erősödése – amely Gyurcsány „üvegplafon” Ferenc miatt limitált – még kedvez is a Fidesznek, a Jobbik vagy az LMP megtáltosodása viszont a Fidesz hatalmon maradásának támaszának, az úgy nevezett centrális erőtérnek a megbomlását jelentheti. A jelenlegi választási rendszert a Fidesz az akkor aktuális erőviszonyokhoz szabta, ha azok radikálisan megváltoznak, akkor akár a vesztét is jelentheti a NER-nek.

Akár már 2018-ban.

Ne szaladjunk nagyon előre, de ha úgy mozdulnak meg az erőviszonyok, hogy a kormányváltás a kizártról a lehetségesre módosul, akkor bármi megtörténhet. Ennek azonban feltételei vannak. Például egy olyan valóban egységes baloldal, amely az összefogáspártokkal szemben valóban képes a fideszes szavazók és a „minden mindegy” alapon otthon maradók megszólítására is. Az ilyet viszont nem a bukott, régi pártok összetákolásával lehet életre kelteni (lásd még a 2014-es összefogás csúfos kudarcát), hanem azzal, ha valaki végre legyőzi azokat. Egy olyan hármas felállás, amelyben a Fidesszel szemben a Jobbik és az LMP áll már azt eredményezheti, hogy bárki nyerhet és – a jelenlegi, többségi elvű választási rendszer értelmében – minimális különbséggel is stabil kormányt alakíthat. A Jobbik és az LMP ugyanis – a bukott, régi pártokkal szemben – valóban képes lehet megszólítani a Fidesz szavazóit és azokat a változásra vágyókat, akik nem szavaznak sem olyan pártokra, amelyek nem jelentenek változást (Fidesz, MSZP, DK, meg minden kis szar az egykori MSZP-SZDSZ kormányok romjain, beleértve azokat is, akik legalább egyszer egy listára kerültek velük), sem esélytelenekre.

Hogy ez 2018-ban vagy 2022-ben történik-e meg az sajnos nem kizárólag rajtunk, választókon múlik, hanem a politikai szereplőkön is. Azon, hogy a Fidesz alányúl-e hol a DK-nak, hol az MSZP-nek, az MSZP mennyire gyorsan nyírja ki magát és azon, hogy a Jobbik és az LMP hogyan politizál, eljátssza-e az esélyét annak, hogy tovább tudjon növekedni.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr4112927925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Okos Tóbiás 2017.10.04. 17:13:14

A fideSS és az MSzP (mint "testvérpártok"), addig fikázzák Gyurcsányt, míg felébred az nép és már dacból is rá szavaznak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.10.04. 17:54:58

@Okos Tóbiás: Miért szavazna Gyurcsányra az, akinek nem kell az MSZP? Ugyanaz a banda...

BiG74 Bodri 2017.10.05. 00:56:12

Nem kell dk, sem maszop, hulljanak csak el, de időben!

VaradiJanos 2017.10.05. 01:00:32

@BiG74 Bodri: ne báncsátok Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ÚRat mer szenved már igyis eleget, ö azegyik legnagyob magyar és mégis ot kell kucorognia abba az apró villában

LAM 2017.10.05. 01:53:44

Súlyos ostobaságok egymás hegyén hátán. A Fidesz csak akkor győzhető le, ha egy ellenfele van. Ehhez össze kéne fognia a baloldalnak a Jobbikkal. Ez azonban nem lehetséges, mert a Jobbik vezetése továbbra is tele van nácikkal, akikkel egyszerűen nem állhat szóba egy baloldali.

Ha mégis megtörténik, a fideszes sajtó ontani fogja Vona, Toroczkai, Volner meg a többiek néhány évvel ezelőtti mondatait, amit nem vontak vissza, nem kértek érte bocsánatot. Ha így lesz, Budapest is összeomolhat az ellenzéknek, vidéken meg amúgy sincs sok esély.

Könyörgöm, a Jobbik tényleg Toroczkaival akar néppártosodni????

CSL 2017.10.05. 02:53:36

@LAM:
Könyörgöm a baloldal Gyurcsánnyal akar választást nyerni?

akist 2017.10.05. 05:28:22

Pintér Béla írhatna ebből a "baloldali", "demokratikus" kavarásból egy remek darabot...

n3spr3ss0 2017.10.05. 06:15:36

A magyarnak a mostani nemzeti rablóbanda kell, lelkük rajta. Jó lesz újra az Ural hegyen túl...

