A valódi viták otthona

Muszáj valami mást megpróbálnunk, ha nem akarunk nyomorban, káoszban, éhínségben, szomjúságban élni

2019. február 25. - baum

cikk.jpg


Vadonatúj környezettudatos portál indult idén februárban Kiutak címmel. Az alapítók eltökélték, hogy megszólítják azon embereket, akik saját szűkebb környezetükben, másokkal összefogva ökológiailag fenntartható társadalomért és gazdaságért szeretnének cselekedni. Az alapító, szerkesztő Takács-Sánta Andrással humánökológussal beszélgettünk a honlap esélyeiről és távolabbi céljairól.

 

Reflektor: Releváns felvetés ez a mai magyar társadalomban? Erősen apolitikus társadalomban élünk. Vannak egyáltalán olyanok, akik közösségekbe szerveződve aktívan részt akarnak venni közös ügyeink szervezésében?

 

Takács-Sánta András: Jelenleg nyilván kevesen vannak. Ám az igazán fontos kérdés az, hogy lesznek-e sokkal többen belátható időn belül. Mi egyértelműen abban hiszünk, hogy igen. Ha megnézzük az emberi történelmet, azt látjuk, hogy alapállapotunk a közösségben létezés, amitől csak az elmúlt mintegy két évszázadban távolodtunk el. Nem volna nagyon nehéz visszatalálni, mivel nagy többségünkben ott van a közösség iránti vágy. Ugyanígy a társadalom viszonylagos politikai inaktivitása sem egy olyan adottság, amely ne változhatna idővel.

Reflektor: Azért legtöbben Magyarországon felülről, a profi politikusoktól várják a megoldásokat az ökológiai válsággal kapcsolatban is, mondván ez az ő feladatuk. Jól értem, hogy ezt önök másképp gondolják, és alulról jövő kezdeményezésektől várják az áttörést?

Takács-Sánta András: Igen. Mintegy fél évszázada vagyunk tudatában az ökológiai válságnak szerte a centrum országokban. Ennyi idő alatt a profi politikusoknak és a kormányzatoknak nem sikerült áttörést elérniük - mint ahogy a hagyományos civil szervezeteknek sem. Muszáj valami mást megpróbálnunk, ha nem akarunk nyomorban, káoszban, éhínségben, szomjúságban élni, és ha meg akarjuk őrizni az élőlények csodálatos változatosság. Nem igazán látszik más út, mint a kisközösségek szelíd ökológiai forradalma.

 

Reflektor: Tapasztalataik szerint növekszik a száma azoknak az embereknek hazánkban, akik felismerik az ökológiai válság súlyosságát és tennének is ellene?

 

Takács-Sánta András: Hosszú távon növekszik, viszont kiszámíthatatlan hullámzásokkal. Jelenleg éppen elég kurrensek az ökológiai kérdések, az éghajlatváltozás és a műanyaghulladékok okozta gondok különösen a figyelem középpontjába kerültek az elmúlt szűk egy évben.

 

Reflektor: Nem régen ünnepelte 10. születésnapját a Kisközösségi Program, azóta tart kapcsolatot a magyarországi ökologikus közösségekkel, és készít esettanulmányokat. Miért pont most jöttek ki új portáljukkal?

Takács-Sánta András: Mert eddig mással voltunk elfoglalva. Megjelentettünk például két könyvet korábban. Az egyik a lelkesítő, színes-szagos, főként hazai esettanulmányokat tartalmazó Építőkockák egy új világhoz. A másik A közlegelők komédiája, amelynek az alcíme többet árul el: A közösségek újrefelfedezése mint kiút az ökológiai válságból. Ezen kívül nagyjából hetven hazai, helyi ökokezdeményezéshez látogattunk el, és egy ideje már egyre több ilyen kialakulását, illetve megerősödését igyekszünk segíteni. Mindezt döntően önkéntes munkával.

 

Reflektor: Mi az a plusz, amit ez a portál ad az ökologikus gondolkodás iránt nyitott embereknek?


Takács-Sánta András: Azt, hogy elsősorban ne egyéni cselekvésekkel próbáljunk tenni az ökológiai válság ellen. Fontosak ugyan az egyéni utak is, de önmagukban vajmi keveset érnek, mert rendszerszintű változást nem lehet elérni a segítségükkel. Ehhez össze kell fognunk másokkal. Rengeteg értékes és izgalmas tudást gyűjtöttünk össze mindehhez a kiutak.hu portálon - amit egyébként folyamatosan frissítünk: minden kedden és csütörtökön teszünk föl egy-egy újabb ajánlót.

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3814653307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papadragon 2019.02.26. 13:48:21

Bravó, nagyszerű!
Van két hektár Csomádon amit lehetne használni ökológiai termesztésre, permakultúrás közösségi kertnek, művésztelepnek, vad menhelynek, vagy a felsoroltaknak együtt.
Kapcsolatot keresek a jövő embereivel!
Kint lakok Áprilistól .
Üdv,
Tóth Péter

elmesza 2019.02.26. 13:54:23

Jó lenne a kiutakhoz egy facebook-oldal is, hogy a követők rögtön érzékeljék, ha új tartalom kerül fel a weboldalra.

Bkkzol 2019.02.26. 21:18:00

Sajnálattal tapasztalom, hogy az ökologikus szemléletet nagyon sokan szelektíven, kampányszerűen gondolják. Pl. bohóckodnak a fülpiszkáló és szívószál ellen közben egy szót nem szólnak a műanyagflakonok és tetrapack csomagolás ellen, ami nagyságrendileg nagyobb károkat okoz. Igaz talán a világ legnagyobb lobbija tevékenykedik a fennmaradásáért.
Elmennek tüntizni, fellépni ide-oda az olcsó fapados gépekkel pedig tudható, hogy azok is igen nagy mennyiségben szórják a kerozin végtermékét , kavarják mozgatják a légkört.... Senki nem lép fel a túlzott légi forgalom miatt.