A valódi viták otthona

1355 magyar család kilakoltatva: a Fidesz rárontott saját nemzetére

2018. augusztus 19. - baum

aa2e5172-b505-41b0-b975-a816fe63ec26.jpg 

A választás után májusban járt le a kilakoltatási moratórium. Nem véletlen történt így, a kormánypártok szándékosan a választás utánra időzítették a gyalázatot. Május óta az Orbán Viktor vezette magyar kormány 1355 magyar családot lakoltatott ki otthonából.

 

Ezen családok az igazságtalan devizahiteleik miatt adósodtak el teljesen, és bár kb. évente kürtöli tele a sajtót Rogán Antal, hogy megoldottuk a devizások problémáját, ez nyilvánvalóan nem történt meg. Logikus: ha megoldották volna, akkor nem kellene időről-időre újabb csodaötlettel előállniuk, másrészt most nem lenne cirka 30 ezer olyan család Magyarországon, amelyeket a kilakoltatás réme fenyeget.

 

Ezek azok a magyar emberek, akik nem kapnak segítséget az államtól, a Fidesz lemondott róluk és most kész a kilátástalanságba taszítani őket.

Az időzítés is annyira elegáns, amennyire Orbán Viktortól csak telhet. Jó keresztapához illően a főni épp Horvátországban, a tengerparton időzik, nyilván jókat lakmározva mindabból a földi jóból, mit a tájék adhat. Vagy inkább egy kis hazait. Szubjektíve úgy képzelem, hogy pálmafák árnyékában májashurkát fogyaszt, jó lédús kovászos uborkával. Tán ezeket a gyanús tengeri herkentyűket nem szívleli.

 

De kanyarodjunk vissza a valósághoz: jelenleg a magyar rendőrség családok százait üldözi el otthonukból a kormány felhatalmazásából, miközben a miniszterelnök abban a Horvátországban nyaral, ahol néhány hónapja hozott törvényt a helyi kormány, hogy kedves bankok, kapjátok be, mi a nemzettel vagyunk, nem veletek, lesztek szívesek a hitel felvételének árfolyamán számolni az adott devizát. Ezzel a lépéssel a horvát kormány horvát devizahiteles családok ezreit menti meg. A magyar kormány pedig épp ráront a saját nemzetére és a bankok mellé áll a saját állampolgáraival szemben.

 

Minden országnak joga van a keresztény kultúrát megvédeni” - mondta Orbán Viktor tusványosi beszédében. Hát, nem tudom: nekem a keresztényi kultúra arról szól, hogy egy nemzet magáról, mint közösségről gondolkodik. A gyengéket megvédi, mi több segíti. Aki elbotlott, annak kezet nyújt.

 

Ismétlem: Május óta 1355 magyar családot lakoltattak ki otthonából. Hol van ilyenkor a keresztény kultúra? Rénszarvasra vadászik kéjjel valahol Skandináviában? Éppen bedől valami kamu örökösnőnek milliárdos hasznot remélve? Ibizán szipog? Hurkát zabál kétpofára a tengerparton? Vagy hátradől, hogy megoldottuk ezt a problémát is, a kilakoltatott családok úgysem kerülhetnek utcára, mert milyen okosan betiltottuk a hajléktalanságot még a nyár elején?

 

Miközben holnap, augusztus 20-án ünneplőbe öltözik a magyarság lelke, hiszen államiságunk 1018. születésnapját tartjuk. Keresztényien. Kulturáltan. 2018-at ráadásul a kormány a családok évének nevezte ki. Remekül fog szórakozni az utcára kirakott 1355 család, meg a további veszélyben lévő harmincezer.

 

Nuszbaum Tibor

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr814190035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci_52 2018.08.21. 15:29:54

@math0: Rendben, akkor mindig legyen érvényben a kilakoltatási moratórium. Tudod, hova vezetne ez? Nagyon sokan hagynák abba a törlesztőrészletek fizetését és csődbe mennének a bankok.

Mankel 2018.08.21. 15:35:24

@math0: Nagyon alapvető dologban gondolkodunk másképp. A te olvasatodban az adós nem hibás nincs felelőssége így csak őt kell megvédeni, hisz becsapták. Az enyémben pedig igen is hibázott felelős a saját döntésért és viselnie kell a következményeit.

Mankel 2018.08.21. 15:38:41

@math0: Tudom hogy úgy tünik mintha a kormányt védeném de ez nem igaz annyi mindennel lehet és kell is kritizálni de ez ügyben egyszerűen nem fair.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 15:39:39

@Mankel: de fair. megakadályozhatnák a kilakoltatást, de a csuti geci leszarja a magyarokat.

ZorróAszter 2018.08.21. 15:40:10

@Emmett Brown:

Maga össze-vissza beszél. Hogyhogy "zéróösszegű játszma, tehát mindegy hogy melyik oldalról közelíted meg".

Hogy jön ide egyáltalán a "zéróösszegű játszma" kifejezés?
Aprópénz a Deutsche Banknak az 1 milliárd euró:

Akkor vegye rá őket, hogy mondják a nyomorultaknak, hogy "Az apró a magáé!"
Akkor tudni fogja, mi az az aprópénz, amiért ezek a patkányok már nem hajolnak le.

Én különben sem az egy szál Deutsche Bankról beszéltem egyébként.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 15:40:39

@Mankel: faszt, az adós hibás, de ez nem jelenti azt, hogy Orbán ne segíthetne a magyar adósnak, ha már azt ígérték, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Orbán csupán egy paraszt geci hazug disznó. ennyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 15:41:54

@laci_52: és a Fideszesek annyira szeretik ezeket a multinacionális bankokat?! amikor megadóztatták őket, akkor nem volt ilyen gond, pedig az nagyobb összeg volt. össze-vissza beszéltek, elvtelen gecik vagytok, te is, és a qrmányod is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 15:42:56

@Mankel: ezek közól csak a bankok azok, akiknek az érdekeit Orbán nem kellene, hogy nézze, elvégre ezt mindig is hangoztatta. hazug geci a csuti paraszt.

Mankel 2018.08.21. 15:43:22

@math0: Igen leszarja de az adósságot akkor is rendezni kell. Ha visszaolvasol leírtam hosszabban mit rontott el az adós és mit kellett volna másképp csinálnia. Ha a kilakoltatás ellen vagy egy csomó rosshiszeműermbert is birtokban tarzasz az általuk megkárosítottakat ki védi meg és hogyan?

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2018.08.21. 15:43:26

Akkor most a horvát kormány vérgeci lett a bankjaival szemben?

1997-től 2009-ig meg sem moccant jelentősen a frank. Akkor a banki "semmirőlsemmitsemtudtunk" kereskedők a vérüket ígérték arra, hogy ennyire biztonságos fizetőeszközt nem látott még a világ. mindenki nyugaton is ezt használja stb. bla bla bla...

Amikor elég ponty volt a hálóban a világ urai (nem több egy tucat családnál) kicsit megfingatták a jónépet.

Az az állam ahol a saját fizetőeszköze rosszabb kamatozású, mint a vérbizonytalan külföldi csak azt mutatja, hogy csontig összejátszik azokkal.

Persze ez nem menti fel a 0 forintos "mindbűpőrkőtet" honfitársunkat, de azért szándékosan ennyi embert régen vertek át.

