A valódi viták otthona

Reflektor

A centrális erőtér vége

2018. április 20. - baum

a4_www_kepfeltoltes_hu.jpg

Orbán Viktor 2009-es kötcsei pikniken beszélt először arról az új politikai felosztásról, ami a rendszerváltás utáni duális rendszert felváltotta 2010 után. A centrális erőtérként ismert képződmény lényege, hogy a kormányzó párthoz képest jobbra és balra foglalnak helyet a Fidesznél lényegesen gyengébb erők.

 

Ez a politikai térkép egyes elemzések szerint a mai napig fennáll, még ha mára módosult is a szerkezete. Ezzel szemben én azt állítom, hogy a háromosztatú politikai tér az iskolás kort sem élte meg.

 

Már a második Orbán-kormány első pár évben is látható volt, hogy ugyan a szintén újonnan bekerült LMP is komoly és legitim kritikusaként tud megjelenni az országot irányító pártoknak, a belső válság és a későbbi párszakadás miatt a Fidesz legveszélyesebb ellenzékévé a Jobbik vált.

A Fidesztől jobbra indított támadásokra sokkal nehezebben tudott válaszolni a magát szintén jobboldalinak valló kormánypárt, ezért idővel jobb híján átvette a szélsőjobb témáit, ezzel megindítva az átrendeződést és a magának a centrális erőtérnek a feladását.

 

A Jobbik balra húzódásának persze a radikálisként áttörhetetlen üvegplafon is oka volt, de egyértelmű, hogy az egyre szélsőségesebb Fideszes témaválasztás is nehéz helyzetbe hozta Vonáékat, akik 2013-as néppártosodási projektjének nem titkolt vágya volt, hogy átvegye Orbánék helyét a centrális erőtér központjában.

 

Ezt a kormánypárt is látta, ezért a 2014-es újabb kétharmados győzelem után teljesen új alapokra helyezte a taktikáját. A cél már nem egy centrista néppárt, sokkal inkább egy új kétosztatú pártrendszer létrehozása volt, ahol a saját narratíva szerint az egyik oldalon a „nemzetét megvédő” Fidesz, a másik oldalon pedig az „azt eláruló és kijátszó, Sorossal összejátszó” ellenzék áll.

 

Az új történet elmesélése mellett arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a középre húzódott, radikális identitását egyre inkább levetni szándékozó Jobbikot, na és természetesen a mindkét oldaltól távolságot tartó LMP-t a régi baloldali pártok felé nyomják. Elég csak a Jobbik választási indulását is fenyegető 600 milliós ÁSZ bírságra gondolni, amivel még jobban növekedett a Vonáékra ható kényszer a választási siker elérése iránt és ezzel párhuzamosan a párton belül is felélénkültek a koordináció szükségességét erőltető hangok. Az LMP-re ható nyomásról pedig a régi baloldal és a hozzá kapcsolódó értelmiségi holdudvar gondoskodott, amire természetesen már 2012-14-es történések alapján számíthattak Orbánék.

 

Ezzel párhuzamosan a Fidesz tudatosan építette a saját oldalát. A habonyi mérések uralta politikai boszorkánykonyha kimutatta, hogy a többség megszerzése a kistelepülések megnyerésén, az ottani radikális „Jobbik-árvák” bizalmának megszerzésén áll. Ennek érdekében akár a konzervatív értelmiség szimpátiáját is be lehet áldozni.

 

A 2018-as választások után levonhatjuk, hogy ez a stratégia sikeres volt. Ugyan a Fidesztől balra lévő blokk még nagyon tagolt, a koordináció is csak részlegesen vált valóra, mégis az ellenzéki pártok 2010 óta még sosem voltak látszatra ilyen közel egymáshoz. Ráadásul több ellenzéki politikus már előválasztást emleget, illetve a múlt hétvégi tüntetés szervezői is egy nagy ellenzéki blokk kialakítását látják szükségesnek.

 

A jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve az látszik, hogy ez a kétosztatú előtér addig biztosan segíti a Fidesz politikáját, amíg a listás szavazatokban messze a többi párt előtt marad, és amíg az ellentétes oldalon csak a technikai koalíciók létrejötte marad alternatívként. Hiszen könnyen belátható, hogy az ellenzéki szavazók egy része mindig fog találni valami kivetnivalót az „összefogás” egyes szereplőiben: valakinek Gyurcsány, valakinek a Jobbik lesz továbbra is a STOP tábla az eljövendő szavazásokkor több lehetőséggel kecsegtet, ha az ellenzéki pártok nem a Fidesz szabályai szerint próbálnak játszani és nem a matekkal próbálják legyőzni Orbánt, hanem újra a politikai értékek és az emberek gondjai felé fordulva próbálják meg növelni saját táborukat, ezáltal egyre kisebb mozgásteret hagyni a kormányzó pártok számára.

 

Veisz Szilárd

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5213851244

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hozzáférés megtagadva 2018.04.21. 18:41:39

Ne vegyétek át a mandátumot!Ettől az aktustól nem csupán morális gesztusként várható bármi. A mandátumok visszaadása teret nyit a rendszerellenes tevékenységnek, míg a mandátumok felvétele elszív minden levegőt a rendszerellenes tevékenység elől. A man...

Trackback: Ajánlott beszéd egy mai tüntetésre 2018.04.21. 18:41:01

Polgártársaim! A választásnak vége, a pártállami rendszer immár formálisan is bebetonozódott. Az ellenzéki pártok úgy döntöttek, részt vesznek egy látszat-demokrácia potemkin választásában. Naivitásuk becsülendő, de sikertelenségük kódolva volt a rend...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tartaroz 2018.04.20. 13:32:03

Leginkább az látszik, hogy az LMP elárulta a választókat.

Szél Bernadett most akar összefogni az új pólussal, amit Juhász több mint 1 éve forszírozott? Nézzetek már rá a naptárra! Elmentek ti a fenébe!

Minden egyes kutatásból látható volt, hogy a többség kormányváltást akar, látható volt, hogy még az LMP támogatóinak többsége is koordinációt akar, ehhez képest szembeköptétek még a saját támogatóitokat is, elárultátok őket, elárultátok az országot, elárultátok a demokráciát.

Most már nincs tovább, Orbán rendszere megszilárdult, az LMP-nek köszönhető kétharmaddal szó szerint azt tesz meg amit akar, többet a büdös életben nem lesz esély a demokratikus úton történő leváltására és ezt is is pontosan tudjátok.

Április 8 óta folyamatosan hazudtok, magyarázkodtok, csak egyetlen dolog nem jött ki a szátokon: egy bocsánat kérés! Persze miért is kérnétek bocsánatot, ha eleve nem a magyar népet szolgáljátok, hanem a Fideszt.

Ti LMP-sek hazaárulók vagytok, miattatok fognak fiatalok tömegei kivándorolni, családok szétszakadni, miattatok fogja a Fidesz ellopni az ország maradékát, miattatok fogja Orbán teljesen lebontatni a demokráciát.

Soha a büdös életben ne felejtsétek, hogy minden ami most következik az a TI HIBÁTOK, TI TEHETTEK RÓLA, TI TETTÉTEK LEHETŐVÉ!

GNDL 2018.04.20. 13:37:57

Nem tudom hogy „centrális erőtérnek” lehet-e nevezni azt, hogy a Fidesz egyik részről félelem- és gyűlöletkeltéssel valamint uszítással fanatizálta azokat a választópolgárokat akik részben ostobábbak mint az átlag így lehet őket megvezetni, részben meg kizárólag csak a fideszes média- és plakát- valamint nyomtatott lappiac éri el őket; másik részről meg úgy alakította a családtámogatások-, a közmunka és egyéb szociális támogatások rendszerét hogy nagy tömegek legyenek kiszolgáltatva a kormányzat kegyeinek, és csóró kilátástalan helyzetükben sokat jelentsen számukra a havi 52 ezres közmunkabér, vagy akár a cukor- meg étolaj osztogatás.

Ezt én inkább politikai aljasságnak nevezném, mivel más meghatározó programot azon kívül hogy mindemellett tényleg két marokkal fosztogatják a közpénzeket a fideszes elvtársak nem tudnék megnevezni, nem csak az elmúlt négy évből (ugye a migránsozás előtt is mentek a gyűlöletkampányok, csak akkor baloldaliak meg lipsik ellen).

Tehát politikailag a Fidesz nincs a „palettán”, nevezzük őket inkább az „elnyomó hatalomnak”. Így akkor világos lesz az is, hogy mit kell tenni ellenük és hogy lehet fellépni velük szemben.

Azt meg nem igazán értem, hogy mi volt a célja a fenti posztnak, szerintem a kétharmada lemaradt... pont a „mit kell tenni” és a „hogyan fogjunk hozzá” rész... :)

Tom-Tom90 2018.04.20. 13:42:14

Europa iszlamizacioja iszonyat para dolog, az orbani csusztatas ebben csak az, hogy Magyarorszage is. Amig az Lmp is fullba nyomja a hulyet ezzel a "gyuloletkeltes" folyamatos mantrazasaval, nem lesz tobb mint az Mszp. Sajnalom, mert szerintem is az okopolitikae a jovo, de ebbe benne van egy jozan bevandorlas-kritika is.

