A valódi viták otthona

Reflektor

Szél Bernadett bejelentkezett

Az LMP miniszterelnök-jelöltjének beszéde teljes terjedelmében

2017. szeptember 30. - szénhidra

lmp39.JPG

fotó: mti.hu/Máthé Zoltán

 

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim! És tisztelt Vendégeink!

Először is szeretnék köszönetet mondani Hadházy Ákosnak. Ákos, ugyanis tartozom Neked egy vallomással: Egyrészt Te egy igazán jó kolléga vagy, másrészt pedig egy nagyon jó barát! Ákos az egyik legnehezebb feladatot vállalta fel, amit ellenzéki politikus csak felvállalhat. Egy igazi harcosról van szó, aki kérlelhetetlenül küzd az országunkat behálózó, megfojtó és eltipró korrupció ellen.  És Ákost ezért büntetik.  Büntetik őt is és a családját is. Ákos, itt és most, ebben a fontos pillanatban, szeretném mindannyiunk nevében megköszönni Neked a munkádat és nagyon sok kitartást szeretnék Neked kívánni a továbbiakhoz!

Szeretném külön köszönteni kedves vendégeinket is. A helyzet az, hogy ebben az országban az elmúlt évtizedekben voltak olyan emberek, akik a politikai széljárástól teljesen függetlenül hitelesek tudtak maradni, mert mindig a nemzeti érdeket képviselték. Azt látom, hogy ezek az emberek olyan szolgálatot tettek ennek az országnak, amit soha nem fogunk tudni nekik eléggé megköszönni. Én azonban nagyon köszönöm Önöknek, hogy eljöttek a mai eseményre. Szeretném, ha tudnák, hogy hitet és erőt ad nekem az az elköteleződés, ahogyan Önök harcolnak Magyarországért a saját területükön.

Tisztelt Kongresszus! Kedves Barátaim!

A mai nap egy fontos nap számunkra. A mai napon az LMP kongresszusa megválasztott az LMP miniszterelnök-jelöltjének. Szeretném megköszönni a párt összes tagjának és minden delegáltnak ezt a megtisztelő bizalmat. És szeretném, ha tudnátok, kedves Barátaim, hogy ha nem lenne egy ilyen elkötelezett, erős és egységes párt mellettem, én ezt a feladatot semmiképpen sem vállaltam volna.

Hadd köszönjem meg fő támogatóim és támaszaim támogatását, és azt, hogy mindig mellettem voltak, és reményeim szerint mindig mellettem is lesznek, az Országos Elnökségnek a kitartó és fáradhatatlan munkáját! Köszönöm ezt Schmuck Erzsébetnek, köszönöm Ikotity Istvánnak, Ábrahám Júliának, Komlósi Csabának, Ferenczi Istvánnak, Jancsó Andreának, Ungár Péternek, és ismételten Hadházy Ákosnak, mindannyiótoknak köszönöm azt, amit az előző időszakban végigcsináltatok velem.

És hadd köszönjem meg fő támogatóim és fő támaszaim mellett annak a végtelenül elszánt csapatnak a munkáját, akik lehetővé tették, hogy ez a kongresszus létrejöjjön. Az elmúlt időszakban éjt nappallá téve dolgoztak az esemény sikeréért, köszönöm munkátokat!

És végül, de egyáltalán nem utolsósorban szeretném megköszönni annak a rengeteg támogatómnak a bíztatását, akik az elmúlt hetekben- hónapokban mellettem voltak. Volt, aki az utcán, volt, aki a piacon, mások rádióban, megint mások különböző közösségi csatornákon, arra bíztattak, hogy vállaljam el a miniszterelnök-jelöltséget, mert bennem látják Magyarország megújításának az esélyét, és szerették volna, hogy ezt a kihívást felvállalom. Szeretném, ha ezek az emberek egytől egyig tudnák, hogy minden bíztató szó nagyon sokat jelentett nekem, és sokat számított abban, hogy végül elfogadtam ezt a kihívást. Ugyanis egyetértek Hadházy Ákossal, hogy a közöny és az elkeseredettség a legnagyobb ellenfelünk a mostani küzdelemben. És ezek az emberek egytől egyig azt bizonyították be, hogy dacára ellenfeleink minden mesterkedésének a közöny és az elkeseredettség még egyáltalán nem lett úrrá a magyar embereken.

Kedves LMP-sek! Azzal kezdeném, hogy egy nagyon sokkoló kijelentést mondanék Nektek. Ugyanis sokan azt gondolják, hogy minket az köt össze, hogy ugyanannak a pártnak a tagjai vagyunk. Én azt gondolom, hogy ez nem így van. Minket nem az köt össze elsősorban, hogy LMP-sek vagyunk, hanem, azért vagyunk együtt és azért lettünk LMP-sek, mert van egy közös ügyünk, közös célunk, és az nem más, mint Magyarországnak a megújítása. Ez az a feladat, amire egymással leszerződtünk, és ez a mi politikai közösségünknek a küldetése.

És szeretném előttetek azt is leszögezni, hogy én nem egy miniszterelnök-jelölt vagyok. Én az LMP-nek vagyok a miniszterelnök-jelöltje. És semmi mást nem akarok a következő időszakban, mint azt bebizonyítani, hogy ezen a különbségen gyakorlatilag Magyarország jövője múlik. Az LMP alapja ugyanis a bizalom, a hitelesség és az egység. És a mi szeretett Magyarországunknak semmi másra nincsen most szüksége, mint erre: a bizalomra, a hitelességre és bizony az egységre.

Nem akarom letagadni, egy hatalmas kihívással állunk szemben. Ezt igazából mindannyian tudjuk és érezzük, itt a politikát kell megváltoztatnunk. A mi kihívásunk az a politika megváltoztatásának a kihívása. Mindannyian tudjuk, látjuk és érezzük, hogy ami ment ebben az országban évtizedeken keresztül, az gyakorlatilag kifulladt. Új politikára van szükség, új irányra van szükség, és bizony új vezetőkre van szükség. Mi ezért állítottunk miniszterelnök-jelöltet. Mindannyian tudjuk, hogy szintet kell lépnünk, mert Magyarországnak az az érdeke, hogy egy új generáció vezethesse. Be kell bizonyítanunk, hogy amit eddig mondtunk, azt meg is tudjuk valósítani. Úgy is fogalmazhatnék, hogy most mi jövünk. Most Magyarország jön.

Tudom, hogy van milliónyi ok és magyarázat, amit a következő hetekben és hónapokban majd a nagyunkba fognak önteni. Lesz egy csomó ember, aki jönni fog a kifogásaival meg a különböző negatív megjegyzéseivel.

Én nem akarom megkerülni. Nagyon sokan lesznek, akik azt fogják mondani, hogy egy nő nem alkalmas arra, hogy kormányozzon. Orbán Viktor, a jelenlegi miniszterelnök el is mondta, hogy a nők nem valók a politikába.  Én azt üzenem ezeknek az embereknek, hogy azok az emberek, akik kétlik azt, hogy a magyar nők bármire is képesek lennének, hogy tudnánk vezetni pártot, vállalkozásokat, kórházakat, iskolákat, néha mindezt egyszerre, ezek az emberek egyszerűn nem ismernek minket. Nemcsak hogy nem ismernek el minket, de nem is ismernek minket. Ugyanis Magyarországon a nők mindenre alkalmasak. A magyar nők mindenre alkalmasak, éppúgy, mint a magyar férfiak.

Megint mások majd jönni fognak közvélemény-kutatási adatokkal, mandátumbecslő kalkulátorokkal, különböző választási matematikával meg mindenféle számítással. Ezekkel az emberekkel és ezekkel a véleményekkel nem foglalkozom. És azért nem foglalkozom, mert megfigyeltem, hogy tipikusan ők azok az emberek, akiknek alapvetően jók úgy a dolgok, ahogy vannak. Egy kis változás itt, egy kis változás ott, de alapvetően ők nem akarnak kitérni abból az irányból, amibe most Magyarország megy.

Márpedig mi arra szerződtünk és azért vagyunk egyre többen itt, mert mi új irányt akarunk adni Magyarországnak. Úgyhogy én azt tanácsolom Nektek és azt tanácsolom Önöknek, hogy ezekkel a világmagyarázókkal egyáltalán ne foglalkozzanak, mert nekik alapvetően minden úgy jó, ahogy van.

Én nem ilyen vagyok. Mi nem ilyenek vagyunk. Én nem azért akarok Magyarország miniszterelnöke lenni, hogy a rendszerváltás pártjai által lefektetett szabályok szerint kormányozzak. Nem. Én azért szeretnék Magyarország miniszterelnöke lenni, mert gyökeresen újra akarom írni ezeket a szabályokat. Én ugyanis nem azért lettem politikus, mert annyira vonzott volna a politika világa. Sőt, engem dühített. És én tudom, érzem, hogy a magyar választópolgárok nagy része egyetért velem ebben. Ők ugyanúgy gondolkodnak erről a kérdésről, mint én. És ugyanúgy éreznek. Dühíti őket az, amit látnak. A magyar embereknek egyszerűen elege van abból a zsákutcából, ahova a politika juttatta ezt az országot. És azt gondolom, hogy nekünk kötelességünk mindent megtenni azért, hogy ebből a zsákutcából kijussunk.

