A valódi viták otthona

Orbán Viktor az új Horn Gyula

2018. január 15. - Tálos Lőrinc

„Ugatnak a demokraták,
De a népnek nincs mit enni.
Fegyverrel kell ezt a szart,
Végre rendbe tenni!” 
(Anyátok – Holiday in Kádár)

Mi a Fidesz sikerének a titka? Ez a legfontosabb kérdés, ha le akarjuk győzni Orbán rendszerét. Az MSZP-SZDSZ kormányok örökösei ezt a kérdést vagy fel sem teszik, vagy saját maguknak is hazudnak, amikor választ adnak rá. Ezért nem fogják soha legyőzni Orbánt. Válaszaik beragadt 90-es évekbeli reflexek, elavult világmagyarázatok.

A szakértelem bolsevista trükk.” (Csurka István)

Magyarországon kvázi egyszerre történt a kapitalizmusba való átmenet és a jogállami forradalom. A varsói gyors befutásának, az utódpárt 94-es győzelmének az ágyazott meg, hogy a választók jelentős, a választások eredményét eldöntő részének fejében felcserélődött az ok- és az okozat. Az MSZP tudatosan és sikeresen támaszkodott arra a hiedelemre, hogy a rendszerváltást nem a gazdaság összeomlása és az eladósodás tette lehetővé, hanem fordítva: a rendszerváltás miatt omlott össze a gazdaság és adósodott el az ország, következésképpen arra van szükség, hogy a hozzá nem értő „értelmiségiek”, a „történészkormány” helyett újra a „szakértelem” vegye kezébe az országot, amely a 80-as évekbeli reformokkal elérte, hogy Magyarország a térségben viszonylagos jólétben éljen. A felkínált recept a következő volt: térjünk vissza a reformok útjára, hogy utolérjük „a nyugatot”. A választók a „folytonosságra” szavaztak a „megrázkódtatás” helyett. A rendszerváltás elfogadottsága elmaradt azokhoz a térségbeli országokhoz képest, ahol a függetlenség kivívásával járt együtt a jogállam kiépítése és, ahol a társadalom hajlandó volt áldozatokat hozni.

„A Kádár-rendszer győzött.” (Orbán Viktor)

Orbán Viktor megértette azt, amit az MSZP elfelejtett. A Fidesz máig tartó sikertörténete alighanem azon a frakcióülésen kezdődött, amelyről Körömi Attila így emlékezett meg a Magyar Nemzet hasábjain: „Azt mondta, »a Kádár-rendszer győzött«. Nem búsongva, hanem tényként mondta. A következtetés világos: azt kell tenni, úgy kell építkezni, ahogy az egykori állampárt tette. A világ mai, de a technológia a régi lesz. És igen, a még mindig sokunkban élő kádári lelkületre alapozva, azt félelemmel töltött emlékeztető injekciókkal felerősítve visszafordulunk. Nem szembenézünk a rendszerváltoztatás hibáival, vadhajtásaival, nem kijavítunk, módosítunk, ha kell, alaposan, hanem visszafordulunk.”

Le is fordíthatjuk Körömi szavait: a Fidesz elkezdett a rendszerváltás veszteseihez, Horn Gyula szavazóihoz beszélni (a Jobbik pedig eleve azt csinálta), miközben az MSZP-SZDSZ baloldal leszokott arról. A „jobboldal”, a Fidesz és a Jobbik pedig közösen nagyot harapott a baloldal szavazótáborából, azóta áll fenn a mostani helyzet, hogy sem összefogással, sem mozgósítással nem bír győzni a régi baloldal a Fidesszel szemben. A jobboldal, miután lekezdett a baloldal hagyományos szavazóbázisához beszélni, az onnan nyert plusz szavazatokat sikeresen adta hozzá a hagyományos szavazótáborához. A képlet egyszerű: a Fidesz jobban áll, mint a komplett ellenzék. Az ellenzék legerősebb pártja – a Jobbik – pedig jobboldali. E két pártnak együtt nyomasztó fölénye van a baloldallal szemben. És akkor még nem beszéltünk a képből kilógó LMP-ről, amely rendszerkritikus pártként került be a parlamentbe és ekképp értelmezhetetlen a rendszerpártokon belüli jobb- és baloldali felosztás szerint nézve.

„Tökmindegy jobbos vagy balos, te szopod meg szaros!” (Barcs Miklós)

Az MSZP-SZDSZ kormányokhoz érzelmileg vagy egzisztenciálisan kötődők egyszerűen elhitték, hogy a választók arra szavaztak, amit valójában képviseltek és nem arra, amit hittek, hogy képviselnek. Orbán pedig lényegében azt ígérte meg (lásd még: illiberális állam), amit az MSZP választói Horn Gyulától vártak: rendszerváltás, a „jogállami forradalom” kibaszását az ablakon. És pontosan ugyanazt adja, amit a Horn-kormány is adott: a politikához közel állók gazdagodását és a társadalom elszegényedését.

TL

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3713569041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilágyi Imre 2018.01.15. 11:51:19

"Orbán Viktor az új Horn Gyula"
Be is baszna!
Horn pufajkás gyilkos volt. Komcsi.
Horn miniszterelnöksége második évében kénytelen volt drasztikus megszorításokkal kezelni saját, elbaszott politikáját.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 12:20:35

Ha egy elit tartósan a kisemberek ellen politizál, lezuhan. Ez a ballib zuhanás titka.

ManDownton 2018.01.15. 18:50:13

Ennyi badarságot egy helyen ritkán lehet olvasni.

