A valódi viták otthona

Reflektor

A kormány beismerte, hogy hazudott, nincs is norvégbűnözés

2017. november 30. - Tálos Lőrinc

rtzu.jpg
Nem is olyan régen mozgásba lendült a magyar állam gépezete, hogy egy egyértelműen politikai nyomásra megfingassa a kormánytól független civil szervezeteket. Az elég hamar kiderült, hogy minden vád hamis, az pedig az elejétől világos volt, hogy a kormánynak semmilyen más célja nincsen, mint a hisztériakeltés. A civil szervezetek hatósági vegzatúrája remekül illett abba a kormányzati propaganda által felépített világképbe, amely szerint Magyarország demokratikusan választott kormányát, sőt magát Magyarországot idegen hatalmak támadják kívülről.

És akkor nézzünk egy friss hírt:

A Miniszterelnökség eredményesnek ítéli az NCTA lebonyolítását

2017. november 16-án zajlott az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 közötti programidőszakának magyarországi ünnepélyes záró konferenciája, melyen összefoglaló nyitó beszédében a Miniszterelnökség illetékes főosztályvezetője elismerően nyilatkozott a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda és a magyar civilek által kezelt Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) eredményeiről is.

A Miniszterelnökség meghívásara Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója is lehetőséget kapott egy rövid előadáson és három, a civil szervezeti támogatottak által készített kisfilmen keresztül rövid betekintést adni az NCTA sikeres működésébe és eredményes projektjeibe.

A rendezvényen az NCTA eredményes lebonyolításáért a Miniszterelnökség által adományozott díjat a lebonyolító Autonómia, DemNet, Kárpátok és Ökotárs alapítványok képviseletében Móra Veronika vette át.

Először is: Kedves Fidesz-kormány! Elmentek ti a picsába. Másodszor pedig: Nem, ezzel nincs elsikálva a dolog. A hazugságotok még mindig mérgez. Részben, mert ezzel ágyaztatok meg a jelenleg is folyó – a létező problémák orvoslása helyett – a nem létező ellenségekkel vívott háborúnak, fanatikus híveitek pedig el is hiszik, hogy Európa ostromlott végvára vagyunk, amelyet éppen Európa ostromol. Részben pedig azért, mert megingattátok a kormánytól független civil szervezetekbe vetett bizalmát a társadalomnak. A demokrácia abban is különbözik a diktatúrától, hogy nem az állam foglalkozik mindennel, nem az állam dönt mindenről, mert az államnak bizony van egy olyan sajátossága, hogy befurakszik oda, ahol semmi keresnivalója nincsen, ahol viszont lenne, ott menten el is basz mindent. A civil – vagy másképpen nem kormányzati – szervezetek pont ezeket a közös ügyeket intézik. Ideális esetben azt, ahol az államnak semmi keresnivalója nincsen, kevésbé ideálisban azt is, ahol az állam csődöt mondott. Röviden: Magyarország sokkal szarabb hely lett és nem csak attól, mert a kommunista diktatúrát idézte az Ökotárs vezetőjének rendőrautóba ültetése. Egyszerűen megfordítottátok azt a folyamatot, amelyben a magyar társadalom a senkiben sem bízó, csak magára gondoló, szomszédjától is félő vagy éppen szomszédját is feljelentő emberek halmazából a saját sorsát kezébe vevő, panaszkodó helyett problémamegoldó emberek közösségévé kezdett válni a Kádár-korszak szürke depressziója után. Nektek biztos megérte.