És én azzal a bátor kijelentéssel szeretnék élni, hogy a változásnak a legnagyobb akadálya nem is a Fidesz-kormányzat. Hanem sokkal inkább a reménytelenség és az elkeseredettség. És az, hogy ők mindent megpróbálnak annak érdekében, hogy kicsinek és erőtlennek mutassák be az ellenfeleiket. Sőt, most már azt is mondják, hogy nekik itthon nincs ellenfelük. De van.

Mert én tudom azt, és Ti is tudjátok, hogy a magyar emberek többsége nem egy olyan Magyarországon akar élni, mint amilyet a mostani Orbán-kormány kínál neki. Csak a helyzet az,  hogy eddig nem láttak olyan jelöltet, aki egyrészt sikeres kihívója lehetett volna Orbán Viktornak, másrészt akivel a jövő irányába  lehetett volna fordítani ezt az országot. Ma az LMP kongresszusa ezt a helyzetet megváltoztatta. Most már van kihívó, van jelölt, és bizony van esély is.

Persze lehet, hogy sokunk számára ez ma még távolinak látszik. Hosszú az út, amit be kell járnunk. De egyvalamit tudok. Hogy azok az emberek, akiket az elmúlt évtizedekben nem sikerült annyira meggyötörnie a politikusoknak, hogy bennük egy szemernyi remény is van azzal kapcsolatban, hogy lehet közös dolgainkat máshogy intézni. Én arra kérem ezeket az embereket, hogy csatlakozzanak hozzánk. Akiből nem sikerült kiölni azt a reményt, hogy Magyarországnak lehet egy jobb sorsa, csatlakozzanak hozzánk.

Mert én tudom, hogy közösen sikerülhet. De még valamit tudok. Azt, hogy csak közösen sikerülhet. Ezért arra kérek mindenkit, hogy csatlakozzon hozzám: ne engedjünk a lemondásnak, ne engedjünk a beletörődésnek. Vegyük kezünkbe a saját sorsunkat, és vegyük a kezünkbe az országunk sorsát. Vegyük vissza az országot, hiszen a mienk.

Hagyjuk az elmúlt évek parttalan politikai vitáit. Menjünk ki az utcára, menjünk ki a piacra, menjünk oda a barátainkhoz, menjünk oda az ellenségeinkhez, és menjünk oda  ismeretlenekhez is, és mondjuk el nekik, hogy itt az út, van esély, van irány, és van egy küldetésünk, amit nekünk meg kell tudnunk csinálni. Ez itt a történelmi esély.

Tudom, és senkit nem akarok félrevezetni: Az előttünk álló kihívás hatalmas. Én ezt pontosan tudom. De én azt is tudom, hogy a megoldás az ott van a mi kezünkben. Mi az LMP-ben már bizonyítottunk. Mi már azt bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk újraírni a politikának a játékszabályait. A mi tíz éves történetünk pontosan erről szól. Mi gyakorlatilag mindenkit megleptünk, és folyamatosan megleptünk, mert minden próbát kiálltunk, amit a politika és az élet ránk mért.

Mi túl akarunk lépni azokon, akik jobbról és balról is csak átvertek minket, átvernek minket, egyébként sokszor egymást is átverik. A változás a mi kezünkben van, mert nekünk van hitünk és van hitelességünk. És mi nem megismételni akarjuk az elmúlt harminc év hibáit, hanem kijavítani azokat. mi már nagyon sokszor bizonyítottuk, hogy mi nem mandátumokért, hanem Magyarország megújításáért dolgozunk.

Soksor szoktam mondani a barátaimnak – sokszor az ellenfeleimnek is –, hogy mi értjük és érezzük, amit a magyar emberek akarnak. Értjük, hogy ebben az országban már senki nem kíváncsi az árulásoknak és az ármánykodásoknak erre a tragikomédiájára. Az LMP-ben mi nem magunkkal foglalkozunk, ez nem egy köldöknéző párt. Nem is a többi párttal foglalkozunk. Mert nem jó az, amikor folyamatosan attól hangos a sajtó, hogy pártok pártokkal foglalkoznak. Mi pontosan tudjuk, hogy a magyar választók nem ezt várják tőlünk. És Magyarország nem ezt várja tőlünk. Mi okkal állítottunk miniszterelnök-jelöltet. Ugyanis ahogy a magyar embereknek, úgy az LMP-nek is elege van, egyrészt természetesen abból a végtelenül ártalmas és rossz kormányzásból, amit a Fidesz-KDNP ennek az országnak okoz. De elegünk van az ellenzéki teszetoszaságból is.

Ezt így ki kell mondani. Engem végtelenül elkeserít, hogy az ellenzéknek talán az egyetlen emlékezetes teljesítménye az elmúlt hét évben, az az volt, hogy kiüresítette és elhasználta az együttműködés fogalmát. Nagy kár érte.

Az együttműködés mára azt jelenti Magyarországon a politikával foglalkozók számára, hogy egymást is utáló politikusok megpróbálnak olyan matematikai képleteket kitalálni arra vonatkozóan, hogy hogyan tudják a hatalmukat átmenteni. Pedig nagyon sokuknak már nem a hatalmuk átmentésén kellene gondolkodnia, hanem sokkal inkább azon, hogy mivel ad a legtöbbet Magyarországnak. Talán pont azzal, ha hagyja az új generációt érvényesülni. És most már egy olyan pillanatban tartunk, hogy gyakorlatilag fél évvel a választások előtt közvélemény-kutatási adatok alapján mandátumokat osztogatnának egymásnak a politikusok. A demokrácia nem erről szól. Egy demokráciában ilyet nem lehet csinálni.

Az LMP az elmúlt években ezekben a trükközésekben nem vett részt, és nem is fogunk részt venni az ilyen trükközésekben. Minket ugyanis nem mandátumok érdekelnek, hanem az, hogy elég erősek legyünk ahhoz, hogy a küldetésünket e tudjuk teljesíteni. A mi küldetésünk Magyarország megújítása. Nagyon örülök, és ez is ennek a kongresszusnak a fejleménye, hogy ebben a harcban már szövetségesünk is van. És én azt remélem, hogy az a nyitottság, ami bennünk van, és ami azok számára szól, és csakis azok számára szól, akik az elmúlt harminc év hibáiban nem vettek részt, hanem akik tényleg elszántan és tiszta szívből akarják, hogy ennek az országnak jobb sora legyen. Mi ezen emberek felé nyitottak tudunk lenni.

szb39.JPG

fotó: mti.hu/Máthé Zoltán

Köszönjük nekik, hogy ma is itt vannak velünk ezen a kongresszuson. És mindenkinek köszönöm, aki reményt és erőt lát az LMP-ben, és arra bíztatom, hogy keresse velünk a kapcsolatot, mert ez az a párt, amely képes arra, hogy Magyarországot megújítsa.

Mi rengeteget fogunk dolgozni. A mai délutántól kezdve minden egyes nap azon fogunk dolgozni, hogy visszaadjuk a reményt az elmúlt évek politikájától jogosan megcsömörlött embereknek. Nekünk kell újraépítenünk azt a bizalmat, ami ebben az országban elveszett. És azt akarjuk, hogy végre egy olyan kormánya legyen ennek az országnak, amely nem saját magát védi, hanem az országot. És olyan politikusokat akarunk, amelyek nem magukat képviselik, hanem a választópolgárokat.  Ez egy hatalmas vállalás, azonban én tudom, hogy az LMP képes erre, és képes arra, hogy ezt a történelmi küldetést beteljesítse.

Ha mi jövünk, ott nagyon sok minden változni fog. Sokszor kérdezik tőlem, hogy mi fog változni. Szeretnék pár dolgot megnevezni.

Ha mi jövünk, ott nem lesznek üres ígérgetések a választások előtt, hogy utána majd mindenféle kínos magyarázkodások történjenek a választások után.

Nagyon fontos, hogy nem lesznek többé oligarchák, és aljas alkuk, és háttérben megkötött piszkos szövetségek. Ugyanis az a politikus, amelyik lepaktál egy oligarchával, az többé nem egy szabad politikus. Hiába csinál úgy, mintha a választókat képviselné, amint kormányra kerül, azt az oligarchát fogja képviselni. Én, amikor körülnézek a magyar Parlamentben, azt látom, hogy mi egy olyan versenyben veszünk részt, mi LMP-sek, ahol rajtunk kívül mindenki más doppingol. Mi azonban tiszták tudtunk maradni az elmúlt tíz évben, és ez az Önök érdekében történt. A választók érdekében történt. Ugyanis én akkor és csak akkor tudok az LMP miniszterelnök-jelöltje lenni, hogyha Önökkel tudok szövetséget kötni, tisztelt választópolgárok, és nem holmi aljas oligarchákkal, akik utána – ne legyen senkinek kétsége – mindenkinek benyújtják a számlát.

Ami még változni fog, hogy nem lesznek újracsomagolt politikusok. Aki az elmúlt közel harminc évben hozzájárult ahhoz, hogy mostanra ez az ország ilyen mélypontra jusson, azt gondolom, hogy nem lehet azok között az emberek között, akik ezt az országot megújítják, legyenek akár kormányon, akár az ellenzéki térfélen.

És nem lesz több átlátszó érdekházasság, és nem lesz több olyan kínos és halálra ítélet együttműködés, mint amit eddig láttunk.

Ha az LMP jön, akkor erre ind nincsen szükség.

Mi ezért mától kezdve újradefiniáljuk az együttműködés fogalmát. Az együttműködés nem jelentheti befogott orral közlekedő, egymással násztáncot járó politikusoknak az alkudozását. De a másik oldalról nem jelentheti egy nemzetinek hazudott és együttműködésnek hazudott végtelenül aljas és elnyomó rendszernek a politikáját sem.