GNDL 2018.04.20. 13:45:05

@tartaroz: „Minden egyes kutatásból látható volt, hogy a többség kormányváltást akar”

A viccválasztások eredményéből ez mégsem jött le... főleg az nem, amit ugyancsak ezek a kutatások sugalltak, hogy a magas részvétel az ellenzéknek kedvez. :) Bár ugye mindenki azt állítja hogy rendszerszintű csalások nem voltak (voltak egyébként, a 10 ezer forintos nyugdíjas osztogatás is már az volt), de ennek ellenére azért az a több száz eset ami eddig felmerült a választások kapcsán akár 200 ezernyi szavazat sorsát is eldönthette, szóval az mégiscsak lehetséges hogy egy egyértelmű többség kormányváltást szeretett volna...

Viszont ezekkel az ökölrázásokkal leállhatnátok végre, én személy szerint most már nem neveznék meg senkit az ellenzéki oldalról hogy „elkúrták”, és hogy rajtuk múlt volna a jelenlegi kétharmad... persze más a véleményem ha az „elmúltnyolcévet” nézzük, először is a választásokat már 2014-ben bojkottálnia kellett volna az egész ellenzéknek, nem pedig legitimálnia Orbán önkényesen létrehozott játékszabályait... a 2014-es választások előtt történteket pedig inkább az MSZP(-DK)-SZDSZ nyakába varrnám, ugyanis ők voltak azok akik a 2006-os erkölcsi-, és 2008-as szakmai megsemmisülésükkel a nyakunkra hozták Orbánékat 2010-ben, még az arányosabb választási rendszerben ugye kétharmaddal...

Szóval akinek elege van már a Fidesz folyamatos uszításaiból, hazudozásaiból, gyűlöletkeltéseiből és ökölrázásaiból, annak hidd el belőled is kezd lassan elege lenni...

GNDL 2018.04.20. 13:56:28

@Tom-Tom90: Lehet kulturáltan vitázni bevándorlás politikáról is, de ha azzal kezded hogy „Európa iszlamizációja” akkor te rögtön a szélsőjobbos szlogenekkel és az oroszok által irányított álhírekkel próbálsz operálni, az meg kulturált vitára teljesen alkalmatlan...

A bevándorlás politikában legfőképp azt kell megvizsgálni, hogy mi legyen Európa gazdasági stratégiája közép- és hosszabb távon, mi legyen az oktatással, mi legyen az EU-n belüli népvándorlással is (azt ugye tudtad, hogy tízszer több uniós polgár mászkál ide-oda az EU-n belül, mint amennyi az EU-n kívülről érkezik, és ezek beilleszkedésével is vannak komoly gondok), mi legyen a fiatalok munkanélküliségével és legfőképp az időskori ellátásokkal, azaz nyugdíjakkal és egyéb társadalombiztosítással. Persze ide lehetne csapni a közös biztonságpolitikát is, de úgy nehéz lesz ha lásd például a nyugati szolgálatok és a NATO egyáltalán nem bízik egyes keleti szolgálatokban és keleti tagállamokban az orosz befolyás miatt... és itt Magyarország a legfeketébb bárány ebből a szempontból.

Tehát a bevándorlás politika erről szól, nem pedig „iszlamizációról”... ezzel máris ellentmondasz az EU egyik alapértékének, a szabad vallásgyakorlásnak. Gondolom arról van szó továbbra is hogy „védjük meg az EU-t”, nem pedig arról hogy romboljuk le alapértékeit, igaz?! :)

Viszont nem tudom hogy miért kéne a bevándorlás politikáról Magyarországon kiemelten beszélni?! Magyarország nem érintett a bevándorlásban, mivel az ország csóró, nem lehet sokat keresni, nehéz a megélhetés, nincs jogbiztonság, nincs gazdasági versenyképesség, és sorolhatnám... a bevándorlásban csak a jobb módú prosperáló tagállamok érintettek.

Magyarországon a kivándorlás jelent problémát, mivel a Magyarországhoz hasonló leszakadó országokból is százezrek vándorolnak befelé a jobb módú tagállamokba, ahol becsületes munkával keresett tisztességes bérből könnyedén lehet boldogulni.

Szóval ha már itt tartunk, akkor beszéljünk inkább a kivándorlásról, Magyarországon az okozza jelenleg a legtöbb problémát... :)

tartaroz 2018.04.20. 14:18:55

@GNDL: Ellenzéki pártokra összesen 100 ezerrel többen szavaztak mint a Fideszre és még több kormányellenes szavazót lehetett volna elvinni, ha az ellenzéki pártok az elmúlt évben nem egymás ellen, hanem összefogva a Fidesz ellen kampányoltak volna.

Több kezdeményezés is volt az összefogásra, Botka és Juhász is kezdeményezte ezt, az LMP viszont még csak tárgyalni se volt hajlandó velük. Erre Szél Bernadett ma lenyilatkozza, hogy nyitni akar az "új pólus" pártjai felé. Konkrétan ezen a néven, konkrétan ezekkel a pártokkal akart összefogni Juhász, több mint egy éve!

Mindenki tudta a választások előtt, hogy a Fidesz milyen szintű manipulációt folytat, mindenki tudta, hogy a Fidesz kezében van a média meghatározó része és ezzel vissza is élnek, mindenki tudta miről szólnak a választás előtt osztott Erzsébet utalványok, mindenki tudott a Kubatov listáról, és így tovább. Ez a választás nem április 8-an lett elcsalva, hanem sokkal korábban, de erről mindenki tudott, és ezeket a feltételeket elfogadva indultak neki április 8-nak.

Teljesen nyilvánvaló volt az első perctől kezdve, hogy a Fidesz nem játszik tisztán, így ezen a választáson csakis ellenzéki összefogással lehetett volna bármit elérni, az LMP mégis azt hirdette, hogy márpedig ők egyedül fogják legyőzni a Fideszt, egészen Hódmezővásárhelyig hallani se akartak semmiféle együttműködésről, még csak tárgyalások szintjén se. Vásárhely után is csak kamuztak, teljesíthetetlen feltételeket szabtak és mára azt is tudjuk, hogy az a kevés koordináció ami az LMP részéről megtörtént, az nem párt döntés volt, hanem bátor emberek egyéni jelöltek döntései, akik a Schiffer klán fenyegetéseivel dacolva tették meg azt, amit az ország érdeke megkívánt.

Undorítónak tartom, ahogy az LMP blogja magyarázza a bizonyítványt, miután elárulták az országot.

GNDL 2018.04.20. 14:34:18

@tartaroz: „az LMP mégis azt hirdette, hogy márpedig ők egyedül fogják legyőzni a Fideszt”

A Jobbik is, többek közt Momentum és Kétfarkúak mellett, bár a momentumosok hajlandóak voltak itt-ott visszalépegetni de nagyrészt ők is egyedül mérettették meg magukat, és jól tették, mivel a töredék szavazatokkal 3% fölé kúsztak ami így több tízmilliós plusz támogatást jelent nekik évente. És ha megnézed mondjuk csak a Jobbik választások előtti támogatottságát és a kapott szavazataikat, lásd annyian szavaztak rájuk mint a többi ellenzéki pártokra összesen, tehát az ellenzékiekre leadott szavaztok közel fele jobbikos, akkor előtted is világosnak kéne lennie hogy lehetett volna itt akár teljes ellenzéki összefogás is a „balliberális” pártok közt (bár sem az LMP és sem a Momentum nem „balliberális”), de Jobbik nélkül még a kormányváltás sem jöhetett volna össze... és a Jobbik határozottan és következetesen zárkózott el az összefogástól még Hódmezővásárhely után is...

Ennek ellenére továbbra is az LMP-n ugrálsz.

Egyébként meg nem tudjuk mi lett volna ha, de amennyiben összejön a teljes ellenzéki összefogás (akár Jobbikkal vagy Jobbik nélkül), akkor egyrészt ennek tükrében nem tudjuk hogyan csaltak volna április 8-án 19 és 23 óra között amíg semmiféle eredményt nem láthattunk, kizárólag annak érdekében hogy így is nyerjen a Fidesz-KDNP; másrészt meg ha Jobbik nélkül jön össze az ellenzéki összefogás akkor fogalmad sincs mennyien szavaztak volna át a Jobbikra az összefogás helyett, mert azt is tudnotok kéne hogy van egy igen nagy társadalmi csoport amely a Fidesz mellett az MSZP-DK-t is elutasítja... és jó okuk van rá 2002-től egészen 2010-ig...

Szóval mondom, legalább az ellenzéki szavazók legyenek már különbek a Fidesz-KDNP ostoba parasztjaitól. :) Lássátok már át egészében a történetet, és felejtsétek el az irracionális baromságokat... meg a további gyűlöletkeltést... Nyalogassátok a sebeiteket szép csendben és próbáljátok megérteni végre a többieket is...

tartaroz 2018.04.20. 15:04:10

@GNDL:

Kérlek ne játszd az ostobát, pontosan tudod, miért más az LMP mint az általad felsorolt többi párt, pontosan tudod, miért pont az LMP-n ugrálok.

A Jobbik egy szélsőjobb párt, nyilvánvaló, hogy a támogatói sokkal kisebb arányban szavaztak volna egy baloldali jelöltre és vica versa. Az, hogy ők koordinálnak-e a baloldallal sokkal kisebb haszonnal kecsegtetett mint az LMP esetében.

A Momentum egy törpepárt, az 5% közelébe se értek. Nyilvánvaló, hogy rájuk is igaz, hogy vissza kellett volna lépniük, de ők az állva maradt minimális támogatottságú jelöltjeikkel sokkal kevesebb kárt okoztak.

