A valódi viták otthona

Reflektor

Milyen választási rendszerben verhető a Fidesz?

2017. április 25. - szénhidra

 valasztas9.jpg

Az elmúlt napokban újra felvetődött a választási rendszer újraszabályozásának ötletete, ennek legfőbb szószólóját Gulyás Mártont pedig rögtön számos kritika érte emiatt. Hogy a Fideszt sokkal könnyebb 2/3-addal verni ebben a rendszerben, hogy Orbán úgyse menne bele, hogy először szavazatokat kell szerezni, hogy akkor majd ingatag kormányzás jön létre, amit a Fidesz ki tud használni és még lehetne sorolni az ellenérveket. Felvetődik a kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme arról beszélni, és az irányba hatni, hogy változzon meg a választási rendszer, ha egyszer a Fideszt mindent elsöprően most könnyebb megverni, mint egy arányos rendszer esetében?

Meg is válaszolom a címben feltett kérdést, ugyanis a Fidesz minden választási rendszerben verhető, lényegtelen, hogy arányos, vagy a jelenlegi rendszer él majd 2018-ban, lényegtelen hogy konkrétan hol húzódnak a választási határok vagy milyenek a kompenzációs listák. Ha a jelenlegi rendszer marad, akkor viszont lényegtelen ki nyeri a választásokat, hogyha biztosítani akarja a maga számára az alkotmányozó hatalmat, akkor ugyanazokkal az eszközökkel kell élnie, ugyanazt a stratégiát kell folytatnia, és ugyanúgy kell viselkednie mint a jelenleg regnáló hatalomnak. A jelenlegi rendszerben a hatalommegtartás kulcsa, hogy egyy relatíve nagy, de közel sem 50%-os, vagy nagyobb bázisnak kell folyamatosan szimbolikus gesztusokat tenni, a társadalom többi részét pedig ahogyan lehet távol kell tartani a politikától, és attól az igénytől, hogy közös dolgainkat közösen intézzük. Ezt a rendszert nem csak a Kubatov-listák szülték, hanem a Fidesz kommunikációs stratégiája, és ideológiája.

Jelenleg a 2/3-ad eléréshez szélsőséges esetben elég a társadalom 20%-nak támogatása, vagyis bőven elég létrehozni és egyben tartani egy erős politikai magot, a politikai térképet pedig több táborba osztani. Pedig az, hogy a politikában különböző világnézetű, ideológiájú és érdekű pártok versenyeznek kifejezetten kívánatos, a mostani rendszer azonban a fekete/fehér világlátást kényszeríti ki, ahol csak két nagy tömb tud életképesen versenyezni, és a szavazónak vagy az egyikhez vagy a másikhoz kell csatlakozzon, hiszen nagy a veszélye annak, hogyha nem a győztesre szavaz, elveszik a szavazata. De nem csak akkor veszik el a szavazata, hogyha a pártja nem jut, be, akkor is elveszik, hogyha nem az ő pártja nyert. Az egész logikája, a „győztes mindent visz” elv, arra kárhoztatja a vesztest, hogy az ő szava az eredeti demokratikus berendezkedésben ne hallatszódjon. És nem, nem a vesztes párt politikusairól van szó, hanem a vesztes pártok szavazóiról. Hiszen most is azt érezheti több millió ember Magyarországon, hogy olyat nyomnak le a torkán nap mint nap, amit ő nem akar, és minden porcikája tiltakozik ellene, de ebben a deomkráciában nem tehet semmit. Miért lenne jó, hogyha megfordulna a helyzet, a győztesekből vesztesek lennének, és az ő szavazóiknak kéne eltűrni mindent?

Ebbe a rendszerfelfogásba a pöffeszkedés, a népnyúzás, a kétosztatúság, a gyilkos indulatok bele vannak kódolva, és könnyen eljöhet az az idő, hogy egy politikai szereplő, és az azt támogató milliók a hatalom erőszakos megszerzését könnyebb és biztosabb módszernek látják, mint a választásokon való megmérettetést. Hiszen már most sokak számára evidencia az, hogy nem tisztviselőket, nem szolgákat, hanem urakat és királyokat választunk, akik a rájuk kiszabott 4 évben minden felett uralkodhatnak.

Egy jól működő választási rendszernek eredendően két dolgot kell biztosítania, egyfelől azt, hogy a politikai akarat megvalósuljon, vagyis kormányozható legyen az ország, másfelől hogy, a lehető legszélesebb néprétegek hallathassák a szavukat. A jelenlegi szisztémában az első megvalósul, azonban ez inkább kontraproduktív, nagyon jól látszik, hogy amit a kormányzat a fejébe vesz, azt azonnal mindenen keresztülnyomva megvalósítja, mindenféle politikai kontroll nélkül. A második viszont nem valósul meg, és minden úgy van kialakítva, hogy ne is valósulhasson meg. Mindegy ki van kormányon, mindegy milyen az éppen aktuális hatalom, a nép és a nemzet az ő kényüknak kedvüknek van kiszolgáltatva.

Ha demokráciában szeretnénk élni, akkor nem látszatintézmények kellenek, nem elégedhetünk meg azzal, hogy megválasszunk egy szűk csoportot, aki az országot kormányozzák és irányítják. Legalább ilyen fontos eleme a demokráciának az, hogy aki kisebbségben van, akinek más a véleménye, mások az érdekei és más az elképzelése a világról, az is kapjon helyet a közös ügyeink intézésében. Az ő segítségükre és támogatásukra is szükség van ahhoz, hogy az ország jól tudjon működni, hogy mindenki számár élhető legyen. A vesztest nem megsemmisíteni és elzárni kell, hanem megvalósítani, hogy a jognak asztalánál mind egyaránt foglaljunk helyet, hiszen csak így tudjuk megvalósítani, hogy valóban tízmillió ember országa legyünk.

Gyürefi András

 

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr1112452229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 07:46:52

Ígyy igaz.

Milyen választási rendszerben verhető a Fidesz? Bármilyenben. Csak több szavazatot kell szerezni, mint a Fidesz.

Geo_ 2017.04.25. 09:04:03

A valós kérdés: milyen rendszerben és hogyan "verhető"/számolható a NER.

1. A jelenlegiben kb 8 %-kal több szavazat kellene az (egységes) ellenzéktől. Biszont akkor már arra is ban esély, hogy összejön a 2/3-ad: tehát látszólag ez lenne a legtisztább megoldás. Ha "csak" (mert ma ez sem látszik reálisnak) egyszerű többség jönne létre, azzal is sok mindent meg lehetne oldani - igaz, nem feltétlenül a legszebb, legelegánsabb megoldásokkal - úgyhogy inkább porlasztásos NER-telenítés képzelhető el.
Ennek a feltétele azért sem látszik biztosítottnak, mert a végtelenségig képesek vitatkozni az "együttműködésről", "összefogásról", ill ezek elutasításáról , pedig amire szükség van a cél eléréséhez, azt nem "összefogásnak", hanem egy időben és terjedelemben a minimumra korlátozott alkotmányos megállapodásnak kell nevezni és tekinteni.

