A valódi viták otthona

Reflektor

Szomorú levél a hideg polgárháború előestéjéről

2018. szeptember 17. - Tálos Lőrinc

orban-vagy-europa_0-1024x660.jpg
Gyurcsány Ferencnek sikerült pont oda felhúzni a két térfelet elválasztó hálót, ahová Orbán Viktor is szerette volna. Az egyik oldalon Európa a liberális Kánaán, a másikon a liberális Mordor. Kettejük elbeszélésében az EP-választás arról fog szólni, hogy a, csak Európa győzheti le Orbán Viktort és „legeurópaibb párt” vezetője Gyurcsány Ferenc illetve b, Európa el akarja távolítani a demokratikusan választott Orbánt, hogy egy Brüsszelhez feltétlenül hűséges – nemkülönben migránsokat betelepítő – erőt tegyen a helyére. Talán éppen Gyurcsányt. Ez a létező legrosszabb forgatókönyv, amelybe Magyarország akár bele is pusztulhat.
Utcára hívott bennünket Gyurcsány Ferenc. Hogy 2006-ban mit képviselt híveivel együtt az utcai politizálásról az tulajdonképpen mellékes. Sokkal érdekesebb, hogy a Sargentini-jelentésre, annak elfogadására adott reakciók már az európai választásokról szólnak, a szereplők most írják ki a homlokukra, hogy mely jelszavak és ideák képviseletében fognak harcba indulni. Az MSZP-Párbeszéd és a DK közös tüntetése – köszönettel tartozom a szervezőknek, hogy végül sikerült összehozniuk a közös színpadot, így sokkal könnyebb volt eldöntenem, hogy melyik tüntetésre ne menjek el – nyilvánvalóvá tette, hogy pont azokban a színekben, melyekben elvesztették a szavazóik felét és amelyben azóta se sikerült visszaszerezni azokat. Ezek a színek a hamis nyugatosság, a demokrácia alatt az MSZP-SZDSZ kormányok és maradékaik kormányzását értő fekete-fehér felfogás és Gyurcsány Ferenc.

Igen, Gyurcsány Ferenc. A nagy rétornak ugyanis sokadjára sikerült olyan bohócot csinálnia az MSZP-ből, amelynek egyetlen szerepe az előadás során az, hogy a nyakába vegye Ferencet, aki így jobban látszik. Nem elég, hogy az MSZP részéről Karácsony Gergely szólalt fel*, aki – bár ez nem mindig látszik – mégiscsak egy másik párt vezetője, gyakorlatilag egy brácsásvicc főszereplőjét játszotta el: ő az, akire csak a kontrás szerepét osztják ki, de a szólamot se találja el. Hiába beszélt jól Karácsony, ha egyszer a főszerep annyira Gyurcsányé volt, hogy három párt közös rendezvényén úgy konferálták fel, mint a legeurópaibb párt elnökét.

Adódik a kérdés: az MSZP-t komplett idióták vezetik vagy éppenséggel maga Gyurcsány Ferenc?Nincs épeszű indok arra, hogy saját érdekeik helyett egy másik pártnak az ő kinyírásukra játszó vezérét képviseljék. A tavaszi választásokon az MSZP-Párbeszéd kétszer annyi szavazatot (682,6 ezer) kapott listán, mint a DK (308 ezer), és ahol az MSZP és a DK közötti megállapodás értelmében a DK jelöltje indult, ott az többet veszített az összefogás négy évvel ezelőtti eredményéből, mint ahol szocialista-párbeszédes. Borsod 5. számú egyéni választókerületében például négy éve 21,85 százalékot ért el az összefogás jelöltje (az LMP-é pedig 2,39-et), tavasszal a DK jelöltje 4,8 százalékot ért el (az LMP-é pedig 12,95-öt). Higgyék el, ezt már nem lehet a jelöltekkel vagy a kampánnyal magyarázni és az is biztos, hogy nem az LMP által elvégzett aprómunka, a helyi szervezet építése áll a háttérben, mert az ezúttal is ugyanúgy elmaradt, mint mindig. A vidéki MSZP-sek egyszerűen nem akartak Gyurcsányra szavazni és hiába volt megállapodás a két párt között, inkább adták szavazatukat az LMP képviselőjére, mint DK-sra.
Az MSZP-nek kétszer annyi szavazója van, mint a DK-nak ennek ellenére megint maga elé engedte Gyurcsányt, mintha mást várna, mint minden eddigi alkalommal, amikor megtette. Ugyanis ha Ferenc táncolni kezd, akkor három MSZP szavazóból egyet megszerez, kettőt meg örökre elkerget a régi baloldal lehetséges szavazóinak halmazából.

És miről beszélt Gyurcsány? Milyen irányt adott a kampánynak, milyen jelszavak mögé sikerült berángatnia az MSZP-t is? Hát nem arról, mint Karácsony Gergely, nem reagált az Európai Unió valóságára, a centrum és a periféria közötti életszínvonal-különbség keltette feszültségre, nem szögezte le, hogy a német nagyvállalatok profitálnak Orbán rendszeréből, nem hirdetett szociális Európát. E helyett feltette a régi lemezt, amely szerint egyedül a régi, technokrata baloldal képviseli a felvilágosodást, a történelem jó oldalát, a csupa nagybetűs EURÓPÁT, aki nincs velük az a reakció, elmaradottság és a diktatúra képviselője, nemkülönben Orbán szekértolója, összefoglaló nevén a csupa nagybetűs MUCSA. Remek. Ez pont az a gyurcsányi program, amely megfelezte a baloldal valamikori szavazóbázisát.

Az Európai Unió valósága, hogy Magyarország nem felzárkózik, hanem lemarad, hogy a centrum gazdasági érdekeit kiszolgálva német nagyvállalatok összeszerelő üzemeivé válik az ország, hogy az utolsó, aki elhagyja az országot bassza be maga után az ajtót. Az Európai Unió valósága, hogy a 7-es cikkely olyan, mint a 7-es busz: mindig késik. Hogy Orbán Viktor két cikluson keresztül rombolhatta le a jogállamot, hogy a helyébe a kézivezérelt, hűbériség és urambátyám-elven működő NER-t építse fel. Ha az unió motorja nem a tőke és a munkaerő szabad vándorlása – magyarul a központi országok gazdasági érdeke – lenne, hanem valóban azok a közös értékek, a jogállamiság és az egyenlő feltételek mellett megrendezett szabad választások, ha az EU működne ezen a téren, akkor nem jutottunk volna el idáig. Amikor Gyurcsány Európát mond, akkor erre az EU-ra mond igent. Nem a Sargentini-jelentés Európájára, hanem arra, ahol az Európai Bizottság vagy tehetetlen, vagy szarik arra, hogy mi történik egy tagállamban, amíg az nem sérti mondjuk a német gazdasági érdekeket. Gyurcsány ugyanis piacpárti-technokratához illő módon nem reagál arra, hogy Orbán kiszolgálja a német nagyvállalatok érdekeit, kizárólag kultúrharcos Európa-Mucsa ellentétpárban beszél, ahol ő a fény és mindenki más a sötétség képviselője.

Gyurcsány Ferencnek sikerült pont oda felhúzni a két térfelet elválasztó hálót, ahová Orbán Viktor is szerette volna. Az egyik oldalon Európa a liberális Kánaán, a másikon a liberális Mordor. Kettejük elbeszélésében az EP-választás arról fog szólni, hogy a, csak Európa győzheti le Orbán Viktort és „legeurópaibb párt” vezetője Gyurcsány Ferenc és b, Európa el akarja távolítani a demokratikusan választott Orbánt, hogy egy Brüsszelhez feltétlenül hűséges – nemkülönben migránsokat betelepítő – erőt tegyen a helyére. Talán éppen Gyurcsányt. Ez a létező legrosszabb forgatókönyv, amelybe Magyarország akár bele is pusztulhat. Az MSZP és a Párbeszéd pedig tehetetlenségében ahhoz asszisztál, hogy két velejéig hazug állítás élet-halál harca határozza meg az európai parlamenti választást, olyan élet-halál harc, amelyet ráadásul csak a Fidesz nyerhet meg, miközben a mérsékelteknek, a leegyszerűsítő válaszoktól elzárkózóknak, az általuk felvázolt ellentétpár hamisságát hirdetőknek nem osztanak lapot.

Jelen állás szerint elkerülhetetlenül száguldunk egy olyan politikai válság felé, amely nem Orbán bukását fogja elhozni, hanem Magyarországét.

*a kollégák szóltak, hogy az MSZP részéről Tóth Bertalan beszélt, csak elkerülte a figyelmem, ahogy több általam olvasott tudósításban sem tartották érdemesnek arra, hogy külön kitérjenek rá.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr514245019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.17. 14:31:32

Mindegy. A ballibák minden szárnya téved.

Mind a hagyományos ballibák, akik ma is esküsznek a szabad piacra, mind a modernek, akik álbaloskodnak.

Szóval hadd gágogjanak csak. A kisembereket ez nem izgatja.

Első Kézből 2018.09.17. 17:38:06

Szánalmas LMP propagandablog.

Indriq 2018.09.17. 17:54:27

@maxval balcán bircaman: a blog meg belőled nem kér. Unalmas vagy mint az Izaura 1000. ismétlése. Legalább néha kérj új mondatokat a clipboardodra. :)

csúti csüngőhasú tolvaj 2018.09.17. 18:08:22

Csak szólok orbánseggnyalók, hogy demokratikus választásokon az 50 % alatti eredmény nem hoz kétharmados többséget.

dare 2018.09.17. 18:11:43

Bele a közepébe, egyszóval telitalálat.
Gyurcsány Ferencnek üzenem, talán felfogja belőle a lényeget:
"Nem várom, nézd:
Nem kell, hogy járj
Tó vízén, a kereszten megfeszülj,
Nem kell a vízből bort csinálj!
Mit mondjak még!?
Ennyi és kész!
Francba a nagy dolgokkal!
A kicsikben ha velem vagy
Sokkal többet ér!"
youtu.be/VBDbbgUIE0I

@Első Kézből: Semmilyen késztetést nem érzek arra, hogy bemásoljam a nyugati fény és a lámpagyár minden Lmp-t fikázó cikkeinél, hogy szánalmas Dk blog.

midnightcoder2 2018.09.17. 18:28:38

A Sargentini-jelentés hozott Orbánnak még legalább két ciklust. Az idióta balfékek pedig állva tapsolva ünneplik. Ez is csak azt mutatja, hogy Orbán még mindig a kisebbik rossz. Ő is tolvaj gazember, de legalább nem komplett idióta.

Indriq 2018.09.17. 18:36:48

@midnightcoder2: jahhhh,a szokásos agymenésed. Ha nemnfogadták volna el akkor 2 ciklust hozott volna,ha elfogadjak akkor 2 ciklust hoz. Ha ufok szállnak le,2 ciklust hoz. Te is akkora kaliber vagy,mint sitt pali. Aki nem az olimpiára szavaz,az is az olimpiára szavaz.

Világít a torony 2018.09.17. 18:49:33

@midnightcoder2: ,,A Sargentini-jelentés hozott Orbánnak még legalább két ciklust. Az idióta balfékek pedig állva tapsolva ünneplik."
Nekem úgy tűnik, hogy az agyhalottak ünneplik, hogy pofán vágták Orbánt. Agyhalott fordításban úgy hangzik, hogy Orbán az orcájával verte agyon az ellene szavazok tenyereit.

aaabbbccc 2018.09.17. 18:51:07

szerintem ket szamot kell leirni, a tobbi felesleges
dk 5%
fidesz 50%

Emmett Brown 2018.09.17. 18:55:19

Az LMP-t is utolérte a magyar ellenzéki lét rögvalósága, miszerint valami/valaki ellen lehet csak állást foglalni, a különbség csak annyi hogy a Dk-Mszp kormányellenes, míg az LMP ellenzékellenes.

1 hete nem volt bejegyzés, egy ilyen sztoriban azért egy állásfoglalás lenne a minimum, vagy egy lájtos elemzés, de nem, az ingerküszöböt az üti meg, amikor Gyurcsány felszólal. Hát gratulálok az értékalapú proaktív politizáláshoz.

ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI 2018.09.17. 19:10:15

"a kollégák szóltak, hogy az MSZP részéről Tóth Bertalan beszélt, "

Az elsönek beszélö, drogosként rángatozo idiota, az meg mi rohadás volt, ki faszom, és hogy került egyáltalán oda ? Uristen ! Valami környékbeli drogos fölmászott a szinpadra és hagyták beszélni ??

dare 2018.09.17. 19:14:21

@Emmett Brown: A Dk-s blogok legalább aktívak voltak a múlt héten, ha valaki elvesztette volna az irányt.

europakavezo.blog.hu/2018/09/12/az_lmp_orban_csicskaja

nyugatifeny.hu/2018/09/11/friss-az-lmp-nem-hajlando-megszavazni-az-orban-kormanyt-elitelo-jelentest

lampagyarblog.blog.hu/2018/09/12/uzenet_az_lmp-nek_uljetek_at_a_fidesz-frakcioba

lampagyarblog.blog.hu/2018/09/06/mintha_mise_tortent_volna_fideszesekkel_parolazott_az_lmp-s_a_propagandasitott_hirtv-n

Egyébként azért nem volt egy tényszerű elemzés sehol (nem csak itt) a témában, mert nem lehetett róla beszélni a baloldal által gerjesztett forradalmi hangulat miatt.
Meg kellett várni, hogy elmúljon.

conchita wurst 2018.09.17. 19:27:33

Gyurcsany reg nem tenyezo, meg a szartenger ellenzeken belul sem.

conchita wurst 2018.09.17. 19:31:26

"Az Európai Unió valósága, hogy Magyarország nem felzárkózik, hanem lemarad"

A valosag meg a lippsik muhaha

www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/alig-lepett-elore-10-ev-alatt-magyarorszag-igy-nyomunkban-a-romanok.1.297928.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

A valosag az hogy kozep kelet europan kivul csak a nemetek leptek elore az elmult 10 evben.

eßemfaßom meg áll 2018.09.17. 19:31:38

@csúti csüngőhasú tolvaj: Nézz utána hülyeúr, mit jelent a vegyes választási rendszer.

Magyarország Europa jövője. 2018.09.17. 19:32:03

@Világít a torony: "Nekem úgy tűnik, hogy az agyhalottak ünneplik, hogy pofán vágták Orbánt. "

Ezt a baromságot, sehogy sem tudjátok összerakni. Oldaltol függetlenül MINDENKI tisztában van, hogy ez az elitélö jelentés az illegális bevándorlásrol szolt. Már pedig az ország oldaltol függetlenül az illegális bevándorlás ellen van, tehát a jelentés valojában az országot támadta. De ha a kormányt támadta volna a jelentés, akkor is az ország választotta meg ezt a kormányt HÁROMSZOR KÉTHARMADDAL.

conchita wurst 2018.09.17. 19:36:48

"Gyurcsány ugyanis piacpárti-technokratához illő módon nem reagál arra, hogy Orbán kiszolgálja a német nagyvállalatok érdekeit"

ki is rohognek a picsaba a rezsicsokkento gyurcsanyit meg a szocikat ha elkezdene orbant multiberencezni, muhaha

conchita wurst 2018.09.17. 19:48:26

"jelen állás szerint elkerülhetetlenül száguldunk egy olyan politikai válság felé, amely nem Orbán bukását fogja elhozni, hanem Magyarországét."

magyarorszag bukasat a lippsik mar parszor elhoztak, de 10 eve megbuktak es sose jonnek vissza, es a kutya sem szarik a sirjukra - deal with it

Magyarorszag meg nem kicsit stabilabb politikailag mint az EU, en inkabb az EUert aggodom.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2018.09.17. 19:49:58

a fidesz legnagyobb húzó ereje a gyúrcsótány
minél többet kell szerepelnie, hogy meglegyen a 4/5 2022

hudíni 2018.09.17. 19:54:49

Schmidt Mária fiának, Orbán Ráhel jóbarátjának az egykori Fidelitaszos és immár Mészáros Lőrinc cégtárs Ungár úr propaganda blogja, mindig világítótoronyként csillog az éjszakában ha az ember a Fidesz leváltásának bizos módját szeretné megismerni.

Senkinek se lehet oka kételkedni a szerző, az egykori LMP sajtófőnök Tálos úr éleslátásban és politikai tapasztalataiban, hiszen az LMP a letrejötte óta eltelt ... izé ... 10 évben mindent kétséget kizáróan bizonyíotta, hogy a legmarkánsabb ellenfele a Fidesz politikájának és, ha valakikre hát rájuk bizton számíthat a magyar szavazó, aki Orbánt szeretné leváltani... Mondjuk úgy 30-40 év múlva, amikor a Kedves Vezető megfáradtan, önszántából nyugovóra térne....

Bár azt hiszem, hogy a Tálos-Nuszbaum duó az észak-koreai bemondókat is megszégyenítő bömbölő-könyörgő performancban tapsolnák vissza a mi Bölcs Vezérünket, még akkor is.

Hiába, a talpnyalók már csak ilyenek.

Helga Beauty Salon. 2018.09.17. 20:02:31

"Ha az unió motorja nem a tőke és a munkaerő szabad vándorlása – magyarul a központi országok gazdasági érdeke "

Legalább kimondod a frankót poszter. Egy dolog számít, kihúzni a lóvét a lemaradottakból. EZ MOST AZ UNIÓ! :D

conchita wurst 2018.09.17. 20:10:43

@Helga Beauty Salon: amint alabb lathato ez marhasag

www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/alig-lepett-elore-10-ev-alatt-magyarorszag-igy-nyomunkban-a-romanok.1.297928.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

A versenykeptelen latin orszagok szegenyednek europaban (kivetel nelkul mind a franciakat is beleertve), mi a gazdagodo reszhez tartozunk, az angolok stagnalnak

2018.09.17. 20:14:54

Mi van akkor, ha mindketten egy harmadik akaratot valósítanak meg és összehangolt, amit csinálnak?

hudíni 2018.09.17. 20:17:35

@Magyarország Europa jövője.:

Nem.

Ez a jelentés Orbán munkájának legfényesebb elismerése. Őszintén szólva nem értem miért vagytok felháborodva rajta, hisz Orbán maga jelentette ki Tusványoson, hogy Törökország, Oroszország és a kommunista Kína mintájára illiberális államot - magyarul diktatúrát - kíván építeni. Orbánt maga mondta - és ti is folyton ezt hangoztatjátok - hogy a civil szervezeteket, a sajtó nem kormánypárti részét meg úgy általában az ellenzéket el kell lehetetleníteni, el kell hallgattatni, fel kell számolni. Ti magatok hangoztattátok azt is számtalan kommentben és posztban, hogy a cigányokat, zsidókat mennyire gyűlölitek és milyen módokon kell elbánni velük. Ti magatok is tapsoltatok, hogy Orbán elkezdte kiszorítani a CEU-t, ezzel véget vetve a liberális tanszabadságnak. De azt is ti magatok követeltétek a kezdetektől, hogy a közbeszerzéseket, EU támogatásokat olyan rendszer hű vállalkozók nyerjék mint Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos, Széles Gábor vagy épp Tiborcz István.

Ez a jelentés elismeri, hogy amit Orbán Tusványoson eltervezett, az MIND SIKERÜLT.

Ez dicsőség nektek, örvendjetek hát, hisz ti mind ezt akartátok és ez most megvalósult!

Ez olyan mint egy aranyérem a diktatúra olimpián, büszkének kéne lennetek rá, bekeretezve ki kéne tennetek minden közhivatalban az Orbán Bulla mellé, mert ez az első nemzetközileg jegyzett bizonyítvána annak, hogy Orbán Viktornak kőkemény munkával, vérrel és verejtékkel sikerült alig több mint 8 év alatt diktatúrát csinálnia egy olyan országból ami még a kommunizmus alatt is a legvidámabb barakk volt a keleti blokkban, ami a demokratizálódás éltanulója volt a rendszerváltáskor. Ma pedig, ugyanez az ország ahol 56-ban még diákokat öltek halomra orosz katonák (Dózsa Lászlót többször is), Oroszország legfőbb szövetségesének számít, az egykori KGB tiszt Putyint imádja mindenki.

Ez azért nagyon nagy szó, elismerésre méltó teljesítmény.

Sargentini (és az európai politikusok több mint kétharmada) nem tett mást, mint elismerte az erőfeszítéseiteket, elismerte az eredményeiteket.

Háborgás helyett hát köszönjétek meg szépen és csókoljatok kezet érte neki!

Hogy kritizáljak is: azt el kell mondanom, hogy a kétharmados választási győzelem ebben a ligában azért még elégé kezdő szint. Kim Jong Un 99%-kal szokott győzni, de Putyin is több mint 70%-ot ért el. Szóval azért van még hova fejlődni, de mind tudjuk, hogy ez még csak a kezdet, semmi okunk kételkedni Orbán tekintetes úrban. A civil aktivisták, ellenzéki újságírók lecsukása, a novicsokos-poloniumos megtorlások még csak most jönnek.

conchita wurst 2018.09.17. 20:22:48

@hudíni: ez a rizsa, ami senkit nem erdekel

mindenki azt nezi mennyi maradt a zsebeben a "demokraciaban", es mennyi most

conchita wurst 2018.09.17. 20:25:40

index.hu/kulfold/2018/09/17/heller_agnes_zsarnoknak_nevezte_orban_viktort/

A ven kommancsok siramai kristalytisztan mutatjak hogy Magyarorszag tovabbra is jo iranyba megy.

Emmett Brown 2018.09.17. 20:26:24

@dare: felszólalt az LMP az EP-ben a jelentésről szóló vitán? Mi volt a konstruktív hozzájárulásuk ehhez az egészhez?

hudíni 2018.09.17. 20:28:34

@dare: Köszönöm, hogy megtudhattam tőled, hogy az - egyébként mindenki által konzervatívnak, vagyis jobboldalinak tekintett - Európai Néppárt valójában a baloldal része. Csak mert amúgy a Néppárt képviselőinek több mint kétharmada megszavazta a jelentést, a frakcióvezetővel egyetemben. De nyilván ők is mind DK-sok...

Feltétlenül meg fogom várni amíg a "baloldal által gerjesztett forradalmi hangulat" elmúlik és vissza fogok térni, hogy Mészáros Lőrinc cégtárásnak propagandistáitól olvashassak végre egy tényszerű elemzést erről a kérdésről. Bízom a kreativitásotokban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 20:32:47

" Orbán Viktor két cikluson keresztül rombolhatta le a jogállamot, hogy a helyébe a kézivezérelt, hűbériség és urambátyám-elven működő NER-t építse fel. Ha az unió motorja nem a tőke és a munkaerő szabad vándorlása – magyarul a központi országok gazdasági érdeke – lenne, hanem valóban azok a közös értékek, a jogállamiság és az egyenlő feltételek mellett megrendezett szabad választások, ha az EU működne ezen a téren, akkor nem jutottunk volna el idáig. "

A blogger egy idióta elmebeteg. No persze nem azért, mert ez az idézett mondat nem igaz, hanem azért, mert amikor tök ugyanezt mondja el Gyurcsány, akkor a blogger fintorog, mert zsigerből utálja Gyurcsányt, de tényen alapuló, objektív érve, egy büdös érve sincs ellene.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 20:34:05

" Orbán Viktor két cikluson keresztül rombolhatta le a jogállamot, hogy a helyébe a kézivezérelt, hűbériség és urambátyám-elven működő NER-t építse fel. Ha az unió motorja nem a tőke és a munkaerő szabad vándorlása – magyarul a központi országok gazdasági érdeke – lenne, hanem valóban azok a közös értékek, a jogállamiság és az egyenlő feltételek mellett megrendezett szabad választások, ha az EU működne ezen a téren, akkor nem jutottunk volna el idáig. "

A blogger egy idióta elmebeteg. No persze nem azért, mert ez az idézett mondat nem igaz, hanem azért, mert amikor tök ugyanezt mondja el Gyurcsány, akkor a blogger fintorog, mert zsigerből utálja Gyurcsányt, de tényen alapuló, objektív érve, egy büdös érve sincs ellene.