Az együttműködésnek csak akkor van értelme, ha az értékalapú, és ha az a magyar nemzet szolgálatába állítható. Bennünk, mint említettem, van nyitottság, de csakis olyan közösségek, és csakis olyan emberek irányába, akik Magyarország megújításában tudnak részt venni. A mi utunk ugyanis erről szól. És Magyarország útja is erről szól.

És én most nem a többi pártnak akarok üzenni, mert elegem van azokból, akik a médián keresztül üzengetnek mindenfélét. Én sokkal inkább azokhoz az emberekhez szólok, akik az elmúlt évtizedekben úgy érezték, hogy becsapták őket, átverték őket, trükköztek velük, akik úgy érzik, hogy már nem számíthatnak senkire. Én ezeknek az embereknek üzenem azt, hogy ha csalódtak a pártjukban, és ha úgy érzik, hogy már nem képviselik őket, akkor bennem és az LMP-ben megbízhatnak.

A változás kulcsa mindenképpen az LMP kezében van. Azt már említettem, hogy mi már bizonyítottunk. Stabilak maradtunk és hitelesek maradtunk. Viszont mi azt is tudjuk, hogy mit akarunk ezzel az országgal kezdeni. Nekünk nemcsak beszélnivalónk van az ország dolgairól, mi most már megoldásokat mutatunk be. És nem azért vannak válaszaink, mert ismernénk a jövőt, holmi orákulumok lennénk, hanem azért, mert ismerjük a Magyarország múltját. Minden egyes történelmi korszakunkban, amikor ez az ország úgy igazán sikeres volt – mint a reformkor, és a dualizmus -, volt egy társadalmi közmegegyezés abban, hogy Magyarország a technológia élvonalában akar lenni. És a tudással akar versenyképessé válni a régióban és a világban. Mi itt az LMP-ben osztjuk az elődeink felismerését: egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik. És én azt gondolom, hogy minden felelős politikának ebből a tényből kell kiindulnia.

Hátra kell hagynunk az elmúlt századoknak az elavult technológiáit. Mert mi a tét, és mi a 2018-as választásnak a tétje? Számomra egy a tét: Magyarország a nyertes országok oldalára áll vagy pedig marad a veszetesek között.Ez az alapvető kérdés. Én azt látom, hogy a tét hatalmas, és a megoldás viszonylag egyszerű, hogyha ott van mögötte a politikai megegyezés. És ebben a pártban megvan a megegyezés. Például amellett, hogy nem atomenergiára van szükségünk, hanem megújuló energiára. A világban zajlik az okosforradalom, okos hálózatokat építenek, okos városok, okos mérők, okos eszközök. Magyarország ilyen szempontból töredékét nem használja ki az eszközöknek. Általában csak elavult politikusok szájából hangzik el egy-két ötlet erre vonatkozóan, de koncepció nincsen. És a közlekedésben: nem füstös autókban kell gondolkodni, meg monopol helyzetben lévő gyártósorokban, hanem sokkal inkább a fenntartható közlekedésben. . És ha arról van szó, hogy mi az, ami a magyar családoknak az asztalára kerül, én azt tudom mondani, hogy a magyar föld és a magyar mezőgazdaság képes számunkra biztonságos és egészséges táplálékot adni. Nem messziről kell ideutaztatni mindenféle terméket, agyonvegyszerezve. Mi képesek vagyunk arra, hogy ügyesen sáfárkodva az erőforrásainkkal megtermeljünk mindent, amire szükségünk van. Ez a mi világunk. Számunkra ez a jövő!

Első lépésben tisztességes bérekre van szükség ebben az országban. Azt látom, hogy Orbán Viktor feladta ezt a harcot. Igazából kérdés, hogy valaha el is kezdte-e vagy sem. Amikor számon kértem őt a magyar Parlamentben, és megkérdeztem, hogy ő mint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke mit tesz azért, hogy tisztességes bérei legyenek a magyar polgároknak, ő azt válaszolta, hogy a kormánynak nincsenek erre lehetőségei. Ha egy kormányfő ennyire eszköztelen egy ilyen fontos kérdésben, az én álláspontom szerint nem való kormányfőnek. Nem való miniszterelnöknek.

Ugyanis a magyar családok legnagyobb problémája jelenleg a bérválság. És rengeteg probléma ágazik ki ebből. A kivándorlás, a demográfiai válság, nagyon sok problémánk függ össze azzal, hogy kevés pénzt visznek haza a magyarok. És én azt mondom Nektek, kedves Barátaim, hogy mi kormányon meg tudjuk azt csinálni, hogy a magyar emberek nyolc óra munkából annyi pénzt keressenek, hogy abból el tudják tartani magukat, és el tudják tartani a családjukat is.

Az elmúlt évtizedek zenéje volt ez, hogy a magyar embereknek nem adtak elég bért. De én azt mondom, hogy nincs mentség, nincs kifogás, és nincs olyan ideológia, ami miatt elfogadható lenne az, hogy kormányok óta gyakorlatilag megszorításokban vergődik a magyar ember. Radikális, azonnali és érezhető béremelésre van szükség.

És mielőtt bárki azt mondaná, hogy ez demagógia lenne, én azt mondom, hogy az LMP-frakciója minden évben elkészítette azt az alternatív költségvetést, amiben pontosan benne van, hogy honnan tudjuk ezt a pénzt előteremteni.  Ja persze, kérem, mi nem a futball klubokat fogunk támogatni meg stadionokat építeni, a jövendő miniszterelnök nem fog a Várba költözni,és egy fillért nem fogunk gyűlöletpropagandára költeni. Az biztos, hogy Paks 2-re se fogunk költeni semmit. Viszont a magyar emberekre fogunk költeni, és nem is keveset. Ugyanis ezek a javaslatok itt vannak, az LMP beadta őket törvényjavaslatok formájában, csak az eddigi cudar világban nem volt lehetőségünk, hogy odaadjuk ezt a pénzt a magyar családoknak. 

És azt is hozzá szeretném tenni, hogy a béremeléshez még két dologra mindenképpen szükség lesz: Az egyik a kiváló oktatás, amiről már eddig is volt szó. A másik pedig a sikeres magyar vállalkozások sora. Olyan országot teremtünk, ahol a magyar kis- és középvállalkozásokat nem fogja versenyhátrányba hozni a saját kormánya. Az LMP kormányon ugyanis a magyar kis és középvállalkozásokkal fog stratégiai szövetséget kötni. Mi nekik adunk adókedvezményeket, de nem titkos alkuk formájában, himihumi módon, hanem felszámoljuk azt a hűbérúri rendszert, amit a Fidesz teremtett. Nálunk nem a hűségnek lesz jutalma, hanem a tisztességnek, az elkötelezettségnek és a sikernek. Mi ezt fogjuk jutalmazni, mert mi pontosan tudjuk, hogy a kis- és középvállalkozások mit tudnak adni a magyar gazdaságnak.

Hadd emeljem ki az Orbán-kormány véleményem szerint legnagyobb bűnét, mondhatnám úgy is, hogy ez egy történelmi bűn: az a magyar oktatásnak a szétverése. A Fidesz csak beszél a magyarok tehetségéről. De mi, az LMP-kormány ki is fogjuk hozni a magyar emberekből azt a tehetséget, ami bennük van. Mi ugyanis nem a gyártósorok mellé fogjuk küldeni gyermekeinket, nem úgy, mint Orbán Viktor.

Hiszünk a tudás kiteljesedésében, a kreativitásban, a tehetségben. A jövő iskolái nem felerősíteni fogják a társadalmi különbségeket, hanem megszüntetik azokat. Én azt alapvetőnek tekintem, hogy ha erre egy oktatási rendszer nem képes, akkor gyakorlatilag az állam csődöt mondott, lemondott polgárairól. És ez az Orbán-kormány csődje most. Alapvetőnek tekintjük, hogy az oktatásnak önálló minisztériumot kell kapnia a Szél-kormányban. És azt is alapvetőnek tekintem, hogy egy Jövő Alapot kell létrehozni, és ebbe minden költségvetési 100 forintból 20-at be kell fizetni. Engem meggyőzött kedves kollégám, Ikotity István arról, hogy ez kell ahhoz, hogy a magyar oktatás versenyképes legyen. És olyan béreket tudjunk utána adni az embereknek, ami ahhoz kell, hogy tisztességesen meg tudjanak élni.

Zöldektől nem meglepő, hogy oktatásba és egészségügybe akarnak sok pénzt tenni, viszont mi kiszámoltuk, hogy ezt meg tudjuk csinálni. És ezt én nagyon fontosnak tartom. Ami szintén fontos, az az, hogy a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe vevő és a 21. századra felkészítő tananyagot kell használnunk. Szélesre fogjuk tárni a felsőoktatás kapuit, az első diploma megszerzését mindenképpen ingyenessé tesszük. A kérdés az az, és most éppen ezt számoljuk, hogy a további diplomák ingyenessé tételére van-e lehetőség.