Az MKKP-ra ugyanaz igaz mint a Momentumra, csak fokozottabban.
Az összes kis párt, összes esélytelen jelöltje összesen nem segített annyit a Fidesznek mint az LMP egyedül.

Az LMP volt az a párt, ami kellően ismert ahhoz, hogy elinduló jelöltjeik már komoly mennyiségű szavazatot tudjanak elvenni az esélyesebb ellenzéki jelölttől, ugyanakkor kellően középen állnak ahhoz, hogy a támogatóik akár jobbra, akár balra átszavazzanak ha az esélytelen LMP-s jelölt visszalép.

A tények elég világosan mutatják, hogy egyetlen körzet kivételével, az ÖSSZES budapesti körzetet elvihette volna az ellenzék, ha csak ezeken a helyeken visszalép az LMP és máris nincs kétharmad. Ezt a büdös életben soha ki nem magyarázaod, akárhogy erőlködsz.

Továbbá megkérnélek, hogy ezt a leereszkedő stílusú kioktatást, amit a végére okádtál, legközelebb inkább tartsd meg magadnak. Jellemző az LMP hívekre, hogy amikor elfogynak az érvek - ami elég hamar szokott bekövetekzni - akkor jön a személyeskedés, durvább esetben az ütés - lásd Schiffer pitbullját. Rám ez garantáltan nem fog hatni, szóval vagy érvelj, vagy halgass.

Nyugodj meg szépen, én pontosan értem a történteket: az LMP elárulta ezt az országot, becsapta a saját támogatóit az utolsó percekig lebegtett "Szél kormány" meséjével, közben aranytálcán nyújtotta át Orbánnak a kétharmadot, aztán most beülnek a parlamentbe eljátszani, hogy ők a nagyon kemény ellenzék, miközben valójában Orbánnak pitiznek. Ezt bizony úgy hívják, hogy hazaárulás.

Nem fogok lesüllyedni a szintedre, te nyalogasd csak a sebeidet csendben ha akarod, én inkább rámutatok a felelősökre.

dare 2018.04.20. 15:12:07

youtu.be/XRVko1LBJKs
Teljes mértékben igaza van az itt beszélő úriembernek.

A centrális erőtér nagyon jól működött 2018-ig a Fidesznél.
Amíg ez a pálya háromosztatú (vagy 8, vagy 15...stb) addig ők a választást ebben a rendszerben mindig meg fogják nyerni.

2014-ben a baloldali összefogást sikerült ebben a térben térdre kényszeríteniük.
2018-ban a Jobbikra erőszakoltak rá egy méretes zakót.
2022-ben pedig a baloldal és a Jobbik összefogását fogják majd megjutalmazni egy kiábrándítóan hatalmas pofonnal.

Vannak fáziskésések.
Úgy terelgeti Orbán az ellenzéket, ahogy az neki jólesik.
A gép forog, az alkotó pihen.
Most lett volna esély belebabrálni a szerkezetbe, de ezt nagyon sokan megakadályozták, ezért nincs értelme arról beszélni a továbbiakban, mi történhetett volna ha sikerül most a Jobbikkal és a régi a baloldallal közösen felszámolni a centrális erőteret.

Az Lmp hatalmas lehetőséget szalasztott el.
Ha mind a Jobbik, és mind az Mszp felé tesznek gesztusokat, és visszaléptet jelölteket a rendszer lebontása érdekében, azzal sokkal több szavazót nyerhettek volna meg az ellenzéki oldalra történő voksolásban.
Még ettől is többen mehettek volna el szavazni, és azt is megkockáztatom talán kevesebben szavaztak volna a Fideszre, ha látnak egy erős félútig eljutott koordinációt az ellenzéki térfélen.
Mivel ez nem valósult meg, ezért itt az eredmény bekeretezve.
Úgy fognak röhögni majd a diákok a mostani ellenzéken évtizedek múlva, hogy már szinte hallom a nevetésüket.
Én is nevetnék, ha ez az egész nem jelen idejű lenne.
Tehát a különutas politika híveinek 2018-ban azt kívánom, hogy mutassák meg ezzel a politikával a jelenlegi rendszerben mit képesek elérni 2022-re.
(csak így zárójelben megjegyezném, ez lett volna a könnyebben járható út)
Nem közösködnek a Jobbikkal?
Nem közösködnek a régi baloldallal?
No problem, itt a lehetőség legyőzni 2022-re a megszilárdult Orbán rendszerben a Fideszt, a Jobbikot, és a régi baloldalt is.
Nem azt várni, hogy majd egyszer az ölünkbe fog hullani a NYER, és akkor milyen jó lesz majd nekünk.
Ezt el kell felejteni, amúgy is elege van már a választók jelentős részének abból, hogy párthoz való lojalitásból kaphatnak sokan nagy összegű pályázati pénzeket, és nem a rátermettség számít az esetek többségében.
NEM KELL A NYER!!!!
Fel kell számolni az egészet, és azzal hogy újabb 4 évet adtak neki, az bizony még nagyobb fejtörést fog majd okozni 22-ben.
Most megmutathatja minden különutas, programokat képviselő elszánt politikus, hogy mennyi erőt, energiát, elszántságot, kitartást tudnak beletenni abba a politikába, ami az új pólus felépítéséhez szükséges, amivel elzavarják a Fideszt, a régi baloldalt és bizony a Jobbikot is.
Mert ehhez a harchoz (mivel ebben a választási rendszerben akarnak mindenáron küzdeni) a Jobbik nem szükséges.
El kell helyezkedni a kétosztatú politikai térfélen valahol, nincs olyan hogy középen, vagy a jobb, vagy a baloldal maradt.
Ha a jobboldal, akkor a vidéken kell legyőzni a Fideszt és a Jobbikot, ami nem lesz egy egyszerű vállalkozás bárhogy is fognak majd hozzá.
Ha a baloldal, akkor ki kell szorítani a régi szereplőket, és a lehető leghamarabb (addig míg nem előválasztanak) kell túlnőni rajtuk népszerűségben, és csak azután megküzdeni a Jobbik és a Fidesz szavazókért vidéken.

Ezt takarja a különutas politika.
Nem a várakozást, hanem a küzdelmet.
Az nem elég, hogy én utálom Gyurcsányt, az Mszp-t és a Jobbikot, ezért szavazz rám.
Könnyebb lett volna közösen lebontani ezekkel a szereplőkkel a mostani rezsimet, de akik azt mondják, hogy ez menni fog nélkülük is, azok remélem ezt 4 év múlva igazolni is fogják majd.
Itt a lehetőség a bizonyításra.

GNDL 2018.04.20. 15:19:42

@tartaroz: „Kérlek ne játszd az ostobát”

Hiszed vagy sem, de többnyire az okosat kell megjátszanom... :D

„pontosan tudod, miért pont az LMP-n ugrálok”

Nem, pont ezen értetlenkedek fentebb.

Nem vagy képes továbbra sem megérteni, hogy legfőképp nem a 8%-os LMP-n múlt az összefogás hiánya, hanem a 20%-os Jobbikon. Teljesen mindegy milyen felállásban jön létre az ellenzéki összefogás, ha a Jobbik nincs benne, akkor -20% nekik a Jobbikra leadott szavazatok miatt, így továbbra sincs kormányváltás... viszont az LMP-nél ott lehet az arcvesztés, hogy összeálltak az MSZP-DK-val, ami náluk egy elég sarkalatos kérdés (úgy tűnik másodszorra fognak szakadni emiatt)... :)

Ezért írtam, próbáld már megérteni őket.

„Jellemző az LMP hívekre, hogy amikor elfogynak az érvek...”

Egyrészt nem fogytak el az érveim, továbbra sem nyugtattál meg azzal kapcsolatban hogy megértenéd, hogy az LMP-n nem múlt az égvilágon semmi... vagy ha így nézzük, akkor nem csak az LMP-n múlt, hanem Momentumon, Kétfarkúakon, LMP-n és Jobbikon... de az sehogy nem jön ki hogy csak és kizárólag LMP...

Másrészt meg nem vagyok LMP-s, 2010-ben szavaztam rájuk utoljára, 2014 óta pedig én személy szerint érvénytelen szavazatot adok le, mert nincs kedvem legitimálni Orbán önkényes választási rendszerét... meg úgyis elcsalják a szavazatokat, én meg kicsit komolyabban veszem ezt a dolgot. :)

De ha kíváncsi vagy rá, akkor már említettem itt párszor, hogy jobboldali vagyok és liberális... de sajnos „jó értelemben vett” határozott jobboldali karakterű párt nincs Magyarországon, így a legközelebbi párt amely közel áll hozzám az a Momentum... bár még nem tudom ezt sem, nem tetszik hogy ők is másfél hete a traumatológián vannak, holott bár be nem kerültek a parlamentbe, de elég szép az a 3%... :)

tartaroz 2018.04.20. 15:38:06

@GNDL:

Akkor most kezd úgy, hogy el is olvasod amit írtam. Részletesen leírtam, hogy mi a felelőssége a Jobbiknak, Momentumnak, MKKP-nak, LMP-nek.

Felelőssége mindenkinek van, de az LMP-é a legnagyobb, leírtam miért.

Nem cáfoltad meg - nehéz is lenne, hisz a tények makacs dolgok -, hogy a budapesti körzetek egy kivétellel mind nyerhetőek lettek volna, ha csak itt visszalép, csak az LMP és máris nincs kétharmad. Akkor ez most kin is múlott?