ZorróAszter 2018.08.21. 15:46:39

@Fülig José:

Svájci frank alapú hitel: Nevesített konstrukció részletes leírással. Ami valójában nem az, ami le van írva. Valójában nincs mögötte svájci frank tranzakció. Viszonthitel.

BMW kaszniban Trabant. BMW-nek hazudva.

Mindez előre kitervelve: BTK-ba ütköző csalás büntette.

Állami segítséggel - külföldi hatalmaknak: hazaárulás.

ZorróAszter 2018.08.21. 15:51:26

@math0:

"@ZorróAszter: elég sok mindent feltért az ellenzéki sajtó."

Igen. Amire engedélyt kapott a német gyarmattartó gazdáitól.

Amiről úgyis tudta, hogy hatástalan. Politikailag, büntetőjogilag, ...

Ami viszont üt, arról parancsra kussol.

Például?

Például kaptak-e az állami tisztviselők, miniszterek jutalékot a Questorhoz betett állami tízmilliárdokért?

Pedig nem kell nagy ész ennek a kérdésnek a feltételéhez. Akkor például miért nem teszi fel senki évek óta?

Ott a válasz fentebb.

Mankel 2018.08.21. 15:52:42

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: De komolyan le volt írva mit vállalsz. Tudnod kellett volna jól, és igazából be is volt árazva a kockázatod. Arról hogy nem értetted mit csinálsz nem számítottál erre ( a bank sem amúgy) a te felelősséged.

Mankel 2018.08.21. 15:58:39

@ZorróAszter: Na a questor károsult egy másik szép sütemény. Ebbe bele se megyek ők se nagyon olvastak.... Mert akkor ki nem adta volna oda a pénzét a hurara kft-nek aknek 5 millós saját tőkéje..

Emmett Brown 2018.08.21. 16:01:01

@ZorróAszter: ha a bankok nyertek az ügyön, akkor az adósok buktak, a két összeg megegyezik, zéróösszegű játszma, mert az egyik fél csak úgy tud jobban járni, ha a másik közben rosszabbul jár.

a DB nem jótékonysági szervezet, mire fel adnák oda bárkinek is? arról meg ne is beszéljünk, hogyha a többi európai bankot is számításba vesszük (aki ugye segítenek eltussolni az ügyeket a "magyar" leánybankoknak), akkor arányaiban az össznyereségük még sokkal kisebb lesz, mint ha csak a DB-t veszem.

ez a machináció amit te feltételezel egyszerűen nem racionális pénzügyileg az esetleges összeesküvőknek. keveset hoz, és ha kiderül akkor irgalmatlanul megszívják. highrisk-lowreward, ezt nem szeretik a nyugati bankok.

Hunyadi zokogna... ha látná......ezt 2018.08.21. 16:02:21

@Mankel: Kedves barátom..... Szerencsére engem nem érintett rettenetesen, mert észnél voltam, de a csali bizony nagyon tolva volt. Az állam semmilyen formában nem hangoztatta ennek veszélyességét. Igazad van, aki beugrott a gödörbe nem tudta hol az alja, de egy felelősségteljes állam a SAJÁT fizetőeszközét tolja és nem másét. Kivéve akkor, ha a háttérben minden folyamatról előre értesül és csendben lapít.... persze haszonért cserébe.
Ami viszont bizonyított, hogy nem is mozgott frank....... na ez az ami átbaszós. Franknak hazudott forint.

földforgató 2018.08.21. 16:05:41

@aaabbbccc: Tökéletesen igazad van , de te megint a másikra mutogatsz a lényeg a politikusok hazudozása , amivel választást is lehetett nyerni "MEGMENTJÜK A DEVIZA HITELESEKET" nem csak a gazdagokat vagy szegényeket a barátot vagy ellenséget MINDET. olvasd el és hallgasd meg amit küldtem tisztábban fogsz látni.civilkontroll.com/orban-a-bankok-becsaptak-a-devizahiteleseket/

Emmett Brown 2018.08.21. 16:06:43

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: akkor szerinted ki(k) nyertek az ügyön, és nagyságrendileg mennyit? és ki működött közre még?

ZorróAszter 2018.08.21. 16:09:55

@Mankel:

"Akinek nem inge ne vegye magára, de ügyesen sikerült nem az állításra reagálni hanem a nyelvtanon rugózni. Akkor a hitelt felvevővel helyettesítsd az egyesszám második személyt."
Ezt nem értem, de azt hiszem, nem is lényeges.

"De csak annyit hogy a deviza hitelezés 126 ( vagy még alacsonyabban kezdődött) forinton kezdődött és 5-6 év múlva ment fel a frank ára ezt képtelenség volt előre megjósolni. Csomóan jól jártak vele akik nem túl hosszú lejáratú kölcsönt vettek fel volt aki kevesebbet fizetett vissza mint amit felvett. Persze ők nem tüntetnek... "

Nem így van. A bankok ismerik az országok közötti hitelezések összesített számait. Azt is, hogy most a hitelkiáramlás miatt csökken az árfolyam, aztán a pénzáramlás megfordulásánál meg nő.

Sőt azt is tudták, hogy amikor már katasztrofális lesz a helyzet, a svájci jegybank nem fogja beindítani a bankóprést, hanem hagyja elszabadulni a folyamatokat.

Hogy emögött milyen további összejátszás volt, azt csak sejteni lehet.

"Csomóan jól jártak vele akik nem túl hosszú lejáratú kölcsönt vettek fel volt aki kevesebbet fizetett vissza mint amit felvett. Persze ők nem tüntetnek... "

Persze hogy tudták azt is, hogy a nyomorultak hosszútávú lakáshitelei dőlnek majd be, nem a kollaboráns gazdagok rövidtávú hitelei.

A kollaboráns, hazaáruló elitet egy gyarmattartó se akarja maga ellen hangolni. Ők működtetik a gyarmati rendszert. Segítik kifosztani a saját népüket.

ZorróAszter 2018.08.21. 16:19:24

@Mankel:

Jó. És akkor az hogy lehet, hogy a magyar állam meg az önkormányzatok meg tízmilliárd forintokat tettek be a Questothoz?

Én egyébként nem erről beszéltem, hanem arról, hogy ki van cenzúrázva a magyar médiákból az a kérdés, hogy kaptak-e a tisztviselők ezért jutalékot?

A TELJES médiapalettáról. Nem csak a fidesznyikből!

Mankel 2018.08.21. 16:23:53

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt: Elnézést látom mindenki magára veszi az 1szám második személyt.. Ilyenkor az egyszeri hitelfelvevőre gondolok. (Mobilról sokkal egyszerűbb így fogalmazni)
Igen tökéletesen egyet értek senki nem verte nagy dobra a dolgot, és mindki jól is járt volna vele ha, nem száll el a frank.( Nem a bakok se tudták rohadt nagy veszteséget írtak le ők is) Mint mondtam beárazva be volt a kockázat.
De és ez nagyon fontos de szerintem egyértelműek voltak a szabályok. Akkor amikor esett a frank mert ilyen is volt senki se panaszkodott. Tudnod kellett volna mit vállalsz értened kelett volna kockázatodat. 30 évre elköteleződtél úgy hogy bármi megtörténhetett volna. Lehet hogy 3 év múlva a frank 20 forintot fog érni lehet hogy 5000ret. Ezt nem érzették meg sokan és ezzel nem lehet mit kezdeni.

