A valódi viták otthona

Reflektor

A Fidesz nem áll meg az MTVA-nál, a Honvédség területén is akadályozza az ellenzéki képviselők jogait

2018. december 20. - baum

 12_1.jpg

 

Totális támadást indított a Fidesz azon magyar emberek által megválasztott országgyűlési képviselőkkel szemben, akik törvényes jogukkal élve ellenőrizni akarják az állam által működtetett és közfeladatokat ellátó intézményeket. Pedig a demokrácia egyik alapelve, hogy amely politikus mandátumot szerez, nem csak lehetősége, de kötelessége is ezt arra használni, hogy kontrollálja az esetleges elhajlásokat.

 

Az, hogy az MTVA székházából gyakorlatilag fizikai erőszakkal távolítottak el ellenzéki képviselőket, és az, hogy igyekeznek elsunnyogni a valóságot minden téren, azt mutatja, hogy a kormány a 2018-as választás után ismét szintet lépett.

 

Most már nem csak az a mindennapi élet része, hogy nem adnak ki adatokat, lásd TAO pénzek, vagy a KSH-n keresztül meghamisítják azokat, de sorra hozzák a törvényeket, hogy az ellenzéki képviselők elől is eltitkoljanak olyan közérdekű adatokat, melyet egy demokrácia biztosítana nekik. Legutóbb Demeter Márta, az LMP társelnöke számolt be arról, hogy

 

a honvédelmi miniszter törvénytelenül, egy rendeletben próbálja ellehetetleníteni az országgyűlési képviselőknek a hadsereg működésével kapcsolatos tájékozódási és ellenőrzési jogát.

 

Dermeter ezért az Alkotmánybírósághoz fordul, hogy a jövőben a miniszter és a vezérkari főnök kényétől-kedvétől tenné függővé, mire kapnának választ a magyar nép választott képviselői.

 

Szerinte világos a tendencia, előbb a Honvédség szervezeti átalakításával lehetetlenítik el a civil kontrollt az egy hete elfogadott törvénnyel, most pedig a parlamenti ellenőrzés alól is kivonják a hadsereget. Ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy a jövőben a parlamenti kontroll alól kivont hadsereggel a mindenkori kormány a saját politikai szempontjai szerint, elszámolás nélkül rendelkezhet.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr114503460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jules Berstein 2018.12.20. 23:45:23

Az igaz, hogy egy demokráciában biztosítani kell az ellenőrzés lehetőségét is, de nem minden vonalon. Ami a nemzetbiztonsággal és különböző államtitkokkal összefügg, ahhoz pedig kuss! Ez az egész nemzet érdeke.

a nagy hohoohooo 2018.12.21. 00:06:37

@Jules Berstein: Az apád hülyefiát hehee....orbánseggszolgálatos seggfej hehee...joga van hozzá ,csak kötelezi a titoktartás ha valóban nemzetbiztonsági ,de itt szó sincs róla,szólj apának küldje a másik részegen nemzetth hülyegyerekét hehee....

Kukac Plömpi 2018.12.21. 03:07:30

@Jules Berstein: Tudod itt a titkosításokkal is baj van, így nem lehet kuss semmiben a népnek! Nem képviselőkről beszélek direkt. Mi az, hogy titkosítás? Én adom az adóm, ne titkpsítással csalják már el!

Zalzikam 2018.12.21. 07:58:22

Ezek aljas szemetek az ördög már elvihetné őket a gyehennára +

István Tamasi 2018.12.21. 09:59:25

Azt értem, hogy van honvédelmi minisztérium, DE hol van hadsereg?

jajdehülyevagyok 2018.12.21. 10:24:56

Ez a poszt, a tudatos félrevezetés találkozása a hozzá-nem-értéssel. Egy szervezeti átalakulás vajon hogyan képes akadályozni az ellenőrzést. A szervezet, különösen ha NATO kompatibilis beépített ellenőrzési rendszerrel kell rendelkezzen. Az, hogy néhány szőke fogalomzavarral kűzdő képviselőnő részére nem adják át a felvonulási terveket, talán nem akkora baj.
Az elhajlások kontrollálása nem egyenlő a médiában erővel történő proklamálással. Azt a rengeteg mondanivalót, már 25 sajtótájékoztatón megtehették volna milliós nézőszámmal, de jobban esett egy erőszakos szituációt gerjeszteni egy alig nézett csatornánál.

a nagy hohoohooo 2018.12.21. 13:49:11

Az ,igen igazad van,ennyiben:"jajdehülyevagyok"...

Jakab.gipsz 2018.12.22. 01:21:48

@a nagy hohoohooo: @Kukac Plömpi:

Barátkozzatok meg a gondolattal, a "nyitott társadalom hívőinek": kuss van.

rallus 2018.12.22. 08:11:30

Szemétség! Így lehetetlenné válik, hogy Szél Bernadett Kecskeméten járva a képviselői jogával élve besétáljon a reptérre és saját értelmezésében a jogát arra akarja felhasználni, hogy egy Gripennel bombát dobjon az anyósa kéményébe!
Ezek az ellenzéki képviselők komoly, felelős emberek, (ahogy láttuk...) nem illik őket korlátozni!

safa 2018.12.22. 08:24:24

A kormány milliárdokért elkezdett összevásárolni tankokat,légvédelmi rakétákat a mi pénzünkből. Nincs pályáztatás,megint a haverok egymás között leosztják a bizniszt.Jogunk van tudni ,hogy mi célból veszik ezeket és miből és kik fogják üzemeltetni!

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.22. 08:43:08

@Jules Berstein: @jajdehülyevagyok: @rallus:

Na mi van, megjöttetek ti köcsög orbán farokszopó fidelitaszosok? Miért nem pihentek inkább, csak nem azért mert a gazdátok már rég 400-as túlórában dolgoztat titeket bértrollokat?

n3spr3ss0 2018.12.22. 08:45:26

@Jakab.gipsz: Ettől a nyíltan fasiszta kormánytól más nem is várható el. Csak Csaucseszku réveteg, utolsó pislantását ne feledjéte!