Kép: mno.hu

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7113406165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LKerekes 2017.12.01. 08:01:07

Elég hülye az, aki egy diplomáciai eseményből ezt vonja le.
Na ebből sem lesz több szavazó.

vénkujon 2017.12.01. 08:08:42

pedig így a jó ahogy csinálja a fidesz. leválthatatlanná tette a taktikája. furakodjon csak be, és bassza szét amit tud. nekünk ez kell. ez a fasza

vergyula 2017.12.01. 08:09:11

Fogd fel úgy, hogy belátták, hogy hibáztak. Légy pozitív és megbocsájtó! :)

vénkujon 2017.12.01. 08:14:54

@vergyula: így van. most az meg mennyire semmiség már, hogy lett egy rendőrkocsiba bedobatós-fényképed

vergyula 2017.12.01. 08:33:14

@vénkujon: erre tuti, hogy sokan irigyek :)

Európai téridő 2017.12.01. 08:35:41

Nem a norvégok, hanem a civilség miatt ment a zrika. De Móra Veronika is megmondta, hogy az örök harag gyerekes dolog - akárcsak ez a szösszenet -, amikor megkapta a "plecsnit".

mojszipupi 2017.12.01. 08:36:11

A minimum lett volna Mórától, ha távol marad a színpadi díjátadótól. Hiába magyarázkodott tegnap a tv ben. Így legitimálni azt a hatalmat, ami karhatalmistákkal vitetette el pár éve mélységes szégyen

1bitang 2017.12.01. 08:46:55

@vergyula: a HÍR KAMU!
1. A fide$$ (orbán) soha nem hibázik;
2. Ha mégis, soha nem ismeri el;
3. Ha mégis, az 1. lép érvénybe.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2017.12.01. 08:55:35

Az ilyen blogposztoknak van egy alapvető hibája. Az, hogy úgy tesznek, mintha a "fideszkormány", az egy kormány lenne, a szónak abban az értelmében, amelyben ezt a demokráciákban értjük, és használjuk. Ez pedig egy alapvető tévedés (error fundamentalis). A fidesz, maga a "párt", a vezetői, és a tagjai, nem valójában nem párt, és nem kormány, és közük sincs semmiféle demokráciához. Most ezzel biztosan nagy újdonságot mondok, de hát éppen ezért vagyok itt: ez egy fasiszta bűnszervezet, egy maffia. Ugyan pártnak, és kormánynak álcázzák magukat, de elég nagy hülye az, aki ezt beveszi, elhiszi nekik. Ugye, van az a vicc. a nagymamáról, akinek kereke van, sárga, és csilingel, és hogy akkor azt bármennyire is nagymamának mondják, nem az, hanem az, aminek látszik: villamos. Na most felteszem a millió ft-os kérdést az összes naiv első áldozónak: a fidesz-bűnszervezet tulajdonképpen mit csinál ebben az országban? Mi a fő tevékenysége? És nehogy már a szátokba kelljen mindent külön rágnom, találjátok meg magatok a választ.
Ugyanis - magyarázom tovább az ide vonatkozó, és a fentiekből már következő hozzáállást -, nagyon nem mindegy, hogy úgy teszünk-e, illetve akként kezeljük-e őket, mintha ők egy "párt" , és "kormány" lennének, vagyis egy legális, és legitim hatalom. Vagy pedig a helyén kezeljük őket, és explicite is kimondjuk, hogy ez egy fasiszta tolvajbanda, bűnszervezet. És akkor egészen más lesz a leányzó fekvése (az egész hallgatóság hozzáállása) a kérdéshez, és a problémához, és nem fogják azt hinni, - mint amit az ilyen blogposztok, és cikkek olvastán hihetnek -, hogy jó-jó, ezt jól elbaszták az elvtársurak, de azért mégiscsak van nekünk egy kormányunk, és az a "helyén van". Kurvára nem...!

felső határ nincs 2017.12.01. 09:08:35

@ipartelep: Az embereknek nem kotelezo a demokraciara szavazni, ha erted, hogy mondom. Mert az diktatura lenne.

Navarone 2017.12.01. 09:34:03

Kedves okos hozzászólók, ha nálunk nem demokrácia lenne, akkor ez a blog nem létezne.
Ha nem demokrácia lenne, akkor Széll Bernadett a hazugozásért nem pénzbüntetést kapott volna, hanem hat évet Recsken.