2. Arányos rendszer: a NER felmorzsolódása képzelhető el. Ebben a rendszerben szinte kizárt a 2/3-os többség, még a kormányzóképességhez is valószínűleg koalícióra lenne szükség - feltételezem, hogy a partner feltétele az lenne, hogy ne Orbán legyen a min.elnök.

Ugyanakkor csak akkor tudnám elképzelni, hogy 18-ra változzon a rendszer - ha ez a Fidesz érdeke. Pl, ha - s ismétlem, ma nem látszik a realitása - a közv. kutatók nagyobb támogatást mérnének (az amúgy nem is létező) egységes ellenzéknek, mely így akár 2/3-hoz is juthatna, ld. 1. pont, akkor egyből fontos lenne az arányos rendszer, hiszen a Jobbik lehetséges koalíciós partner.

3. Köpni-nyelni nem tudna az ellenzék, ha - a fenti fenyegetettség miatt - visszaállítanák a korábbi, 2 fordulós rendszert. Erre is csak akkor kerülhetne sor, ha így tudnának veszteséget minimalizálni.

Borghor · http://promenade.blog.hu 2017.04.25. 12:55:36

Fél-demokrácia van, Orbán-Kádár prosztók és tahók, hőzöngő bolsevikok szűk rétege hóhérokat szavaz a többi nyakára. Van aki örül ennek, szánalmas.

koala kóla 2017.04.25. 15:21:27

hót mind1 mit gondol gulyás márton vagy a poszter milyen választási rendszer kéne

a vélemény olyan mint a segg - mindenkinek van belőle

koala kóla 2017.04.25. 15:23:05

'A vesztest nem megsemmisíteni és elzárni kell, hanem megvalósítani, hogy a jognak asztalánál'mind egyaránt foglaljunk helyet, hiszen csak így tudjuk megvalósítani, hogy valóban tízmillió ember országa legyünk.'

tiszta amerika gecó

13 éves ez az aktivista?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 15:38:01

@Geo_:

"A jelenlegiben kb 8 %-kal több szavazat kellene az (egységes) ellenzéktől."

Ostoba majomság. Persze nem csoda tőled, hiszen segghülye makákó vagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 15:49:59

"Milyen választási rendszerben verhető a Fidesz?"

Olyanban, amelyben csak a ballib oldal jelöltjeire lehet szavazni.

dare 2017.04.25. 15:54:07

Egy biztos, baloldali berendezkedésű pártoknak, akik lassan annyian vannak már, mint égen a csillag, szerintem még akkor se lenne lehetséges, ha mind egy szálig összefognának egymással.
Talán próbálják meg, fogjon össze az összes, egy próbát megér.
Ez majdnem olyan lenne, mintha kétfordulós lenne a választás.
Legyőzhető a Fidesz országosan?
Igen, nem is lenne olyan nehéz, csak nem olyan alternatívában gondolkodik az ember, amit gondol róla az ellenzéki pártok képviselőinek többsége.

Pop40 2017.04.25. 15:57:08

A jelenlegi választási rendszer ugyan torz, de olyan esélyt ad az ellenzéknek, mint semmi más, mert könnyebb kétharmadot szerezni. A fideszes csürhe simán verhető, csak az a baj, hogy ezt a balos szavazók jobban elhiszik, mint maga a balos ellenzék.

Meg is lett az eredménye Hugyosmáté kerületében: nyert volna a baloldal, ha van annyi minimális eszük, hogy egy szem kibaszott jelöltet indítanak. Ennyi. 1 kibaszott jelölt. De ezek az idióták ennyire nem voltak képesek. Inkább hagyják nyerni a hazaáruló fideszes söpredéket, csak nehogy a másik balos párt jelöltje nyerjen.

És ez nem a választási rendszer, nem a szavazók, és nem akármi más hibája: egyes egyedül a hülye ellenzék tehet róla, hogy még erre a minimális apróságra is képtelen volt. A tökeiket kéne féltéglával ütögetni mindegyiknek addig, amíg össze nem hoznak egy kibaszott közös jelöltet végre minden körzetben. Komolyan, ilyen fokú idiotizmus a világon nincs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 16:04:03

@Pop40:

"Komolyan, ilyen fokú idiotizmus a világon nincs."

Azon azért gondolkozz el, mennyire lenne jó az országnak, ha "ilyen sxinten" idióták kerülnének a hatalomba.

Még ha a választások iddjére képesek lennének is félretenni a vitáikat, kormányra kerülbe véresre marnák egymás torkát, ezen pedig legtöbbet az ország veszíthet.

Nietzsche__ 2017.04.25. 16:04:08

A 2011-ben megalkotott és 2012-ben érvénybe léptetett, majd később kiegészített magyar választójogi rendszer minden csak épp nem igazságos. A választókörzeteket az úgynevezett gerrymandering módszerrel alkották meg, vagyis a korábbi választások alkalmával ellenzéki többségű területeket Fidesz többségűekhez csapták olyan módon, hogy az utóbbiak legyenek mindenhol nagyobb arányban. Aztán egyfordulóssá tették, hogy a több pártból álló összefogásoknak ne legyen esélye taktikázni, míg a monolit egypárti szervezetek mint a Fidesz egy dobással taroljanak. És még sorolhatnánk. Az egész úgy van kitalálva, hogy egyetlen párt tudjon nyerni, ne egy összefogás. Így Orbán egészen addig fog győzni minden választáson az elkövetkező 15-20 évben, míg nem akad majd egyetlen párt, ami önmagában erős lesz ahhoz, hogy megverje.

koala kóla 2017.04.25. 16:05:49

@Iván Rábaszov: egyáltalán nem érdekel senkit a libbantak véleménye a választási rendszerről

majd csinálnak olyat amilyet akarnak amint 2/3ot szereztek

Pop40 2017.04.25. 16:13:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Egyedül azért vagyok hajlandó leszavazni ezekre a félkegyelmű balosokra, mert a hazaáruló fideszmaffia olajozottan működő lopásánál, egyetembezáratásánál és putyinista illiberál maffiaállamának építésénél még az is jobb, ha valaki semmit nem csinál.