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.22. 08:46:29

@Jakab.gipsz:

Tartok tőle hogy ha a libsik visszajönnek, akkor neked is menekülnöd kell majd Moszkvába. De gyalog, mert azért a hasznos hülyéit orbán nem fogja a luxus repülőjére felrakni, arra már nem vagytok neki elég hasznosak.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.12.22. 08:48:09

@Jakab.gipsz:

Egyébként NER birka, tudod merre van Moszkva? Nehogy már rossz irányba indulj el, aztán illegális migri legyél Macedóniában.

felucca02 2018.12.22. 08:51:13

@Jakab.gipsz: Ugyebár egy normális országban senkinek nincsen kuss. Igen, ha fordul a kocka, nektek sem lesz kuss, minden hülyeségeteket előadhatjátok majd.
Egyet viszont árulj el: az oké, hogy nekem mindenről a dugás jut eszembe, de neked most honnan jött ez a nyitott társadalom?
???

szepipiktor 2018.12.22. 09:25:21

Szép is lenne, ha egy országban a honvédségi területekre bárki kénye kedve szerint bejárhatna.
Ez már a nyilt agresszió része, a bolsevik alapú neoliberális szekták elképzelése az új vilgáról.
SEHOL nem lehetséges a védett területekre való bejárkálás, a politikusok is egyeztetés és jogi feltételek alapján tehetik ezt (és ellenőrizve), még az USÁban is.
De itt az kell, hogy egy mikroközösség a többségi akaratot hazudva szétrombolhasson bármit, csupán a sajár propagandájuk, performanszik miatt.
.
És jellemző, hogy ezen poszt "felett" éppen két kommentelhetetlen, hazug propagandaírás is címlapra került, csúcs az a "tomipressz", hogy hogyan kellene kommunikálni a fidesz hazugságait...
És leír egy olyan hazugságot, amiért egy jobb kocsmában szeneslapáttal vernék be az arcát!
Hogy a fideszes szavazók és az ellenzéki szavazók közel azonos számban voltak a választásokon, így van bázisuk, társadalmi támogatottságuk, joguk a törés-zúzáshoz.
Ja hogy a harmadik, ugyannakora bázist elhallgatja? Mert akkor megint 2/3-1/3 lenne az arány a nem ellenzékiek részéről, azaz akkor nem hazudhatná, hogy van bázis.
Ma az összes eredmény azt igazolja, hogy a fideszé mellett a passzív, pártnélküli semlegesek a másik nagy halmaz (akik a fideszt és az ellenzéket is elutasítják), és a most tüntetők csupán pár százalékos maradványok, akik összesen sem érit el még a passzívak méretét sem.
.
Szóval ma a társadalom legnagyobb sírásói már nem a fideszes galádok, korruptak, hanem a bázis nélküli kamuellenzék, akik sokadszorra szerepelnek le, de újra meg újra visszahazudják magukat és lufikkal, flashmobokkal, demagóg közhelyekkel, füstbombákkal, és rendre a társadalom többéségt hazudják hozzá!
Tudomásul vehetnék már, hogy az a nagy tömeg - ami már a fidesz szavazókkal mérhető össze -, nem akarja a fideszt, de ez NEM JELENTI AZT, HOGY AZ ELLENZÉKET AKARJA!!!!
Ha akarná, elment volna tavasszal vagy az időközikre és megtette volna az X-et rájuk.
De ma már csak a fideszesek járnak szavazásokra, azaz a társadalom másik oldala nem akarja EZT AZ ELLENZÉKET!
Nekik ez a pár ezer "szurkolójuk" maradt, akik ma tüntetgetnek.
Ma a fidesznek a társadalom többségénél nem alternatíva az mszp, a dk, az lmp vagy a momentum, és a jobbik sem tekinthető polgári "néppártnak", mert a náci szagukat a mai napig nem tudták lemosni magukról.
Itt az indexen és a blogterükben ugyanúgy hemzsegnek a bérbloggerek a propagandájukkal, ahogy a közmédiában a kormánypárti propagandisták hazudoznak.
De mind a két oldal leszarja a jó 4 milliós passzív tömeget, ma más a fél országot mindkét oldal legszívesebben táborba zárná, vagy elpusztítaná.
Itt is a PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ motíválja a kollaboráns blogegrekjt, a valódi demokrácia nem céljuk!

rallus 2018.12.22. 09:28:11

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!: Most akkor bombázhat Bernadett asszony, vagy nem? Ez itt a kérdés! Belépni joga van, ez tény. Az ő agya szerint bombázni is, ezt láttuk. Akkor most mi lesz?

Gyorgy007 2018.12.22. 09:32:47

Kedves blog író, te teljesen hülye vagy?
szélberni és szarházi ákos félék nagyon ne mászkáljanak be az ország biztonságát érintő intézményekbe.
Most őszintén te beengednéd a hülye a bangónét, a bányász varjút vagy roy a szkinhedet?
Na látod....
A nemzetbiztonság maradjon a szakértők terepe... Az ellenzék pedig csináljon kurva ütős képeket a lépcső előtt hasalva :D - csak a gyermek meg ne lássaaaa...
Orbán 1 Géniusz :D

hatodikx 2018.12.22. 09:51:09

Elfogadom, hogy a képviselők bárhova bemehessenek és információt kaphassanak. De 1) Az MTVA székházban nem információért mentek, hanem utasítani akartak, amihez már nincs joguk. 2) Szerintem az képviselő, aki egyéniben nyert mandátumot. Egy olyan muksó mint Tordai pl. és sok hölgytársa listáról került be, és csak utólag (most) tudtuk meg mire képesek. A tv-es szereplés után el tudjátok képzelni Szél B-t mint Mo miniszterelnöke?

nemecsekerno_007 2018.12.22. 10:10:20

@safa: "A kormány milliárdokért elkezdett összevásárolni tankokat,légvédelmi rakétákat a mi pénzünkből."

Ja igen, csupa európai fegyverrendszert veszünk, nem amerikait. Húha ezen a nyúlon már megint nincs sapka...

Megoldó 2018.12.22. 10:10:35

A fideszes trolloknak remélem van b terve, mikor gazdáik vérbe fagyva fognak szárítkozni a kandellábereken...

yourmomtits 2018.12.22. 10:23:35

@István Tamasi: bújj ki a segged lukából és meglátod

yourmomtits 2018.12.22. 10:33:19

@safa: hülyeúr, toppants a lábaddal :)))

yourmomtits 2018.12.22. 10:33:49

@Megoldó: te azt már nem fogod megérni, mert előtte megkeresünk

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 10:49:55

@Jules Berstein: ha eddig nem kellett titkosítani, és senki nem rohant le minket, akkor ezután sem kell. úgyhogy neked kuss!

Sir Gombóc 2018.12.22. 10:52:02

@szepipiktor: sok baromságot összehordtál. Ha az áprilisi választások eredményét nézzük, akkor alig 40 ezer leadott szavazattal kapott többet a Fidesz, mint az ellenzéki pártok összesen (ebben benne vannak a be nem jutottakra leadott szavazatok is, de a Munkáspártot és a kamupártokat már nem számoltam ide). Tehát szigorúan a választási eredmények alapján ott van a támogatottság. Nyilván az ellenzék széttagoltsága miatt ennek nem volt eredménye és nem is lesz mindaddig, amíg ez így marad.
A másik hibás érv, hogy a passzív, sem a fideszt, sem az ellenzéki pártokat nem támogatókat beleszámolva 2/3:1/3 az arány, pedig valójában 1/3:1/3(:1/3), mivel ezek a passzív szavazók nem számolhatók sehová, a preferenciájukról nem nyilatkoznak.
Na innen indulva gondold át újra.