Bírom, hogy nyavajogtok, mint a fürdősprosti, de inkább nevetségessé teszitek magatokat ezzel az óvodás nyafogással.

"Nincs demokrácia, hanem diktatúra" muhahaha.
Menj el Észak-Koreába, ahol diktatúra van, ott próbálj meg ilyen cikket lehozni Kim Jong Un-ról. Aztán ne csodálkozz, ha két nap múlva az egész családodat kiirtották, a házad helyét sóval hintették be, te pedig ötszörös életfogytiglant kaptál.

Duplaxiii 2017.12.01. 09:44:09

Mondjuk ennek semmi jelentősége sincs.
Tudtuk, hogy hazudtak akkor? Igen! Történt valami? Nem!
Döntött a bíróság? Igen! Történt valami? Nem!
Elismerték? Nem! Történt valami? Nem!
Lesz bármi is? Nem! Történik valami? Nem!
.
Én szeretnk olyanról olvasni egyszer, milyen döntés született, ami egyáltalán jó és nem megkérdőjelezhető?
Szerintem nincs ilyen, mert a hasznosak mögött is a saját érdekkörük állnak, azok fogják "lehúzni a halastavat".
De történik ez ellen érdemi lépés? Soha! A pártok szorják a demagóg petárdáikat, az emberek meg szarnak az egészre, mert mi MAGYAROK vagyunk!
Mi addig nem foglalkozunk semmi közössel, amíg bennünket személyesen nem korlátoz, érint negatív módon. Akkor meg izomból, indulatból döntünk, lépünk -- hibásan.
A történet ennyi, kis muníció az ellenzék érdekpropagandájához, de senki nem teszi fel a kezét, hogy ő a felelős, senki nem mond le, majd a nép kifizeti adójából - mint minden esetben - a megélhetési korrupt vezetők szándékos hibáinak következményeit.
.
Érdekes viszont az, hogy sok érintett miért nem lép és oldja meg a helyzetet? Van olyan megoldás - nem is kerül lényeges összegbe -, ami kizárja az ilyen központi lépéseket. De egyik sem akarja!
Ott volt a Majtényi dolog. Nem érdekelte őket, jobb a kamulehallgatás, meg a kamubetörés!
Mert ha megoldja, nincs cikk, nincs hír! Nincs szereplés, propaganda.
Tehát megéri nekik akár a rabosítás is, ha évekig a felszínen lehet a probléma.
Szóval ne vegyük már komolyan, ez egy tervezett társasjáték.

Duplaxiii 2017.12.01. 09:52:44

@Navarone:
Ugye te elvégezted a 8 általános?
Akkor tudod, hogy a legvéresebb diktatúrák sem "kapcsolóüzemben" jöttek létre, hanem sok éves, tervszerű folyamat eredményei voltak.
Olvass a 45 utáni folyamatokról, hogyan lett rákosi világa.
Hitleri korszak elején sem volt még gázkamra...
tehát hogy most itt kommentelhetünk, az cáfolja szerinted a folyamatokat?
Cáfolja a köponti irányítás totál bevezetését?
Ez egy fontos lépés!
A Standard-per esetében is jogszerűen működhetett a cég!
Aztán mégis akasztás lett a vége.
Pár éve a törököknél még a nők vezetők lehettek. Ma muzulmán világ és ha ott kommentelnél így, egy órán belül a családoddal lennél a börtönben.
Jelcin idején börtönbe kerültek az ellenfelei? Meghaltak az utcán "csak úgy"?
Most ez az alap a szovjeteknél.
Maga a csúti folgalmazta meg, hogy nálunk nem demokrácia a cél, hanem az illiberális világ, ami anti-demokrácia.
Az anti-demokrácia = diktatúra.
A véres diktatúrák meg a diktatúrák fokozata.
.
Kádár idejében is voltak "olvasói levelek", volt kamu olvasói műsor a tévében.
Te ennek a mai megfelelője lehetsz, én meg egy még szabadon lévő véleményalkotó.
Mivel én kisember vagyok nekem a börtön jár majd, én nem kapok útlevelet és zavarnak majd el az országból.
.
De tudod, hogy mi volt a jutalma a diktatúrákban a seggnyaló kollaboránsoknak?
Nem, nem börtönt kaptak!
Vagy maga a diktátor számolt le mindegyikkel vagy a változás után számoltak le velük...

