Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A valódi viták otthona

Reflektor

Semjén Zsolt, a szexuális zaklatások és a saria

Igen, ez így egy mondatban.

2017. október 26. - szénhidra

szs.jpg 

Általában jókat lehet röhögni Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megnyilvánulásain, várja is az ember, hogy megszólaljon. A KDNP pszeudopárt elnöke viszont olyat mondott legutóbb egy lakossági fórum után a Magyar Nemzetnek, amin nehéz nevetni és inkább lexikonokat lapoznánk hallatán, keresve a megfelelő elmekórtani eset leírását.

Én értem, hogy a mai magyar közéletben tapasztalható fejetlenséget egy felelős vezető megpróbálja kezelni, megnyugtató szavakat szeretne adni a népnek és törekszik a szétbogozott szálak összefésülésére valamint az összefüggések feltárására. De Semjén Zsoltnak ez sohasem sikerült eddig, ha lehet, mindig súlyosbított a helyzeten, a helyzetén, így most is. Szerinte ugyanis Magyarországon a nők elleni szexuális zaklatás legjobb ellenszere a bevándorlás megfékezése!

Az MN kérdésére, hogy Marton-ügyhöz hasonló esetek elkerülése érdekében terveznek-e felvilágosító kampányokat Semjén ezt tudta válaszolni:

"ez mind nagyon szép és kegyes dolog, és mi természetesen minden ilyen szép és kegyes dolgot támogatunk, de az a helyzet, hogy ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt"

Ez persze csak gyenge felvezetése volt az igazi kommunikációs csapásnak, mert Semjén Zsolt (miniszterelnök-helyettes, ugye) azt is mondta, hogy itt miniszoknya csak akkor lesz, ha nem lesznek bevándorlók és nem lesz saria. De pontosabban ez így hangzott:

"Tehát ha a nőket az erőszaktól meg akarjuk védeni és azt akarjuk, hogy egy nő nőként élhessen, és járhasson miniszoknyában, kendő nélkül és szabadon élhessen mint nő, akkor a legfontosabb dolog az, hogy a migrációt megállítsuk és ne engedjük azt, hogy a tömeges iszlám következtében a saria árnyékában és fenyegetésében kelljen élnie a nőknek. Ezért minden hölgyet arra kérek, hogy azt gondolja meg, hogy ha ő szabadon, nőként akar élni, akkor most az a legfontosabb, hogy illegális migráció ne fenyegesse őket"

Az emberből előjön a vulgár-értelmezési kényszer, hogy akkor most mi van a magyar zaklatókkal? Ők nem probléma, nem léteznek? Vagy nem minősülnek magyarnak, így muszlimok és így akkor már probléma?

Mielőtt bárki azzal jönne, hogy csak szövegkörnyezetből kiragadott mondatokat írtam, meg hogy az egész interjút en bloc kell értelmezni, nos azoknak azt mondanám, hogy ez így koherens. Sajnos. Semjén Zsoltot nem kell szövegkörnyezetéből kiragadni, nagyon szépen felvázolta ő az összefüggéseket – már ami az ő fejében összekapcsolódott.

Maradtak itt azonban kérdések!

Hogy sikerült eljutni a magyar nők zaklatásától a bevándorlásig? A sariaig?! Jó, kábé úgy, ahogy mindennel kapcsolatban. A kormányzati kommunikáció manapság két dologra épül fel: Sorosra és a bevándorlásra, így akár hiányolhatjuk is Soros nevét az interjúból. Az is biztos, hogy a Semjénhez hasonló vezetőknek,politikusoknak ez a világkép, értelmezés a mindennapjaik része és minden megnyilvánulásukkal arra törekednek, hogy a mi mindennapjaink része legyen az ő világképük. Nyomul, törtet, furakszik, az ablakon is beakar mászni (például csak ezzel a magyarázattal egy bekezdést elrabolt ez a nyilatkozat...)

Azonban a fene nagy sariazás mellett jókádéenpés szemforgató módon elhallgatja, hogy mit tenne ő maga a szexuális zaklatások ügyében. Csak mert ugye ez volt a kérdés. Megállapíthatjuk, hogy Semjén Zsolt semmit nem tud tenni és semmi kézzelfoghatót nem javasol ennek a súlyos problémának a kezelésére. Ez viszont nemcsak őrá, hanem párttársaira és kormánytársaira is igaz.