Sir Gombóc 2018.12.22. 10:57:19

@Gyorgy007: milyen szakértők, mint a rezsiszilárd, meg az önálló gondolatokkal nem rendelkező többi gombnyomogató majom? Na ne röhögtess már. Szakértők mi? Hülye vagy b+!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:04:13

@nemecsekerno_007: mi a fasznak vesznek egyáltalán olyan tankokat, amik semmire nem jók nekünk, te Fidióta?!

nemecsekerno_007 2018.12.22. 11:06:26

@math0: "mi a fasznak vesznek egyáltalán olyan tankokat..."

?

Hülye vagy mint mindig.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:08:26

@hatodikx:

1) az MTVA-ban a képviselőket informálódni sem engedték. Orbán ciscskásai törvényt sértettek

2) ami az 5 pont beolvasását illeti, az nem a képviselő jogaiból származó kötelesség, hanem abból, hogy a közmédia feladata az objektív tájékoztatás. márpedig a szavazók mintegy 49%-át, azaz a Fideszhes hasonló támogatottságú pártok közös követelése, meg pár ezer tüntető a székház előtt, az közérdekű információ. sokkal jobban, mint az, hogy Düsseldorfban tüsszentett egy néger.

3) a képviselők erőszakkal való kidobása és megverése Orbán csicskásainak legaljasabb törvénysértése

yourmomtits 2018.12.22. 11:08:46

@math0: nnna, gender matyi egy új oldaláról mutatkozik be, ő nemcsak mindenhez, hanem mindenhez is ért

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:17:30

@math0: @hatodikx: "A tv-es szereplés után el tudjátok képzelni Szél B-t mint Mo miniszterelnöke? "

Orbángecinél szinte bárki jobb miniszterelnök lenne. ők ketten is. messze-messze jobb

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:18:08

@nemecsekerno_007: mi a fasznak vesznek egyáltalán olyan tankokat, amik semmire nem jók nekünk, te Fidióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:19:29

@Gyorgy007: én Rezsiszilárdot nem engedném be sehova, és az egész, Fidióta brancsot.

de a törvény az törvény:

"Képviselői igazolványa belépésre jogosítja valamennyi államigazgatási szervhez, közintézethez, közintézményhez, valamint - a hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon - a Magyar Honvédség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendvédelmi szervek működésére szolgáló területre. (Já. tv. 8. § (4) bek.) "

www.parlament.hu/fotitkar/kepv/ogy_kepv.htm

Orbán csicskásai törvénysértő férgek voltak.

hatodikx 2018.12.22. 11:21:17

@math0: 1) Konkrétan miről akartak informálódni?
2) Az eljárás pedig a MTVA az, hogy írásban leadják az óhajukat (nem követelésüket), és ha erre nem kapnak választ reklamálnak. Még egy képviselőnek sincs joga (akárhány százalék áll a háta mögött), hogy az adást megszakítsa . És mi van, ha megengedik, hogy beolvassák, de a képviselő nem azt olvassa be, hanem pártpropagandát mondd?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:21:49

@szepipiktor:

a törvény így szól:

"Képviselői igazolványa belépésre jogosítja valamennyi államigazgatási szervhez, közintézethez, közintézményhez, valamint - a hatáskörrel rendelkező miniszter által szabályozott módon - a Magyar Honvédség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendvédelmi szervek működésére szolgáló területre. (Já. tv. 8. § (4) bek.) "

www.parlament.hu/fotitkar/kepv/ogy_kepv.htm

1) Orbán csicskásai törvénysértő férgek voltak.
2) honvédségi területekre eddig se léphettek be engedély nélkül képviselők

tehát mellébeszélsz.

hatodikx 2018.12.22. 11:24:25

@math0: Hát akkor válasszátok meg! Már többször is volt alkalmatok rá, miért nem tettétek?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:25:13

@hatodikx:

"Konkrétan miről akartak informálódni?"

például, hogy milyen körülmények között, milyen elnyomás alatt dolgoznak ott a munkatársak. láttuk, hogy pisilni se engedik ki őket, nem beszélhetnek a képviselőkkel.

"Az eljárás pedig a MTVA az"

az MTVA-nak semmiféle jogköre nincs arra, hogy a képviselőknek eljárásokat utasítsanak. az MTVA szabályzata nem írja felül a törvényt, a képviselőknek nem kell betartaniuk. rájuk nem vonatkozik.

egyébként kapott az MTVA írásban kérdést, azóta sincs rá válasz. ennyit Orbán csicskásairól, ott hazudnak, és sértik a törvényt, ahol csak érik, a kutyák.

Gyorgy007 2018.12.22. 11:25:20

@math0: Én nem láttam erőszakos kidobást. Hisztikét láttam csak.
Pl hasaljunk le az kurva erős kép lenne. Jaj csak a gyerekeim meg ne lássák :D
Szarházinak a földönfetrengését, de előtte még kívülről megmászott egy lépcsőt a barom állat..

Szánalmas szar ellenzék jutott nekünk. Toroczkai ér valamit az egész hülye társaságból.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:25:52

@hatodikx: az ellenzék áprilisban is több szavazatot kapott, mint a Fidesz.

Gyorgy007 2018.12.22. 11:27:14

@yourmomtits: Ez nő annyira, de annyira szánalmas.
Egy kismacskát se bíznék rá, nem hogy az országot. Hogy lehetett ilyen hülyét választani képviselőnek? Elkeseredett emberek lehetnek, vagy még szarabb felhozatal.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:30:18

@Gyorgy007: "nem láttam erőszakos kidobást."

ez téged minősít, egy elmebeteg Fidióta vagy, aki inkább hisz Habonynak, mint a sajt szemének.

youtu.be/zIMn3XjX9xI

sok millió ember látta ezt, és az értelmes többség a szemének hisz.

yourmomtits 2018.12.22. 11:30:49

@math0: te hülye, beléptek? igen. megtehették? meg. randalírozni akartak. megtehetik? nem. szóval kurvára nem sérült semmilyen jogkörük. belépésre jogosultak, be is léptek.

@Gyorgy007: kabaré

Gyorgy007 2018.12.22. 11:32:00

@math0: Sőt az LMP +FIDESZ több szavazatot kapott mint a többi.
Vagy az MSZP+ FIDESZ együtt is többet kapott mint a többi.

Nagyon ne húzd fel magad, néhány poziciót bedobva bárki örömmel csatlakozott volna a fidesz mellé. Ilyen eredmények mellett marad a parlamenten kívüli politizálás. Pont mint két nyugdíjas a parkban galambot etetve. Vagy mint édesapád otthon az ATV előtt :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:33:52

@hatodikx: "És mi van, ha megengedik, hogy beolvassák, de a képviselő nem azt olvassa be, hanem pártpropagandát mondd? "

1) A "mond" kijelentőmódban egy "d". Két "d"-vel felszólítás. De ezt a Habony Művekben nem tanították.

