A valódi viták otthona

Röhrig Géza: 89-ben abból kellett volna kiindulni, hogy az MSZMP illegitim

2018. január 05. - Tálos Lőrinc

Alapos és tartalmas interjú jelent meg Röhrig Gézával, a Saul fia főszereplőjével a 24.hu-n. Mi - sokat politizáló blogként - a rendszerváltásról szóló részt emelnénk ki belőle, így ajánlva, hogy a teljes interjút olvassák el eredetiben.

Nagy Imréék újratemetése után volt egy hosszú beszélgetésem Krassó Gyuri bácsival. Nagyon megfogott a radikalizmusa. Lehet, naiv vagyok, ám változatlanul úgy vélem, az övé volt a helyes stratégia. Egyedül ez a
 szent, rokkantnyugdíjas bohóc látott át a teniszütőn. A rendszerváltó ellenzék pedig, úgy ahogy volt, testületileg belegaloppozott az állampárt csapdájába. ’89-ben ugyanis abból kellett volna kiindulni, hogy az MSZMP illegitim, hiszen nem törvényesen, szabad választáson került hatalomra. Pont. E mögé a brutális és megkérdőjelezhetetlen tény mögé kellett volna az ellenzéknek egységesen fölsorakoznia. Ebből nem szabadott volna engedni, ha a fene fenét eszik is. Persze egy kicsit később került volna sor a változásokra, ám azok a változások legalább valódi változások lettek volna. Az ellenzék azonban hagyta, hogy benyálazza őt a régi nómenklatúra. Hiszen az MDF, az SZDSZ és a Fidesz éppúgy nem volt fölhatalmazva arra, hogy tárgyalásokat folytatgasson a nép feje fölött, mint az MSZMP. Őket sem bízta meg ezzel egyetlen szavazópolgár sem. Ha a rendszerváltást igazi, tőrőlmetszett demokraták csinálták volna, akkor a “semmit rólunk nélkülünk” elve alapján csak és kizárólag az új választás szabályairól, illetve annak technikai lebonyolításáról szabadott volna a kommunistákkal egyeztetni. Kolosszális hiba volt leülni velük a Nemzeti Kerekasztalhoz. Az ellenzék tapasztalatlan és ügynököktől hemzsegő pártocskái ezt alaposan benézték.
Megszédültek a fölkínált történelmi szereptől, és Grószék tervének megfelelően – a megunhatatlan népi-urbánus törésvonal mentén – hamar egymás ellen is fordultak. A komcsik így nevető harmadikként már ’94-ben újra helyzetbe kerültek. A főszereplők utólagos önigazolásait ismerjük. Éles volt a szitu, hisz még bent voltak a ruszkik, meg ott volt ugyi még az a hatvanezer kigyúrt Rambo, értsd részeg munkásőr is, muszáj volt tehát a vérontást elkerülni, ez volt az adott helyzetben az egyetlen felelős magatartás. Ez kamu. Pro primo, a Szovjetunió elveszítette a hidegháborút, s így önmagát is. Megszűnt mint világhatalom. Ha a Vörös Hadsereget nem vetették be Moszkvában, akkor nyilván nem fogják a gyarmatokon sem. Pro secundo, a munkásőrség, ez a stréber, számító bagázs soha nem mert volna még megnyikkani sem, nemhogy a szolgálati fegyverét használni, ha nincs mögötte a Szovjetunió, vagy legalább a magyar társadalom döntő többsége. Pro tercio, ha Krassó látta, nekünk is látnunk kellett volna, milyen okosan manővereznek Grószék. Már itt, a történet legelején beindult tehát a suskus a régi és az új garnitúra között. Ezt a jóvátehetetlen hibát csak fokozta az SZDSZ koalíciója a többséget szerzett cucilistákkal, illetve Orbán a maga demagóg, korrupt egypártrendszerével. Magyarország ismét olyan kényszerpályára került, melyről, ki tudja, mikor és hogyan tudunk majd csak lekanyarodni.

Szóval miért lépett ki?

