A valódi viták otthona

Reflektor

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége házhoz ment az O1G-ért

2019. január 15. - baum

bayer-zsolt-orban-viktor.jpg 

Tegnap a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) vezetősége sajtóközleményt adott ki, ahol kifejtik: aggodalommal tapasztalják azt a folyamatot, ahogyan a magyar közbeszéd az elmúlt években egyre inkább eldurvult.

 

„Na kis barátaim, akkor most nagyon figyeljetek, nem mondom el többször: Ha nektek nem felel meg az, amit a finn gyerekek és a finn öregek esznek, ellenben pénzt akartok, ráadásul, ahogy fogalmaztok, a »mi pénzünket«, akkor csomagoljatok össze, nagyon gyorsan és fürgén, és takarodjatok haza a kurva anyátokba. Ez így elég érthető? Ha esetleg nem, akkor még egyszer: a KURVA ANYÁTOKBA! - Bayer Zsolt.

 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége úgy folytatja közleményét, hogy a legfőbb közjogi méltóságokat, a vezető politikusokat és a közéleti emberek személyét, valamint a vallási szimbólumokat becsmérlő szóhasználat sajnos mindennapossá vált nemcsak az utcai beszédben, hanem az interneten és a médiában is.

 

Tény: a Fideszt megalapító és azt sikerrel kormányra juttató Simicska Lajos használta először az 'Orbán egy geci' kifejezést, amikor összeveszett a miniszterelnökkel. Simicska Lajosról azt kell tudni, hogy 100 milliárdos cégbirodalmat épített fel úgy, hogy a Fidesz-kormányok tisztességtelen előnyökhöz juttatták versenytársaival szemben. Ezt a cégbirodalmat Simicska 2018 nyarán aztán visszaajándékozta a Fidesznek.

 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szerint különös aggodalomra ad okot az is, hogy már a nyilvánosan megszólalók körében is elterjedt mások vulgáris és obszcén kifejezésekkel történő gyalázása.

 

"Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben..".- Bayer Zsolt

 

Ám a KÉSZ nem áll meg itt: nem tartják elfogadhatónak, hogy a felnövekvő nemzedékek és gyermekek számára ez legyen a követendő példa.

 

"A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember." - Bayer Zsolt.

 

A közönséges stílus elsősorban az azt használót jellemzi és szennyezi be, de az emberi személy tiszteletét, a demokrácia alapértékét is megtiporja – folytatja a morális iránytűt önnön kezében tartó Keresztény Szövetség.

 

"A puszta létezésetek egyre is egyre elviselhetetlenebb és irritálóbb" - Bayer Zsolt

 

Az ilyen szóbeli gyűlölködés szélsőséges, emberhez nem méltó viselkedéshez teremt alapot, és így könnyen igaza lehet a közmondásnak: "aki szelet vet, az vihart arat".

 

"Takarodjatok haza a teveszaros sivatagotokba, és zabáljatok ott, amit találtok" - Bayer Zsolt.


Felhívjuk minden megnyilatkozó figyelmét, hogy saját maga, gyermeke és családja, valamint a magyar nemzet érdekében tartózkodjon a másik ember személyét, hitét gyalázó vagy becsmérlő véleményformálástól és beszédtől! - zárja mondandóját a KÉSZ.

 

"Te felülsz az álmok foltos indián lovára,

és ellovagolsz hamar a kurva anyádba." - Bayer Zsolt.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr6114561800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2019.01.15. 14:22:30

Mondjuk valóban ideje lenne nyilvánosan is szembesíteni ezeket a fideszes álcivil propagandista gittegyleteket ezekkel az ellentmondásokkal, de nem hiszem hogy erre a legmegfelelőbb eszköz egy blogposzt lenne... :)

Ezek ilyen arctalan gittegyletek, vagy legfeljebb 1-2 képviselőjük köthető hozzájuk akiket mutogatnak más fideszes propaganda „médiában”, miközben százmilliós költségvetésekből gazdálkodhatnak... lásd a „keresztény” „értelmiségiek” mellett ilyen a CÖF, a fideszes önkormányzati képviselők által gründolt valamiféle családszervezetek meg nagycsaládos gittegyletek, illetve a Professzorok Batthyány Köre is.

Ezeket a pöcsöket személyesen kéne felkeresni, kamerával és mikrofonnal a kézben, és így szembesíteni őket a faszságaikkal... ha az MTI rendre kiadja a nyilatkozataikat akkor közszereplők, és el kell viselniük a köz érdeklődését is. :)

Európai téridő 2019.01.15. 16:58:25

Mondjuk valóban itt lenne az ideje a trágárkodást száműzni mindkét oldal szókészletéből.

AvéCézárVavan 2019.01.15. 18:15:17

@Európai téridő:
Az oskolánkban éppen felújítják a tornatermet, ezért a gyerekek a tesi órákat sportfilmek nézésével töltik. Ezzel szemben minden káromkodást megtorolunk: 10 fekvőtámasszal indítunk, aztán ez mehet felfelé.
Szóval magyar, matek, töri, angol órán teljesítik a tesi követelményeit. Ez így rendben?

2019.01.15. 19:42:43

Nem is értem,hogy miért kell ezt a magyar nyelvet tanítani?Amit az utcán beszélnek az köszönő viszonyban sincs az irodalmi nyelvvel!A szabados nyelv,átment a trágár tartományba és ezen a politika csak rontott!Sajnos a nemzeti gyűlölködés is hibás útra vitte a valamikori beszélt nyelvünket!

Európai téridő 2019.01.15. 19:44:15

@AvéCézárVavan: Nemcsak a suliban, hanem főleg a csúnya felnőttek egyás közötti kommunikációjában, úgyhogy nincs rendben.

DaniFehér 2019.01.15. 20:14:36

Mi köze van Bayer primkó stílusának a fenti közleményhez??? Amúgy meg tavaly ugyanez a KÉSZ ekézte Bayert is egy nyílt levélben, sőt az Idők Jelei dokumentumban pontosan leírták mi a gond a politikával napjainkban. Szóval talán kicsit utána kellene nézni a dolgoknak mielőtt itt puffogtok és köpködtök….

megamedve 2019.01.15. 23:34:37

Hát ez van.
Remélem egyszer látom majd ezt a bayer nevű heretölteléket két jókora mokkával a szemei alatt.

2019.01.16. 05:46:04

@GNDL: A vallásosság szimptómája a szolgalelkűségnek, az önállótlanságnak, a megvezethetőségnek. A vallásos ember alaptermészete olyan, hogy igényli az irányítást, és keresi a tekintélyt, hogy behódolhasson neki. Nem szívesen marad „egyedül”, vágyik a társai elismerésére és retteg attól, hogy kiközösítik. Tetteit valójában ez a sóvárgással vegyes félelem határozza meg. Nem az fontos számára, hogy jó irányba tartson, hanem hogy megmondják neki, merre menjen.

Amikor vallásosakkal beszélgetek vallásról, gyakran eljutunk addig, hogy nem értik: ha én nem hiszek semmiféle felsőbbrendű, természetfölötti hatalomban, és nem is számítok halál utáni, túlvilági létre, akkor miért élek erkölcsösen. Ugyan mi tart vissza engem attól, hogy a közösséggel mit sem törődő őrültként tomboljak és pusztítsak, hogy jártamban-keltemben elvegyem, ami éppen megtetszik és megsemmisítsem, ami nem tetszik? Értelmes az a barom? Akinek a HIT TUDOMÁNY?

gyurina 2019.01.16. 09:54:02

Aki nem vak, akkor bizonyára azt is észreveszi, hogy Bayer mindig valami ocsmányságra reagált, érthetőbben, soha nem ő kezdte! Ha esetleg a magát oly nagyra tartó liberális sajtó emberi hangot ütne meg, biztos, hogy Bayer sem irna igy! Jelen esetben, nemcsak ennek a kis csajnak, de egyetlen embernek sincs joga igy beszélni! Már csak azért sem, --és ezt valahogy fel kéne már fogni,---hogy nem csak a kormánypártokat, hanem a rájuk szavazókat (közel 3millió embert) sért meg!

István Tamasi 2019.01.16. 10:46:15

Ezek a KÉSZ fideszbirkák azon nem akadnak fel, hogy a maffiaqrmány pénzeket von el a felsőoktatásból, az MTA-tól miközben csak a határontúli focira 10 milliárdot szór el?

arabok balrol 2019.01.16. 14:25:20

Bayer fejen talalta a szoget. Teljesen korrekt amit mond.

tamas222 2019.01.16. 14:30:48

@arabok balrol: Nem pontos,belefejelt a szögbe.Ezért ekkora barom
.

arabok balrol 2019.01.16. 14:34:32

@lényeglátó: "A vallásosság szimptómája a szolgalelkűségnek, az önállótlanságnak, a megvezethetőségnek. A vallásos ember alaptermészete olyan, hogy igényli az irányítást, és keresi a tekintélyt, hogy behódolhasson neki. "

Pont ezt mondtak a kommunistak a vallasrol.

Aztan kipotoltak tudomanyos szocializmussal a fejekben a lukat, mert vmi vallas mindig kell. Most materializmus van a nyugati vilagban, az a vallas (plusz holokauszt), meg nihilizmus, az a lenyeg neger arab lany fiu transzbuzi mind egyforma, jogaik is egyformak, ez ma alapdogma.

Olyan nincs hogy nincs vallas, az emberi elmenek szuksege van hitre.

De vegso soron a katolicizmus, a kommunizmus es a global-materializmus ideologiaja ugyanazt a celt szolgalja, a csucs-elit megkerdojelezhetetlen hatalmat. A csucs-elit a nyugati vilagban pedig a vedett faj, ot szolgalja a mostani ideologia, senki mast. Pont.

Kivlov 2019.01.16. 14:35:13

@GNDL:
Az ideözönlő arab csürhét kéne szembesíteni azzal, hogyha idejön, akkor elfogadja az itteni szabályokat. Illetve hogy csak azokat betartva jöjjön alapvetően ide.

GNDL 2019.01.16. 14:42:43

@Kivlov: Egyelőre ott tartunk hogy a turbókeresztény szuperpolgári fideszes elvtársak nem képesek beilleszkedni az európai kultúrkörbe... Ha már a kereszténységnél tartunk ami egyébként a világ legszélesebb körű és legtöbb embert érintő multikulturális ideológiája, akkor legalább az alapvető keresztény értékeket kellene elfogadniuk azoknak akik magukat kereszténynek tartják... mondjuk ne lopj, ne hazudj, ne csalj, ugye...

Szóval majd ha a fideszes elvtársak megtanultak végre késsel-villával enni és nem szarnak a saját barlangjuk közepére, akkor térjünk vissza oda hogy milyen szabályok vannak még... kezdhetnénk a jogállamisággal és a demokratikus értékekkel majd. :)

Kivlov 2019.01.16. 14:49:50

@GNDL:
szádat evésre, ahhoz értesz...

arabok balrol 2019.01.16. 14:56:06

@GNDL: "Szóval majd ha a fideszes elvtársak megtanultak végre késsel-villával enni "

Eleg regota nem ti mondjatok meg mit illik es mit nem, bar latom nem tunt fel.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.01.16. 14:58:19

Aki itten csúnyán beszél,
Fújjon a szájába be szél!
:)

GNDL 2019.01.16. 15:07:51

@arabok balrol: Sőt, a legfőbb probléma hogy a magamfajta européer liberális polgárok még nem mondhatták meg Magyarországon, hogy mi illik és mi nem... sajnos ezért szabotálhatták el a rendszerváltást a szocialista és fideszes elvtársak karöltve az elmúlt évtizedekben, ezért fosztogathatták a közpénzeket és a közvagyont háborítatlanul, és ezért amortizálhatták le a rendszerváltás hiánya miatt nyakunkon maradt posztkommunista elvtársak az országot, mert nem sikerült még olyan stabil jogállamiságot és alkotmányosságot teremteni, amely nem csak hogy a közvagyont és a polgárokat védi az önkényuralmi törekvésekkel szemben, de saját demokratikus rendszerét is.

Viszont arra ne vegyél mérget, hogy ez nem változhat meg alapjaiban a közeljövőben. :) Nézd, amikor már egy 18 éves diák felszólalása miatt sápadt vala és reszketni méltóztatik a nagyméltóságú helytartótanács, akkor az pont nem azt jelenti hogy olyan frankón állnának a dolgaik... :D

cleanwater 2019.01.16. 15:20:57

@n3spr3ss0: A baj az, hogy fel sem fogja, hogy mekkora.Biztos fideszes!

Gazz 2019.01.16. 15:32:49

@gyurina: Egyáltalán nem így volt. Bayer trágár volt már 2002 után is, de a netadós tüntetés után pörgött fel igazán, ott kezdte a mocskolódást nagyipari módszerekkel űzni. Várható volt, hogy előbb utóbb az ellenoldal visszaszól. Meg is történt, aztán most ti akik véresre tapsoltátok a tenyereteket, amikor átvette a lovagkeresztjét, most úgy sipákoltok, mint aki nem kap levegőt.
Még azt is megígérte, hogy visszafogja magát, kb. egy hónapig bírta.

Gazz 2019.01.16. 15:35:27

@arabok balrol: Ti megüzentétek bayerrel, hogy mi illik, úgy hogy most örülhettek, mert az üzenetet megértették a másik oldalon.
Úgyhogy most a sipákolás helyett inkább kussolni kellene.

szivárványszagú csótány 2019.01.16. 15:39:13

@Kivlov: Oké, de kinek a szabályait? Csak mert nekem úgy tűnik, ismét vannak az egyenlőek és az egyenlőbbek, és mintha nem azonos szabályok mentén mozognánk. Ha a vezetőinkét kell elfogadniuk, akkor lehet lopni, meg lesz egy csomó vak komondor is. meg még sok minden és még több nem.

rallus 2019.01.16. 15:40:11

Az, hogy egy 18 éves gimnazista LÁNY lebajszosszarozza az ország jogi végzettségű, négy gyermekes, nagy többséggel megválasztott köztársasági elnökét, az helyes, ha Bayer ezt meg sem közelítő stílusban reagál rá, az helytelen.. Mindig ez volt a liberálisok csodafegyvere! Az egyenlő mérce...
Ps. Nem helyeslem a trágárságot.....