És amíg Vona Gábor, Juhász Péter, de még Hadházy Ákos is lemondott, addig Szél továbbra se mutat semmiféle hajlandóságot, hogy bármiféle felelősséget vállaljon a tetteiért, az LMP blogja meg vég nélkül ontja a magyarázkodó/terelő posztokat.

Az egész LMP-ben Hadházy volt az egyetlen aki az országért cselekedett és vállalta is a felelősséget a kudarcért, pedig az legkevésbé rajta múlott. Láttuk mi volt erre az LMP titkárának, civilizáltnak nem éppen nevezhető reakciója.

dare 2018.04.20. 15:55:59

@dare: Nincs olyan, hogy csak az Lmp-n múlott a 2/3.
Mindenkin múlott, az összes ellenzéki párton, és azokon a szavazókon is, akik amiért nem láttak alternatívát magunknak, ezért nem szavaztak senkire.

Az Lmp-ben a különutas politika, a programok, elvek mentén való politizálás követői részben felelőssé tehetők, de még azoknak is igazuk van így is sok mindenben.
Mit mondanak ők?
Felesleges volt ráhajtani a baloldali szavazókra amikor Botka elköszönt, mert amit szabad Jupiternek (Gyurcsány) azt nem szabad az Lmp-nek.
Felosztották maguk között a 106 körzetet, leigazoltak egy olyan pártot aminek még a nevét se tudták (elég volt nekik annyi, hogy ők is zöldek), és mindenm felületen elkezdték nyomatni az ellenzéki koordinációt, ami lényegében azt jelentette, hogy minden kisebb támogatottsággal rendelkező párt lépjen vissza a jelöltjeik javára.
És ez a nézet termékeny talajra talált.
Mindenki a kis pártokat teszi felelőssé a 2/3-ért, de az Mszp és a Dk az teljesen tiszta e téren mindenkinek a szemében.
Ezért nem szabad ezekkel kesztyűzni, mert rutinosabbak, dörzsöltebbek, és ezen a téren sokkal ügyesebbek is.
Azért mondják sokan azt, hogy a Fideszt az Mszp-vel és a Dk-val közösen kell leváltani, mert azt a politikát képviselik, amiből itt már nagyon sok választónak elege van.

Ha inkább a Fidesszel foglalkoztak volna, és nem egymással, akkor a Fidesz 2/3-a biztos nem, de talán még a feles többség is meg lehetett volna nekik.
Nem volt idő ezt a hibát helyrehozni, az Mszp és a Dk, de pláne a jobbik Vásárhely után nagyon magas lóra ült felt, és nem figyeltek oda a választók akaratára.
Itt viszont hibázott az Lmp, mert egyoldalú gesztusokat kellett volna tenniük mind a két térfélnek, amivel nem haragot, hanem szimpátiát váltottak volna ki nagyon sok szavazónak a szemében, a későbbi megítélésükben (2022) ez nagyon nagy mértékben segítette volna őket.
Ez elmaradt, de ez még nem jelenti azt, hogy kizárólag csak ők tehetőek felelőssé a 2/3-ért.
Nagy szerepük van benne, és nagyon nem volt jó ötlet a régi rókákkal meccselni, akik most az Lmp-vel mossatják fel azt a mocskot, amit ők csináltak 3,5 éven keresztül.
Tanulság az egészből: soha ne becsüld le az ellenfeledet, még akkor se ha az előtted agonizál, és egy keselyű (Gyurcsány) már lakmározik a húsából.

dare 2018.04.20. 16:02:06

@tartaroz: Elrontottam, a fentebbi hsz-t erre írtam : "ha akarod, én inkább rámutatok a felelősökre."

GNDL 2018.04.20. 16:10:16

@dare: „Azért mondják sokan azt, hogy a Fideszt az Mszp-vel és a Dk-val közösen kell leváltani, mert azt a politikát képviselik, amiből itt már nagyon sok választónak elege van.”

Pontosan.

„Itt viszont hibázott az Lmp, mert egyoldalú gesztusokat kellett volna tenniük mind a két térfélnek”

De mivel elég alacsony az LMP támogatottsága, nekik kellettek a töredékszavazatok is az egyéni jelöltek után... bár megugrották az 5%-ot két százalékponttal, de mi van ha egyoldalúan „gesztusból” visszalépnek sok helyen MSZP-DK/Jobbik jelöltek javára, de emiatt 4.98%-ot érnek el?! Úgy hogy kormányváltás továbbra sincs egyébként. Ez is benne volt a pakliban, ezt is meg kéne értenie annak aki az LMP-t szapulja...

tartaroz 2018.04.20. 16:13:07

@dare: "Nincs olyan, hogy csak az Lmp-n múlott a 2/3. "

Akkor újra leírom:

Egy kivétellel az összes budapesti körzetet elvitte volna az ellenzék, ha csak az LMP, csak ezekben a körzetekben visszalép és máris nincs Fidesz kétharmad.

Innentől teleírhatsz ezer oldalt is akár, mert ennél egyértelműbb helyzet nincs. Az LMP kezében volt a kulcs, semmit nem vesztettek volna ha ezekben a körzetekben visszalépnek, mégse tették, pedig pontosan tudták, hogy mekkora a tét.

Ezt soha, senki nem fogja kimagyarázni.

tartaroz 2018.04.20. 16:23:32

@GNDL: "De mivel elég alacsony az LMP támogatottsága, nekik kellettek a töredékszavazatok is az egyéni jelöltek után."

Ez ki a frászt érdekel? Az LMP-nek volt 9 éve arra, hogy megerősödjön és ne a belépési küszöbön billegjen, ki tehet arról, hogy 9 év alatt sehová se jutottak? Nehogymár az is a többi párt bűne legyen, hogy az LMP nem tudott több támogatót megszólítani.

Amikor az a tét, hogy az ország demokrácia lesz vagy orosz típusú diktatúrába süllyed, akkor egy országáért dolgozó politikai párt nem 150 milliós kampánytámogatással meg töredékszavazatokkal törődik, hanem megteszi amit meg kell tennie ahhoz, hogy a katasztrófát elkerüljük. Az LMP ezzel szemben magasról tett rá, hogy mi az ország érdeke.

Rohadtul nem érdekel, hogy mi a jó az LMP-nek, egyedül csak az érdekel, hogy mi a jó az országnak. Az LMP-sek pont fordítva gondolkodtak.

dare 2018.04.20. 16:33:08

@GNDL: Én is ettől tartottam, de talán 10, vagy 15 körzetig tehettek volna gesztusokat a Jobbik és az Mszp felé (+ a függetlenek), és talán akkor nem mutogatnának rájuk ilyen vehemensen rengetegen a baloldalon.
12 helyen nem volt koordináció, és mégis az ellenzéki jelölt nyert.
Csak azért kellett volna ezt megtenniük, hogy legalább ne viseljék azt a stigmát, amit a baloldal megpróbál most rájuk sütni.
Mi megpróbáltuk, nem rajtunk múlt, ti vagytok a felelősek.
Buktak volna egy mandátumot, de ami most zajlik azt könnyebben átvészelhették volna.
Az a baj bármit mondanak, akkor is rájuk mutogat ezért mindenki.
Kemény csata fog rájuk várni, de ezt részben maguknak is köszönhetik a különutasok.

@tartaroz: Hiába írod le akár 1000-szer is, Magyarország nem csak Budapestből áll.
Az Mszp és a Dk is engedhetett volna át általuk esélytelennek tartott körzeteket a Jobbiknak, és akkor most nem lenne 2/3.
A Jobbik is visszaléphetett volna legalább a fővárosban, és még hosszan lehetne sorolni ki léphetett volna még vissza kinek a javára hol.
Kivették az Lmp kezéből a kulcsot még időnap előtt, de ebben a kérdésben az Lmp is hibás, lásd fentebb miért is.

tartaroz 2018.04.20. 16:42:32

@dare: Most komolyan, te is kezded ezt a hülyének tettetést? Igen, Magyarország nem csak Budapestből áll, viszont Budapesten volt akkora támogatottsága az ellenzéknek, hogy itt lett volna elég egyedül az LMP-s visszalépés ahhoz, hogy ellenzéki jelölt nyerjen és ne Fideszes. Ne játszuk már ezt az ál értetlenekedést folyton.

Fentebb leírtam, de leírom neked is, bár ha van egy kis eszed akkor szerintem tudod magatól is: az MSZP/DK szavazói sokkal kisebb arányban szavaztak volna át a Jobbikra és a Jobbik szavazói is sokkal kisebb arányban szavaztak volna az MSZP/DK-ra mint az LMP szavazói az MSZK/DK-ra vagy akár a Jobbikra.
Nyilvánvalóan ott van a legnagyobb értelme ellenzéki visszalépésnek, ahol a legjobbak az ellenzéki jelölt esélyei és nyilván annak a jelöltnek a javára érdemes visszalépni, akinek alapból a legnagyobb támogatottsága van.

Hiába minden, nem fogjátok az LMP-t kidumálni ebből.

GNDL 2018.04.20. 16:42:38

@tartaroz: „Ez ki a frászt érdekel?”

Az LMP-t, és te nem akarod őket megérteni csak toporzékolsz...

„LMP-nek volt 9 éve arra, hogy megerősödjön”

Az ellenzéki pártok közül a Jobbik és az LMP erősödött, a Kétfarkúak és a Momentum pedig megvetették a lábukat.