Depresszióssá tett ez a fölismerés. És már Nagy Imréék újratemetésén is éreztem, hogy akárcsak ’45 után, úgy ’89 után is elmarad majd a szembenézés, a katarzis. Nem lesz itt se igazságszolgáltatás, sem elszámoltatás, sem ügynöktörvény. Már ott, a Hősök terén világossá vált számomra, hogy megint elszalasztottunk egy esélyt, egy olyan esélyt, amilyen csak nagyon-nagyon ritkán adódik. Ne feledje, én pont a rendszerváltás előtt töltöttem másfél évet Varsóban. A Wałęsa-Miodowicz vita után jöttem haza. Kint mit láttam? A lengyel ellenzék vezetője egy korántsem hibátlan, de vagány, hívő, nyolcgyerekes villanyszerelő volt, akit leplombált konténerben csempésztek be a saját nagygyűlésére, és volt, hogy nőnek öltözve, tűsarkúban és parókában keveredett át a rendőrkordonon a pódiumig. A Szolidaritás igazi munkásmozgalom volt, színes és kreatív tömegbázissal. Az erőszakmentességet nagyon komolyan vették, ellenben sztrájkoltak. Ez a roppant hatásos módszer, a sztrájk, teljesen hiányzott a hazai ellenzék arzenáljából. Nálunk lehangolóan száraz, elméleti figurákból állt a második nyilvánosság, akik pontosan tudták, meddig mehetnek el. Tudták, ha kilépnek a nekik fenntartott homokozóból és megjelennek a gyárakban is, egy órán belül lecsuknák őket. Ennyit pedig már egyikőjüknek sem ért meg az ügy. Kádár megnyugodhatott, hiszen a dolgozók nélkül ebből sosem lesz semmi. Nem vádaskodom, hiszen jelentős különbségek vannak a magyar és a lengyel társadalmi fejlődés között, rezignáltan konstatálom csupán a nyilvánvalót.

Nagy Imre újratemetésén miből érezte meg mindezt?

Azzal, ami ott történt, semmilyen szinten nem tudtam azonosulni. Rühellem az elitizmust, mely a hős Gimes Miklósnak, egy újságírónak külön koporsót ravataloz föl a színpadon, míg a több száz kivégzett kétkezi munkásfiút és -lányt belekényszeríti egybe. Ez kegyeletsértés és ostobaság egyszerre. A marxista politbürónak az a tipikus képmutatása, mely szavakban mindig hízeleg a prolinak, ám valójában irtózik a szagától. Az esemény számos mélypontja közül a legmélyebb az volt számomra, amikor Mécs Imre arra kérte a jelenlévő kétszázezer embert, hogy fogjuk meg egymás kezét és mondjuk utána, hogy… A politikai giccsnek ettől a non plus ultrájától a gálám kifordult. Az úttörőavatást juttatta eszembe. Félreértés ne essék, biztos vagyok benne, hogy Mécs ezt őszintén gondolta. Biztos 2006-ban is őszintén gondolta, hogy az MSZP-listán a helye. Néhány szereplő őszintesége azonban mit sem változtat azon, hogy volt ebben a bárgyún kenetteljes produkcióban valami végtelenül hazug, valami, amiből számomra már ott és akkor ordított, hogy ez a rendezvény a maga kiszámított, profi effektjeivel voltaképp egy az elvtársak szája íze szerint való nesze semmi, fogd meg jól, mely végső soron az ő hatalomátmentésüket szolgálja. Orbán beszélt utoljára. Tudatosan vagy csak ösztönösen, de ő már az előkészületek során megorrinthatta, hogy Grószékat, az esemény valódi szervezőit, semmi más nem érdekli, csak az, hogy ne legyen rendbontás, hogy túl legyenek valahogy ezen a kényes epizódon, s az óriási tömeg a szertartás után szép csendben, a könnyeit morzsolgatva szétoszoljon anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna másik helyszín felé megindulni. S hogy véletlenül se tessünk forradalmat csinálni, élő közvetítésben üzenték meg minden érintettnek: az ellenzék számára semmiféle problémát nem jelent ország s világ előtt összeborulni a több száz magyar suhancot fölakasztó MSZMP-vel. Émelyítő.

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7913544001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 11:37:58

Az ilyen szövegért 89-ben azonnal antiszemitának minősítették az embert.

Geo_ 2018.01.05. 16:04:03

"Rühellem az elitizmust, mely a hős Gimes Miklósnak, egy újságírónak külön koporsót ravataloz föl a színpadon, míg a több száz kivégzett kétkezi munkásfiút és -lányt belekényszeríti egybe. "

Ez a példa mutatja - hogy zagyvaságokat beszél.

Ugyanis a dolog úgy nézett ki, hogy engedélyezték Nagy Imréék temetését - majd ebből nyílt meg az út, hogy nyilvános esemény lehessen - s hogy egyáltalán ott legyen az a hatodik koporsó.
S akkor már nem Grószról szólt a sztori...

NemodaBuda 2018.01.05. 16:07:17

Birka egy fasz ! De Ön, kedves Géza, csak rendkívül felületes. Mindenesetre, Krassó emléke szent, ebben egyetértünk. Nos, ami a lényeget illeti, szerintem nagyon is becsületes utunk volt a kerekasztallal együtt. Senkinek az élete egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ha az Ön verziója valósult volna meg, ez biztosan nem így alakul. És tudja, hatas-ellenhatás. Ha Önök elkezdték volna összefogdosni a kommunistákat, a kommunisták elkezdik hidegre tenni magukat, És akkor polgárháború tör ki, amelyet - természetesen - a kommunisták nyertek volna meg az akkori felállás szerint. Nekik voltak jóval nagyobb eszközeik és tartalékaik. ANtal és koránya nem volt eléggé jobboldali ? Kónya sajtópolitikája mennyivel felvilágosultabb, mint orbánéké most, majd húsz évvel azután ? Ki törpézte le alapból a liberális ellenzéket) akkor még idejekorán) ? Nem folytatom, de gondoljon bele mindebbe, talán rugalmasabb, árnyaltabb, tanulságosabb álláspont is létezik az Önénél !