A fideszes csürhénél nincs rosszabb. Ennyi a baloldal melletti érv. Ha semmit nem csinálnak, a mostani maffiánál már azzal jobbak lesznek. Ha a hazaáruló, köztörvényes Putyinbérenc, meg a dilettáns hülye a kínálat, akkor befogott orral, de kénytelen leszek a dilettáns hülyére szavazni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 16:15:24

@Iván Rábaszov:

"A választókörzeteket az úgynevezett gerrymandering módszerrel alkották meg"

Ezt bizonyítani is tudod? Ha igen, kérlek, bizonyítsd.

Pop40 2017.04.25. 16:21:13

@Iván Rábaszov:

A fidesz felé lejt a pálya, az oké.
De annyira nem, hogy másfélmillió majom sakkban tudjon tartani egy egész országot.
Nyilván a győzelemnek feltétele az, hogy egyetlen jelölt induljon, de ha ennyit nem tud a balfasz baloldal összehozni, akkor ássák el magukat a francba.

Ha 1 jelöltet indítanak, nyerhetnek. És ebben a rendszerben simán kétharmadot szerezhetnek, amivel lehetővé válik a fideszes maffiaállam kisöprése, a teljeskörű elszámoltatás, a Polt-féle bűnpártoló bűnözők leváltása, és lecsukása, a Káder János-féle fideszbábok kirúgása, és egy normális demokrácia alapjainak lerakása.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 16:21:16

@Pop40:

Ha a balosok lennének kormányon, akkor ma több százezres mihráns-befogadótáborok lennének Magyarországon, szabad mozgással az országban. Persze nem akarnának nálunk maradni, de nehezen jutnának át a sógorok szárnyas kapuin, na meg azóta a németekmél is alábbhagyott a Willkommenskultur...

Pop40 2017.04.25. 16:22:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
:-) Nézz rá, és nyisd ki a szemed.

Kb mint a Mészáros-féle

koala kóla 2017.04.25. 16:23:32

@Pop40: haha

2013ban közelebb volt a ballib forradalom mint ma

ébredjé má

Pop40 2017.04.25. 16:25:01

@Pop40: ennek lemaradt a vége

Szóval kb mint a Mészáros-féle csoda. Aki ugye okosabb, mint Zuckerberg, mert a lopásra nincs bizonyíték.
Legalábbis 2 agysejt alatt. :D

Pop40 2017.04.25. 16:26:27

@koala kóla:

Persze, elvtárs. A tolvaj narancskomcsijaid népszerűbbek, mint valaha, nem kell aggódnod.
Muhahaha :D

Zsoltbacsi 2017.04.25. 16:27:10

@Iván Rábaszov:

"A választókörzeteket az úgynevezett gerrymandering módszerrel alkották meg, vagyis a korábbi választások alkalmával ellenzéki többségű területeket Fidesz többségűekhez csapták olyan módon, hogy az utóbbiak legyenek mindenhol nagyobb arányban."

Ezt te el is hiszed?
Halkan megsugom, hogy 176bol 173 korzetet elvitt a fidesz, korzetenkent atlagosan 26 szazalek elonnyel (ebbol 120at az elso forduloban).
Raadasul a korabbi eredmenyeket is hulyeseg idehozni, ha nem emlekeznel, 2006ban az orszag 45 szazaleka maszopos volt...

Raadasul, amikor bejelentettek az uj szabalyokat, akkor a bal oldalon, meg egyedul az mszp volt, a dk/egyutt/pm stb kesobb valt ki....

Jobb ha tolem tudod meg, hogy azert lett egy fordulos a valasztas, hogy ne lehessen egy kis part a "merleg nyelve". NE az legyen, hogy a 0,1 szazalekos szadesz zsarolja a nagy partot, vagy mint korabban Torgyan Orbant. Szerintem, es a tobbseg szerint is sokkal tisztessegesebb, hogy a valasztasok ELOTT ki kell teriteni a lapokat, es nem fustos hatso szobakban dolnek el a dolgok. ("A Pufajkassal mi soha....")

@koala kóla: Egyetertek

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.25. 16:27:33

@Pop40:

"A fidesz felé lejt a pálya"

Pontosabban az erősebbik párt felé lejt. Ha a nalosok lennének erősebbek, nem nagyon panaszkosnànak az aránytalan választási rendszerre.

Mint már többen megírták, 2022-re - ha meggyengül - a Fidesz visszahozhatja az arányos rendszert, ami tragédia lenne egy megerősödött baloldal számára. Kíváncsi lennék, milyen kifogással szavaznának azellen, amit most követelnek.

Pop40 2017.04.25. 16:33:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Nem, a fidesz felé lejt. Úgy lettek összeállítva, hogy a fideszes szavazat többet érjen, mint a balos.

Ugyanakkor nagy előny, hogy sokkal könnyebb kétharmadot szerezni, amivel utána villámsebesen lebontható a fidesz maffiaállama.

Zsoltbacsi 2017.04.25. 16:34:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Kíváncsi lennék, milyen kifogással szavaznának azellen, amit most követelnek."

Lemaradtal, a mostani rendszert epp Ferenc Testver kovetelte az "igazsagbeszedben"
MUHAHA

Idezet az oszodi beszedbol:
"Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja - muszáj hozzátennem. "

koala kóla 2017.04.25. 16:35:13

ez a választási rendszer a demokrácia kiteljesedése

az megelőző egy komunista csökevény volt

ennél közelebb nem juttok a demokráciához, mert büdös parasztok vagytok

amerikában németországban ennyi demokrácia sincs ezen vigasztalódhattok ott az elnök fia vagy felesége lesz elnök vagy 40 évig ugyanaz a párt kormányoz

na tünés vissza krumplit eggyelni útszéli banda!

Pop40 2017.04.25. 16:40:35

@koala kóla:

Te szívsz valamit?
Mármint Vitya seggén kívül is?

Nietzsche__ 2017.04.25. 16:43:19

@Zsoltbacsi: ... jobb, ha tőlem tudod, hogy vagy 50 konkrét esetben érhető tetten a gerrymanderingezés. Az én megyémben az egyik város ellenzéki volt, így összecsapták a körzetét a Fideszes másik, nagyobb várossal. A 4 megyei választókörzet MINDEGYIKE így lett manipulálva. Nyisd ki a szemed és nézd meg a KONKRÉT eseteket szerte az országban. (Mondjuk ha kinyitod a szemed, meglátszhatsz dolgokat. Ez a veszélye. :-))

Pop40 2017.04.25. 16:44:50

@Iván Rábaszov:

Nem azért fizetik őket, hogy meglássanak dolgokat.
Azért, hogy ne.

koala kóla 2017.04.25. 16:45:38

@Iván Rábaszov: szomorú történet fordulj az ENSZhez

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 16:48:06

@Pop40:

Nem igaz, a legnagyobb pártot jutalmazza a rendszer, nem a Fideszt.