Mankel 2018.08.21. 16:28:31

@ZorróAszter: Egyet értek de a trafikmutyi nem volt és mi lett belőle... Sokkal nagyobb piszokságok kerültek napvilágra és a kutyát nem érdekli. Az emberek elégedettek mert van krumplileves. Nem azért szavaznak fideszre mert nem lopnak hanem annak ellenére hogy lopnak. A Puzsér mondta, hogy aki gyurcsányra és az mszp-re szavaz az a fideszre szavaz és igaza van ezt az összevetést a fidesz örökre ki fogja állni.

ZorróAszter 2018.08.21. 16:42:23

@Emmett Brown:

"ha a bankok nyertek az ügyön, akkor az adósok buktak, a két összeg megegyezik, zéróösszegű játszma, mert az egyik fél csak úgy tud jobban járni, ha a másik közben rosszabbul jár."

Akkor legközelebb ne az mondja a pincérnek, hogy fizetek, hanem azt, hogy ő nyert.
Esetleg elsütheti ugyanezt a boltban is a pénztárosnak is. Esetleg a rendőrnek, aki megbírságolja. Minannyian örülni fognak neki. Garantálom.

Maga a Deutsche Bankot azért hozta elő, hogy minél elenyészöbbnak látszódjék százalékosan a devizahitelesek kifosztásából származó pénz.

Én azonban nem a Deutsche Bankról beszéltem. Konkrétan nem is tudok róla, hogy ők milyen magyarországi bankokat tulajdonolnak.

Ez csak a maga vesszőparipája és elsősorban az említett okból.

Persze hogy mondjuk az IMC bank a Rájfrízen Bank háttere átláthatatlan. És lehet, hogy a fő tulajdonosnak az évi profitjának csak 1%-a a magyarok kifosztásából származó pénz.

Vagy 30%.

Azt ki tudja?

Én csak azt tudom, hogy az, hogy a kérdés feltevése is meg van tiltva a teljes médiának, a sajtó/média TELJES palettájának, az azt jelzi, hogy ez a valós helyzet.

ZorróAszter 2018.08.21. 16:53:22

@Mankel:

Nem. A német gyarmattartóink nem véletlenül vásárolták fel a teljes média palettát.

A média finom irányításával azt választatnak meg akit akarnak. Főleg ha az ellenzékiek azt hiszik, hogy van sajtójuk/médiájuk. Holott azokat ugyanúgy célirányosan irányítják és cenzúrázzák, mint a fidesznyiket vagy a nácit.

Ezek után csak olyanok kerülhetnek a politika közelébe is, akik kollaboráns hazaárulók. Ráadásul valami olyannak zsarolhatók, amivel bármikor gond nélkül és villámgyorsan ki lehet nyírni őket.

Így aztán legfeljebb az egyik hazudozó machiavellista pszichopata kollaboráns bábkormányát cserélhetjük le egy másik hazudozó machiavellista pszichopata kollaboráns bábkormányára.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 17:23:49

@Mankel: mondtam már, hogy ha Orbán a bankokat védi, az embereket nem, akkor szembe szarja magát, mert az ellenkezőjét reklámozta, a geci idióta! mit nem sikerült ebből felfognod?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 17:24:55

@ZorróAszter: faszfejkém, semmi sem üt, ha Pol Pot nem akarja. ott fogta meg a dolgot, nem a sajtó, hanem Orbán. idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 17:27:03

@ZorróAszter: egy fontos média, amely német tulajdonban van, az RTL, egy fontos média, amely kormánykritikus: az RTL. idióta barom vagy.

Mankel 2018.08.21. 17:34:39

Ééés most engedtem el ezt a parttalan vitát

Ménár Atya 2018.08.21. 17:35:34

@math0:
@Ménár Atya: Orbán sajnos geci és alkalmatlan "
:D:D:D
És ezt megint ki mondta? Bolond fletó, vagy a hangok a fejedben nyugger?! :D:D

Ménár Atya 2018.08.21. 17:38:58

@math0:
mondtam már, hogy ha Orbán a bankokat védi, az embereket nem, akkor szembe szarja magát, mert az ellenkezőjét reklámozta, a geci idióta! mit nem sikerült ebből felfognod?!"

Ja, jól megvédte, úgy megadóztatta őket, hogy az egész ballibbant oldal ,bolond fletóval az élen brüsszelig rohant, hogy szegény bankokkal most mi lesz, jól büntizzék meg a gonosz orbánt :D:D
Te olyan hülye vagy nyugger, gondolod ezt elfelejtették az emberek?
Nem, ezért újra 2/3-al megválasztották a fideszt,és így lett Dr. Orbán Viktor miniszterelnök urad újra a vezetőd :D:D

Ménár Atya 2018.08.21. 17:43:17

@math0:
Az RTL :D
Nem kormánykritikus, hanem szimplán megsértődött,mert megadóztatták.
Bekapcsolom az rtl-t, olyan,mintha bangladesben vagy rakkában élnék, valójában pedig az euban a 34. legélhetőbb városban a világon :D
Megy az ajvékolás, közben meg csak vásárolnak és megtakarítanak az emberek, hely meg nincs a szállodákban , a belföldi vendégek lefoglaltak mindent...biztos mind fideszes mi? :D:D
Ti annyira szerencsétlenek vagytok, hogy már lassan mellétek állok mert már szánalmas az a xar szag ami jön belőletek az erőlködéstől :D:D:D

Ménár Atya 2018.08.21. 17:44:46

@ZorróAszter:
Ne olvass több cikket az összeesküvés elméletekről.
Megártott.

Emmett Brown 2018.08.21. 17:48:57

@ZorróAszter: a német gdp 30szorosa a magyarnak. Az előbb számolt (nagyon nagylelkűen) évi 1 mrd euró a magyar GDP egy-másfél százaléka. Ez azt jelenti, hogy ha ezt a pénzt mind Németországba viszik, akkor ez ottani GDP kétezred/háromezred része (persze vannak/voltak olasz meg osztrák bankok is, de legyünk megint nagylelkűek és adjuk mind a németeknek).

Ez nekik nem tétel, ennyiért nem fognak páneurópai összeesküvést szőni.

Mankel 2018.08.21. 18:09:26

@Ménár Atya: Remekül megadóztatta a bankokat amit aztán te fizetsz ki hát köszönjük szépen. Az adó előtt tele voltak a bankok ingyes bankszámlákkal ingyen számlavezetés ingyen bankkártya ingyen utalás de aztán jól megbűntették a bankokat mindenféle különadókkal és hogy hogy nem ezek a számlák eltűntek. Ahogy az egyszeri banktulajdonos mondaná: Bűntess bűntess mééég aaah...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 18:17:37

@Ménár Atya:

"Az RTL :D
Nem kormánykritikus"

hazudsz. tök mindegy, hogy miért kormánykritikus, tény, hogy az RTL az egyik leginkább kormánykritikusabb TV, a jelentősebbek közül.

ennyikeh a tény.

hogy te erről mit álmodtál, az nem érdekel senkit.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 18:18:35

@Ménár Atya: én nem mondtam, hogy Orbán következetesen védi a bankokat. következetlenül csinálja, mert idióta. ettől még nem lesz igaza.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 18:19:31

@Ménár Atya: azt, hogy Gyurcsány alkalmatlan a te hangjaid mondták a te fejedben. ennyi. ebből indultunk ki.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.21. 18:27:58

@atyus45: "Lehet hogy rossz az emlékező tehetségem ,de mintha 2001 ben a fidesz biztatta volna az embereket hogy a költsön devizában vegyék fel,mert annak a kamata kiszámíthatóbb,mint a forint ingadozása"

Tényleg rossz. A devizahitelezés akkor indult be amikor az mszp kormány megszüntette a fidesz féle kedvezményes (forint) lakáshitelezést.