2) Az, hogy te mit képzelegsz, hogy mit csinálnának a képviselők nem tény, nem érv, nem lehet alapja jognak, sem Orbán csicskásainak semmiféle intézkedésre. Ez a te kis álmodozásod, senki másnak semmiféle relevanciája nincsen.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:34:41

@Gyorgy007: az ellenzék áprilisban is több szavazatot kapott, mint a Fidesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:35:58

@yourmomtits:

"te hülye, beléptek? igen. megtehették? meg. "

"randalírozni akartak."

a kurva anyád akart randalirozni.

ennyit tud a idióta. hazudik, törvényt sért. elmebeteg, pszichopata faszok vagytok. a magyar selejt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:38:23

@Gyorgy007: Ez az Orbán annyira, de annyira szánalmas.
Egy kismacskát se bíznék rá, nem hogy az országot. Hogy lehetett ilyen hülyét választani képviselőnek? Elkeseredett emberek lehetnek, vagy még szarabb felhozatal.

elismert felhasználó 2018.12.22. 11:39:10

@math0: te fütyimatyi! oszt miér nemjók nekünk ezek a tankok?

csakegyvalaszto 2018.12.22. 11:40:29

@hatodikx: "Konkrétan miről akartak informálódni?"
Nem informálódni akartak, hanem beolvasni 5 pontot. Ennek az útja az volt, hogy beszéljenek bent egy felelős szerkesztővel. Annak lett volna a munkája eldönteni, hogy ezt hogy és mikor teszi be az adásba. Felelős szerkesztő nem fogadta őket, pedig kötelessége lett volna, kinyomta a telefonhívásukat is. Hogy csak őrökkel tudtak beszélni a képviselők és akadályozták a munkájukat, az törvénytelen volt, ugyanúgy ahogy a bántalmazásuk és a kidobásuk is. Ez kb olyan lenne, ha a NAV ellenőrizni akar egy céget, de kidobják őket, és a rendőrség ezek után azt mondja nincs jogosultsága intézkedni bent, mert a cég egy magánterület. Ráadásul ez egy elvileg közfeladatot ellátó intézményben történt.
Személy szerint nem vagyok hasraesve az ellenzéki képviselőktől és nem is szeretem őket, de itt nagyon is igazuk volt. Egy közmédiának, amit adófizetők pénzéből tartanak fent kutya kötelessége lenne beszámolnia arról ami magyarországon történik, és a tüntetői követeléseket is kötelességük lenne beolvasni, ugyanis ez a független tájékoztatás része. Elvileg ott kellene lenniük forgatni a tüntetéseken is, de én pl nem vállalnám a helyükben, szerintem nincs az a pénz, amiért beállnék 15.000 dühös tüntető közé egy m1-es kamerával...
Ez viszont nem az ellenzéki képviselők, vagy a tüntetők hibája, nem kellene pártpropagandát nyomni 0-24-ben egy közszolgálati médiumnak és nem kellene félniük a tömeg bosszújától.
Ez csak a takonygerincű hírszerkesztők és munkatársaik felelőssége, illetve O1G felelőssége, aki amikor kinyitja a száját abból csak hazugság és foslé jön ki.
Ha rá akarnának venni hogy független tájékoztatás helyett csak propagandát nyomjak felállnék onnan azonnal, de nekem pl soha nem volt gondom a tükörbe nézéssel és nincsenek gerincbántalmaim.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:40:32

@yourmomtits: 1) az MTVA-ban a képviselőket informálódni sem engedték. Orbán ciscskásai törvényt sértettek

2) ami az 5 pont beolvasását illeti, az nem a képviselő jogaiból származó kötelesség, hanem abból, hogy a közmédia feladata az objektív tájékoztatás. márpedig a szavazók mintegy 49%-át, azaz a Fideszhes hasonló támogatottságú pártok közös követelése, meg pár ezer tüntető a székház előtt, az közérdekű információ. sokkal jobban, mint az, hogy Düsseldorfban tüsszentett egy néger.

3) a képviselők erőszakkal való kidobása és megverése Orbán csicskásainak legaljasabb törvénysértése

www.facebook.com/szelbernadett/videos/1948711212092453/

Gyorgy007 2018.12.22. 11:40:34

@math0: Valóban a fidesz nem jó, hanem a LEGJOBB a felhozatalból.
Eltudnék tőle jobbat is képzelni, de annak köze sincs a hazaáruló baloldalhoz és a csicska jobbikhoz. Tudnál ajánlani valakit? És légyszives menj a faszom alá csapodnak azzal a dumával, hogy bárki jobb...

Szóval addig marad VIKTOR!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:42:04

@yourmomtits: mi a fasznak vesznek egyáltalán olyan tankokat, amik semmire nem jók nekünk, te Fidióta?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:42:49

@Gyorgy007: Ez az Orbán annyira, de annyira szánalmas.
Egy kismacskát se bíznék rá, nem hogy az országot. Hogy lehetett ilyen hülyét választani képviselőnek? ELmebeteg emberek lehetnek, vagy még szarabb felhozatal.

elismert felhasználó 2018.12.22. 11:43:19

@math0: te fütyimatyi! oszt miér nemjók nekünk ezek a tankok?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 11:44:16

@elismert felhasználó: feleslegesen durva erősek és drágák. kb annyi értelmük van, mint egy Ferrarit bevásárlókocsinak használni. de ezt egy Fidiótának el kell magyarázni, mert egy selejtes elmebeteg.

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.22. 11:44:34

@jajdehülyevagyok: Hogy jön a tévéhez a felvonulási terv, hülye libsikém? Azért Soros kiszórhatott volna téged a felvételi beszélgetésen!

elismert felhasználó 2018.12.22. 11:46:50

@math0: hazudol fütyimatyi csak kidopták űket. ha mekverték vóna ezeket a szerencsítleneket, akor mos korházban lenének...

elismert felhasználó 2018.12.22. 11:47:57

@math0: te fütyimatyi! miljyen tank lene jó nekünk? mongyad bátran.

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.22. 11:48:02

Sorosék elbuktak. Nem járhatnak oda ahova akarnak, mint Kövér a III/III-as irattárba.

elismert felhasználó 2018.12.22. 11:49:53

@math0: jó meklátás fütyimatyi. ténylek azé van mos a zorbán, mer az elenzéki felhozatal mék nála is szarab.

yourmomtits 2018.12.22. 11:51:38

@math0: :)))))

hazugságon kaptalak, de még neked áll feljebb

yourmomtits 2018.12.22. 11:52:36

@math0: ebben igazad van, arra, h a lánctalpakkal agyontaposson titeket elég lett volna egy olcsóbb verzió is

Gyorgy007 2018.12.22. 11:55:20

@math0: Igazad van Vona Gábor jobb lenne :D Vagy Gyurcsány :D

hatodikx 2018.12.22. 11:55:29

@csakegyvalaszto: Hát, ha a szerkesztőség nem állt velük szóba, akkor feljelentik őket a Médiahatóságnál vagy az ügyészségen, és nem hasalnak a földre, meg nem mászkálnak a korláton, nem mennek neki az ajtónak, nem dulakodnak a biztonsági őrökkel, mert ez a viselkedés ABSZOLÚT MÉLTATLAN egy képviselőhöz, és főleg a helyszínen hatástalan, annyi hasznuk volt, hogy nevetségessé tették magukat a gyerekes viselkedésükkel, hiszen egy 5 éves gyerek kezd el bömbölni, meg vágja magát a földhöz, ha nem kap pipacukrot. És ennek már semmi köze a Geci Orbánhoz, meg a nép elnyomásához, meg európai ügyészséghez stb.

nemecsekerno_007 2018.12.22. 11:56:08

@math0: Koncentrálj az eredményekre fütyimatyi...