Az egész post csak arról szól, hogy a blogger utálja Gyurcsányt, mert a blogger utálja Gyurcsányt. Semmi másról nem szól a post.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 20:36:47

@midnightcoder2: a komplett idióta a 2,8 millió Fidesz szavazó, köztük te. Orbán annyiban van felettetek, hogy ő a kiskakas ezen a szarkupacon.

hudíni 2018.09.17. 20:38:12

@Emmett Brown: Jaj, hát nem figyeltél? Elmondta, hogy "a baloldal által gerjesztett forradalmi hangulat miatt" most nem lehet erről beszélni, ezért is nem szólalt fel a képviselőjük sem. Nem szabad ezzel most foglalkozni. De nem kell aggódni, egészen biztosan fel fog szólalni és ki fogja fejteni a véleményét... (amikor már senkit nem érdekel és semmi jelentősége nem lesz)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 20:38:32

@midnightcoder2: ha Orbán Viktor a pofádba szarik, és élőben streameli a facebookon, az is hoz két ciklust. a Fidesz szavazók ezen a szinten vannak. már csak azért is hozna 2 ciklust, mert a Facebook letiltaná. a Fidióta meg erre maszturbál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 20:40:19

@Emmett Brown: kivonultak a szavazáskor is, mit vársz tőlük?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 20:42:41

@conchita wurst: te elolvasod a címet, meg a cikket, mielőtt pofán szarod magad?!

hudíni 2018.09.17. 20:50:45

@conchita wurst: Mármint azok a hozzád hasonló - egyébként értéktelen, önerőből életképtelen - emberek, akiknek kizárólag azon múlik a mindenkori megélhetésük, hogy mennyit csöpögtet le nekik a Miniszterelnök Úr.

Igen, kétségtelen, hogy számotokra sokkal ideálisabb egy olyran rendszer, ahol az számít ki nyal a legmélyebbre és nem az, hogy ki állít elő több értéket.

A helyedben én is minden nap hálát rebegnék Orbánnak, nélküle ti sehol nem lennétek.

Egy ilyen megnyilvánulás ez a poszt is, erről szól az egész LMP.
Nagy szarban lennének ők is, ha holnaptól el kéne menni dolgozni és életükben először csinálni kéne valami hasznos munkát.

Emmett Brown 2018.09.17. 20:52:35

@hudíni: pedig ez speciel szerintem az LMP-nek egy jó lehetőség lett volna arra, hogy kicsit jobbra pozicionálják magukat, és rámenjenek a Fidesz jobbközép polgári szavazóira. Rövid elemzés magáról a jelentésről (a nyilvánvaló faszságok ellen tiltakozni, a nyilvánvalóan igazakat meg elismerni), majd lezárásképpen jöhetett volna a szöveg arról, hogy bár itt mindenki a kormánnyal elégedetlen, mégis az ország szívná meg, ha ez az egész ügy végigmenne. Ez is okos lány vs Mátyás királyos egy kicsit, de lett volna benne fantázia.

Emmett Brown 2018.09.17. 20:53:40

@math0: ha komolyan gondolják az ellenzékiséget, akkor pl ezt: @Emmett Brown:

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.17. 20:53:41

Ez lesz az emberi történelem legrövidebb polgárháborúja.

A csapatok

1.

500 agyhalott liberális, en block LMP, Momentum, Együtt , Karácsony Gergelyke
" minden nap más színben " és még a faszomtudja kik a rózsadombról és a körúton belülről.

2.

1500 agyhalott DK mozgalmár kisnyugdíjas " A feri olyan szép ember "

3.

500 db médiamunkás hazug gecik

A másik fél

4 millió polgár

Nos az esélyek természetesen az ellenzéknek állnak, hogy ne, persze...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 20:58:15

@Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: 70% = 350 millió állampolgár. a 2,8 millió idióta ellen.

conchita wurst 2018.09.17. 20:58:31

@math0: sot meg a megcafolt mondatot is beideztem a retardaltak kedveert

conchita wurst 2018.09.17. 20:59:59

@hudíni: ez van, a miniszterelnokot azert tartjuk, es azert valasztjuk, hogy a zembereknek jobban menjen, mint a zelozo evben

meglepo dolog, tudom

hudíni 2018.09.17. 21:01:21

@midnightcoder2: Még két ciklus? Úristen, gondoljál már szegény Ráhelre is! Le fog szakadni a "kis" keze, már most is annyi milliót aggat magára szegény, hogy majd összeroskad alatta. Meg is értem, hogy a pelussal se gyalogolt el a kukáig, csoda, hogy a kezét fel tudja még emelni a 12 milliós órájában.

Annyit azért megsúgok, hogy a Fidesznek nincs szüksége a Sargentini jelentésre akárhány ciklushoz. Nem viccből vették meg az LMP-t, az MSZP-t, a Jobbikot meg hozták létre Toroczkai új pártját (aminek még a nevét se tudom), nem viccből vették meg a sajtót, nem viccből ültették a saját embereiket minden "független" hatalmi ág élére, nem viccből szabták magukra a választási törvényt, nem viccből kebelezi be Orbán Lőrinc a magyar gazdaságot.

A fiúk a bányában a lelküket is kidolgozzák, hogy örökké szolgálhassanak téged, te meg valami holland libsi csaj számlájára írod az összes jövőbeli sükerüket? Nem szégyelled magad?! Add már meg a tiszteletet a mi Kedves Vezetőnknek, Felcsút Géniuszának!

Azért fogja megnyerni az összes választást amíg csak él, mert kiépítette azt a remek, atombiztos rendszert, amit Sargentini részletesen leírt a jelentésében.

dare 2018.09.17. 21:02:49

@Emmett Brown: Konstruktív hozzáállás, hogy az ország sorsát érintő kérdésekben a hazai ellenzéknek nem osztanak lapot.
Ha Gyurcsány Ferenc állt volna a vádlottak padján, akkor se szavaztak volna.
Ha a jelentés objektívabb és személyes megítéléstől mentesebb lett volna, akkor nem tudom.
Én akkor se szavaztam volna, mivel korábban lett volna esélyem a kormánybuktatásra (április), és nem tudtam élni a lehetőséggel.
Ezért nem szerepelnék a nagyok asztalánál.

@hudíni: A Néppárt egy része a Merkel által képviselt állásponttal ért egyet.
Nem baloldaliak, inkább úgy mondanám kissé esetlenek a dolgok kézben tartásához.
A jelenlegi helyzetben persze oké, de ez változni fog idővel, és akkor majd úgy fognak járni, mint Neville Chamberlain.

Már annyi tényszerű elemzést olvastam a baloldali és a Fideszes sajtóorgánumoktól, hogy egy általad "kreatívnak" vallottra már én is vágynék.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 21:03:18

@conchita wurst: a mondat, amit beidéztél:

"Az Európai Unió valósága, hogy Magyarország nem felzárkózik, hanem lemarad"

a cikk, amit hivatkoztál:

"Alig lépett előre 10 év alatt Magyarország, így nyomunkban a románok"

www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/alig-lepett-elore-10-ev-alatt-magyarorszag-igy-nyomunkban-a-romanok.1.297928.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

a cikked nem cáfolja, hanem igazolja a beidézett mondatot, te idióta, elmebeteg fasz!

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.09.17. 21:03:20

a világ legrövidebb polgárháborúja :) max 3 óra + 3 takarítás

hudíni 2018.09.17. 21:07:16

@conchita wurst: Egyáltalán nem meglepő, tisztában vagyok vele, hogy ti így működtök.

Mi, értelmes emberek viszont inkább tanulunk, aztán keményen dolgozunk azért, hogy jobban menjen nekünk, hogy a mi megélhetésünk ne attól függjön, hogy ki a miniszterelnök. De hát ehhez ész kell, az meg nektek nincs, tudom jól, szóval én megértelek, ne aggódj. Sajnállak és lenézlek ugyan, de értem, hogy annyi észből ami neked jutott, ennyit lehet kihozni. Nyalni-szopni tudsz, a NER-be ez elég.

conchita wurst 2018.09.17. 21:12:27

@hudíni: oke akkor add nekem az adokedvezmenyed, rezsicsokkentesed, csokod lippsi, ne fuggjel mar orv bunetol!

morph on deer 2018.09.17. 21:16:36

“*a kollégák szóltak, hogy az MSZP részéről Tóth Bertalan beszélt, csak elkerülte a figyelmem...”
:)
Ez is? Nem csupán a mondanivalók lényege?
Nahát..!
Gondolom - elempéshez illően - a lufik jobban érdekelték.
Mert ugye kívül szép szines, meg látványosan viszi a Szél, hol erre, hol arra, csak az a fránya tartalom az valahogy nagyon hiányzik.

Jobban mondva hiányzott, de már elmúlt.
Az is.

hudíni 2018.09.17. 21:23:29

@Emmett Brown: A Fidesz jobbközép része akkor fog az LMP-re szavazni, ha a Fidesz azt mondja nekik. Ez a Sargentini jelentéstől teljesen függetlenül is meg fog történni, mert ahogy Putyinnak, úgy Orbánnak is szüksége van látszatellenzékre. Ehhez bőven elég volt, hogy Ungár beállt a migránsozás mellé és kijelentette, hogy Orbánt nem szabad diktátorozni, meg olyan nagyon kritizálni se.

Már idén áprilisban is gyűjtött aláírást a Fidesz LMP-s jelölteknek, az LMP volt az egyetlen párt akik a Fidesz plakátcégénél hirdettek, nem véletlen, hogy az LMP nagy "etikai" tisztogatásában is kizárólag azok véreztek el, akik az ellenzékkel működtek (volna) együtt. Az LMP jövője a Fidesz által biztosítva lesz, ehhez semmit nem kell máshogy csinálniuk mint eddig.

dare 2018.09.17. 21:25:37

@Emmett Brown: Már értem a kritikát.
Ebben teljesen igazad van, Schiffer nélkül olyan mintha mindig várna valaki valamire mielőtt megszólal bármilyen témában.
Remélem visszatérnek ahhoz a vonalhoz, az elmúlt 1,5- 2 év nagyon nagy mellékvágány volt, de a Jobbiknak is.
Szabályosan gyűlölik az Lmp-t és a Jobbikot a baloldali szavazók.
Jobb lenne visszatérni a normális kerékvágásba, mert nincs 30-40 évünk kivárni azt, hogy most szimpatikusak-e nekik vagy sem.

dunántúli gyerek 2018.09.17. 21:25:50

Az ellenzek a sajat arnyekat se tudja legyozni, nem orbant.

Az ujabb ketharmad ota a fidesz nepszerusege meg nott is. Erre ezek a debilek ugyanazt csinaljak mint a 2014es meg a 2018as elbukott kampanyban: diktaturaznak

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.09.17. 21:27:32

Érdekes poszt, sok igazsággal. Gyurcsány "betokozódott" a magyar politikába, nem sikerül megszabadulni tőle, de nem okoz már változást sem. A szavazótábora nagyjából állandósult, ezért Gyurcsánynak már politikája sincs. Ő csak egy technikailag majdnem jelentéktelenné vált szóvivője a szélsőliberális nyugati nagytőkének, amely apró győzelmekért küzdve, vagy csak megszokásból, rutinszerűen folytatja a többségében jobbközepes hangulatú ország zaklatását. A célja mindössze annyi, hogy fenntartsa az emberekben a rosszkedvet, bármilyen változás ígérete nélkül. A hívei nem a politikáját követik, hanem Orbánt utálják, Gyurcsányt imádják, és ennyi.

Az számomra sem érthető, hogy a szocik miért játsszák el századszor is a seggbe rúgott bohóc szerepét ebben a vásári komédiában. Ez már a mazochizmusra emlékeztet. Az nyilvánvaló volt, hogy az MSZP véletlenül sem szeretett volna győzni a legutóbbi választáson, mert akkor egyszerűen nem tudnának mit mondani az irányításukat váró híveknek. Gyurcsány úgy viselkedik, mintha ő tényleg szeretett volna győzni, de csak azért, mert a vágya annyi, hogy csúfolhassa azokat, akiket most vesztesként is folyamatosan csúfol, életmódilag, konkrét ok nélkül. De Gyurcsány már többször adta jelét annak, hogy őt nem különösebben érdekli az ország közeli jövőjének alakulása, sem az innen elvándorlók, sem a teljesítőképeség, az ő vagyona biztonságban van, a liberális nagytőke bárhol bármikor menedéket kínálna neki, ő már csak a veszekedés kedvéért csinálja ezt az egészet. A hazai libbantak pedig nevetgélve tapsolnak neki, bármilyen Sas József-kaliberű poénkodásért.