Mankel 2018.08.21. 18:28:11

@Ménár Atya: Ezt így is meg lehet fogalmazni Orbán Viktor nem migráns ellenes csak egy migráncs letaposta a füvét és bosszúból agitál ellenük. Kit érdekel a miért ha történetesen igaza van?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.21. 18:31:22

@JFK-alapítótag: "Én úgy tudom, hogy ott alkotmányos alapjog a lakhatáshoz való jog."

Itt isd az, senki nem tilthatja meg neked, hogy lakást/házat vásárolj. (ezt jelenti a lakhatás joga nem azt, hogy más fizeti helyetted a kéródat)

Ménár Atya 2018.08.21. 18:36:32

@Mankel:
Olyan cimbora, hogy ingyen, olyan nincs, főleg egy banknál, ezt láthatóan beszoptad.

Ménár Atya 2018.08.21. 18:43:12

@math0:
Nem magyarázz mellé nyugger :D
Te indítottál azzal hogy orbi alkalmatlan.
Ez a fejedben a hangoknak köszönhető .
Jelzem orbánt negyedszer választották meg, ebből 3 ciklust végig vitt, és nagyon úgy néz ki, hogy a negyediket is.
Ötödik már nem lesz.
2022-ben kemény tél lesz, februárban befagy a duna. Ha ilyen jól mennek a dolgok akkor inkább megkoronázzuk, minek szarakodni 4 évente :D
Fletóra a kutya nem szavazott, valahogy oda került a semmiből, amikor meg szavaztak rá, kiderült hogy hazudozik éjjel nappal, és nem egész fél év múlva már nyílt lázadás folyt ellene.
Aztán meg amikor kiderült, hogy elkúrt mindent, sírva lemondott, és azt hitte majd újra választják.....
Hát szerintem ha a villamosmegállóból találomra visznek neki ellenjelöltet, még az is simán verné a hiteltelen pojácát.
De amúgy én szeretem, amíg van fletó, van a fidesznek 2/3 :D:D

Mankel 2018.08.21. 18:45:27

@Ménár Atya: Igen tudom de szerinted mennyibe kerül egy új ügyfelet behozni?

Ménár Atya 2018.08.21. 18:47:25

@math0:
Lexarják az emberek a retekklubot, érezni a hisztit, közben a valóság más.
Ki a rák néz ilyen xart, vagy még mindig van hetihetes,meg valóvilág?
Gondolom igen, kérd hogy rakják át a saskabarét...na akkor teljes a szellemi toprongy :D

Ménár Atya 2018.08.21. 18:55:55

@Mankel:
Ebben nem vagyok otthon, olyat kérdezel, amit az összes dk-s nyugger ,aki mint tudjuk mindent tudó :D, biztosan percre tud, én nem.
Gondolom a reklám, promóció stb nem kevés összeg.
Én pl tapasztalat alapján választottam.
Volt otp-drága volt, és szemetek, volt raifaisen, az olcsó volt, de egyszer valahogy nem fizettem be nekik valami 1500 ft-ot, jelzem előtte, mindig mindent.
Erre küldtek egy olyan levelet, mint a szicíliai mafia, bementem, gondoltam ez valami félreértés, de nem, szóban még arrogánsabbak voltak.
Kb ott helyben szüntettem meg minden számlámat.
Most ersténél vagyok.
Működik.
Van céges,magán,és hitel számlám, gyerekeknek diák, minden működik eddig.
Nekem jók a tapasztalataim velük, ajánlani tudom.
De hogy mibe kerül behozni, nem tudom, nem is érdekel,legyen az ő gondjuk.

Mankel 2018.08.21. 18:58:32

@Ménár Atya: A válasz: sokba. Ezért voltak ingyenes vagy 0-s bankszámlák. Azért ezt kitalálni nem kell dk-s nyuggernek lenni...

Mankel 2018.08.21. 19:08:31

@Ménár Atya: Amúgy sokkal konstruktívabban lehetne vitatkozni ha nem ennyire irritálóan és lekezelően adnád magad elő. Én se személyeskedtem veled és amíg ez így teljesen jogosan várhatom el ezt visszafelé is.

Ménár Atya 2018.08.21. 19:10:55

@Mankel:
Tehát azért adták az ingyeneset, mert ez nekik sokba került :D
B+ mit szívsz te:D
Amit ingyen kapsz, azért duplán fizetsz.
Ebben biztos lehetsz.
Esetleg anyádtól, vagy a gyerekeidtől kaphatsz ingyen, de egy bank az azt is kifizetteti, hogy elmész előtte.
Ha nem így lenne, nem csinálnák.
Hanem egyházat alapítanának, és hetente pénzt osztogatnának a sarkon :D:D
Mondjuk volt hasonló, vehettél személyire suzukit, meg nyuszómuszó hitelt a nyaraláshoz....aztán jött a pillogás amikor visszafizettél 4 milkát a kétmilkás adósságodból, és maradt még hét milka tartozásod, de ez ingyé vótt :D

Ménár Atya 2018.08.21. 19:17:53

@Mankel: Ebben igazad van, bocs, lehet hogy összekevertelek valakivel, de tudod én is csak lemegyek arra a szintre mint némelyik dk-s vadbarom, aki csak tolja az atv, meg a mittudom én fletó baromságait, és minden második szava a geci fideSSbirka, hülye barom vagy, kommunista fasiszta tetü stb.....
Hát ha valaki így szocializálódott, hogy csak ebből ért,én ahhoz is tudok alkalmazkodni.
Sajnos néha bennem marad ez a stílus itt, de ez az amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten miatt van.
Amúgy bűbájos ,és megnyerő vagyok :D
De tényleg, Másképp nem lenne munkám.
:D:D
Most lebuktam, prosti vagyok :D:D
Na komolyan, nem állt szándékomban megbántani csak math meg kúrt meg ilyenfélék ebből értenek.
Illetve ebből sem, de legalább néha visszavesznek az arcukból.

Mankel 2018.08.21. 19:20:09

@Ménár Atya: Na jó most untalak meg. Menj el és vegyél pár leckét a dk nyuggerektől ők se ennyire tufák. Új ügyfelet szerezni drágább mint ingyen adni neki a számlát és jönne magától a parasztja. Azt ha negtakarítana mert vissza váltotta az üvegeket akkor abban a bankban csinálja ahol a számlája van. Ha hitel kell először ott kérdezi és a többi és a többi.... Ne haragudj komolyan azt hittem ezt egyedül is össze tudod rakni, de akkor inenntől 6 évesnek magyarázok...