Thunder_th 2019.01.16. 15:56:24

@rallus: Nem bajszos szarozta le. Azt mondta rá, hogy "bajszos fasz". Itt hibázott, ugyanis a közismert és hivatalosan is elfogadott megnevezés a bajszos szar. Szóval ha azt tényleg lebajszosszarozta volna, akkor rendben lenne amit mondott.

mgdé 2019.01.16. 15:58:18

@rallus:

Ps. Nem helyeslem Bayert. Egyszerűen ronda. Ittasan meg még inkább az.

rallus 2019.01.16. 16:01:43

@Thunder_th: Bocs, nem tudtam hogy az általa jobban ismert dologhoz hasonlította.... A pék lisztes, a kéményseprő kormos....

Thunder_th 2019.01.16. 16:04:13

@rallus:: "A pék lisztes, a kéményseprő kormos..."
... O1G és Ádernek meg igenis van bajsza.

Etniez 2019.01.16. 16:05:42

@rallus: hogy valaki lány, az már súlyosbító körülmény? :)
Továbbá: egy egyszerű polgár azt gondol és mond, amit akar. A köszereplő meg tűri, annak az a dolga. Köszereplő viszont nem mond azt, amit akar, szegény Bayer a sokadik elvesztett pere után sem érti.
Te sem, de te lehetsz hülye, hiszen nem vagy köszereplő. Szerintem kimaxoltam veled a "a ma is tanultam valamit" rovatot.

Netuddki. 2019.01.16. 16:07:25

Különben, aki a geci mint főnév jelentését akarja értelmezni az Orbánra, az teljesen félreértelmezi a dolgot. A szó melléknév jelentése érvényes a főnire és az összes fideszesre (wikiszótár):

geci (melléknév)

Argó: Utálatos (ember), aki aljas, vagy akit aljasnak tartanak; aki ellenszenves a magatartása, megnyilatkozása vagy tettei miatt.

rallus 2019.01.16. 16:14:51

@Etniez: Ma már nem. Sőt, teljes joggal járhat a férfi WC-be, bunyózhat és lehet ketrecharcos... Az utcán gyakran hallani, amikor zsenge leánygyermekek úgy beszélnek egymással, ahogy a kanászok legfeljebb csonkulásos balesetnél...
De gustibus non est disputandum , de mindig kerültem ezt a kategóriát...

mgdé 2019.01.16. 16:16:02

@balfaszokkal sáncoló:

Ő se.

Bezzeg Alkibiadész! :)

(Ha meg tánc, akkor Törő ...)

sZulamith 2019.01.16. 16:21:04

A mocskos, trágár beszéddel kommunikálóval még kezet sem fognék, mert az is mocskos. Persze nem ártana jó példát mutatni, azoknak akik reflektor fényben élnek. Mondjuk bocsánatot kérni a nyugdijasoktól, késői fizetésért.

rallus 2019.01.16. 16:35:33

@sZulamith:

"2010 óta 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az infláció mértékét levonva pedig tíz százalék körüli vásárlóérték-növekedésről lehet beszélni, vagyis ennyivel érnek többet a nyugdíjak. A kormány a rezsicsökkentéssel is segítette a nyugdíjasokat, az Erzsébet-programban pedig 2010 óta 260 ezer nyugdíjas tudott részt venni."

megkeseredett 2019.01.16. 16:37:04

@balfaszokkal sáncoló: Azért csak próbálkozz meg vele, kíváncsi lennék rájuk. Mondj néhány példát valóban prominens "nemfideszes" (direkt nem balliberálist írtam), hasonló szinten mozgó megmondó emberektől, nem random nevenincs trolloktól, amik jogosan kiválthattak egy ilyen folytonos emberalatti kommunikációt "Bayer úrtól". Mert vagy hazudik, vagy nem vagyok eléggé olvasott, mert egy kötelezős Kövér is előbb ugrik be, mint egy ocsmány módon fenyegetőző bárkimás.

ami szabad 2019.01.16. 16:48:03

@gyurina: az úgy kezdődött, hogy visszaadtam. Ismerős? az óvódából. Ezt a bayert erre tartják, ne féltsd, jól meg is fizetik, hogy azt mondja amit hallani akartok, de egy ovi vagy áder szájából mégis ciki lenne..

pioneer2016 2019.01.16. 17:05:53

Ezt a Bayer-t mikor vágja már pofán valaki?

Zoltán Rádi 2019.01.16. 17:09:25

@gyurina: Legutóbb az oviban érdekelt bárkit is, hogy "ki kezdte"...:D

Kánikula 2019.01.16. 17:19:38

@balfaszokkal sáncoló: huh ezt meg is találtam. 2013-as dokumentum film!
www.youtube.com/watch?v=JDUg3P6MqHs

közben nyomoztam kicst, a nő 10 éve él már ott még a Nokia vitte oda.. 10 év alatt semmi nem ragad meg (pedig értelmiségi, magas végzettséggel) ahogy kimondja, hogy mindehol finnek vannak érződik az utálat az tuti.

Ballib vagyok mert rettegek 2019.01.16. 17:25:14

Ezeknek a Soros bérenc ballibeknek semmi sem szent hogy Orbán Viktort eltakarítsák az útból és megnyíljon az út előttük hogy millió számra telepítsék be ezeket a kecskebaszó migránsokat, hogy aztán szavazzanak a liberális pártokra. Hogy aztán a migrik majd még a keresztényi vallásunkat is elvegyék tőlünk és arra kényszerítsenek hogy ne Orbán Viktorban higgyünk hanem az ő sose látott szellemeikben.
Csakhogy a mi keresztényi lelkünk tiszta, a hitünk szilárd és sose fog behódolni ezeknek a mocskos lippsikknek. Mindenki akit a ballibsik megpróbálnának megingatni a hitében mondja velünk hangosan velünk a magyar Hiszekegyet:

Hiszek az Orbánban
Hiszek minden szavában,
Hiszem, hogy Orbán Viktor országa
A legboldogabb kontinens az egész világban

Hiszek a Matolcsiban,
Hiszem hogy kétszer-kettő öt,
Hiszem hogy a magyar gazdaság
Fényévekkel száguld az egész világ előtt

Hiszek a Rogánban,
Hogy megmérhetetlen a lakása,
Hogy az Ötkert saját zsebre el nem privatizálta,
Letelepedési kötvények offshore cégeibe a milliárdokat sose átjátszotta

Hiszek a Lázárban,
A családi összefogásban,
Még szép, hogy a dohányból jött dohányból
Egész Csongrád-megyét felvásárolta

Hiszek a Szíjjártóban,
Hogy a futsalosok hatalomra születtek,
A Tarsoly féle nemzeti keresztapák
Börtönbe nem mehetnek!

Hiszek a Kósában,
Minden makogásában,
Hogy neki is az égből pottyantak
A luxusingatlanok, a disznótelepek a két karjába

Hiszek a röghözkötésben,
Hiszek a tandíjban,
Hiszem hogy a magyar iskolás
a PISA tesztek koronázatlan királya!
(csak a Soros meghamisítya)

Hiszek a Századvégnek,
Hogy ők nem is pénzmosoda,
Hiszem hogy 5 milliárd kell hozzá,
hogy a Fidesz népszerűséget kimutassa.

Hiszek a Ráhelban,
Hiszek a Tiborcban,
A Flieres haverokban,
Az önálló lábon álló nem is családi strómanokban.

Hiszek a Gázszerelőben,
Hogy keze-lába tiszta,
Akárcsak a műkörmösnek,
És az egész fidesz nagycsaládnak

Az utolsó leheletemig hiszek az Orbánban!
A kommunisták, az EU, az EP, az ellenforradalmárok, a CNN, a Tavares, a Velencei Bizottság, a Soros, a Simicska, a norvégok, a liberálisok, a Kun Bélák, a migránsok, az álcivilek, a háttérhatalmak, a külső erők, a szoft púderek, a kvóták, a CEU, a brüsszeliták, a Soros Terv, a Soros Párt, az ENSZ, az idegen ügynökök, a Sargentini jelentés elleni harcában,
Hiszem hogy sose fog elfáradni,
Még a paradicsomba menése előtti órákban.
Sem.

arabok balrol 2019.01.16. 17:59:34

@GNDL: te komcsi vagy es az is maradsz, es nem tanultatok semmit 12 ev alatt. Sot.

Orban nem is almodhatna idealisabb "europeer" ellenzeket.

Etniez 2019.01.16. 18:12:51

@balfaszokkal sáncoló: szegény kis Bayer... Itt a harmadik kétharmad és neki még mindig elnyomás az élete.

Etniez 2019.01.16. 18:14:05

@rallus: azért 9 év alatt 10% nem olyan acélos szerintem.

Etniez 2019.01.16. 18:15:22

@pioneer2016: Ezért várom a Békemenet :)

VadMacs 2019.01.16. 18:37:55

@Ballib vagyok mert rettegek:
>Ezeknek a Soros bérenc ballibeknek semmi sem szent hogy Orbán Viktort eltakarítsák az útból és megnyíljon az út előttük hogy millió számra telepítsék be ezeket a kecskebaszó migránsokat, hogy aztán szavazzanak a liberális pártokra.

Maradjunk annyiban, hogy a kecskebaszó vajdád, meg a felszopó trolljai pofáznak erről úton útfélen.

Mellesleg lezdhetnétek végre hazazavarni a pénzért általa idecsábított arab kötvénymigráncsokat, meg az ukrán melómigráncsokat is!

Nagy Anita Sv 2019.01.16. 18:38:01

@balfaszokkal sáncoló: nem mindenki kaphato penzert - ellenben orban es bandaja...

Sir Gombóc 2019.01.16. 18:40:04

@arabok balrol: a komcsik ti vagytok, ha még nem vetted volna észre..

Dean Alexander (törölt) 2019.01.16. 19:21:14

@Kivlov: "Az ideözönlő arab csürhét"
-Hova ide? Apropó. Találkoztál/beszéltél/dolgoztál e ilyen - általad -"arab csürhének" nevezett emberekkel hosszabb ideig? Gyanítom, hogy megint egy újabb fotelnácival van csak dolgunk.

Dean Alexander (törölt) 2019.01.16. 19:34:39

@lényeglátó: Az elmúlt ezredekben a hit alapvetően a buta emberek közt tudott terjedni. Ez nem azt jelenti, hogy egy okos ember nem hihet valamiben, de alapvetően, arányaiban a fenti állítás szerintem igaz. Ha valaki (akár látszólag) nagyon hitbuzgó, akkor az:
-Csak divatból, mint történt az a sok kommunistával a rendszervált(oz)ást követően.
-Meggyőzték, elhitették vele.
-Félelemből, mert mondjuk az adott ország jogi berendezkedése is ilyen.
-Esetenként a magánytól való félelem, útkeresés, spiritualizmus, etc.

A legtöbb ember akkor is hisz valamiben, ha ezt éppen tagadja. Sokan nincsenek tudatában azzal, hogy Ők tulajdonképpen ugyanúgy hívők, csak az ideál más. Az ateistákat nem neveztetjük hívőknek, de ha megvizsgáljuk őket, hamar kiderül, hogy a legtöbbjük hisz valamiben, ami esetenként legalább annyira abszurd, mint egy ateistának a vallás hite.

berlingo 2019.01.16. 19:36:42

Keresztény értelmiség? Agyhalottak. Értelmes tanult ember nem hisz egyik ostoba vallás dogmáiban sem, inkább megmosolyogja a sok birka embert, akik vasárnaponként ájtatoskodnak a templomokban teljesen feleslegesen.

Dean Alexander (törölt) 2019.01.16. 19:39:33

@berlingo: A hit kérdése nem függ össze a templomba járással. Azzal, ha valaki ugyanolyan buta, mint akiket kritizál, nem lesz okosabb...

Dankházi Zsolt 2019.01.16. 19:40:13

Bayer sosem volt magyar, és sosem lesz az. Majd ha visszavezeti a családfáját négy ötszáz évre, úgy hogy nem hamisít, nem hazudik, akkor elismerem hogy magyar. Ennek értelmében maradjon csendben.

VadMacs 2019.01.16. 19:55:58

@berlingo:
"Keresztény értelmiség? Agyhalottak."

Kb annyira keresztények ezek, mint amennyire a szadesz volt liberális. Mondjuk a szadesz legalább nem forgatott ki egy vallást sem, ezekkel a pénzéhes hazudozó vallási maffiózókkal szemben.

Dankházi Zsolt 2019.01.16. 19:57:24

Minden szerencsétlen vallástagadónak. Pont azért van akkora összetartás az iszlámon belüli emberek közt, mert egyhez igen ragaszkodnak, a vallásukhoz. És pont emiatt nem tud küzdeni ellenük Európa, mert itt semmilyen törvény sem szent. Hülyék! A vallás lehet hogy dogma, de a keresztény kultúrát gyakorló embernek legalább vannak alapelvei, és a szerint él.

illaim 2019.01.16. 20:00:45

"Tiszteld felebarátod mint önmagad" szól az egyházi tanítás! Bár magam is utálom az ordenáré beszédet, nem tudom eldönteni, hogy a fidess zsellérjei fel tudják e fogni egy Arany János stílusában megfogalmazott véleményt, vagy csak a Bayer féle tajparaszt böfögést képesek értelmezni. LOL
Ahogy a hozzászólásokat olvasom, a fidess trolljai számára a Bayer féle IQ hiányosoknak szóló megnyilvánulás a menő. A bekezdő mondatra utalva szard le magad, és kend a vitapartneredre! LOL Majd fogd rá végül is, hogy ö a szaros!
Bár ez egy régi jezsuita módszer, Joseph Goebbels is tőlük vette át. Minden szeméi előbb utóbb megtalálja a saját zsákját, fidesstrollok további jó keresgélést! LOL

illaim 2019.01.16. 20:02:55

Az a szeméi az egyenlő a szeméttel csak elütöttem. :-)))

Populista Pista 2019.01.16. 20:10:23

Sztem el kell engedni az utcai mocskosszájúakat, hadd licitáljannak egymásra. Dopeman ebben a mezőnyben már főtáblára se kerülne, pedig tudjuk ő egy alternatív bajszosfütyi.