Olyan államot fogunk teremteni, amely képes ellátni minden feladatát: tisztességes béreket tudunk adni, kiváló oktatást tudunk adni – és muszáj beszélnünk az egészségügyről is, mert egy működő egészségügyet is adnunk kell. Azt látom, hogy volt a Fidesznek egy nagyon használható mondata. Ők annó azt mondták, talán akkor még fiatalabb demokratáknak érezték magukat, hogy az egészségügy valóban nem üzlet. Én ezzel egyetértek. De közen ők kormányon gyakorlatilag fizetőssé tették az egészségügyet. Mindannyian tudjuk, látjuk, érezzük, hogy mi megy most. Nincs a régióban még ez olyan ország, ahol a polgárok a magánvagyonukból annyit áldoznának egészségügyre, mint nálunk. És hány magyar ember van, akinek nincsen magánvagyona! Ő nem tud fizetni. Mi lesz ezekkel az emberekkel. Látjuk, hogy mi van velük. Én egyetlen magyar polgárnak sem akarom ezt a sorsot. És történelmi bűn az, amit az egészségüggyel tettek.

Ugyanis az egészségügy problémái, ahány szakemberrel beszélgetek, mind inkább megerősödöm abban, hogy egyáltalán nem megoldhatatlanok. Két dologra kétségkívül szükség van. Pénzre és bátorságra. Mi úgy látjuk, hogy a pénz az ott van az államkasszában. A bátorság meg itt van nálunk.

Én azt látom, hogy a forrásokat garantálni tudjuk, mind az infrastruktúra biztosításához, mind a méltányos bérrendezéshez. Gondolom, nem okozok azzal meglepetést, hogy mi, az LMP, kormányon önálló egészségügyi minisztériumot fogunk létrehozni és helyre fogjuk állítani a társadalombiztosítás független intézményeit, az OEP-et és az ÁNTSZ-t. Azt is látom, hogy országos szinten kell egyenlővé tenni az egészségügyi szolgáltatásnak a színvonalát. És egy nagyon fontos innovációt szeretnénk bevezetni. Komoly forrásokat fogunk áldozni a megelőzésre. Ugyanis mélyen egyetértek Ábrahám Júliával, elnökségi tagtársammal, hogy azt a betegséget a legkönnyebb meggyógyítani, ami ki sem alakult. Mi ebben szeretnénk segítséget nyújtani a magyar embereknek.

Azt látom, hogy LMP-kormánnyal ez az ország a győztesek oldalára tud állni. Viszont egy valamit látok. Hogy Magyarország addig nem lesz világsiker, amíg olyan kormánya van, ami egyszerűen nem érti a világot. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nincsen sikeres ország sikeres külpolitika nélkül. Márpedig a mostani miniszterelnöknek nemhogy külpolitikai sikerei nincsenek, de gyakorlatilag külpolitikája sincsen.

Emlékezünk talán mind Theodor Rooseveltnek a szavaira. Ő a külpolitikával kapcsolatban alapvetésként jegyezte meg, hogy az ember beszéljen halkan, de legyen nála mindig egy bot. Az Orbán-kormánynál ez pont fordítva van: állandóan megy a hisztéria és a rikácsolás, viszont amikor igazán a magyar érdekről van szó, például a határon túli magyarok érdekeiről, vagy az EU-s mezőgazdasági támogatásokról, vagy akár az orosz befolyásszerzésről, a magyar kormány totálisan eszköztelen.

A miniszterelnök, aki most vezeti ezt az országot, teljes szereptévesztésben van. Gyakorlatilag úgy viselkedik, mint egy mérges EU-ellenes EP képviselő, és nem úgy, mint egy EU tagállam kormányfője. Minden mondata, minden botránya tulajdonképpen arról szól, hogy ellenreakciót provokáljon, amit itthon majd kiírhat az óriásplakátokra. Gyakorlatilag ez az, amivé ő silányította a külpolitikát.

Mi ezzel szemben, az LMP kormányon egy alapvetéssel fogjuk kormányozni az országot. Ha külpolitikáról van szó, akkor Magyarország jó szövetséges lesz és egy erős ország, amely kész arra, hogy megvédje a függetlenségét. Viszont Magyarország soha többet nem fogja összekeverni a szövetségeseit azokkal, akik veszélyt jelentenek az ország számára. Magyarul, a Szél-kormányban működni fog a barát-ellenség felismerő rendszer. Nem fogunk alapvető hibákat ezzel kapcsolatban elkövetni.

Kedves Barátaim! Látjátok, hogy mindannyian tudjuk, mit csinálunk. Felkészültünk arra a feladatra, amit vár ránk.

Tudom, hogy sokan hatalmasnak látjátok ezt feladatot, ami előttünk áll. És nem akarom eltagadni: én is hatalmasnak látom. Egy biztos: Kemény kampány vár ránk. És még valami biztos: Rám ebben abszolút számíthattok.

Szeretnélek Titeket arról informálni, hogy a kampányra való felkészülés már javában zajlik. Az utóbbi hetekben az Országos Elnökség jóváhagyásával felállítottuk azt a kampánystábot, amelyben a szakmai munka fog zajlani e területen. De a központi irodánk már most nyitva áll előttetek, gyertek, beszélgessünk és tájékozódjunk. A következő hetekben pedig mindenki megismeri azt a cselekvési tervet, amely szerint a szigorú és következetes kampányolás menni fog a következő időszakban.

Én a következő hónapokban veletek fogok dolgozni, egymásnak fogjuk vetni a hátunkat, annak érdekében, hogy az a történelmi küldetés, amire mi leszerződtünk, az ebben az országban végre bekövetkezhessen. Helyi vezetőkkel, aktivistákkal, párttagokkal, családjaitokkal, barátaitokkal együtt fogunk dolgozni az ország minden szegletében. És garantálom Nektek, hogy minden segítséget és minden támogatást meg fogunk adni a Ti munkátokhoz. Ugyanis, bár én nagyon tisztelem a televíziókat, a tévéstúdiókat, az interjúkat, és köszönöm az ez adta lehetőségeket, de ez a kampány alapvetően Rajtatok múlik. Én azt látom, hogy Ti vagytok azok, akik ott vagytok az utcán, a piacon, a kórházakban, az iskolákban, mindenhol. Ti találkoztok emberekkel.

A bőrünkön érezzük azt, hogy mi megy ebben az országban. És én azt látom, hogy ebben az országban most akkora a baj, hogy ezen a szinten kell kezdenünk a közösségnek az újraformálását.

Én mindent meg fogok tenni az LMP miniszterelnök-jelöltjeként azért, hogy 2018 áprilisában ez az ország egy új korszakot nyithasson. De a politikai változásnak a zászlóvivői Ti vagytok.

Ti vagytok, azok, akik ismeritek saját közösségeiteket, és Ti vagytok azok, akik segíteni tudtok nekem abban, hogy a lehető legjobb döntéseket hozzuk a következő kampány során.

Ezért még azelőtt, hogy a szervezett és jól irányított kampányunkat elkezdenénk, arra kérlek Titeket, hogy már ma délután és este amikor hazaértek: beszélgessetek a családtagjaitokkal, a barátaitokkal, az ellenségeitekkel, az ismerőseitekkel, mindenkivel ebben az országban.És mondjátok el nekik a hírt, hogy Magyarországon van esély. Van remény, és van esély.

Mondjátok el nekik, hogy az út elindult, csatlakozzanak hozzánk, csatlakozzanak ahhoz a küldetéshez, amelynek az LMP a mai napon letette az alapjait.

Mondjátok el ezeknek az embereknek, hogy ez a közös út, amin ma elindulunk, ez arról szól, hogy beteljesítsünk egy ígéretet. Ezt az ígéretet nem én teszem ma Nektek. Hanem ez az ország tette saját magának közel harminc évvel ezelőtt.

Adjunk vissza a reményt a magyar embereknek, és bizonyítsuk be nekik, hogy közös erővel vissza tudjuk venni az országunkat. Higgyétek el, ha valamiért érdemes küzdeni, akkor ez az.

Köszönöm.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr3112914431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.10.02. 17:54:24

Tecik a Berni jelöltközése mer ö legaláb ojan gendersemleges és ezel megfogja a minden szavazot

Nagyorrú Barbi 2017.10.02. 17:54:54

Végbélszél Bernadett maradjon csak az, aminek teremtetett. Utcasarki örömlánynak.

abdul hackeem 2017.10.02. 18:18:11

@Nagyorrú Barbi: Az itt a nagy baj, hogy az ilyen elmeháborodottaknak - mint te - is van szavazójoga.

Duplaxiii 2017.10.02. 18:27:17

OK, elmondta.
Egy érv kellen még, hogy mivel önmaga és az LMP abszolut tipusidegen a magyarok többségének, miért gondolja, hogy ő a megoldás?
Ököterrorista zöld párt, kérdéses alakulás, siffer, az ex-fideszes állatorvos, internacionalista-globalizációs neoliberális gondolatok, szakmai alaptudás hiánya?
Miért savazzon rá egy ma töbségben lévő semleges választó?

Jega 2017.10.02. 18:29:47

Szeretném, ha a következő választáson női miniszterelnöke lenne Magyarországnak. Adja Isten , hogy úgy legyen!

abdul hackeem 2017.10.02. 18:34:32

@Jega: Igazad van, de ez az ország egyszerűen megretten ettől a gondolattól is. Gyáva népség ez itt.
Modernizálás? Tudásalapú társadalom? Ide?

2017.10.02. 18:35:32

@Nagyorrú Barbi: Anyukádnak szólhattak volna, hogy ami a végbélnyílásán jön ki, azt nem kell felnevelni.

@Duplaxiii: "önmaga és az LMP abszolut tipusidegen a magyarok többségének"

Miről beszélsz, te fideszes gyökér? Nehogy már a magyarok többségének nevében beszélj, te nyomorék. Meg nehogy már a bűnöző maffia határozza meg, hogy ki az alkalmas ellenzéki jelölt. Érted miről beszélek, Orbán-geci?

