A valódi viták otthona

Baloldal a baloldal ellen?

2017. november 20. - Tálos Lőrinc

kronstadt.jpg
Hogyan vallhatja valaki magát határozottan baloldalinak, miközben a jobb- és baloldali megosztottság meghaladásáról beszél? A látszólagos ellentmondást nem is olyan nehéz feloldani, a két állítás ugyanis két másik baloldalról szól.

„Nem gondolja amúgy, hogy ez a jobb-bal felosztás kissé túlhaladott?

Egyáltalán nem, bár sokan mondják ezt, főleg a Momentum.

Meg az LMP.

Nem hiszem.

Pedig így van.

Lehet, hogy vannak, akik ott ezt mondják, de ha arra kíváncsi, hogy én mit gondolok, akkor az a válaszom, hogy ezek a kategóriák nem lehetnek túlhaladottak. A baloldal meg a jobboldal azt jelenti, hogy a politikus a néppel van vagy a gazdagokkal.

Nincs középút?

A nyugati világban a jobboldal képviseli a gazdasági elitet, ebben az értelemben a Fidesz teljesen a helyén van. A baloldal képviseli az alul lévőket, ebben az értelemben az MSZP nem volt a helyén húsz éven át. Ebben a kérdésben nem a középutas politika a helyes.”

(Balavány György interjúja Pogátsa Zoltánnal a 24.hu-n.)


A politikai kínálat bal- és jobboldalra osztása egyrészt viszonyrendszer, azaz a mihez képest kérdés feltevése nélkül nem is működik, másrészt suta, leegyszerűsítő. A rendszerváltás utáni pártszerkezetre és a rivális felekre alkalmazott bal-jobb felosztás például inkább történelmi-kulturális-identitásbeli alapokon nyugodott és ebben a formában nem, vagy nem mindig fedte le a világ minden sarkában érvényes, lexikonszerű definíciót.

Baloldal régen

Maga a baloldali kifejezés a nagy francia forradalom idején született, eredetileg a Konvent ülésrendjét követte, ennél fogva eredetileg a konzervatív-liberális ellentétpárt írta le, még akkor is, ha a liberális kifejezés később született a „francia eszmék” követőire. A XIX. század során viszont Európa és Észak-Amerika legtöbb országában hatalomra jutott egyfajta konzervatív-liberális konszenzus azáltal, hogy a joguralom – amelynek értelmében a hatalom birtokosai sem állnak a törvény felett – nem bolygatta meg alapjaiban a társadalom vagyoni és hatalmi viszonyait. A baloldalon keletkező vákuumot az a szocializmus töltötte ki, amely már nem csak nemességet tekintette az establishment részének, hanem a burzsoáziát is. A baloldaliság ma is érvényes definíciója lényegében nem más, mint egy erről a felosztásról készült pillanatfelvétel, amelyben a jobboldal az elit, a baloldal pedig a nép képviselője. Jobb- és baloldaliságnak ugyanakkor kulturális dimenziója is van, ebből a szemszögből nézve a két fogalmat szintén a XIX. század második és a XX. század első felére jellemző tartalommal szoktuk megtölteni, a konzervativizmus és a progresszió képét társítva a jobb- illetve a baloldali táborhoz. Az így értelmezett „kulturális baloldaliság” azonban mára számos elemében anakronisztikussá vált. Aki szerint a XXI. században is a gróf meg a püspök az, aki a törvények felett áll, annak alighanem elmentek otthonról. Vannak viszont gazdasági szereplők, amelyek a korrupció és a lobbizás változatos eszköztárával befolyásolják az államot saját érdekükben, miközben haladó eszmék támogatásával mossák magukat tisztára. A társadalompolitikai és a kulturális baloldal tehát elvált egymástól. Igaz, van, ahol egybeesik azzal, de van, ahol nem.