Mankel 2018.08.21. 19:21:55

@Ménár Atya: Semmi baj teljesen érthető. Tekintsd a szemétkedést az előző kommentben semmisnek elnézést kérek érte.

Mankel 2018.08.21. 19:27:12

@Ménár Atya: Amúgy az az érdekes hogy a math félék is pont ezt érzik csak fordítva. Ha abbahagyná mindenki az anyázást meg a szétkedést még a végén konstruktív vitát is le lehetne bonyolítani. Ejj micsoda utópia....

Ménár Atya 2018.08.21. 19:32:33

@Mankel: Nyugodj meg fiam! Attól majd megnyugszol!

Nézd, szoktam banknak dolgozni, egész más az árfekvés náluk, van számlám bőven náluk, és nem tudom sajnálni őket, mert azért látom mi pénzeket keresnek.
De az ingyen az addig volt ingyen amíg megkötötted a számlát, aztán tízszeresen lehúztak.
Amúgy inkább legyen velem tisztességes, és ne módosítsa a feltételeit hetente, inkább fizetek érte, és ez olcsóbb nekem.
Jelenleg pl 1500 ft a magán számlám.
Aki azért sír mert ez sok, az tartsa párnacihában ha olyan hülye.
Persze a cigi meg a feles az nem sok, de 1500 az kifizethetetlen.
Figyelj, nem hinném hogy nekem annyira magyarázni kell egy számla működését azért.
Nem kell naivnak lenni, a bank is pénzért dolgozik, csak nálunk tisztességtelenül tették sokszor.
Ennyi kamatot amit mi fizettünk , NYE-ban nem mernének fizettetni, mi másodlagosak vagyunk, megtehették.
De azért lassan változik már.
Ui: a DK-s nyugger agresszív és hülye, továbbra sem szeretem a fajtáját.

JFK-alapítótag 2018.08.21. 19:40:26

@eßemfaßom meg áll:
Már pedig ott az történik. És senkit nem tehetnek az utcára.
Ezek a fasiszta propaganda emlőin csűngő fideszjobbágy számára szentségtörő gondolatok az EU nyugati részében az élhető valóság része.
Szokj hozzá a gondolathoz: volna hová fejlődni.
A fejlődés legfőbb akadálya a magyar fasiszta állammaffia és alattvalói.

Ménár Atya 2018.08.21. 19:40:54

@Mankel: Nézd, nem fogják abbahagyni, teljesen azokat a panelokat követik mint amit a főnökük sugall, mondhatnám, feltüzeli ezeket a szerencsétlen csalódott embereket, és zombit csinál belőlük.
Figyelj, én vállalkozóként működök, nem nagy durranás, nem kényszervállalkozás, megélek belőle kényelmesen, de azért dolgoznom kell benne, és viccen kívül még szeretem is.
De amikor fletóék elültették az emberek fejében, hogy a vállalkozó az egy szemét tolvaj, és dugdossa a pénzét, és majd ő megállapítja a jövedelmem, és majd azután állapítja meg az adóm......hát ott végleg megbukott nálam.
De az emberek fejében ez megmaradt, még a családomon belül is azt mondta néhány rokon, milyen jó nekem, mert én visszaigénylem,meg leírom, stb......
Na ekkora baromságot, nem magyarázom el, de ez nem így megy.
Viszont amikor én melóztam szombat éjjel ők vakációztak épp, ez a rész azért kimaradt nekik, mert az fárasztó.
Viszont nekem nem kellett hitel, nem is buktam miatta.

Mankel 2018.08.21. 19:47:24

@Ménár Atya: Szívesen folytatnám ezt beszélgetést de most sajnos mennem kell. Majd máshol máskor más témában folytatjuk. Addig is jó szórakozást.

Ménár Atya 2018.08.21. 19:47:54

@JFK-alapítótag:
Figyelj, húzd ki a kezed a biliből.
Ez itt keleteurópa, másképp mér minket a nyugat, csak malacpersely vagyunk nekik.
Kilakoltatás meg mindig volt, fletóék alatt is, viktorék alatt is.
Ez nem valami kormány játék, hanem a hitelező beperli az adóst, és a bíróság megítéli az összeget.
Ennyi.
Nem kell ebbe többet látni, akinek ez nem tetszik mehet nyugatra, ott kánaán van, itt viszont a hitelt fizetni kell.
Jelzem, nyugaton is, ott is kibaxnak ha nem fizetsz, csak nem tíz év alatt, hanem 3 hónap alatt, ott ugyanis a hitelező,bérbeadó jogait védik, és nem tudsz egy szerződést körbedumálni.
Van a szerződés, betartottad a feltételeit?- nem, akkor vesztettél.
Kb ennyi.

Ménár Atya 2018.08.21. 19:50:09

@Mankel: Köszi
Próbállak majd megjegyezni, a normálisak között, biztos összefutunk, ha bunkó lennék figyelmeztess, édibédi tündér unikornis leszek :D:D
Na akkor további minden jót

ZorróAszter 2018.08.21. 20:13:28

@math0:

Egy ilyen faszorrú barom mint te, aki csak homályosan kapiskálja a szavak értelmét, ne kóstolgasson másokat.

Megpróbálom szellemi fogyatékosok számára is emészthetően:

Én azt mondtam, hogy a teljes sajtó a németek kezében van, és az állítólagos ellenzéki a kiszámítottan hatástalan ellenzékieskedésével ugyanúgy tartja hatalomban, segít hatalomban tartani a jelenlegi favoritjukat, Orbán kollaboráns kormányát, mint a fidesznyik.

Az RTL ugyanúgy mint a TV2 vagy az ECHO TV. Vagy a többi.

Míg a letiltott témákról senki se beszélhet.

Ilyen letiltott téma például hogy kaptak-e jutalékot a miniszterek a Questorhoz betett tízmilliárdok után.
Vagy ez a téma, hogy nem volt valójában svájci frank viszonthitel a hitelek mögött.
Vagy nem beszélhet senki arról, milyen különös, hogy Welsz Tamás kvázi rendőri őrizetben igazságszérummal lett öngyilkos.

És még lehetne sorolni azokat a témákat, amik le vannak vagy voltak tiltva.

Ez annak bizonyítéka, hogy a TELJES sajtópaletta és a TELJES politikai paletta a német gyarmattartóink zsebében van, és összehangoltan, együttesen tartják hatalomban a németek kollaboráns bábkormányát.

JFK-alapítótag 2018.08.21. 20:14:29

@Ménár Atya:
Amiről én beszélek az a méltóságteljes emberi élethez való jog aminek a biztosítást az EU fejlettebb felén komolyan vesznek itt meg rácsodálkoznak, hogy az mi a csoda lehet. Annak ellenére, hogy Magyarország is vállalta ezt a nemzetközi szerződésben és az alkotmány részévé tette. A tákolmányból sem hagyták ki csak a népnemzeti keresztény álszent maffia szarik az egészre.

ZorróAszter 2018.08.21. 20:20:17

@Ménár Atya:

"Ne olvass több cikket az összeesküvés elméletekről.
Megártott. "

Ha valamelyik hülyének nem jut már eszébe egy érv se, akkor az összeesküvés elmélet minősítés még mindig kéznél van. Igazi Jolly Joker.