Egyedül az MSZP-DK és a Párbeszéd (és az Együtt, ugye amely elvágta magát) veszített szavazókat az elmúlt négy évben...

Jelentsen ez bármit.

tartaroz 2018.04.20. 16:44:21

Akkor részletesen:

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/09/szoros_korzetek_fideszes_vezetes_osszefogassal_nyerte_volna_ellenzek/

1. Budapest 13. számú egyéni választókerület (Budapest XVI. kerület)

Itt Vajda Zoltánnak (Együtt) jelenleg 19 302 szavazata van, Szatmáry Kristófnak (Fidesz) 20 602. Az LMP 3 600 szavazatnál jár. Ha nincs LMP, Vajda minden bizonnyal simán nyer.

2. Budapest 2. számú egyéni választókerület (Budapest XI. kerület)

Itt a fideszes Simicskó és a DK-s Gy. Németh küzd, 21 700 kontra 20 900 a két szavazat. Itt az LMP jelöltje 3100, a Momentumé 1400 szavazatot kapott. A Kétfarkú Kutya Párt 915-öt. Ha ők nincsenek, itt is valószínű Gy. Németh győzelme.

3. Budapest 3. számú egyéni választókerület (Budapest XII. kerület)

Itt 19 500 szavazaton áll a DK-s Bauer Tamás, 21 400-a van Gulyás Gergelynek. Ez nincs kétezer szavazat, miközben az LMP-nek és a Momentumnak összesen 4700 szavazata van, és bár nem mondható ki, hogy a Kétfarkú Kutya Párt szavazói Bauerre voksoltak volna, ha nincs a kedvenc pártjuk, azért tegyük hozzá, hogy ők is 1300-an voltak.

4. Budapest 14. számú egyéni választókerület (Budapest XVII. kerület)

A fideszes Dunai Mónika 23 000 szavazata és az MSZP-s Lukoczki Károly 20 700 szavazata között 2300 a különbség. Ehhez képest a körzetben az LMP 2700, a Momentum 1500 szavazatot kapott.

5. Budapest 4. számú egyéni választókerület (Budapest II. kerület)

Varga Mihály 22 400 szavazatnál tart, ellenfele, Niedermüller Péter 19 900-nál. A lemaradása 2500 szavazat. A körzetben az LMP jelöltje, Ungár Péter 5 200 szavazatot kapott, a Momentum 1300-at.

6. Budapest 6. számú egyéni választókerület (Budapest VIII. kerület)

Itt Kocsis Máté vezet a DK-s Ara-Kovács Attila előtt nagyjából 3800 szavazattal (17 600-13 800). Ez is megcsíphető lett volna, hiszen az LMP-nek, az Együttnek és a Momentumnak sorrendben 2300, 1370 és 1000 szavazata lett a nem végleges eredmények szerint.

tartaroz 2018.04.20. 16:56:24

@GNDL:

"Az LMP-t, és te nem akarod őket megérteni csak toporzékolsz..."

Nem rohadtul nem akarom megérteni azokat, akik elárulták a hazájukat.
És igen, toporzékolok, mert diktatúra lesz a hazámból. Te pedig azokat véded akik miatt ez megtörtént.

"Az ellenzéki pártok közül a Jobbik és az LMP erősödött"

Az LMP 7,62%-ot szerzett 2010-ben, marha nagyot erősödtek 7,5%-ra.
A Jobbik is erősödött vagy 1,5%-ot. Siker, siker hátán. Csak tudnám, hogy ekkora siker után Vona Gábor miért száll ki a politikából is?

"a Kétfarkúak és a Momentum pedig megvetették a lábukat."

És mi a szarra mennek a megvetett lábukkal egy illiberális államban? Csinálhatnak majd olyan tök jó videókat mint Navalnij, amíg le nem csukják őket is.

"Egyedül az MSZP-DK és a Párbeszéd (és az Együtt, ugye amely elvágta magát) veszített szavazókat az elmúlt négy évben..."

Jelentsen ez bármit. "

Ez kérlek szépen azt jelenti, hogy az LMP a Fidesztől nem tudott szavazatot szerezni, ezért ráhajtott a baloldali pártok támogatóira, ezzel tovább osztva az ellenzéket és segítve a Fideszt.
Sikeres volt.

tartaroz 2018.04.20. 16:59:37

Még egy cikk:
444.hu/2018/04/09/kocsis-mateet-leszamitva-minden-budapesti-keruletet-megnyerhetett-volna-az-ellenzek-ha-visszalep-az-lmp

"a jelenlegi adatok szerint a fővárosban Kocsis Máté kerületét leszámítva valószínűleg minden egyéni kerületet bukott volna a Fidesz, ha az LMP hajlandó lett volna visszalépni."

dare 2018.04.20. 17:06:24

@tartaroz: Nem akarom kidumálni (hol láttál ilyet), csak szeretném más szemszögből is vizsgálni a bukást.
A különutas politikát képviselők miatt szívnak most azok, akik szerették volna már most megvalósítani az ellenzéki összefogást.
Mindenki azt mondja erre már Vásárhely után nem volt elég idő, de akkor 2014-ben miért sikerült 6 nap alatt megegyezni a baloldalnak, most nem lett volna elég idő erre 45 nap?
Nem akartak a baloldalon a Jobbikkal megegyezni.
A Jobbik se akart velük megegyezni.
Az Lmp meg önzetlenül áldozza fel magát ezekért a félkegyelműekért.
Na ezért kell az új pólus, amit már sokkal korábban kellett volna tető alá hozni a kisebb pártoknak.
20-ik (19) századi beidegződések szemben a 21-ik századival.
Kétosztatúvá kell tenni a háromosztatú pályát.
Visszalépések miatt meg inkább ostorozd a Sallait, neki és még pár kényeskedőnek nagyobb a felelőssége ebben, akiknek fogalmuk sincs milyen rendszerben akarnak győzedelmeskedni.

GNDL 2018.04.20. 17:10:25

@tartaroz: „Te pedig azokat véded akik miatt ez megtörtént.”

Nem arról van szó hogy védeném őket, csak próbálom valami racionális mederbe terelni a hisztidet... mindeddig teljesen sikertelenül... :)

„LMP 7,62%-ot szerzett 2010-ben”

De 2014-ben is volt választás... ahhoz képest 1.5-2 százalékponttal nőttek rekord részvétel (és rekord anomália) mellett, azért ezt se felejtsd.

„mi a szarra mennek a megvetett lábukkal egy illiberális államban? ”

Majd meglátjuk... a Momentumnak most már biztosan lesz stabil állami pénzügyi támogatása, hátha jobban tudnak élni vele pártépítés és egyebek szempontjából mint a nyolcadik éve a parlamentbe került pártok. :)

„ezért ráhajtott a baloldali pártok támogatóira, ezzel tovább osztva az ellenzéket és segítve a Fideszt”

Egyrészt akkor bejött a stratégiájuk, mivel növelték támogatottságukat (és nem csak ők, mondom, itt egyedül az MSZP-DK-Együtt-P bukott). Az ellenzéket nem kellett tovább osztania az LMP-nek, az ellenzék alapvetően megosztott, és az LMP már nyolcadik éve az ellenzék legitim szereplője. Ezt is el kéne fogadnod, mindamellett hogy próbálod megérteni őket. A Fidesznek meg semmiféle külső segítségre nem volt szüksége ahhoz, hogy 2014 után 2018-ban is elcsalják a választásokat.

A 444-esek „gyurcsányista” meg „molnárgyulaista” hüppögéseire meg szerintem ugyancsak nem kíváncsi senki. :)

tartaroz 2018.04.20. 17:11:59

...ja és még egy apróság:
index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/07/ma_11-kor_kezdodik_az_orszaggyulesi_valasztas/olah/

Az LMP a VII. kerületben "A legesélyesebb ellenzéki jelölt"-ként hidette a saját jelöltjét Moldován Lászlót (6,8%), miközben minden felmérés szerint Oláh Lajos (DK) volt az esélyes, aki végül 45.85%-kal nyert is. Szerencsére az LMP itt nem sok vizet zavart, de láthatóan azért itt is igyekeztek segíteni a Fidesznek.

Valaki megmagyarázná a cikkben szereplő hirdetést? Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy a "becsületes" LMP, elég ordasat hazudott a hirdetésén.

...ja, és akkor a zuglói jelöltről még nem is beszéltünk, akinek konkrétan a Fidesz gyűjtött aláírást.

De mentegessétek még az LMP-t.

GNDL 2018.04.20. 17:16:04

@dare: „Mindenki azt mondja erre már Vásárhely után nem volt elég idő”

Meg az a baj hogy a vásárhelyi történéseket is félreértik sokan... Márki-Zay győzelmének több oka van, de jelentősen az járulhatott hozzá, mindamellett hogy egyetlen ellenzéki jelölt volt (az MSZP-s troll mellett), hogy:

- Márki-Zay leginkább a Jobbik jelöltje volt, ex fideszes, jobboldali(nak látszó), hozta a vallási fundamentalista keresztény sztájlt és megszólíthatta az esetleg kiábrándult fideszeseket is, vagy azokat a magukat jobboldalinak vélőket akik sosem voltak fideszesek;
- A Jobbik koordinálta az egész kampányt és mozgósítást LMP-vel és Momentummal is alaposan kisegítve valamint Simicska által alaposan támogatva (gondolom nem csak médiafelülettel);
- És legfőképp az MSZP-DK igencsak meghúzta magát a vásárhelyi kampányban. :)

Sajnos az országgyűlési választáson ez utóbbit már nem lehetett kérni az MSZP-DK-tól... :D

tartaroz 2018.04.20. 17:27:31

@GNDL:

"Nem arról van szó hogy védeném őket, csak próbálom valami racionális mederbe terelni a hisztidet... mindeddig teljesen sikertelenül... :)"

Talán ha normálisan próbálnál érvelni és nem minősítgetnéd a mondanómat többre is mehetnél. De hát úgy látszik a magadfajtától csak ennyi tellik.