Nietzsche__ 2017.04.25. 16:49:28

@Zsoltbacsi: ... jobb, ha tőlem tudod, hogy vagy 50 konkrét esetben érhető tetten a gerrymanderingezés. Az én megyémben az egyik város ellenzéki volt, így összecsapták a körzetét a Fideszes másik, nagyobb várossal. A 4 megyei választókörzet MINDEGYIKE így lett manipulálva. Nyisd ki a szemed és nézd meg a KONKRÉT eseteket szerte az országban. (Mondjuk ha kinyitod a szemed, meglátszhatsz dolgokat. Ez a veszélye. :-))

Pop40 2017.04.25. 16:50:16

@MaxVal BircaMan HJCD:

A rendszer maga igen.

A körzetek kialakítása viszont konkrétan a fideszt jutalmazza, és én erről beszéltem, nem a rendszerről.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 16:51:13

@Iván Rábaszov:

Mítosz. Mo-on alig van politikailag stabil körzet. Ahol pedig van, s ahol liberó többség, azt simán megnyerték a liberók 2014-ben is.

Egyszer végignéztem az összes körzetet adatait.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 16:51:50

@Pop40:

Lásd előző hozzászólásomat. Ha kell, adok konkrét adatokat is.

Nietzsche__ 2017.04.25. 16:53:00

@koala kóla: szomoró :-) te meg bek*phatod fidesznyik :-)))

koala kóla 2017.04.25. 16:53:02

@Pop40: senkit nem érdekel, tetszenek-e a lippsiknek az új körzetek, vagy nem

majd ha hatalomra kerülnek 2/3dal csinálhatnak lipsi körzeteket

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.25. 16:53:56

@Pop40:

Így igaz. Ha Orbán ki akar nagyon tolni a ballibekkel, bevezeti a holland választási rendszert, mely tökéletesen arányos. Ezzel örökre el is veszne a ballibek minden esélye a kormányzásra.

Nietzsche__ 2017.04.25. 16:54:59

@MaxVal BircaMan HJCD: neked mindenki liberó, aki nem fideszes, meg ruszki ugye? Aki gondolkodik is, nem csak droid, az mind idegenszívű, meg hazaáruló, meg Soros-bérenc, meg zsidó-cigány-komcsi-libsi ugye bolgár barátom?

Zsoltbacsi 2017.04.25. 16:57:02

@Iván Rábaszov:

Persze, hogy osszevontak, nem tudom, feltunt-e, de mar nem 386 fos a parlament. MEllesleg az AB 2007ben alkotmanyellenesnek minositette a valasztasi torvenyt, mert az 1989es nepessegi adatokon nyugvott, es idokozben megvaltozott.

De egyebkent akademiai a vita, mert a tisztan listas valasztasokon (pl EP) se hasitotok.... :)))

koala kóla 2017.04.25. 16:57:58

az Index szerint ez a fal nem fasiszta, csak Orbán fala fasiszta

index.hu/kulfold/2017/04/25/trump_fal_torok_sziria/

Aldou Raine 2017.04.25. 16:59:49

@Zsoltbacsi: baromság. Az egyforduló bevezetése önmagában győzelmet hoz a szemét fideszes tolvajbandának. Ne felejtsd ez a jogászok pártja. Ravasz, csavaros eszű, minden hájjal megkent mocsok banda ez. A Fideszt egy kolesz szobában alakította meg 88 tavaszán Orbán haveri köre. Ügyesek a tetvek. Jól kitalálták ezt a kurva választójogi törvényt. A lényege: EGYETLEN párt tud győzni. De jól tudják, hogy sose lesz EGYETLEN erős párt a demokratikus oldalon.

Zsoltbacsi 2017.04.25. 17:03:49

@Aldou Raine:

Tanulj meg olvasni: mar belinkeltem, hogy a Fleto es a maszop is egy fordulost akart, amikor epp nekik allt erdekukben (2006 nyara). Persze aztan Orban megcsinalta, akkor meg az volt a bajuk.... :)))
Sajtoszabadsag ugyanez, amikor az "elmult8evben" ok nyirtak ki jobbos lapokat, akkor minden rendben volt....

koala kóla 2017.04.25. 17:05:01

@Aldou Raine: egyáltalán nem érdekel senkit, mit tart a nem jogász, agyatlan és ügyetlen ballenzék a választási rendszerről

ha nem tetszik forduljanak az ENSZhez vagy Trumphoz, Putyinhoz igazságért

atomic power 2017.04.25. 17:14:51

@Pop40:

"Egyedül azért vagyok hajlandó leszavazni ezekre a félkegyelmű balosokra, mert a hazaáruló fideszmaffia olajozottan működő lopásánál, egyetembezáratásánál és putyinista illiberál maffiaállamának építésénél még az is jobb, ha valaki semmit nem csinál."

Hát tényleg nem csináltak semmit! Az akkori miniszterelnök erről beszélt is az őszödi beszedében. Ez a semmitevés annyira jól sikerült, hogy azóta is nyögjük a következményeit. Sikerült megcsinálni azt a böszmeséget, amit addig egesz Európában nem tapasztaltunk! Több, mint kétszer nagyobb allamadóssag növekmenyt halmozott fel az általad "felkegyelmű balosoknak" nevezett allamvezetes, mint amennyi kárt a horvatok elszenvedtek a délszlav haborúban, miközben 2 szeresere növeltek a munkanelküliséget. Annyira jól sikerült a mutatvány, hogy gazdasag konjunktúra mellett 2007-ben, az utolsó "békeévben" a masik harom "visegradi" orszag gdp növekedesenek átlaga 19,5 szerese volt a magyar gdp növekedésnek, úgy, hogy közben ment az ész nelküli privatizació!

Hová tűnt ez a rengeteg pénz? Ezt nem keresed?

A stabilitás versenyképessegi tényező! A kormányzas nem gyerekjatek, csak akkor lehet valtani, ha van jobb! Itt azonnal kormanyozni kell, maximalis szakertelemmel es intenzitással, nem lehet fel eveket elszorakozgatni, demokraciara hivatkozva elvitatkozgatni!

"A fideszes csürhénél nincs rosszabb."

2010 után gdp növekedesben nagyjaból lepest tartunk a masik harom visegradi orszag atlagaval. Volt olyan negyedév, amikor meg jobbak is voltunk. Mindamelett kiszabadultunk az adóssagcsapdaból, amibe a "felkegyelműek" vittek bele az orszagot. Sorolhatnám még a pozitívumok listajat.

Szavazz a felkegyelműekre, lelked rajta!

koala kóla 2017.04.25. 17:20:52

@atomic power: ne aggódj, ő 2010ben is a szocikra szavazott

ma is pont annyian vannak, mint akkor

gondolj bele miféle ember szavazhatott 2010ben a maszopra? inkább ne gondolj bele.