Le Orme 2 2017.10.02. 18:48:27

Hadházy örökre lejáratta magát és kiírta magát a civilizált emberiség köréből.
Sajnos, van szerencsétlenségem ismerni néhány LMP-s középvezetőt. Isten óvja Magyarországot ezektől!

Le Orme 2 2017.10.02. 18:50:18

"Első lépésben tisztességes bérekre van szükség ebben az országban."

Ócska demagógia, a maradék meg semmitmondó blabla.

Brix 2017.10.02. 18:56:22

@Le Orme 2: Kik azok? Valami érv kellene inkàbb, mint üres puffogtatàs...
@Duplaxiii: Pontosan az ellenkezője igaz: az Lmp mindig is antiglobalista pàrt volt, a neoliberalizmus meg messze àll tőlük, mint Makó Jeruzsàlemhez...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2017.10.02. 18:58:04

Nem olvastam el. Szex van benne? Kutyák?

2017.10.02. 18:58:29

@Jega: "Szeretném, ha a következő választáson női miniszterelnöke lenne Magyarországnak. Adja Isten , hogy úgy legyen!"

Aztán pedig egy pángender... vagy ha az nem, hát egy neutrois. Elég volt a provinciális, bőgatyás, nemi esszencializmusból.

2017.10.02. 19:00:24

@Le Orme 2: ""Első lépésben tisztességes bérekre van szükség ebben az országban.""

Hááá... és a 13. havi nyugdíj, az smafu? Mi lesz az alapjövedelemmel? Ingyenwifi+max térerő?

Netuddki. 2017.10.02. 19:45:46

@abdul hackeem: Nem, az a gond, hogy az ilyeneket nem vágják ki innen, mint macskát...

Netuddki. 2017.10.02. 19:50:51

Az LMP-nek is csak azt tudom mondani, amit tavaly a Botkánál, hogy Magyarországon nem miniszterelnököt választunk. Teljesen mindegy ki a miniszterelnök jelölt. Sőt, az orbán példáján okulva, soha nem szabad ekkora hatalmat egy miniszterelnök kezébe adni!

Ha meg, a tolvajfideszt nem sikerül közösen eltakarítani, akkor teljesen mindegy ki a miniszterelnök jelölt, mert az orbán marad. Utána meg már pártok se lesznek, mert megszünteti, és 1 pártrendszer lesz. Hülyeségnek hangzik? Hát, már most is majdnem ez van. Kérdés jövőre lesznek-e választások?

morph on deer 2017.10.02. 20:31:13

@Duplaxiii:
“Egy érv kellen még,”

Na jól van, rábeszéltél!

A hölgy jelölésével az LMP hitet tett az alternatív/zöld energia alkalmazása mellett: a kormányzást is Szél-erőmű igénybevételével képzelik!
“Szél-erő, a zöld energia!”

Megfelel?
:D

Gacsajpesta 2017.10.02. 21:07:32

Valaki kérdezze meg már végre Szél Bernadettől, hogy otthon, a saját lakásában hány szélkerék és hány napelem van?

Vagy Ők is paksi atomenergiából nyerik a villamos áramot???

Le Orme 2 2017.10.02. 21:10:30

"Az elmúlt évtizedek zenéje volt ez, hogy a magyar embereknek nem adtak elég bért. De én azt mondom, hogy nincs mentség, nincs kifogás, és nincs olyan ideológia, ami miatt elfogadható lenne az, hogy kormányok óta gyakorlatilag megszorításokban vergődik a magyar ember. Radikális, azonnali és érezhető béremelésre van szükség."

Demagóg.

tireless treehugger 2017.10.02. 21:38:01

Teljesen jó.
Nincs más út csak előre.
Legalább van programjuk és pozitív dolgokat akarnak.

Most már csak mozgósítani kell, a szimpátiát szavazatra váltani, de ehhez is van idő, elég a hajrában győzni.

Morpheus. 2017.10.02. 21:57:14

Nem rossz!
Most már csak 6% -ról 36% -ra kéne meglökni azt a "szekeret" fiúk-lányok!

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyeIemző · http://bircahang.org 2017.10.03. 02:16:22

@Le Orme 2: "Sajnos, van szerencsétlenségem ismerni néhány LMP-s középvezetőt. "

Aha.. szóval lipsi vagy...

2017.10.03. 06:14:11

@morph on deer: "A hölgy jelölésével az LMP hitet tett az alternatív/zöld energia alkalmazása mellett: a kormányzást is Szél-erőmű igénybevételével képzelik!"

Ezt úgy érted, hogy a Parlamentre kitesznek egy Szél-kakakast? Iránymutatónak?

2017.10.03. 09:22:48

A fenti képen egészen hasonlít Marion Cotillard-ra ... lehetne a testdublőre!

Le Orme 2 2017.10.03. 10:00:34

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyeIemző: egykori középiskolás osztálytársam LMP-s
egy rohadék volt már középiskolás korában is

ben2 2017.10.03. 10:25:06

Az LMP célja nem a kormányváltás, hanem a ballib szavazatok begyűjtése még mielőtt azok a Jobbiknál kötnének ki.
2018-ban csak akkor képzelhető el kormányváltás, ha a Jobbik és a ballibek - legalább fű alatti egyeztetéseket követően - koordináltan indulnának. Csakhogy még ebben az esetben is ott a nagy dilemma, hogy milyen kormány alakulhatna egy ilyen csalamádé koalícióból?
Ezért aztán minden párt csak kampányszlogenek szintjén és a magabiztosság látszatát megőrizendő hadovál kormányváltásról, miközben zéró összegű játékot játsszik a többiek kárára.

Na most ebben a helyzetben természetes és jogos, ha az LMP is rányomul a ballib szavazókra. Nem is lenne tehát ezzel semmi baj, ha a szegény LMP-s pártkatonákat megtanították volna politikusként viselkedni.
Mást sem hallunk azonban az LMP-sektől az elmúlt pár hétben, mint betanult kampánybullshitet vidéki amatőr színtársulat szintjén előadva.
Azaz ami a legidegesítőbb a Fidesz kommunikációjában - hogy nem képesek leszakadni néhány téma nonstop sulykolásáról (migránsok, Soros) és azt is tenyérbemászóan amatőr módon csinálják - na ugyanezt a stílust vette fel az LMP is.
Csak míg a fidesz jól felfogott érdekből és tudatosan csinálja ezt - hogy a Jobbik felé kacsintgató, alacsony végzettségű a jobb és a szélsőjobb között ingadozó szavazói tömegeket megtartsa -, addig az LMP a magas végzettségűek és a városi értelmiség körében próbál hasonló szellemi nívóval sikert elérni.
Ez így nem fog menni.
Az egész LMP jelenleg olyan, mint egy frissiben a munkaerőpiacra került fiatal szakmai önéletrajza: a tudás, a munkatapasztalat és a referenciák hiányát üres bullshiteléssel és extravagáns betűtípusválasztással próbálja elleplezni és nem érti, hogy ezzel többet árt a megítélésének, mintha nyiltan fölvállalná, hogy mit tud és mit nem.

morph on deer 2017.10.03. 11:19:29

@Dorottya Veres RLDD:
“a Parlamentre kitesznek egy Szél-kakakast?”
:)
Felesleges lenne, már van ben egy, több évtizedes gyakorlattal..!

Bár iránymutatónak tökéletes lenne, - ahányszor mi már irányt váltottunk...

Conchobar 2017.10.03. 11:53:53

Végre megint hallani az LMP-ről, remélhetőleg megint elkezdik majd szítani a hisztériát, menteni a cigánygyerekeket Gyöngyöspatáról. Merthát, kezd leülni az őcsényiek provokálását követő hullám

szánmonoxid 2017.10.03. 11:54:59

Szél Bernadett egy megélhetési politikus.
A célja nem a kormány leváltása, hanem az, hogy még 4 évig pár haverjával munka nélkül állami pénzeken élhessen meglehetősen nagy lábon.

Amíg össze nem fog az ÖSSZES ellenzéki párt (igen, a Jobbikot is bele kell venni a brancsba, meg a Mome ifjú idiótáinak is csatlakozni kell az összefogáshoz, bár ők Fidesz-csemetékként nem fognak, az egyetlen céljuk a megosztás), és nem indítanak minden körzetben EGY (1) jelöltet, addig itt nem lesz rendszerváltás, még akkor sem, ha Símacska előáll a bizonyítékokkal, hogy Orbán tényleg geci (vagy legalábbis besúgó volt a kommunizmus alatt, mert az volt).

Így, ahogy most csinálják, vagy be sem jutnak, vagy 5%-os pártként 6-8 képviselővel megélhetési politikuskodnak tovább, mindenki (mindegyik ellenzéki párt) csak a saját pecsenyéjét sütögeti, szarik mindegyik az ország érdekére.
Igaza van Botkának, a Fidesz-maffia behálózta az összes ellenzéki pártot. Jobbikot és MSZP-t is beleértve.

Röviden ennyi.

n3spr3ss0 2017.10.03. 12:04:36

Rossz országba született, ott ahol civilizált, gondolkodó emberek élnek több esélye lenne.

2017.10.03. 12:32:58

@n3spr3ss0: "Rossz országba született, ott ahol civilizált, gondolkodó emberek élnek több esélye lenne."