Róbert Székely 2018.01.15. 20:35:39

A komcsik rászoktak a blog írásra. Nagy kérdés, hogy hányan olvassák ezt Jászfaszakerettyén? Mer ha sokan, még nyerhettek is. De ha nem.... NA sok sikert a hatszázfaszomtudjahányadik variációhoz, ami megmondja, hogyan váltsuk le Orbánt. Esetleg munkával???? Kurva sok munkával???? Még több munkával??? Mert hogy Ő baszki éjjel nappal dolgozik. Na persze, most jön az, hogy lop. Ezt a LOP STOP táblát már az SZDSZ is legyártotta. Emlékszel. Hát az kurva nagy poén volt tőlük... :)

Pista Sagemono 2018.01.15. 20:44:03

Horn felnőtt a feladatához. Nem volt tökéletes, de az elmúlt 28 év legjobb próbálkozása. A kétharmaddal sem nyírt ki senkit, nem formálta az ország és a jogszabályhátteret a saját boldogulására.Bár Ő sem hozott nyilvánosságra ügynököket ami máig várat magára.
Akihez hasonlítják arról csak idézni tudok. "apád is paraszt volt te is az maradtál"

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.01.15. 22:16:06

Orbán nem Horn, de az igaz, hogy Kádár nyugdíjas népére építve szerzett kétharmadot 2010-ben és azóta is több kádári intézkedése volt, mint amiről a szocik valaha álmodtak. Kíváncsi vagyok, hogy a ruszki példaképét majmolva mikor fogja ő is a szentekhez hasonlítani Lenint...

Pyrrhus 2018.01.15. 22:28:43

"Horn miniszterelnöksége második évében kénytelen volt drasztikus megszorításokkal kezelni saját, elbaszott politikáját. "

g.Orbán 2011-ben olyan csődközeli állapotba vitte az országot, hogy csak néhány órára volt tőle. Aztán államosította a nyugdíjpénztárak 3000 milliárdját... 27 % ÁFA, hatvanféle különadó...

Amúgy ne hasonlítsuk össze a nyíltan vállalt, karhatalmista múltat, egy titkosított besúgó múltjával.

a nagy hohoohooo 2018.01.15. 23:16:18

@Pyrrhus:Csaxólok ennek a segghülye orbánszarcsimbóknak :

Szilágyi Imre faszbukja
www.facebook.com/imres1953

Tök felesleges fényt vinni a kurvasötét fejébe ..
Nehéz vitát nyerni egy értelmes,okos ember ellen ,egy hülye ellen pedig lehetetlen...heheee...

Európai téridő 2018.01.16. 09:37:14

@ManDownton: "Nem mese ez gyermek" (Arany János: Családi kör)

Csaba Szikora 2018.01.16. 10:15:17

Azt a pufajkás f@sszopót nem lehet űberelni,de még csak megközelíteni sem.

dtibor 2018.01.16. 14:38:18

Én a fényképről csak a régi Traubisoda-t sírom vissza.

I-Work 2018.01.16. 17:47:06

Köszönjük MESTER a TUDÁST, hogy megosztottad a bölcsességed!
Megoldást azonban nem tudsz Te sem.
Akkor minek a szájkarate?

I-Work 2018.01.16. 17:47:54

@Csaba Szikora: Már megtörtént. Sírva könyörögne a receptért.

I-Work 2018.01.16. 17:48:52

@a nagy hohoohooo: az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik?

Sexual Harassment Panda 2018.01.16. 17:49:57

Orbán is pufajkában ütötte a népet 56-ban??

I-Work 2018.01.16. 17:50:51

@Szilágyi Imre: Ez a demagóg r*ma, f*szsz*pó szerinted hány embert nyomorított meg és tett tönkre a feudál-bolsevik csürhéjével?
Szerinted miért menekült el közel 2 miliió magyar az országból?

I-Work 2018.01.16. 17:52:16

@Róbert Székely: Cimbora, azért 4 millió választó le tud söpörni 2 millió választót.
Qui prodest???

I-Work 2018.01.16. 17:53:23

@Online Távmunkás: majd Tömjén Zsóti lesz Szt. és Harag Petya...

I-Work 2018.01.16. 17:59:46

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Ez annyira nem poénos, amikor néhány száz politikai bandita az ország ellen politizál és fellázítja a kontinenst.
Ezek már nem csak megátalkodott gazdasági bűnözők, akik szembefordultak az alkotmányos renddel, hanem az emberiességgel szemben is követnek el újabb és újabb bűnöket, a társadalom szenvtelen és tétlen asszisztálása mellet.
Csak megjegyzem:
A németek közel 70 éve szégyenkeznek a kontinens előtt, a világ előtt, mert egyszer voltak annyira hülyék, sötétek fellengzősek, kevélyek, hogy nem állítottak meg időben egy magáról megfeledkezett őrültet és csatlósait.
Ami történik Magyarországon, az nem vicces és annál nagyobb tragédia lesz a vége, minél tovább tart.

Brix 2018.01.16. 18:01:20

Orbàn Viktor az új Kàdàr Jànos, csak nem lesz többé 2 forintért meleg làngos!

rasztaszív 2018.01.16. 18:03:00

orbán sokkal inkább az új gömbös gyula.

I-Work 2018.01.16. 18:04:48

@Pyrrhus: ja...
és éljen a sztalinista Hit Gyülekezete. ... De hogy az édes, drága Jóisten sem tudja már, jobbra nézzen-e, vagy balra?

I-Work 2018.01.16. 18:06:17

@dtibor:
Legalább volt valamilyen hangulata annak a kornak, nyolcvanas évektől azért viselhető volt és jóval igazságosabb, mint ahogy most vannak a dolgok.

