Mennyire nevezhető baloldalinak az a párt, amelyik mindig a politikai és a gazdasági elit képviselője volt?
„Felhívás! Budapest polgárai! Vigyázzatok! Az országban majdnem tízmillió függetlenségre, szabadságra és emberi gondolkodásra elszánt ellenforradalmár bujkál. A letűnt arisztokrácia negyedeiben, például Csepelen és Kispesten több tízezer földesúr, tőkés, tábornok és bíboros sáncolta el magát. A bandák garázdálkodása miatt összesen csak hat munkás maradt életben, akik Szolnokon kormányt alakítottak Kádár János vezetésével.” – idézi Bill Lomax az 1978 és ’88 között Párizsban kiadott Magyar Füzetek 1981-es, a forradom 25. évfordulójára kiadott számában megjelent „Az értelmiség forradalma vagy a munkásoké?” című cikkében a korabeli röplap szövegét. Lomax szerint „…az 1956-os magyar forradalom szociális feszültségek következtében robbant ki, és az ipari munkásság vezető szerepet játszott a felkelésben ill. az azt megelőző és az utána következő időszakban. Megítélésünk szerint a munkásság független tevékenysége volt a forradalom legjellegzetesebb vonása és autonóm szervezeteik, a munkástanácsok voltak a forradalom legfontosabb alkotásai. Érvekkel fogjuk alátámasztani azt is, hogy a munkások mozgalma — kezdetben Rákosi és Gerő sztálinista rendszere, később a november 4-i második szovjet katonai intervenció által hatalomra juttatott Kádár János új kormánya ellen — szervezetileg és öntudatában olyan fejlett szintre jutott, hogy a munkástanácsok reális alternatívát kínáltak a kommunista állam helyett.” Ugyanő cáfolja a Kádár-rendszer ’56-ról kialakított önigazoló hazugságát – amelyet az ’56 utáni megtorlásban is részt vevő Hollós Ervin művei képviseltek a legtisztábban – mely szerint „1956 a nyugati imperialisták által támogatott Horthy-fasiszta restaurációs kísérlet” volt. „A Kádár-rendszer hivatalos apologétái ugyan rendszerint elismerik, hogy 1956-ra tömeges népi elégedetlenség alakult ki a korábbi sztálinista rendszerrel szemben, ugyanakkor azonban azt próbálják bizonygatni, hogy a munkásosztály kezdetben nem csatlakozott tömegesen a forradalomhoz, illetve a harcokban résztvevő munkások « lumpen » vagy « deklasszált » elemek voltak és nem valódi proletárok. Sokszor odáig mennek, hogy azt állítják, hogy maguk a munkástanácsok is reakciós vagy ellenforradalmi elemek vezetése alatt állottak, vagy legalábbis a forradalom során fokozatosan jobbra tolódtak, és így ezek az elemek egyre nagyobb szerephez jutottak a tanácsokban. A tények azonban elég egyértelműen cáfolják azt az elméletet, hogy csak a lumpenproletariátus csatlakozott a forradalomhoz. Mind Budapesten, mind vidéken a legkorszerűbb gyárakban alakítottak először munkástanácsokat és ennek alapján meglehetősen egyértelmű, hogy a munkásosztály legfejlettebb rétegei játszották a kezdeményező szerepet.” Hollós – és felesége, Lajtai Vera – propagandatevékenységéhez köthető az is, hogy a Köztársaság téri lincselés került a forradalmat leverő Kádár-rendszer ’56 értelmezésének középpontjába és nem mondjuk az azt több nappal megelőző Kossuth téri sortűz, amelyről viszont évtizedekig nem volt szabad beszélni.
Ki volt tehát az igazi baloldal 1956-ban? A felkelők és a munkástanácsok, vagy azok, akik szovjet tankok segítségével védték meg a pártelit kiváltságait a munkásoktól? Hogyan lehetséges, hogy az MSZMP utódpártjának politikusai még csak kellemetlennek sem érzik, ha 1956-ról Hollós Ervin szájával beszélnek? Hogyan lehetséges, hogy eközben az 1956 leverésével hatalomra jutott pártelit egy része a kapitalista átalakulás nyertese lett? Hogyan lehetséges, hogy az MSZP által adott két miniszterelnökből kettő már a rendszerváltás előtt is miniszter volt, kettő pedig a kapitalista átalakulás nyertese oly módon, hogy közben ki-be járkált a politika és gazdasági közötti forgóajtón (be a KISZ-be, ki a gazdasági életbe, be az MSZP-be, és így tovább)? Van-e összefüggés a fent felsoroltak és a között, hogy az MSZP akárhányszor kormányon volt, nem hogy 1956 radikális baloldali programjánál – a munkásönigazgaztásnál – de a „jóléti piacgazdaság” szocdem programjához képest is jobboldali, a gazdasági elitet képviselő gazdaság és társadalompolitikát folytatott? Egyáltalán mennyire nevezhető baloldalinak az a párt, amelyik mindig a politikai és a gazdasági elit képviselője volt? Vajon baloldalivá tesz a kommunista pártelit mítoszának – hogy mindenki fasiszta, aki kirúgná alólunk a bársonyszéket – ismételgetése?