Muhhaha... mire??? Átlátszó ő így is.

ben2 2017.10.03. 14:24:37

@szánmonoxid:

"Símacska előáll a bizonyítékokkal, hogy Orbán tényleg geci (vagy legalábbis besúgó volt a kommunizmus alatt, mert az volt)"

Tehát magad is kimondod, hogy Simicskának elő kellene állnia a bizonyítékkokal, de mégis határozottan állítod, hogy besúgó volt?
Ezek szerint ha rendelkezel bizonyítékokkal, amire az állításodat alapozod (semmiképpen sem feltételezném, hogy pusztán indulatból vádaskodsz), miért nem állsz elő a bizonyítékokkal Te magad? Vagy ha rettegsz a megtorlástól, miért nem adod át Simicskának?

ben2 2017.10.03. 14:25:30

@n3spr3ss0:

Mesélj már melyik az az ország, ahol hozzánk képest civilizált, gondolkodó emberek élnek?

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2017.10.04. 13:14:31

@ben2: felszínes, féltudású fikázás, amit írsz.
Az LMP 7 éve van a parlamentben. Referenciái a beadott törvényjavaslatok, a bemutatott alternatív költségvetések, a feltárt és végigvitt ügyek, Paks II-től Farkas Flóriánig. Szél Bernadett nagyon nem a levegőbe beszél, mégha neked túl egyszerű is. (korábban meg az volt a kritika, hogy az LMP "túl értelmiségi" módon beszél, nem értik meg a tömegek. Van rajt sapka, nincs rajt sapka, ugye.)

2017.10.04. 14:34:03

@Lastres: Paks II... jó, hogy írtad,már vártam.
"Sallai R. Benedek három, általa hazugságnak nevezett kormányzati állítást is cáfolt. Elsőként azt, hogy az atomenergia lenne a legolcsóbb áramtermelési mód; azt mondta, programjuk a 11 forintos paksi árammal szemben 0 forintosat kínál."

Na innentől nehéz komolyan venni az LMP-t. S.R.B. nemcáfolt semmiféle hazugságot, se egyet, se hármat, viszont hazudott egy orbitális nagyot. Ami áttételes mást is megmutat. Mégpedig azt, hogy mennyire is szándékozik hatalomra kerülni az LMP. Konkrétan semennyire. Mert onnantól illenék felelősséget vállalni az ígérgetésekért és legyünk őszinték, nagy sz@rban lennének Börniék, ha a nép elkezdené leverni rajtuk a villanyszámlákon szereplő összeg és a 0Ft közötti eltérést. A többi nagy mutatványuk hasonló hókuszpók, hályog a parasztok szemére.Következmények, számonkérhetőség hiányában akkorát mondhatnak,amekkora csak kifér a lepcses szájukon.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2017.10.04. 16:19:25

@Dorottya Veres RLDD: Fikázni tudsz, gratulálok. Kár hogy fogalmad sincs, miről beszélsz.
Termelői árakról van szó. Egy már megtérült szélturbina (mint amik Magyarországon állnak) lényegében 0 forintért termeli az áramot (plusz karbantartási költség). Ugyanígy egy megtérült napelem. (emiatt mehetnek negatívba időnként az árak a német piacon, amikor nagyon süt a nap és fúj a szél).
A 11 forint egyébként a Paks I. termelői ára. Egy már "megtérült" beruházásé. Paks II. legalább (hivatalosan) 18-19 forint felett lenne (ez valószínűleg inkább 30 feletti, ha a valós beruházási költséget vesszük majd.) Ennél már most olcsóbb sok megújuló.

2017.10.05. 07:13:19

@Lastres: Még jó, hogy te elhiszed magadról, hogy tudod, miről beszélek :)))

Kezdjük...
mennyi a szélerőmű megtérülésének ideje? Mekkora az élettartama? Mekkora a rendelkezésre állása? Milyen a hibaráta?
A megtérülés számításakor milyen piactorzító támogatásokat (átvételi ár) veszünk figyelembe? Mennyibe kerül a húszévente lecserélt szélkerekek hulladékának kezelése, lerakása?

Aztán ami mindezektől messze fontosabb: mi van, ha nem fúj a szél? Olyan is van ám! (Bolond lyukból, bolond Szél...) Akkor ki és miből állít elő villanyt (fokozzuk... éjjeli szélcsend) azokat az erőműveket ki fogja megépíteni, ki fogja a szélkerekek hektikus termeléséből fakadó kiszámíthatatlan megtérülést lenyelni? A szélkerék önmagában, tárolókapacitás teljes hiányában nem illeszthető gridbe. (Illetve igen, de abból egy bizonyos kritikus arány után egy következik (nem, nem az ingyen villany..) hanem az, hogy fejreáll a rendszer. Apropos... az ingadozó és az igényekhez semmilyen formában nem igazodó termelés kompenzálását (terhelésirányítás) feladata kire is hárul? Azért ki fizet?
Ha van tárolókapacitás (gravi tározó, szivattyúkkal) annak a létesítési fenntartási költségeit ki viseli? Azt ugyan beleszámítod-é a szélkerék 0Ft-os villanyának árába? A nagyterületű gravitációs tározók metán emisszióját hová sorolják a zöldek? 12-ször erőteljesebb üvegház hatású gáz.
Megannyi kínzó kérdés (és biztos kihagytm egyet-kettőt) úgyhogy pattanj le a magas lóról osztán válaszol. (Úgy, hogy a hozzám hasonló fogalmatlan fikázó is érthesse...)

Azt tényleg kifelejtettem... a németekkel meg tele a környező országok töke, hogy összevissza tolják a szeles nyári hétvégén a villanyt rá a környező országok hálózatára, azok meg kenjék a hajukra. Ám, ha eláll a szél, jól jön a lengyel szénerőmű meg a francia atomerőmű rettenetes környezetszennyező árama.
A németek Energiewendéje szimpla pénzszivattyú, a hozzán hasonló porbafingó kis államokban élők számára elképzelhetetlen volumenben. Átlagosan 1-2 PaksII-nyi pénzt tolnak át a megújulós bizniszben érdekeltek zsebébe támogatás gyanánt... ja... így lehet néha 0Ft/kWh áron termelni.

2017.10.05. 19:52:52

@Lastres: Hmmm???
Kérdezek még... miért is van, hogy a megújulókat legnagyobb arányban használó két Eu-s államban messze a legmagasabb az energia ára? Amikor 0 EUR ért termelik állítólag...
Gondolt-e az LMP agytrösztje arra, hogy az ami külföldön adott országban (kompromisszumokkal) megvalósulhatott, az nálunk is simán adoptálható? Mennyi egy offshore É-tengeri szélkerék átlagos éves termelése (a névleges kapacitáshoz viszonyítva ) és mennyi egy É-tenger parti szélkeréké ...és menni egy Nagyigmánd határában leszúrt szélforgóé? Tudod-é, hogy számítógépes modellekkel úgy-ahogy igazoltan szélkerékből 6-7szeres névleges kapacitást kell beépíteni (mint a várható igény maximuma)és megfejelni egy bődületes tároló rendszerrel, hogy többé-kevésbé zökkenőmentesen kiszolgáljon (pátr vízerőművel és egyebekkel megtámogatva) egy Skócia kaliberű országot.
Azt tudtad, hogy a német megújulópolitika zászlóshajója, a Pellworm -projekt 2 év után csúfos kudarcba fulladt, pedig beleadtak apait-anyait és pé'z nem számít alapon hozták létre egy specializált , szinte iparmentes közegben?
Azért örülnék, miután lefikáztál, fogalmatlanoztál szánnád rám a fáradtságot és tanítanál.

tireless treehugger 2017.10.05. 21:39:46

@Dorottya Veres RLDD:

A pellworm tökéletesen hozza az elvártat. üzemi termelési költség 3.41€cent /kwh

A pénzügyi leírást felgyorsították erre lehetőséget ad a könyvelési módszer. 2 lehetőségük van, vagy a lineáris leírással 15 év alatt költségelik, vagy a szelkerék árak pillanatnyi árával számolva az első években leírják a nagy részét. Mivel az eon nagyon profitábilis minden lehetőséget megragadnak a nyereség csökkentésére.

A fenti projekt ezen kívül tucatnyi kisérleti tárolási módszereket is tartalmaz milliárd € értékben és ezeket a kutatási és fejlesztési költségeket is a projekt keretében számolták el.

A német villany nem drága. Neked az lenne nekik nem az.

A magasabb ár!!! (nem drága!!!!) több beruházást generál így az államnak semmi dolga a termeléssel mert mindenki villanyt termel. És osztott hálózaton termeli, az északi túltermelésen kívül zéró probléma nélkül fogyasztják el, (átlagos átvételi ár 3-4€cent között van, (10-13ft.) , és közben gigantikus mennyiségű adót fizetnek amiből aztán lehet migráncsokat befogadni akik aztán erősítik a német helyi kapacitásokat aminek az a vége hogy a német cégek hazamennek és neked nem marad más mint a kerítés mellett vicsorogni.

A szélkerekek és napelemek földrajzi elterjedése lehetővé teszi hogy már nincs szükség kisegítő erőművekre és ahogy kiépül a teljes észak-déli kelet-nyugati transzfer kapacitás még ennél is kisimítottabb fogyasztás-termelés lesz. egy megújulót nem muszáj 100%-on járatni, termel-nemtermel épp ahogy szükséges, a rendelkezésre állási költség alacsony és könnyen távolból vezérelhető. Na meg nem kellenek suttyó melósok így aztán nincs kiszolgáltatva politikának szociálpolitikának utazási problémáknak a kocsma nyitási idejének meg szedettvedett pártok és bandáik befolyásának.

