A valódi viták otthona

Reflektor

Raskó György a Fidesz által mozgatott nagybirtokos

2018. augusztus 08. - Tálos Lőrinc

bijen_annemieke-gerrits_1.jpg
Azt mondja a Raskó György, hogy az LMP-t a Fidesz mozgatja. Állítását két dologgal támasztja alá: egy értesülés – magyarul pletyka – felidézésével és azzal, hogy szerintem egyértelmű, mindenki láthatja. Tehát konkrétum semmi, csak egy alátámasztatlan bennfenteskedés meg egy Gyurcsány-hitüek körében népszerű összeesküvés-elmélet megismétlése. Idézzük szó szerint: „Már 2010-ben, amikor az Lehet Más először jutott az Országgyűlésbe, hallani lehetett, hogy Orbán körei finanszírozzák a pártot. Egy nagyvállalkozó mesélte, annak idején igen magas helyről kérték meg, hogy segítse az LMP-t a kopogtatócédula-gyűjtésben. Amit pedig a most tavaszi választási kampányban művelt ez a társaság, nyilvánvalóvá tette, kinek tartozik elszámolással.” Bizonyíték? Ja, hogy „hallani lehetett” meg „nyilvánvaló”. Akár le is lehetne szarni. Hogy miért nem teszem? Mert ebben az esetben nem az LMP a fontos, sokkal többről van szó, Raskó György ugyanis ugyanannak az alufólisapkás antizöld ideológiának a képviselője, mint Donald Trump, továbbá egy korrupt és hazug alak és mint ilyen, nekem az ideológiai-politikai ellenfelem.

Miért az ideológiai ellenfelem Raskó „méhgyilkos” György?

Mert ugyanaz a magyar vidéknek, mint Tarlós István és nyugdíjas mérnök barátai Budapestnek: egy olyan elavult szemlélet képviselője, amely minden olyan megközelítést, amelyet akkor még nem tanítottak neki az egyetemen, amikor ő járt oda képtelenségnek és tudománytalannak, követőit meg a fejlődés kerékkötőinek tartja. Ameddig Tarlós István a főváros vezetése azt tartja modern városfejlesztésnek, amiről a szovjet tudósok a 60-as években azt gondolták, hogy 10-20 év múlva így fog kinézni egy modern nagyváros – például a belvárosokon átívelő autópályák fogják kiszolgálni a megnövekedett autóforgalmat –, addig Raskó a gépesített, vegyszerezett mezőgazdaság és a nagybirtok apostola. Ahogy a világ nagyvárosaiban megfordult a trend és az autókat inkább kiszorítják a belvárosból, a kerékpáros- és tömegközlekedést támogatják továbbá inkább parkosítanak, mint fákat vágnak ki, úgy az intenzív mezőgazdaság káros környezeti hatásairól is egyre többet tudunk, miközben nő a kereslet a helyi- és vegyszermentes élelmiszerek iránt. Tehát miközben úgy gondolják, hogy ők képviselik a fejlődést igazából olyanok, mintha a gőzgépek elterjedését és a szénbányászat felpörgetések szorgalmaznák, vagy mintha a magyar kormány az atomenergiát támogatná a megújulók helyett. (Izé, ez rossz példa, hiszen pont azt teszi!) Raskó György a vegyszerezett, intenzív mezőgazdaság támogatója és haszonélvezője egyben, hiszen az ország saját bevallása szerint is legnagyobb napraforgó-termelője. Várjunk csak! Mi is jut eszembe arról, hogy vegyszer és napraforgó? Megvan, a magyarországi méhpusztulás! És ki képviselte azt az álláspontot, hogy a neonikotinoidok betiltása – amelyet a magyar kormány nem fogadott el – a magyarországi napraforgó-termesztés végét jelentheti? Igen, Raskó György.

Miért politikai ellenfelem Raskó „földprivatizáció” György?