Zsoltbacsi 2017.04.25. 17:23:33

@koala kóla:

En belegondoltam. Kar volt... :))))

Pop40 2017.04.25. 17:26:15

@Aldou Raine: Nem is kell.
Egyetlen SZÖVETSÉG kell, egyetlen jelölttel.

Ha Hugyosmáté kerületében 1 jelölt indult volna, ahelyett, hogy siránkoztak, hogy "áh, úgyse nyerünk", nyertek volna vasárnap.
Úgy, hogy a fideszmaffia 3 éve 50-20% arányban (!) vitte a körzetet.

Csak a balos pártok siránkozni jobban tudnak, mint gondolkodni.

Pop40 2017.04.25. 17:29:23

@koala kóla:

Pár kategóriával különbek, mint akik 2017-ben a fideszre.

atomic power 1986DucaDuca 2017.04.25. 17:30:13

@koala kóla: Úgy akarnak "jobbat", hogy választjak a rosszabbat! Es ők hazaarulóznak! Még egy ütőképes partot sem képesek letrehozni!

Pop40 2017.04.25. 17:35:43

@atomic power:

Rizsa. Ugyan nézz már utána, mekkora volt az átlagos kamatszint 2006-2007 környékén a világon, és mennyi most!

Ja, meg volt akkoriban egy jegybankelnök, úgy hívták, Járai, aki jóó magasan tartotta a kamatszintet, jól befékezve ezzel a gazdaságot.
És tudod, kinek a téglája volt ez a Járai? Segítek: a fideszé.

Most viszont zéró a kamat világszerte, kedvező a nemzetközi környezet, és mindenhol a fidesz emberei ülnek. Ehhez képest lófaszt nem hoztak össze 7 év alatt, ha az eu nem tolná ide a rengeteg lóvét, rég recesszióban lennénk.

Mellesleg amit a fideszmaffia csinál, az nem kormányzás, hanem az ország szisztematikus tönkretétele és lerablása. Attól, hogy ez a maffia olajozottan lop és pusztít, még nem kormányzás, amit művel.

Pop40 2017.04.25. 17:36:57

@atomic power 1986DucaDuca:

A fidesznél nincs rosszabb, soknikkes barátom.

Pop40 2017.04.25. 17:48:12

@MaxVal BircaMan HJCD:

A kormányzásra dehogy. Max a kétharmadra
Bár ha a maffia ilyen ütemben szerzi a híveket, ahogy mostanság, még az sem kizárható :-)

Aldou Raine 2017.04.25. 17:48:50

@Zsoltbacsi: tanulj meg olvasni. Az, hogy be AKARTA vezetni, meg az, hogy BE IS VEZETTE k*rvára nem ugyanaz.

Zsoltbacsi 2017.04.25. 17:59:17

@Aldou Raine:

Legyunk pontosak: azert csak AKARTA, mert a szadesz nem allt melle ebben a kerdesben, es nem volt 2/3a. De nem rajta mulott....

atomic power 1986DucaDuca 2017.04.25. 18:05:00

@Pop40:

"Rizsa. Ugyan nézz már utána, mekkora volt az átlagos kamatszint 2006-2007 környékén a világon, és mennyi most!"

Az a rizsa amit te beszélsz! Mi köze a 10 évvel ezelőtti kamatszintnek az egeszhez? Ahhoz, hogy 2002-ben regiós elsők voltunk, az evtized vegere meg utolsók? Talan a többi visegradi orszag nem ugyanazon külső gazdasagi feltételek mellett működött?

"Ja, meg volt akkoriban egy jegybankelnök, úgy hívták, Járai, aki jóó magasan tartotta a kamatszintet, jól befékezve ezzel a gazdaságot."

2010 után meg volt egy Simor harom évig, aki magasan tartotta a kamatszintet, jól befekezve ezzel a gazdasagot!

"Ehhez képest ló......szt nem hoztak össze 7 év alatt, ha az eu nem tolná ide a rengeteg lóvét, rég recesszióban lennénk."

Lennénk a fenéket! 2016-ban is 2% növekedés volt, pedig nem voltak eu transzferek! 1998-2002 között sem voltak, mégsem volt recesszió!

Azt mondod lo......szt nem hoztak össze? Akkor ez mi?

1. Kifizették az összes, korábban felvett IMF és EKB hiteleket, idõben vagy lejárati idõ elõtt, új áthidaló hitelek felvétele nélkül. Nem volt még ilyen sosem.
2. Késõbb sem vettek fel több hitelt, hanem a pénzpiacok standard finanszírozási módszerével finanszírozzák az országot.
3. Levitték a pénz költségét, azaz az MNB alapkamatát 8-11%-ról 1% körüli, történelmi alacsony szintre, így sokkal olcsóbbak a bankhitelek a vállalatok és a magánszektor számára, lehetõség nyílik beruházásokra. Korábban a külföldi spekulánsok az MNB napi be és kivételekkel évi 5000 milliárd Forintot vittek ki az országból.
4. Túlnyomóan magyar kezekbe terelték át a kibocsátott magyar kötvényeket, így az ország spekulációs kitettsége erõsen csökkent, mivel a magyarok nem fognak a saját országuk csõdjére spekulálni.
5. A magyar bankhálózatot szintén 50% feletti magyar tulajdonba kerültek, csökkentve az ország elleni lehetséges spekulációs támadásokat, növelve az ország pénzügyi stabilitását.
6. Kifizették az önkormányzatok összes banki hitelét, 4000 milliárd Forint értékben.
7. 2011 óta az EU által elvárt 3% alatt tartják a GDP arányos hiányt, ami sosem volt még az EU-ba belépés, 2004 május 1 óta.
8. Elérték, hogy megszüntessék az ország ellen az EU-ba lépés után már pár hónappal megindított, és 2013-ig tartó túlzottdeficit-eljárást, ami sokkal súlyosabb, mint egy kötelezettség szegési eljárás. A túlzottdeficit-eljárás alatt lévõ országot gyakorlatilag az EU-EKB-IMF trió rövid pórázon tartja gazdaságilag és politikailag, ez alól szabadultunk fel.
9. Visszavásárolták a közmucégeket, azok igy nem kulfoldi privat vallalkozasoknak hajtanak extra hasznot kizsigerelve a lakosságot az alapellátásába tartozo víz, villany, gáz és szemetszallitassal magas árával, esetleg mérgezve azokat pl. a vizbe kevert fluoriddal
10. Visszavásárolták a MOL részvényeit, az egyetlen strategiai fontosságú és nemzetközi súllyal bíró cégünket.
11. A villany, gáz rezsidíjak kb. a 10-15 évvel korábbi szintekre estek vissza.
12. Jóléti segélyek helyett, ahol lehetett, a közmunka lett a rászorulók támogatásának alapja.
13. Lehívták a kiírt EU-s pályázati pénzek 99%-át. Pld. 2007-2010 között csak 6% hívtak le az MSZP-sek.
14. Határozott szándék van a baloldali kormanyok által lerombolt iparnak es mezogazdaságnak az ujjá építésére. Mezogazdasag 2016-ban történelmi rekordot ért el.
15. Családi adókedvezmények visszaállítása - már egy gyermektol, nincs felso korlátja a jövedelemnek, kiemelt adóalap kedvezmény már 2 gyewrektol is, Családi Otthonalapítási Kedvezmény
16. Személyi jövedelemadó 16-ról 15%-ra csökkentve
17. Társasági adó egységesen 9% (korábban 10% és 16%), Európa legkedvezobb társasági adója 2017-tol
18. ÁFA csökkentése 27%->5% - sertés tokehús, tej, tojás, baromfi (2016, 2017)