"De 2014-ben is volt választás... ahhoz képest 1.5-2 százalékponttal nőttek rekord részvétel (és rekord anomália) mellett, azért ezt se felejtsd."

Ezt már ugye tényleg nem gondolod komolyan? Ennyrie nem süllyedhetsz mélyre. Most tényleg azzal akarod bizonyítani az LMP borzatsztó nagy sikerét, hogy ugyan 2010-ben többet értek el, de mivel 2014-re visszaestek ezért ahhoz képest ez az emelkedés most siker? Hozzáteszem amúgy, hogy 1-2%-okról beszélünk, miközben az MSZPP+DK 19%-ot ért el. Nem akarom elhinni, hogy ennyire elvakult vagy.

"Majd meglátjuk... a Momentumnak most már biztosan lesz stabil állami pénzügyi támogatása, hátha jobban tudnak élni vele pártépítés és egyebek szempontjából mint a nyolcadik éve a parlamentbe került pártok."

Majd meglátjuk? Hátha? Addig álljál féllábon amíg a Momentum itt rendszert vált.

"Egyrészt akkor bejött a stratégiájuk, mivel növelték támogatottságukat "

Igen, ha a Fideszt akarták örökre a hatalomba betonozni, akkor valóban bejött a stratégiájuk.

"A 444-esek „gyurcsányista” meg „molnárgyulaista” hüppögéseire meg szerintem ugyancsak nem kíváncsi senki. :) "

Ezzel szerintem mindent el is mondtál magadról.
Csak azt nem értem, minek játszod itt az eszedet? Vállald fel nyugodtan, hogy te örülsz Orbán kétharmados győzelmének, hogy te életed végéig a Fidesz diktatúrájában akarsz élni, hogy örömmel bólinatsz minden alkalommal amikor Mészáros Lőrinc megszerez egy újabb céget.

Nincs ebben semmi szégyen, elő a farbával, itt mindenki csak hüppög, hát állj ki bátran és mutasd meg, hogy te mennyire boldog NER polgár vagy.

tartaroz 2018.04.20. 17:32:59

@GNDL:

Szóval már hazudsz is?

"Márki-Zay megjegyezte, bízik benne, hogy gazdasági együttműködéssel akár Temesvár versenytársává is válhat a két szövetséges – azt pedig külön is kiemelte, hogy a Jobbik mellett Botka stábja segítette legaktívabban a kampányban. "

mno.hu/belfold/szovetsegre-lepett-botka-laszlo-es-marki-zay-peter-2450360

dare 2018.04.20. 17:37:04

@GNDL: Az Mszp és a Dk amíg itt van, addig Orbán tényleg legyőzhetetlen.
Már csak azért is, mert tőlük szeretne a legkevésbé Orbán kikapni.
El se tudom képzelni mi lenne itt, ha ez a két párt komolyan megerősödne.

Vásárhely után a legjobb tán Lendvai volt a tv-ben:
"Mi győztünk"
Hát ezt a Fidesz hamar tudatosította bennük, hogy valamit nagyon félrenéztek.

tartaroz 2018.04.20. 17:51:46

@dare: Most már teljesen mindegy, hogy ki van itt, Orbán legyőzhetetlen lesz, mert a kezében lévő kétharmaddal úgy lehetetlenít el bárkit, aki a hatalmát veszélyeztetné, ahogy akar. Orbánt demokratikus úton nem lehet már leváltani, nem demokratikus úton meg eddig se lehetett volna.

Mivel Magyarország mostantól orosz típusú autokrácia, így a ki mit tudott volna legyőzni kérdésről csak múlt időben érdemes beszélni.

A probléma nem az MSZP/DK létezése volt, hanem az, hogy az alig több mint 400 ezer szavazóval rendelkező LMP semmibe nézte a 988 ezer szavazóval rendelkező MSZP/DK-t és úgy csinált, mintha a kevesebb mint fele annyi szavazójával egyedül is esélye lenne kormányt váltani. Ez a hazugság vezetett 2014-ben és most 8-án is a Fidesz kétharamdos győzelméhez.

Ha az LMP valóban kormányt akart volna váltni és nem csak hazudtak volna róla, akkor 9 év alatt minden bizonnyal már rájöttek volna, hogy ez az MSZP/DK közel 1 milliós tábora nélkül nem igazán fog menni, tehát a kormányváltás érdekében muszáj lesz velük valamilyen formában együttműködni.

Az LMP-nek viszont esze ágában nem volt kormányt váltani, mint látható még a kétharmadot megakadályozni se.

tartaroz 2018.04.20. 17:54:40

Van az a mondás, hogy ami úgy megy mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa, úgy néz ki mint egy kacsa, az valószínűleg egy kacsa.

Amikor egy párt többet szidja a többi ellenzéki pártot mint a kormányt, a cselekedetivel is a kormány hatalmon maradását, sőt hatalmának bővítését segíti, az valószínűleg nem a kormányváltásban érdekelt.

dare 2018.04.20. 18:34:47

@tartaroz: Le lehetett volna váltani, akarom mondani kisebbségbe szorítani a parlamentben, csak ez sok választónak nem volt vállalható opció, amit részben meg is tudok érteni részükről már így lehiggadva.
Jól mutatják a listás eredmények, hogy az Lmp, a Jobbik és az Mszp a Dk nélkül is képes lett volna erre, de mivel inkább egymással voltak elfoglalva, ezért született ez az eredmény.
Fardokkal (programokkal) akartak harcolni a kormány nehéztüzérsége (propaganda) ellen.
Így nem lehet, és nagyon nehezen értik ezt meg sokan az Lmp-ben is, amiért az Lmp-nek változnia kell.
Schiffer már levette a kezét a pártról, akivel én nagyon sok mindenben egyetértek, de abban az egy dologban egészen biztosan nem, hogy ebben a rendszerben programokkal kell megnyerni a szavazókat.
Amit ő képviselt, azt csak pár százan vagy ezren értik meg, és mit ér az egész, ha teljesen lebutított propagandával milliókat tudnak egy zászló alá terelni az ellenoldalon.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell a jó program.
Inkább a nyitást kellene egy kicsit jobban kibővíteni más pártok, vagy szervezetek felé, mert csak az Ú.K. kevés lesz ehhez a harchoz.
Nyitni kell, és fejlődni, változni, felnőni végre a feladathoz.
A Jobbik 15 éve alakult, 12 éve Vona az elnöke.
Az Mszp és a Fidesz veteránok a politikai palettán (pláne az Mszp).
Most 9 évet felhánytorgatunk az Lmp-nek?
Akik ráadásul most növekedtek is?
Nem nagy öröm nekem se ez a növekedés, de amikor azt írod hogy nehogy már más pártok miatt ne tudjon növekedni, akkor azért ebben van némi igazság.
Az Lmp tavaly decemberben még egész jól állt, a Fidesz pedig sokat vesztett a népszerűségéből.
Sikerült visszatornázni a Fidesz támogatottságát, és ez nem az Lmp-nek volt az érdeme.
Ha kevesebbet foglalkoztak volna az Lmp-vel a baloldalon, akkor a fidesznek most nem lenne meg a 2/3-a.

dare 2018.04.20. 18:47:09

@dare: fardokkal-fakardokkal

2014-ben szintén a baloldal verte szét az Lmp-t.
2022-ben is szét fogja, ha nem csinálják meg az új pólust.
Már korábban kellett volna, de Schiffer nem tartotta ezt jó ötletnek.
Ő már nincs, ezért épp itt az ideje a nyitásnak és az építkeznek.

Ego55 2018.04.20. 20:10:56

Ezt talán a választás előtt kellett volna levezetni!?

dare 2018.04.20. 22:02:34

Miket olvas az ember, ha ván rá ideje:mandiner.hu/cikk/20180420_bauer_tamas_veresegemrol_veresegunkrol
(érdemes elolvasni az egészet facebookon)

Korábban azt mondtam, ha abban a körzetben lennék ahol ő van, akkor leszavaznék egy ilyen kaliberű politikusra egyéniben.
Miért?
Mert hiába nem egyezik a véleményünk, vannak esetek, amikor az ellenségem ellensége a barátommá válik, és 2018 egy ilyen alkalom lett volna, mivel közös érdek lett volna a Fidesz hatalmát korlátozni.
Ahogy Berni is mondta, nem értékközösség, hanem sorsközösség van az ellenzéki pártok között.
Azokkal jó küzdeni, akikben vannak még elvek, mert akikben már nincsen, azokat ne elvekkel akarjuk már legyőzni, mert annak csak bukás lesz a vége.