Mert ő maga az establishment. Raskó annak a 90-es évek utáni politikai kasztnak a képviselője, amely magánvagyonát az átalakulás során az állam képviselőjeként alapozta meg. Idézzünk csak a Országgyűlés oldalán található önéletrajzából: „1990. július 15-én közszolgálatba lépett, elvállalta a Földművelésügyi Minisztérium Privatizációs és Vállalkozásfejlesztési Főosztályának a vezetését. 1991 márciusától a minisztérium helyettes államtitkára, majd június 11-én közigazgatási államtitkárrá nevezték ki; ezt a tisztet 1994. július 28-ig töltötte be. [...] Államtitkárként 1991. július és 1994. június között az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának a tagja volt.” Foglaljuk össze röviden: Raskó György ott sertepertélt a rendszerváltáskor a földek privatizációjakor és Raskó György az egyik legnagyobb magyar földbirtokos. Talán véletlen lenne az egybeesés? Idézzünk a Magyar Nemzet 2003-as cikkéből: „Az 1990 és 1994 között lebonyolított privatizációs tranzakciók nemhogy csatornát, hanem a mai napig sűrű forgalmat lebonyolító, széles kommunikációs sugárutat teremtettek az MDF-es politikusok és a KISZ egykori vezetői között. Ez idő tájt közhelyszámba ment, hogy az ÁVÜ irodáinak ajtaján kifüggesztett névtáblákat nézegetve a látogató azt hihette, hogy a KISZ vagy az MSZMP központjában jár. Az MDF politikusai és klienseik alkotta igazgatóság döntései nyomán részben az egykori KISZ-es Csepi Lajos ügyvezető igazgató operatív irányításával óriási értékű vagyontárgyak kerültek állami tulajdonból bagóért magánkézbe.” A cikk persze nem csak úgy általában foglalkozik a mezőgazdaság és a földtulajdon Antall- és Boross-kormányok alatti privatizációjával, név szerint is említi Raskót: „A magyar feldolgozóipar ebbe rokkant bele. Így a hatalmas hasznot hajtó növényolajipar – ugyancsak ellenőrizetlen – külföldieknek történt átjátszásához például olyan MDF-es politikusok neve kötődik, mint Raskó Györgyé és Pongrácz Tiboré.” Illetve: „A NÖMOV eladásában Raskó György is kulcsszerepet játszott. Raskó a Világbank alkalmazottjaként érkezett a rendszerváltáshoz, kevesen tudják, hogy már akkor érdekeltségébe tartozott egy, a magyar mezőgazdaságnak konkurenciát jelentő szójaimportcég, a Hunsoya Kft. Ilyen előzmények után tölthette be az Antall-kormányban – az Alkotmánybíróság határozata szerint is alkotmányellenesen – a Földművelési Minisztérium közigazgatási államtitkáraként a vagyonügynökség igazgatósági tagjának státuszát.”És itt nincs vége a bulinak: „...Raskó legutóbb a Fidesz kongresszusán tűnt föl, ugyan ő is csupán az pártadminisztráció nehézkességének tudta be, hogy egyáltalán kapott meghívót. De ha már ott volt, többeknek dicsekedett el azzal a szocialisták és szabad demokraták közös gazdasági holdudvarához tartozó Bankár Rt. nevében, hogy épp most vásárolták meg sikeresen a „horvát Bábolnát”. A sokak által jobboldalinak hitt politikus egyébként nem először bukkan fel vezetőként a mezőgazdasági cégek magánosításánál ügyködő Bankár Rt. érdekeltségeiben, az pedig csak a józan paraszti ész következtetése vagy rosszízű pletyka lehet, hogy köze lehetett ahhoz az ügylethez is, amelynek során a Horn-kormány privatizációs minisztere, Suchman Tamás az elmúlt hónapokban megvásárolta a Bankártól a privatizált Hejőmenti Állami Gazdaságot. Tegyük hozzá, így formálódik az irányított médiacsöndben Magyarországon az új nagybirtokrendszer. Az önkritikát nem ismerő Raskótól a baloldali média általában sosem felejt el véleményt kérni az agráriumot érintő, mindenkori kormányzati intézkedésekről.”