Baloldal a rendszerváltás után

A kommunista diktatúra nem megszüntette, hanem éppenséggel megteremtette az elnyomást azáltal, hogy a hagyományos elitet csak lecserélte a pártelitre egyúttal felszámolta a jogállamot és hatalom birtokosai (a pártelit tagjai) törvények felettivé váltak. A rendszerváltás éppen ezért a joguralom és a demokrácia helyreállításáról szólt, beleértve ebbe a túlnyomórészt magántulajdonra épülő piacgazdaságot is. A kapitalista rendszeren belüli inkább bal- és inkább joboldali modellek, az állami újraelosztást hasznos társadalompolitikai eszköznek tartó, és az inkább piacosító, az állami kiadásokat és szabályozást csökkentő irányok nem váltak el élesen egymástól, lényegében mindkét modell képviselete felfedezhető volt a rendszerváltás utáni politikai térkép magukat bal- és jobboldaliként identifikáló pártjaiban. A jobboldali Antall-kormány – a német kereszténydemokrácia mintájára – szociális piacgazdaságot hirdetett, a leginkább piacbarát programja az első ciklusban baloldali ellenzékinek számító FIDESZ-nek volt. A baloldali Horn-kormány és a Bokros-csomag jobboldali, piacositó gazdaságpolitikát folytatott, a nevét Fidesz - Magyar Polgári Pártra változtató korábbi liberális párt pedig a jobbra tolódásával egyidőben kezdte el baloldali módon kritizálni a tandíjat. Az a közhely, hogy „Magyarországon a baloldal a jobboldal és fordítva” akkor tűnt a leginkább igaznak, amikor 2008-ban, a kormányon lévő SZDSZ, a Fidesz által kezdeményezett – a tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló – szociális népszavazásra „népszavazás a szocializmusról” feliratú plakátokkal reagált, amelyben egy narancs-vörös ötágú csillag hivatott jelképezni, hogy a liberális kormánypárt szerint mit képvisel valójában a Fidesz. Látható tehát, hogy a rendszerváltás után a jobb- és baloldaliságot nem a jobb- vagy baloldali gazdaság- és társadalompolitika töltötte meg tartalommal, hanem egy történelmi-kulturális-identitásbeli felosztás. A Demokratikus Charta színrelépésével létrejövő utódpárti-liberális baloldalt két momentum kötötte össze: a jobboldali, liberális gazdaságpolitikába vetett hit és az anakronisztikus kultúrharcra épülő jobboldal-ellenesség. A ’90-es évek baloldalinak nevezett pártjai által képviselt baloldaliság tehát inkább kulturális volt, miközben a pártok társadalompolitikája jobboldali volt.

Baloldal a NER-ben

A rendszerváltás utáni magyar bal- és jobboldalnem azonos módon, de az eredmény felől nézve – egyaránt jobboldali gazdaság- és társadalompolitikát folytatott. A jobboldal részleges baloldalisága abban merült ki, hogy társadalompolitikájával a középosztálynak kedvezett, a baloldal pedig olyan piacbarát politikát folytatott, amelyet az angolszász országokban a jobboldali pártok (a toryk és a republikánusok), a kontinensen pedig a liberális kispártok szoktak képviselni (a német FDP vagy nálunk az SZDSZ). Magyarán még a középosztályt is leszarták. Jellemző példa, hogy az első Orbán-kormány otthonteremtési programja támogatta azokat a lakáshiteleket, amelyen leginkább a lakással és megtakarítással is rendelkezők vásároltak befektetésképpen másodika vagy sokadik lakást, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok pedig addig szűkítették ezt a lehetőséget, amíg a keresletet ki nem elégítette a szintén liberális felfogás miatt alulszabályozott bankszféra a devizahitelekkel. Az eredmény közismert. 1990 után nem jobb- és baloldali társadalompolitikai között választottunk, hiszen mindkét oldal jobboldali politikát folytatott. Még csak nem is kétféle – egy nettó liberális egy részben etatista – jobboldali társadalompolitika között választottunk, hanem az alapján, hogy inkább antikommunistának, vagy inkább antifasisztának gondoljuk magunkat. Ez a kizárólagosságot, a másik oldal végső legyőzését hirdető politizálás a végső soron arról szólt, hogy a jobboldal a nemzetből, a baloldal meg a civilizációból tagadta ki az ellenfelét. Ez a XX. századi tekintélyelvű és diktatórikus rendszerekre reflektáló, érzelmi alapú politizálás pedig kiválóan megfelelt arra, hogy elfedje a közhatalom gyakorlásának lényegi és tartalmi részét. Az, hogy a baloldal elitistává vált és így tartalmilag megszűnt baloldalinak lenni, ahhoz vezetett, hogy anakronisztikus, a valóságtól elszakadt kulturális baloldalisága is elitistává vált, a népet lenéző, felvilágosult értelmiségi gőggé alakult át. Az élcsapatfelfogás, az arisztokratikus kiválsztottságtudat és felülről jövő modernizációba vetett hit (kulcsszavak: reform, szakértelem) végül kicsorbult a demokrácia próbáján. Az ígéretek be nem teljesülése, a nyugatos felzárkos elmaradása, és az, hogy ez a baloldali elit saját népszerűségvesztése mögött nem a saját korruptságát, a hatalomba való beleszokottságát és belekényelmesedését látta, hanem azt, hogy a nép nem fogja fel vezetői nagyszerűségét ezért leváltaná, ahhoz vezetett, hogy a támogatottsága végzetesen összeomlott. Az 1990 és 2010 között jellemző váltógazdaság alapja – a két, nagyjából azonos méretű tábor – a második Gyurcsány-kormány alatt megszűnt valóságnak lenni, az MSZP-SZDSZ kormányok képviselte establishment-baloldal halálos sebet kapott, amelyből nem csak az éppen ellenzékben lévő legnagyobb jobboldali párt profitált. A pártszerkezet összeomlása vákuumként szippantotta be az Országgyűlésbe a populista jobboldalt és a kormányt sok tekintetben balról kritizáló újbaloldalt is. Mindkét 2010-ben a parlamentbe újonnan bejutó párt sikerének titka az establishment-ellenesség, az új szereplők iránti igény volt, a választási rendszer azonban a legerősebb ellenzéki pártnak kedvezett, amely az ölébe hullott lehetőségnél fogva nekiállt bebetonozni magát a hatalomba, amivel az új szereplőket is kihívás elé állította. Az establishment-baloldal saját megkapaszkodása érdekében a kulturális baloldaliság hagyományaira támaszkodva, az „aki nincs velünk, az jobboldali kormánnyal van” üzenet szajkózásával elkezdte kisajátítani a baloldali térfelet, sikeresen megosztva az estbalishmentellenes új baloldalt, amelynek lendülete a 2010-14 közötti ciklus közepére megtört. Az establishment-baloldal azonban még így sem tudta visszanyerni korábbi támogatottságát és másodjára sem látszik, hogy sikerülne neki, mi több, korábbi legnagyobb pártja épp a kiesés és az ezzel járó párthalál felé araszol. A kérdés az, hogy a kulturális baloldaliságot átlépő, a hideg polgárháborút lezáró ámde baloldali társadalompolitikát hirdető párt meg tudja-e szólítani a kiábrándultakat és a változást követelő szavazókat, hogy lehet-e választások útján nem csak kormányt, de politikai elitet is cserélni.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr2113321495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.20. 12:42:34