Skóciában már 57%-át termelik megújulóból, tudom tudom erre kellene szerinted 6x kisegítő, de volnál szíves megmagyarázni miért is lenne szükségük az igény háromszorosára?, ja hogy csúcsidő?, eltévedtél a csúcsot intelligens hálózattal simítják, míg 20 éve a variáció 2.2x volt, addig ma már csak 1.7x, és folyamatosan csökken. A skótok és angolok-welsziek a national grid nevű hálózaton keresztül nagyon szépen elosztják, van olyan hogy a téli csúcsidőben 5-6 atomerű blokkot is leállítanak, egyrészt nem éri meg, másrészt kevésbé megbízható mint a szél-nap pontosan szabályozható termelése. paks csak azért hoz jó számokat mert minden mást annak rendelnek alá.

Más oldalról: olyasmibe szóltál bele amiről halvány lila fingod sincs, ráadásul rosszul ollóztad össze. Arról ne is beszéljünk hogy 2000 komment fél év alatt, az bizony a fizetett buta troll kategória.

2017.10.06. 06:23:35

Tudtommal a projektet a helyiek kezdeményezésére (mondjuk úgy, lázadására) való tekintettel befejezettnek , lezártnak nyilvánították. Az atomcsapdán már volt erről szó, vannak hivatkozások is.
Ez az egyik, a másik, hogy annyira önellátóak, hogy napi 40-50percen át csak a szárazfölddel összeköttetést bitosító 'köldökzsinór' biztosított ellátást. Harmadrészt... miként akarod adoptálni egy északi tengeri sziget földrajzi adottságaiból fakadó lehetőségeit Mo.-ra? A geterm nagyon megy Izlandon... de csak ott. Szép, de kenhetjük a hajunkra. A napsütéses óráink száma messze nem ideális. ÉS: még mindig nincsenek hosszú távú és gazdaságosan működtethető (ne adj isten környezetbarát) grid szintű tárolórendszereink. NINCSENEK. A gravitációs tárolók megintcsak nem jöhetnek nálunk szóba. Akkor miről beszélünk? A németek kísérleteznek, ez dícséretes. Vannak forrásaik, úri hobby, csinálják. Ám továbbra sem valószínű, hogy ami náluk úgy-ahogy működik, az nálunk analóg módon fog.

A német villany mihez képest nem drága? Ember... a duplája, mint amennyiért máshol megkapja a lakossági fogyasztó. Csak azért fizessen többet, mert nem szakad bele? Mit szólnál, ha Béla 40Ft-ért vehetné a kenyeret, te viszont 400Ft-ért, mert fussa rá? Ez milyen érvelés már?
Az, hogy eszetlen átvételi és beruházási támogatásokkal lehet gazdaságossá , sőt nyereségessé tenni a megújulós energiatermelést .. bevetve könyvelési trükköket... háááát. De akkor ne harsogjuk már, hogy NULLA Ft.. a vevő meg egyre növekvő áron kapja? Nem látsz ellentmondást?
Az É-D HVDC/UHVDC hálózat (gerincvezeték) megint csak egy, a sok közül, ami még csak fikció. Ha megvalósul, hát minden lesz, csak enm olcsó. Ki állja a számlát, hová könyveled? Én a szélkerekekhez tenném nagy részét, mert azok nélkül nem lenne szükség rá, :) Azzal meg ne gyere, hogy valahol mindig fúj a szél. Mert ez sem igaz. Nem arról van szó, hogy nem lehet transzportálni ide-oda GWh -kat, mert technikailag megoldható. Ám még a HVDC is veszteséggel teszi , a szupravezetős megoldások erősen kísérleti üzemben működnek és hihetetlen áron lehetne megoldani , talán éppen ezért még semmi jele ilyen jellegű elhatározásnak. A megújulót nem 'járatod' kedved szerint, hanem a szélerék átlagban a legjobb helyeken 30-40%-os teljesítménnyel működik, az időjárással szinkronban, rosszab helyeken talán a 25%-ot éri el :) A MAVIR honlapján megnézheted, meg azt is, mennyire tervezhető...a PV meg 10-15%-ot tud.Ott legalább tudod, hogy éjjel 0%-ot termel :) A migránsos résznél ne haragudj, elvesztettem a fonalat. Ha fröcsögni akarsz, van megfelő hely, menj oda.

A skót modellt nem a kisujjamból szoptam, megtalálod a különféle kapacitásokra vonatkozó terhelési görbék és termelési görbék összevetését. Nem a backup lenne ideális 7szeres kapacitású, hanem a megújulókból kellene ekkora adagot lerakni, hogy mindig legyen valahol akkora termelés, amivel lehet az ellátást biztosítani (bevonva a gravi tározókat) Hülye alapállás, hogy amikor hiány van, akkor majd veszünk valahonnan, ahol meg felesleg képződött.

"téli csúcsidőben 5-6 atomerű blokkot is leállítanak, egyrészt nem éri meg, másrészt kevésbé megbízható mint a szél-nap pontosan szabályozható termelése."

No... ne viccelj már... napi szinten le-fel kapcsolgatott atomerőmű? Ha lenne ilyen, abszolút nem is lenne semmi gondunk, a megújulók bizonytalanságából fakadó gondokkal nem is kellene foglalkozni. (Amúgy az angol hülyék biztosan ezért építik meg Hinkley Point C-t, hog legyen mit kapcsolgatniuk.
Ennél már csak az nagyobb hülyeség , hogy a nap-szél alapú termelés pontosan szabályozható :)))) Innentől már tényleg nehéz komolyan venni téged (mindegy milyen nicken írogatsz)
A következtetésed, meg, hogy a hozzászólások száma alapján fizetett trollnak minősítesz, nos annyira légből kapott, mint az állításaid nagy része.
Hidd el, elég régóta foglalkozom a témával, elég mélyen beleástam magam és nem csak a sötétződ ökoterroristák dezinformációs blogjaiból szerzem az infókat :)

Olvasd el a svéd energiaügyi miniszter véleményét , lehet mérvadó, tekintve, hogy So. egészen jól áll megújulókkal... ő azt nyilatkozta, hogy az energiaellátásuk gerince egyelőre a nukleáris nergia, zsinóráram tekintetében nem terbvezik kiváltani, köszönk szépen, jó vannak vele. Ő is orbánbérenc fityisztroll, nyilván.
Végül újra megkérdem: mennyiben releváns a skót módszer, vagy a dán, esetleg az észak-német? Milyenek ott az adottságok (földrajzi/meteorológiai) értelemben és milyenek nálunk???

tireless treehugger 2017.10.06. 08:12:10

@Dorottya Veres RLDD:

Az atomerőművet nem lehet kikapcsolni, szabályozni lehet. De az atomerőmű valamilyen szinten mindig üzemel. A szélkerék vagy a napelem egyszerűen TÁVOLBÓL mindenféle különlegesebb költség nélkül leállítható. Nemcsak az energiatermelés számít üzemi működésnek!!! hanem a teljes üzem fentartása is.

A hálózati gerincet ne úgy képzeld el mint hatalmas fővezetéket hanem mint nagyjából egyirányban kiépülő jelentős szállítási kapacitást. Aztán ezek a adnak ki földrajzi különbségeket kiegyenlítő hálózati rendszert. Már ma is nagyon jelentős. Most hogy felfutott a stabil termelés az északi oldalon, a vezetéképítés és transfer irányítás már figyelembe veszi. Itt nincsenek központi tervek meg utasítások hanem kiépül a termelés és ez új lehetőségeket nyit meg, jelen esetben a szállítás lehetőségét más helyekre.

A nyugati gazdaság nem tervgazdaság hanem lehetőség gazdaság. Kismillió ötlet fut egyazon időben, amelyik sikeres az újabb ötleteket eredményez. nem lesz mindegyik sikeres de amelyik sikeres az nem lesz nagy butaság, hiszen beültetett helye van a gazdaságban.

Elég kellemetlen hogy azért olvasol blogot hogy átvedd amit mondanak. A tudás nem lehet más tudása, az csak információ aztán benned alakul tudássá. Amikor negatív híreket olvasol akkor negatív híreket tesz eléd a net, aztán kialakul a negatív világképed. Ha látni akarod a VALÓSÁGOT ahhoz neked kell megváltoznod, az információs forrásaidat lecserélni szóba jöhet még a visszahúzó környezetből kiszakadás is. És akkor esetleg rájössz nincs olyan hogy rossz adottságok, meg energia válság, energia hiány, tönkreteszik az energia rendszert

A svéd arról beszél hogy a meglevő erőműveket már kihasználják. És ezzel semmi gond, a váltás így folyamatos lesz.

A zöldenergia nem mindenható. Jelenleg.
De a leggyorsabban fejlődő energia szektor.

Megállíthatatlan.