"Mellesleg amit a fideszmaffia csinál, az nem kormányzás, hanem az ország szisztematikus tönkretétele és lerablása."

Az volt az orszag lerablasa, ami 2002-2010 között történt! Hová lettek azok a pénzek? Tajekoztass légyszíves!
Az, amit akkor csinaltak, az volt a ló......sz! Nem! Dinoszaurusz f.....sz!

Szavazz csak a "felkegyelműekre", fel év múlva atkozni fogod őket!

Gyürefi András 2017.04.25. 18:35:12

@atomic power 1986DucaDuca:

Amit a hozzászólásodban írsz abban rengeteg a nagyon súlyos csúsztatás, hiszen olyan eredményeket értékelsz pozitívan, ami egyfelől vagy természetes a jelenlegi környezetben, vagy kifejezetten rossz hatással van Magyarország helyzetére, még ha így jól is hangzik. Ez nem jelenti, hogy ami előtte volt jobb lett volna, sőt rengeteg szempontból rosszabb. Csakhogy bőven nem csak ebből a kettőből lehet választani, és ha megvalósulna egy normális választási rendszer még egyszerűbb lehetne a hatékony választás.

Az, amit a Fidesz a bankrendszerrel csinált egyértelműen csak féleredmény. Jelenleg is a bankok érdekeit védik a hitelkárosultakkal szemben, különösen a devizahitelesek esetében, miközben nemzetmentőként tetszelegnek. Az olcsó pénz nem Matolcsy zsenijét fémjelezi, hanem egy idomulást a nemzetközi környezethez. Az államháztartási hiányt nem sikerült érdemben csökkenteni, bár nem is növekedett lényegesen.
A közmunka jelenlegi formájában teljesen értelmetlen. Mondja már meg nekem valaki, hogy az amit csinálnak, az értelmezhető-e értékteremtésnek bármilyen formában. Hogyha igen, akkor miért nem kapnak emberi bért érte, hogyha nem, akkor végülis miért csinálják?
Az, hogy hány százalékát hívtuk le az EU-s pénzeknek önmagában nem eredmény. Mennyi hasznos, munkahelyteremtő, felzárkóztató projekt valósult meg? Biztos volt ilyen, de nehogy már több száz milliárd forint mellett egyre jobban leszakadunk, az ipari termelékenységben lassan lehagy minket Románia.
Amit az adórendszerrel csináltak az egy vicc, különös tekintettel a társasági jövedelemadó nevetséges, hiszen az elsősorban a multiknak kedvez (mint a Fidesz legtöbb döntése), a kisvállalkozók számára a jogi környezet instabilitása és nyakatekertsége sokkal több kárt okoz, mint amennyit a 9%-os adókulcs.

koala kóla 2017.04.25. 19:01:29

@atomic power 1986DucaDuca: Orbán kormányzásán látom, hogy a demokrácia -vagyis a váltógazdaság - messze túlértékelt dolog a világban.

Ha 90 óta csak ő kormányzott volna ezzel a csapattal - matolcsy, varga - ma akkor is jobb helyzetben lennénk, mint vagyunk.
És nyilván nem azért mert ő milyen tökéletes, hanem mert az elmúlt negyedszázadban nem bukkant fel rátermettebb politikus itthon.

koala kóla 2017.04.25. 19:04:00

@Pop40: a kamatszintet nem a jegybankelnök határozza meg, de ne zavarjon

koala kóla 2017.04.25. 19:16:08

@Gyürefi András: 'A közmunka jelenlegi formájában teljesen értelmetlen.'

A segélynél értelmesebb. Egy haverom videót vág az önorminak, nem mindenki lapátol. Plusz pénzbe nem kerül a segélyen felül, így nekem, adófizetőnek olcsóbb ez, mint rendesen megfizetni, vagy nem? Aki fizetést akar szerezzen állást.

'Az államháztartási hiányt nem sikerült érdemben csökkenteni'

Te miről beszélsz?

'Mennyi hasznos, munkahelyteremtő, felzárkóztató projekt valósult meg? '

Tettesd magad hülyének, végül is csak 700 ezerrel dolgoznak többen, mint 2010ben. Ebből 200ezer a közmunkás, 100ezer az ingázó, és ezek a kategóriák léteztek 2010ben is.

'Amit az adórendszerrel csináltak az egy vicc, különös tekintettel a társasági jövedelemadó nevetséges, hiszen az elsősorban a multiknak kedvez (mint a Fidesz legtöbb döntése)'

- és mi ezzel a baj?

atomic power 1986DucaDuca 2017.04.25. 19:42:24

@Gyürefi András:

Lehet az adatokat relativizalni. Azt is elismerem, hogy nem lehet olyan gazdasagpolitikát folytatni, ami mindenkinek elnyeri az elismeréset. Az is igaz, hogy valójaban csak most nyílt meg a lehetőseg az orszag előtt egy komoly gazdasagi fejlődésre, mert

1/ túl sok terhet cipelt, cipel meg most is a gazdaság az allam, a vallaltok es a maganszemelyek eladósodottsaga okan

- 2010 és 2015 között csak a kamatfizetesi kötelezettsegünk annyi volt, mint a beerkező uniós pénzek nagysaga

2/ eddig az unios transzfereknek csak a 15%-át hasznalhattuk fel vallakozasfejlesztésre, a következö években ez eleri a 60%-ot

Ami a legfontosabb, az a gdp alakulasa, minden mas ebből erdeztethető:

Lengyelorszag, Csehorszag, Szlovakia 2003-2009 között az egy főre eső GDP volumennövekedesenek tekintetében 28,9 % atlagot teljesített. Magyarországe 8,9%.-ot. Azaz az említett országok 3,25 -ször gyorsabban fejlődtek Magyarorszagnál ebben az időszakban.