"A nyugati világban a jobboldal képviseli a gazdasági elitet, ebben az értelemben a Fidesz teljesen a helyén van."

Dehogy van...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.11.20. 12:47:14

A politikai álláspontok két tengelye: a gazdaságpolitikai és a kultúrpolitikai.

Az előbbi esetében szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, a jobboldal alapesetben liberálist jelent, a baloldal alapesetben szocialistát.

Az utóbbi esetében is szokás jobboldalról és baloldalról beszélni, de itt a jobboldal alapesetben konzervatívot jelentk, míg a baloldal alapesetben liberálist.

Lárható, hogy honnan a sok félreértés! Mind a „jobboldal”, mind a „baloldal”, mind a „liberáli”s két-két különböző dolgot is jelent.

Fontos továbbá hozzátenni: a bal-jobb felosztás a premodern korra visszatekintve értelmezhetetlen, azaz csak a modern paradigmán belül használható, kezdete végülis az 1789-es francia forradalom ideje. Ott a bal és a jobb kizárólag kulturális értelemben volt értelmezhető, gyakorlatilag azt hívták balnak, aki tisztán polgári társadalmat akart, jobbnak meg azt, aki pedig meg szerette volna tartani a monarchia valamilyen korlátozott szerepét. A premodern rend hívei kívül voltak az egész rendszeren, ők se jobb, se bal nem voltak. Az már későbbi fejlemény, hogy a hagyományos, premodern társadalom hívei el akarván saját magukat helyezni a paradigmában valamiféle ultrajobbként definiálták magukat.

A XIX. században a szocialista eszme megjelenésével a helyzet úgy változott, hogy immár a gazdaságpolitikai irány lett a bal-jobb eltérés alapja: a kapitalizmus hívei lettek a jobb, ellenzői és kritikusai pedig a bal. A jobboldal lehetett nacionalis és liberális – miután ez a két, eredetileg összefonódó eszme különvált egymástól. A baloldal pedig – de ez már XX. sz. elejei fejlemény – lehetett szocialista, azaz a kapitalizmust reformját akaró baloldal, vagy kommunista, azaz a kapitalizmus eltörlését követelő baloldal.