1. CEU-t sikerült Magyarországon tartani: NEM
2. Sikerült elfogadtatni az emberek többségével a migrációt: NEM
3. Sikerült megakadályozni a határkerítés megépítését: NEM
4. Sikerült magas részvétel mellett, választáson megverni a Fideszt: NEM
5. Sikerült ellenzéki összefogással megverni a Fideszt: NEM
6. Sikerült befolyásolni Magyarország menekültpolitikáját: NEM
7. Növelte az ellenzék a támogatottságát: NEM
8. Sikerült az elégedetlen tömegeket a kormány ellen fordítani: NEM
9. Sikerült forradalmat kirobbantani: NEM
10. Sikerült PAKS2 beruházást leállítani: NEM
11. Sikerült egyetlen stadion megépítését megakadályozni: NEM
12. Sikerült megtartani a baloldali médiumokat: NEM
13. Sikerült baloldali pénzemberek támogatását megszerezni/növelni: NEM
14. Sikerült befolyásolni Magyarország külpolitikáját: NEM
15. Sikerült Orbánt leváltani: NEM
16. Sikerült rávenni a kormányt, hogy fogadjunk be sok bevándorlót: NEM
17. Sikerült rávenni a kormányt, hogy növelje a túlságosan alulképzett rétegek képzettségét: NEM
18. Sikerült elérni, hogy Orbán ne üldözze el a dolgozókat külföldre: NEM

Kell még valamit mondanom Ildikó??!

nemecsekerno_007 2018.12.22. 11:57:00

@yourmomtits: Az ellenzékhez még az se kell, símán hülyét csinálnak magukból. Önként, dalolva...

törppicur 2018.12.22. 11:58:08

az a felkészült csapat, amelyik Orbán Flórákat sem tud megkülönböztetni mi fenét keresNE a honvéselem, elhárítás stb. terén?

Amúgy az Országházban már kidolgozták magukat? Mert oda küldtétek őket, nem soro(so)zásra. Ne feszegessétek a határaitokat, nem való nektek hülye videót csinálni, 1-2.000 fős "tömegrendezvényt" tartani stb. Érezzétek a korlátaitokat.

törppicur 2018.12.22. 11:59:14

@nemecsekerno_007:
b+ ez egy szép lista, én belelkesednék tőle a szélballiben

hatodikx 2018.12.22. 12:05:33

@math0: Ezt miért mondod? Sajnos -számodra - mindig a legerősebb van hatalmon. Lásd : állatvilág, az övé a legnagyobb konc. És megint csak sajnos - a"demokráciában" is így van.

Gyorgy007 2018.12.22. 12:08:03

@nemecsekerno_007:

A 18. pont érdekes.
Mostanában egyre több hulladékot látok hazajönni, akik Gyurcsányék bukásakor migráltak külföldre. Most lassan hazaeszi őket a fene.
Azt leszámítva, hogy megtanultak angolul továbbra sem alkalmasak semmire.
Egyértelműen jobb volt nélkülük.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 12:13:54

@hatodikx: az ellenzék áprilisban is több szavazatot kapott, mint a Fidesz. és ezt azért mondom, mert a dolog nem úgy van, hogy csak többen kell szavazni az ellenzékre, mint Orbánra, mert az elbaszott választási rendszerben ez nem feltétlenül elég. tehát nem úgy van, hogy ha leváltjuk Orbánt, akkor bukik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 12:14:39

@nemecsekerno_007:
1. A disszidánsokat-t sikerült Magyarországon tartani: NEM
2. Sikerült elfogadtatni az emberek többségével a nácizmust: NEM
3. Sikerült megakadályozni a vasfüggöny megépítését: NEM
4. Sikerült magas részvétel mellett, választáson megverni a kommunista pártot: NEM
5. Sikerült ellenzéki összefogással megverni a kommunista pártot: NEM
6. Sikerült befolyásolni Magyarország gazdaságpolitikáját: NEM
7. Növelte az ellenzék a támogatottságát: NEM
8. Sikerült az elégedetlen tömegeket a kormány ellen fordítani: NEM
9. Sikerült forradalmat kirobbantani: NEM
10. Sikerült PAKS beruházást leállítani: NEM
11. Sikerült egyetlen úttörőház megépítését megakadályozni: NEM
12. Sikerült megtartani a jobboldali médiumokat: NEM
13. Sikerült pénzemberek támogatását megszerezni/növelni: NEM
14. Sikerült befolyásolni Magyarország külpolitikáját: NEM
15. Sikerült Kádárt leváltani: NEM

csakegyvalaszto 2018.12.22. 12:14:59

@hatodikx: "Hát, ha a szerkesztőség nem állt velük szóba, akkor feljelentik őket a Médiahatóságnál vagy az ügyészségen"

Márpedig a szerkesztőség nem állt velük szóba, csak a biztonsági szolgálattól jött oda valaki, aki közölte, hogy a szerkesztő nem jön le hozzájuk és nem kíván velük beszélni. "Amit szeretnének küldjék el írásba." A feljelentések amennyiben jól tudom minden oldalról meg lettek téve, de ugye a "független" médiatanácstól és a "független" ügyészségtől nem sokat várhat az ember.
Azt egyébként meg tudod magyarázni, hogy amikor a benti képviselők rendőrt hívtak, hogy intézkedjen, mert korlátozzák a mozgásukban őket a biztonságiak, akkor miért mondta azt a rendőrség, hogy a közmédiában nincs jogosultságuk intézkedni? És hogy történhetett meg, hogy egy rendőr ott állt mint egy darab szar amikor kidobták a székházból Hadházy-t, és semmit nem csinált, nem kezdett el intézkedni?

A földrefekvős baromságot én is elítélem, de ennél sokkal komolyabb jogsértések történtek aznap a másik oldalon, és nem látom, hogy bármi retorzió lenne ezzel kapcsolatban. Egy jogállamban egy sor biztonságis és azok akik kiadták nekik az engedélyt, hogy átléphessék a hatáskörüket már előzetesben lenne.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 12:24:38

@hatodikx: "nem hasalnak a földre"

melyik törvény tiltja a födrehasalást, te elmebeteg, Fidióta?!

"nem mászkálnak a korláton"

melyik törvény tiltja a korláton mászkálást, te elmebeteg Fidióta?!

"nem dulakodnak a biztonsági őrökkel"

Orbán csicskásai alkalmaztak erőszakot a képviselőkkel szemben. ez az igazság, és ezt a vak Fidiótáon kívül a többség látta.

