A valódi viták otthona

Mit keres Puzsér, Schiffer és Lányi egy helyen? Szellemi erőteret?

2019. február 12. - baum

rendszervaltas-tuntetes.jpg 

Roppant érdekes programsorozatra bukkantunk, mely felvezetőjéből az derül ki, hogy a szervezők alaposan igyekeznek átlépni a velünk élő politikai rendszer betokosodni látszó jelenét. A Karátson Gábor Kör és az ELTE Humánökológia Mesterszak vitaest-sorozata a jelen politikai struktúra fundamentumáig akar leásni, megérteni, hogyan rothadt szét az egész, és mit kellene csinálni, hogy egy teljesen más irányba, tegyük hozzá, hogy egy jóval egészségesebb irányba tolódjon el politikai közéletünk.

 

Már a név is beszédes: Tanácstalan köztársaság. Tény, nagyon kevesen értik, miként sikerült lenyúlnia köztársaságunkat egy jó reményekkel induló Bibó kollégiumi baráti társaságnak, és hogyan züllöttek egy szűk bűnözői csoporttá, akik időközben az ország mindenható uraivá váltak.

Az eseménysorozat felkért vendégei mondjuk úgy, a kritikus oldalról jöttek, nehéz lenne egységes bal vagy jobboldali indentitással felcímkézni őket. Lányi András, Puzsér Róbert, FAM, Pálinkás József vagy éppen Schiffer Andrásban a közös az lehet, hogy igyekeznek rávenni a társadalmat, hogy érdemes az érdekmentű szempontokat értékalapú megközelítésre cserélni. A közös halmaz az ökopolitikában találkozik, ahogy a bevezető szövegben is hitet tettek emellett az elköteleződés mellett a szervezők:

 

Van-e politikai válasz az ökológiai válság kihívására? Van-e ökológiai válasz a politika kiüresedésére, a rendszerváltozás kudarcára, a zsákmányszerző politikára, a cinizmusra és a beletörődésre? Olyan válaszokat keresünk, amelyek túlmutatnak álbal és alsójobb vendettaháborúin. Az immár megkerülhetetlen ökológiai belátások fényében megpróbáljuk újraértelmezni a zöld szín helyét a hazai politikai palettán – áll a bevezető szövegben.

A viták címei az általánosságokon túl megmutatják azt is, hogy melyek azok az ügyek, amikre nem olyan soká válaszolnia kell az emberiségnek, és hát természetesen a felelős politikusoknak is. Mit kezdjünk a technológiai fejlődéssel, van-e alternatívája a zöld jövőnek, megfojtja-e a szabadkereskedelem a perifériára „született” államokat többek között.

 

Megkérdeztük Schiffer Andrást, hogy ez már az általa korábban megígért szellemi erőtér felszínre törése-e. Schiffer a Reflektor kérdésére azt válaszolta, hogy „egy ilyen sorozat építőkockája lehet egy szellemi erőtérnek.” Arra a kérdésre viszont, hogy tervezi-e visszatérését a nagypolitikába lakonikusan csak annyit felelt: „szó sincs róla!

 

Idetűzzük az első félév programját, mert tényleg érdemes szemezgetni belőle:

 

február 22. péntek

Tudástársadalom?

Hogyan védhetne meg minket a tudomány önmagunktól?

Takács-Sánta András humánökológus, egyetemi docens, szakigazgató

Ki dönti el, hogy mi a tudás? És ki tudja, hogy mit kell eldönteni?”

Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke

 

március 8. péntek

Szabadkereskedelmi világrend: kinek szabad? mit nem szabad?

Globalizáció, demokrácia, nemzetállam – hogyan férnek meg egymás mellett? Farkas Attila Márton kulturális antropológus

A szabadkereskedelmi világrend elleni tiltakozás dilemmái: mit kezdjünk a globalizációkritikai mozgalmak örökségével?

Kiss Viktor politológus

 

március 22. péntek

Hogyan lesz ismét polisz a megapoliszokból?

Zöld városrekonstrukció: mi kerüljön a beton-monstrumok helyére?

Schneller István urbanista, ny. egyetemi tanár, Budapest volt főépítésze

Visszaperelhetjük-e a köztereket a közlekedéstől?

Puzsér Róbert publicista, főpolgármester-jelölt

 

április 5. péntek

Mi az hogy ökopolitika?

Ökológia: egy-ügyűség vagy radikális rendszerkritika?

Lányi András filozófus, ny. egyetemi docens

Milyen a demokrácia a modernitás után?

Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő

 

április 26. péntek

Miért (lesz) jó vidéken élni?

Hogyan állíthatjuk meg falvaink és vidéki városaink népességvesztését? Mit tegyünk, hogy megőrizzük természeti erőforrásainkat? - a Kisközösségi Programmal közösen szervezett egésznapos konferencia részletes programját később tesszük közzé

 

Május 10. péntek

Létezik-e zöld alternatíva a gazdaságban? Vagy csakis az létezik?

Lesz-e munkánk, megélhetésünk, nyereségünk egy nemnövekvő gazdaságban?

Köves Alexandra közgazdász, egyetemi adjunktus

Milyen kitörési pontokat kínálnak a zöldek a hazai gazdaság számára?

Heltai László környezetgazdász

 

május 24. péntek

Te hol voltál, amikor ellopták a jövőnket?”

Hogyan építették le a természet- és környezetvédelmet az ezredfordulótól napjainkig a

versenyképesség” és a „bürokráciacsökkentés” jegyében?

Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke

Miért pont a giga-beruházások felett szűnik meg a közösségi kontroll?

Fülöp Sándor jogász, egyetemi docens, korábban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa

 

Június 7. péntek

Van-e világnézete a technológiának?

Technooptimizmus: vallás vagy tudomány?

Kovács Gábor filozófus, az MTA TK tudományos főmunkatársa

Digitális humanizmus: vannak-e határai az ember átalakításának?

Ropolyi László filozófus, egyetemi docens

 

Az összejövetelek délután 4-kor kezdődnek az ELTE Társadalomtudományi Kar tanácstermében, Budapest, XI. ker. Pázmány sétány 1/A fszt. 100

 

Nuszbaum Tibor

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3014623206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minden ballib bérretteg 2019.02.13. 14:35:33

Ez egy érdekes társaság.
Az egyeteln közös pont bennük, hogy az MSZP-t és Gyurcsányt ugyanúgy utálják, mint a Fideszt.
Épp ezokból lehet lesz hiteles mondanivalójuk, bár erősen kétlem, hogy az MSZP vagy Gyurcsány hagyná hogy az ilyen csoportok politikai tőkéhez jussanak a kárukra.

igenember 2019.02.13. 15:59:00

ez egy körúton belüli társaság, tehát nincs rálátásuk a magyar valóságra. Le kell menni Fáyra és ott kell megkérdezni a cigányokat, hogy mit akarnak. Csak a vidéki szegény emberek és az ő problémáik számítanak. Budapestet el kellene már felejteni, fidesz az idén onnan is kisöpri az ellenzéket. Jól teszi, a balfaszoknak bukniuk kell.

nemecsekerno_007 2019.02.13. 16:19:15

Ez így megint szobatudóskodás lesz gyerekek.....

De azért hátha nem....

Comte de Gippaud 2019.02.13. 16:52:16

@igenember:

"Le kell menni Fáyra és ott kell megkérdezni a cigányokat, hogy mit akarnak."

Egy kis pííízt ?

Ezért kár lemenni Fáyra.