2017.10.05. 07:24:23

A FIDESZ leváltásának lehetséges módozataival foglalkozó posztolóktól szívesen olvasnék egy írást arról, milyen lesz a kormányzás, amelyet a jelenlegi ellenzékből összeturmixolt hatalom fog működtetni.

Komolyan.

Megszűnik a korrupció?
Milliárdok ömlenek az egészségügybe?
Akkorák lesznek a fizetések, hogy mindenki hazatér Nyugatról?
Az egekbe megy a közoktatás és boldog pedagógusok kacagása tölti be az iskolákat?
A nyugdíjasok az összetekert gázszámlával szippantják fel az ingyen kokót?
A cigánygyerekek lejönnek a herbálról és programokat írnak az Apple-nek és a NASA-nak?
A román parlament könnyek között megszavazza Székelyföld autonómiáját?
Európa a magyarországi kormányváltás hatására magához tér és megoldja a migránskérdést?
A nők rájönnek, hogyan kell a karriert és a gyermekvállalást összeegyeztetni?
A fiatal férfiak - nyilván Szél Bernadett látványától - ráébrednek, hogy nincs szebb hivatás egy férfi életében, mint felelősséget vállalni egy családért?

Összességében: egy olyan világ kezdődik, amelyben kizárólag talpig becsületes, az anyagiakat és a hatalmat mélyen megvető, csecsemőkoruk óta kizárólag a köz érdekében dolgozni akaró, még véletlenül sem nárcisztikus vagy egyéb személyiségzavarban szenvedő, a tisztességes patriotizmust és az európaiságot tökéletesen összeegyeztető, bölcs, ám már-már a végletekig szerény és a munka, illetve a nemzet iránti alázattal eltelt személyek mennek politikai pályára, akik lopás helyett kizárólag a munkával foglalkoznak?

1ghost 2017.10.05. 07:45:32

@Balango: Na segítek a válaszban. Minden jobb lesz! Van ami csak picivel, és van ami sokkal.
Ennek az oka egyszerű: a korrupt, tolvaj, országkifosztó fideszes bűnszövetkezetnél, annak elvtelen, ócska szaralakjainál bármi jobb.

chrisred 2017.10.05. 08:11:50

@Balango: Ha a szemetet kidobod a kukába, attól nem lesz rögtön szebb a lakásod, de legalább a bűzt megszünteted.

Skankhunt42 2017.10.05. 08:15:48

@1ghost: nyugi, mindjárt jön a doktor úr, hozza a haloperidolt

Skankhunt42 2017.10.05. 08:18:21

@chrisred: igen, ezért lettek a ballibsik kidobva 2010-ben, bár még itt bűzölögnek, de egyre kevésbé érezni a szagukat

2017.10.05. 08:22:26

@1ghost: Irigylem az optimizmusodat. Nyilván a térség történelmi tapasztalatain alapul. Meg azon az általános választói tévhiten, hogy akiben ÉN (a Választó) bízom, az csakis tisztességes lehet.

Arra azért felhívom a figyelmedet, hogy még a mégoly tisztességes és jószándékú kormányzás is lehet - eredményesség szempontjából - rossz kormányzás.
A FIDESZ-t leváltani akaró politikai erők ellenzéki teljesítménye túl nagy reményekre nem ad alapot.

chrisred 2017.10.05. 08:38:55

@Skankhunt42: Igen, 2010-ben kidobtuk az elhervadt szegfűt. De azóta eltelt hét év, és a megrohadt narancs egyre büdösebb.

