2014-ben Orbánéknak ahhoz, hogy újrázzanak, elég volt annyit mondaniuk, hogy folytatjuk. Nem a hatalmas csillogás és elégedettség, a lehetetlenül nagy siker volt az, ami miatt könnyes szemmel, boldogan ikszeltek a népek, elég volt annyi, hogy ezek nem a szocik. Négy év bizony kevés volt ahhoz, hogy a ma már DK-vezér Gyurcsány kormányzásának emléke kikopjon, ez pedig a vér pofátlanul megbütykölt választási rendszerrel együtt újabb erős „lehetőséget” adott a NER nevet viselő rémálomnak. (Tegyük hozzá, az MSZP sem véletlenül tudott duplázni a cseppet sem makulátlan múltja ellenére korábban.)

De négy év nem csak ahhoz volt kevés, hogy az emberek elfelejtsék a korábbi kurzust, hanem ahhoz is, hogy egyértelművé váljon: az Obán-attitűd, az arrogancia, a párbeszéd hiánya nem csak átmeneti, mostantól ez lesz az új rend.

2014-ben konszolidációt és nyugalmat ígértek, ennek ellenére az azóta eltelt újabb három év gyümölcse a lassanként totális nemzetközi elszigetelődés, a paranoia és a gyűlöletkeltés eluralkodása – ennek generálása ma már az államgépezet egyik fő feladata, annak megfelelő mértékű anyagi erőforrás biztosításával egyetemben. És persze az anyagi javak terén sincs ez másképp. Míg uniós pénzekből haverok építik a stadionokat, addig rohad a metró, mert ez nem prioritás. Míg világszínvonalú egészségügyről nyilatkoznak fent, addig az IKEA alkalmazásába kerülnek a megalázott ápolók. (Azok, akik még nem költöztek Nyugatra) Míg gazdasági sikerekről csipog az összes kormányzati orgánum, addig a tehetség helyett immár egyedül a kapcsolatok számítanak. Míg a függetlenség hangoztatása fontos retorikai eszköz kormányoldalon, addig épp most adják el az országunkat, a gyermekeink jövőjét az oroszoknak. 

Azt az állapotot, amikor valaki meg van győződve arról, hogy kizárólag neki lehet igazi, mindenki más téveszmés (gonosz, megvezetett vagy ostoba) a szakirodalom pszichotikusnak nevezi.

Egy bezárkózást választó, alternatív valóságokba menekülő ország soha nem lehet sikeres.

Míg a 2008-as gazdasági válság - ami valóban sokkal kevésbé lett volna fájdalmas, ha felkészül rá az ország, az állam és a bankok pedig közszolgálati jelleggel legalább a kisujjukat mozdították volna már korábban is, hogy a lakosság megtanuljon gazdálkodni a saját javaival vagy valamit kezdeni azok hiányával – politikai levét okkal itta meg az addigi vezetés. Velük szemben Orbánék látszólag meglehetősen ügyesen lavíroznak, történjen bármilyen a világot megrázó esemény.

Mikor épp tetőfokára hágott a korrupció miatti bizalomvesztés velük szemben, briliáns módon és megbocsáthatatlan gátlástalansággal használták ki a menekültválságot elterelésnek. De lehetne még sorolni hosszan, hisz a külső ellenséggel való riogatás, a sorosozás, a migránsozás, a kommunistázás, a csicskázás, az álcivilezés mind-mind ügyesen szolgálta eddig a kormány legfontosabb célját. Azt, hogy elvonja a figyelmet, eltakarja a valóságot. Mert nincsenek valós gazdasági sikerek, csak EU-s pénzek vannak, amik haveroknál landolnak gyakorta értelmetlen, felesleges vagy minőségileg kifogásolható eredménnyel záruló beruházások kapcsán. Hogy míg erősek és büszkék vagyunk, addig cél az oktatás lezüllesztése, az önálló gondolkodásra képtelen generációk kinevelése. Hogy az állam helyett dolgozó civilek, akik kritikát fogalmaznak meg, nem a sátán ivadékai, nem külföldről pénzelt ügynökök, hanem sokkal elkötelezettebb szolgáló Magyarországnak, mint bemocskolóik. Földek, trafikok, kaszinósdi, letelepedési kötvény milliárdok.

