A valódi viták otthona

Reflektor

A DK 28 képviselői helyet adna át a Fidesznek

2018. március 23. - Tálos Lőrinc

Gyurcsány Ferenc pártja a kormányváltás ellen kampányol.

Tovább

Eddig csak az MSZP-P nem léptetett vissza jelölteket

A nagy ellenzéki jelöltvisszalépkedés jelen pillanatban úgy áll, hogy az LMP két jelöltet léptetett vissza. Budapest 15. választási kerületében Kunhalmi Ágnes javára és a Veszprém 2. választókerületben a jobbikos Kepli Lajos javára.   A Demokratikus Koalíció Budakeszin visszaléptette Tóth Zoltánt…

Tovább

Konzervatívként az LMP mellett?

Vendégszerzőnk írása egy lehetséges szavazói magatartásról: Ha a címben feltett kérdést egy szóban akarnám megválaszolni, akkor annyit mondanék: igen. Vagy annyit: lehetséges, esetleg: megfontolandó. De miért is szavazhat egy konzervatív beállítottságú polgár egy olyan pártra, amelyet 2010-ben még…

Tovább

Mit művel az LMP?

Most akarnak együttműködni, vagy nem? Akarnak, de tanultak a 2014-es összefogás hibáiból. Az MSZP/DK meg nem. Összefogás, koordináció ellenzéki együttműködés – hívjuk akárhogyan – nem vagy van, vagy nincs. Annak számtalan módja lehet, katasztrofális kimenetelű éppen úgy, mint olyan, ami beteljesíti…

Tovább

A teljes ellenzék elutasítja a paksi bővítés

Középtávon alternatív és nukleáris energiahordozókra is szükség van a magyar energiaigény biztosításához, ezt követően lehet áttérni a teljes mértékben megújuló energiamixre – ez volt a szakértői következtetése az Ökopolisz Alapítvány és a Közép-Európa Társaság által szervezett konferencián, melyet…

Tovább

Nem az a baj Gyurcsánnyal, hogy iszik, hanem, hogy hazudik

Gyurcsány Ferencről az a hír járja, hogy a vasárnapi DK, MSZP-P, LMP egyeztetés igencsak jó kedélyben érte. A Demokratikus Koalíció elnöke az esemény utáni sajtótájékoztatón furán imbolygott és beszélt, Vágó Gábor, az LMP delegációjának tagja pedig azt mondta, hogy ha ő részegen fogadná a barátait,…

Tovább

Kire érdemes szavazni?

Hatalmas a tolongás a választáson indulni kívánó jelöltek és pártok között. Igen komoly szinten megy a helyezkedés, beszólogatás és az egymás nyírása. Még 3 héttel a választás napja előtt is tárgyalások, egyeztetések folynak, azonban ezt most már be kell fejezni, irány a startvonal. A legutóbbi…

Tovább

A 70 több, mint a 60 – recept a Fidesz legyőzéséhez

Ahhoz, hogy az ellenzék nyerjen, nem baloldali koordináció kell, hanem 70 százalék közeli részvétel a választásokon. A múlt héten meghiúsult az MSZP-P-DK és az LMP egyéni választókerületekben történő koordinálása. Az LMP vezetése elmúlt időszakban tárgyalásokba kezdett az MSZP-P vezetésével, az…

Tovább

Itt a tavasz új őrülete: a Soros-terving

  Végre nekünk is van igazi, hamisítatlanul magyar netes hógolyónk, ami remélhetőleg még szép pillanatokat fog szerezni a kampány hátralévő időszakában.   Tréfás kedvű fiatalok mit sem sejtő polgártársaikat lepik meg azzal, hogy leüvöltik a fejüket, mégpedig a Soros-terv kifejezéssel. Ráadásul az…

Tovább
süti beállítások módosítása