2017.10.06. 08:49:00

@tireless treehugger: "téli csúcsidőben 5-6 atomerű blokkot is leállítanak"
Te írtad... nekem ne reklamálj :) Amúgy meg egy atomerőművi blokk manőverezhetősége messze-messze elmarad a gázturbinás de összességében az összes erőműhöz képest. Ami nem baj, mert zsinóráramot kell termeljen, nem pedig csúcserőműként kell funkcionáljon.
Értem én, hogy a PV/WP telepek távmenedzselhetőek... ha eláll a szél, akkor meg... akkor meg mi is van??? Akkor mit távirányítasz? Bekapcsolsz egy ventilátort? Nem a leállítás a nagy kunszt, hanem a folyamatos (nincs ilyen..) üzemeltetés. Képtelen követni a hálózati igényeket. Az a feladat a hagyományos és a jó drágán üzemelő gázalapú erőművekre hárul. Amúgy arra sem volt válaszod, hogy egy gázerőmű felépítésének és üzemeltetésének költsége kit is terhel és hogyan magyarázod meg a beruházónak, hogy lövésed nincs, mennyi idő alatt térül majd meg, mert ez a széljárástól függ? (Nem magyarázod meg, jelenleg a németek valamiféle kompenzációt fizetnek a hagyományos erőművek tulajdonosainak... ettől is rohadt magas a lakossági tarifa... )

Az É-D transzfert nem én képzelem el HVDC távvezetékkel (mégis, mi a bánaton át tologatnál gigawattórákat??) hanem a németek.
A nyugati gazdaság megy a maga feje után? Ne viccőjé... akkor az Energiewende mi, ha nem távlati energiapolitikai terv/vízió.. meg a dán Smart Grid 2050 hagymázas ökörsége... hasra ne essünk már.
Nem azért olvasok blogot, hogy átvegyem, amit írnak, hanem az ott hozzászólókkal való eszmecsere okán, de nyilván ez megint olyan kérdés amit te nálam is jobban tudsz. Mit szeretek még?
Mutass nekem 'pozitív' hírforrást! Csak nem a Soros által finanszírozott atomcsapdára, meg energiaklubra gondolsz? (A blogok csak szemezgetnek, de onnan már elmegyek a forrásokhoz)
Mi az, hogy nincsenek rossz adottságok? Ne kezdj bele valami ezo ökörségbe... nincsenek kedvező, optimális körülmények nálunk a megújulók minden határon túli alkalmazásához. A vízenergia kilőve, geotermikus villamos energetikai szempontból kilőve, a PV alapból ciklikus és a hosszú téli szürkületes hetekben semmire nem elegendő. A szél termelési adatait mondom nézd meg a MAVIR oldalán (ott jól megvizsgálhatod, mennyire tervezhető :) )nevetséges, mankó nélkül sokszor leállnának a lélegeztető gépek... mega fészbukk..
A jelenlegi bohóckodás előree menekülés. Pörgetni kell a gazdaságot, a kormányok az onnan jövő bevételekből ének és a gazdasági szereplők báboznak a politikusokkal. A tömeg, a nép meg fizeti a kísérletezgetést. Hiszek a fejlődésben, de nem ebben az irányban. A BN reaktorok talán meghozzák a kívánt áttörést és a nukleáris energetika terén költségcsökkenés is élérhető lesz és talán még megérem a fúziós kereskedelmi célú erőművek megépültét is. Mesélsz a fejlődésről, miközben a szélkerék semmi számottevő technikai újdonságot nem tud felmutatni, a PW is az elméleti hatásfokához közelít alulról ... Tárolók nincsenek, csak havonta feldobott lelkes marketing / forrás bevonó híresztelések... ami tárolási lehetőség van, az irgalmatlanul drága és nem akaródzik olcsóbbá válni. A Tesla fújja a saját lufiját, nanaá, jó bót .
szóval én nem látom azt az óriási dinamikát a fejlődésben, dacára mérhetetlen pénznek, amit döntenek bele. Ha tisztán versenypiaci alapon menne, töredéke nem állna a szélkerekeknek.
Ja... és a stabilan felfutott német északi régiós termelés továbbra is kiszámíthatatlan (a németek is belátják, hogy ez zsákutca lesz) bár kétségkívül hatalmas a beépített névleges kapacitás. Ha megnézed mekkora beépített kapacitás mekkora valós termelést ad szélkerékkel és mekkora ugyanezen paraméter a hagyományos (atomerőmű..) esetében, akkor elszörnyedsz. Többszörösen túlméretezett rendszer sem képes leadni azt a teljesítméynt éves szinten. Ez is mind költségnövelő tényező...

tireless treehugger 2017.10.06. 13:50:09

Nem értem mi a baj azzal hogyha egy szélkerék a névleges kapacitásának 30%-át termeli, de jól telepített szélfarmoknál ez már 50%!!!! Olcsó tehát úgy építik hogy legyen benne tartalék, na meg a szél is ingyér fúj. 200lóerős autót is árulnak, de még az 50 lovas sem használ ki csak 20-30at. Ebben semmi probléma nincs.

túlkapacitást a redundancia és flexibilitás miatt is építenek. Mivel a rendszerek szélsőséges körülmények között üzemelnek, teljesen normális, 1.2-1.5 túlkapacitás a teljes költséget már nem emeli csak töredékével viszont biztosítja hogy a leszerződött mennyiséget szállítani tudja.

Az energiewende meg egyéb programok nem állami programok, hanem államilag összefogott programok. Már megint annál tartunk hogy nem érted a nyugatot. Az energiaiparnak többtucat konzultációs szervezete van. Az ő érdeküket szolgálja az ő álláspontjukat alakítja ki amit aztán az állam hatalmánál fogva kierőszakol. De ez nem a politikusok terve, hanem aki termelni-szállítani-értékesíteni akar. Business only, az állam csak hozzáteszi szokásos bullshitet és megakadályozza hogy más csoportok érdekei sérüljenek.

ne a szavakon lovagolj, ez így egyre gyatrább. panaszkodással meg főleg ne gyere. Ami jó az orosz tajgán az nem nyerő itt, az atom tökéletesen megfelel ott, de itt sokkal jobb megoldások léteznek. Félreértitek a helyzetet, magyarország közép európában van, rajta lóg az európai hálózaton, itt ezernyi termelő tud kiszolgálni, abszolút nem számít hogy olasz magyar bolgár vagy német elektron van a drótban, adjuk vesszük ahogy éppen szükséges.

>>(a németek is belátják, hogy ez zsákutca lesz)
Haladnak előre, semmi jele hogy akárcsak megtorpanna a zöldenergia, pont ellenkezőleg, folyamatosan gyorsul.

>>Ez is mind költségnövelő tényező...
A zöldenergia ma a legolcsóbb, semmivel sem tudod olcsóbban előállítani. Ingyen jön csak el kell kapni és munkára fogni. Költségnövekedés helyett folyamatos költségcsökkenés van, szóval nagyon odahazudtál a végére.

2017.10.06. 20:09:13

@tireless treehugger: Jellemzően a vágyaidhoz igyekszel görbíteni a valóságot...
Kezd fárasztó lenni. Az 50%-os load factor még offshore szélfarmoknál sem megy, globális átlagban meg bezobny a 30% az aktuálisan érvényes mérték.
euanmearns.com/the-efficiency-of-wind-power/
Ötéves átlagban Új Zéland vezet, ott már majdnem 40%! Számunkra ez mennyire is releváns? Vegyünk 0Ft-ért új zélandi villanyt, szállítsuk ide 50Ft-ért és olyan zöldek leszünk, mit a kettészelt kiwi..
Az autós példád abszolút értelmetlen ebben a kontextusban, már csak azért is, mert az autó teljesítményét mindig pont az elvárt igényekhez tudom igazítani. A termelés és a fogyasztás mindig egyensúlyban van. (mondjuk ezért kell belsőégésű motor, esetleg elektromotor)

Az atomenergia nem csak a tajgán megfelelő és versenyképes energiaforrás, de megteszi a franciáknak, az amerikaiaknak, a kínaiaknak, még a buta sivatagi olajmonarchiák egyike is éppen mostanában indít 4 blokkos atomerőmű beszerzést...

Az ezernyi termelő egyrészt nem igaz,másrészt remélem, soha nem is lesz az, mert képtelenségköltséghatékonyan és biztonságosan menedzselni egy ilyen hálózatot. Kérdezz meg valakit, aki valamelyik hálózati engedélyesnél dolgozik efféle munkakörben. Nekem van ilyen ismerősöm, mesélt egy-két csodát, pedig messze nem ezer termelőt kell a fogyasztáshoz szinkronizálni. Azt amúgy megint elegánsan kikerülted, hogy a szélcsenben sötétben igényelt villamos energia előállítására ki is hozzon létre kapacitásokat és ki működtesse és milyen üzleti terv mentén??? ha nincs ló, jó a szamár is? Az megvan, hogy a nyomorult szélkereked önmagában még szélbe sem tud állni és kis szélsebesség mellett először elektromotorral kezdi felpörgetni a rotort és utána adja át a szélnek a stafétát...
A zöldenergia lehet, hogy olcsó, de az atomenergiatovábbra is versenyképes a széllel és a PV-vel, a vízenergia jobb, bár az sem ingyenes és korlátozottan áll rendelkezésre. ne arról mesélj,hogy az egyiket a Föld egyik , a másikat meg a másik pontján lehet kiaknázni. Mit lehet tenni Mo.-n amikor egy hétig nem fúj a szél a téli ólomszürke ég alatt? Honnan vegyünk energiát, amikor a környező országok szélkerekei is csak kornyadoznak és a saját szükségleteiken felül nem nagyon van termelés?
Látszik, számodra inkább politikai /érzelmi/hitéleti kérdés ez az egész, meg azorbán, aputyim, rosszatom.

atomenergiainfo.hu/tudta-on/zold-forradalmat-biralja
atomenergiainfo.hu/blog/nemet-energiaforradalom
www.achgut.com/artikel/energiewende_auf_pellworm_ausser_spesen_nichts_gewesen
scottishscientist.wordpress.com/2015/04/03/scientific-computer-modelling-of-wind-pumped-storage-hydro/
süti beállítások módosítása