2018.01.16. 18:12:18

"Orbán Viktor az új Horn Gyula"

Ez butaság, Orbán sokkal inkább az új Kádár János.
Horn egy rövid időszakot leszámítva nem volt csúcson. Kádár és Orbán is korszakos jelentőségű politikusok, ugyanazt az akolmeleget kereső magyar népet célozták meg. Nincs semmi szégyen ebben. Orbán felismerte, hogy a magyar történelem egyik legnépszerűbb vezetőjének, Kádárnak a kultuszát nem lerombolni kell, hanem magára alkalmazva újraépíteni. Orbán elismerte, hogy a Kádár-rendszer jobb volt a kisembereknek és azt a feelinget akarja visszahozni. Hisz ők nem a rendszer ellen harcoltak, hanem azok ellen, akik a rendszert csinálták. Ők akartak a rendszer élére kerülni. Ez mára sikerült.

I-Work 2018.01.16. 18:13:42

@ManDownton:
???
Nem badarság, csak felesleges, mert nem visz közelebb a megoldáshoz.
Amit írt az igaz.
Amit nem írt: egyetlen képviselőnek sem célja a rendszer megbuktatása, mert aki a hatalom közelében van, az mindegyik dagadtra keresi magát, anélkül hogy felelősséget kellene vállalnia érte.
Szóval nincsen ellenzék, ez a probléma...
Szerinted bojkottálná bármelyik képviselő a "választást"??
Szerinted, mondaná-e bárki, hogy emberek ránk se szavazzatok, mert minden szavazat, az álnok diktatúra létezését legitimálja???
....
Azért a q*rva életbe... Ha csak a hithű fidesz, békemenet söpredék menne szavazni az gáz lenne, mert 20-25%-nál nem több.
És hiába 100% és 3/3, nem legitim.
Simán meg lehetne buktatni ezeket a köcsögöket, de erre nincsen elég társadalmi igény. Végül is, a többség magának hülye, ebben Vityának igaza van.

2018.01.16. 18:24:47

@Sexual Harassment Panda: Orbánék 56-ban még nem éltek. Ők csak Stumpf apósának a kommunista belügyminiszternek a védelme alatt készülhettek a módszerváltásra. Orbán mára Kádár 2. lett. Ez nem rossz, hisz Kádár a magyar történelem egyik legnépszerűbb alakja ma is. Mindketten a stabilitásra helyezik a hangsúlyt, ez szeretik a kisemberek. Mindketten korszakos politikusok. Orbán sose szarozta a Kádár-rendszert a nyilvánosság előtt, hisz ő és családja is abban gyökerezik. Orbán a rendszerváltás után ballibbé vált politikusokat ekézi folyton.
Amit Kádár érthető okokból nem tudott véghezvinni, hogy Magyarországot Európába integrálja, az Orbánnak sikerült. És Brüsszel úgy is kénytelen elfogadni Orbánt, hogy megnyírbálta a demokráciát. Ahogy a Szovjetunió is kénytelen volt elfogadni Kádár alatt, hogy Magyarország egy kicsit más, vidámabb barakk, mint a többi csatlós ország.
Orbán államférfiként lassan felnő Kádár ikonikus alakjához. El kell felejteni a komcsi-ballib-nemzethy-kheretsztyény címkéket, ők mindketten korszakos jelentőségű magyar vezetők. Így fog rájuk emlékezni az utókor, nem pártállás alapján.

rasztaszív 2018.01.16. 18:52:03

@karandash: össze sem hasonlítható a kettő.Kádár egy kész helyzetbe csöppent,itt voltak az oroszok,orbán viszont maga hozza vissza a nyakunkra a vallási parazitákat,akiktől egyszer már megszabadultunk.tételesen hazaáruló mindkettő - de micsoda különbség!

ulpius66 2018.01.16. 19:12:05

A ballibsik szerint eddig:
- "Orbán Viktor az új Horthy Miklós"
- "Orbán Viktor az új Rákosi (Rosenfeld) Mátyás"
- "Orbán Viktor az új Kádár János"
- "Orbán Viktor az új Horn Gyula"

De!!!!!!

A ballibsik szerint Orbán Viktor a legnácibb náci, a legkommunistább kommunista, leginkább Sztálin, Hitler egybegyúrva!

$pi$ 2018.01.16. 19:17:00

@rasztaszív: "Kádár egy kész helyzetbe csöppent,itt voltak az oroszok"

Na, neked sem ártana elolvasni néhány könyvet. Butaságokat beszélsz.

rasztaszív 2018.01.16. 19:20:33

@$pi$: megítélés kérdése.de miért nem a mondat másik felével foglalkozol...?az a jelen...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 19:43:03

@I-Work:

Szerintem meg jó az irány Mo-on, a liberalizmus elleni harc élcsapatában menetelünk. Mi jobb van az igazság mellett való kiállásnál?

ulpius66 2018.01.16. 19:51:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Proletárom!

Te tényleg Szeredőcön (gyengébbek kedvéért: Szófiában) laksz?

Void Bunkoid 2018.01.16. 19:56:38

@karandash: na jó, de a legvidámabb barakkhoz az kellett, hogy a 1956-ban a keleti blokk legnagyobbat szóló botrányával durrantsunk a világ orra alá, amit ráadásul kezelni sem valami elegánsan kezelt a Szovjetunió ugyebár - 56 kurvára rossz reklám volt a világbékét meg egyenlőséget meg mindenszép-mindenjót hirdető szocializmusnak/kommunizmusnak.

A legvidámabb barakk-engedmény fő célja az volt, hogy 56 még egyszer ne történhessen meg, inkább beengedtük a rakenrollt meg a kokakólát meg igen korlátozottan de a magánszektort, csak kussoljon a nép, és nehogy még egyszer fegyvert fogjon azok ellen, akik kifelé csak csupa jót akartak volna elvileg.

ulpius66 2018.01.16. 20:04:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

... és millen ott az idő?