Ugyi, Atya?

:o)

ZorróAszter 2018.08.21. 20:32:54

@ZorróAszter:

Maga leragadt ennél az aprópénz témánál.

De mostanra legalább többszörösen kinyilvánította, hogy maga is a gyarmattartóink oldalán sütögetné a pecsenyéjét a magyar nép érdekei ellenében.

Amit mond, az megint alapvetően hamis.

Ilyen alapon a Deutsche Telekom nem vásárolja meg a Matávot, a mai Magyar Telekomot. A Makedon Telekomot meg pláne.

A Siemens a Kábelgyárat, a General Electric a Tungsamot.

A német bankok nem vásárolják fel a magyar bankokat.

Az is hamis sugalmazás, mintha csak Magyarország lenne német gyarmat, és csak Magyarországról lenne bevételük.

Nem. Nemcsak Magyarország gyarmat. És Magyarország nem csak német gyarmat.

Magyarország német, holland, osztrák, francia gyarmat ebben a sorrendben csökkenő mértékben. De főként Németországé és ők gyakorolják a fő gyarmatosító funkciókat. Romániában lehet hogy a franciák. Azt nem ismerem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 20:39:54

@Ménár Atya: hazudsz, Fideszgeci, te kezdted.

Hitlert is megválasztották, és újraválasztották, aztán pofán lőtte magát a nyomorult fasz. nem volt alkalmas. Orbán sem az, és könnyen járhat ugyanúgy, ha sokat ugrál.

és nyugdíjas a kurva anyád! de azért egy ötszázasért még szop az út szélén.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 20:40:41

@Ménár Atya: nem ez volt a kérdés, Fideszköcsög! másnak írtam, más volt a kérdés, kuss, kis Orbánbuzi!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 20:43:30

@ZorróAszter: figyusz, te elmefogyatékos!

1) az RTL nem kormánytévé!
2) az a kérdés, hogy ki kapott jutalékot, szart sem ér, mert csak egy kérdés.
3) ha valaki állítana ilyet, akkor perelnék
4) Pol Pot nem nyomozna egy ilyen kérdésre.

felfogod, te idióta, elmebeteg, faszbarom, hülye, húgyagyú, barom?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 20:49:15

@ZorróAszter: Welsz Tamás:

beírod a keresőbe, és látod, nem tilos róla írni:

www.google.de/search?rlz=1C1GGRV_enDE751DE751&biw=1024&bih=506&tbm=nws&ei=jF18W4mkONLEgQaspqQg&q=welsz+tam%C3%A1s&oq=welsz+tam%C3%A1s&gs_l=psy-ab.3...23241.23550.0.24279.2.2.0.0.0.0.390.492.0j1j0j1.2.0....0...1c.1.64.psy-ab..0.0.0....0.BYlKm19g52w

ugyanakkor a kurva anyád se tudná, hogy mi történt ott újságíróként, mert honnan a faszból tudná?

ezt a nyomozók tudják megmondani. és jé, már megint Pol Poton múlik a dolog.

kurvára nincs igazad, egyetlen embernél akadnak itt el a dolgok Polt Péter főügyésznél. nem a sajtónál.

fogd fel, te elmebeteg, idióta, húgyagyú, barom!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 20:53:01

@ZorróAszter: ha két oldalról is azt mondják, hogy egy összeesküvés-elméletben hívő idióta vagy, akkor valószínűleg az vagy.

ZorróAszter 2018.08.21. 21:56:22

@math0:

Tanulj meg olvasni. Kisilabizálni az írott szövegek értelmét. Ne azt, ami a sötét agyadban tükröződik te faszorrú barom. Tudom, nehezen megy egy ilyen fejre ejtett szellemi fogyatékosnak. De próbáld meg kisilabizálni, mit írtam és mi lehet az értelme.

Egyébként meg baszd meg a mocskos kurva anyádat, aki ilyen patkányt ellett a világ szomorúságára.

Ménár Atya 2018.08.21. 22:00:46

@ZorróAszter: Hát persze, a németek meg a zsidók a hibásak, igazad van :D:D:D

Ménár Atya 2018.08.21. 22:10:18

@math0:
Ugyan már matyibá, dobjon már be egy felest, mert láthatóan kezdődnek az elvonási tünetek.
Hogy tudtad édes fiam, ide keverni hitlert?
Túl sokat jársz a bolond alkalmatlan fletó szemináriumaira, aztán átvetted a panelokat amit hebeg az idióta.
Viktort egy demokratikus európai ország választói választották, így lett Dr. Orbán Viktor miniszterelnökurad a vezetőd, ezért úgy ugrálsz ahogy ő fütyül :D:D
Lehetsz fiam trágár, de ezzel csak erősted, hogy jól választottunk, és nem a buta fajtád uralkodik és viszi csődbe 2-3 év alatt az országot.
Hát....fletó már 2006-ban xarban volt, a gazdaság megdöglött, és csak hazudozott, 2009 ben meg úgy vitte el a válság elsőként az országot, mint vihar a fingot, a majom pojáca meg pityeregve lemondott................
Most meg játsza a magadfajta tanulatlan bolondoknak a kárpátok géniuszát :D:D
Nem baj nyugger, lesz nyugdjad, viktor biztostja neked is, nem fogja elvenni mint a maszop :D:D

ZorróAszter 2018.08.21. 22:22:42

@Ménár Atya:

Egyrészt ugye rögtön adódik az első kérdés, hol írtam én például zsidókról? Mert ugye nem is írtam, sőt nem is céloztam rájuk.

Másrészt a németek egyedül semmire se mentek volna. Kellettek hozzá a hazaáruló politikusok. Nem csak Orbán, hanem az összes többi is.

Orbánnal kapcsolatosan az látszik, hogy a szolgálataival nagyon meg vannak elégedve, ha ilyen hosszú ideje tartják hatalomban.

Ha nem ő lenne az elmúlt évtizedek legprímább kollaboráns Quislingje, már rég kirúgták volna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 23:23:22

@ZorróAszter: Tanulj meg olvasni! (Felszólító mondat végére felkiáltójelet teszünk! Legalábbis mi, akiknek nem 90 alatt van az IQ-nk.) Kisilabizálni az írott szövegek értelmét. Ne azt, ami a sötét agyadban tükröződik te faszorrú barom! Tudom, nehezen megy egy ilyen fejre ejtett szellemi fogyatékosnak. De próbáld meg kisilabizálni, mit írtam és mi lehet az értelme!

Egyébként meg baszd meg a mocskos kurva anyádat, aki ilyen patkányt ellett a világ szomorúságára!

Ennyikeh, te idióta!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 23:27:18

@Ménár Atya:

"Viktort egy demokratikus európai ország választói választották"

HItler 1933-ban, a demokratikus weimari köztársaságban 44%-ot kapott

Orbán 2014-ben 45%-ot.

nagyjából ugyanaz. Hitler Ermächtigungsmachtot kapott ennyire, Orbán kétharmadot.

ez is ugyanolyan.

így lett Orbán a Führered. és ha ugyanúgy folytatja, akkor Orbán sokkal patkányabb módon fog meghalni, mert Magyarország mégsem egy nagyhatalom.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.21. 23:32:16

@Ménár Atya: figyusz, te kis kisegítőiskolában érlelt pedofil mocsok!

ha megmondod a megoldást, beszélhetünk arról, hogy ki a buta.