2010-2016 között Lengyelorszag, Csehorszag, Szlovakia az egy főre eső GDP volumennövekedesenek tekintetében 15,4%-os atlagot teljesített, Magyarorszag 14, 3 %-ot. A csehek fejlődese 10, 1 % volt. Eközben azonban Magyarorszagnak olyan feladatokat is el kellett vegezni, amit a versenytarsaknak nem:

- a magyar magánszektor a világban egyedülálló mértékben csökkentette eladósodottságát.2013-tól evi 370 milliard forinttal csökkentek a hitelesek terhei.Ez nagyobb, mint a gdp 1,3%-a. /2001 és 2008 között 0-ról 25%-ra nőtt a lakossag külső eladósodottsága.

/Míg a felvett hitelek elköltése GDP növelő, addig a hitelek visszafizetése recessziós hatású, hiszen a gazdaság szereplői fogyasztás és beruházás helyett törlesztésre használják jövedelmüket. Nem véletlen, hogy kevés ország próbálkozott meg ezzel. A világ nagy részén ma magasabb adósságállományokkal találkozunk, mint 2008-ban./

- a magyar államadósagon belül fokozatosan csökken a devizakötvények aránya. A külső tartozasallomany a gdp114%-volt 2009-2010-ben. (Sierra Leone-val egy szinten) Versenytarsainknal ez 40-50%. A külső tartozasallomany a gdp-hez viszonyitva a 2009-es 114%-ról 2015-re 70%-ra csökkent.

- 49%-ról 30%-ra merseklődött az államadóssag külső fizetőeszközben denominált aránya. A magyar államadosság 10%-al alacsonyabb az unio alamadossaganal es 20%-al alacsonyabb az eurozona allamadossaganal a megtermelt jövedelem aranyaban.

Ezenkívül:

2010-ben 1 millióan kevesebben dolgoztak Magyarorszagon aranyaiban, mint Csehorszagban vagy Nemetorszagban.

3,7 millió ember dolgozott, 2 millió után fizettek adót.

Az atlagberre rakódo marginalis adóek /netto kereset es a teljes berköltseg aranya/ az OECD szerint a 2009-es 71,5 %-ról 2013-ra 49%-ra csökkent.

2010-ben, ha a netto bert 5000 forinttal akarta növelni a munkaltato, akkor az 15.000 forint kóltseget jelentett szamara.
Jelenleg ez 10.000 ft.

A munkahelyvedelmi akcioterv 2015 óta csökkenti az adóeket a 25 ev alatti, az 55 ev feletti, a tartósan munkat keresesők munkaltatoi terheinek enyhitesevel.

A nettó reál atlagber 23%-al nőtt a csaladi adókedvezmenyt is figyelembe véve 2010 óta.

A 2017-es beremeleseket fihyelembe veve 7 ev alatt 33-35%-al nö a netto real atlagber, penzügyileg fentartható módon.
1970 es 2010 között 28%-os volt a növekedés.

2016-ra a válsagkezeles vege, fenntartható növekedes. 2011 óta minden evben csökkent a gdp arányos allamadóssag az unióban egyedülallo modon.

Trendszerü javulas valamaennyi makrógazdasagi mutatóban. Növekvő bevetelek az allamhaztartasban.

480.000-en dolgoznak többen, mint hat eve a nyílt piaci munkahelyeken.

Több, mint 4,4 millióan dolgoznak.

SZJA egy százalekos csökkenése:

- 4 millió adófizetőnek 120 milliárd megtakaritas
- átlagos családnak 56.000 Ft/év megtakarítás

Európában egyedülálló családi adózás:

Több, mint egy millió csaladnak kedvezett a csaladi adókedvezmény.
Gyermekenkent 10.000-ről 12.500 Ft-ra nőtt
145 millió Ft-al több pénz a csaladoknál az SZJA csökkenése es a csaladi adó miatt.

Hatvankét százalékkal emelkedik az átlagbér a szociális ágazatban 2018-ra, 2013-hoz képest.

Míg 2013-ban 144 ezer forint volt a bruttó átlagbér, 2016-ban 175 ezer, és ez nő idén 208 ezerre, 2018-ban pedig 233 ezer forintra.

"Az államháztartási hiányt nem sikerült érdemben csökkenteni, bár nem is növekedett lényegesen."

Akkor leírom megegyszer: A folyómerleg egyenleg nem deficites. 2011 ota a gdp aranyos hiany 3% alatt van, kikerültünk a túlzott deficit eljárasbol!

"A közmunka jelenlegi formájában teljesen értelmetlen."

Ezzel sokan nem ertenek egyet. A közmunka fokozatos visszaszorítása a cel.

"Az, hogy hány százalékát hívtuk le az EU-s pénzeknek önmagában nem eredmény. Mennyi hasznos, munkahelyteremtő, felzárkóztató projekt valósult meg?"

Csak 15%-ot hasznalhattuk fel közvetlen gazdasagfejlesztesre.

Elhiszem, hogy egy poharat lehet úgy nezni, hogy felig tele van, de ugyis, hogy félig üres.

atomic power 1986DucaDuca 2017.04.25. 19:58:02

@koala kóla:

"Orbán kormányzásán látom, hogy a demokrácia -vagyis a váltógazdaság - messze túlértékelt dolog a világban."

A miniszterelnök felismerte, hogy Magyarorszagon nem vált be a parlamenti váltogazdaság. A rendszervaltas nem hozta a 89 -es reményeket. Gondoljunk a 2002-2010 közötti kormanyzasra.

Egy fejlesztő allamot akar megvalósítani. Minden lepese a szingapuri modell iranyaba mutat. Annyiban nehezebb a helyzete, hogy itt az ellenzék nagy resze liberalis elkötelezettsegű és meg kell felelni az EU jogszabalyainak is.

A stabilitas versenykepessegi tenyező. Komoly gazdasagi haladast lehet elerni egy hosszab, egy iranyba mutató kormanyzassal, mintha ide-oda rangatjak a gazdasagot a különböző politikai erők.

Erre a legjobb példa Szingapur.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.26. 05:54:11

@Aldou Raine:

"Az egyforduló bevezetése önmagában győzelmet hoz a szemét fideszes tolvajbandának."

Téves. Ha a ballibek lennének a legnépszerűbbek, nekik hozna győzelmet. Minden többségi választási rendszer vagy minden olyan, melynek van ilyen eleme, a legnagyobb, legnépszerűbb pártot segíti.

Mi gátolja a ballibeket, hogy ők legyenek a legnépszerűbb párt, s megnyerjék mind a 106 körzetet?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.26. 10:59:16

@MaxVal BircaMan HJCD:

"Mi gátolja a ballibeket, hogy ők legyenek a legnépszerűbb párt, s megnyerjék mind a 106 körzetet?"

