A Reflektor sorozatot indított a jövő évben esedékes főpolgármester választásról és az azt megelőző ellenzéki helyezkedésről. Összefogás kell most is, hátha bejön végre, vagy olyan jelöltek, akik megújítják a közbeszédet? Kell-e előválasztás? Ki lesz Tarlós István végső kihívója? Felkért szerzőink ezekre a kérdésekre keresik a válaszokat.
A politika irányába egyre nagyobb ellenszenvvel forduló polgárok megelégelték a reagáló ellenzéki magatartást. Azt maguktól is tudják, hogy rossz a szegregáló iskolarendszer, vagy hogy akkor, amikor Óbudán méreg szivárog a Dunába a Gázgyárból, a főpolgármester tétlensége vérlázító. Nem arra kíváncsiak, hogy hozzájuk hasonlóan ki háborodik fel még azon, hogy hullát találnak egy kórház mosdójában, de arra sem, hogy ki kivel fog össze, megteszi-e egyáltalán, és ha igen, akkor miért nem. Az ellenzéknek most úgy kell felállnia és nyernie, hogy többször rászámoltak már ezen a meccsen.
Nem az a lényeg, hogy ki vagy kik javasolják az előválasztást, hanem az, hogy bizonyos kritériumoknak megfelel-e a lefolytatása. Első, és legfontosabb, hogy minden jelöltállító szervezetet és jelöltet vár-e az előzetes megmérettető pódium, akik programot hirdettek. Amennyiben nem képes megállapodni az ellenzék egésze az előválasztás folyamatában, és abban, hogy ilyen módon keressék Tarlós István kihívóját, még a matematikai esélye is elszáll annak, hogy a város jelenlegi vezetését leváltani szándékozó szavazók táborának egészét lefedje a kihívó potenciális szavazóbázisa.
Második kritérium, hogy az előválasztás folyamán a jelöltek várospolitikai javaslatainak megismertetése és alkalmasság kérdése kerül-e előtérbe, vagy szép lassan minden jelöltet elhasaltat majd a negatív kampány, melyet gyakorlatilag a szövetségesei indítanak ellene, míg végül az ellenzék maga bizonyítja be, hogy képtelen a jelenlegi vezetésnél jobb alternatívát felmutatni – jelentős pénzösszeget és időt spórolva az ily módon biztosan nyeregbe kerülő kormánypártoknak.
Harmadik kritérium pedig, hogy játékszabályait és technikai megvalósítását illetően képes-e közmegegyezést teremteni az ellenzék egészének körében. Utóbbi kifejezés is hangsúlyos, ugyanis a Jobbik országos népszerűségéhez mérten kisebb szeletet hasít ki a tortából Budapesten, ennek ellenére, a legutóbbi felmérések alapján is jól látszik, hogy ugyan többségben vannak azok a fővárosiak, akik váltást szeretnének a város élén, a Jobbik szavazói nélkül aligha sikerülhet ez a kezdeményezés.
Nem az a kérdés, hogy létezik-e bárki, aki képes ebben a kampányban legyőzni Tarlós Istvánt, hanem az, hogy az ellenzék maga gáncsolja-e el ismét a kihívót azzal, hogy már a folyamat elején eldönti, ki kivel nem kíván együttműködni. Fontos az is, hogy az előválasztást követően, az egymásnak ellent nem mondó részprogramokból összeállhasson egy nagy egész, melyet aztán a kampányban közösen lehet bemutatni, és elmondani a budapestieknek, hogy nem csak egy tapasztalt, alkalmas várospolitikus, de egy többek által összerakott, koherens program is az ajánlat része, amely biztosan jobb annál, mint amit a Tarlós-féle vezetés harmadik ciklusa ígérne.
A Sétáló Budapest program alapvetően szívnek kedves koncepció egy olyan városban, amelyet a halott fák városának is nevezhetünk, ahol évek óta nagyüzemi favágás zajlik, a cinizmus és az autoriter törekvések szimbólumává vált Liget projektben is csak hallgatjuk a zöld területek növekedéséről szóló mesét, miközben a nyári szünetben elvégzett felújítási munkálatok végeztével feloldott útzárak után is megmaradt a mindennapos dugó a főváros forgalmasabb útjain.
Lehet arról álmodozni, hogy lesz nekünk annyi zöld területünk, mint Berlinnek, vagy hogy sikerül leszámolni egyetlen gigaberuházás segítségével az autós forgalommal, csakhogy ez nem igaz. A jellemzően XIX. században épült európai fővárosmagokba olyan módon költözött be a XX. század, hogy mára, lényegében élhetetlenné tette őket. Az elmúlt időszak forgalmi dugói bizonyos elemeiben már hordozzák a kora délutánonként szinte álló londoni forgalmi állapotokat. Ilyen helyzetben nem megtehető, hogy az egyébként is túlterhelt kerületekből a további autós menekülő utakat mindenféle alternatíva nélkül szüntessék meg, és adják át a járókelőknek – akik egyébiránt ilyen szmogban maximum a tüdőrákjuk esélyeit tudják javítani egy-egy ilyen sétával, ha más nem változik a városban.
Amennyiben azonban az így kiesett autós útvonalak helyettesítőjeként szolgáló, kötött pályás közlekedési eszközök számát növelni lehet ezekben a városrészekben, megéri elkezdeni a zöld városközpont tervezését.
Ha valamiről most szólnia kell az ellenzék munkájának, az nem más, mint egy világos Budapest-koncepció felvázolása, amely nem pusztán a város használhatóságára helyezi a hangsúlyt, de arra is, hogy élhető és szerethető legyen, úgy kulturális, mint környezetvédelmi szempontból. Ehhez pedig olyan emberre van szükség, aki nem csak városfejlesztési kompetenciával és önkormányzati rutinnal rendelkezik, de modern társadalomszervező is. Azt a jelöltet kell megtalálni, aki szereti az embereket, a szabadságot, a kultúrát, jó szervező, és hiszi, hogy Budapestből lehet világváros. Hívjuk egyelőre Tarlós István ellentetjének. A következő fél évben nevén kell nevezni. Kérdés, hogy az ellenzék felkészült-e erre.
Weiss Eszter
A sorozat további részei:
Nuszbaum Tibor: Előválasztással nem lehet legyőzni Tarlóst
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