Ez a Karácsony érdekes figura, néha megtévesztően értelmesnek mutatja magát, máskor pedig kibújik belőle a kezdő propagandista. Ebben a környezetben sosem fogja megtalálni a helyét, az inkább balos választók közül már csak kevesen látnak messzebre a napi orbánozásnál.

dunántúli gyerek 2018.09.17. 21:28:36

@hudíni: Ahogy a fiatalabb ballib politikusok jovoje is biztositva lesz, hisz a munkaeropiac most minden hulyet felsziv.
Feri megel, a tobbi meg mar mind nyugger amugy is.

Emmett Brown 2018.09.17. 21:32:57

@dare: ez nemkicsit olyan, mint ahogy a volt egyetemi csoporttársam csajozott (spoiler: igencsak balfasz módon). Jó, igen bejön ez a csaj, csak most inkább nem hajtok rá, mert mégiscsak csoporttárs, aztán jött a vizsgaidőszak, akkor tanulni kell, azmilyenmá, oszt jött a sítábor, a csaj meg összejött valami gyökérrel, aki nem keresett kifogásokat. Utána ezt még eljátszotta kétszer, az most szakított, nem akarok rebound guy lenni, aztán mindig volt aki akart.

Van az LMP-nek EP képviselője? Van. Akkor nyissa ki a száját, és látszódjon, hogy az LMP a Fidesz jobbközép szavazóira megy rá, és nem a baloldali mocsárban nyomja a bozótharcot Gyurcsánnyal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 21:35:49

@conchita wurst: tehát az állításod igazolására belinkelsz egy cikket, amely cáfol téged, de szerinted kamu.

ezzel nyertél egy beutalót az elmegyógyintézetbe.

hudíni 2018.09.17. 21:35:56

@conchita wurst: Látod itt a bibi. Halvány fogalmam sincs róla, hogy mennyit adóztam Gyurcsány alatt vagy mennyit adózok most és azt se tudom, hogy mennyi a rezsim, csak vonják a szolgáltatók minden hónapban. Ezek nem azok az összegek amiket megérzek, nem kell számolgatnom, hogy mire futja és mire nem és ezt nem Orbánodnak köszönhetnem, hanem kizárólag magamnak.

Jól éltem Gyurcsány alatt is, jól élek most is és jól fogok élni bárki is jön. Legrosszabb esetben átköltözem bárhová és ott élek jól, mert megvan hozzá a tudásom.

Nem függök a rendszertől, épp ezért látom tisztán, hogy mennyire szar, mennyire korrupt, mennyire ocsmány.

Te viszont Orbánnak köszönheted, hogy nemhogy te, de a gyerekeid, unokáid se fognak soha eljutni arra a szintre, hogy akárhány ezer Ft "rezsicsökkentéssel" ne lehessen bekussoltatni őket. Ezért építi le Orbán az oktatást, ezért akar mindenkiből gyárimunkást csinálni. Orbánnak nem polgárok kellenek, hanem olyan hálás szolgák mint amilyen te vagy.

Egy polgárt nem lehet megvenni rezsicsökkentéssel, csak egy szolgát.

hudíni 2018.09.17. 21:39:10

@dunántúli gyerek: "munkaeropiac most minden hulyet felsziv"

Ezt fejtsd már ki kérlek bővebben! Mi lehet ennek az oka? Hová lettek a jó szakemberek a magyar munkaerőpiacról?

dare 2018.09.17. 21:42:52

@Emmett Brown: Vissza kell még rendeződni, ez időbe telik.

conchita wurst 2018.09.17. 21:43:24

@math0: engem igazol a cikk de az izzadsagszag a cimadasban azert megvan, hehe

hudíni 2018.09.17. 21:44:26

@dunántúli gyerek: Milyen ellenzék? Orbáné az ellenzék, rég megvette őket.

dunántúli gyerek 2018.09.17. 21:45:57

@hudíni: most rossz szakemberek keresik a duplajat mint a GYURNAI demokraciaban a jo szakemberek.

sirjak is vissza a nepek a lippsi rezsimet Vago Istvan kvizmester vezetesevel

muhaha

hudíni 2018.09.17. 21:47:12

@dare: Neked azért elég gyorsan sikerült. :) Remélem az Orbán kép is kint van már a falon!

dunántúli gyerek 2018.09.17. 21:47:26

@hudíni: "Milyen ellenzék? Orbáné az ellenzék, rég megvette őket" - es akkor mi a terv? mitol bukik meg orvban a jovo kedden?

dunántúli gyerek 2018.09.17. 21:48:53

@hudíni: azert mondom, hogy ne szegyelld atutalni nekem a kedvezmenyeket, te meg se erzed muhaha

hudíni 2018.09.17. 21:50:15

@dunántúli gyerek: Ne terelj, nem ez volt a kérdés. Hol vannak azok a jó szakemberek? Azt írod, Gyurcsány demokráciájában még jó szakemberek voltak itt, ők hová lettek, miért nincsenek itt az orbáni kánáánban? Miért csak a rosszak vannak már itt?

hudíni 2018.09.17. 21:53:27

@dunántúli gyerek: Orbán nem bukik meg, se jövő kedden, se semmikor. Fentebb írtam, hogy legfelejebb a hája fogja megbuktatni, más nem, nem véletlenül építették ki azt a rendszert, amiről Sargentini a jelentését írta.

dunántúli gyerek 2018.09.17. 21:54:45

@hudíni: Sot jelenteset Tavares is megirta. O hova lett azota? Demszkyvel koltozik ossze Berlinben?

hudíni 2018.09.17. 22:02:03

@dunántúli gyerek: Az hogy lehet? Nem úgy volt, hogy Németország egy nagy NO-GO zóna, ahol mindenkit naponta hatszor megerőszakolnak a migráncsok? Meg Németország amúgy is a hanyatló nyugat része, egy jó szakember - aki nyilván nem hülye - miért nem jön haza a NER kánaánba, ahol biztonság van, meg rezsicsökkentés meg adókedvezmény - ahogy a kis barátod írta? Nem az van, hogy minket irigyel egész európa, tősgyökeres svéd asszonyok jönnek ide, hogy a nyugati métely heleyett nálunk éljenek (via MTVA) a jó magyar szakemberek meg közben odamennek? Hol ebben a logika?

És különben is! Ha már egy jó szakember valami érthetetlen és felfoghatatlan okból elhagyja ezt a tejjel-mézzel folyó kánaánt, miért nem megy Oroszországba vagy Törökországba? Hisz Orbán szerint ezek az országok most a legnagyobb sztárok, mi is őket követjük, hozzájuk próbálunk felzárkózni.

Érthetetlen.

Nekem úgy tűnik, hogy a jó szakeberek valamiért pont az ellenkezőjét csináljánk annak ami a NER propaganda szerint logikus lenne. Miért lehet ez vajon?

dunántúli gyerek 2018.09.17. 22:05:01

@hudíni: Hat ha vki a lippsi szartenger utan ami 2010ben itt maradt mara a nemetet megelozo bereket intez a magyaroknak akkor siman lecserelem ra Orbant, szamithatsz ram pajti.

hudíni 2018.09.17. 22:07:48

@dunántúli gyerek: Ezt most úgy érted, hogy szerinted az Orbán által Tusványoson felvázolt illiberális állam mégse valósult meg, kamu az egész?

Én nem hiszem, szeirntem Orbán egy olyan ember, aki eléri a céljait, Sargentini is csak ezt ismeri el, nem is értem a hisztériátokat vele kapcsolatban, hisz semmi másról nem szól a jelentése, csak arról, hogy Orbánnak sikerült mindent megvalósítani amit tervezett és amit ti is fennhangon támogattok minden egyes kommentben.

Jó, a CEU még nincs teljesen megsemmisítve, de ami késik, nem múlik. Gondolom te is ebben bízol, nyilván nem akarsz itt holmi tanszabadság mögé bújva egy Soros egyetemet látni. Na, Sargentini annyira előzékeny Orbánnál, hogy ő már megelőlegezi neki ezt a sikert is! Kedves nő!

hudíni 2018.09.17. 22:11:20

@dunántúli gyerek: Tessék, már koldultok is!? Nem térülhetett meg valami nagyon a NER diktatúra számodra, ha még egy lippsitől is nekiállsz koldulni.

dunántúli gyerek 2018.09.17. 22:19:52

@hudíni: A jelentese 3 napos csoda, mint a Tavares jelentes. Tul sok szot en nem pazarolnek ra.

dare 2018.09.17. 22:20:38

@hudíni: Nekem a mostani irányvonal nem tetszett eddig sem, de valakire szavaznom kellett az Orbán rendszer gyengítése érdekében.
És olyanra, aki be is jut a parlamentbe.
Viszont a régi vonal tetszett, Orbán kép nélkül, de amíg a zöldpolitikára azt se tudja a többség, hogy micsoda, és amíg sok esetben tényleg csak sötétzöldként
sikerül csak képviselni egy pár képviselőnek, akkor hagyni kell még neki időt a megérésre.

Egyébként Széltől baloldalibb elnök már nem lesz.
Ha ő nem bírta kivívni a szimpátiát, akkor felesleges tovább kísérletezni, ez a párt a baloldalnak kuka.

hudíni 2018.09.17. 22:31:04

@dunántúli gyerek:

"a nemetet megelozo bereket intez a magyaroknak akkor siman lecserelem ra Orbant, szamithatsz ram pajti. "

Látod, pont ugyanaz a baj veled mint a másik kis NERlegény barátoddal.

Te is mástól várod, hogy fizetést intézzen neked, ahelyett, hogy a saját kezedbe vennéd a sorsod. Te magad ismered be, hogy csak egy szolga vagy, aki arra nyal, ahonnan több pénzt remél. Ennyi érdekel téged, ennél komolyabb összefüggések felfogására, hosszútávú gondolkodásra láthatóan képtelen vagy. Orbánnak pedig pont a hozzád hasonlókra van szüksége ahhoz, hogy hatalmon maradjon és amíg te a rezsicsökkentésért rebegsz neki hálát, addig az ő lánya 12 milliós orával a karján dobálja a szaros pelenkát a 40 milliós terepjáróból.

Neked itt soha az életben nem lesz németországi szintű fizetésed, mert ha az lenne, akkor seperc alatt megszabadulnál Orbántól. Vicces hogy annak tapsoltok, aki a nyomorban tart titeket. És a "legjobb", hogy az oktatás ellehetlenítésével a következő generációk számára is biztosítja, hogy szolga létnél sokkal feljebb ne juthassnak túl sokan, az már veszélyeztetné a hatalmát. Nem is véletlen, hogy a saját gyerkeiket magániskolákba járatják, nem a szolgaképzőkbe.

Hány ezer órát is töltöttél itt azzal, hogy Orbán seggét nyaljad?
Na, ez alatt az idő alatt kitanulhattál volna egy jólfizető szakmát, perfektül megtanulhattál volna akár több idegen nyelvet is, simán lehetne olyan munkád, hogy ne kelljen az aktuális hatalom kegyeitől függened. Ehelyett itt vagy és naponta nyeled a szart a magamfajta lippsiktől és véded a vezért. És miért? A nagy semmiért. Csak így tovább...

dunántúli gyerek 2018.09.17. 22:34:29

@hudíni: tehat orban a hibas hogy szegeny a magyar es kivandorol, de semmi koze ahhoz hogy evek ota gazdagodik

ertem akkor

hudíni 2018.09.17. 22:38:19

@dare: "valakire szavaznom kellett az Orbán rendszer gyengítése érdekében."

Hát.... Sikerült.... :))

Végülis csak a harmadik kétharmadot hoztad össze a szavazatoddal, mindenbizonnyal büszkén csettintettél április 9. reggelén.