Orbángeci csicskásai voltak erőszakosak és törvénytelenek.

erőszak Hadházy ellen:

youtu.be/7cSzvvNpM9U

Varjút leteperik:

www.facebook.com/dk365/videos/376643486240612/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 12:27:12

@csakegyvalaszto: a földrefekvés nem jogsértés, te idióta! a képviselők egyetlen törvénytelenséget nem követtek el (a jobbikoson kívül, aki tűzriadót nyomott meg, de nem őt vitték el), csak a másik oldalon követtek el törvénysértést.

e kurvára világos helyzet Orbán csicskásai sértették a törvényt, ha a bíróság nem totál Orbáncsicskás, akkor elítélik őket.

hatodikx 2018.12.22. 12:31:31

@math0: A törvények nem szabják meg min lehet röhögni. A képviselők magatartása pedig gyerekes és nevetséges volt. Ha leteperték, erőszakot alkalmaztak 3 év múlva a strassbourgi bíróság elítéli a magyar biztonsági őröket (amennyiben a magyar bíróságok nem teszik meg). Tessék addig türelemmel várni. A művészi jelzőket kérem mellőzni, mert minden szó a beszélőt jellemzi.

Kivlov 2018.12.22. 12:33:34

Tetszettek volna választást nyerni áprilisban...

rallus 2018.12.22. 12:44:31

@math0: Sose legyen nagyobb sikeretek, "s a haza fényre derül" !

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 12:46:07

@hatodikx: a bíróság és az emberek többsége leszarja, hogy te min röhögsz. mi a bugyuta biztonsági őrökön röhögtünk, olyan Orbán csicskás, 4 elemis paraszt fajták voltak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 12:48:33

@hatodikx: téged az jellemez, hogy a gyengéken röhögsz, Orbán felfegyverzett, gorilla csicskásaival szemben

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 12:50:28

@csakegyvalaszto: "miért mondta azt a rendőrség, hogy a közmédiában nincs jogosultságuk intézkedni? És hogy történhetett meg, hogy egy rendőr ott állt mint egy darab szar amikor kidobták a székházból Hadházy-t, és semmit nem csinált, nem kezdett el intézkedni?"

bizony, ez is törvénysértés volt, ez is diktatúra. Pintér nyilván leszólt.

csakegyvalaszto 2018.12.22. 12:53:24

@math0: "a földrefekvés nem jogsértés, te idióta! a képviselők egyetlen törvénytelenséget nem követtek el (a jobbikoson kívül, aki tűzriadót nyomott meg, de nem őt vitték el), csak a másik oldalon követtek el törvénysértést."

Vagy Te idióta! Kibaszottul elegem van már belőled, pont olyan demagóg szemellenzős hülye vagy mint a sok fizetett fidesz troll.
Én személy szerint elitéltem a földrefekvést, egy szóval nem írtam hogy törvénytelen volt. Sok embernek belefért ez a politikai performansz azért, mert nem engedték fel őket Varjúhoz, az én értékrendemnek ez túl mű volt. Jogsértések hadát követték el a képviselőkkel szemben. Ha én lettem volna a helyükben leláncoltam volna magam az épületben pl éhségsztrájkkal kiírva az 5 pontot, vagy másnap meglátogattam volna a számvevőszéket is hasonló akció keretén belül, vagy egyéb közintézményt. Netalán a parlamentben kezdtem volna ilyen akcióba. Sorba látogatnám azokat az intézményeket ahol nem valósul meg a független tevékenység, és erre felhívnám a figyelmet provokatív sajtótájékoztatókkal (azokat kénytelenek lennének leközölni).

Azt látom, hogy kb 10 évente hullik bele ekkora lehetőség az ellenzéki erőknek mozgósításra, mert még az apátiába hulló népet is felrázták a mostani törvények és történések. Remélem kezdenek vele valamit és bebizonyítják, hogy nem tehetségtelen megélhetési politikusok, hanem a nép mellett álló kezdeményező és bátor képviselők-hazafiak. Ha ezt is elbasszák, mint tesznek minden ilyen eséllyel már több mint 8 éve, akkor lassan tényleg a népnek kell igazságot tennie, de az sokkal fájdalmasabb és nekik is fájóbb lesz, mintha ugyanezt ők érnék el...

nemecsekerno_007 2018.12.22. 12:53:58

@törppicur: b+ legalább az eredményeket elfogadhatnák, ennyire nem lehetnek idióták vagy ha igen, akkor mi a f@szt akarnak?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 13:02:53

@csakegyvalaszto: "Én személy szerint elitéltem a földrefekvést"

1) Nem így fogalmaztál, te barom!
2) Hogy neked személy szerint mi nem tetszik, az faszt sem érdekel.
3) És ez kurvára nem releváns, amikor Orbán csicskásainak erőszakos TÖRVÉNYSÉRTÉSRŐL van szó?!

Hogy a faszban kötheted össze a törvénysértést azzal, hogy neked mi nem tetszik?!

"Ha én lettem volna a helyükben leláncoltam volna magam az épületben pl éhségsztrájkkal kiírva az 5 pontot"

Ja értem, tehát a földre fekvést ízléstelennek és teátrálisnak tartod, helyette leláncolást javasolod?! Elég beteg vagy te, mit nem mondjak!

"Sorba látogatnám azokat az intézményeket ahol nem valósul meg a független tevékenység"

Ez egyébként megtörtént.

Btw. az MTVA-nál már volt valaki (Nagy Navarro Balázs), aki olyat csinált, mint amit te javasoltál, és már bebizonyosodott, hogy ez azért nem egy hatásos politikai performance.

nol.hu/belfold/ehsegsztajk_az_mtv_szekhaza_elott_-1291017

Nem sok érzéked van neked ehhez, ne okoskodj!

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:06:32

@math0: vót elenzékes öszefogás? nem vót! tehát feldukhatod anyád pitcsájába a 51 százalékot. tehát nem nyertetek...tehát hazuttál megin fütyimatyi.

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:08:41

@math0: a halálravert varju performansza natyon hatásos vót. azóta is nyomattya az m1, had röhökjön rajta aki akar. hülye vaty te fütyimatyi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 13:09:23

@elismert felhasználó: de egyébként most van összefogás. az MTVA a szavazók 51%-át képviselő képviselők 5 pontját nem volt hajlandó beolvasni. a köztelevízió, akinek az a feladata, hogy tájékoztassa az embereket, a szavazók 51%-át képviselő pontokat nem volt hajlandó beolvasni. ez sérti a közmédiáról szólótörvényt.

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:09:55

@math0: hazudol fütyimatyi, oszt még elég bénán is csinálod.

de ara mék nem válaszoltál te fasz, hoty miljyen tank vóna jó nekünk.

hatodikx 2018.12.22. 13:12:01

@math0: Légy objektív: Akár Orbán , akár Gyurcsány, vagy Szél Bernadett a miniszterelnök, a MTVA -t fegyveres gorillák őrzik, és teljesíteni fogják a parancsnokuk utasításait. Máskülönben elnézve a Hadházy kis pociját, és azt a vehemenciát, amivel Kunfalvi visszaugrott az ajtótól, éppenséggel nem néznek ki gyengének. És aki demokráciáért küzd, az nem szabja meg a másik állampolgárnak, hogy min röhögjön.