És a legjobb az a rész, amikor az elvek néküli azt mondja neked, hogy gratulálj neki a győzelméhez.
Ennyit érnek az elvek 2018-ban, remélem sokaknak bevésődik végre abba a nagyon okos fejébe, hogy igen, egy Bauer Tamásra is le lehetett volna szavazni most azoknak a tradicionális konzervatív budai lakosoknak, akik fékezni akarták volna valahogy a Fideszt.
Mert akikben vannak elvek, azokkal meg lehet küzdeni bármikor.
Akikben viszont nincs, azoktól a vereség is megalázóbb.
Na mindegy, innentől ez már történelem.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.21. 05:18:14

Az biztos, hogy az LMP nagyon leszerepelt

tatraroz 2018.04.21. 10:48:59

@dare: Mint mondtam, ebből nem fogod kidumálni az LMP-t soha, semmikor.

Ott van fent felsorolva 6 budapesti körzet, világosan látszik az eredményekből, hogy ebből 5 simán nyerhető lett volna, ha csak az LMP, csak itt visszalép. Ha csak egy mandátummal kevesebbet nyer a Fidesz, máris nincs kétharmad, itt 5 mandátum ment el az LMP makacsságán.

Bárhogy próbálod mentegetni őket, a megoldás kulcsa itt az LMP kezében volt. Nekik voltak itt állva olyan esélytelen jeltöltjeik, akik ugyanakkor kellő támogatással rendelkeztek ahhoz, hogy visszalépés esetén győzelemre segítsék az esélyesebb ellenzéki jelöltet. Ennyit kellett volna csak tenni, ha meg akarták volna akadályozni legalább a kétharmadot. De nem akarták, eszük ágába se volt.

Az, hogy itt csak és kizárólag összefogva lehet kormányt váltani, nem most derült ki, nem is tavaly, már 2014 előtt is jól látszott. Látták ezt jópáran az LMP-ben is, ezért is szakadt ketté a párt és jött létre a Párbeszéd. Az idei választáshoz közeledve viszont már nem csak az látszott, hogy összefogás nélkül nem fog menni, hanem az is, hogy egy újabb, pláne kétharmados Orbán győzelem az ország végérvényes putyinizálódását fogja jelenteni. Az EU, az ENSZ, nyugati államfők, hazai civilek, elemzők, újságírók nem győzték kongatni a vészharangot, nem igaz, hogy az LMP ne tudott volna arról, hogy mi is itt a tét. Semmit nem vesztettek volna még 5 visszalépéssel, miközben az MSZP 46, a DK 60 helyen léptette vissza saját jelöltjeit.

Az LMP-t pedig azért szidták teljes joggal már a választások előtt is, mert világosan látható volt, hogy mit kell tennie annak aki kormányváltást akar, ám ők ennek az ellenkezőjét tették, miközben persze kormányváltásról, sőt Szél kormányról süketeltek. Engedjük el 14-et, foglalkozzunk csak 18-cal: több mint egy éve kezdeményezte Botka, hogy működjenek együtt, dekraláltan Gyurcsány nélkül, az LMP hallani se akart erről, még tárgyalás szinten se. Juhász konkrtéan és szó szerint azt az Új Pólust szorgalmazta, amit Szél most, két héttel a választás után vett elő, egy évvel a választás előtt azonban erről se akart még hallani se. Egészen konkrétan Hódmezővásárhely előtt, az LMP semmiféle szándékot nem mutatott semmiféle együttműködésre - utána is csak alibiből -, pedig pontosan lehetett tudni akkor is, hogy egy 5% körüli párt egyedül nem fog kormányt váltani, nélküle viszont mások sem, vagyis a külön útnak egyetlen eredmény lehet: marad a Fidesz.

Az rohadtul nem érdekel senkit, hogy az LMP mennyivel növelte támogatottságát, pont tök mindegy, hogy hányan asszisztálnak tehetetlenül a parlamentben a demokrácia lebontásához, legfeljebb majd több embernek kívánhat Orbán boldog karácsonyt válasz helyett. Ráadásul ha a 2010-es listás eredményeket nézzük, akkor egészen konkrétan 18 470 szavazattal kapott többet idén az LMP, vagyis pontosan ennyit sikerült erősödni 8 év alatt. Összehasonlításul: a kamu pártokra összesen több mint 40 ezren szavaztak!

Próbálkozhatsz még te is, más is, de az LMP-t ebből soha a büdös életben nem magyarázzátok ki.

Az LMP elárulta az országot, odadobott mindent a Fidesznek, olyan helyzet létrehozásában segédkezett, amiből már nincs visszaút, se most, se 22-ben, se később.

Az LMP a hazaárulók pártja.

morph on deer 2018.04.21. 11:45:55

@GNDL:
“Ez is benne volt a pakliban, ezt is meg kéne értenie annak aki az LMP-t szapulja...”

És pedig hogy hiányzott volna..!

Mert akkor még a is lehet, hogy Szél Bernadettnek valamilyen más programot kellett volna keresnie a következő tusványosi fideszes haknija helyett!
Ó, irgalm..!
De még az is lehet, hogy Ungár Péter sem szánta volna rá magát az emberiség ama fontos kérdésének tisztázására, hogy vajh miért nem játsszák Fluor Tomi dalait a rádióban, hanem teljes munkaidőben koncentrálhatott volna a Soros-bérencek listázására...

Qrvára szomorú lettem volna mindezek hiányában, valóban!
De hál’isten így legalább elhárult a veszély, és nyugodtan folytathatják “építő” tevékenységüket ezek a drága emberek...
De jó!

index.hu/kultur/zene/2018/04/20/schmidt_maria_fia_fluor_miatt_keresi_a_mediahatosagot/

tothh · http://polizis.blog.hu 2018.04.21. 11:48:53

Alapvetően jó elemzés. Néhány dolgot azért hozzátennék.:

1. A Fideszre brutálisan sokan szavaztak, ez a győzelem nem magyarázható kizárólag az ellenzéki bénázásával. Hiszen, az ellenzéki pártokra is brutálisan sokan szavaztak, viszont ezen szavazatok úgy oszlottak el, hogy a Fidesz a többségét az ország túlnyomó részén biztosítani tudta.

2. A régi baloldal pártjai azt hajtogatták egyfolytában, hogy egy "demokratikus összefogás" tudja legyőzni a Fideszt. Namost, 2010-ben, de 2014-ben végképp látszott, hogy ez tévedés. Rá kell nézni a térképre. A Jobbikkal szembeni ballib fanyalgás most úgy ütött vissza, hogy a régi baloldal Budapesten, meg az agglomeráción kívül egy-két nagyvárosban tudott második lenni. De egyikben sem a Fidesszel versenyképes mértékben.

3. A régi baloldal válsága ott még inkább kézzel fogható, hogy olyan városokban is, ahol a kétosztatú pártrendszer alatt rendre nyertek (pl. Szolnok, Kaposvár, Békéscsaba, de ide sorolnám a Komlót is magába foglaló Pécsi 2-es körzetet) a Jobbik mögé szorultak. A korábbi vidéki fellegvárakról (Heves, Borsod, Nógrád) nem is beszélve.

4. A Jobbik helyzete a '94-es Fideszére emlékeztet. Már nem elég radikális (szavazóik egy része már a Fidesznél van, ez is a települési eredményekből kiderül), viszont még annyira nem bizonyította hosszú távú mérsékeltségét, hogy országosan és főleg Budapesten versenyképes legyen a Fidesszel.

5. Van valami furcsa báj abban, hogy a Fideszben csalódott, polgári-konzervatív szavazók megnyerésére alkalmas véleményvezérek (Bod Péter, Mellár, Elek István, a fiatalabbak közül Márki-Zay, vagy Lukácsi Katalin) taktikai szavazásra buzdítják árván maradt híveiket. Ezt a házi feladatot nem végezte el senki. Most lehet az LMP-re fújni, de az ő tudatos szavazóik pontosan tudták, mit tesznek. És az se zárható ki, hogy Bauer és társai helyett LMP-s jelölt híján inkább befogott orral a Fidesz egyébként személyükben szerethető jelöltjeire (Varga, Gulyás, Simicskó) szavaznak.

6. A centrális erőtér valóban felborulni látszik. Az érdek-közösséget az ÁSZ bírálatok teremtették meg, most már látszik, hogy ismét kétosztatú lehet a pártrendszer. Ez a kormánypárton múlik. Ha elkezd kormányozni és konszolidál, akkor az ellenzéki pártok főhetnek a levükben és mondjuk elkezdhetnek építkezni. Pl. az LMP is megjelenhetne vidéken. Ha viszont autoriter irányba fordul, akkor az egy '98-as szlovák helyzethez hasonlító koalíciót eredményezhet, ahol szociáldemokraták, kereszténydemokraták, liberálisok, zöldek, posztkommunista baloldali erők és a magyar képviselet széles koalíciója tudta legyőzni Meciart.

7. Utóbbihoz viszont a szociálliberális értelmiségnek le kell tennie arról, hogy saját erőből le tudják győzni a Fideszt, ehhez meg fügefalevélnek be akarják rántani az LMP-t. Ld. mai Lengyel László írás a Népszavában.

8. Az előválasztás tipikus pótcselekvés. Nem szól másról, mint az egyelőre megmaradt budapesti pozíciók féltéséről szocialista-dk oldalról.

9. Lehet egy a médiastúdiókban jól mutató főpolgármestert kicastingolni, csak akkor egyrészt, Simán lehet, hogy alkalmatlan figura kerül oda (20 évig volt már ilyen), másrészt meg Orbán sokkal könnyebben pattinthatja le, ha forrásokat kér, mint az amúgy szövetséges Tarlóst.