Nem tudom mi a jó abban, ha az ember saját magának hazudik, ráadásul ekkorát? Miért kell a színjáték? Miért nem tudod beismerni - legalább magadnak - hogy eszed ágában nincs leváltani Orbánt?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 22:42:08

@dunántúli gyerek: "tehat orban a hibas hogy szegeny a magyar es kivandorol, de semmi koze ahhoz hogy evek ota gazdagodik"

pontosan. aki gazdagodik, az például Orbán csicskása, vagy multinál dolgozik, és Orbán minden ártása mellett megél. a szegénység viszont a kormány feladata volna.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 22:43:50

@dunántúli gyerek: most konkrétan, arról Orbán tehet, hogy Mészáros gazdagodik, de az oligarchák köre, az kevés ember. arról nem Orbán tehet, hogy az informatikus jól keres a multinál. arról Orbán tehetne, hogy a közmunkás valahogy előrébb lépjen, de nem tesz.

dunántúli gyerek 2018.09.17. 22:45:50

@math0: tehat a szegenyedo 3 millio valasztotta orbant halabol? vagy ez mind orban csicskasa, illetve multinal dolgozik?

S hogyhogy nem a lippsikre szavaznak a multinal dolgozok vajon?

Demokrácia nélküli liberalizmus 2018.09.17. 22:50:24

@hudíni: "Ma pedig, ugyanez az ország ahol 56-ban még diákokat öltek halomra orosz katonák (Dózsa Lászlót többször is), Oroszország legfőbb szövetségesének számít, az egykori KGB tiszt Putyint imádja mindenki."

Az idök változnak. Merkel pedig gázvezetéket épit az oroszokkal pedig nem olyan rég még kb 20 millio oroszt öltek meg. És a hülye Macron meg simán együtt müködik Merkelel, mert nyilván nem tudja, hogy volt idö amikor a németek megtámadtak és elfoglalták Franciaországot.
Kiváncsi leszek milyen pofát vág majd ha esetleg megtudja. A jutubon annyi video van font a második világháborurol, egyszer véletlenül rákatint valamelyikre. Lesz nagy meglepetés, lesz mit Merkelnek megmagyarázni, hogy nem ugy gondolták.

hudíni 2018.09.17. 22:53:22

@dunántúli gyerek:

Ha annyira gazdagodik a magyar, miért vándorolnak ki továbbra is tömegek és miért nem jönnek vissza a kivándoroltak?

Valamint arra még mindig nem válaszoltál, hogy hogyan vándorolhatnak ki jó szakemberek pont Németországba, ahol MINDENTKIT megerőszakolnak a migránsok? Vagy akit mégse, annak minimum levágják a fejét. (szaros pelenkát mondjuk nem dobálnak, annyira azért jólneveltek)

dunántúli gyerek 2018.09.17. 22:55:20

@hudíni: marmint az lippsi index szerint?

mert a statisztika szerint tobben vandorolnak be, mint ki

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

data.worldbank.org/indicator/sm.pop.netm

Világít a torony 2018.09.17. 23:01:14

@Magyarország Europa jövője.: Nem szeretek buta agyhalottakkal vitatkozni. Állj a kormányplakátok elé és imádkozz.

hudíni 2018.09.17. 23:02:35

@Demokrácia nélküli liberalizmus:

Merkel nem volt tagja a náci pártnak, se a GESTPO-nak, se az SS-nek, Németország nem náci diktatúra, hanem liberális demokrácia. Továbbá Hitler bebalzsamozott teste nincs kiállítva a Reichstag előtt mint Lenénié a Vörös téren, a horgkereszt pedig tiltott önkényuralmi jelkép, nem az állam jelenleg is használt szimbolúma, mint az oroszoknál a vörös csillag.

Putyin tajga volt a szovjet kommunista pártnak, magasrangú tisztként szolgált a KGB-nél, az országa jelenleg is diktatúra, ahol bebörtönöznek, esetenként megölnek újságírókat, civileket, ellenzéki politikusokat. Putyin többször is éltette a szovjetuniót és a kommunizmust.

Putyin pontosan ugyanazt a rendszert testesíti meg, ami ellen 56-ban a magyarok fellázadtak, egyértelműen annak a rendszernek az örököse.

Merkelnek ellenben semmi köze Hitlerhez, a willkommenskultur elég éles ellentéte a holokausztnak, talán ezt nem nagyon kell magyarázni.

Szóval ez most nem igazán jött be.

hudíni 2018.09.17. 23:06:04

@dunántúli gyerek: Ha többen vándorolnak be, akkor minek van a kerítés?

Valamint arra még mindig nem válaszoltál, hogy hogyan vándorolhatnak ki jó szakemberek pont Németországba, ahol MINDENTKIT megerőszakolnak a migránsok? Vagy akit mégse, annak minimum levágják a fejét. (szaros pelenkát mondjuk nem dobálnak, annyira azért jólneveltek)

dare 2018.09.17. 23:08:35

@hudíni: Le akarom váltani, és mindent el is követtem azért, hogy ez megvalósuljon.
Azt jól tudtam én is, hogy leváltani nem lehet, maximum teljes összefogással elérni a feles többséget (most ne nyissuk ki azt a vitát, hogy ez ki vagy mi miatt nem valósult meg), de színjátékot nem én csináltam egy percig se.
A választás óta meg szentül meg vagyok győződve arról, hogy az olyan gondolkodásúak akik megállás nélkül szidnak mindenkit, azokra nem lehet építeni kormányváltást 4 év múlva se.
És ezek a személyek, rendszerint baloldaliak.
Én nem fogom telesírni a párnát, ha a kormányt a Jobbik vagy az Lmp váltaná le, az ország baloldali része viszont igen.
Ez van.

dunántúli gyerek 2018.09.17. 23:22:05

@hudíni: s mi az hogy ha? van vmi erdemi bizonyitekod az ellenkezojere?

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.17. 23:30:56

@maxval balcán bircaman: @midnightcoder2: @Corvus69: @ARABOKAT KIZÁRNI CEU t BEZÁRNI: @conchita wurst: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta: @dunántúli gyerek:

Hahaha illibbant Orbán faszszopók, mekkora pánik tört már ki nálatok hogy az egész világ láthatta ahogy az EU a felcsúti elmebajossal felmosta Brüsszel összes utcáját. Ezek a brüsszeliták hú de beszopatták Orbánt hogy menjen már el hozzájuk egy kis csevegésre, közben már tudták, hogy a felcsúti disznaját lassú grillen fogják megsütni. Még a Néppárti haverok is a felcsúti Putyin csicska kirúgását követelik.

Ti trollok meg láthatóan akkora sokkot kaptatok, hogy még a maredék 10-es IQ-tok is leépült. Sebaj, orbánnak csak a segghülye, primitív baromja kell, ennek a kategóriának ti meg már úttörő korotokban is megfeleltetek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.17. 23:34:03

@dunántúli gyerek: a vagyoni helyzetükről em tudok, inkább a hülyébbik.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.17. 23:36:30

@dunántúli gyerek: "a munkaeropiac most minden hulyet felsziv."

Ezt látjuk rajtad, csak ezért tudtál az illiberrált fideszes netes troll csapatban állást kapni.

Ha meg ilyen gyorsasággel lép le a magyarja az országból mint eddig, akkor 2-3 év múlva akár már atomtudósnak vagy agysebésznek is fel fognak venni. Van jövőd Orbanisztánban te dunántúli hülyegyerek!

dunántúli gyerek 2018.09.17. 23:40:18

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: milyen gyorsasaggal?

mert a statisztika szerint tobben vandorolnak be, mint ki

www.indexmundi.com/hungary/net_migration_rate.html

data.worldbank.org/indicator/sm.pop.netm

Igaz Demszky fenyegetozik hogy elkoltozik az orszagbol, de azt csak tuleljuk valahogy.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2018.09.17. 23:42:40

@dunántúli gyerek: "mert a statisztika szerint tobben vandorolnak be, mint ki"

Na ne mán! Hát akokr a számaid azt jelentik hogy elvándolrolt egy millió magyar, Orbán gazdád meg akkor betelepített 1,4 millió migrit? Hát akkor illiberrált trollja a magyar hazának, akkor televan az ország arab meg ruszki megszállóval, akiket Orbán Viktor fényességes nagyvezéred telepített be a magyarokra??

Most már értem hogy miért van munkaeröhiány: az orbán által betelepített 1,4 millió migri elvette a magyarok munkáját miközben nem is dolgozni jöttek hanem csak a segélyen élni!!

dunántúli gyerek 2018.09.17. 23:45:54

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:
"Hát akokr a számaid azt jelentik hogy elvándolrolt egy millió magyar, Orbán gazdád meg akkor betelepített 1,4 millió migrit? "

S ezt az allitast mivel kivanod alatamasztani?

Indriq 2018.09.17. 23:46:07

Nem semmi, hogy a pártszékház szinte az összes nickjét bevetette itt. Az külön tetszik, hogy szépen látni a műszakváltást :)

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.18. 00:32:40

@csúti csüngőhasú tolvaj: Csak mellékesen kérdezem, hogy
MSZP 1 780 099 32,99% 55%
SZDSZ 1 064 788 19,73% 17,87%
2 844 887 52,72% 72,87%

Ez akkor mi? Pedig ez egy demokratikus választás volt 1994-ben. Jó..nem 50% alatti, hanem 53, de nem is 67, hanem 73%-os lett a többség.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2018.09.18. 00:51:05

@hudíni: Én annyira szeretném, ha az ország nagyobbik része így gondolná,mint te az első bekezdésedben. Pár "ismerősömet" már le kellett építenem az elmúlt években, mert az életük minden apró nyomoráért Orbán meg a fideszbirkák a felelősek. Na mielőtt vérfideszesnek lennék titulálva, nem vagyok, és a másik oldalról is reppentettem pár embert annak idején, akik szerint Gyurcsány, meg Bajnai tehetett minden az életük minden szaráról.
Emberek tömegeiben fel sem merül, hogy a saját élete alakulásában neki is felelőssége van. Persze sokkal egyszerűbb nyilván mindig mindent csak valami külső dologra fogni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.18. 05:34:17

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

A valóságban a fordítottja történt: Soros kimutatta mennyire tombolékony és gyűlöletteljes.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.18. 06:53:07

@math0: "belinkelsz egy cikket, amely cáfol téged, "

a cikket én is olvastam, a hangzatos cím ellenére kb. az van benne, hogy MO a térséggel együtt mozog.

komolyabb leszakadás 2004-2008 közt volt, tényleg, nemtod ki volt akkor a minelnök?

Ellenzéki Tüntető 2018.09.18. 06:54:09

@Csepp a tengeriben: érdekes akkor lett volna, ha a sargentinis tüntin nem kétezren vannak hanem kétszázezren

így csak a szokásos, a libsi visít, az orbáni gőzhenger meg halad

Ellenzéki Tüntető 2018.09.18. 07:07:41

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: "elvándolrolt egy millió magyar, Orbán gazdád meg akkor betelepített 1,4 millió migrit? "

A Magyarországra bevándorlók összetétele kb. úgy néz ki, hogy visszavándorlók (legnagyobb csoport), külhoni magyarok (pl. erdélyi) 20% körül, valamennyi ázsiai és nyugati (mindkét csoport 10% körül)

Forrás: Gödri Irén idevágó tanulmánya
www.demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografiaiportre/article/view/2474/2481

(katt a "pdf fájl letöltése" gombra)

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.18. 07:27:02

Ki ez a barom?? Persze, Gyurcsány felel a fideSSes hazaárulók összes mocskáért még most is. Anyád, az... na ilyen egy igazi, fideSSes seggnyaló csürhe blogja.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2018.09.18. 07:28:28

@Ellenzéki Tüntető: tipikus, fideSSes bértroll mocska. Igaz, hazaárulócska? Te is a putyin-műveknek dolgozol, mint a többi, tetves fajtársad?

midnightcoder2 2018.09.18. 07:44:35

@math0: Én nem szavaztam Orbánra (szerintem már mondtam hogy a Jobbikra szavaztam), csak látom hogy mi zajlik.

midnightcoder2 2018.09.18. 07:48:11

@hudíni: Persze, Orbánék nyilván megvették az összes pártot. A DK-t mondjuk kihagytad a felsorolásból, pedig szerintem Fletónál soha senki nem tett többet Orbán hatalomra juttatásáért és ott tartásáért. Igen, Orbán valószínűleg e nélkül a félhülye csaj nélkül is velünk marad még legalább két cikluson át (és ez az optimista scenario), de azért ismerjük el, hogy ezzel sokat tettek azért hogy mindenképpen így maradjon. Ebben igazából csak az a szánalmas, ahogy a hazai libbantak ünneplik a dolgot.

midnightcoder2 2018.09.18. 07:49:53

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Szép is az, amikor a balliberrált kultúrfölény így bevilágítja fényével a fórumot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.09.18. 08:01:17

@Le a spammerekkel:

Majd ha csinálsz saját blogrendszert, onnan kitilthatsz bárkit. Addig kussolás a neved...