A paradigma jól is működött egészen az úgynevezett szélsőjobb megjelenéséig. A szélsőjobb egy része – jellemzően az olasz fasizmus – ugyanis kilépett a paradigmából, felvéve egyes premodern célokat. Így a helyzet az lett, hogy a jobboldal szélső, azaz legradikálisabbnak tűnő része valójában éppenhogy nem fogadott el egy sor jobboldali alapértéket, azaz maga a „szélsőjobb” jelző szerencsétlenül pontatlan. (Az ellenoldalon ez a probléma, vegyük észre, nem létezik: hiszen a „szélsőbal” valóban radikális baloldal.)

Ami a másik szélsőjobb irányzatot illeti – lásd a német nácizmust és annak helyi verzióit -, ott a probléma kisebb, ez ugyanis nem volt sose premodern, hanem részben ultranacionalista, részben forradalmi irányzat. A korai nácizmus baloldali szárnya (Röhm) likvidálva lett Hitler hatalomátvétele után, így nem játszott szerepet, a győztes jobboldali szárny pedig beilleszthető a jobboldalba, mint ultranacionalista kapitalizmus, bár itt is megvannak egyes balos elemek.

A populizmus minden megjelenésében arra törekedett, hogy felülmúlja a bal-jobb ellentétet. Jellemzően akkor szokás jobboldali populizmusról beszélni, ha az kulturális alap inkább konzervatív, s baloldaliról meg akkor, ha a kulturális alap inkább liberális, de a gazdaságpolitikában az eltérés nem igazán létezik a kettő között.

A legnagyobb rossz a gazdaságpolitikai jobboldal és a kultúrpolitikai baloldal keveréke: ez egyszerre akarja a nép elnyomását a nagytőke által, s a nép atomizálását, azaz identitásának eltörlését minden szinten: azaz a nemzetek, a vallás, a család eltörlését. Gyakorlatilag ez az, amit a nyugaton progresszív liberalizmusnak, Magyarországon meg ballibnak szokás nevezni. Láthatóan a legnagyobb gonosz a liberalizmus: hiszen ha kombináljuk a gazdaságpolitikai liberalizmust a kultúrpolitikai liberalizmussal, megkapjuk a legnagyobb lehetséges rosszat!

Valamivel kisebb rossz a gazdaságpolitikai jobboldal és a kultúrpolitikai jobboldal keveréke: ez kb. az, amit nyugaton konzervatív-liberalizmusnak szokás nevezni, bár ma már ez a nyugati irányzat hatalmas sebességgel halad a kultúrpolitikai bal felé. Ez az irányzat megvédi ugyan a népet az identitása elleni támadásoktól, viszont gazdasági páriává változtatja az embereket. Magyarországon kb. ez volt az MDF antalli féle verziója, de a Fidesz is ide volt sorolható nagy 1995-ös fordulata után, sőt ma is részben ide sorolható, bár 2010 óta megfigyelhetőek populista tendenciák is Orbán politikájában.

Még kisebb rossz a gazdaságpolitikai baloldal és a kultúrpolitikai baloldal keveréke: ez az irányzat megvédi az embereket a tőkés elnyomástól, viszont identitásukat rombolja, akár nemzeti, akár családi alapon, rosszabb esetben mindkettőn. Jó magyar példa erre az LMP.

A legkisebb rossz a gazdaságpolitikai baloldal és a kultúrpolitikai jobboldal keveréke: ez védi mind az emberek gazdasági jogait, mind identitásukat. Erre sajnos magyar példa nem létezik. Bár a ballibek szerint a Fidesz gazdaságpolitikája kommunista, ez természetesen csak liberális ökörség, a valóságban a Fidesz gazdaságpolitikája jobboldali, alapvetően liberális, egyes nacionalista elemekkel – ez valóban jobb a tiszta liberális gazdaságpolitikánál, de attól még nem jó, csak esetleg kisebb rossz.

Deep State 2017.11.21. 07:02:43

A Fidesz hibrid párt. Egyszerre neokádárista, populista, autokrata és nemzetieskedő (nem pedig nemzeti). A maga nemében egyedi Európában hiszen minden politikai irányzatból a számára előnyös elemeket használja, speciálisan a magyarországi átlagszavazó "házmester-szavazóra" szabva retorikáját.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.11.21. 13:29:48

Rohadt jó cikk.