X={(x_1,x_2,...,x_n): n \in N, x_i \in {1,2} and \sum_{i=1}^{i=n}x_i=50 }

and

(\forall x \n X and y \in Y) (x \neq y)

|X|=?

addig te hozzám képest csak egy makimajom vagy, te hívő fasz!

ZorróAszter 2018.08.22. 00:20:54

@math0:

Ennyi telik tőled te kis húgyagyú patkány? Ezt verték a buksidba a kisegítő iskola nyolc éve alatt?

Inkább tanulj meg olvasni, és ne az ujjaddal böködve makogd fel a mondatokat, hanem próbáld megerőltetni az agyadat és próbáld megérteni, mi is lehet az értelme annak amit felmakogtál.

Például hogy nem azt mondtam, hogy Welsz Tamás neve esik cenzúra alá, hanem az, hogy a nátriumpentotál, amivel öngyilkos lett a sztori szerint, az nem egy ínyenceknek való luxus öngyilkos méreg, hanem igazságszérum.

És érdemes elolvasni, hogy mit hazudozik össze-vissza erről a sajtó egésze. Az állítólagos ellenzéki ugyanúgy mint a többi.

Mellesleg felőlem felkiáltójellel is megbaszhatod a kurva anyádat. Rajtam ne múljok.

Emmett Brown 2018.08.22. 06:33:57

@ZorróAszter: kevesebb indulat, több logika. Bitte.

Ménár Atya 2018.08.22. 06:50:16

@math0:
X= 2/3 :D:D
Nyugger, ne erőlködj, ez nem egy matematika vetélkedő B+, hanem egy blog.
De ha már ennyire belementünk, akkor lefordítom a gondolatmeneted.
Az általad elképzelt liberális demokráciában vannak azok akik szerinted alsóbbrendűek, mint te.
Akkor nyugger te egy fasiszta geci vagy mint a gazdád aki lövette a népet :D
Szar amikor a saját kardodba dőlsz te náci geci, de hát ez van, buta vagy mint a föld, élsz a kis világodban, közben meg úgy ugrálsz, ahogy Dr. Orbán Viktor miniszterelnök urad fütyül :D:D:D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.22. 08:32:56

@ZorróAszter: "Például hogy nem azt mondtam, hogy Welsz Tamás neve esik cenzúra alá, hanem az, hogy a nátriumpentotál, amivel öngyilkos lett a sztori szerint, az nem egy ínyenceknek való luxus öngyilkos méreg, hanem igazságszérum."

faszfejkém, beírod a keresőbe, hogy "Welsz Tamás nátrium pentotál igazságszérumként"

és legalább féltucat nagyobb újságra találsz találatot, és az "igazságszérum" is benne lesz. Arról is írnak, hogy mennyi az ára a feketepiacon.

Attól, hogy egy elmebeteg idióta faszbarom vagy, nem lesz igazad, és a jó édes kurva anyádat basszad ahelyett, hogy itt nyomod a süketet, te húgyagyú selejt!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.22. 08:39:17

@Ménár Atya:

"X= 2/3 "

Ebből látszik, te pedofilképzőből származó selejt, hogy még azt se fogtad fel, mi a feladat. Nem X, hanem |X| a kérdés, de te nem fogtad fel, mi az X (egy halmaz), és azt sem, hogy |X| értelemszerűen egy egész szám. Hiszen egy halmaz elemeinek száma. Ehhez kb 90-es IQ kellett volna, de neked nincs annyi.

"Az általad elképzelt liberális demokráciában vannak azok akik szerinted alsóbbrendűek, mint te.
Akkor nyugger te egy fasiszta geci vagy"

Nem, faszfejkém,

1) a fasizmusnak semmi köze a felsőbbrendűséghez, az a nácizmus, az a ti elmebetegségetek. A migránsfóbiás, ostoba Orbáné, meg tied.

2) de még az se nácizmus, ha valaki azt gondolja, hogy vannak nála kevésbé tehetséges emberek a világon, pláne, ha tényleg vannak. A nácizmus az, amikor egy népcsoportról képzelitek ezt, ami nem is lehet igaz, meg nem is ismeritek őket.

Arról eltereled a figyelmet, hogy Orbán Viktor nagyon csúfosan fogja végezni, akárcsak Adolf Hitler. Vinnyogni fog, mielőtt meghal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.08.22. 08:41:16

@Ménár Atya: én nem ugrálok úgy, ahogy a csuti paraszt fütyül, azt ti, Fideszbirkák csináljátok.

aaabbbccc 2018.08.22. 09:09:05

@math0: te magadat kurva nagy ertelmiseginek mutatod, es kozben ugy irsz, mint egy igazi bunko, nincs a ketto kozt ellentmondas ?
vagy ez ugyanaz az ellentmondas, hogy a fidesz (es a jobbik ?? vagy az mar nem) rasszista es naci de te ciganyozhatsz mast ?

ZorróAszter 2018.08.22. 09:12:48

@math0:

Honnan lehet tudni, te kis személyiségzavaros kis makimajom, hogy hülye vagy a matekhoz mint a segg?

Onnan, hogy aki legalább a kisegítő iskolában le tudott érettségizni matekból, annak kellene lennie annyi logikai érzékének, hogy rájöhetünk, matekkönyvből kimásolt feladvánnyal és az ott megadott megoldásával próbálsz villogni. Anélkül, hogy halvány lila fingod lenne, miről is van szó a feladványban és hogy jött ki a megoldás.

Fárasztó, hogy képtelen vagy kihámozni a mondatok értelmét, és mindig nekem kell újabb támpontokat adni arról hogy mit írtam és mit nem írtam, te félanalfabéta kis szellemi fogyatékos majom.

Nemcsak azt nem írtam, hogy Welsz Tamás nevét nem lehet leírni, hanem azt sem írtam, hogy az igazságszérum szót nem szabad leírni vele kapcsolatban.

Hanem azt mondtam, a sajtó egésze hazudozik arról, hogy az valójában nem is igazságszérum, hanem egy milliomosok által használt drága luxus öngyilkos méreg.

Muhahahaha !!! :o)
Apropó: mit szólt anyád a felkiáltójeledhez? Ürült neki?

ZorróAszter 2018.08.22. 09:19:54

@Emmett Brown:

"kevesebb indulat, több logika. Bitte. "

Miféle indulat? Viccelődünk. Math0 olvtársnak ilyen a humora. Én csak alkalmazkodok hozzá hogy örüljön.

"Több logika"
Ezt is Math0 olvtársnak címezze. Ld. az előző kommentem.

:o)

Emmett Brown 2018.08.22. 09:46:50

@ZorróAszter: indulatod a bankokkal szemben, és a logika teljes hiánya annak levezetésében, hogy ez az egész devizahiteles konteó miért nem lehet igaz.

ZorróAszter 2018.08.22. 11:17:01

@Emmett Brown:

Én a logika teljes hiányát abban fedezem fel, ahogy maga a kommentjében a tagadás logikai formáját kezeli.

Nevezetesen hogy ennek a logikai tudatlanságnak a következtében a kommentjében tévesen és vicces módon nekem tulajdonítja az állítást, mely szerint mindez nem igaz.