Tanulságos, hogy a rendszerváltás legbaloldalibb programját a kimondottan rendszer- és pártelitellenes, 1956 eszmeiségét a nevében is képviselő párt írta. Ceterum censeo: nevezzenek el közteret Krassó Györgyről!
A Magyar Október Párt programja
Minden politikai és gazdasági lépést a magyar nép érdeke vezéreljen1, Követeljük a megszálló szovjet csapatok azonnali kivonását hazánk területéről, Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, a teljes katonai és politikai semlegesség kinyilvánítását.
2, Magyarország legyen szabad – érvényesüljön a népfelség elve: az MSZMP-nek alárendelt jelenlegi Parlament oszlassa fel magát, a politikai tárgyalások kizárólag a választójogi törvény tervezeteivel foglalkozzanak, írjanak ki népszavazással eldöntött szabályok szerinti szabad, demokratikus választásokat. A közigazgatás épüljön helyi önkormányzatokra; szűnjön meg az erőszakszervezetek pártirányítása; oszlassák fel a Munkásőrséget, az Ifjúgárdát és a Magyar Honvédelmi Szövetséget; legyen független bíráskodás és a Parlamentnek felelős kormány.
3, A magyar nemzeti kisebbségeket meg kell menteni.
Ennek érdekében minden politikai eszközt igénybe veszünk azért, hogy:
- alkotmány rögzítse kollektív jogaikat,
- területi, kulturális és politikai autonómia illesse meg őket,
- ahol többségben élnek – így Székelyföldön – valós államisággal rendelkező szövetségi államot alkothassanak,
- a telepítések, a falurombolás és a belső gyarmatosítás haladéktalanul szűnjön meg, az anyaországba menekült magyar nemzetiségűek azonnal kapjanak állampolgárságot.
4, A fenti követelések teljesülése példaértékű lehetne a kisebbségi problémák megoldásában, és esélyt adna a kelet-közép-európai országok békés fejlődésére. Hasonlóképpen kiemelt társadalmi védelmet kívánunk és másokkal egyenlő jogalkalmazási gyakorlatot követelünk a Magyarországon éllő nemzeti, faji, felekezeti, életmódbeli kisebbségek számára. A Nyugaton élő magyarság részesüljön az anyaországban élőkkel azonos jogokban. Magyarországra utazásuk esetén tartózkodásuk idejét ne korlátozza semmilyen vízumkényszer, teljes joggal vehessenek részt az országgyűlési választásokon.
5, A gazdasági életben a hatékonyságot csak a különböző tulajdonformák egyenlő esélye és versenye biztosíthatja. E formák között kapjon helyet – egyik lehetőségként – a munkásönigazgatás is: a gyárak munkásai alakíthassanak munkástanácsokat, amelyek elővételi joggal rendelkeznek üzemük megvásárlására, de dönthessenek úgy is, hogy termelőeszközeiket hosszú lejáratú vételár-törlesztési feltételekkel eladják dolgozóiknak. A termelőszövetkezetek tagsága hasonló elvek alapján határozhassa meg a föld és a vagyon sorsát.
6, Azonnal szűnjék meg az életkörülmények további mesterséges rontása. A bűnös gazdaságpolitika árát nem fizetheti meg az ország lakossága, kiváltképp akkor, amikor a hatalom nem került a nép választotta kormány és Parlament kezébe. Az árak további növekedésével arányosan emelkedjenek a bérek már csak azért is, mert a társadalmi feszültségek további növekedésének kiszámíthatatlan következményei lehetnek.
7, A kormányzat kötelessége állampolgári jogon biztosítani a létminimumot, munkanélkülieknek és nyugdíjasoknak a társadalmi minimumot, fiatalok részére pedig pályakezdő hitelt. A lezüllesztett, erkölcstelen, korrupcióra kényszerített egészségügy kapja meg az emberi élet fontosságához mért állami támogatást.
8, Kezdődjék meg végre az ország gazdaságilag elsorvasztott területeinek kiemelt fejlesztése.
9, Az oktatás állami monopóliumát meg kell szüntetni, töröljék az ideológiai tárgyakat a tananyagból, és szűnjék meg az ideológiai hatás más tárgyak oktatásában.
10, A munkások érdekvédelmét a saját maguk által létrehozott független szakszervezetek és munkástanácsok lássák el. Kötelezze magát a kormány arra, hogy – a törvényeket tiszteletben tartva – semmilyen formában nem avatkozik be a munkásság esetleges sztrájkjaiba.
11, Környezetrontó beruházások helyett környezetvédő beruházásokat.
12, Igazságtételt követelünk – jóvátételt az üldözések áldozatainak, a felelősök megnevezését és anyagi jóvátétel fizetésére kötelezésüket. Április 4-ét töröljék az ünnepek sorából, október 6-a legyen nemzeti gyásznap, október 23-a pedig nemzeti ünnep.
Elfogadta a Magyar Október Párt közgyülése 1989. július 9-én, Budapesten.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!