Mindez azonban már alig veri ki a biztosítékot a kisembereknél.

A többséget nem érdekeli, hogy akár a lánglelkű Orbán, akár a kordonbontó, demokráciát akaró Orbán nincs már sehol. A politikával szembeni apátia, annak rögvalósága, hogy minden szó felesleges, hiszen úgyse tudok befolyásolni semmit sem, annyira általános, hogy a legtöbb választó polgár nem csak nem tudja, hogy kire szavazzon, de annak se érzi jelentőségét, hogy egyáltalán szavazzon. Totális a kiábrándultság.

Azonban vannak olyan hétköznapi dolgok, melyek eszméknél, kampányoknál, értékek felmutatásánál vagy az értékek hiányára történő rámutatásnál sokkal jobban működnek. Az igazi veszélyt pedig ezek jelentik a Fidesz-KDNP-re.

A hét év ugyanis ahhoz már sok, hogy az előző nyolcról beszéljünk. A Jahn Ferencben talált hulla tényét még az sem tudja semmissé tenni, ha a démonölő arról beszél, hogy nem is zárt be a kórház egyik osztálya, mert annyian mondtak fel, csak épp kifestenek. (Miközben más források alapján meg, de és tényleg az IKEÁ-ban láthatjuk majd újra a felmondó munkavállalókat.) A fák kiirtása a Duna partján és a terület lekövezése, mert az zavar, ha nem tudok kimenni a gyerekkel, ha egyedül a perzselő nap marad az évtizedes fák árnyéka helyett. (A Római közeli lebetonozása se kecsegtet sok jóval.) Ezek olyan mindennapi dolgok, melyek maguktól hatnak. És pont ilyen az oroszok által felújított metrószerelvények ügye is.

Az már magában vérlázító volt, ahogyan az oroszoknak játszották át az üzletet, de az, hogy cserébe nem működnek a szerelvények, erre pedig azok a következetesen elhangzó főpolgármesteri válaszok, hogy:

Mindez csak gyerekbetegség!

Mindez rémhír!

A szocialisták!

Már meg is javították, problémák már egyáltalán nincsenek!

(Miközben épp az előbb jelentették be, hogy az összes felújított szerelvényt ki kell vonni a forgalomból a Nemzeti Közlekedési Hatóság utasítására.)

újra meg újra akadályozza a mindennapi életet, azt, hogy a pénzemért egy szolgáltatás segítségével eljussak valahonnan valahová. Ezt már nem nyelik le olyan könnyen az emberek.

Apróság talán, de egyáltalán nem lényegtelen jel az, ami ma a Nyugatinál még azelőtt történt, hogy a felújított szerelvényben rekedt utasok erővel kiszabadították volna magukat. A kocsiban ugyanis ilyen mondatok hangzottak el:

„Stadion, az van, de ezt a metrót nem tudják megcsinálni”.

„Gyerekek, nyugi, mindjárt engedik a gázt."

„Emberek, meg kéne próbálkozni egy vésznyitással, segítsenek kifeszíteni az ajtót!" (Index)

Mert sokáig lehet hinteni a port, de a valóság előbb vagy utóbb, de rohadtul utoléri éppen úgy a kormányt. Arra, hogy röpködnek az ellopott, kijátszott milliárdok talán már immunisak vagyunk, amikor azonban az aluljáróban, a kórházban vagy épp a helyi önkormányzati valamelyik osztályán csap pofán a valóság, biztosan nem.

A szocik vagy Gyurcsány kevesek ahhoz, hogy Orbánéknak keresztbe tegyenek, ha akarnak egyáltalán, a mindennapok azonban biztosan nem a NER-nek kedveznek. A kérdés csak az, mennyi kárt okozhatnak még addig meg az, hogy az ő szerelvényükben mikor romlik el a vésznyitó, ahogyan az ma a pandákban történt.

Csepregi János írása

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

A borítókép forrása: Népszava