A magyar nép. Ezért szeretnék lecserélni a magyar népet bevándorlókra, akiktől azt remélik, hogy ezért hálából majd rájuk szavaznak.

Vicces lesz, ha majd a hálás muszlim bevándorlók elkezdik üldözni a keresztényeket - na jó, ez még nem fogja zavarni a ballibeket -, a ballibek által imádott LMBTQABC...XYZ "közösség" tagjait, majd nagy transzparenseken hirdetik, hogy "We want no democracy, we want Islam" - láttam képeken ilyen transzparensekkel tüntető muszlimokat.

A német AfD egy régebbi plakátja így szólt: Die Regierung hat sich ein neues Volk gewählt. Es wird höchste Zeit, daß wir uns eine neue Regierung wählen".

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.26. 11:44:34

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A liberálisok - bár nem marxisták - hisznek a lenini új ember képzetében.

Oroszországban 70 év kommunizmus képtelen volt megcsinálni az új embert, helyette maradt a "régi" ember, aki csak szimplán meghúzta magát, de sose vette be a hülye szövegeket. Sőt, remek orosz viccek voltak az új emberről, pl.:

– Hogyan fog kinézni a kommunista jövő embere?
– Elsorvadt lábai lesznek, mert nem fog sehová se járni, mindenhová kocsik, vonatok, repülők, ürrepülők viszik. Elsorvadt kezei lesznek, mivel helyette minden munkát gépek és robotok fognak elvégezni. Elsorvadt hasa lesz, hiszen normál étel helyett magas tápértékű kis tablettákat fog szedni. Hatalmas feje lesz, mert egész nap és éjjel csak gondolkozni és gondolkozni fog, azon fog gondolkozni állandóan, hogy honnan a fenéből szerezze be a magas tápértékű kis tablettákat.

A liberálisoknak se jön be a liberó robotemberszolha létrehozása.

Paróczai 2017.04.26. 12:13:27

Nincs olyan választási rendszer, amelyikben ez a minimális támogatottságú, nemzetellenes, álliberális csoportocska győzhetne. A magyar nép nem a német, akikbe belekódolták a bűntudatot és az alázatot. Velünk nem bírnak el a legnagyobb fájdalom kisajátítói, így minden fronton támadnak! Konok, makacs nép vagyunk ezért is gyűlölnek bennünket!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.26. 12:57:27

@MaxVal BircaMan HJCD:

Ez tetszett. :)

@Paróczai:

Még nincs, de lehet. Csak úgy kell módosítani a törvényt, hogy minden érvénytelen és le nem adott szavazatot (távolmaradók) a ballib javára kell jóváírni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.26. 22:52:10

@MaxVal BircaMan HJCD:

Pár évvel megelőztél. Tetszik az írásod.

Geo_ 2017.04.27. 18:16:39

@MaxVal BircaMan HJCD:se makákó, se segghülye sem vagyok - rád nézve ugyanakkor mindez eufemizmus lenne

A baloldalnak akkor lesz abszolút többsége, ha 10 százalékponttal megelőzi a Fideszt (a Jobbik 25 és az LMP 6 százalékon tartása mellett) – a Jobbiknak pedig akkor, ha 5 százalékponttal megelőzi a Fideszt (a baloldal 25 és az LMP 6 százalékon tartása mellett).
ronadaniel.blog.hu/2017/02/16/lefutott_jatszma

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Paróczai: @atomic power 1986DucaDuca: @Gyürefi András:

Ez pedig a kurvaanyázó, szemrebbenés nélküli aljasról:
geo1.blog.hu/2016/10/13/velemeny_a_liberalizmusrol

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.27. 21:29:00

@Geo_:

Szerintem maradjunk abban, hogy hülye vagy.

A fajtádat időnkre helyre kell tenni, mert a végén háborút robbantotok ki, s annak sok ember lesz az áldozata. Ez viszont megelőzhető szerencsére pár jól irányzott agyonverő pofonnal, ettől korcs fajtád lehiggad és meghúzza magát egy ideig. Ez van, öreg, átlátunk rajtatok, s tudjuk, kénytelenek vagyunk időnként bepiszkolni kezünket fajtád regulázásával, ezt csakis önzetlen emberiségszeretetünk miatt vállaljuk, mert egyébként nagy sérelem számunkra, hogy időnként hozzátok kell nyúlnunk.

Na most pedig mars vissza a sufniba maszturbálni! S meg ne lássalak egy ideig hetvenkedni és az emberiséget szidni! S nyugodj bele: nem kapsz esélyt a következő években se lopásra, se vérszívásra, gazdáid nem fognak mostanában hatalomra kerülni. Ez van, törődj bele, mehetsz majd a napokban tüntizni 800 kúrótársaddal, seggmenetben a nagytőkéért.

Na, szia, majd holnap ismét oktatlak, ha megint ki mered dugni mocskos pofádat a szarlyukadból...

Geo_ 2017.04.27. 23:28:33

@MaxVal BircaMan HJCD:

Valóban, borzasztó!!!!!! 8 %-ot írtam - erre itt egy tanulmány, amelyik 10, azaz tíz %-ot mond!!! Hallatlan!

Való igaz - itt oktatásra van szükség.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.28. 05:53:23

@Geo_:

Akkor tanulj! Hamis "elemzések" felböfögése helyett.

Ma jó a hangulatom, ezért bónusz napot adok neked.

Geo_ 2017.04.28. 06:57:18

@MaxVal BircaMan HJCD:

Mea Maxima Culpa, hogy bár belebeszéltél a magad színvonalán, mertem rámutatni mélységes ostobaságodra és tudatlanságodra.

Bármikor szívesen segítek önismereted fejlesztéséhez:

"birka" szinonimái:

gyapjas, juh, bárány, bari, birge, berbécs, jerke, bégető

+ !
agybajos, háborodott, dinnye, hangyás, kerge, elmezavarodott, abnormális, félkegyelmű, ostoba, tökfilkó, eszeveszett, kelekótya, habókos, ökör, dili, agyilag zokni, flepnis, barom, értetlen, diló, tökfej, lütyő, normálatlan, dilibogyó, buta, zizzent, zakkant, esztelen, suta, agyalágyult, zizi, eszement, bugyuta, kasu, debil, gyagya, félnótás, dilinyós, hibbant, tökkelütött, balga, retardált, kretén, degenerált, bolond, ütődött, zavarodott, tébolyult, tébolyodott, elmeháborodott, elmebeteg, golyós, idióta, őrült, elmebajos, eszelős, flúgos, lüke, dinka, buggyant, lökött, dilis, gyogyós, gyagyás, gyengeelméjű, féleszű, eszetlen, ügyifogyi, nem százas, félcédulás, csacsi, nincs ki a négy kereke, böszme, húgyagyú, kettyós, marha
süti beállítások módosítása