Okos Tóbiás 2018.01.06. 08:34:40

Sztem, ha minden fél tartotta volna magát a kerekasztalon kialkudott szabályokhoz, vagyis a jogállami keretekhez, és nem azon mesterkedett volna a magát jobb oldalnak nevező csürhe(1994-től a fideSS is), hogy a hatalmat erősítse a NÉP ellenében, gyökeresen más irányt vehetett volna az ország. De sajnos a "Mi lett volna ha?" nagyon történelmietlen kérdés. Hogy egy "nagy klasszikust" idézzek: "Elkurtuk, nem kicsit, nagyon!" Ez, mind a cca: 10 millió honpolgárra érvényes.

itoérambolafoci 2018.01.06. 18:17:34

Lehetne hosszan fejtegetni, de a lényeg, hogy Röhrig Géza baromságokat beszél, és folyamatosan hazudik.

Jó mutatja Röhrig elméjének laza kapcsolatát a valósággal, hogy Grósz tervének és az 1989 márciusában alakult Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások következményének próbálja beállítani azt, hogy két évvel korábban az 1987 szeptember 27-i Lakitelki Találkozóra Pozsgay személyes kérésére nem hívták meg a demokratikus ellenzéket, és ezzel a magyar ellenzéki értelmiség népi-urbánus vonal menti nyílt törést deklarálták.

Krassó "hatalmas bölcsességét" illetően megint csak hazudik, mivel az ellemzéki kerekasztal legnagyobb hibája pont az volt, hogy a Krassó által javasolt taktikát követve kizárólag csak a hatalomátvétel feltételeiről volt hajlandó tárgyalni.

Németh Miklós meséli, hogy hiába próbálta meg többször is rávenni az ellenzéki pártok vezetését arra, hogy az ország gazdasági helyzetéről beszámolhasson nekik, az ellenzék mereven elutasította a tájékoztatást, és közölték, hogy ők csak a hatalomátvételről akarnak tárgyalni.
Az ország helyzetével csak akkor akarnak foglalkozni, ha már kormányra kerültek.

Tehát már az Ellenzéki Kerekasztal idején kiderült az SZDSZ, MDF, KNDP és Fidesz hazaárulása, vagyis az, hogy nem az ország helyzete és az ország jobb kormányzása, hanem kizárólag csak a hatalomra kerülés érdekli őket.

Ezek után különösen nagy pofátlanság kell ahhoz, hogy Röhrig arról panaszkodjon, hogy Grósz csőbe húzta őket a kerekasztal-tárgyalásokon.

Mert ha az ország népe megtudta volna, hogy az ellenzék a kerekasztalnál nem volt hajlandó az ország helyzetével foglalkozni, hanem csak a hatalom megszerzése érdekelte őket, akkor kapanyéllel hajtottuk volna el őket a választásokról.

itoérambolafoci 2018.01.06. 18:26:23

@Okos Tóbiás:

Teljesen egyetértek veled.
A jobboldal már kezdettől fogva aljas eszközöket alkalmazott.
Ennek első jele az volt, hogy a választási kampány alatt az MSZP-jelöltek rendezvényeit szavalókórusokkal tették lehetetlenné, emellett kezdettől fogva antiszemita és antikommunista uszítással próbálták hergelni a lakosságot.
A magyar politikai közéletben a magyar jobboldal honosította meg az alpári, rágalmazó, karaktergyilkos kocsmai stílust.

lényeglátó 2019.01.30. 05:01:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Azért uralkodnak!

Azért uralkodnak,
Ostobák, terajtad,
Mert megszavaztad,
Akit néked, reklámoztak,
Mások, újságok, neked,
Nem volt saját eszed.
Vegyed a fáradtságot
Kire essék választásod,
Kinek adsz bizalmat,
Ki nem lopja el adódat.
Nékik semmi nem elég,
Fizess, meddig még?
Amíg jár beléd a lég!
Ha meg, lelked ki lehelted,
Kifizesd a fekhelyedet!
2012. 12. 30.

Ha, hülye kerül hatalomba
Jut minden, lassan romba.
Mint baktérium tenyészet,
Megrohasztja az egészet!
Bűzös, romlott állagú,
Zajlik miatta háború!
Az egész elviselhetetlen!
Épp eszűnek, gyötrelem!