A valódi viták otthona

Reflektor


Ez már nem titkos háború az MSZP és a DK között

2018. március 27. - FényszóróMédiaAlapítvány

  Csak aki elvakult az nem látja, hogy mi folyik a baloldali ellenzéki pártok háza tájékán. Az eddig jól-rosszul palástolt ellenszenv ma elérte a csúcspontját azzal, hogy a Népszava című újságban egy olyan lista jelent meg, ami egyáltalán nincs összhangban az MSZP-DK megállapodással. Vagy…

Tovább

Újabb megbocsáthatatlan támadás Orbán Viktor és Magyarország ellen

Ki más tehetne a tegnapi focibuktáról, ha nem Soros?

Mindenki tudja, hogy azokban az időkben, amikor sem (az) idegenek, sem belső ellenség pudvás foga nem rágja, tépi, marcangolja kicsiny országunkat, könnyű hazafinak tűnni. Azonban az igazi kiválóságot, a Dobogókővel (ugye senkinek nem kell magyarázni, hogy ma már a tudósok körében is nem pusztán…

Tovább

Leszarja az egészségügyet és az oktatást az offshoremilliárdos Szabó Zsolt

  Szabó Zsolt – akiről minap írta meg a Magyar Nemzet, hogy 1,2 milliárdot parkoltat egy belize-i offshore-számlán – szerint az oktatásnál és az egészségügynél fontosabb, hogy „ne legyünk bevándorlóország”. Mitől lehetne még jellemzőbb a Fidesz uralkodására ez jelenet? Hogy gyerekek körében adja…

Tovább

Kire érdemes szavazni?

Hatalmas a tolongás a választáson indulni kívánó jelöltek és pártok között. Igen komoly szinten megy a helyezkedés, beszólogatás és az egymás nyírása. Még 3 héttel a választás napja előtt is tárgyalások, egyeztetések folynak, azonban ezt most már be kell fejezni, irány a startvonal. A legutóbbi…

Tovább

A 70 több, mint a 60 – recept a Fidesz legyőzéséhez

Ahhoz, hogy az ellenzék nyerjen, nem baloldali koordináció kell, hanem 70 százalék közeli részvétel a választásokon. A múlt héten meghiúsult az MSZP-P-DK és az LMP egyéni választókerületekben történő koordinálása. Az LMP vezetése elmúlt időszakban tárgyalásokba kezdett az MSZP-P vezetésével, az…

Tovább

Az egyetlen konstruktív ajánlatot tevőt gyalázza a baloldal

Amit a baloldalnál és a Jobbiknál magától értetődőnek tartanak azt miért az LMP-n kérik számon?

Megismétlődni látszik 2014, amikor a szájkarate baloldali, összefogáspárti szervezetek folyamatosan az LMP-t savazták. Aztán a számok mégis azt mutatták, hogy a nem nekik volt igazuk. Azóta sok változás történt Magyarországon, ami biztos az az, hogy a baloldalon ezek ugyanazok, a Jobbik erősödött,…

Tovább

Svédországban egy migráns a levegőbe röpített egy szarvast!

  Nem elég, hogy tódulnak hazafelé a svédországi magyarok mert nem kapnak munkát és naponta atrocitások érik őket, a magyar kormány is alig tudja fogadni és elhelyezni őket (vö. északon nincs határzár), ráadásul az ottani szörnyűségeket további vad állapotok rontják. Semjén Zsolt vadászni ment…

Tovább

Horror nőgyógyász Budapesten

Egy kávézó női mosdójában szerette volna megvizsgálni legfrissebb páciensét

Egy külföldről visszatelepült olvasónk fordult hozzánk levélben, hogy saját horrorisztikus történetének megosztásával járuljon hozzá, hogy mások ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Mivel félt, hogy esetleg további kellemetlenségek is érhetik, neve elhallgatását kérte. A szövegben előkerülő név tehát…

Tovább

Mi a franc folyik Tiszaföldváron?

A fideszes Boldog István nem bír leállni

2018. március 6-án 10:51 perckor Tiszaföldváron megcsörrent egy mobiltelefon. (Ok, valószínűleg nem egy, sőt, azon a napon és azóta is jó sok.) Bizonyos S. Mária telefonált, hogy segítséget kérjen a hívott féltől abban, hogy a Fidesznek aláírjon. A történet több szempontból is érdekesen indult:

Tovább
süti beállítások módosítása