Van hó?

.. mert itten a 11. kerben alig-alig.....

ulpius66 2018.01.16. 20:06:38

Szeredőci proletárom!

Máma olvastam, hogy a Frídom Hajusz szerint sokkal jobban tombol a fasiszta diktatúra Magyarországon, mint a távoli Bulgáriában (Szeredőcön)....bár tik jöttök utánunk!

Soros Forever 2018.01.16. 20:23:40

Nagyon igaz !

A jobboldaliakat ki kéne irtani végre, hogy a baloldal Gyurcsánnyal és Szél Bernivel az élen érvényesülhessen, és migránsokkal áraszthassák el az országot.

Mert a magyarok jobboldaliak, és az nem Europér !

$pi$ 2018.01.16. 20:28:05

@rasztaszív: "megítélés kérdése.de miért nem a mondat másik felével foglalkozol...?az a jelen... "

Mert már az első fele is butaság volt.

ulpius66 2018.01.16. 20:32:06

@Soros Forever:

Rémálmomban gondoltam rá!

Tényleg ki kéne próbálni élesben, milyen lenne a Széll Bernike miniszterelnöknek!
(gondolom a gyurcsányi kb. 15 perc alatt megbuktatná....)

rasztaszív 2018.01.16. 20:52:57

@$pi$: de még az első felével sem vitatkozol...:)csak nehogy a lényegről legyen szó.hogy mit is művel az orbánod az egyházakkal.

6.Lenin 2018.01.16. 21:02:18

Az ilyen posztokat olvasva néhány érdekes kérdés jön elő...

Kihez nem hasonlították még Orbánt, keresik, mert akkora gonoszt nehéz találni az emberiség története során.
Szerintem maga a Sátán, és ezt a kérdést nyugodtan le lehetne zárni. Bár néhányan nem kedvelik a valláshoz köthető figurákat. Valamilyen hétköznapi gazember lenne a legjobb, de ekkora még nem volt az emberiség története során. Most ő a soros.

A magyar választók nem európaiak, bunkók, a legsötétebb nép a világon. Rendben.

De akkor mi a faszért pedálozik az ellenzék, hogy ezek a bunkók rájuk szavazzanak?
Voltak 3x kormányon, mégis bunkók maradtak. Mi a toszt szeretnek ennyi bunkón?
Ez valamilyen mániájuk?

A Sátán sikeres, a nép bunkók gyülekezete, sötétek, a sok okostojás már 8. éve szenved a titok megoldásán, hogy ez a sok bunkó miért fél a megszorításoktól, hiszen annál jobb megoldás nem létezik. Érthetetlen.

Nem szeretnének idegeneket az országban. Miért is?
Hiszen a legjobb, ha háború van, és eladósodás. Ezt minden Soros kitartott tudja.
Meg lehet belőlük gazdagodni, itt van Gyuri'bá példája is.
A sok bunkó meg inkább nyomorog a Sátán elnyomása alatt.
Hátha 1x...., vagy nem.

nick papagiorgo 2018.01.16. 21:06:47

Nem hinném, hogy akár Horn akár Orbán örülne, ha egymáshoz hasonlítgatjuk őket.
A követőik végképp nem.
Ne is tegyük. Nincs a két ember között túl sok hasonló, azt leszámítva, hogy miniszterelnökök voltak.

Megjegyzendő még, hogy az is egy égbekiáltó különbség, hogy választást mindketten nyertek, tehetséges politikusok stb, stb, de Orbán rendszerének fennmaradását pont azok biztosítják (tulajdon hülyeségükkel), akik magukat Horn örökösének tartják. És még úgy is tesznek, mintha nem tudnának róla.

Orbán amúgy is jó eséllyel megnyerné a következő választásokat (is). De hogy ez biztos legyen, sőt a kétharmad is reális esély legyén, ahhoz az ellenzék bizonyos tagjai is kellenek, vastagon. Ezek a hölgyek/urak ezen dolgoznak kb 2010 óta. Lehet, hogy tiltakoznak ellene, vagy úgy tesznek, mintha nem is tudnának róla, de ettől még ez van :)

tireless treehugger 2018.01.16. 21:09:16

Eddig mindig a vesztesek nyerték meg a választást. Aztán természetesen továbbra is vesztesek maradtak.
A lúzerek aránya kb 85%-os, az értelmi problémásoké kb 95%.

Ez a szép a demokráciában úgy nyersz hogy elméletileg veszítettél és úgy veszítesz hogy azt hiszed nyertél.

Akinek nem inge ....

Kunhallmi Agnes 2018.01.16. 21:09:51

"Orbán Viktor az új Horn Gyula?"

Felesleges ez a finomkodas, mert Orban az uj Hitler meg Sztalin.

I-Work 2018.01.16. 21:31:16

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Cimbora! Ebben az országban igaz mondat nagyon régen nem hangzott el politikus szájából! Szánalmas, hogy amit a fidesz és a talpasok, csatlósok szajkóznak, ellopnak, -azt csak erőszakkal, megfélemlítéssel, a médiumok és a hírközlés teljes bokád alá helyezésével érik el.
Barátom, te harcolhatsz a liberalizmus ellen, -legalább a terminus technikust ismernéd-, nem politikai kategóriaként gondolkodnál a szó jelentéséről és a jelentés értékkészletéről. Ahogyan a "konzervatizmus" sem dogma, a "liberalizmus" sem, egyik életszemlélet sem áll a másik felett. Csupán az egyik felfogás a tradíciókból történő építkezést véli fontosabbnak, míg a másik az új intuíciók elfogadását.
Művelődj, barátom, okulj.