Ad Dio 2018.09.18. 08:29:15

Az utolsó lennék aki GYF-re szavazna bárhol, bármikor, de annyit ki lehet jelenteni, hogy ő legalább erőlködik... az MSZP mit is csinál?...

mojszipupi 2018.09.18. 09:17:04

Mennyit fizet Schmidt Mária ezekért a posztokért?

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.09.18. 09:41:03

"Gyurcsány Ferencnek sikerült pont oda felhúzni a két térfelet elválasztó hálót, ahová Orbán Viktor is szerette volna."

Ezzel egyetértek, ezzel viszont

"Ez a létező legrosszabb forgatókönyv, amelybe Magyarország akár bele is pusztulhat."

nem. A valódi törésvonal Magyarországon a - sajnos még kis lélekszámú - polgárság és a feudális mentalitás között van. Lényegében annyi történik, hogy polgárság hamarosan kezd arra rájönni, hogy problémáit nemhogy nem fogja megoldani a pártpolitika, de kifejezetten az ő kárára fognak döntéseket hozni. Magyarország nem látja majd kárát annak, ha a feudalista mentalitású egyének egymást nyírják ki a (potenciális) zsákmányon vitatkozva, míg a polgárok igyekeznek ebből az egészből kimaradni.

liberatorium.blog.hu/2018/01/04/a_valodi_toresvonal

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.18. 09:58:18

@hudíni:

A blog tényleg LMP-s, viszont igaz amit ír.

Majd legkésőbb 2022-ben te is észreveszed.

Gyurcsányt a normálisabb szavazók bottal se piszkálják.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 10:25:51

@midnightcoder2: elég nagy skizofrén lehetsz, hogy a qrmányt az ostobaságig véded, pedig a Jobbikra szavaztál.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 10:28:03

@Ellenzéki Tüntető: "A Magyarországra bevándorlók összetétele kb. úgy néz ki, hogy visszavándorlók (legnagyobb csoport), külhoni magyarok (pl. erdélyi) 20% körül, valamennyi ázsiai és nyugati (mindkét csoport 10% körül)"

tehát azt mondod, Orbán alatt is, 70%-ban közel-keleti, afrikai bevándorlók jöttek, olyan nagy számban, hogy a kivándorlást ellensúlyozták, azaz évi több tízezres számban. és Orbán ezt engedte, szervezte, közrejátszott.

nem semmi, ez a comming out!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 10:36:11

@Ellenzéki Tüntető: akárhogy is, de a tanulmány szerint, én úgy látom, hogy a bevéndorlás az Orbán érában egyáltalán nem fedezte a kivándorlást, és igen jelentős részben olyan bevándorlás volt, ami ellen Orbán küzd. tehát a probléma továbbra is az, hogy kivándorlás van, erőteljes, bevándorlásból meg hosszú távon csak olyan van, ami ellen a nácik küzdenek, mint az idegbajosok.

Kivlov 2018.09.18. 10:39:25

Ferkó dunaérett rég...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.09.18. 10:40:00

Nem bánnám, ha lehetne rendszeres Fletó-Vitya vitákat nézni egy valóban közszolgálati tévéadó éjszakai kandi kamerás Börtöncella Show-jában. ;-)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 10:42:44

@Ellenzéki Tüntető: a Sargentini jelentés jelentősége nem az, hogy hirtelen kivonul 200 ezer felháborodott magyar. azok, akik felháborodnak azon, hogy Orbán idáig jutott, kevésbé tv székházfelgyújtós fajta. a dolog jelentősége EU szinten van, és azon keresztül lesz szar Orbanisztánnak. például, amikor nem jönnek az EU pénzek, mert az EU elkezd minden egyes projektet ellenőrizni, illetve elkezdi kiszórni a lopásos projekteket.

meg amikor majd Szijjártó nem hívhatja be a lengyel követet, mert ők vétózzák a 7-es cikkelyt, hanem a lengyel külügybe hívják a magyar követet, hogy kéne nyomni Putyinnak egy pofont, mert ez az ára.

zoom.hu/hir/2018/08/17/nem-fizet-brusszel-megugrott-az-allamadossag/

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.09.18. 10:51:07

@Ellenzéki Tüntető: a cikkben az van, hogy Lengyelország 2010 óta előzött meg minket, Románia meg az utóbbi években ért utol minket. 2010 előtt Budapest nagyot fejlődött, aztán Orbán lerohasztotta. 2010 óta a Dunántúl 2 régiója fejlődött, nyilván az ausztriai kivándorlásnak köszönhetően.

www.portfolio.hu/unios-forrasok/gazdasagfejlesztes/alig-lepett-elore-10-ev-alatt-magyarorszag-igy-nyomunkban-a-romanok.1.297928.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

bekerült 2018.09.18. 11:03:05

Ez a reflektor írás a FIDESZNEK is dicsőségére válna !
Ne csodálkoznék, ha a fogalmazója a FIDESZ fizetett ügynöke volna és ezért mindent meg is tesz annak érdekében, hogy nehogy már sikerüljön az ellenzéknek felemelni a fejét ! Gyorsan nyomjuk újra a víz alá egy kis Gyurcsányozással és az ellentétek szításával.
Ismert forgatókönyv, ami csak egy célt szolgálhat, Orbán segítését a kialakult igen nehéz helyzetében.
Minden téren megindult a szerecsen mosdatása, ezt az írást is vegyük ennek a részének !

nu pagagyí 2018.09.18. 11:20:53

Félrevezető (gondolom, szándékosan) az a megállapítás, hogy "Európai Unió valósága, hogy Magyarország nem felzárkózik, hanem lemarad".

A lemaradás valóság, de Magyarország valósága. Köszönhető mindez az inkompetens, korrupt hazai hatalomnak. Igen, lemaradunk a szlovákoktól, csehektől, lengyelektől, románoktól, balti országoktól, szóval mindenkitől. Ez a valóság, az okokat itthon kell keresni. Az ostoba gyurcsányozáson kívül, valószínűleg ez a hazugság lehetett a cikk fő "üzenete".

LKerekes 2018.09.18. 11:32:44

@math0:
Idióta a kurva anyád fia! Beképzelt szarevő, milyen jogon nézed le a másikat?

LKerekes 2018.09.18. 11:34:03

@math0:
Te érted a saját hülyeségeidet?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 11:34:10

@LKerekes: azon a jogon, hogy tényleg idióta vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 11:34:49

@LKerekes: én értem, nem én vagyok az idióta, hanem te. ez is mutatja.

to:rppapa 2018.09.18. 12:18:35

dunántúli gyerek: Tényleg nagyszerű statisztikát találtál. Igaz, hogy oda van írva, hogy a számok becslések, de biztosan nagyon megalapozott becslések támasztják alá, hogy a bevándorlók éppen a legsúlyosabb válság éveiben tódultak kiugró többségben, de mióta Vezénylő Tábornokunk végre a jó irányba forgatta a kormánykereket, azóta ez a többlet folyamatosan csökken. Teljesen reálisnak tűnik :D
www.indexmundi.com/g/g.aspx?c=hu&v=27

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.18. 12:35:43

Bájosak a Gyurcsány seggnyalók, ahogy mosdatják az elkúrót, és anyázzák a kritizálóit.

Szerencsére Gyurcsányt már bottal se piszkálja épeszű választó, és politikus.

Feri egy tolvaj pojáca, aki elkúrta, nem kicsit nagyon. Kukában a helye.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.09.18. 12:37:37

@LKerekes:

A math0 féle Gyurcsnyista seggfejek csak ennyit tudnak meg a nevüket.
Ne mond hogy csodálkozol.. :)

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 13:32:52

Egy bolond százat csinál, Fletó még ennél is többet. Most éppen a Kiskarácsonyból csinált bolondot

Minden szavát élvezem ennek a bohóckodásnak, hajrá így tovább!

GyMasa 2018.09.18. 13:34:05

@math0:
""A Magyarországra bevándorlók összetétele kb. úgy néz ki, hogy visszavándorlók (legnagyobb csoport), külhoni magyarok (pl. erdélyi) 20% körül, valamennyi ázsiai és nyugati (mindkét csoport 10% körül)"

tehát azt mondod, Orbán alatt is, 70%-ban közel-keleti, afrikai bevándorlók jöttek, olyan nagy számban, hogy a kivándorlást ellensúlyozták, azaz évi több tízezres számban. és Orbán ezt engedte, szervezte, közrejátszott.

nem semmi, ez a comming out!"
Te Matyas, te milyen gombat vettel be mar megint?
Hol vannak a "70%-ban közel-keleti, afrikai bevándorlók" a fentebb felsorolt:
- visszavándorlók (legnagyobb csoport)
- külhoni magyarok (pl. erdélyi) 20% körül
- valamennyi ázsiai és nyugati (mindkét csoport 10% körül)
csoportokben?
Mert en azt szurtem le ebbol a hozzaszolasbol, hogy 70% a visszavandorlok aranya, 20% a kulhoni magyaroke, es 10% egyeb, de azok sem az altalad emlitett "70%-ban közel-keleti, afrikai bevándorlók".

Ellenzéki Tüntető 2018.09.18. 13:44:50

@math0: "én úgy látom, hogy a bevéndorlás az Orbán érában egyáltalán nem fedezte a kivándorlás"

Én úgy látom hogy igen, meg az összes statisztikai intézet is úgy látja amúgy

Ha meg te nem bírsz különbséget tenni a zöldhatáron bekúszó allahahabar meg a határátkelőn bejövő erdélyi közt, az a te bajod.

A fentebbi linek mellett itt van pl. ez is:
esa.un.org/miggmgprofiles/indicators/files/Hungary.pdf
(crude net migration rate, ha pozitív, többen jönnek)

olyan, hogy comming out, olyan meg nincs, amire te gondolsz az a coming out.

Azt meg szerintem pont elégszer mondtákj el hogy a legális bevándorlás (visszaköltözők, erdélyiek, egyéb külhoni magyarok, de akár kínaiak, vietnámiak is) oké, zöldhatáron átkúszó magát tizenhat évesnek hazudó dzsihadista meg nem oké. Akkor se, ha az EU testálja ránk valamiféle kvóta keretei közt.