Ezzel a virtuális problémakezeléssel ideig-óráig lehet halogatni a problémák megoldását, de az ösvényre tagadhatatlanul ráléptek ezek a vezetők. Majd a migráció, Soros és a saria lesz az oka annak, hogy az egészségügy romokban, hogy a munkaerőhiány van, hogy egyest kapott a gyerek az iskolában és hogy megsavanyodott a tej a hűtőben. Tudjuk,hogy milyen irányba vezetne bennünket ez a javasolt világkép.

Csarnó Ákos

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8213086930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Okos Tóbiás 2017.10.26. 13:26:24

Köszönhetően a médiának, ez a pozícióba emelt senki, terjesztheti a jó előre megkomponált gyűlöletkeltést. Tudják, hogy sokan beszopják, ezért jövőre ész nélkül X-elnek rájuk. Ez a cél.

Éhesló 2017.10.26. 19:53:34

Nem kóser az a brutális lincselés, amit tucatnyi 5-10-20 éves mély álomból a weinstein ügy hullámaira felkapaszkodásra ébredő lotyó kapcsán egy képmutató és álszent banda művel.
Téged is beleértve poszter.

Andy73 2017.10.27. 11:47:23

"Azonban a fene nagy sariazás mellett jókádéenpés szemforgató módon elhallgatja, hogy mit tenne ő maga a szexuális zaklatások ügyében."

Segítek: neki nem kell tenni semmit, hiszen már megvannak erre a megfelelő törvények, Amerikában és Magyarországon is. A botrányok kirobbanása után Weinstein és Marton is bukta az eddigi pozicióit. Mindkettő tettei súlyos bűncselekménynek számítanak már a jelenlegi törvények alapján is, de én nem vagyok jogász, hogy ebbe jobban belemenjek, és hogy milyen további büntetés várhat rájuk.
Weinstein és Marton zaklatásai egyébként nem most kezdődtek, vagyis nem Semjén miniszterelnöksége idején, csak most pattantak ki. Semjén pedig nem zárkózott el sem a zaklatók megbüntetése, sem a felvilágosító kampányok elől.
Ami a sariát illeti, Semjén arra hívta fel a figyelmet, hogy annak a bevezetése még súlyosabb probléma lenne a magyar és általában az európai nők számára. Ennek pedig sajnos fennáll a veszélye, ha folytatódnak a jelenlegi migrációs tendenciák, és ha folytatódik az ezzel kapcsolatos brüsszeli politika.
Lehet, hogy a bloggernek és sokaknak most Marton ügye a legfontosabb. A kormány és a miniszterelnökhelyettes viszont nem csak ezzel van elfoglalva, és nem is csak a tavaszi választási kampánnyal. Brüsszelben most éppen az van napirenden, hogy Magyarországtól megvonják az uniós támogatásokat, ha nem fogadja be a muszlim bevándorlókat. Ráadásul a legutóbbi brüsszeli intézkedések a migráció fokozódását okozhatják. Semjént nyilvánvalóan most elsősorban ezek a kérdések foglalkoztatják, ezért beszélt erről a Marton-ügy kapcsán is.

Indriq 2017.10.27. 12:06:27

remélem a rezsicucu majd erre is rátesz egy lapáttal, és azt fogja mondani, hogy weinstein és marton is a Soros által létrehozott iszlám vallás miatt tette ezt :)

Ez a semjén egyáltalán nem lóg ki a fityisz kormányból, semmilyen irányban, 0.... zéró, ahogy a többi is.

citrix 2017.10.27. 12:12:19

Csodálom hogy Semjén (nemzeti fővadász) nem jött elő a gyíkemberes sztorival. Mert lássuk be akkor már nem csak a brüsszeli bürokratákkal, az ide készülő muszlim migránsokkal, Sorossal hanem a gyíkemberekkel is harcolnia kellene a nemzeti kormánynak. Az előbbieket még viszonylag könnyű felismerni de a gyíkembereket csak gyanú alapján. Nem lesz könnyű harc de tudom és hiszem hogy nemzeti kormányunk ilyen nagyszerű emberrel mint Semlyén az élén megvéd minket.