:o)

Emmett Brown 2018.08.22. 12:35:04

@ZorróAszter: higgy amit akarsz a devizahitelekről, én levezettem neked, hogy ez a pénz a nyugati bankoknak sok hűhó semmiért. Nincs értelme, hogy ezzel kínlódjanak.

Azt, hogy Welsz nem lett öngyilkos, és előtte még dalolt, az simán benne van a pakliban, sőt szerintem ez a valószínűbb. De a boncolasi jegyzőkönyv titkosítva van.

ZorróAszter 2018.08.22. 13:01:09

@Emmett Brown:

Én viszont azt bizonyítottam, hogy nincs az a milliárdos nagyságrendű összeg, amiért a nyugati bankok vagy a nyugati céget ne hajolnának le. Különben nem lennének ilyen nagyságrendű más üzletágaik Magyarországon sem.

És az, hogy a sajtó EGÉSZÉNEK megtiltották, hogy a svájci frank viszonthitelek hazugságát egyáltalán csak megemlítsék, az arra bizonyíték, hogy pont ezt történt. És hogy jogilag valójában ez volt a csalás gyenge pontja.

Különben egy-két újságíró eljátszogathatott volna a gondolattal. Nem lenne szigorúan megtiltva mindenkinek.

Emmett Brown 2018.08.22. 13:25:57

@ZorróAszter: nem az abszolút összeg számít, ez a manőver túl rizikós ahhoz kepest, hogy mennyit lehet ezzel kaszálni. Minek ezzel bajlódni, amikor ennél sokkal több pénzt lehet keresni mindenfajta kockázat nélkül.

ZorróAszter 2018.08.22. 14:40:17

@Emmett Brown:

Nincs itt semmi rizikó. Erről gondoskodik a kollaboráns bábkormány, a saját népét kiszolgáltató aljas törvényekkel.

A végrehajtó cégek GESTAPOéval vetekedő mindenre kiterjedő felhatalmazása. A szervezett bűnözéssel való összejátszás törvényesítése.

És ott vannak a gyanús, pár évvel ezelőtt létrehozott cégek, akik jelenleg nem folynak bele semmibe, hanem ugrásra készen várják, hogy rávethessék magukat a nyomorultak otthonaira, és a maffiózókkal összejátszva bagóért megszerezhessék.

Tehát a kockázatmentes további extraprofitot a mocskos hazaáruló apparátus biztosítja.

Ménár Atya 2018.08.22. 16:01:13

@math0:
Arról eltereled a figyelmet, hogy Orbán Viktor nagyon csúfosan fogja végezni, akárcsak Adolf Hitler. Vinnyogni fog, mielőtt meghal."
:D:D:D
Matyi bácsi, megzavarodott az elméd? :D:D
Te hol élsz, még mindig a marx egyetemen tanultakat tolod itt, de csak szólok, közben volt egy rendszerváltás :D:D
Amúgy meg jelzem neked, eddig az új rendszerben egyedül bolond feri a DK nyuggersereg fővezére került olyan helyzetbe, hogy ha nem bújik el, akkor simán lámpavason lógott volna.
És tudod miért, mert alkalmatlan volt a feladatra amit rábízott a párt, aztán lebukott a hazugságaival :)
Szóval öreg felsőbbrendű náci nyugger, előbb találkozol a főnökömmel mint a viktor
Ámen! :D

ZorróAszter 2018.08.22. 17:25:24

@Ménár Atya:

Az, hogy Orbánnal annyira meg vannak elégedve a gyarmattartóink, hogy lassan 15 éve ő kormányozhatja ezt a gyarmatot, őt támogattattják és tartják hatalomban a teljes magyar sajtóval, és a zsebben tartott politikai palettával, ellenzékivel, nyilassal egyaránt, az annak a ékes bizonyítéka, hogy Orbán a legnagyobb hazaáruló az összes eddigi közül.

devizás 2018.08.22. 18:13:47

Tudja Valaki hogy hova tűnt a 20-i 12 óra 15 perc körüli írásom????
Akkor megismétlem. Orbán soha senkit nem akrt és nem is akar megmenteni csakis a sleppjét. A nemzeti eszközkezelő is egy jó nagy átverés ugyanis akinek megvették a házát olyan lehetetlen feltételeket foglaltak szerződébe hogy azt lehetetlen teljesíteni, valamint egyetlen egy bank sem hajlandó eszközkezelőtől megvásárolni szándékozó házat hitelezni még akkor sem ha nem vagy bár listás.
Kiváncsi vagyok hogy mikor játszák át az egészet pénztáros lőrinc és bandájának.

apro_marosan_petergabor 2018.08.22. 23:25:31

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: ...vedd a kis zacskód, s szedegesd szorgalmasan a kutyagumit.
Ne sírj, ne fájjon neked az égő élet, nincsen benne részed soha (reméljük nem is lesz, egyhamar), s a polgároknak jut nyaralás, jólét s jókedv, míg te a tolladat koptatod csak, nosza...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.08.23. 00:44:26

@Ménár Atya: "egyedül bolond feri a DK nyuggersereg fővezére került olyan helyzetbe, hogy ha nem bújik el, akkor simán lámpavason lógott volna."

És milyen kevésbe került volna, és milyen sokat nyert volna az ország!

A geci pontosan ezért kilencedik éve gondosan kerüli a NÉPET.

Ludas Feri 2018.08.28. 12:36:55

az mszp-szdsz kormányzás alatt
- gyurcsányi-bajnai és bűntársai
- eltörölték az első Orbán-kormány Forint alapú otthonteremtési programját, és helyette összejátszva a magyar bankrendszert is uraló globalistákkal, kockázatos devizahitelekbe kényszerítették azokat a 100ezreket, akik otthont szerettek volna családjuknak!!!
... Az általuk bajba jutatott családokért tett intézkedéseket
- így például a bankok elszámoltatását és a forintosítást – és az új, biztonságos otthonteremtési program bevezetését NEM támogatták!!! Az évszázad nagy devizahitel árverésben – Ők a személyes felelősök vilagfigyelo.com/az-evszazad-rablas-a-nagy-devizahitel-arveres-ok-a-szemelyes-felelosok/

Ludas Feri 2018.08.28. 12:37:25

@math0: az mszp-szdsz kormányzás alatt
- gyurcsányi-bajnai és bűntársai
- eltörölték az első Orbán-kormány Forint alapú otthonteremtési programját, és helyette összejátszva a magyar bankrendszert is uraló globalistákkal, kockázatos devizahitelekbe kényszerítették azokat a 100ezreket, akik otthont szerettek volna családjuknak!!!
... Az általuk bajba jutatott családokért tett intézkedéseket
- így például a bankok elszámoltatását és a forintosítást – és az új, biztonságos otthonteremtési program bevezetését NEM támogatták!!! Az évszázad nagy devizahitel árverésben – Ők a személyes felelősök vilagfigyelo.com/az-evszazad-rablas-a-nagy-devizahitel-arveres-ok-a-szemelyes-felelosok/

baum · http://reflektor.blog.hu 2018.08.28. 12:38:01

@Ludas Feri: és az elmúlt 9 évben ki a tököm kormányzott te agyatlan fasz?