Miért erkölcsi ellenfelem Raskó "takonygerinc" György?

Mert egy jellemtelen hazug alak. Raskó György a magyar vidék elszegényedéséhez vezető földprivatizációnak lebonyolítója egyszersmind nyertese, volt államtitkár és jelenlegi földbirtokos. Raskó György ebből a pozícióból ekézte folyamatosan úgy a zöldeket (már jóval az LMP megalakulása előtt is), mint a Fidesz-kormány földpolitikáját jobboldaliként kritizáló Ángyán Józsefet. Hogy is írta 2003-ban a Magyar Nemzet? „Az önkritikát nem ismerő Raskótól a baloldali média általában sosem felejt el véleményt kérni az agráriumot érintő, mindenkori kormányzati intézkedésekről.” 2012-ben Raskó úgy nyilatkozott az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy „Ángyán József szabadtéri skanzent akart csinálni a magyar mezőgazdaságból.” A műsor rövid összefoglalója szerint „A szakértő nem ért egyet a frissen lemondott államtitkár szavaival, aki szerint maffiaszerű cégek működnek a mezőgazdaságban.” továbbá „A szakember hozzátette: a mostani agrárkormányzat a profi mezőgazdaság mellett tette le a voksát.” Azaz Raskó a Fidesz-kormány politikáját védte Ángyán Józseffel szemben. Vajon miért? Idézzük a Blikket: „Egy volt államtitkár cégei is szerepelnek a listán. Raskó György, az Antall-kormány agrárállamtitkára és volt országgyűlési képviselő két cége összesen 21 birtokhoz jutott pályázat nélkül Fejér megyében. Azt, hogy ez mekkora területet jelenthet pontosan, nem lehet tudni, de ez a két cég 2400 hektáros területen gazdálkodhat összesen, amelyért közel 130 millió forintos támogatást zsebelhettek be az idei első fél évben.” Beszéljünk nyíltan: ha valakit megvásárolt a Fidesz, akkor az nem az LMP, hanem Raskó György. Van azonban még valami. Raskó szerint az LMP azért van a Fidesz zsebében, mert az MSZP és a DK ellen politizált, illetve, hogy nem fogott velük össze. Szó szerint idézve: Nem kérdés, hogy az LMP 2018 tavaszi szándéka az volt, hogy az MSZP és a DK tűnjön el vagy legalábbis végzetesen gyöngüljön meg, s a helyüket ők foglalják el.Orbán ismételt kétharmada nem számított Szél Bernadettéknek.Pedig elég lett volna, ha a párt hat-hét fővárosi választókerületben visszalépteti a jelöltjét, a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára, de nem tette.” Ühüm. Értem. És tessék mondani, ez minden esetben bizonyíték a Fidesz-bérencségre? Csak azért kérdezem, mert annak idején a Heti Válasz interjút készített a Momentum anyagi támogatóival, köztük Raskó Györggyel. A nyomtatásban megjelent cikkről a 24.hu így számolt be: „Raskó azóta egyéb anyagi támogatást is ígért a pártnak, de több feltétel teljesüléséért cserébe. Elvárja tőlük például azt, hogy legyen a finnekéhez hasonló szabadelvű programjuk az oktatás, nevelés és a szakképzés területén. Ezen kívül feltétele volt az is, hogy a Momentum nem szövetkezhet az MSZP-vel és a DK-val.”

Hát ezért az ellenfelem nekem Raskó György.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8914169629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2018.08.09. 06:44:30

Szépen összeszedett iromány, bár így üres gyomorral kissé korai volt.
És?

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.08.09. 07:07:41

Azért néha bejutnak a blogokba igazságszemek is

kantare 2018.08.09. 09:43:04

Áruljon már el valamit Kedves Tálos Úr!