Ellenzéki Tüntető 2018.09.18. 13:49:16

De még a "mindenkikivándorol" indexnek is feltűnt, hogy nehezen tartható a "mindenkielmegy" narratíva, és a többi, ezért ki is rakott egy ilyen kenegető "hát így is lehet, úgy is lehet" cikket:

index.hu/gazdasag/2018/09/18/most_elmennek_a_magyarok_vagy_nem/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 13:57:59

@GyMasa: jó, legyen így, akkor Orbán nem nagyon pótolja a kivándorlást. ennyikeh.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 14:12:34

@Ellenzéki Tüntető: na, nézzük meg alaposabban!

www.demografia.hu/kiadvanyokonline/index.php/demografiaiportre/article/view/2474/2481

1) 1. ábra, 2012-2013-ban max 25-30 ezer bevándorló volt évente
2) 2. ábra, 2012-13-ban max 10 ezer volt magyar állampolgár min 15 ezer tehát nem.
3) 3. ábra, , 2012-13-ban az a 10 ezer nagyjából megfelelő, ha Romániát, Szlovákiát és Szerbiát nézzük. és akkor rendben van, max 10% ázsiai van, rendben van. ez egyébként még mindig olyan 2500 évente. több, mint a kvóta.
4) van egy számozatlan, kis keretes szövegben lévő ábra, amely szerint 2014-ben hirtelen 40000 lett a menedékkérők száma. ebből kb 500 kapott menedéket. ez nem teszi ki a 2500 ázsiait, kérdés, hogy a többi ázsiai mi? államkötvényesek?
5) 11. ábra. 2013-ban Magyarországról külső adatok szerint 80 ezer ember vándorolt ki. és Orbán csak max 30 ezret fogadott be.

tehát:

A) Orbán nem pótolja a kivándorlást
B) az igaz, hogy a kivándorlók egy része visszajön, de a kivándorlók vannak többen
C) vannak, akiknek menedéket adnak, kevesen, de hivatalosan ezt nem reklámozzák
D) valahogy jött sok ázsiai, feltehetően államkötvénnyel. ezt se reklámozták

tehát Orbán egyrészt egy kicsit kevésbé náci a valóságban, mint amilyen a pofája, másrészt a kivándorlásra nincs megoldás.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 14:26:07

@hudíni:
Rosszul példálódzol Merkellel és Putyinnal ellentétpárként

Merkel és Putyin ugyanannak a keletnémet valóságnak a részesei. Ebbe beletartozott a marxi ideológiának a DDR-ben a hazainál sokkal mélyebb átélése, részben pont az evangélikus egyház részéről. Ismertem, találkoztam ezzel a mentalitással, már akkoriban ledöbbentem a keresztényszocialista hibrid felfogáson. Teljesen más volt mint a fogcsikorgatva kollaboráló hazai egyházaknál

Merkel most is ezt a kultúrmarxizmust képviseli. Putyin egy más történet de Magyarország sorsátalig befolyásolja, végül is nem ő hozta meg a strasbourgi ítéletet

2018.09.18. 14:35:00

Már az is vicc, ha gyurcsány és a demokrácia egy posztban van. Sőt, inkább sértő.

GyMasa 2018.09.18. 14:37:23

@math0:
Hat, Matyika, az biztos, hogy nem te vagy a legelesebb kes a fiokban.

TorkosBorz 2018.09.18. 14:52:35

@dare: Az LMP-vel nem az a baj, hogy bal vagy jobboldali, hanem az, hogy hiteltelen.

Az LMP azokat a naív idealistákat tudta megszólíni, akik nem voltak elég tájékozottak ahhoz, hogy átlássák az LMP nyilvánvaló kötédését a Fideszhez, valamint azokat a "lélekben" Fideszeseket, akik úgy akarták Orbánt hatalmon tartani, hogy közben azért ne kelljen a klubban is bevallani, hogy a Fideszre szavaztak.

A második réteg meg fog maradni, viszont ők kevesen vannak ahhoz, hogy az LMP túléljen. Az első csoport viszont végleg elúszott, az újabb Fideszes kétharmad összehozását, a választás utáni bolsevik tisztogatást és a Sargentini jelentés elutasítását az LMP már soha nem mossa le magáról, többé már nem áll meg a "sehova se állunk" duma.

Először még el lehetett játszani 2010-ben, hogy "jaj mi sehova nem állunk mert meg akarjuk újítni a teljes magyar politikát", akkor ezt még én is majdnem elhittem. 2014-re már nagyot változott a világ, nyilvánvaló vált, hogy Orbánnak mik a céljai és hogy miért kell ezt megakadályozni, nem meglepő, hogy az LMP szét is szakadt, mert sokak gyomra már nem vette be a kamu dumát, hisz nyilvánvaló volt, hogy a "sehova nem állunk" a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Fidesz mellé álltak, bármilyen mesével is próbálták ezt schifferék kimagyarázni.
Ez a mostani választás az utolsó dobás volt, Hadházynak és Szélnek köszönhető, hogy az LMP viszonylag jól tudott szerepelni, azonban az, hogy a választás után mindkettőjüket bolsevik stílusban csinálta ki az LMP Fidesz hű keménymagja totál lennullázta a pártot és nem a baloldaliak előtt, hanem mindenki előtt aki nem Fideszes. A Fidesz hívő LMP szavazóktól lehet talán számítani némi csurran-cseppen szavazatokra, csak abból nem juttok messzire.

Lehet itt álmodozni, baloldalazni, Gyurcsányozni, tetszés szerint, mindez mit sem változtat a tényen, hogy az LMP-nek vége. Az egyetlen esélyetek, ha a KDNP-hez hasonlóan hozzákapcsolódtok a Fideszhez. Nagy összegben mernék rá fogadni, hogy ez meg is fog történni, még 22 előtt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 15:03:38

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

neked nem sok fingod van a DDR-ről. A DDR-ben az evangélikus egyháznak kulcsszerepe volt a rendszerváltás katalizálásában, mert ott tudtak emberek mozgalmat alapítani, összegyűlni, és a tüntetések is sokszor onnan indultak.

Putyin és Merkel ég és föld. Merkel a marxizmustól olyan távol van, mint Orbán: fiatal korában tagja volt mozgalmaknak, de nem volt túl aktív, a rendszerváltáskor rögtön az új pártokhoz csatlakozott. De Junkernél, Webernél, Verhofstadtnál is hülyeség ez a kultúrmarxizmus.

www.mdr.de/damals/archiv/artikel90058.html

Ellenzéki Tüntető 2018.09.18. 15:19:03

@math0: 1-4 ok, csak megállapítod a tényeket

4-hez: bármilyen ázsiai jöhet, feltéve hogy szakképzett, itt akar élni vagy tanulni, legálisan jön, stb. nincs kizárva. Ezt ne keverjük össze a zöldhatáron átkúszó papírjait eldobáló "tizenhat éves szír menekülttel".

5. erre valóban nincs magyarázatom, de a migrációs ráta mindenhol pozitív ebben a tanulmányban is, meg a "migration rate of hungary" keresésre is csak ilyen találatok vannak. Ez pedig annyi helyen van hogy - mivel ellentmondanak az infók - én inkább azt hiszem el, ill. tartok tőle hogy itt nem veszünk valami adatot figyelembe a fenti ábrán.

A) Orbán nem pótolja a kivándorlást

De, hiszen a migrációs ráta pozitív. Ezzel együtt az ország népessége csökken, mivel nagyon alacsony a gyerekvállalási kedv.

B) az igaz, hogy a kivándorlók egy része visszajön, de a kivándorlók vannak többen

Ez 2013-ra igaz volt, mára nem igaz, lásd a mai index cikket ahol kelletlenül mismásolják el hogy "talán így van".

C) vannak, akiknek menedéket adnak, kevesen, de hivatalosan ezt nem reklámozzák

Igen.

D) valahogy jött sok ázsiai, feltehetően államkötvénnyel. ezt se reklámozták

Nem sok, mert 40k ázsiai lehet az országban, de valóban jöttek. Megint felhívnám a figyelmedet, hogy ne keverjük össze a legálisan itt tartózkodó ázsiait az allahahabaros kamionnalgázolós "menekült" afgánnal. Te szeretnéd azt hinni hogy a náci magyarok meg a náci orbán utálják az idegent, de mint ebből is látszik, ez nincs így.

Amúgy nyilván Ázsiába is van visszavándorlás, tehát ha idejön a vietnámi, megkapja a magyar ÁP-t, majd visszamegy Vietnamba, akkor "kivándorolt magyar" - ként jelenik meg a statokban.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 15:44:04

@math0:
Pont te ne hallottál volna a "megszüntetve megőrzés" marxi dialektikájáról?

Merkel súrlódásmentesen együtt tudott működni a DDR pártállammal, nem mondott olyan beszédeket mint Orbán a Hősök terén. Még azt is érdemes tudni, hogy a DDR-ben többpártrencer volt, és működhettek a kereszténydemokraták, persze csak a jó kollaboránsok. Kaptak is úgy 1%-ot, nemsokára ismét itt fog tartani a CDU ha így folytatja Merkellel az élen

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.09.18. 16:29:45

A KURVA ANYÁD A "migránsokat betelepítő" DUMÁDDAL EGYÜTT!!! SENKI NEM AKAR MIGRÁNSOKAT BETELEPÍTENI FASZFEJ!! DE LEHET, SZERINTEM INKÁBB ORBÁNCKÉPŰ FOSFEJ AKAR MIGRÁNSOKAT BETELEPÍTENI, MERT MÁR ANNYISZOR ISMÉTELGETI Ő ÉS A BIRKA SEGGNYALÓI EZT, HOGY BIZTOS Ő AKARJA. MINT AHOGYAN EZ A KRETÉN VONÁT ÁBRÁZOLTA EGY FOGÓVAL MEG KERÍTÉSDARABBAL AZ IDIÓTA PLAKÁTJAIN. MEGEGYSZER A JÓ ÉDES KURVA ANYÁTOKAT, AZT!!! MINÉL TÖBBSZÖR ISMÉTELGETITEK EZT A BETELEPÍTŐS FASZSÁGOT, ANNÁL JOBBAN ÉRLELITEK AZT A CSELEKEDETET HOGY TI LESZTEK ANYÁTOKBA VISSZATELEPÍTVE!!!!

dare 2018.09.18. 17:04:05

@TorkosBorz: Ha valaki azzal van elfoglalva, hogy különböző nicknevekkel széttrollkodjon egy "naiv idealistáknak" készült blogot, annak szerintem küldetéstudata van.
Van ilyen pártvezető még a magyar politikában, tudjuk ki az.
Csak nem szimpatizáns vagy?
Á biztos nem. :D

A naiv idealisták egy része (köztük én is) a párt programjához kötődik, persze az is igaz, hogy a párt képviselői és a pártvezetés önnön hibájukon túl, de sok esetben azzal együtt, mindenről beszélt az elmúlt 2 évben, csak erről a szerencsétlen programról nem.
Ilyenkor persze adódik a kérdés, hogy ki a fene fogja ezt így valaha is megérteni, ha senki nem beszél róla.
Az alternatív költségvetésükből kiragadott részleteket viszont elhintenek, amit nem magyaráznak meg, ezért rengeteg választó csak annyit fog fel belőle, hogy megszorítás lesz.
Amíg nem magyarázzák el a fiataloknak, a középkorúaknak, az idősebbeknek, hogy mit miért is kéne tenni az országban (ők programokat nem olvasnak), azoknál az ilyen mondatok, hogy háromszorosára emeljük a tanárok bérét, kétkulcsos adórendszer meg ehhez hasonlók, az egy igencsak jelentős adózó réteget érdekel.
És amíg nekik nincs elmagyarázva semmi, csak mindig 1-2 mondat van odalökve emésztgetni, addig azok ebből az 1-2 mondatból fognak leszűrni maguknak egy alternatív valóságot az egészből, aminek az eredménye már látható.
Ezt kellene még fejleszteni, de ez nem csak az Lmp-re igaz.

Ez az értelmezés se érdekel a részedről, mert nem te, és nem is én fogjuk eldönteni, hogy a szavazók miképpen vélekednek majd 4 év múlva a pártról.
Vagy sikerül kikecmeregniük a gödörből, vagy nem.
Én is borzasztóan haragszom rájuk azért, mert a pártból többen nem értették meg azt, hogy olyan fordulóponthoz érkezett a magyar politika, amikor is a rendszer korlátozásához mindent, tényleg mindent be kell vetni, és nincs arra idő, hogy érdekekről, múltbeli sértettségekről, meg ilyen hülyeségekkel foglalkozzanak.
Mondjuk mentségükre szóljon, hogy legalább voltak akik felismerték ezt, de kevesen voltak az érvényesítéshez, és rosszul is fogtak bele ebbe az egészbe.
Karácsony már sokkal korábban felismerte ezt mint Schiffer, hogy a szekértábor logikát valahogy meg kéne haladni, de abból is mi lett, most komolyan.
Felszippantotta az Mszp, és onnan kiabálja bele a közönség soraiba, hogy az ördöggel is össze kell fogni a Fidesz legyőzéséhez.
Mondjuk ezt megtehette volna a Jobbik színpadán is, ugyanazt a hatást érte volna el vele. :DD

Amíg nem tudjuk meghaladni a szekértábor logikát, addig nincs értelme az összefogásnak, ez volt a mostani választás legnagyobb tanulsága.
Csak úgy van értelme, ha mindenki egy oldalon van hozzá.
Erre mondják sokan, hogy annak meg mi értelme van, és lassan én is hajlok afelé, az igazság az ő álláspontjukban keresendő.
Most kijózanodott Karácsony, Szél, Vona, korábban Schiffer és Bajnai és még sok más képviselő is mind a jobb, mind a baloldalon, hogy ez nehéz lesz, nagyon nehéz.
Mert van egy Gyurcsányunk, és van egy Orbánunk.
Amíg ők ketten versengenek egymással (mert most Gyurcsány a jelenlegi felhozatalból első számú kihívóvá lépett elő) addig az ország többsége nem tudja átlépni a saját árnyékát, és ők nem is érdekeltek abban, hogy a szekértábor logika valahogy mérséklődjön végre, és az ország érdekét néznénk ahelyett, hogy ki melyik nagytőkés réteget akarja kiszolgálni.