guvat 2017.12.01. 09:55:14

"a forrásokat elosztó Ökotárs és a többi alapítvány el akarta tüntetni a terhelő adatokat, látszólag az alap kezelését felügyelő brüsszeli iroda együttműködésével. Külön érdekesség, hogy a norvég nagykövetség munkatársa még egyes dokumentumok visszadátumozásában is partner volt."

Aztán szép csendben kötöttek egy alkut, hogy a norvégok egy kicsit visszafogják az ellenzéki politikai szervezetek finanszírozását. Cserébe a kormány hagy nekik egy kis sz.rkeverési lehetőséget azért a sok pénzért, amit erre szántak. Veszélynek már kicsi, Varga Mihály meg örül, hogy legalább ezzel hozzájárulnak a GDP emeléséhez...

Cycmen 2017.12.01. 10:19:57

Szerintem a civilalapok hasznos tevékenységet végeznek! Lekötik és foglalkoztatják a társadalmilag káros, félreképzett "értelmiséget" akik így nem érnek rá még nagyobb baromságokat csinálni!

Tomiko 2017.12.01. 10:47:25

@Navarone:
"írom, hogy nyavajogtok, mint a fürdősprosti, de inkább nevetségessé teszitek magatokat ezzel az óvodás nyafogással."

Nekünk nem számít nevetnek-e rajtunk. Az számít ki nevet. És most az ostobák teszik ezt, tehát érdektelen.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.01. 10:58:15

S mi a gond?

Ha valaki betartja a törvényt, s a kapott idegen pénzt jó célra költi, azzal semmi gond.

A gond azokkal van, akik magukat civileknek hazudva titokban politizálnak, másoknak lobbizva.

Hmmm... 2017.12.01. 11:00:19

Az illetékes államtitkár tegnap nyilatkozott a Klubrádióban, és nekem az alapján nagyon úgy tűnik, hogy ez a díj is csak valamiféle trükk, talán csak a belföldiek megvezetése és a "demokráciánk" külföld felé történő propagálása érdekében. Az államtitkár nyíltan megmondta, hogy a kormány álláspontja változatlan az ügyben, és ők akarják kontrollálni a bármiféle támogatások elosztását. Az 5oo milliós közpénzből megtámogatott CÖF és hasonló kormányoldali szervezetek "nagyjai" a dolog megideologizálása érdekében létre is hozták a civilitika "tudományát", és a programnyitó konferenciájuk kiadványában világosan meg is fogalmazták ezt a célkitűzésüket (idézet Csizmadiától):

"A civilitika célja a jó kormányzás támogatása, a polgárok által bizalomban részesített hatalomgyakorlók konstruktív segítése. Ugyanakkor figyelemmel van az iránt is, hogy a kormányzati ciklusok alatt elemezze az ellenzéki mozgalmakat, kontrollálja, hogy azok tevékenysége közjóra irányul vagy sem."

Arról nem írnak ezek a tudósok, hogy kormányzati oldal érdekkörében levő szarvazatokkal és mozgolódásokkal óhajtanak-e foglalkozni... Talán azért nem, mert akkor _önmagukkal kéne kezdeni_, és az ügyészségen túl úgysem jutnának, és hamarosan már a bíróságokhoz sem fordulhatnának, hiszen a bírók és a Kúria nyesegetése épp most van folyamatban...