Úriember nem megy a keresetüket esténként prostizással kiegészítő halkofák utcájába. Hacsak nem pont a mosatlan halszagtól tud elélvezni.

illaim 2019.01.16. 20:11:18

@Dankházi Zsolt: Ez úgy marhaság ahogy leírtad! A tudatlanokat, mint a birkákat meg a marhákat csordában terelni kell, mert képzettségének hiánya miatt döntésképtelen!
A vallás, mindegy melyik, az emberiség haladásának legnagyobb ellensége! Ha tudnál gondolkodni nem szörnyülködnél a beírásom tartalmán! LOL

agarik 2019.01.16. 20:15:19

2015-ös hír 2019-ben. Gratulálok.

illaim 2019.01.16. 20:17:41

@Populista Pista: Honnan tudod, hogy egy úriember hogyan viselkedik? Mesélt neked róla? Effelől kétségeim vannak! LOL Egy úriember nem ereszkedik olyan mélyre a mocsárba ahol a fidessesek tenyésznek! LOL

Dankházi Zsolt 2019.01.16. 20:22:42

@illaim: Hjaj.. Sóhajtok. A vallás egy összetartó erő. Mondjuk úgy az alap kultúra része. Eleve meghatározója a világképnek és az életfelfogásnak. A bíróságon a bibliára esküszöl fel, értsd meg ezt tagadni egyenlő az öngyilkossággal. Jelenleg ezért tartunk itt, mert van egy másik vallás, amelyik teret tud hódítani,mert Európa elhagyta az alapértékeit. Most itt nem a bigott idiotizmusról van szó, hanem az alapelvekről. Nem tudjuk letagadni a keresztény gyökereket, és nem is szabad.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.01.16. 20:25:37

jaj magyarázzátok mar meg h kell nekunk a mahgrebi sopredek...lecci lecci....

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.01.16. 20:26:54

@illaim: ha ellenseg a vallas mit rinyalsz hogy kopunk a muszlim kutyakra?

blasiuss 2019.01.16. 20:31:53

Ennek a cikknek mi értelme volt? Hogy Bayer közönséges? Ezt eddig is tudtuk. Azt sugallni, hogy csak ő (és a csúnya jobboldal), finoman szólva is csúsztatás. Mi a baj a KÉSZ-el? Hogy nem csak Bayerről írtak, hanem általánosan? Ez a baj? Ha igen, akkor nagy a baj. Mármint a blog szerzőjénél.

Jakab.gipsz 2019.01.16. 20:35:20

Bayer Zsolt tett egy javaslatot, (mondhatta volna szebben is).

És ? Ez miért probléma?

Akinek nem tetszik, a keresztény demokrácia az ne jöjjön Európába.

illaim 2019.01.16. 20:43:13

@Dankházi Zsolt: Valami hasonló degenerált szöveggel irtották az embereket is, tiltották be az arab számokat, égették a tudósokat, a más istenben hívőket! Ez a gyalázat neked az összetartó erő? Akkor ez nem vallás, hanem egy gyilkos bűnbanda!

Dankházi Zsolt 2019.01.16. 20:45:10

Ettől függetlenül Bayer egy hordószónok, aki abból él, hogy annak adja el magát, ami a legkevésbé sem keresztény alapérték követő. Mert ez is egy nagyszabásu megvezetés a politika részéről.

illaim 2019.01.16. 20:47:38

@FILTOL: Majd ha megtiszteled saját magad hogy kulturált emberi hangon képes leszel kommunikálni, visszatérhetünk a polémiára!

Gato666 2019.01.16. 20:47:49

Jó fej ez a Bayer...

Dankházi Zsolt 2019.01.16. 20:49:18

@illaim: igen. Mert amíg emberek irányítanak embereket emberek ellen, addíg így is lesz, míg világ a világ. A politika mennyivel jobb, hogy politikai nézet miatt irtanak ki családokat, vagy háborúznak ártatlanokat legyilkolva?

sZulamith 2019.01.16. 20:56:47

@rallus: Jó, jó. Mivel nagy rádió hallgató vagyok, nem kell ismételni:)
A bocsánatkérés nem kerül pénzbe, viszont a trágár beszédet büntetném. Nem elég az okos telefon, még a szókincsünk is ellaposodik. Gazdag szókincse miatt kedvelem a klasszikus irókat, és a maiakat ezért nem:)

Jakab.gipsz 2019.01.16. 20:59:13

@illaim: "Valami hasonló degenerált szöveggel irtották az embereket is, tiltották be az arab számokat, égették a tudósokat, a más istenben hívőket!"

Ugyan ezt a szöveget a Marxistákkal kapcsolatosan is ellehet mondani. Csak az "arab számokat" kell a "zseniális Einstein relativitás elméletével" behelyettesíteni.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.01.16. 21:03:40

@illaim: Akkor ez nem vallás, hanem egy gyilkos bűnbanda"
igen az. ugy hívják judeo-krisztianizmus.a medici papaval kerult hatalomra bakocz tamas elleneben.
azota virul.
de hogy ehhez Jezus Krisztus igaz hitenek mi koze?
nagyjabol semmi.

apro_marosan_petergabor 2019.01.16. 21:14:29

Nem vagyok híve a trágár beszédnek, s főleg az öncélú trágárságnak. Mindkettőben általában a ballib oldal a listavezető. Parti Nagy, Dopeman, a cigány polgármester és a többiek, a folyamatos durung modor a parlamentben (pl. Tordai), irányult médumjaikban, celebjeiknél - nem kell bemutatni. Viszont ismerjük Petőfit aki a németeket (valójában osztrákokat) anno elküdte hazafias versében szülő anyjukba... (Foglalod a kurvanyádat, De nem ám a mi hazánkat!... (Mit nem beszél az német)
Nos, Bayer sem járt el másképp, mikor a "sértődékeny", "érzékeny" iszlám bevándorlókat - kiknek "jár" a segély, zavarja őket a kereszt a templom tornyon, stb. ezzel szemben lányainkat, asszonyainkat jogos prédának, de inkább szexuális tárgynak tekintik - elmondta, merre felé van a hazafelé mutató út...

morph on deer 2019.01.16. 21:21:03

BAYER ZSOLT is EGY GECI!

Na ez hogy tetszik, horogkeresztény álértelmiségi nemzetvédő testvérek?

Egy horgasorrú antiszemita szenny, aki mindenben méltó szívbéli barátjához orbánhoz.

Csak arra NEM méltó, hogy igaz magyar embernek lehessen nevezni...

Dehát miért is kéne, hiszen nektek, derék “nemzetthy” retardáltak az már mindegy is, hogy valakinek van-e köze a vereckei hágón keresztül megérkezett magyarokhoz, vagy éppen a kazárok Bayer nevű ősmagyar turulszaros leszármazottja, a lényeg az, hogy tudjon ócsárolni bárkit, akire a gazdi rámutat: mardel!

Nektek tényleg nem sül le a pofátokról a bőr, hogy ilyen aljadékkal vállaltok közösséget, aki “keresztény értelmiségiként” ennyire sötét tapló?

Vagy nálatok ez lenne a normális kommunikáció, drága jó orbánhitű honfitársaim, és még csak szégyenérzet sincs bennetek?

Vagy valóban azt hiszitek, hogy valaki attól igaz MAGYAR, hogy ezt a Bayer nevű exkommunista seggnyalót isteníti?

Csalódtam bennetek, nemzetvédő testvérek! És mindezt azért, mert én szivesen vitatkozom tisztességes, becsületes jobboldali igaz magyarokkal, de például én mélységesen megvetem a szolgalelkű, mocskolódó köpönyegforgatókat, nektek meg mindegy, hogy mekkora geci gyalázza a másik oldalt, a lényeg a gyalázkodás!

Valóban senki nem szégyelli, hogy ez a személy az ötös számú tagkönyv birtokosa, és baráti viszonyt ápol vezéretekkel?

Tényleg ezen a szinten lenne a magyar “keresztény értelmiség”?

Dankházi Zsolt 2019.01.16. 21:23:23

@FILTOL: A keresztény vallás alapja a zsidó vallás. Abból alakult ki, mint megreformált vallás. Birodalmak vették át, és Szent István is. Mint államalapító. Történelmünk szerves része, akár tetszik akár nem. Egyenlőre amíg magyarság létezik, addíg Szent István nagyobb ember marad mint mi itt mindnyájan. Ez igaz Albert Einstein - re is, csak a tudományos munkássága miatt. El kellene gondolkodni kit szídtok, mert nem vagytok egy megítélésében ezekkel az emberekkel. Úgyszólván a lábnyomukba sem értek.

morph on deer 2019.01.16. 22:00:53

@Dankházi Zsolt:
“Úgyszólván a lábnyomukba sem értek.”

-És mi leszel, ha nagy leszel, Pistike?
-A lábnyomukba szeretnék érni..!

Csak tájékoztatásul: én nem vagyok hívő, nem is leszek, DE tisztelem mindenki agybaját!
Azaz: a jogodat, hogy abban hihess, akiben/amiben akarsz, és úgy, ahogy jólesik, - ameddig ez nem irányul más ellen, a más hitű, meggyőződésű, stb. személy ellen, avagy bárki más kárára.

És mindezt azért, mivel én a/egy lberális életszemlélet alapján nézem a világot, és szerintem mindenki éljen olyan hit/ideológia/whatever szerint, ahogy neki kerek ez a világ, - amíg ez nem irányul bárki ellen!

Szerintem ez így helyes.
Ajánlok egy csepp merengést a témában, és egy kis értékelést, hogy melyik hozzáállás is konstruktív, eredményez békét, és teszi élhetővé az életet, akármilyen hitről és meggyőződésről legyen is szó, - aztán innen egy kitekintést a valós mai helyzetre.
Előre is köszönöm.

szepipiktor 2019.01.16. 22:56:07

Korrekt!
A kis fattya kikeresztelkedett bayerzsótti stílusát állítjátok szembe valamileyne kereszténynek csúfolt szektával, miközben a momentum-kompatibilis diáklány aljadék sítlusa meg megtapsolandó?

morph on deer 2019.01.16. 23:01:10

@szepipiktor:
“miközben ”

A sorrendet talán figyelembe kéne venned. A diáklány még kb alsós volt, mokor a bayeri “keresztény értékek” már dőltek mindenhonnan.
Hát tanult a lelkem, mi ebben a különös?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.01.16. 23:01:49

@Dankházi Zsolt: hazugsag.sammi parhuzam nincs az ószövetség nevezzük neven, tora es Jezus eszmeisege kozott.
ugyesen felsoroltad a judeo-krisztian (hazug) alapeszmeit.ennek kicsucsodasa a nevetseges pápa...

dare 2019.01.16. 23:02:51

@morph on deer: Gondolom azt akartad írni, hogy tisztelem mindenki világnézetét. ;D
De még mindig 100-szor jobb a nézőpontod azokétól, akik ha meghallják a vallás szót, akkor hidegrázást kapnak, elkezd habzani a szájuk, és olyan szintű mocsokáradat tud kijönni belőlük, amit már józan ésszel felfogni sem lehet.
A modern ateisták, a toleránsok. :D
A régivágású liberálisok lennének igazán a jók, csak sajnos egyre kevesebben vannak, és ezek a neoliberálisok pedig teljesen megvannak győződve arról, hogy ugyanazt a hangot megüthetik a muszlimokkal szemben is, mint bármely más vallású személlyekkel szemben.
Pusztuljanak már el végre a keresztények, de azért egy pár muszlim az megfér tán itt, azokkal nincs akkkora baj, csak a keresztényekkel.
Elég lenne kibogozni, hogy pontosan mi is a céljuk.

dare 2019.01.16. 23:06:36

@dare: jav- személlyel vagy személyekkel.
Nem döntöttem el írás közben.

Sir Bates dö Hól 2019.01.16. 23:07:54

@Kivlov: "Az ideözönlő arab csürhét kéne szembesíteni azzal, hogyha idejön, akkor elfogadja az itteni szabályokat. Illetve hogy csak azokat betartva jöjjön alapvetően ide."

sz'tem láthatta a XVIII. századtól kezdve a fehér ember viselkedését az afrikai kontinensen, gondolhatta, hogy az európaiak ilyenek... egyébként mora pontosan mennyi arab ment? mert a britek szerint a magyar és kelet-európai csürhe ment az ő szigetükre, gyorsan szavaztak is egy brexitet;-)...

(bár jelentene már kihívást egy komment a ner egy támogatója részéről, de nem, soha...)

Hamihami 2019.01.16. 23:19:39

Az mindent elmond a mai Mo-ról, hogy egy ilyen embert lovagrenddel tüntetnek ki. Tehát elég, ha valaki megfelelő szinten seggnyaló, és akkor tárulj szezám, dől a lé!
Ezzel a stílussal - már ha ezeket az ordenáré böffentéseket lehet stílusnak nevezni - max a sarki kocsmában oszthatná az észt (mármint az első öt percben, amíg ki nem dobják), nem pedig műsort vezethetne és "újságíró" titulussal felruházva írogathatná ki magából a frusztráltságát. Most van egy kis szemétdombja, ahol királynak hiszi magát és úgy gondolja, hogy mikor ha most nem engedhetne meg magának bármit.
Orbán jó helyre rakta, mint ahogy sok más embert is ahhoz, hogy a saját hatalmát körbebástyázza azzal, hogy a seggnyalásért "hatalmat" és pénzt osztogat. Lásd még némethszilárd-kósa-rogán-stb csapatot.

Sir Gombóc 2019.01.16. 23:23:50

@Dankházi Zsolt: az iszlám sem egységes, vannak ott akár háborúig fajuló ellentétek házon belül, ahogy a kereszténység múltjában is.

Hamihami 2019.01.16. 23:24:22

@dare: És mi a helyzet a buddhizmussal? Az is irtandó? Vagy csak az iszlám? És a hinduizmus? A szikhizmus? A konfucionizmus? A judaizmus? le vele minddel és csak a keresztény maradhat? Vagy hogyan kell érteni, amit mondasz?

Hamihami 2019.01.16. 23:26:46

@apro_marosan_petergabor: megmosolyogtató ez a szerecsenmosdatás vezényszóra :)))

dare 2019.01.16. 23:28:17

@Hamihami: Szerinted?
Azt vetted ki a kommentemből, hogy tűzzel-vassal kellene irtani bármelyiket is?

Hamihami 2019.01.16. 23:29:42

@Jakab.gipsz: mesélj, mi az összefüggés a kurvanyja-gazemberpápa és a keresztény demokrácia között? Hol van a közös pontjuk?

Hamihami 2019.01.16. 23:31:14

@FILTOL: Nem kell nekünk senki és semmi, csak a bayeri keresztény tanítás! Csak a zsóti! Csak a zsóti! szent ember ez!

Hamihami 2019.01.16. 23:33:21

@dare: csak valahogy nem érzett ki a kommentedből a keresztény eszme, az embertársak iránti tisztelet meg ilyen nyalánkságok. De ámen!