I-Work 2018.01.16. 21:32:50

@tireless treehugger: Amikor az alkotmányos rend nyílt közhatalmi rombolása zajlik, a helyedben nem poénkodnék ilyen bugyuta "okoskodással".

tireless treehugger 2018.01.16. 21:36:25

@I-Work:

Segíts ki légyszi!, mi benne a poén??

I-Work 2018.01.16. 21:44:27

@nick papagiorgo: Néhány dologban igazad van, többek között, hogy a kvázi "ellenzék" felelős a közhatalom tébolygásáért... (Vastagon).
A társadalom szembehunyásáról azért ne feledkezzél meg.
azzal együtt sem, hogy majdnem kétmillió magyar vándorolt el az országból, nagyjából felük a későbbi hazatérés szándéka nélkül.
A fidesz NER rendszere a "kollektív lelkiismeret furdalásra" épít, mert majdnem mindenkinek vannak viselt dolgai, számlázott jogtalanul, jutott hozzá valamihez jogtalanul, -a kisebb stihliket még mindig meg lehet úszni-, pedig, ha a közembernek lehet keveset csalnia, vagy lopnia, akkor a "marhanagy", okos vezetőknek is lehet...
A közember félti az így-úgy szerzett kicsi vagyonát és nem szól azokra, akik nyíltan fosztogatnak.
Észen lenni most kellene és minden eszközzel tiltakozni a hatalmaskodással szemben, különben késő lesz.
Nem jó, ha egy hatalom leválthatatlannak gondolja magát, a bukáskor annál nagyobb lesz az erőszak. (Sokan bőven rászolgáltak már bármire, de egyetlen ártatlan áldozat is sok, ezért nem kellene megvárni, amíg elfogy a türelem..)

I-Work 2018.01.16. 21:45:41

@tireless treehugger: (:: ezaz, nincs poén... és nem annak van az ideje, hogy félvállról lehet venni a látható problémát).

I-Work 2018.01.16. 21:50:14

@6.Lenin: Igazad van... A megfelelő és következetes "ellenzéki" magatartás az lenne, hogy ebben a gyalázatban nem vesznek részt, nem jelöltetik magukat képviselőnek, mert hazugság, hogy ebben a rendszerben bárkit, vagy bármit lehetséges képviselni.
A választások teljes bojkottjára kellene felhívni a társadalmat, nem színjáték részvétellel legitimálni a burjánzó erőszakot.
Én is csupa kicsinyes és gyáva szarházit látok.

I-Work 2018.01.16. 21:52:04

@rasztaszív: Vitya privatizálja Istent, mondjuk pár száz évvel ezelőtt már talán kiátkozták volna őt az egyházból...

tireless treehugger 2018.01.16. 21:53:01

@I-Work:

Okos embernek látszol szóval ne azt válaszold amit a kérdés megfogalmazása sugall mert egyből kevésbé leszel az. Poén nélkül nincs poénkodás, baba nélkül nincs babáskodás és hát aztán hülye nélkül sincs hülyéskedés.

Gondolom érted?!

Szóval van újabb kérdésem: mi benne a poénkodás??

ulpius66 2018.01.16. 21:57:31

@tireless treehugger:

Azért tart itt az a nagy büdös DEMOKRÁCIA, mert az van hogy neked is egy azaz egy savazatod van, meg a világ legokosabb emberének a 1-Munkának!

Igazi DEMOKRÁCIA akkor vóna, ha az 1-Munkának 100, azaz 100 savazat vóna, neked meg egy sem!

Te úgyis túl hülye vagy ahhoz, hogy arról döntsél ki legyen hatalmon Magyarországon!!!! Annak eldöntésére ott van az 1-Munka, és a hozzá hasonló okostojások!

6.Lenin 2018.01.16. 21:57:56

@I-Work:

"Észen lenni most kellene és minden eszközzel tiltakozni a hatalmaskodással szemben, különben késő lesz."

Kinek? Mire?

Nem lesz értelme leváltani, hiszen addigra nem marad semmi.
Vagy néhány szerencsétlenen kívül már nem akar majd változást senki?

Egy totálisan letarolt, elbutított országban, mennyi idő kellene egy balfasz ellenzéknek, hogy mindenki számára érezhető jobb világot teremtsenek?

Kitartana a türelem néhány évszázadra?

szerintem az ellenzék legnagyobb problémája, hogy csak baromságokat tud pufogtatni, minden hihető alternatíva felkínálása nélkül.

Ki a faszt érdekel, hogy a Patást kihez hasonlítják?
Jobb lesz ettől valakinek is?
Ki jönne helyette, és minek?

Nem inkább erről kellene már 8. éve beszélni? Néhány hét múlva választások, és még mindig azon pöcsölnek, hogy kicsoda is Orbán. Te is.

Csak ennyit tudsz te is? Akkor meg minek a váltás?

ulpius66 2018.01.16. 22:02:51

Egy Mínusz Munka!

Ennyi ésszel remélem indulsz a választáson valamelyik ballibsi párt jelöltjeként!

Egyébként pofád lapos!!!!!!!!!!

I-Work 2018.01.16. 22:03:53

@Soros Forever: Komám, - legalább 2 MILLIÁRD klíma-menekült van, illetve lesz a következő 10-20 évben. Semmit nem lehet ekkora embertömeggel kezdeni, népvándorlást még soha senki nem tudott megúszni a történelemben.
Egyetlen értelmes dolgot lehet tenni: minimalizálni kell ennek a hatását, fel kell készülni a változásokra, mert azok nem kerülhetőek el!!!
(Katonai eszközökkel sem, az is humanitárius katasztrófához vezetne).

ulpius66 2018.01.16. 22:07:20

Egy Mínusz Munka!