_Még_ lehet beszélni,

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2017.12.01. 11:23:50

@guvat: "Varga Mihály meg örül, hogy legalább ezzel hozzájárulnak a GDP emeléséhez... "

Nem oszt, nem szoroz. A norvégok a sokszorosával támogatják a kormányt, mint amit a civileknek adnak.

Elképesztő a fideSSfasszopók tájékozatlansága. Ami nem ömlik a fideSSmédiából, a világnak azon része számukra nem létezik.

sas70 2017.12.01. 11:38:47

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
"A gond azokkal van, akik magukat civileknek hazudva titokban politizálnak, másoknak lobbizva."
Ugye nem a CÖF-re gondolsz, akit 500 millióval tömtek (már amiről tudunk) aki és nem politizál, csak elmondja a véleményét, ami tök véletlenül egyezik a fidesz-propagandával?

Tom66 2017.12.01. 11:58:17

@Duplaxiii: Gondolatmeneted alapján, jelenlegi világunkban az EU az egyik legnagyobb diktatúra.

citrix 2017.12.01. 12:09:14

Magyarország demokratikusan választott kormányát, sőt magát Magyarországot idegen hatalmak támadják kívülről.
Jó reggelt, ezt már Rákosi is tudta. A belső ellenséget is megtalálta ahogy az elvárható egy ilyen rezsimtől. Soros és hálózata(sic!) vagyis minden ami civil kezdeményezés a rezsim bírálatával. A CÖF Orbán civil szervezete közpénzből mint anno a munkásőrség is nagyon munkás volt szintén állami pénzből. Miért kell ezt újra játszani, Orbánon kívül kinek jó ez a mocskos színjáték?

Netuddki. 2017.12.01. 12:10:32

@Navarone: Ostobenkó narancskomcsi!

Itt nincs demokrácia, mert ha az lenne, akkor a parlamentben, a nép által megválasztott képviselők kérdéseire, a vajdád értelmesen válaszolna, a helyett, hogy pökhendien kitér a kérdés elől.

A diktatúra meg nemcsak az, hogy jön érted a fekete autó. Elég, ha valakit eltávolítanak a munkahelyéről, ha nem ért egyet a tolvaj fidesz bandával.

De ezt egy ostoba narancskomcsinak hiába is magyarázom...

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.01. 12:21:04

@sas70:

A CÖF is ilyen eset, támogatom, hogy a CÖF legyen köteles közzé tenni pénzforrásait.

Támogatod te ugyanezt a Soros és a Norvégiai Köztársasági Alap által pénzelt álcivilek esetében?

torró 2017.12.01. 13:15:02

@Netuddki.:
Ezért kirúgtak valakit?

sas70 2017.12.01. 14:14:07

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Ha megnézed a norvég alapból támogatott szervezetek beszámolóit, akkor láthatod, hogy szépen mindent leírnak! Minden közhasznú és kiemelten közhasznú szervezetnek el kell számolni és a beszámolóját nyilvánossá kell tenni, mindegy ki támogatja őket, de ha állami, önkormányzati, vagy uniós pénzt kapnak arról külön is be kell számolni. Amúgy meg, támogatom én még a pártoknál is, csak azok elég ködösen intézik ezeket!

sas70 2017.12.01. 14:17:50

@Tom66: Mekkora egy rohadt nagy diktatúra az, amelyik még azt sem tudja elérni, hogy az általa folyósított támogatásokat ne kúrják el kisvasútra, meg "fakockás" metrószerelvényre!?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.01. 14:19:20

@sas70:

Lám, mégis rettegnek a nyilvánosságtól, félnek, hogy kiderül, ki a gazdájuk.

sas70 2017.12.01. 14:19:41

@citrix: Az ürgebőrbe vart békaemberekről se felejtkezzé má el, jóva!?

sas70 2017.12.01. 14:21:06

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Mondom, beszámolnak és közzéteszik a költéseiket! Te is megnézheted!
süti beállítások módosítása