Indriq 2017.10.27. 12:13:01

@Andy73:
"Ami a sariát illeti, Semjén arra hívta fel a figyelmet, hogy annak a bevezetése még súlyosabb probléma lenne a magyar és általában az európai nők számára. Ennek pedig sajnos fennáll a veszélye, ha folytatódnak a jelenlegi migrációs tendenciák, és ha folytatódik az ezzel kapcsolatos brüsszeli politika."
Ez nettó f*szság... nézzük melyik európai államban sikerült bevezettetni a saria törvénykezést..... (várakozás), koncentráljuk a nagyobb iszlám arányú országokra (Hollandia, Németország, Franciaország....) még mindig semmi....

Te ugyanúgy felülsz a fityisz propagandának, mint a sok agyatlan. Egyik vadmarha se veszi észre, hogy a természetes ellenállás miatt egyetlen európai államban se lesz soha lehetősége ennek. Ahol az iszlám kisebbség politikai befolyást akar elérni, ott mindig meg fog jelenni a jobb oldali patriotizmus (rossz esetben egy durva populista felhanggal mint amit ovi képvisel)

Netuddki. 2017.10.27. 12:25:29

A semmilyenzsolt attól lesz valamilyen, hogy írtok róla bazmeg.

n3spr3ss0 2017.10.27. 13:00:48

@Éhesló: Bízom hogy a családodon keresztül megtapasztalod milyen ez a felkapaszkodó lotyózás és a képmutató álszent banda.Vagy te is egy bujkáló fiatal lányokra vadászó állat vagy?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.10.27. 13:13:03

@Éhesló: A lotyó megnevezés kivételével egyetértek Veled. Sárosdi Lilla, ez a becsületes neve. Nem kell cimkézni.

Je suis Marton.

Éhesló 2017.10.27. 13:55:19

@n3spr3ss0: a jókívánságaidat köszönöm.
Szerencsére a családomban nincsenek lotyók. Nem is voltak.
Weinstein féle férfi forma állatok és buzik sincsenek, nem is voltak sosem, pedig nem te vagy az első, aki ebben reménykedve próbál személyeskedni, amit hidd el leszarok.
A most oly hangos képmutató, álszent hazug lotyók nem bujkáltak, hanem nyomultak és bevállaltak bármit a karrierjük érdekében - ezért kerültek ezen perverz állatok kartávolságán belül és ezért nem kaparták ki a perverz barmok szemét, verték ki a fogaikat, vagy rúgták szét a heréjüket, vagy rohantak a rendőrhöz sec perc.
Ezért én pont leszarom a bánatukat, 3-5-10-20-30 év elteltével.
A tiedet és a magadfajtákét is.

Akkor kell pampogni, amikor a bűneset megtörténik.
Ha szeméremsértés az itthon magánvádas és 30 nap az elévülése, ha erőszak, akkor 8 év.

És most nyugodtan takarodj a tetves kurva anyádba!

hogy a családodon keresztül megtapasztalod milyen ez a felkapaszkodó lotyózás és a képmutató álszent banda.Vagy te is egy bujkáló fiatal lányokra vadászó állat vagy?

Éhesló 2017.10.27. 14:04:47

@Fuxos (ex bömis): valamit benéztél. Én ezt írtam:
"Nem kóser az a brutális lincselés, amit tucatnyi 5-10-20 éves mély álomból a weinstein ügy hullámaira felkapaszkodásra ébredő lotyó kapcsán egy képmutató és álszent banda művel.
Téged is beleértve poszter. "

A "tucatnyi lotyó" közé kétségtelenül passzol az általad megnevett is, de nem a személye a fontos, hanem az a brutalitás, amivel a soha be nem bizonyított vádjaik kapcsán a megvádoltakkal a képmutató PC társadalom hangadói elbánnak.
Ehhez képest egy laza kluxklux klános lincselés lófasz volt, mert ott a nigger legalább gyorsan kiszenvedett a kötélen, de weinstein, marton és a többi szerencsétlen célpont élve lett boncolva bármilyen törvényes eljárás és morál mellőzésével.
Ráadásul még hol a vége ennek a PC ámokfutásnak?

Ebben a buliban a lotyók hosszú sora akar majd felkapaszkodni a PC áldozakultusz által megszerezhető piedesztálra, keres magának 5 perc hírnevet, médiafelületet és áldozati státuszt - minden törvényes és morális alap nélkül. Bemondsára, bizonyítékok nélkül 3-5-10-20-30 év távolából felidézett "zaklatások" "erőszakok" sosem bizonyítható hazugságaival.