Sir Bates dö Hól 2019.01.16. 23:34:11

@apro_marosan_petergabor: te beszéltél már valaha muszlim menekülttel? ha nem beszéltél még eggyel sem, akkor honnan veszed azt a sok baromságot, amit írtál?...
mivel mindketten tudjuk, hogy egy baribaszó ner-cseléd vagy csupán, bármely önálló gondolat nélkül, így még csak jogod sincs felháborodni azon, mikor jelzem, legközelebb inkább anyádat verd telibe...

egyébként meg reklamáljon a kész a moi alt right lelkes híveinél és apostolainál, mert ők értik félre azt, s a píszí túlburjánzását ellensúlyozandó gondolják helyesnek tahónak és mocskos_szájúnak lenni...

dare 2019.01.16. 23:36:49

@Hamihami: Ne is foglalkozz vele. :D
Az a lényeg a tiedből kiérződjön.

Hamihami 2019.01.16. 23:41:10

@Dankházi Zsolt: dehát bayer ősmagyar, ha kell, ezt az ügyészség is megerősíti bármikor. és ha valaki kételkedik, fel lehet jelenteni :))))) csak vicceltem.
Az ügyészség ÉS az ÁSZ is megerősítené, és még aznap benne lenne a köztájékoztatás mekkájának számító M1-en és egyéb - a köz által a közért fenntartott - társain. Majd rá egy hétre nógrádi "az üléspontom határozza meg az álláspontomat" szakértő tartana ugyanerről előadást a kiszsibalyderelyesi művházban némethszilárddal párhuzamosan, lomnici meg megszakértené mindezt egy jól irányzott interjúban.
Hjajj... sírjak vagy nevessek?

Sir Bates dö Hól 2019.01.16. 23:43:20

@dare: nekem csupán az egyházzal van gondom, amit tekinthetünk a vallás manifesztálódott és intézményesült megjelenésének, míg ellenben én a vallást nem azonosítanám a hittel;-)... sz'al tulajdonképpen a vallás hallatán én is gúnyos mosolyra húzom a szám - miközben elismerem társadalomszervező erejét -, ellenben a hit hallatán érdeklődve hegyezem fülem;-)...

Hamihami 2019.01.16. 23:47:13

@dare: hmm.. nem tudom, minek kellene kiérződni az én hozzászólásomból. Nem vagyok gyakorló hívője egy vallásnak sem, viszont kismillió nemzetiségű és vallású emberrel dolgoztam/éltem/beszélgettem, így nekem az, hogy tiszteld a másik hitét/nemzetiségét egy alapfeltétel. És sajna azt látom a mai Mo-n, hogy ezzel az elvvel akarnak szembemenni sokan álvallásos dolgok mögé bújva csak és kizárólag egy célból: a hatalomért.

Sir Bates dö Hól 2019.01.16. 23:48:34

@Sir Gombóc: annyira nem egységes, hogy a muszlimok által elkövetett terrorcselekmények 95%-a muszlimok ellen irányul...

dare 2019.01.16. 23:55:53

@Sir Bates dö Hól: Az egyházzal nekem is van bajom, pont az ilyen megnyilatkozások miatt is, ami alatt itt kommentelünk.
Miért csak akkor tudnak megszólalni ezek is, amikor az ellenzéknek gurul el a gyógyszere.
A kék plakátok azért nem zavarták ezeket se, biztos úgy érezték azok javítani fogják majd itt a közbeszédet.
:D
Az ilyen felháborodás az többet árt mint használ, ez kb olyan, mint lassan két éve a köztársasági elnök fejmosása a parlamentben, amit ő is csak az ellenzéki képviselőknél vett csak észre.
Szelektív felháborodás amit tesznek, és ez többet árt így mint használ.

ember100 2019.01.17. 00:00:31

@rallus:
Helló !

Öööö, izééé , bigyóóó...
Az UGYE úgy volt hogy a lány trágárkodott és a B1G egy riposztban válaszolt neki UGYE ?
Ne nevettess már mert megszakadok.
A fityesz és a Fényességes Vezető szakította szét az ország lakóit ( aki nincs velünk az ellenünk van) és kezdtek el trágárkodni.
Mellesleg én sem bírom a trágár beszédet :)

dare 2019.01.17. 00:04:11

@Hamihami: Jól látod, ezen nincs is mit vitatni.
De annyira félreértettél valamit tőlem, ami kicsit hátrébb lökte benned a toleránsabb énedet.

ember100 2019.01.17. 00:09:41

Helló !

Csak hogy felcsigázzam a kedélyeket kedves fityesztrolljaim :)
Máshol , régebben ezekért a beszólásokért B1G már darabokra tépték volna vagy megégetik máglyán :)
Pl. Dél Amerikában egy ilyen beszólásért széttépik , 1942 ben horti maga lőtte volna le :)

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 00:34:19

@dare: pont ezek jutottak nekem is eszembe;-)...

tatamin 2019.01.17. 01:16:11

kedves testvérek, urak,
zsoca megiszik néha egy felest, és akkor ilyen...nah, most ti erre azt mondjátok, ha nem issza meg, akkor is rettentően kereszténytelen, ami szintén igaz, de vegyük figyelembe, hogy mindez megélhetési alapon van, mert megírja ő ennek az ellenkezőjét is, de most erre van a tantiem.
.. így nem világos, hogy az udvari bolonddal miért kell ilyen súllyal foglalkoznia a tisztelt gréniumnak

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.17. 02:17:22

@Sir Bates dö Hól: "XVIII. századtól kezdve a fehér ember viselkedését az afrikai kontinensen, gondolhatta, hogy az európaiak ilyenek"

Az arabok? Látod, pontosan a hozzád hasonló agyhalott barmok miatt van sokaknak problémája, mert az hiszed, hogy akár a négerek (akik maguk adták el a NYUGATI fehéreknek az 1500-as évektől, és igen, az ARABOKNAK már ezer évvel azelőttről), de különösen az arabok, akik a török iszlám millet tagjaként, mint a felsőbbrendű elnyomók jöttek ugyebár ide és irtották ki a fél országot.

Az a kurva nagy gáz, hogy egyrészről van a fidesz és a saját kis magyar nyomorúsága, másrészről vagytok ti, teljesen agyhalott szellemileg gyarmatosított rongybabák, akik azt hiszik, hogy ha egy cargo cult szinten imitálják a nyugati liberálisokat, attól jön el a Kánaán. Képtelenek magyarként, kritikusan, valódi entellektüelként gondolkodni és bármilyen tisztességes politikai programot adni azon kívül, hogy szarbán egy geci és majmoljuk a nyugatot.

Nagyon jó lenne, ha valaki képes lenne legalább a majmolást, a sikeres nyugati modellek ellopását annyi kritikai érzékkel tenni, hogy felfogná, hogy mi kurvára nem tartozunk se négereknek semmivel, de az arabok, meg a muzulmánok meg egyenesen jönnek nekünk eggyel. Nem voltunk még keresztes nemzet sem, nem mi mentünk sajnos a történelem során a másik országát meghódítani, nőket, gyerekeket rabolni, népet irtani.

Ha valaki a nyugati liberális kurzusból átveszi a kolonialista, revizionista, igazságtevő elemeket, legalább annyi agya lehetne, hogy felfogja, hogy a magyarok nem az elnyomó, gyarmatosító nép voltak, legfeljebb a szintén fehér szlávok és románok panaszkodhatnak a nemesség miatt, de nem a rabszolgaság, a gyarmatosítás miatt.

Mi ezt pontosan azoktól az emberektől szenvedtük el (igen, nem csak a törököktől, aki ismeri az oszmán birodalom tagozódását és politikai szerveződését), akik azóta rosszabb sorsra jutottak, vagy inkább csak erősen túlnépesedtek, és most idejönnek.
Ha egy szláv, román vagy egy zsidó akar történelmi szinten panaszkodni, azon még lehet vitatkozni, de mindeki másnak, és főleg az araboknak MI VAGYUNK A NIGGEREK!

Tehát ne adja már a jó Isten, hogy miközben az angolok lenyúlták a pénzt, most még valami idióta félművelt azért hajbókoljon, mert szegény arabok.

Az eszem megáll. Amúgy meg a kislány és a publiciszta is úgy ír és azt mond, amit akar, akinek nem tetszik, nem muszáj olvasnia vagy hallgatnia, egyikük sem bántott senkit, ez egy szabad ország.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.17. 02:22:25

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: még mielőtt jönne a "takarodj vissza ázsiába, ha szerinted baj van a nyugati stílussal" szalmabáb: attól, hogy valaki eljátssza, hogy milliomos, még nem lesz az. Attól, hogy valaki átveszi a JELENKORI, már a gazdag, jól felépített, alacsony növekedési elvárásokkal működő nyugat-európai országok modelljét még nem lesz sikeres nyugat-európai ország. Ha valakit a felzárkózás érdekel, akkor igenis inkább nyugodtan nézzen a sikeresen felzárkózó ázsiai országok felé.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.17. 02:31:49

@Sir Bates dö Hól: és ez egy pozitívum akar lenni? Mert mi vagyunk a világ megmentői? Mármint nem is az USA, vagy Franciaország, hanem mi? Nekünk kellene átadni az utolsó rohadt kis bantusztánunkat nálunk sokkal nagyobb népeknek, mert otthon nem tudnak nyugodtan együtt élni? Az afgánoknak nincs semmi felelőssége az iránt, hogy milyen Afganisztán? Hogy törzsi háborúk és vallási fanatikusok miatt évtizedek óta egy romhalmaz? Más országok nevelgessék fel a lányaikat és fiaikat a sajátjaik helyett?

El kellene választani a szarbánozást és a kormánykritikát az ország elherdálásától, és idegeneknek átjátszásától.

Gyorgy Nagy 2019.01.17. 03:25:29

Fejbe kell b.aszni ezt a rohadt álkeresztén Bayert ( a Krisztina téri templomba többet be ne tedd a lábad ) hogy észre térjen ez a ROHADT PATKÁNY !

Jakab.gipsz 2019.01.17. 03:27:58

@morph on deer: Bayer Zsolt tett egy javaslatot, (mondhatta volna szebben is).

És ? Ez miért probléma?

Akinek nem tetszik, a keresztény demokrácia az ne jöjjön Európába.

Turbomagyarok kíméljenek 2019.01.17. 03:29:30

Bayer a suttyósság szinonimája lett Magyarországon. Az ő hitvallása a gerinctelen, elvtelen, kritika nélküli kiszolgálása a neki enni adó gazdának bármi áron, és mindezt trágárul, a másikat minősíthetetlen hangnemben mocskolva.
A legalja a "nemzeti", meg a "fiatal demokrata" oldalnak, Bencsikkel karöltve, aki még, ha lehet nála is nagyobb csúszómászó.

Dankházi Zsolt 2019.01.17. 07:20:37

A pápa teljesen más kategória. Minden egyház belső hierarchiára épül. ITT NEM AZ EGYHÁZAKRÓL HABLATYOLOK, HANEM A VALLÁSRÓL, AMIT MINDEN KORBAN MÁS ÉS MÁS FELFOGÁSBAN TORZÍTOTTAK EL AZ EMBEREK. Mikor mi volt épp az elvárás. Még egyszer leírom. Nem a vallás az emberiség megrontója, hanem maga az ember. A kereszténység az Ószövetséggel indúl, ami a zsidók vándorlásáról szól. Aki ezt tagadja, az nem ismeri a bibliát.

felucca02 2019.01.17. 07:46:06

@gyurina: Ezt most komolyan mondod? Ha valaki azt mondja, hogy orbán egy geci, vagy a másik egy bajszos szar, akkor téged sért meg? Te azonosulsz a szolgáiddal, akiket te fizetsz, hogy intézzék el helyetted az ügyeidet? Ha valaki azt mondja a műszaki osztályon az ügyintézőre, hogy egy hülye, akkor is megsértve érzed magadat? Mi a különbség? Semmi.
Na várjálvárjál, kicsit még szédelgek, nem biztos, hogy fel tudtam fogni úgy istenigazában, amit mondtál...

felucca02 2019.01.17. 08:10:34

@rallus: A lófaszt választották meg nagy többséggel a bajszosszart! Ez olyan, minta azt mondanád, nagy többség támogatja, hogy mészáros gazdagodjon közpénzből. Orbán azt mondta, Jánoskám, belőled nem nézem ki, hogy keresztbeteszel nekem, te leszel a köztielnök, diplomád rendben van? Akkor jó.
A néggyerekesség le van szarva, ha valaki szarházi, lehet akárhány gyereke is. És fordítva, gyermektelen is lehet jellemes ember.
Meg ne csinálj már úgy, mintha neked nem lenne amúgy kurvára mindegy, hogy ki a köztielnök. Aki amúgy közszereplő, tehát lehet gyalázni, van elég nagy apparátus, aki megvédi, ha kell.
Ugye, számodra is van különbség a két dolog között: egy diáklány, aki mögött senki nem áll, mond valamit, meg egy fideszes házikedvenc, aki mögött egy hadsereg áll, mond valami hasonlót. Vagy ezek számodra egyenlő dolgok?

Rébusz 2019.01.17. 08:22:10

Valaki azért elmagyarázná nekem, hogy a KÉSZ-nek mi köze van Bayer Zsolthoz vagy fordítva? Mert szerintem az égvilágon semmi. Szerintem a KÉSZ álláspontja elég világos: aki szelet vet vihart arat. Teljesen mindegy, hogy ki csinálja. Személy szerint úgy gondolom, hogy kellett már nagyon, hogy valaki kimondja végre, hogy ez a fajta kocsmapolitizálás, ami a nyilvánosságban zajlik már jó ideje, az visszaüt a társadalomra. Hogy egy gimnáziumba járó diáklány ilyen ótvar stílusban nyilatkozik (még otthon se!) a nyilvánosság előtt, annak jelzés értéke van. Egyébként meg nem kell úszni az árral, mert könnyű belátni: ha valaki vulgáris stílusban beszél, attól még nem lesz igaza, csak meglátni rajta, hogy honnan jött és hogy mennyi esze van. Egy bugris stílust sok munkáltató nem tűr meg, én sem tűrném meg, az biztos.

Nzoltan 2019.01.17. 08:34:51

Túl van ez tolva.
A kiscsaj kurvának állt. Az a minimum, ha annak is tartják. A politika már csak ilyen szardobálós műfaj. A csajszi beállt az első sorba, oszt most pislog. Bár nekem úgy tűnik hogy a ballib értalmiség vette magár a dolgot. Ha a kiscsaj elég tökös, meg tudja védeni mgát. Ha nem akkor meg a saját hülyeségének köszönhet mindent.

Nzoltan 2019.01.17. 08:38:21

@felucca02: tudom hogy a 45 százalék nem a többség, de 10 az sokkal kevesebb. Lehet magyarázkodni, de nincsenek igazi érvek. Csk hőbörgés.