Addig rendben, hogy értelmesebb vagy, mint pl. Széll Bernike (ez mondjuk nem egy nagy teljesítmény, így van ezzel kb. Magyarország 90%-a) de, ha mán ilyen értelmes vagy, mért akarsz bojkottot???

A választás bojkottja fogja megbuktatni a Patást??????

6.Lenin 2018.01.16. 22:08:31

@I-Work:

"fel kell készülni a változásokra, mert azok nem kerülhetőek el!!!"

Át kéne térni mindenkinek az iszlámra, és testvérként fogadni őket. Sima ügy.

Sajnos a többnejűségről le kellene mondanom.

I-Work 2018.01.16. 22:12:01

@tireless treehugger: Éppen arról írok, hogy "hülyék nélkül" mindez nem lenne lehetséges, a felelősség nem kizárólag az egyik oldalt terheli...
Azonban azt is írom, hogy a fidesz-jelenség (még) erős kisebbség, csak a többségnek helyesen kellene tudni dönteni, hogy később majd ne mi legyünk a kontinens szégyenei, ahogyan 70 éve a németek is szégyenkeznek, mert engedték magukat belerángatni egy őrültségbe.

ulpius66 2018.01.16. 22:17:31

@I-Work: "....csak a többségnek helyesen kellene tudni dönteni, hogy később majd ne mi legyünk a kontinens szégyenei, ahogyan 70 éve a németek is szégyenkeznek, mert engedték magukat belerángatni egy őrültségbe."

IGAZAD VAN!

Ami itten mostan nálunk tombol, az rosszabb, mint a legrosszabb náci diktatúra!
Ha mink, ballibsik nem figyelünk eléggé, akkor holnap itten van a holokaszt, meg ilyesmik, de az biztos, hogy holnapután a zsidókat a Dunába fogják lőni!!!

6.Lenin 2018.01.16. 22:18:07

@I-Work:

" 70 éve a németek is szégyenkeznek, mert engedték magukat belerángatni egy őrültségbe. "

Nem nagyon kellett őket rángatni, ők kezdték, sőt támogatták is.
Csak úgy tesznek, mintha szégyellnék, hogy ne kelljen fizetniük. Sajnáltatják magukat. Eddig be is vették a népek, közben meg szép lassan megint ők diktálnak/diktálnának.
Szerintem.

6.Lenin 2018.01.16. 22:24:05

Na én inkább megyek hunyni.

Korán(-al) kell kelnem. Én már felkészülök.

Jó éjt!
Mindenkinek.
Allah legyen veletek (is)

ulpius66 2018.01.16. 22:28:03

Egy Mínusz Munka!

" 70 éve a németek is szégyenkeznek, mert engedték magukat belerángatni egy őrültségbe. "

Ha mán itten tartunk.....

70 éve 1938-ban az Ámerikai TIME magazin AZ ÉV EMBERÉNEK VÁLASZTOTTA HITLERT!!!!!

Azok a hülye ámerikaiak....persze TE MÁN AKKOR IS TUDTAD, HOGY HITLER miatt a németek szégyenkezni fognak.....

tireless treehugger 2018.01.16. 22:33:01

@I-Work:

Minden választást a butaság dönt el, izlandon vagy ugandában tökmindegy. A butaság szintje viszont nagyban különbözik, mi például egész jól állunk belőle. Senki sem tud ügyeskedőbben választani mint a magyarok, mi még ezt is megoldjuk okosban és csak mindenki veszít rajta, valamint példának ott van a dicső történelmünk amikor megannyi nehéz helyzetből sikeresen elbukva jöttünk ki..

ulpius66 2018.01.16. 22:33:52

Persze az ámerikaiak is akkor baszták el a világtörténelmet, amikor Sztálinnal fogtak össze Hitler ellen!

Sokkal, de sokkal jobb lett volna, ha Hitlerrel fognak össze Sztálin ellen!

Azt meg mán csak halkan jegyzem meg: a leges-legjobb az lett volna, ha Hitler és Sztálin fog össze az USA ellen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Csucsupa 2018.01.16. 23:06:13

Fatális és ostoba tévedés! Náci hazaáruló rablógyilkos ORBÁN AZ ÚJ HITLER!!! Horn is Kádár is újszülött pólyásbaba hozzá képest...

Muzsikok közt 2018.01.16. 23:17:59

a maszopnak szimplán jó 10 éve a leghalványabb fingja nincs mit akar a társadalom, amint azt a demokráciázásuk mutatja...a szadesznek meg már azelőtt se volt kapcsolata a társadalommal

Muzsikok közt 2018.01.16. 23:29:08

Orban lenyegesen kulonbozik kadartol

pl. Kadar idejen nem voltak szabad valasztasok, sot magyarorszag nem is volt szuveren orszag kadar idejen

es Kadar HITELBOL tartott joletet amit a modszervaltas utan fizettunk ki es fizetunk maig, ebben a modszervaltas utani ballibsik is ugyanolyanok maradtak

azaz, Orban kadarhoz csak abban hasonlit h mindketten hosszu ideig kormanyoztak, es epitettek a tomegek joletere /de kadar kudarcot vallott mert hitelbol ezt egy majom is megcsinalja ideig oraig/

tehat Orban valoszinuleg a legtehetsegesebb valasztott miniszterelnok, es a legnagyobb hatasu az első Batthyány kormány, 1848 ota, ilyen előkelő helye lesz a magyar törikönyvekben

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.01.16. 23:45:05

A faszt! Orbán az új kádár jános, vagy horthy miklós. De lehet belőle rákosi elvtárs vagy szálasi nemzetvezető pajtás is. Még sokra viszi.