Ebben a folyamatban csak bánatos, sérült lotyók (kizárólag leszbikus, transz, LMBTQWLKRTOF, vagy hetero NŐK) vannak - ők a jók és meglincselt "fiatal lányokra vadászó állatok" "szexuális ragadozók" "perverz állatok" (kizárólag heterpszexuális férfiak) akik a rosszak.

Hát a kurva anyjukat, azt!

Cycmen 2017.10.27. 14:09:13

FÉL MINT LIBSI A SEMLYÉN FÜSTTŐL!

Cycmen 2017.10.27. 14:10:59

Na mit mondott már megint a Semlyén? Tulajdonképpen mindegy is, jól félremagyarázzátok és lehet keresztényezni!

Andy73 2017.10.27. 14:22:03

@Indriq: Nem a múltról van szó, hanem a jövőről. És nem egy-két évről, még akkor sem, ha a legtöbb blogger és kommentelő csak a következő választásig tud ellátni, hanem néhány évtizedről. A gyermekeink jövőjéről és a mi öregkorunkról, ha megérjük. Sok osztrák és német város iskoláiban már most többségben vannak a muzulmán gyerekek, főleg a legutóbbi bevándorlási hullám óta, a franciákban és a belgákban pedig már hosszú évek óta. Amíg kisebbségben vannak a muzulmánok, nyilván nem lesz saria. Csakhogy a növekvő bevándorlási hullám mellé figyelembe kell venni a demográfiai tendenciákat. Azt, hogy az európaiak közül sokan egykéznek, így nekik nem csak az arányuk, hanem a létszámuk is csökken, míg az arab és néger muzulmánoknál 4-8 gyerek is van családonként.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.10.27. 14:57:13

Mit nem értessz kedves blogger ?

Magyarországi zaklatók, ha olyanok mint Márton, akkor néha néha odanyúlnak ahová nem szabad, ha a zavarba jött áldozat annyira meglepődik, vagy olyan kiszolgáltatotttnak érzi magát, hogy nem szól, akkor folytatja.
De amint szól, és felemeli a szavát, akkor abbahagyja, és elvonul.

A muszlimok esetén se kell találgatni. Elég ha Kölnre gondolunk.
Kiraboltak megerőszakoltak több tucat nőt, és egyáltalán nem érdekelte őket, se az ordítás, segélykérés, de más sem.

Indriq 2017.10.27. 15:26:04

@Andy73: jahhh, nálunk is 20 éve azzal riogatnak, hogy több cigány gyerek születik mint "fehér" és egyetlen cigányon kívül senki nem tudott befolyásos karriert befutni (igaz, az az egy most minielnöknek nevezheti magát :) )

A másik fontos dolog, azért nem a migránsok a felelősek, hogy a "fehér" ember nem hajlandó több gyereket vállalni és a vicces az benne, hogy ezt a jóléti társadalomnak köszönhetjük. De semmi gond, nemzetvezetőnk pályára állította a magyar népet, úgy el fogunk szegényedni, hogy egyetlen szórakozás megint a dugás lesz :)

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.10.27. 15:29:34

@Éhesló: Mondtam már oké a hozzászólásod....csak a beleírt trágárságok sokat vesznek el az üzenetből.
BTW sajnos a zaklatás jelen van a társadalomban, de ebben az esetben, max. egy jámbor szoknyavadászról beszélünk. Boszorkányüldözés, ennyi......

Laciii 2017.10.27. 15:35:10

Meg ugye Abdeslam is nyugodtan sétálgathatott a hittestvérei között fényes nappal a körözés ellenére (nem a kékfényben volt egyszer a képe, hanem napokig minden média nyomatta szüntelen), mert az ő törvényeik alapján nem bűnöző.

Éhesló 2017.10.27. 16:43:34

@Fuxos (ex bömis): a trágárkodás - mint arra igyekeztem rámutatni - nem előjoga senkinek sem és a trágár, aljas szövegekre a válasz sem kell más legyen, mint trágár és aljas.
Nem csípem a kettős mércét.
Ebben sem.

Jakab.gipsz 2017.10.27. 17:31:07

Rávilágítunk a lényegre: szexuális zaklatás ! Nemzetközi jogtiprás!

Mi köze van ehhez Semjénnek. Semmi.

Semjén pontosan ezt nem akarja !
süti beállítások módosítása