Nzoltan 2019.01.17. 08:43:18

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: A baloldal(na ja, az utóbbi években egyetlen baloldali húzásuk nem volt) abban nem lát tisztán( vagyis látja, de brüszzelből pont az ellenkezőjét adják nekik utasításba), hogy sokak az ország eladására nem kaphatóak. Persze lőrincezni lehet, de a baloldal pont ebben a leghiteltelenebb.

Rébusz 2019.01.17. 08:47:25

Elnézve az elmúlt hetek, hónapok politikai, beltéri és kültéri eseményeit, elmondható, hogy a Való Világ rászabadult Magyarországra.

Kivlov 2019.01.17. 09:02:16

@Brandon Frazer:
EU-ba, ellenőrizetlenül papírok nélkül milliószámra.
De felőlem jöjjenek.
csak akkor mindenki más számára is szüntessük meg a a személyazonosítási okmányokat, ne legyen pl a reptereken ellenőrzés meg semmi, adjanak mindenkinek puszira euró ezreket, kaját, szállást, ha épp odatér az ember a friccekhez, satöbbi, satöbbi.

BéLóg 2019.01.17. 09:05:26

Ez az egész Büdösblankáról szól? Akkor jó.

Orbán veje 2019.01.17. 09:42:15

@Nzoltan: Haver te aztán jól leszoptad a tolvaj orbán faszát. Énszerintem a köztévében lenne a helyed. De minimum a TV2-n, vagy az Echon. A hozzád hasonló fideszes gecikre ott nagy szükség van.

Attilajukkaja 2019.01.17. 09:53:59

A KÉSZ-nek alapjában véve teljesen igaza van. Meg Ádernek is, aki az évköszöntő beszédében szintén ejnyebejnyézett a csúnya, agresszív közbeszéd miatt.
De nem ugyanaz, ha egy diákból tör ki a hév, mint ha azt folyamatosan eltűrik egy "keresztes lovagtól" és még meg is jutalmazzák érte.
szemlelek.blog.hu/2019/01/16/blanka_zsolt

Mindenesetre kíváncsi vagyok Blanka szombati felszólalására Budapesten! :o)

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 10:08:43

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: ezt szépen levezetted egyetlen mondatból;-) [bár a szalmabábot említeni az 1500-as évekre utalva, miközben én az 1700-as éveket írtam;-)... az oszmán birodalom (legyünk pontosak, mert ugye nem törökök voltak;-)) egész bizonyosan nem írtotta ki a "fél országot", hacsak nem feltételezzük, hogy egy ún. "senki földjét" akart létrehozni az egykor magyar királyságnak nevezett terület közepén, melyről semmilyen adót nem szedhettek volna; aminél, lássuk be, jóval pragmatikusabbak voltak;-)... II. András egyébként vezetett hadakat a Szentföldre, hamá' említetted, s olyan nagyon hivatkozol az elmúlt idők történéseinek pontos és átfogó ismeretére;-)... de tényleg, akár lehet úgy is szemlélni az elmúltat, mint ahogyan azt leírtad - bár az inszinuációtól eltekinthetnél, de ez vagy a vitézséged, vagy jobbágyságod velejárója lehet, mint eposzi kellék -, ám amennyiben figyelembe veszed az általam megválaszolt komment tartalmát, akkor sz'tem inkább te hoztál össze egy szalmabábut, de nem gond, kiadtad a dühöd;-)... amennyiben egész ejrópát védelmezik most is hős testükkel az vitézek, lehetne ejrópaiként tekintenünk magunkra, s nem csak magyarként?;-)... csak teoretikusan, próbáld meg ebből a szempontból nézni a történéseket, nekem megy simán magyarként (bár azért az is megérne egy eszmecserét vagy egy igazi várból való (düh)kitörést, olyan színmagyar zrínyi módra, hogy mit is jelent pontosan "magyarnak lenni" és ez miért ellentétes és összeegyeztethetetlen a citoyen européen-nel, de hagyjuk), bár azért arra feltétlenül vigyáznék, hogy ne csúsztassak, mégha a plebsnek játszom, akkor sem, hisz' azzal méltatlanná válnék a "vitéz" minősítésre;-)...]

amúgy meg egy szóval sem kifogásoltam soha a trágárságot, ha annak volt funkciója;-)...

Nzoltan 2019.01.17. 10:12:22

@Orbán veje: Szóval igazam van. Különben lennének érvek.
:-)

Nzoltan 2019.01.17. 10:20:32

@Attilajukkaja: Én azt gondolom, hogy radikalizálódik az akisebbség, aki ott lesz. És ettől csak mégtöbben el fognak fordulni tőle. A kisebbségből csak egy pici minoritás marad.

A baloldalnak nevezett szarkupacnak már évek óta nincsenek állandó értékei ami mellett állhat, hanem néhány kormánypárti megmondó ember után kullog. Emiatt nem tud felépíteni egy viszonylag stabil bázist.
Már az ellenzékiek is egyre többen kérdezik, hogy oké O1G, de utána mi az elképzelés?
Érdemes megnézni a Dopman interjút az ATV-n.

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 10:24:43

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: nem, engem inkább az érdekel, hogy miként őrizhetem meg leginkább személyes integritásom az állammal szemben, pénz az mindig volt, mindig is lesz, sz'al inkább én a nemhez húzom az ikszet a keleti modellekkel kapcsolatban;-)...
(te szalmával kereskedsz, hogy mindig előhozod a szalmabábud?)

ez harmadikhoz megy, jó?;-).
"El kellene választani a szarbánozást és a kormánykritikát az ország elherdálásától, és idegeneknek átjátszásától." ugye ezt nem nekem írtad?;-)...

csupán egy megjegyzés volt erre a kommentre: "Sir Gombóc
10 órája
@Dankházi Zsolt: az iszlám sem egységes, vannak ott akár háborúig fajuló ellentétek házon belül, ahogy a kereszténység múltjában is."

(figyelj, ha faszt akarsz méregetni, akkor írd azt;-)... de akkor írj hiba nélkül;-)...)

Nzoltan 2019.01.17. 10:24:47

@Turbomagyarok kíméljenek: Kár volt lealacsonyodnia a kiscsaj színvonalára. Bár kétségkívül hasznos, hogy ilyen gomicsontot dobott az ellenzéki médiának. Most a blogketrecben vagy 5 cikk foglalkozik a témával. Pedig a lényeg berni és ákos felé keresendő. Ja, nem.

Attilajukkaja 2019.01.17. 10:36:45

@Nzoltan:
"A kisebbségből csak egy pici minoritás marad."
Milyen kisebbségből? Az ellenzéket nevezed annak vagy azokat, akiknek elegük van az Orbán maffiából?

"A baloldalnak nevezett szarkupacnak már évek óta nincsenek állandó értékei ami mellett állhat"
Na tessék! Szarkupac, mi?
Amúgy a Fidesznek sincsenek.

"Már az ellenzékiek is egyre többen kérdezik, hogy oké O1G, de utána mi az elképzelés?"
A kérdés jogos. Gondolom annak a jó néhány gondnak a megoldása, amiben gyakorlatilag minden ellenzéki párt, mozgalom egyetért: visszatérés az európai értékekhez, a demokráciához, sürgősen tenni az egészségügy, az oktatás, a kutatás, közmédia, független bíróságok stb. rohamos lecsúszásának megakadályozásáért, meg hasonlók.

"Érdemes megnézni a Dopman interjút az ATV-n."
Belinkelnéd?

Attilajukkaja 2019.01.17. 10:40:20

@Jakab.gipsz:
"Akinek nem tetszik, a keresztény demokrácia az ne jöjjön Európába."
Mi köze Bayernek a keresztény demokráciához? És sokan vagyunk itt Európában, akinek nagyon nem tetszik, amit ez az álkeresztény és áldemokrata kormány művel. Nem ide jöttünk, hanem itt születtünk.

felucca02 2019.01.17. 10:46:03

@Nzoltan: Mi az isten az az ország eladása, amit állandóan szajkóztok?

Minden ballib bérretteg 2019.01.17. 10:46:47

Márpedig ballib gyökerek és gyerekeik akkor geciznek, szaroznak, és hánynak az utca közepére, amikor csak akarnak.

Köszönjük hogy az LMP-s blogger hangot adott ezen álláspontjának !

Attilajukkaja 2019.01.17. 10:50:12

@Minden ballib bérretteg:
"Márpedig ballib gyökerek és gyerekeik akkor geciznek, szaroznak, és hánynak az utca közepére, amikor csak akarnak."
:o))))) Ezen jót röhögtem. Köszi!

felucca02 2019.01.17. 10:50:37

@Nzoltan: Példának okáért álljon itt egyetlen célkitűzés, amit az ellenzék egy emberként akar, de amit orbánék nagyon nem akarnak é nem tudják megmagyarázni, hogy miért (szerintem te sem): csatlakozzunk az európai ügyészséghez.
Egyszerű dolog?
Igen.
Tudnánk csatlakozni?
Igen.
Igényel erőfeszítés?
Nem.
Sérülnek érdekek?
Nem.

Akkor meg miért nem?
Most kivételesen kíváncsi vagyok a magyarázatodra:)

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 10:55:18

@Nzoltan: ez is egy magyarázat... miként az is, hogy csupán ennyire kalibráltak...

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 10:57:49

@felucca02: erre én is kíváncsi lennék;-)...

felucca02 2019.01.17. 11:00:14

@Nzoltan: A folyamatot alapvetően helyesen látod, de a végkövetkeztetés hamis. Tehát radikalizálódik az egyik csoport. Erre nem az a válasz, hogy a sok bociszemű, a geci szót véletlenül sem szájára vevő, szelíd és intelligens fideszes elfordul tőle, hanem az, hogy akkor ő is radikalizálódik. És kontra. És így tovább.
A "ki volt az első" témakörében, ha jól emlékszem, a nyugdíjkasszák beszántásáig kell visszanyúlni. Ott látjuk, hogy először Bayer rettegte el magát, hogy úristen, itt van százezer, aki beintett a kormánynak, nahát, a mocskos kurvaanyjukat!
Aztán, ha majd jó radikálisak leszünk mindnyájan, akkor kint a havon elintézzük. Jó lesz!

N. Barbie 2019.01.17. 11:04:19

@rallus: "2010 óta 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az infláció mértékét levonva pedig tíz százalék körüli vásárlóérték-növekedésről lehet beszélni, vagyis ennyivel érnek többet a nyugdíjak. A kormány a rezsicsökkentéssel is segítette a nyugdíjasokat, az Erzsébet-programban pedig 2010 óta 260 ezer nyugdíjas tudott részt venni"

Forras origo, az o forrasuk meg Retvari sajtotajekoztatoja.
Akkor szerintem ennyit is a hitelessegrol. :D

Indriq 2019.01.17. 11:13:01

nocsak, most már matelcsyről is jogerős, hogy lehet lopósnak nevezni. minden fütyeszes legyen büszke, tegnaptól hivatalosan is fütyesz családtag lett :)

felucca02 2019.01.17. 11:14:32

@Nzoltan: Igazad van, a nagy hőbörgés közepette igyekszem rámutatni, hogy a köztielnök személye semmiféle korrelációban nem áll semmiféle népakarattal.

Orbán veje 2019.01.17. 11:32:05

Van itt már minden! Nemzet dohánybolt, Nemzeti válogatott, Nemzeti alaptanterv stb. stb.

És végre a miniszterelnök úr személyében immár van Nemzeti Gecink is.

eloi 2019.01.17. 11:33:03

@Attilajukkaja: Valaki egyszer definiálja már az európai értékeket! És, hogy abból mi nem érték itthon? Meg a demokráciát. Mondjuk az ókori göröggel kezdve!...
Hogy az milyen és csak egyfajta értelmezése lehet-e? És, ha igen, vajon miért?...
Mert ezek nélkül, csak szépen hangzó szóvirágok, tartalom nélkül!

Amúgy megsúgom: nem csak egyféle értelmezése lehet egyiknek sem, és éppen azon megy a harc (ha tetszik, kultúrharc), hogy ki értelmezhessen és ki erőltethesse rá a saját értelmezését a többiekre?!
Most úgy áll, hogy az un. "Nyugat" akarja a magáét mindenkire ráerőszakolni. És nem értik, hogy mások miért gondolják azt, hogy nekik is van ebbe beleszólásuk, vannak saját elképzeléseik is. Tehát az un. európai értékek meghatározásába MINDEN európai nemzet/ország bele akar szólni, ahogy a demokrácia felfogásába, értelmezésébe is.
Megértem, hogy ez a diktáláshoz szokott Nyugatnak (és kritika nélküli keleti rajongóiknak) nagyon nem tetszik. Pedig szokni kell a gondolatot, hogy Európa többi része is bele fog szólni!

Indriq 2019.01.17. 11:37:43

@eloi: szerencsére putyonka, és a kínaiak se akarják a saját akaratukat ráerőltetni a népre. hiszem több mint 90%kal választották meg őket.

már csak a hanyató, dekadens nyugat kifejezés hiányzik a mondatodból, hogy 50 évet visszautazzunk az időben.

mgdé 2019.01.17. 11:38:32

@Sir Bates dö Hól:

Te most tényszerűen(!) uszítasz az albánok, bosnyákok, szerbek ellen?
Azt azért ne felejtsd, kisinas vagy te még a nagy példakép Zsocához képest. :D

;)

eloi 2019.01.17. 11:44:49

@felucca02: Pedig egyszerű: azért nem, mert az Európai Ügyészség is csak az egyik újabb nyomásgyakorló eszköz lenne az erősebb nemzetek illetve a dominánsabb/hangosabb/agresszívabb ideológiai oldal kezében.

Itthon is azt mondjátok, hogy az ügyészség nem független, mert...
Az európai az nyilván az lenne. Vagy nem.
Látjuk, hogy mennyire függetlenek az egyes európai szervezetek! Meg, hogy valójában hogyan működik az EU. Amit szabad a nagyoknak (pl. nem tartani a hiánycélokat - Franciaország), azt nem szabad a kicsiknek. Stb.
Ahogy azt is láttuk az EP szavazáskor, hogy a valóság nem fontos, ha az ideológia és a politikai érdekek szerint kell dönteni és szavazni.