6. Ienin 2018.01.16. 23:56:57

A francba nem tudok aludni. Felkeltem.

81 napjuk van a libsiknek az ujabb szopásig 2018.01.17. 02:20:47

81 csodálatos nap amig nézhetjük a libbantak nyomorát .

Bolshevik 2018.01.17. 02:21:33

@6. Ienin: Maradjunk abban, hogy Orbán a Lenin!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 06:26:56

@ulpius66:

Én szeretnék átkerülni a "részben szabad" kategóriába, az ugyanis azt jelentené, hogy ez a 2 ország bátrabban megy ellene az amerikai érdekeknek. A FH jelentése ugyanis CSAK EZT jelzi:
- szabad ország = meghajolsz Amerika előtt,
- részben szabad ország = sokat ellenkezel,
- nem szabad ország = nem ugrálasz az amerikai érdekek mentén.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 06:28:51

@I-Work:

Miféle blokád az, ha az ország tele van ellenzéki médiákkal?

A liberalizmus pedig nem egy szabad szemlélet, hanme kőkemény ideológia.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 06:33:49

@I-Work:

Ha valaki nem védi meg magát direkt, az meghívás a támadásra.

A liberális elit akarja Európa iszlamizációját, a nép viszont nem kér belőle. S bizony a folyamat kézben tartható, ha olyan vezetők vannak, mint Kelet-Európábna, akik nem a nagytőke, hanem a szavazók érdekeit nézik.

Most a fontos:Kelet-Európa tartson össze, s szabotáljuk el Brüsszel, Micron és Mertkell MINDEN javaslatát, tervét. Használjuk ki az EU gyengeségét, s romboljuk belülről az elnyomó gépezetet.

Ha a migránskérdésben baj van Orbánnak az 1 dolog: nem elég kemény!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.17. 06:38:37

@I-Work:

Ez az alkotmányos rend a háttérhatlom által lett létrehozva 1989-ben, így rombolás, pontosabban JAVÍTÁSA csak a nép érdekeit szolgálja.

Orbánnal a gond, hogy erősen függ a német nagytőkétől, így nem nagy a mozgástere. Orbán kb. Horthy helyzetében van, szóval tanulnia kell Horthy hibáiból, s jobban megtervezni a kiugrást.

Vedd észre: a nyugat függ tőlünk. S ez erő, De regionális egyöttmáűködés kell, mert Mo.egyedül túl kis erő. Az antbrüsszelita küzdelem motorja Lengyelország, nem mi, a mi szerepünk segéderő, de ez is nagyon fontos, egyött a csehekkel és a szlovákokkal. S a szellemi erőterünket pedig védi az orosz békés atomarzenál.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.17. 08:01:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: " S a szellemi erőterünket pedig védi az orosz békés atomarzenál." - birca! Te már magad karikatúrája vagy. Már megint ópiátokkal vagy telenyomva az ánuszrepedésed miatt?

ulpius66 2018.01.17. 08:17:23

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár:

Figyusz!

Szereclőci!

Aztán te mért loptad el a Birca nick-nevét?

6.Lenin 2018.01.17. 08:57:13

@6. Ienin:

Míg én hunyni mentem, te elloptad a képemet. Már megint szorgoskodsz.
Eredetileg nekem volt kis l, aztán valaki véletlenül (?) nagy L-t írt nekem, de most előjött a kis l megint.
Már megint ügyesnek képzeled magad?

6. Ienin 2018.01.17. 10:48:18

@6.Lenin: No felkeltem én is klónom. Egyszerűen csak jól szórakozom. Mivel úgysem értetek semmiből a rózsaszín orbán köd miatt(teljesen felesleges bármiről társalognunk) marad a szórakozás. Legalább megdolgoztok egy kicsit az orbán alamizsnáért jobban. Ne feledd, mi mindig figyelünk, mindenhol ott vagyunk.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.01.17. 10:53:27

@ulpius66: A birkák mindig párban legelnek. Gondoltam ne unatkozzon szegényke.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2018.01.17. 11:03:45

Mi van, duplázódnak az orbán- kommunisták és az orbán - birkák? Húha, csúnya jövő elé nézünk, ha szaporodnak.

6.Lenin 2018.01.17. 11:17:41

@ulpius66:

Ez eddig csak a B1-en volt szokás, néha átírnak 1-2 nick nevet, valamilyen agyament blogger szórakozik ilyesmivel.

6. Ienin 2018.01.17. 11:20:36

@ulpius66: Ezek az orbán buzik csak magukat és az akoljaikban lévőket értik mást nem. Most lehetőséget kaptak a beszélgetésre. Garantált az egyetértés! Ezek a klónok egyelőre csak magyarul beszélnek, lesz egy kis fennakadás az eszmecserében, de hamarosan elsajátítják az orbanisztáni tájszólást és akkor gördülékenyebb lesz a kommunikáció. Aztán mikor egy szintet elért jöhet a következő lépcső, az egymás mondatainak ismétlése orbanisztáni nyelven. Így biztos nem lesz soha vita köztük.

6.Lenin 2018.01.17. 11:22:42

@6. Ienin:

" Egyszerűen csak jól szórakozom. "

Szerintem te beteg vagy-agyilag, de nehogy azt hidd, hogy sajnállak.
Legyen ez a legnagyobb örömöd az életedben.