HaD 2017.10.05. 08:43:43

soros terv:1.) Megbillent régió(Közép -európa)stabilitását helyre állítani ,hogy a goj szolgák ne lázongjanak,és ne törjék a buksijukat azon hogy miért is élnek úgy ahogy,és fogalmuk se legyen kitalálni, hogy mit is kellene tenni ha ki akarnának mászni ebböl a "szép új világból".
2.)Ezt Mo.-on úgy vezénylik le, hogy kiképeznek mindenre kapható lehetöleg soros vallásközeli ifjakat(elöszor Oxford aztán Bibó kollégium stumpf/pozsgai/horváth kontrollal). Ez a párt amely szereti a kerékpárt:):) viccesnek látszó fijjugból.
3.) Összegrundolnak "több" pártot melyben, hogy a klasszikusokat idézem "...midegyikban mi leszünk..."(mámint az mszmp tanítványok)
4.) Lerabolják a közvagyont...soros vallású demján megemeli a kamatokat 40%-ra amiben belerokkan szélvész gyorsan minden magyar vállalat hogy aztán szarér hugyér el lehessen" adni". A vételhez(lerabláshoz) de jure szükséges hitelt a orosz érdekeltségü ÀÈBank adta aki még beszált konzorciálisan az OTP tevékenységébe is(ahol láss csodát késöbb demján "zseniális" kisz titkára csányi sanyika ötte ki magát a zsenialitásának megfelelöen;))....meg egy kis olajszökítés... A hatalmi hátteret matolcsi györgy privatizációs kormánbiztosra bizzák,aki már a 80-as évek 2. felétöl kap kiképzést a "pivatizációs" trükkökböl.
5.) Amig a vagyonka elosztása zajlik addig egy váltó kormányzást kell elöveztni sok sok mübalhéval hogy a gojok ámúljanak hogy "hú de kemény ez a demokratikus:) küzdelem...de megmondta neki...most aztán jó rendet fognak csinálni ...stb"...erre kiépíteni a médiákban a megfelelö karaktereket.
6.) Amikor már zsákba a liba( a libásokéba:))akkor jöhet a terv fö oldala a 9 millió goj féken tartása. Ehhez kell egy csipet provokáció(öszödi beszéd) amivel meg lehet újra kaparintani a tejhatalmat,kell egy höbörgöket begyüjtö "párt"(torgyán/csurka/vona) amelyet lehet kontrollálni és idönént szétverni,és persze kell egy "ellenzék" a régi szép idök emlékére. Ja és kell egy folyamatos ellenségkép... cigány,náci, ballibes,fidess-es,ZSIDÒ ha kell:) az eju...avagy migráncs....bárki.Az "ellenzékben" ott legyenek a régi bevált elvtársak(lásd gyurcsány/kövér dicsö múltját)akik mindíg pont a legrosszabkor húznak meg olyat hogy a tejhatalom simán fennmaradjon(lásd botka elvtárs aki egyszer csak megvilágosodott:)).
7.) Idöközben néhány zseni üzletember(csányi/mészáros) Isten tudja milyen tulajdonosi háttérrel felvásorolja okosban az egész országot a tejhatalom által testre szabott "törvényes" úton...talán az orosz, nem izraelbe kivándorolt soros hitbéliek:)??? rahimkulov et.???? Egy egy nagyobb pénzkivétel(olaj ügy/MHB/Quaestor ...stb)néha lecsapolja a gojok pénzét hogy ne legyen miböl okoskodni...
8.) A "szegény" gojok meg csak hagy higyjék hogy eljő a megváltó(most ép vona aki a megtért:) simivskával fog mindent megváltani:))...a lényeg hogy nyugiban máról holnapra élve "élvezzék" a show-t. A nyomott munbkabér( nota bene a kényszer béremelést elinflálják a kilopott pénzek tisztára mosására szolgáló ingatlan bizniszben..lás napjaink),a nyomott forint árfolyam biztosítja a gojok tartalékképzésének megakadályozását( a betét állomány növekedés vagy hazugság vagy és keveseknél koncetrált.

fércnél maradandóbb 2017.10.05. 08:59:48

Minek ide a fidesz, kinyírják anélkül is egymást. Ugyanaz a szavazóbázis, ugyanazok a jelszavak, emiatt csak egymás kárára tudnak gyarapodni. Még a konteózás forgatókönyve sem különbözik

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.05. 09:20:41

Éppen közös érdeke lett a liberálisoknak és a Fidesznek, ennyi az egész. A liberálisok pedig nem válogatnak eszközeikben: akár Orbánnal is szövetkeznek saját belső eretnekeik ellen.

Botka hatalmas veszélyt jelentett a háttérhatalomra. Sorosés nem engedhették meg, hogy Orbán ellenzékében felnőjjön egy új Orbán, így azonnal léptek.

Ennyi az egész.