Az Európai Ügyészség egy újabb terület lenne, ahol lemondunk a függetlenségünkről a szuverenitásunk egy újabb darabjáról, mások kezébe letéve azt.
Az ellenzék sem azért karolja ezt fel, mert ez annyira jó lenne, hanem kizárólag azért, mert ők is tudják, hogy ez a szervezet is FELHASZNÁLHATÓ LENNE ORBÁNÉK ELLEN NYOMÁSGYAKORLÁSRA! Amiből ők akkor is profitálnának, ha az ügyészség egyébként nem találna semmit, de már a vádak, vizagálatok is éppen elegek politikai szempontból.
Erre semmi szüksége a kormánynak. Ha most is napvilágra kerül olyan ügy, amely az Uniót is érinti, most is joga van az Uniónak azt kivizsgálni.

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 11:53:58

@eloi: pubi, a gond ott kezdődik, hogy a xenofóbiátokat és etnicista magatartásotokat hazaszeretetnek vagy patriótizmusnak próbáljátok beállítani;-)... majd akkor lesz igazatok, ha a következő generációnak képesek lesztek átadni a ner-magyart, mint nyelvet (bár a többi nyelvben megmaradnak az eredeti, közmegegyezésen alapuló definíciók pl. ethnicism, patroitism, stb.) és teljesen átírjátok a történelmet;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 11:56:51

@Én de genere Mi: én megtehetem, ¼ janicsár-szerbként;-)...

felucca02 2019.01.17. 12:01:19

@eloi: Joga, az van. Ki is pattant ilyen ügy, rá is mutatott az unió, hogy ki kellene vizsgálni. Mi is volt az itthoni szervek válasza erre?

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 12:11:10

@eloi: "Az Európai Ügyészség egy újabb terület lenne, ahol lemondunk a függetlenségünkről a szuverenitásunk egy újabb darabjáról, mások kezébe letéve azt."

baribaszó ner-cseléd, milyen jó lenne, ha mindenki független lenne, s önmaga oldhatná meg egyedül a gondjait;-)... vót ugye a kis-antant... tényleg fizikai fájdalommal járna, ha egyszer megpróbálnának a hozzád hasonló entellektüelek kilépni abból, hogy csak az "én" szempontjából szemlélik a történéseket/a világot? mi lenne, ha megértenétek, hogy egy másik nemzetnek/egyénnek önmaga az "én"?...

eloi 2019.01.17. 12:19:12

@Indriq: Olvasd el még egyszer, ha nem volt világos!
Egyes (elvont) fogalmak értelmezését eddig szolgaian átvettük a Nyugattól, ezzel elismerve, hogy ők a jobbak, okosabbak, felsőrendűek, mi meg a kis nebulók, szolgák, akik tőlük tanulunk. Ők ennek megfelelően is viselkedtek és viselkednek velünk (Közép-Kelet-Európa és Dél-Európa népeivel), tanár bácsiként.
Ez kezd megváltozni.
Az itteni népek lassan rájönnek, hogy nem hülyébbek, csak szegényebbek vagyunk, annak sok-sok következményével. Amit a Nyugat durván kihasznál. Nem csak azzal, hogy megmondja mindenről a tutit, és az csak úgy lehet, hanem pl. az agy- és munkaerő-elszívással és sok egyébbel is, amiből szintén ők gazdagodnak tovább.
A rendszer erősen feléjük lejt! És ehhez nyilván ragaszkodnak is.
Aki ezen bármiben változtatna, az hirtelen céltábla lesz, és hirtelen baj lesz a demokráciával, meg az európai értékekkel abban az országban!!!
(2006-ban ugye semmi baj nem volt itt a demokráciával, meg a csődközeli kormányzással, a hazudozással megnyert választással... sem, amit GYF be is ismert!!!, mert GYF-ék semmiben nem menetek szembe az ő érdekeikkel!!! Lássuk ezeket is tisztán!

eloi 2019.01.17. 12:24:27

@Sir Bates dö Hól: Nem barátom, a hazaszeretetet TI próbáljátok xenofóbiának, meg minden normális dolgot valamilyen fóbiának beállítani! (Még jó, hogy ma már bármilyen dolog lehet fóbia, amire azt mondjátok. Ha valaki nem szeret, nem akar valamit, az nektek automatikusan beteg/fóbiás. Így gondolkodtok a veletek egyet nem értékről! :-( )
Ez a nagy baj veletek.

apro_marosan_petergabor 2019.01.17. 12:26:05

@Hamihami: Én is mosolygok, mikor azt látom, hogy - valószínüleg megszokott bolsevik attitüdből - úgy gondoljátok, a polgári oldalon vezényszóra mennek a dolgok, meg bér blog-hozzászóló, stb.
Nem, saját akartomból(magam nevében beszélek de sokan lehetnek még így) akkor szólok hozzá, mikor kedvem van, s úgy érzem van mondanivalóm. Tudom szokatlan lehet Népszabdság, Népszava, HVG stb anyagokon, szellemben nevelkedetteknek, hogy vannak más vélemények, világlátás, s hangot is adnak neki, egyre többször - de ez a demokrácia, s a szabad sajtó. A PC mentes szabad sajtó.

Attilajukkaja 2019.01.17. 12:28:58

@eloi:
"Valaki egyszer definiálja már az európai értékeket! És, hogy abból mi nem érték itthon? Meg a demokráciát. Mondjuk az ókori göröggel kezdve!... "
Le van írva az EU alapító okiratába. Keresd meg.

"Hogy az milyen és csak egyfajta értelmezése lehet-e? És, ha igen, vajon miért?..."
Mert egy definíció az definíció, nem valami esetleges körbeírása, amin bárki változtathat kénye-kedve szerint. Nem vagyok nemzetközi jogász, de ennyit én is megértettem.

"Mert ezek nélkül, csak szépen hangzó szóvirágok, tartalom nélkül!"
Miért lenne az? Véteni ugyan lehet ellene, de az következményekkel jár, ... illetve kellene járnia.

"éppen azon megy a harc (ha tetszik, kultúrharc), hogy ki értelmezhessen és ki erőltethesse rá a saját értelmezését a többiekre?! "
Nem kell sugdolóznod, mert ez már egy több évezredes probléma. De nagyon nehéz a feketébe belemagyarázni, hogy fehér. Még egy színvaknak is.

"az un. "Nyugat" akarja a magáét mindenkire ráerőszakolni."
Kire? Tán nem önként csatlakoztunk a "nyugathoz", tán nem tartjuk a markunkat a pénzükért, tán nem mondhatjuk el a véleményünket? Milyen erőszakról beszélsz. Ha valaki belép egy klubba, illik elolvasnia az alapszabályokat és ahhoz tartania magát, nem azon áskálódnia, hogy a saját javára rúgja fel ezeket.

"És nem értik, hogy mások miért gondolják azt, hogy nekik is van ebbe beleszólásuk, vannak saját elképzeléseik is."
Nagyon is értik, csak nem értenek egyet ezekkel az elképzelésekkel. Nagy különbség!

"Megértem, hogy ez a diktáláshoz szokott Nyugatnak (és kritika nélküli keleti rajongóiknak) nagyon nem tetszik. Pedig szokni kell a gondolatot, hogy Európa többi része is bele fog szólni!"
Mindig is beleszólt. És Magyarország, mint tudjuk, mindig a JÓ oldalra állt. Nem igaz? :o))))
Amúgy meg a nagyhatalmak diktálnak, akár nyugatiak, akár keletiek. Megértem, hogy a diktáláshoz szokott Orbánnak ez nagyon nem tetszik.

apro_marosan_petergabor 2019.01.17. 12:32:16

@Sir Bates dö Hól:
A PC túlzásainak bírálata nem egyenlő az öncélú, agyatlan trágárkodások igenlésével - a tiéddel sem. A trágárság általában tehetetlenséget, indulatot fejez ki, néha - már leírtam - lehet stílus ereje.
De ezekben a blogokban a tehetetlenség, a parttalan méreg, az öncélu intolerancia kifejezője.
Bár mily hihetetlen sokkal több direkt infóm van a mozlim világról, mint gondolnád, ezért nem véletlen, hogy nem kérek itt, Mo-on belőle.

felucca02 2019.01.17. 12:37:45

@eloi: Szerintem itt 2006-ban ugyanúgy gáz volt, mint most, 2019-ben, ne haragudj, nekem nincsen annyi időm, hogy folyamatosan gáz legyen az országomban, kezd unalmas lenni.
A nyugati országok gazdagabbak, igen. Ebből következően okosabbak is, ez olyan összefüggés, amit kár lenne vitatni. Ezt az is mutatja például, hogy mondjuk Dániában egy ilyen szélhámos bűnözőt, amit ti itt "közjogi méltóságnak" tituláltok, úgy elhajtanának a francba, hogy lába sem érné a földet. Sőt, már eleve szóba sem jönne.
Nem tudom, mire kezdenek az itteni kis népek rájönni, leginkább semmire. Talán szabadabban révedeznek a múltba, jobb híján, amikor még úgymond nagyok voltak. Ugye, amikor a mi nyilainktól rettegett a nyugat! A gyengébbek kedvéért, ez arról szól, hogy ők már akkor is épkézláb módon próbáltak államként élni, miközben mi arra voltunk büszkék, hogy hogyan romboljuk le azt, amit ők fölépítettek. Na, aztán most itt tartunk, ezen nincs mit csodálkozni, most is mi próbáljuk megmutatni, hogy mi szartuk a spanyolviaszt. Hát, sok szerencsét hozzá!

eloi 2019.01.17. 12:38:20

@Attilajukkaja: Te is azt írod, hogy a nagyok diktálnak, meg beléptünk AZ Ő klubjukba...!!!
Tehát Európa az a Nyugat Európa klubja.
A kicsik (keletiek, és déliek, vagyis a szegényebbek) meg vegyék tudomásul ezt is, meg azt is, hogy a nagyok, meg úgy általában a nyugatiak diktálnak!
Megerősítetted amit én írtam!
Pontosan erről szól az értelmezésért folyó harc is!
Hogy ki diktál a többieknek.
És erről szól a szolgai és a nem szolgai mentalitás különbsége is. Hogy beállsz a sorba és bólogatsz nekik, vagy felemeled a fejed és próbálsz nem szolgaként élni, akár nagyhatalmak árnyékában is. (És próbálod azt képzelni, elhinni azt a mesét, hogy az EU és Európa az tényleg közös, és egyenlő jogú országok és népek közössége. Még ha nem is így van. Szerinted sem.)

Hamihami 2019.01.17. 12:38:50

@apro_marosan_petergabor: errol eszembe jut egy klasszikus komikus: "mi soha nem vetemednenk arra, hogy elhallgattassuk a velunk egyet nem ertoket". Ha nem szo szerint ideztem, javits ki.
Masreszt azt olvastam, persze csak az ilyen elvetemult ballibsi fakenews portalokon, hogy a fidesz berkomenteloi - vagy legalabb is nagy reszuk - ingyen megy le kutyaba es vedi koromszakadtaig a vedhetetlent... ami btw orbanek nagy erdeme.

felucca02 2019.01.17. 12:40:06

@apro_marosan_petergabor: Honnan jön az elmebetegség, hogy Magyarországon bárki is "mozlim" világot akar?

felucca02 2019.01.17. 12:43:26

@eloi: Eddigi tudásom szerint az EU egy tisztán nyugati csírából kifejlődött közösség, amibe minket - igen- bevettek. Montánunió, Közös Piac, Európai Közösség, Unió a helyes sorrend. Úgy tűnik, nem mi alapítottuk, hanem sóvárogtunk rá, hogy bevegyenek. Igen hülyék voltunk, mikor itt volt helyette a jó kis KGST, ahol gyárthattunk volna még ötmillió buszt és kaptunk volna Bulgáriából targoncát!

eloi 2019.01.17. 12:44:04

@felucca02: Szolgalélek vagy. Önmagadat is lenézed. Kár.
Még, hogy aki gazdagabb az okosabb is. Jézusom. Kérdezd már meg pl. erről a (volt és mai) gyarmatokon élőket! Hogy a nyugatiak vajon az eszükkel vagy a puskáikkal és a nem korlátozott erőszakkal lettek-e gazdagok?
Amire ma már persze lehet építeni szép és demokratikus, meg nagyon emberbarát rendszert. "Csak azt ne kérdezze senki, hogy az első milliók hogyan jöttek létre?!"- szól a mondás.

eloi 2019.01.17. 12:48:39

@Hamihami: Ha ti nem okádnátok ide a baromságaitokat nyilván a másik oldal se "bérkommentelne" itt, hogy kicsit lazítson a véleménybuborékotokon, nehogy azt higgyétek, csak az a világ létezik, amit ti képzeltek magatoknak.
PRÓBÁLD KI! Ha te nem írsz semmit, senki nem is fog rá válaszolni!

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 12:50:54

@eloi: pubi, te semmit nem értesz;-)... ellenben komoly komplexusokkal rendelkezel, melyet az alábbiak is mutatnak:
"Egyes (elvont) fogalmak értelmezését eddig szolgaian átvettük a Nyugattól, ezzel elismerve, hogy ők a jobbak, okosabbak, felsőrendűek, mi meg a kis nebulók, szolgák, akik tőlük tanulunk. Ők ennek megfelelően is viselkedtek és viselkednek velünk (Közép-Kelet-Európa és Dél-Európa népeivel), tanár bácsiként."
"Az itteni népek lassan rájönnek, hogy nem hülyébbek, csak szegényebbek vagyunk, annak sok-sok következményével. Amit a Nyugat durván kihasznál. Nem csak azzal, hogy megmondja mindenről a tutit, és az csak úgy lehet, hanem pl. az agy- és munkaerő-elszívással és sok egyébbel is, amiből szintén ők gazdagodnak tovább. "

babám, nem gondolkodtál még egyszer sem pszichológuson?

eloi 2019.01.17. 12:55:47

@felucca02: Ha bevesznek, mert teljesítetted a feltételeiket!, akkor már tag vagy! Ha egyenjogú, akkor a te véleményed UGYANANNYIT számít, mint bármely más tagé!!! Ha nem, akkor mondjuk ki, hogy cselédnek vagy felvéve a klubba, hogy takaríts és mosd fel a budit! De ne szólj bele semmibe.
Ez egy tiszta felállás akkor.

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 12:57:54

@apro_marosan_petergabor: mit jelent az infó a mozlim világról? voltál lászt minutban djerbán? és átbaszott két dinárral a kiscsávó a helyi szukban?;-)...

(én leírtam, köztük élek, látom az átlagost, s látom az extrémet is, neked honnan vannak az infóid? mert az, hogy "Bár mily hihetetlen sokkal több direkt infóm van a mozlim világról, mint gondolnád," csupán üres duma a források megjelölése nélkül;-)...)

eloi 2019.01.17. 13:00:44

@felucca02: Ha bevesznek, mert teljesítetted a feltételeiket!, akkor már tag vagy! Ha egyenjogú, akkor a te véleményed UGYANANNYIT számít, mint bármely más tagé!!! Ha nem, akkor mondjuk ki, hogy cselédnek vagy felvéve a klubba, hogy takaríts és mosd fel a budit! De ne szólj bele semmibe.
Ez egy tiszta felállás akkor.