Én tudod mire fogadnék nagy összegben?
Az Orbán kormány 2022-es győzelmére jelenleg.
Mert ami most történik, az mind ezt segíti elő.
Most is láttam mi fog történni, de jómagam is reménykedtem abban, hogy a taktikai szavazás képes lesz megakadályozni a kétharmadot, ezért félretettem a pesszimizmusomat.
Akkor kezdtem csak aggódni miatta, amikor a KOM által szervezett vitákon a képviselők egymást froclizták folyamatosan.
A pártvezetők se nagyon akartak nyitni a másik felé (pártutasításra persze), akkor már erősödött bennem a negatív érzés, hogy ez lehet kevés lesz a választóknak a racionális döntéshez, de az utolsó mp-ig reménykedtem.
Kevesen voltunk taktikai szavazók, a te olvasatodban naiv idealisták, ezért észre kell venni, hogy vagy nem tudjuk, vagy nem akarjuk megugrani ezt a szekértábor logikát.
Kellett volna ehhez a segítség a pártok részéről (az összes, nem csak az Lmp), de nem képviselték kellő mértékben a választói akaratot sehol, semelyik pártban sem.

Azt lehet mondani, arcul lettünk keményen köpve az összes párt részéről.
Ezért én nem tudok másként viszonyulni ehhez a cserbenhagyáshoz, csak úgy, ha nem szavazok semelyik pártra sem innentől kezdve mindaddig, amíg nem végzik el a házi feladatot.
Se az EP, se az önkormányzati választásra nem megyek el, és nem érdekel ez kit erősít és kit nem, az számít csak, hogy valahogy visszaadjam a pártoknak azt az érzést, amit ők okoztak most rengeteg választónak.
4 év múlva is csak akkor megyek majd el, ha látom majd értelmét a szavazásnak.
Maradok naiv idealista, de kitartást kívánok neked a most következő küzdelemhez, fog majd kelleni.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 20:44:49

@dare:
Semmit nem tanultatok, semmit nem felejtettetek, olyan is lesz az értékelésetek. A nulla az csak nulla marad, akárhogyan szorozzák és osztják

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 20:49:47

@Ellenzéki Tüntető:

"4-hez: bármilyen ázsiai jöhet, feltéve hogy szakképzett"

ennek mi a garanciája? és miért csak ázsiai?!

" itt akar élni vagy tanulni, legálisan jön, stb. nincs kizárva. Ezt ne keverjük össze a zöldhatáron átkúszó papírjait eldobáló "tizenhat éves szír menekülttel"."

a szír menekültek képzettebbek a Fidesz szavazóknál.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

" erre valóban nincs magyarázatom, de a migrációs ráta mindenhol pozitív ebben a tanulmányban is, meg a "migration rate of hungary" keresésre is csak ilyen találatok vannak."

lehet, hogy korábban pozitív volt, most negatív lett. a te tanulmányod részletes.

"De, hiszen a migrációs ráta pozitív. "

láttuk, hogy nem. érdekes, hogy nem hiszel a saját cikkedben.

"Ez 2013-ra igaz volt, mára nem igaz, lásd a mai index cikket ahol kelletlenül mismásolják el hogy "talán így van"."

a cikkben az átmenetileg külföldön dolgozókról van szó, nem a migráltakról. tehát aki mondjuk Ausztriába jár át. ezek száma érthető módon stabilizálódott.

"Nem sok, mert 40k ázsiai lehet az országban, de valóban jöttek. Megint felhívnám a figyelmedet, hogy ne keverjük össze a legálisan itt tartózkodó ázsiait az allahahabaros kamionnalgázolós "menekült" afgánnal. Te szeretnéd azt hinni hogy a náci magyarok meg a náci orbán utálják az idegent, de mint ebből is látszik, ez nincs így."

te ne keverd a Szíriából menekülő 14 éves Aminát, a Nancyt megfolytó Gapopenggel, te náci idióta fasz!

www.blikk.hu/aktualis/belfold/eliteltek-nancy-gyilkosat/x9lq4kb

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 21:24:09

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ja, jó, akkor Orbán is kulturmarxista.

Merkel 89-ben csatlakozott a rendszerváltó Demokratischer Aufbruch mozgalomhoz.

dare 2018.09.18. 21:39:48

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: :DD
Oké Antoine, én el tudom ezt majd énekelni idősebb koromban is, de a te fejed akkor már valószínűleg annyira tele lesz majd tudással és felejtéssel, hogy nem sok mindent fogsz majd belőle megérteni (ahogy szerintem most sem).
youtu.be/WfNE73vyd-k

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 21:49:17

@math0:
A DA vezetése tele volt Stasi ügynökökkel, beleértve a legfőbb vezetőket akik az egészet irányították. Az volt a cél, hogy ne lépjen túl a mozgalom a reformkommunista kereteken. Ehhez pont jól illett Merkel, aki már többször bizonyította hogy nem gondolkodik nagyobb távlatokban. Pl. a lengyel Solidarnoscról elítélő véleménnyel volt, már annak idején szemben Orbánnal

Merkel mostanáig egy DDR rekvizítum, és a végén többet fog ártani a Bundesrepubliknak, mint az egykori megbízói remélhették

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 22:00:11

@math0:
"In einem Flugblatt stellt sich der Demokratische Aufbruch als "ein Teil der politischen Opposition in der DDR" dar, der "für eine sozialistische Gesellschaftsordnung auf demokratischer Basis" eintritt."

Egy Dubcsekhez és más reformkomunistákhoz hasonló platformhoz csatlakozott Merkel, de azt is csak akkor, amikor már zöld utat kapott a DDR felső vezetéstől. Micsoda különbség Orbánhoz képest, aki évekkel korábban és teljesen saját szakállára (akkor még volt neki) vágott bele a nagy kalandba

Merkel az örök konformista volt, az is maradt, csak most nincs kihez simulnia

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.18. 22:20:29

@math0:
Merkelt az a Wolfgang Schnur vitte be a Demokratischer Aufbruchba, és juttatta ott kiemelt pozícióhoz, akiről később kiderült hogy 1964 óta a Stasinak dolgozik. A Stasi ügynökként viselt dolgaiért a kilencvenes években 1 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Bizonyíték Orbánnal szemben?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.18. 22:48:36

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: bizonyíték Merkellel szemben?!

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 00:21:06

@math0:
Miféle bizonyíték? Merkel egész DDR pályafutása nem elég?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 01:03:18

@math0:
"Merkel a marxizmustól olyan távol van, mint Orbán: fiatal korában tagja volt mozgalmaknak, de nem volt túl aktív, "

Merkel agit-prop titkár volt a munkahelyén hosszú éveken keresztül. És az FDJ nem volt ám olyan langyos szervezet mint nálunk a KISZ. Még "baráti" országokba is kilüldték

Emmett Brown 2018.09.19. 08:09:44

@math0: @Ellenzéki Tüntető: www.demokrata.hu/hir/leltar/sikertortenet-honositasi-eljaras

Itt teljesen más adatok vannak arról, hogy hány új polgártársunk lett. Csak 2011re ír 100k-t

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 12:00:08

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Miféle bizonyíték? Orbán egész szocialista pályafutása nem elég?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 12:01:20

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Orbán KISZes volt, Merkel az NDK megfelelőjében volt, ezek a tények. A többi nem tény, és nincs rá bizonyítékod.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 20:22:34

@math0:
Mindenre amit leírtam 1-2 kattintással megtalálod a forrásokat

A lényeg viszoont enélkül is közismert: Merkel tökéletesen belesimult a DDR pártállami világába, pont azért szeretik a hozzád hasonlók. Orbánt egészen más fából faragták, nem is arat tetszést a köreitekben. Tiszta szerencse

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 20:42:41

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

Mindenre amit leírtam 1-2 kattintással megtalálod a forrásokat

A lényeg viszoont enélkül is közismert: Orbán tökéletesen belesimult a pártállami világába, pont azért szeretik a hozzád hasonlók. Merkelt egészen más fából faragták, nem is arat tetszést a köreitekben. Tiszta szerencse.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 21:15:30

@math0:
El is olvasod, amit belinkelsz? Ha ez bizonyíték, akkor az ellenkezőjére

"A zalaegerszegi laktanya katonai elhárítása – a Belügyminisztérium III/IV-es csoportfőnökségének helyi kirendeltsége – Orbán Viktort társadalmi kapcsolatként tartotta nyilván. Az úgynevezett „A” karton megléte azonban önmagában nem bizonyít együttműködést az állambiztonsági szolgálatokkal.

A társadalmi kapcsolatok ugyanis nem írtak alá együttműködési nyilatkozatot, nem tettek írásbeli jelentést sem. Ezért arra nincs bizonyíték, hogy Orbán – mint Simicska Lajos sejteni engedte – jelentett volna a katonai elhárításnak.

Az 1982-ben leszerelt miniszterelnököt a belső elhárítás, azaz a BM III/III-as csoportfőnöksége is megpróbálta beszervezni, azonban kísérletük csődöt mondott."

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.19. 21:33:39

Merkel Stasi aktáját nem találták eddig, lehet hogy nem is volt formálisan beszervezett ügynök.De a támogatói, futtatói rendre beszervezett stasi ügynökök voltak. Puszta véletlen volna? Sztem kizárt, a maga szempontjából nem volt hülye a rencer

internetz-zeitung.eu/index.php/944-stasi-verdacht-gegen-angela-merkel-erh%C3%A4rtet-sich-weiter

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 23:37:05

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:

Tehát:

1) Elismered, hogy Merkel semmiféle Stazi ügynök nem volt.
2) Ezzel szemben Orbánnak van kartonja arról, hogy társadalmi kapcsolat volt, amiről Ungváry elmondja, hogy azt jelentette, hogy informálisan jelentett.

Akárhogy is nézem, Orbánnal helyzete súlyosabb, és van rá bizonyíték.

Ennyikeh. Game over.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.19. 23:38:19

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Orbán aktái eltűntek. Oroszországban meglehetnek. Orbán leszopja Putyint. Ad neki Paks II-t. Pedig 2010-ig nagy oroszellenes volt. Óriási a pálfordulás. Puszta véletlen?!

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.20. 09:10:18

@math0:
A tény az, hogy Merkel beépült az akkori DDR rendszerbe mégpedig kiemelt bizalmi pozícióba, annak ellenére hogy a családi háttere nyugatnémet, és ráadásul klerikális reakciós volt. Orbánból pedig a rencer ellensége lett, mire befejezte a tanulmányait.

A hozzád hasonló ősbolsevikok is tudják hogy így van, pont ezért imádják Merkelt mint társutast és utálják a keményfejű Orbánt.

A többi a te fantáziád terméke

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.20. 13:49:34

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ez nem tény, elismerted, hogy nincs bizonyítékod. fasznak hazudsz, te geci, náci fasz!

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.20. 22:36:56

@math0:
Látom elővetted a régi kézikönyvet a Pártsuliból, elvégre örök igazságok vannak benne, vagy nem?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.21. 07:51:30

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: látom, elővetted a barna ingedet, elvégre azon nem látszik, hogy összeszartad magad.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2018.09.21. 10:18:55

@math0:
Nem elég igaz bolsinak lenni, annak is kell látszani. Ez a különbség közted és Merkel között

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.09.21. 13:58:14

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Nem elég nácinak lenni, annak is kell látszani. Ez a közös benned és Orbánban.
süti beállítások módosítása