HaD 2017.10.05. 09:20:48

@LAM: A fidesz biztosan nyer..ha nem akkor is...erre a felmenöik által használt "kék céduláknál" ma már sokkal egyszerübb megoldások is vannak...ráadásul mág a szovjet testvérek is be tudnak már segíteni ha kelle egy kis informatikai support:)
A "baloldalnak" pontosan milyen baloldali megnyílvánulásia vannak/voltak az emút 30 évben? Nomen NON est omen:)

VaradiJanos 2017.10.05. 10:05:31

@1ghost: így van, smasszer barátom, ezeknél a férgeSSeknél bárki jobb, nincs alsó küszöb, megnyílnak a proletariátus elott eddig zárt ajtók, lehetnek ismét iskolázatlan parlamenti képviselőink, akár még te is bejuthatsz, én rád szavaznék

VaradiJanos 2017.10.05. 10:08:49

@HaD: hű, ezé ghost feljelent, mert kis betűvel írtad a sorost, az pedig már holocaust, meg is érdemled, te kis náci pöpi

HaD 2017.10.05. 10:16:15

@VaradiJanos: huuu waze,most látom hogy beragadt a caps lock:) qrvára sajnálom:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.05. 10:26:57

Lényeg, hogy a hatalomból
Zuhanjon a Fidesz már ki,
Hiszen csupán lop és rombol!
S ki lenne jobb náluk? BÁRKI!
;-)

fillérbaszó vadász 2017.10.05. 10:59:35

Amúgy tényleg az látszik, hogy túltolták a fideszesek. Nekik az a 10%-os MSZP a legideálisabb. Meg a 6-7 %-os Gyurcsány. Amíg ezek itt vannak, addig a választáson a baloldalnak babér nem terem. Ha eltűnnének, akkor létrejöhetne egy podemoszhoz és Sirizához hasonló párt a baloldalon ami már komolyabb kihívó (illetve a fidesz szempontjából veszély) lehet mint az ilyen mszp-s ex-komcsi múmiák, és a közutálatnak örvendő, emberek 90%-át irritáló Gyurcsány. Most a fidesz elkezdi visszahúzni az MSZP-t. REzsi Szilárddal vitatkozik Molnár. A Fidesz csicska közvéleménykutatója (Századvég) 18%-ra mérte a maszopot, akkorára mint a Jobbikot. MSZP majd kap felületeket, ahol szidhatják látványosan a kormányt. Ki van ez találva.

exterminador 2017.10.05. 11:11:17

@1ghost: már attól sokkal jobban érezném magam, ha nem ömlene minden létező fórumról az arcomba a kibaszott Soros-propaganda.

eßemfaßom meg áll 2017.10.05. 11:18:05

@chrisred: "Ha a szemetet kidobod a kukába, attól nem lesz rögtön szebb a lakásod, de legalább a bűzt megszünteted. "

tökéletes párhuzam a 2010-es kormányváltásra. Kukába került a bűzforrás, azóta a bűz már lassan kiszellőzött, a szagosak próbálnak visszamászni de nem megy nekik, az ország meg halad előre

fillérbaszó vadász 2017.10.05. 11:29:19

Érdekes módon, nagyon megjött a vitakedve a fideszes fiúknak, most, hogy fel kell kissé támasztaniuk az MSZP-t.
Persze csak az MSZP-vel vitatkoznak.
Volt tegnap Molnár Csaba - Németh Szilárd vita. (Nem láttam, biztos nagyot hasított ezzel a két lángelmével.)
Most meg lesz vita a bevándorlásról is. Gulyás Gergely és az mszp-s Tóth Gergely között.

fillérbaszó vadász 2017.10.05. 11:31:41

Ezt is megértem. A fidesz próbálja megmenteni a megsemmisüléstől az ősellenségét (MSZP). Nem semmi.
Végén még MSZP-Fidesz kormány lesz. :)

Zsoltbacsi 2017.10.05. 11:43:47

:@fillérbaszó vadász:

"Volt tegnap Molnár Csaba - Németh Szilárd vita."

???
Nem Molnár Zsoltot akartál írni? Egyébként az állítólag ma 19:15kor lesz (ATV közvetíti)
Miről maradtam le?

Bolshevik 2017.10.05. 11:44:30

@VaradiJanos: "és mégis ot kell kucorognia abba az apró villában "

:DD

fillérbaszó vadász 2017.10.05. 11:45:31

@Zsoltbacsi: DE, Molnár Zsolt lesz az. Elírtam. Úgy tudtam tegnap volt, de az is lehet ma lesz. Mindegy. Kösz a korrigálást.

Zsoltbacsi 2017.10.05. 11:49:04

@fillérbaszó vadász:

örülök, hogy nem maradtam le semmiről. Már bekészítettem a popcornt :)

fillérbaszó vadász 2017.10.05. 12:16:08

@Zsoltbacsi: Utána néztem. Tényleg ma lesz 19:15-kor Molnár Zsolt és Rezsi Szilárd vitája.
Tehát élőben megnézheted majd a két politikuszseni vitáját. :)

Andras J Fazekas 2017.10.05. 12:22:53

@n3spr3ss0:

Amíg nem kell IMF hitelt felvenni, addig tök kontraproduktív ez a "rablóbandázás".