BéLóg 2019.01.17. 13:01:02

@felucca02: Egyszerű. Mert ott a legnagyobb RABLÓK élnek, akik a kisstílű zsebtolvajokra mondják ki a halálos ítéleteket, természetesen azért, hogy a nálunk "lobbinak" törvényesített korrupcióval újabb és újabb biznisszel hordhassák ki a pénzt az adott országokból.
EZÉRT.

Amikor az ember végignézi a Saab "lobbizásait", a Siemens "lobbizásait", a GE "lobbizásait", a Strabag "lobbizásait", meg a többit, hát persze, aaaaaz nem korrupció, tehát nem is kell vele se foglalkozni, pláne nem üldözni.
A korrupció ott kezdődik, hogy NEM a Strabag/Siemens/Saab/GE/satöbbi nyeri meg a hazai üzletet, hanem a Mészáros Lőrinc vagy valaki más hazai milliárdos.

A Nyugat a mai napig Kelet Európa lerablásából finanszírozza a saját kis szaros jólétét és ezt minden erővel, bürokráciával és hivatallal igyekszik fenttartani.

BéLóg 2019.01.17. 13:05:44

@Orbán veje:
Amiről (igaz 300ezerért), de bírósági határozat van, hogy azt szongya:

"A kifejezés jelentős nyilvánosság előtti használata pusztán az érintett megalázását, emberi mivoltának sárba tiprását eredményezi. Semmiféle kritikaként, társadalmilag általánosan elfogadott véleményként értelmezhető jelentése nincs."

Szóval #bekaphattyod bunkovits! :-)

eloi 2019.01.17. 13:07:07

@BéLóg: Nem értik ezt sajnos. :-(
A szentséges Nyugat és az übermensek nem is ilyenek.

BéLóg 2019.01.17. 13:07:36

@felucca02: Megb....ták a szocikat a 4-es metró kapcsán.

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 13:09:24

"@Hamihami: Ha ti nem okádnátok ide a baromságaitokat nyilván a másik oldal se "bérkommentelne" itt, hogy kicsit lazítson a véleménybuborékotokon, nehogy azt higgyétek, csak az a világ létezik, amit ti képzeltek magatoknak.
PRÓBÁLD KI! Ha te nem írsz semmit, senki nem is fog rá válaszolni!"

remélem érted? kussolni kell és akkor nincsenek baribaszó ner-cselédek! tudtam, hogy én vagy mi vagyunk a hibásak... @eloi: nem akarjátok módosítani a btk-t? ⅔-dal? aki nem ner-seggnyaló kommentet ír, azt azonnal gályarabságra?!...

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 13:14:27

@eloi: dehogynem! megtanultam értően olvasni;-)... megaztá' nekem ilyen komplexusaim sohasenem voltak;-)... én nem voltam soha szegényebb, mint egy nyeui vagy usa-beli;-)...

Hamihami 2019.01.17. 13:15:27

@Sir Bates dö Hól: multkor akaram kommentelni a magyaridokben, origon es a pestisracokban, csak hogy csokkentsem a buborekot. De valahogy ott nem akarjak kinyitni a kaput mas velemenyek elott, nem ugy, mint itt. Erzed a kulonbseget?

BéLóg 2019.01.17. 13:20:50

@felucca02: Nem is lőhettél volna nagyobb bakot!
Okosabbak, mi? Még véletlenül sem a többszáz éves világlerablás-háborúk-kisnépekleigázása gazdasági nyereségéből lettek olyan "haladók", mi? Mintha nálunk nem buknának felfelé a bürokraták vagy nem csak azokat rúgnák ki az általad ismertetett módon, akik már TARTHATATLANOK?

Amikor Magyarország megbuktatta a vén sportoló köztársasági elnököt valami harminc évvel azelőtti plágium miatt, akkor a kékvérű 35 éves német védelmi miniszterről kiderült, a doktorija egy nagy darab kamu, az oktatási miniszterasszonyról dettó és egy bajor főmufti (ő is nő) gyorsan visszavonta a "tudományos" munkáját.
Nekünk jutott egy darab aszott szar, ott lett három friss. De persze ott minden rendben van, nincs ilyen, stb. A bajor miniszterelnök se kért kölcsön 500ezer pénzt egy privát embertől, hiszen korrupció az csak keleteurópában van.

Itt vagyok egy számítóp vezérelte gyártás közelében, az üzem világ multi kezében van, van tőlünk nyugatra is ugyanilyen, meg mindenhol.
A magyar olyan produkciós számokat és termelést hoz, ide hozzák mutogatni a munkatársakat, de persze itt a világért se adnának nekik többet, hisz akkor hova lenne a világmulti éves nyereségének egybilliomod része (remélem érted).

Azt hiszed egyedül van ez a termelőüzem az országban?
Lóf....t mama, mondaná a híres ember.
Az a rohadt nagy g....ciség, 100-150 Ft-ért kéne adni most az eurót, mert Magyarország kábé ezen a gazdasági szinten van. De a nyugat, nem lenne képes fönntartani a saját sz@ros kis életét, így hát lefele tapos, ahogy csak tud.

Mi meg kezdünk észhez térni, hálaisten nem csak egyedül.

Orbán veje 2019.01.17. 13:23:21

@BéLóg:

Haver! Te olyan szépen leszoptad a tolvaj, hazudozó orbán faszát, hogy a többi szarházi fidesztroll mint téged irigyel.

Attilajukkaja 2019.01.17. 13:24:59

@eloi:
"Te is azt írod, hogy a nagyok diktálnak, meg beléptünk AZ Ő klubjukba...!!!"
Így van.

"Tehát Európa az a Nyugat Európa klubja."
Nem, hanem azoké, akik elfogadják a szabályokat. Lehetnek azok észtek, szlovákok, szlovének vagy görögök.

"A kicsik (keletiek, és déliek, vagyis a szegényebbek) meg vegyék tudomásul ezt is, meg azt is, hogy a nagyok, meg úgy általában a nyugatiak diktálnak!"
Nem mondtam, hogy a nyugatiak, hanem hogy a nagyok. Talán az erősek jobb kifejezés lett volna. De ez így törvényszerű.

"Megerősítetted amit én írtam! "
Ez erős csúsztatás! :o))))))

"erről szól a szolgai és a nem szolgai mentalitás különbsége is. Hogy beállsz a sorba és bólogatsz nekik, vagy felemeled a fejed és próbálsz nem szolgaként élni"
Az EU éppen, hogy nem erről szól, hanem az együttműködésről. Ezt próbálja felrúgni Orbán, ami szerintem nagy hiba.

"próbálod azt képzelni, elhinni azt a mesét, hogy az EU és Európa az tényleg közös, és egyenlő jogú országok és népek közössége.
Igen, mert a jogok egyenlőek. Legfeljebb a lehetőségeink másak, ami persze nem a méretünk függvénye, hanem mert egy viszonylag szegény ország vagyunk valami átmeneti állapot közepette.

"Még ha nem is így van. Szerinted sem."
Megint olyat próbálsz rám tukmálni, amit SOHA nem mondtam. Ez a te véleményed, nem az enyém.

Indriq 2019.01.17. 13:28:15

@eloi: "Az itteni népek lassan rájönnek, hogy nem hülyébbek, csak szegényebbek vagyunk, annak sok-sok következményével. Amit a Nyugat durván kihasznál. "

Mert a keleti nagyhatalmak nem.....
Paks is biztos ovi ötlet volt, nem putyonka kényszerítette rá. A kínaiak kifejezetten minket akarnak pénzzel támogatni, mert valaha ázsiai népek voltunk. Semmi köze ahhoz, hogy belépő kaput akarnak az EUhoz.

CheetahRabbit 2019.01.17. 13:44:38

Akárhogy kerestem, nem találtam Nagy Blankát az idézett autorok között:-(

2019.01.17. 13:45:11

Másban a szálkát is, önmagukban a gerendát sem.

Jakab.gipsz 2019.01.17. 13:49:00

@Attilajukkaja: "És sokan vagyunk itt Európában, akinek nagyon nem tetszik, amit ez az álkeresztény és áldemokrata kormány művel". Nem ide jöttünk, hanem itt születtünk.
Csak azért mert bekötnek egy vemhes tehenet az istállóban, az istálló még nem lesz a borjúé.

Bővebben kipróbáltuk, a szekularizált demokráciát (szocialista-kommunista) nem jött be. Aztán a szószólói eltűntek. Most pedig ismét "ugyanazok" osztják az észt.

Orbán veje 2019.01.17. 13:53:27

@Jakab.gipsz: Haver! Te hány nicken nyalod itt tolvaj orbán seggét? Énszerintem te egy nyomorult orbántroll vagy, aki egész nap itt rohad jó sok nicken.

Attilajukkaja 2019.01.17. 13:55:38

@Jakab.gipsz:
"Csak azért mert bekötnek egy vemhes tehenet az istállóban, az istálló még nem lesz a borjúé."
Hanem kié? Az ott tanyázó marháké?

"kipróbáltuk, a szekularizált demokráciát (szocialista-kommunista) nem jött be. Aztán a szószólói eltűntek. Most pedig ismét "ugyanazok" osztják az észt."
Egyetértek. Természetesen az is csak egy mondvacsinált demokrácia volt, ezt próbálja Orbán visszahozni. Ha hagyjuk.

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 14:41:16

@Hamihami: sz'tem ez rendjén van: képzeld el, mikor az éjfekete sötétségbe belehasít egy fénysugár, milyen pusztítást végez az a világtalanok között?! a végén még rájönnének, hogy gajdics milyen;-)...

(egyébként a mai napig nem is értem, hogy miért hívnak meg némely műsoraikba nem ner-cselédeket... azonnal szemmel láthatóvá válik mind az intellektuális, mind a kultúrális különbség...)

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 14:47:09

@BéLóg: "Az a rohadt nagy g....ciség, 100-150 Ft-ért kéne adni most az eurót, mert Magyarország kábé ezen a gazdasági szinten van. De a nyugat, nem lenne képes fönntartani a saját sz@ros kis életét, így hát lefele tapos, ahogy csak tud."

ezek szerint te a higiéniai manager asszisztens vagy az "egy számítóp vezérelte gyártás közelében"...

nu pagagyí 2019.01.17. 14:50:51

Az úgynevezett "Keresztény Értelmiségiek Szövetsége" lelkesen asszisztált a közbeszéd rombolásban, a politikailag korrekt beszéd elleni harcban, mindaddig, amíg a hatalom része nem lett. Most viszont ájtatos képmutatással már tiszteletet követel. Maguknak. Szerintem meg pont eléggé "keresztényi", ha azt kapják vissza, amit adtak/adnak. Ha kevesebb mocskolódást akarnak, akkor a mintaadókon, a hatalom fényében sütkérezőkön kérjék számon a szép beszédet. Addig is, hadd közöljem a véleményemet róluk: közpénzen kitartott senkiháziak szövetsége.

BiG74 Bodri 2019.01.17. 14:57:01

Nocsak, már van keresztény értelmiség is?

Attilajukkaja 2019.01.17. 15:15:44

@BiG74 Bodri:
"Nocsak, már van keresztény értelmiség is?"
:o))))
Az semmi, de össze is gyűjtötték őket egy tiszteletreméltó szövetségbe. :o)

BiG74 Bodri 2019.01.17. 15:27:57

@Attilajukkaja:
Csak tudnám miért van hányingerem ilyenkor?

Attilajukkaja 2019.01.17. 15:35:09

@BiG74 Bodri:
Imádkozzál, attól majd elmúlik. Sőt, meg sem fogsz halni, mert imával szinte minden gyógyítható. :o)

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.17. 15:54:30

@Sir Bates dö Hól: pontosan azért írtam, mert nem gondoltam, hogy ennyire szájba kell rágni, hogy a híres II. András féle Makó és Jeruzsálem turné nem nagyon bővelkedett hadi cselekményekben.

Ellenben igen, bizony kiirtották a fél országot 150 év alatt. Egészen elképesztő, hogy magyar létedre képes vagy ezt tagadni. Ez vagy elképesztő ignorancia, vagy végtelenül beteges hazugság. A spanyoloknál mindenképpen céltudatosabban ölték meg az embereket. A török "pragmatizmus" két okból sem állja meg a helyét. Egyrészt, mint pragmatizmus nem működik, mert a török birodalom pontosan azért omlott össze, mert hiába hódított meg hatalmas területeket, azok egyszerűen szépen lassan leszakadtak, elmaradtak a fejlődésben nem háborúk, hanem az egyszerű török igazgatás alatt, ami kizsákmányoló, rövidlátó és korrupt volt.

Másrészt ez Belső-Ruméliára vonatkozik, miközben Magyarország soha nem volt egy igazán török terület. Ez látható abból, hogy szinte semmilyen török építmény nem maradt, római kori romokból többet lehet kiásni, az a féltucatnyi emlék tényleg kuriózumként maradt meg, mert szinte semmit nem építettek vagy fejlesztettek, Magyarország egészen a háborútól szenvedő peremterület volt. A népességvesztés pedig egyszerű tény, ahogy eltűnt egyszerűen a lakosság a hódoltsági területről az egy szörnyű katasztrófa. Nem véleménykérdés, nem vitatható dolog, mert világosan kimutatható, hogy elnéptelenedett a hódoltság területe, nem véletlenül kellett visszanépesíteni.

Az pedig a te szalmabábod és az ostobaságod mércéje, hogy azt vetíted ki másra, akár egy nickből, vagy abból, hogy nem teljesen agyhalott módon a legegyszerűbb lózungokat böfögi fel mantraként a történelemről, mert amúgy kurvára nem az a fontos, hanem, hogy az olyan nyomorékok, mint te, ne határozzák meg a népek, rasszok, etnikumok, vagy bármilyen definiált embercsoport viszonyát.

Én pont leszarom, hogy te miként értékeled magadat, akár szíriusziként, akár bármi másként, de nekem a magyarság az pontosan azt jelenti, hogy lehetek kistarcsai, majd középkun megyei, majd magyar, majd európai, majd fehér bőrű ember, és mindegyikkel tökéletesen kiegyezve, mindegyikben a saját csoportomért normális, egészséges lelkületű emberként, egészségesen önző emberként dolgozva. Ahelyett, hogy valaki bejelentkezik, hogy ő magyar, majd a magyarság nevében kezd a porban fetrengeni idegenek előtt és az országot kiárusítani. Nem azért mert valami szent jelképet megsért, vagy metafizikai entitás ellen vét.