"Ne feledd, mi mindig figyelünk, mindenhol ott vagyunk. "
Tényleg ezt hiszed, hogy számítasz is valahol, valamit? Te tényleg beteg vagy.
További jó szórakozást, és figyelést.
(beszarás, hogy mekkora seggek is léteznek, ez neki a szórakozás)

6. Ienin 2018.01.17. 12:53:14

@6.Lenin:
Elég gyorsan tanul a klón. Nézd csak, már tud is orbanisztániul:

Szerintem te beteg vagy-agyilag, de nehogy azt hidd, hogy sajnállak.
Legyen ez a legnagyobb örömöd az életedben.

Tényleg ezt hiszed, hogy számítasz is valahol, valamit? Te tényleg beteg vagy.
További jó szórakozást.

6.Lenin 2018.01.17. 13:28:52

@6. Ienin:

Na, most már a Napnál is világosabb, hogy Orbán megbukott, jöhetnek a debilek.
Te tényleg hiszel benne, hogy az ilyen beteg faszok miatt-mint te is vagy- fog bukni Orbán? Ezt halál komolyan kérdem.
Elképesztő ez a bárgyú gondolkodás mód. És még azt merik állítani, hogy a Fideszre szavazók egybites bunkók, akkor ti kik vagytok?
Akkor lennék igazán szomorú, ha mindenki, aki valamiért nem kedveli Orbánt, az mind ekkora köcsög lenne.
Nem véletlen-szerintem-, hogy a még létező baloldaliak, liberálisok, nem vállalnak közösséget ezzel a balfasz jelenlegi ellenzékkel. Én is szégyellném őket.

6. Ienin 2018.01.17. 16:19:47

@6.Lenin: A klón megunta az egyoldalú eszmecserét.

6. Ienin 2018.01.17. 16:21:20

@6.Lenin: Valószínűleg még töri az orbanisztáni nyelvet.

6.Lenin 2018.01.17. 16:32:45

@6. Ienin:

Most kicsit elbizonytalanodtam. Csaknem rájöttél, hogy tényleg egy jó nagy faszság ilyen módszerekkel "harcolni" a Patás, és hívei ellen?
Mondjuk én ennyi értelmet nem feltételezek rólad. Biztos valaki szólt.
Minde1.
Engem ez az egész nem zavar. Miért is zavarna?

(ez az eszmecsere tetszik, bár amit te csinálsz annak mi a fasz köze bármihez is, egy bizonyos szellemi leépülést kivéve?)

Void Bunkoid 2018.01.17. 16:53:40

@6.Lenin: "Át kéne térni mindenkinek az iszlámra, és testvérként fogadni őket. Sima ügy."

Hülyén hangzik, de ma az ezeréves keresztény értékek, meg Mária országa emlegetésekor majdnem mindenki elfelejti, hogy az annak idején - amúgy nagyon okosan - még Géza fejedelem által szorgalmazott, a fia, I. (Szent) István - aki amúgy még Vajk néven látta meg a világot - által csak befejezett konverziós program, tehát legyünk keresztény ország, lényegében egy eléggé durva külső nyomás hatására végbevitt kényszerintézkedés volt.

Géza egyszerűen csak belátta, hogy a kalandozós-rablóhadjáratos dolog baszottul nem illeszkedik bele a jelenleg Európában élő népek életritmusába, ráadásul tanulmányoztak minket, ki is tapasztalták a harcmodorunkat, rendszeresen elpicsáznak minket mindenféle csetepatékban, és ha nem kezdünk el normálisan viselkedni, épp a különféle keresztes hadjáratok hajnalán vagyunk, nincs az már olyan messze, hogy a mindenféle német meg frank fejedelemségek egyszercsak összefogjanak, és egy jóféle keresztes hadjárattal úgy kiirtsanak minket - a maradékot meg visszazavarják az Etelközbe, mint a szél, ahol aztán az azóta odatelepült kazárok/besenyők darálnának be minket a g*cibe.

Valami hasonló jellegű intézkedést simán be lehet lebegtetni az iszlám többségűeknek, csak persze már nem a középkorban vagyunk, de teljes kiutasítással, a küldő országgal mindenféle kapcsolat megszakításával vagy maga az ország el nem ismerésével lehetne fenyegetőzni, mindjárt megtanulnának keresztény módon élni :)

6.Lenin 2018.01.17. 17:20:46

@Void Bunkoid:

Érdekes megközelítése a jelenlegi problémának. Érdemes lenne körbejárni.
Hiszen valóban előfordulhat, hogy már nem lehet visszafordítani a folyamatot.
Talán, ha részleteiben is ismernénk az akkor történéseket, és nem csak különböző spekulációkat vennénk figyelembe.
Ismerni kéne az akkori őslakósok vezetőinek hiteles reakcióit. komolyan vették-é, vagy kb úgy, mint most sokan a környezetünkben.
Mennyiben lehetne ma olyan meggyőző érveket is alkalmazni (itt-ott el3,14csázni a betolakodókat)elég kérdésesnek tűnne.

A leglényegesebb szempont akkor is és most is az egységes fellépés hiánya lehet/lehetett. Talán akkor is, most is a belső harcok akadályoztak meg sok mindent.
Legatyásodva akkor olyan nagy választék már nem maradhatott nekünk. Volt egy pacák, aki jól (?) is értékelte az akkori lehetőségeket. De ezek már a "mi lett volna, ha" kategória.

Természetesen azt is jó lenne tudni, hogy a jelenlegi folyamat előre tervezett-é-és ki/kik által. Iszlám hódítás, megtervezve, vagy egy pénzéhes pacák, rögeszméje a nyitott társadalomról. Ez sincs eldöntve.
Vagy egy természetes, és megállíthatatlan következménye valaminek.

Túl sok a megválaszolatlan kérdés.
Minden esetre érdemes lenne vele foglalkozni.