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:12:10

@math0: te agyatlan fütyimaty a most 51 százalék öszefogva nem vót áprilisban öszefogva. viszamenőlegesen akarod bizonygatni, hoty fasz vagyol és hazudol? he?
te bisztosan veted a lehel piaco a diplomádad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 13:13:15

@elismert felhasználó: az emberek értelmes többsége nem Orbán csicskásainak pártján áll, ha erőszakoskodnak egy képviselővel, aki semmilyen törvénysértést nem követett el.

www.facebook.com/dk365/videos/376643486240612/

ezt mondjuk jelzi a 3,4k reakció, a 18k megosztás, és a kommentek

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:19:05

@math0: te is bisztos csak lájkóltad a tennapi tüntetés, ahelyt, hoty kimentél vóna rendőrt dobálni. esz ám a foradalom pasztmek! a fészbukon zajlik! oszt ráadásul mék akora diktatura van, hoty ráérünk mekbuktatni januárba! hát pasztmek fütyimatyi rajtatok röhöknek a franciás tüntetők!

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:22:26

@math0: te fütyimatyi! pasztmek ti mán valami számitoképes játékba bisztos mekbuktatátok a zorbánt, mek bevetétek a télipalotát! de fütyimatyi! a valosákba a zorbán beleröhököt a képetekbe, ti mek csak diszlájkoltátok virtuálisan pasztmek.
hát hülyékvagytok pasztmek....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 13:25:29

@elismert felhasználó: az MTVA a szavazók 51%-át képviselő képviselők 5 pontját nem volt hajlandó beolvasni. a köztelevízió, akinek az a feladata, hogy tájékoztassa az embereket, a szavazók 51%-át képviselő pontokat nem volt hajlandó beolvasni. ez sérti a közmédiáról szólótörvényt.

áprilisban volt az 51%, most van az összefogás. az irány előre mutat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 13:26:08

@elismert felhasználó: z emberek értelmes többsége nem Orbán csicskásainak pártján áll, ha erőszakoskodnak egy képviselővel, aki semmilyen törvénysértést nem követett el.

www.facebook.com/dk365/videos/376643486240612/

ezt mondjuk jelzi a 3,4k reakció, a 18k megosztás, és a kommentek

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 13:27:26

@elismert felhasználó: z emberek értelmes többsége nem Orbán csicskásainak pártján áll, ha erőszakoskodnak egy képviselővel, aki semmilyen törvénysértést nem követett el.

www.facebook.com/dk365/videos/376643486240612/

ezt mondjuk jelzi a 3,4k reakció, a 18k megosztás, és a kommentek

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 13:28:47

@hatodikx: aki a demokráciáért küzd, az nem szabja meg másoknak, hogy milyen jelzőt használjon, te kis Fidióta elmebeteg!

2018.12.22. 13:32:47

az"átkosban" is megvoltunk az egyetlen sajtóval, most is megleszünk...
hajrá magyarok!

O1G

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:39:08

@math0: ne vaty te phd fütyimatyi. csak pálott a leheleted...

"áprilisban volt az 51%, most van az összefogás. az irány előre mutat."

mos szolok fütyimatyi, hoty áprilisba kelet vóna a zöszefosás, mer igy hijába elöremutato a zirány, a fitesz közepső uja mek felfele mutat...azaz bemutat neked.
te fütyimatyi, maj mos lesz megin választás jövöre ketö is. te, már mos szójj az öszefogodzoknak, hoty nehoty elengedjék egymást mek a 51 százalékot mer úgy járnak mint te, azaz tátot szájal rohansz a faszerdőbe bele....te fasz....

elismert felhasználó 2018.12.22. 13:42:25

@math0: te fészbukhuszár! há pasztmek, ha a franciások csak lájkolták vóna a tüntetéseiket, akó mosmánra töbet fizetnének a benyáért! érted fütyimatyi?! dehoty érted te fasz...
kikel meni a zuccára. nem othol nézni a tüntetést, te apád szégyene....

hatodikx 2018.12.22. 13:50:02

@math0: Hát ha neked ez örömöt okoz, mondjad, Isten neki, fakereszt! De azért rosszul esik, hogy csak ennyivel illetsz, elmaradnak a többi jelzők, mint náci, gecinyaló, Orbánseggnyaló stb. És mai a legjobban fáj, hogy "kis" Fidiótának nevezel, mikor én 99 kilós vagyok. Boldog karácsonyt!

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.22. 14:29:27

Én magam sem jutok szabadsághoz. Folyton elhatározzuk, hogy "a jövő hónapban" szabadságra megyek, és nem jutok hozzá. De éppen azért, mert funkcionárius vagyok, tudom, hogy be lehet osztani a munkát úgy, hogy az ember a saját válláról mások vállaira is rak át terhet. Azonkívül van oly rossz módszer is, hogy egyes elvtársak csak akkor nyugodtak, ha mindent maguk végeznek el. Ez elég elterjedt típus.

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.22. 14:31:46

A probléma mindenütt ugyanaz. Ahhoz, hogy valaki úszni tudjon, előbb-utóbb be kell vetni a vízbe. Csak vigyázni kell, hogy bele ne fulladjon mindjárt az első kísérletnél, mert akkor nem fog megtanulni úszni. De ezen a határon belül bátran és merészen kell alkalmazni a nőelvtársak bekapcsolását a munkába, annál is inkább, mert itt sokban elmaradtunk és ezt most pótolnunk kell.

Ami a külföldi kölcsönt illeti, mi boldog örömmel fogadunk el mindenkitől külföldi kölcsönt, különösen, ha nincs olyan politikai feltételekhez kapcsolva, amelyek hazánk önállóságát vagy szabad politikai elhatározását érintik. Ezen a határon belül boldog örömmel fogadunk el bármely oldalról jövő külföldi kölcsönt.

maxvaI baIcán bircaman · http://bircahang.org 2018.12.22. 14:32:35

Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a nagybankok megint csak visszatértek a harácsoláshoz, olyan óriási kamatot meg részesedést, haszonrészesedést szednek, hogy a rendes kisiparos, kisgazda, kereskedő nem is mer a bankhoz fordulni, vagy ha mégis rászorul, úgy megnyúzzák, hogy munkájának gyümölcse elsősorban a bankokhoz jut.

2018.12.22. 14:50:52

@maxvaI baIcán bircaman:
nem értem orbán hogy visel el, egy balkán migránst a bégetői között!
menj haza a pópátok valagát nyalni, orbáné már fénylik, van itt elég nyallere.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 16:08:00

@elismert felhasználó: az MTVA a szavazók 51%-át képviselő képviselők 5 pontját nem volt hajlandó beolvasni. a köztelevízió, akinek az a feladata, hogy tájékoztassa az embereket, a szavazók 51%-át képviselő pontokat nem volt hajlandó beolvasni. ez sérti a közmédiáról szólótörvényt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 16:10:51

@elismert felhasználó: tehát te annak szurkolsz, hogy a tüntetők verjék szét a rendőröket, ugye?! volt ilyennek is némi nyoma, jöhet még, ha nagyon akarjátok!