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.10.05. 12:47:49

Ti most halál komolyan úgy gondoljátok, hogy az Együtt és a Párbeszéd a régiekhez tartozik, és hogy az LMP egyedül le tudja győzni a FIDESZ-t?

sztd 2017.10.05. 13:15:10

Szerintem mese. A Fidesz nem akarta kicsinálni Botka Lászlót, és az MSZP sem. Egyszerűen csak a Botka projekt fenntartásához a Fidesz sem volt elég. Most mentenék az MSZP-ből ami menthető.

A Fidesznek nem 9%-os MSZP kellene, hanem 15-20%-os, ami versenyezni tud a Jobbikkal, és így bent tudja tartani a Fideszt a centrumban. Botka kockázatos volt nyár elejéig, amíg felmerült, hogy megnyeri az MSZP-nek a versenyt, de a kinyírása egyáltalán nem volt érdeke.

Skankhunt42 2017.10.05. 14:14:43

@Fedor: 2014-ben beálltak a régiek mögé. semmi nem változott.

Skankhunt42 2017.10.05. 14:15:49

@Fedor: csakhát neked annyi eszed van, mint egy aranyhalnak, két tátogás között elfelejted ami 5 perccel ezelőtt történt

fillérbaszó vadász 2017.10.05. 14:43:58

@Fedor: "az Együtt és a Párbeszéd a régiekhez tartozik"
Már mindegy hova tatoznak. Nem tényezők. Még így sem, hogy összefogtak. Együtt-öt 1%-ra mérik, a PM-et mérhetetlenre. Annyi a potenciáljuk, hogy zsarolják a (náluk) nagyobb baloldali pártokat (Mszp, bár ők lehet nem sokáig lesznek tényező, DK), hogy vigyék be egy-két képviselőjüket a parlamentbe, cserébe nem indulnak külön és nem rabolják el a baloldaltól (mind egyéniben, mind listán) azt az 1-2%-ot amit kapnának.

fillérbaszó vadász 2017.10.05. 14:47:59

@Fedor: " Együtt és a Párbeszéd a régiekhez tartozik"

Ahogy a kolléga itt fentebb írta, végül is 2014-ben egy választási szövetség keretében együtt mosolyogtak a két törpepárt prominensei Fodor Gábor, Mesterházy Attila és gyurcsány Ferenc mellett. Tehát joggal lehet őket "ugyanabba a brancsba" sorolni.

"az LMP egyedül le tudja győzni a FIDESZ-t?"
Állított valaki ilyet? Persze, hogy nem tudja. Jelenlegi helyzet szerint senki nem tudja.

eloi 2017.10.05. 18:05:35

Fidesz-Kdnp - LMP - Jobbik nagykoala! Ezzel járna az ország a legjobban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2017.10.05. 19:59:55

@Skankhunt42: @fillérbaszó vadász: Hoztak egy rossz döntést négy éve, jó szándékból. Akkor ez az egy tett semlegessé tesz minden mást, amit azóta tettek?Ezerszer megbánták, és NEM szándékoznak újra elkövetni ugyanazt a hibát. Pont erről szól Juhász Új Pólus ajánlata.

Ami meg a méréseket illeti, nem olyan régen az LMP és az Együtt egyszerre volt 3-4%-on. Most épp az LMP felment 2-3%-ot, az Együtt meg lejjebb egyet. Ez olyan hatalmas különbség lenne? Ne röhögtessetek már. És ha pár hónap múlva fordított lesz a helyzet, mert mondjuk a választók inkább díjazzák az Együtt összefogási terveit, mint az LMP különállását, akkor mi változik? Nem lenne inkább ésszerűbb az újaknak összefogniuk, és közösen megújítva a baloldalt, reményt adni a kormányváltásra?

fedor.blog.hu/2017/10/02/egy_uj_remeny_188

chrisred 2017.10.06. 05:51:53

@eßemfaßom meg áll: Igen, 2010-ben megszabadultunk az előző nyolc évben összegyűlt szeméttől. De lassan eltelik újabb nyolc év, és a szemét újra nagy kupacban áll.

Skankhunt42 2017.10.06. 07:42:43

@Fedor: jólvan, én nem megbántani akartalak
süti beállítások módosítása