Hanem mert azt a közösséget károsítja meg, aminek én is tagja vagyok, és igen, ebből egyáltalán nem kérek. Ha kell akkor inkább szakadjon szét a nemzet, a magyarság, de én inkább leszek annak a tagja, akinek nem kell az, hogy minden szomszédja valami bevándorló legyen. Mert Jemen nincs tele magyarokkal. Mert ez nem arról szól, hogy mindenki lakjon ott, ahol csak szeretne és legyen kozmopolita világpolgár. Már az is ott kezdődne, hogy tökéletes nyelvtudással és kulturális ismerettel, korlátozott számban olyan embereket enged be egy ország, akiket igazán szeretnének a helyiek ott látni, de ez egy egyirányú folyamat. Egy irányból özönlenének teljesen idegenek egy országba, tekintet nélkül arra, hogy kik és miféle értékrend szerint laknak ott, ahova mennek. És még ha nem is így lenne, akkor is a befogadás egy kegy, mert az ott lakók áldozatot hoznak, hogy a vendégnek és a gyermekeinek jusson köztük hely. Nem egy alapjog, hanem drága adomány.

És csak ezért gáz, mert Orbán kurvára nem számít hosszú távon. Az EU és az amerikai és európai függés garantálja, hogy demokrácia is marad, még ha tényleg minden erejükkel ellenefeszülnének is. Bármikor összeszedheti magát egy jó ellenzéki jelölt és leválthatja és javíthat az egészségügyön vagy akármin. Plusz nagyon sok negatívum, amit az "Orbán rendszernek" tulajdonítanak nem a narancs talibánon múlik, hanem magukon az embereken. Azért van népességfogyás, azért nő lassan a gazdaság, azért van kivándorlás, azért kurvák és önzők és nemtörődömök az emberek mert ők maguk ilyenek, a nép megújulás nem a miniszterelnök személyétől függ, nem is a NER-től, az egész egy tünet.

Viszont, ha valami idióta beenged sok százezer arabot vagy négert, azt soha nem lehet "kijavítani", ha valaki idegeneknek adja át az országot, azt soha nem lehet visszavenni. És hát nem maradt már sok, amit el lehetne herdálni. Annyi afgán, annyi akármilyen kontrollálatlanul, agresszíven terjeszkedő nép van, hogy meg sem kottyan, de a magyarság eltűnik.

Nem a múltja, nem a ködös őseredet, vagy a pántlikás kokárdás nemzeti toposzok, hanem a jövője. Nekem pedig igenis tetszik az a család, nemzetség, baráti kör, ahova tartozok és az ország és kultúra is minden hibájával együtt, és nem a múltja érdekel elsősorban, hanem a jövő, ahova eljuthatnánk, és ezért eltakarodhat mindenki, aki mindegy, hogy valaki magyar-e vagy sem és éljen olyan helyen, gazdagítson olyan közösséget, amiért ő maga tud csoporttudatosságot vállalni.

Thunder_th 2019.01.17. 16:01:07

Bayer Zsótinak nem releváns a keresztény értelmiségiek intése. Egyrészt mert nem értelmiségi, hanem agyhalott hülye, márészt mert elvileg már "kikeresztelkedett". Mondjk azt hogy a fenébe csinálta? Lemosta a keresztvizet ultrával? Mindegy is, a lényeg, hogy kiengedték a szellemet a palackból, szóval kár ezen morfondírozni, hogy mit illik meg mit nem.

BiG74 Bodri 2019.01.17. 16:02:32

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Tudathasadásos állapotba kerültél.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.17. 16:09:09

@Sir Bates dö Hól: felőlem akár még szuverén állampolgár is lehetsz, és amúgy nekem semmi bajom nem lenne egy nagyon civil akciós, direkt demokráciával sem itt Magyarországon, vagy bárhol a világban. Mert akkor itt például akár orbán akár karigeri lenne a főbohóc, attól biztosan nem kellene tartani, hogy fél Jemen beköltözik a szomszédba, mert valaki Németországban éppen a túlcsorduló humanizmus ellenére kitalálja, hogy ideje visszaszedni a gyeplők a lovak közül és ideiglenesen hozzácsap egy niktmért a virsaffendász végére.

Lehetsz libertariánus, ahogy csak akarsz, de az ország közös tulajdon, és ahogy azért lehet háborogni, hogy ki mit lop, azért még inkább lehet, hogy ki kit hív meg.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.17. 16:13:04

@BiG74 Bodri: én vagyok a legkövetkezetesebb droid mindannyiunk közül, kevés kivételtől eltekintve csak a migrik miatt szoktam őrjöngeni. Jó szakmai tudással egy romhalmazból is lehet már úgy dolgozni, hogy az ember jól megéljen, tehát nekem fontosabb, hogy ha szép mecseteket és minareteket akarok nézni, vagy végigmenni a bazársoron, akkor repülőre kelljen ülnöm.

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 16:57:29

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: hát, az, hogy nem volt kiemelkedően sikeres, attól még vezetett oda sereget ng.hu/kultura/2018/02/03/kiraly-a-szentfoldon-ii-andras-es-a-jeruzsalemi-kiralyi-cim/

nem a hódoltság néptelenedett el, hanem a harcok színtere, melyet valóban jól kimutathatóan ábrázolnak a fennmaradt adólisták, adóösszeírások (a török közigazgatás kifejezetten korszerű volt, bár az általad is jelzett "szpáhi" jellegéből következően meglehetősen korrupt is), nem a török hódoltság volt a káros a népességnek, hanem a "kondonimium" mintegy másfél száz éves gyakorlata - igaz, hogy ez biztosította a viszonylag zökkenőmentes újraegyesítést is -...

"Az pedig a te szalmabábod és az ostobaságod mércéje, hogy azt vetíted ki másra, akár egy nickből, vagy abból, hogy nem teljesen agyhalott módon a legegyszerűbb lózungokat böfögi fel mantraként a történelemről, mert amúgy kurvára nem az a fontos, hanem, hogy az olyan nyomorékok, mint te, ne határozzák meg a népek, rasszok, etnikumok, vagy bármilyen definiált embercsoport viszonyát. "

pubi, ezt mire fel írod? ezzel mit kezdjek? faszméregetésre ez alkalmatlan, minden kohéziót és logikát nélkülöző mondat;-)...

"Ahelyett, hogy valaki bejelentkezik, hogy ő magyar, majd a magyarság nevében kezd a porban fetrengeni idegenek előtt és az országot kiárusítani. Nem azért mert valami szent jelképet megsért, vagy metafizikai entitás ellen vét."

ezt mire fel írod nekem? mi az, hogy az ország kiárusítása? (elég nehezen tudnád meghatározni mind a magyar érdekeket, mind a magyar területeket, amennyiben nem a pillanatot tekinted;-))

folytatod a mindenki által cáfolt szalmabáb, miszerint "Viszont, ha valami idióta beenged sok százezer arabot vagy négert,": ki akar beengedni sok százezer arabot vagy négert? Láttál te már élőben arabot vagy négert, aki bevándorló vagy menekült volt? mert én igen, ellenben én sosem mondtam (miként sokan mások sem), hogy ellenőrizetlenül és számolatlanul jöjjenek az unión kívülről személyek; azokon kérd ezt számon, akik ezt mondták, már egykorvolt szabadságát elvesztő jobbágy;-)...

"Nem a múltja, nem a ködös őseredet, vagy a pántlikás kokárdás nemzeti toposzok, hanem a jövője. Nekem pedig igenis tetszik az a család, nemzetség, baráti kör, ahova tartozok és az ország és kultúra is minden hibájával együtt, és nem a múltja érdekel elsősorban, hanem a jövő, ahova eljuthatnánk, és ezért eltakarodhat mindenki, aki mindegy, hogy valaki magyar-e vagy sem és éljen olyan helyen, gazdagítson olyan közösséget, amiért ő maga tud csoporttudatosságot vállalni."

pubi, te akarod meghatározni, hogy ki maradhat moon? milyen alapon? megsütött a napocska?

(pubi, faszméregetéshez több kell;-)... hisztihez ellenben elég ez is;-)... )

Sir Bates dö Hól 2019.01.17. 17:18:11

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: pubi, a népmozgás az a mindent elsöprő erő, mellyel szemben nincsen és nem is lesz a mindent megállító fal: nem az a kérdés, hogy ez tetszik vagy sem, hanem, hogy felkészülsz-e erre, tudod-e mederbe terelni, vagy ostobaságodból adódó gőgödben azt hiszed, hogy megállíthatod, s emiatt fog maga alá teperni;-)... tetszik vagy sem 2050-re cigány lesz mo népességének 25-35%-a... a földhöz baszhatod magad naponta többször is, inszinuálhatsz engem, mert nem vagy képes érteni egy mondatot, mert éppen valaki nem habzó acsarog a más bőrszínűek ellen, de ezen csak egyféleképpen változtathatsz, ha hajlandó vagy megfizetni az árát;-)... amíg arra nem vagy képes, addig csak a levegőbe beszélsz;-)...

felucca02 2019.01.17. 17:23:43

@BéLóg: Szerintem te simán összekevered a technológiai fejlődést a társadalmi modernizációval, ezért aztán nem csoda, hogy sorra rossz következtetésekre jutsz.
Hogy értsd: a magyar melós jól dolgozik és viszonylag igénytelen, viszont fejlettebb technológiákat is kezelni tud. Ezért van itt a gyár.
A magyar állampolgárok némelyike eljutott a polgárosodás kezdeti stádiumába, többségük és a társadalom egy bizáncias, koraközépkori fejlettségi szinten, a totális kiszolgáltatottság, rangkórság és feudális hierarchizáltság állapotában van. Akkor is, ha az egyén jól fejleszt szoftvert.
Érted-é?

BiG74 Bodri 2019.01.17. 17:49:40

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
A stílus hihetetlenül megváltozott, gyanús! Gyanús, mert látható honnan fúj a szél!
Valami értelmesebb ember vette át a koordinációtokat? Jól csinálja, bár az elején vagytok még, nagyon!

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2019.01.19. 06:52:01

@Sir Bates dö Hól: "nem a hódoltság néptelenedett el, hanem a harcok színtere, melyet valóban jól kimutathatóan ábrázolnak a fennmaradt adólisták, adóösszeírások (a török közigazgatás kifejezetten korszerű volt, bár az általad is jelzett "szpáhi" jellegéből következően meglehetősen korrupt is), nem a török hódoltság volt a káros a népességnek, hanem a "kondonimium" mintegy másfél száz éves gyakorlata " tanulj meg olvasni talán. Pontosan ezt írtam, külön explicit módon azt hogy Magyarország azért szenvedett leginkább mert határterület volt, csak én pontosabban, mert nem a kettős adóztatás, hanem a mindenkori határterület jelleg pusztította le az országot, a Délvidék, Bács-Bodrog ugyanúgy elveszítette a lakosságát, sehol nem volt a hódoltságban virágzó, népes terület, csak olyan terület, ami sanyargott, és ahol éppen a "front" húzódott és a potryák és a kettős adóztatás miatt teljesen elnéptelenedett.

"a népmozgás az a mindent elsöprő erő, mellyel szemben nincsen és nem is lesz a mindent megállító fal:" akármilyen fal már megállító erő, itt nem egy háborús honfoglalásról beszélünk. Már a legegyszerűbb kerítés is sokat segít.

"a földhöz baszhatod magad naponta többször is, inszinuálhatsz engem, mert nem vagy képes érteni egy mondatot, mert éppen valaki nem habzó acsarog a más bőrszínűek ellen"
Az a problémád, hogy nagyon sok hamis premisszát magadénak teszel. Ilyen volt például az is, hogy Magyarország a kondomíniumban néptelenedett el. Attól, hogy valaki nem vesz tudomást a folyamatokról, vagy "elfogadja" azt, még nem lesz neki jobb. Attól, hogy valaki Horthy alatt, amikor a sokadik zsidótörvényt hozzák csak felsóhajt, hogy hiába veri magát valaki a földhöz, úgy is az lesz, amit a többség akar, attól még nem lesz neki személyesen jobb.

Azért létező jelenség a "white flight", ami liberálisokra éppen úgy jellemző, mert ha valaki akár bigott módon be nem ismerve, de felismeri, hogy mi történik a világban, lehet hogy a folyamatokat nem tudja megfordítani, de az adott helyzetben a legjobban tud alkalmazkodni.

A multikulturalizmus nem egy társadalmi mumpsz, amin jobb túlesni, és onnantól már nem jelent gondot. A legjobb, amit bárki tehet az az, hogy annyira diszkriminál, válogat az emberek között, amennyire csak tud. És pontosan ennek tart ellen az Európai Unió, mert ott is hozzád hasonló hazug signal-boosting bigottalakok ülnek, akik olyan baromságokat beszélnek, mint hogy nem lehet a migrációt megállítani (miért ne lehetne? egy erősebb ellenséges hadsereget nem lehet megállítani, a migránsokat egyszerűen békésen is el lehet hajtani, hogy ide nem jöhetnek), de ugyanakkor a feleslegesnek ítélt tömegeket más országokba akarják elzavarni "elosztás" címszó alatt.

Magyarországnak elég a cigányprobléma, abszolút semmi szükség nincs bevándorlókra, az a magyar emberek érdeke. Én ezt nagyon világosan képviseltem mindig is, inkább te vagy az, aki képtelen megfogalmazni, hogy mit is képvisel pontosan.

BéLóg 2019.01.27. 10:10:39

@Orbán veje: Nekem már az is erekciót okoz, hogy téged megüt a guta. Fasz vagy, aztán ez a maximum amire jutottál, mindig eszembe jutsz mikor egy jó fingok!

Attilajukkaja 2019.01.27. 12:23:35

@Thunder_th:
"Bayer Zsótinak nem releváns a keresztény értelmiségiek intése. Egyrészt mert nem értelmiségi, hanem agyhalott hülye, márészt mert elvileg már "kikeresztelkedett". Mondjk azt hogy a fenébe csinálta? Lemosta a keresztvizet ultrával? "
:o))))
Én úgy tudom, hogy a más vallásúak szoktak kikeresztelkedni, nem a keresztények, ... de a felvetés jogos!
Amúgy Bayer senki más intelmeire nem figyel oda, csak az éppen regnáló hataloméra, ... legyen az szocialista vagy revizionista. :o)
Ezért "szeretjük" annyira!
süti beállítások módosítása