Sir Gombóc 2018.12.22. 16:11:09

@vitéz Beverneky: ez egy hamis birka, nem tűnt fel?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 16:11:38

@elismert felhasználó: a Fidiótk egyik fele amiatt sipítozik, hogy szétverjük a rendőröket a másik fele, hogy miért nem. nagy barmok vagytok ti!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 16:12:51

@hatodikx: legyen neked karácsony! kis Fidióta, 99 kilós hájgombóc!

törppicur 2018.12.22. 16:14:24

@math0:

Segítem az álláspontod közérthetővé tételét egy olyan pédával (foci), amit mindenki megért , még a FIDESZ-szimpatizáns is.

Az erő pozícióból játszó Diósgyőr.Várda-Haladás fölényesen (42>39 arányban) nyerte a bajnokság őszi szakaszát a gyengélkedő FTC előtt.

1. FTC - 39 pont
10. Diósgyőr - 17 pont
11. Várda - 16 pont
12. Haladás - 9 pont

Nem is értem, Diósgyőrben miért elégedetlen a B-közép.

elismert felhasználó 2018.12.22. 16:20:13

@math0: hiztis picsák vatytok fütyimatyi. hiztiztek, hoty digtatura van, mek elnyomás, mek nemengednek beolvasni...oszt bámulásztok mint a birca. fostos kickacsák...öööö....kiskancsók vatytok. oszt csodánkoztok, hoty kiröhöknek tiktetet.
januárba szétveritek a rendőröget? nem! mer balfaszok vatytok, mint amilyen apád is vót. tik csak akor vatytok menőségesek, ha más kaparlya ki negtek a gesztenyít. csisckák vagytok, mer csak hemperegtetek a tévé szégházba is csak. siránkoltok, hoty 2006 miljyen csúnya vót, de pasztmek fütyimatyi! asz ásta mek anak a gyulcsánnak a sírját, akineg a seggit nyalod.

elismert felhasználó 2018.12.22. 16:26:15

@math0: látod fütyimatyi, hoty miljyen csicskák vatytok! aszt nészed, hoty mit mondanag a fiteszesek. hát pasztmek eszednemsok fütyimatyi! hát nem asz a fontos, hoty mit akartog ti!! nem? apád is iljyen teszem-toszom vót, oszt csodánkozott, hoty a muterod, minden jötment kamijonost magára engedet....

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 16:43:26

@törppicur: a politika nem foci. még ha Orbángeci szeretné is, ha az lenne.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 16:45:00

@elismert felhasználó: a Fidióták egyik fele amiatt sipítozik, hogy szétverjük a rendőröket a másik fele, hogy miért nem. nagy barmok vagytok ti! te különösen, aki egy ló, és a kurva anyád közösüléséből született.

2018.12.22. 17:03:01

@Sir Gombóc:
ja télleg, de ki az a fasz aki képes a nevében írni?

2018.12.22. 17:03:57

nem is tuttam, hogy itt is meg a klónozás...

törppicur 2018.12.22. 17:12:04

@math0: látom nem érted mit nem értek az 51%-os győzelmeteken. Nem baj.

Annyival azért okosabbak a focivezetők a kedvelt politikusaidtól, hogy sem Diósgyőrben, Sem Kisvárdán sem SZombathelyen nem gondolják azt, hogy megnyerték az őszt. A te kedvenceid viszont többségnek érezték magukat, szerencsétlenek.

Azért valamit a győzelmi levezetésemhez is hozzászólnál, még ha a politika nem is foci, mint állítod. Amúgy Mourinhot is felállították a gyenge ősz miatt, nem kellett volna az MSZP/DK vonalon is április után valamit frissíteni. Nem Karigerire, hanem a tényleges pártvezetőkre gondolok. Úgy megnézném ferit, ahogy vadai ágival kirugja őket a DK, a szociknál gázosabb, azt sem tudom kit kellene felállítani a kispadról.

Az LMP és a Jobbik levonta a következtetést. Bár ebbe mindketten belezakkantak, de hát nehéz dolog a csapatépítés.

elismert felhasználó 2018.12.22. 17:36:04

@math0: gratulállok fütyimatyi! há pont ezé röhöknek ki tikteket. vajon mit szolnak ehesz a fiteszesek? nem kicsi? nem nagy? magatoktó semisenem megy . kár vót apádnak aszt a kevíske örökölt és kölcsönkért pénszt asz okításodra költeni. drága vót a papír, oszt nem ér semit. nem letél tűle se okos, se szíp. nem tuggyátok eldönteni? majd én segitek. hát nyaljátok ki a rendőrög seggit. így mekvan a 51 százalék fütyimatyi? örülök, hoty segíthetem. ha valami gondotog lez január 5 után keresetek, oszt segítek nekteg. a muterodnak monn mek, hoty tudok ety jó álást, hónaptol nem kel szopnyia a háromlépcsős mögöti susnyásba, oszt végre kifiszetheti asz adoságait. ha érdegli keresen mek. de átadni ám az üzit menyétképűkém, mer a fasz kivan már a gyáva sunnyogásodbúl...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.22. 18:26:13

@törppicur: a politika nem foci. még ha Orbángeci szeretné is, ha az lenne.

Kivlov 2018.12.23. 13:38:19

@math0:
Kár, hogy a mandátumok száma a lényeg, mivel nem arányos választási rendszer van 1990 óta! "oszt jónapot..."

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.23. 14:31:17

@Kivlov: az, hogy megismétled a problémát, nem érv.

Kivlov 2018.12.23. 14:33:45

@math0:
Az nem érv, hogy nem ismered a választasi rendszert. Ja. És olyan párt nem volt, hogy 'nemfidesz.'

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.23. 14:48:55

@Kivlov: én ismerem Orbán választási rendszert. ez a kritika tárgya. AZ NEM ÉRV, hogy elismétled, hogy hogy van a rendszer. pont az a vita tárgya, hogy ne legyen így!

te alapszinten vagy elmeroggyant.

Kivlov 2018.12.24. 18:28:24

@math0:
Nem ismered. De a lényeg, h szoptatok. Ahogy a korábbi választasi rendszerben is szoptatok volns. Tetszettek volna több szavazatot kapni...

2018.12.24. 20:10:10

@Kivlov:
vagy csalni, mint a fidesz...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.24. 21:06:27

@Kivlov: én ismerem Orbán választási rendszert. ez a kritika tárgya. AZ NEM ÉRV, hogy elismétled, hogy hogy van a rendszer. pont az a vita tárgya, hogy ne legyen így!

te alapszinten vagy elmeroggyant.
süti beállítások módosítása