Itt van ez a poszt, itt a Reflektoron:
reflektor.blog.hu/2018/03/28/az_lmp-nek_nincs_jeloltje_zugloban

"Mint ma kiderült, Barta János képviselőjelölt beismerte, hogy a Fidesz gyűjtött neki jelölő aláírásokat. Barta eredetileg az LMP jelöltje lett volna, de ezek után nem lehet köze a Lehet Más a Politika közösségéhez.

Mélyen felháborító, hogy Barta János meggyalázott mindent, amit az LMP képviselt. Még a mai nap folyamán ki kell zárni a pártból, ugyanis árulóval nincs alku!

Szerencsére az LMP elnöksége gyorsan és határozottan lépett:

Az LMP felfüggeszti Barta János párttagságát és visszavonja jelöltségét"

A kérdésem pedig a következő:

KI LETT ZÁRVA VÉGÜL A FIDESSZEL EGYÜTTMŰKÖDŐ BARTA JÁNOS AZ LMP-BŐL?

Ha nem lett kizárva, akkor a fentiek fényében miért hazudtad személyesen TE a HVG-s véleménycikkedben, hogy "Barta János büntetését nem enyhítették, hanem súlyosbították." ??

Doberdo 2018.08.09. 11:26:16

Azért az sem ártana, ha a lömöpö a saját háza táján is nagytakaritana. Lbben a pártban tiltották el a nő társelnököt a politikai munkától, s közben nagyvonaluan meghagyták a poziciójában. Ez a párt tetszhalott állapotában létezik.

Larry Silverstein 2018.08.09. 16:05:23

Trump koszoni nepszeru, s veletek mi van, lippsik?

midnightcoder2 2018.08.09. 16:27:31

Helyi, vagy vegyszermentes élelmiszer mellett simán éhen halna az emberiség. Az, hogy most az átlagpolgár nem éhezik mint mondjuk 200 éve, azt leginkább ennek köszönheti. És ez még az európai, mert hogy mi lenne azokkal akik az utóbbi 100 év népességrobbanásának eredményei, ne részletezzük.

n3spr3ss0 2018.08.09. 16:49:09

Tálos úr a Lófaszt Más a Politika és a fidesz fizetett seggnyalója.

BiG74 Bodri 2018.08.09. 17:00:34

Tetszik nem tetszik, méh gyilkos, vagy nem, az lmp csúnyán leszerepelt! Az vigasztaljon titeket, hogy az egész ellenzék egyöntetűen bemutatott az országnak. Arra ne is nézzetek, akik fityisznyaloncnak tartanak titeket, mondjuk az ország java, ilyen hülyeségekkel nem kell foglalkozni. Nem kell, az öntudatos, nullát érő pár százalékotok biztos mindig érdekelni fogja a fityiszt! Karcolgassátok márvány táblákba országjavító ötleteiteket és dobáljátok a Dunába.

Gergice 2018.08.09. 17:00:57

Nem kellett volna semmilyen párttal szövetségre lépni, csak visszalépni a legerősebb ellenzéki jelölt javára. Nem tették meg, úgyhogy itt a következő kétharmad. És ami a párton belül azóta történik... Szimpatizáltam az LMP-vel, de ezek után már nem tudom komolyan venni.

kantare 2018.08.10. 15:54:11

"Azt mondja a Raskó György, hogy az LMP-t a Fidesz mozgatja. Állítását két dologgal támasztja alá: egy értesülés – magyarul pletyka – felidézésével és azzal, hogy szerintem egyértelmű, mindenki láthatja. Tehát konkrétum semmi, csak egy alátámasztatlan bennfenteskedés meg egy Gyurcsány-hitüek körében népszerű összeesküvés-elmélet megismétlése."

Ha meg valaki konkrét tényekkel támasztja alá, hogy az LMP, hogy kapcsolódik a Fideszhez, akkor pedig mélyen kussoltok.

LMP-sek, milyen érzés ilyen gyáva, szar, Fideszcsicska hazaárulónak lenni?
süti beállítások módosítása