Ezt a részt ki is emelem, mert ez a jelen és múlt öröksége, melytől képtelenek vagyunk szabadulni:

"Még csak nem is kétféle – egy nettó liberális egy részben etatista – jobboldali társadalompolitika között választottunk, hanem az alapján, hogy inkább antikommunistának, vagy inkább antifasisztának gondoljuk magunkat. Ez a kizárólagosságot, a másik oldal végső legyőzését hirdető politizálás a végső soron arról szólt, hogy a jobboldal a nemzetből, a baloldal meg a civilizációból tagadta ki az ellenfelét. Ez a XX. századi tekintélyelvű és diktatórikus rendszerekre reflektáló, érzelmi alapú politizálás pedig kiválóan megfelelt arra, hogy elfedje a közhatalom gyakorlásának lényegi és tartalmi részét. Az, hogy a baloldal elitistává vált és így tartalmilag megszűnt baloldalinak lenni, ahhoz vezetett, hogy anakronisztikus, a valóságtól elszakadt kulturális baloldalisága is elitistává vált, a népet lenéző, felvilágosult értelmiségi gőggé alakult át. Az élcsapatfelfogás, az arisztokratikus kiválsztottságtudat és felülről jövő modernizációba vetett hit (kulcsszavak: reform, szakértelem) végül kicsorbult a demokrácia próbáján. Az ígéretek be nem teljesülése, a nyugatos felzárkos elmaradása, és az, hogy ez a baloldali elit saját népszerűségvesztése mögött nem a saját korruptságát, a hatalomba való beleszokottságát és belekényelmesedését látta, hanem azt, hogy a nép nem fogja fel vezetői nagyszerűségét ezért leváltaná, ahhoz vezetett, hogy a támogatottsága végzetesen összeomlott. "

chrisred 2017.11.21. 13:30:56

A liberális Fidesz nem volt baloldali párt, ahogy az 1994 előtti SZDSZ sem.

Jazo 2017.11.21. 13:43:54

Ennek a jobb - bal felosztásnak semmi értelme sincs. Abszolút értékesnek tarthat ugyanazon személy olyan dolgokat, amiket a szélső jobb vagy szélső bal értékként tartanak számon. Egy logikus érvrendszer mentén nem lehet levezetni, hogy jobbnak és balnak tulajdonított értékek ellentétei egymásnak. Szépen megférnek azok együtt is.

Ez az egész csak azért kell a pártoknak, hogy megosszák az embereket. Azért, hogy azt tudják kommunikálni, hogy csak ők gondolkodnak egy bizonyos érvrendszer mentén.

Pl. ha alapítanék egy új pártot, de azt kommunikálnám, hogy valójában én is ugyanazt tartom jónak mint egy másik korábbi párt, akkor kiderülne hogy semmi szükség az új pártra. Ilyen pl. az LMP meg Momentum esete, vagy a sok MSZP utódpárt esete. Azt próbálják kommunikálni, hogy ők kicsit balra, vagy jobbra helyezkednek, miközben csak az egzisztenciájukat féltik. Sokadik vagy egy párt listáján? Alapíts egy pártot és ott te vezeted majd a listáját. Persze ehhez gyártani kell ideológiát és erre szolgál a jobb meg a bal. Még a liberálisnak, nacionalistának vagy zöldnek mint jelzőnek van is "értelme", de a jobbnak és balnak semmi.

A választókat amúgy sem érdekli ez...meg nem is értik. Az alapján szimpatizálnak egy párttal amit az mond és tesz.

Cycmen 2017.11.21. 14:31:58

@Deep State: " A maga nemében egyedi Európában hiszen minden politikai irányzatból a számára előnyös elemeket használja, speciálisan a magyarországi átlagszavazó "házmester-szavazóra" szabva retorikáját."

Pici fiam nem a retorikájában használja, hanem meg is valósítja és házmester szavazó az anyád p..ája! A f.om már a gyökér libbant fejetekbe, ébredjetek már fel hogy nem a szavazók a hülyék, hanem ti!

lényeglátó 2017.11.23. 03:41:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Szabó Dezső: Mit jelent ez a jobb és baloldaliság? Azt, hogy az illetők egy az országot érintő egyetemes, vagy részletkérdésekben nem fizikai és pszihikai adottságok összes ismeretéből s a szóban forgó probléma elképzelhető minden hatásából alkotják meg az ítéletüket: hanem egy híg tudományellenes, elemeiben ellentmondó piszkos frázeológia szerint mely őket jobb- vagy baloldaliakká kötelezi” — aszerint, hogy melytől reméli a maga boldogulását, zsákmányát, mondom hozzá én. 90 év óta rágjátok a ló leányka álmát, pejparipa ezen pipilőjét!