A valódi viták otthona

Reflektor


Telefonbetyárkodók

2017. augusztus 21. - Tálos Lőrinc

Bejelentette a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy telefonos kampányt indít a párt a nyugdíjasoknak, mert szerintük Vona Gábor Jobbik elnök megsértette őket egy facebook bejegyzéssel. Én pedig azon gondolkodom, hogy vannak-e még ma Magyarországon olyanok, akik még képesek politikai irányultságuk,…

Tovább

Ti Soros-bérencek, valami nem tetszik?

Ön tudta, hogy 2017-ben csak idáig 10.000-nél több kilakoltatás indult devizahitel-károsultak ellen, úgy, hogy már a tavalyi 3.000 is rekord volt? Vagy azt, hogy a CEU kinyírására írt törvény miatt kötelezettségszegési eljárás indult hazánk ellen? És az egyetem megmentése mellett az is kérdés, hogy…

Tovább

TGM ámokfutásához

  I. Tamás Gáspár Miklós közéleti szerepe valahol végérvényesen kisiklott. Mint a bohócvonat. Legalábbis nagyon nehéz értelmezni azt az ívet amit az elmúlt időszakban a hazai balos ellenzék zászlóshajója - értsd szocialisták - ügyében felrajzolt. Megnéztük pár korábbi írását és hát nagyon…

Tovább

Németh Szilárd elvtárs

A kommunista onnan is megismerszik, hogy irigy. Irigy mások sikereire, eredményeire és nem érti meg, hogy az egyenlőséget nem úgy kell elérni, hogy mindenkitől elvenne, aki kiemelkedő és lerántaná a saját talajszintjére, hanem mindenkit ki kell emelnie. No, ez nem megy a kommunistáknak, a Fidesznek…

Tovább

Orbán termékeny ágyéka

a legszebb dolog, amiről valaha hallottam

A valamirevaló diktatúrákban nem csak az erőszakszervezetek tartják fenn a hatalmat azzal, hogy bárkit, aki mást mond, gondol vagy egyszerűen csak nem rendszer-kompatibilis, jobb esetben börtönbe zárják, rosszabb esetben még a családját is eltüntetik. Egy valamirevaló diktatúrában nem elégednek meg…

Tovább

Az államtitkár szerint a valóság az, amit ők engedélyeznek

Czibere Károly szociális  ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a gödi Topház Speciális Otthonban készült fényképek nem a valóságot ábrázolják, méghozzá azért nem, mert engedély nélkül készültek. Hogy pont azért történ így, mert nem engedték be a fenntartó államtól…

Tovább

Alternatív valóság, alternatív matematika

Most a vizes vb költségvetése szállt el durván

Száznegyven milliárd az pont százmilliárddal több, mint amit kommunikálnak a fiúk a vizes vb költségeit illetően. Persze van amikor kevesebbet – akkor ugye épp a járdát, a kiegészítő medencét, a fák kivágását meg még tudja a jó ég mit nem írnak a költségbe. Aztán persze ott van, amikor mindent…

Tovább

Olvasószerzés céljából hazugsággal sodorták veszélybe a gyerekeket?

Igen, Habonyéknak ez is sikerült!

  A kék bálna jelenség Magyarországon sem a kamaszok, sem a szülők, sem az iskolák pedagógusai között nem volt beszédtéma 2017 áprilisa előtt, aztán beindult a hazugsággyár és a kék bálna rövid idő alatt hatalmas marketinget kapott a Ripostnak hála. A téma jól teljesíthetett, mert egész…

Tovább
süti beállítások módosítása