10. Választási párt hülyeség, a három (plusz reményeim szerint ez kiegészül egy polgári középpárttal is a közeljövőben) ellenzéki erő szövetsége szlovák mintára adott esetben verheti a Fideszt. De ahhoz az is kell, hogy a választók ne ijedjenek meg egy ilyen szövetségtől. (Pl. az olyan dolgokat, mint az adóemelés, alapjövedelem, melegházasság, nem biztos, hogy propagálni kéne.)

+1. Könyörgöm, ne idézzünk Török Gábort, mert tőle lehet mindent, meg annak pont ellenkezőjét is találni.

morph on deer 2018.04.21. 11:49:41

@dare:
“hogy legalább ne viseljék azt a stigmát, amit a baloldal megpróbál most rájuk sütni.”

Nem kell oda sütni semmit, elintézték azt a tehetséges ‘Szél kormány’ szereplői maguk is, minden külső segítség nélkül.
Ebből is látszik, hogy mlyen tehetségesek..!

morph on deer 2018.04.21. 12:12:57

@dare:
“Most 9 évet felhánytorgatunk az Lmp-nek?
Akik ráadásul most növekedtek is? ”

Ne röhögtess, légyszives.
Ráadásul most, hogy még növekedtek is ..:)

Az LMP cirka tíz éve még igéretesnek számított az üde zöld szemléletével, ami mára már a rengeteg narancs miatt inkább a foszöldre hasonlít, itt-ott már barnás árnyalatok is díszítik...

Ezt egész nyugodtan fel lehet hánytorgatni, ahogy azt is, hogy már jó ideje a legfontosabb nekik a fidesszel való együttműködés mellett a tőlük balra eső pártok ekézése, legyen is szó bármi másról.
Jellemzően most sem a fidesz ellen kampányoltak, inkább követelték, hogy a többiek álljanak félre és engedjék őket előre, mivel most ők következnek!

Tudod, kiszámolták: “Szél kormányosdit” játszunk! Ecc pecc kime-hecc...

De most már nem kell többé úgy tenniük, mintha a fidesz ellenzékéhez tartoznának, hidzen mindenki tudja, hogy ez nem igaz, - ez azért igazi megkönnyebbülés lehet!
Meg fogod látni, hogy már csak pillanatok kérdése, és ők lesznek a második legnépszerűbb párt!

A fideszesek számára...
Végül is nélkülük sokkal lassabban lehetett volna befejezni az illiberalizmus bevezetését, kellett a segítségük a kétharmadhoz, és ők mindent megtettek a siker erdekében.

A hála biztosan nem marad el erte...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.21. 12:21:30

@tartaroz:

Ha összefograk volna Juhásszal, nem szavaztam volna rájuk.

morph on deer 2018.04.21. 12:34:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Így mindjárt más!
Biztosan tudták, és nem mertek kockáztatni...:)

dare 2018.04.21. 12:39:32

@tatraroz: Nem akarom kimagyarázni, csak próbáltam más szemszögből is vizsgálni a kialakult helyzetet.
Az Lmp hibázott, ezt már rengetegszer leírtam.
Már legalább 2 éve kellett volna észbe kapniuk, és nem pár hónappal a választás előtt, de lehet még ez a pár hónap is elég lett volna nekik, ha nem 10 év beidegződését akarták volna felszámolni ennyi idő alatt.
Hibáztak, nem jól mérlegeltek, itt van az eredmény.
Nem védem őket, felőlem szidhatod az egész pártot, megérdemlik.

@morph on deer: Én ezzel mindig is úgy voltam, hogy amíg nincs olyan valaki, aki jobban csinálná, addig nem állok oda azokat szapulni, akik legalább tenni akarnak valamit.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.21. 12:47:27

Lement a választás, továbbra is stabil irányítása van az országnak, ez a lényeg. A vesztesek meg fortyoghatnak, mortyoghatnak, joguk van hozzá de ez csak keveseket érdekel. Nem értük van a rendszer, de ezt úgyse fogják megérteni. Aki ennyire önkényesen kezeli a valóságot, azon a valóság előbb-utóbb át fog lépni, ami lényegében meg is történt. Az ellenzék leginkább önmaga karakitúrája, nem pedig alternatíva

dare 2018.04.21. 12:49:51

@morph on deer: Ameddig Schiffer vitte a pártot, addig semmilyen árnyalatot nem véltem felfedezni az ideológiájukban.
Keresik a megoldást a jelenlegi helyzetre, de eddig a Fidesz se úgy viselkedett mint egy elszabadult hajóágyú.
Schiffer le akarta győzni a Fideszt, de amikor látta a Fidesz mivé kezd fejlődni, akkor megfutamodott.
Vona is.
És minden olyan szereplő az elmúlt 4 évből, akik a háttérbe vonulnak a mostani helyzetben.
Amúgy a Fidesz ellen kampányoltak, csak elkezdték a régiek megint a demokratikus pártok izét nyomatni, aminek az volt csak a lényege, hogy vagy behódolsz és beállsz mögém, vagy eltiporlak.

"Meg fogod látni, hogy már csak pillanatok kérdése, és ők lesznek a második legnépszerűbb párt!"
Én azért megvárnám a tisztújítót, mert azon múlik majd nagyon sok minden.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.21. 12:55:28

@morph on deer:
Komikus hogy nálatok semmi nem változik, mindig hozzátok a formátokat. Most hogy nem vagytok hatalmon már csak a halvány paródiáját tudjátok nyújtani az egykori virulens Rákosi féle önmagatoknak. Tito helyett most az LMP a láncos kutya, miután Schiffert szétmartátok most itt van pótléknak Szél, mehet tovább a kirakatperesdi játék ezerrel az ÁVH óvoda szintjén

dare 2018.04.21. 13:13:15

@dare: Árnyalnám kicsit ezt a megfutamodást, mert senki nem kötelezhető arra, hogy azokért nyomorítsa meg a saját életét, akik állandóan szembeköpik.
Tehát akik visszavonultak, azokat megértem miért tették.
A megfutamodás nem a legjobb szó, inkább azt mondanám saját magukra nézve észszerű döntést hoztak, és nem kárhoztatható érte senki, aki ezt tette.

morph on deer 2018.04.21. 13:28:51

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
Komikus, hogy te még most sem tudsz se számolni, sem helyesen magyarul, pedig párszor már próbáltam segíteni rajtad.

Szóval: én=egy darab=egyes szám.
Ez annál is érdekesebb, met az utalásaid alapján legalább a 70+-os korosztályhoz tartozhatsz, és akkoriban még tanítottak ilyesmit. Igaz, az csak az iskolákban történt...

Amúgy aranyos, hogy mennyire szívedre veszed a valóssággal való találkozást, pedig hidd el, könnyebb úgy élni, ha sikerül megszabadulni a felesleges képmutatások nyűgétől.
Az LMP eddig szimpatizált a fidesszel, ezt nem volt nehéz átlátni, most meg szép rendesen beállt a sorba.

A tévedések elkerülése miatt nekem nem ezzel van bajom, dehogy. Csak a feusztrált szavazóikkal, akik úgy érzik, hogy ezt mentegetni kell, meg kell magyarázni, pedig dehogy.

A dolgok csak a helyükre kerültek, ennyi az egész.

Szóval nyugodtan térj vissza a történelmi ábrándjaidhoz, a fényességes ötvenes évekhez, senki nem bántja az LMP-t azért, mert végre hazatalált.
Schiffer meg gondolom rájött, hogy az ő műfaja valami más lehet, nem a politika.

Látod, mindenki a helyén van végre! :)

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.21. 14:21:43

@dare:
Bauer Tamás, Lengyel László, Heller Ágnes meg a többi hősötök felett eljárt az idő. Soha nem fog már a hagyományos "baloldal" feltámadni. Ezt már a 2006-os sajnálatos eseményeket követően meg lehetett jósolni, azóta csak egyre mélyebben vergődi bele magát a kukába ez a sokszorosan leszerepelt csapat

De hogy komédia is legyen a dologban, előbb még sikerült felhozniuk a Jobbikot, aki ügyesen átédesgette magához a szavazóiknak azt a részét, akit a Fidesznek nem sikerült. A Jobbik most ugyanolyan erős, mint a Maszop-DK természetes koalíció együtt, és miután a hatalomvágytól elbódulva kinyitották a karantén ajtaját, semmi nem áll a Jobbik további térhódítás útjában a bal térfélről. A következő választáson már a parlamentbe jutás lesz a tét

morph on deer 2018.04.21. 14:23:07

@dare:
“addig nem állok oda azokat szapulni, akik legalább tenni akarnak valamit”

Én meg de.
Ugyanis nem mindegy, hogy mi is az a valami! Néhány “valamit” szerintem jobb lenne meg sem próbálni, mert csak lejáratja vele magát a párt vagy a személy. Például a ‘Szél kormány’ emlegetése még alig pár héttel a választás előtt is! Maaargit..!

Egyébként majdnem mindenkivel elszaladt a ló a kampány végére, és sikerült valamilyen delíriumba hergelnie magát, hogy “már pedig mi qrva jók vagyunk magunk is, nehogy már a józan ész közbeszóljon valahogy is..”

És ez tökéletesen sikerült is, aztán meg megy a csodálkozás.

Egy biztos, a választók csak úgy, maguktól nem fognak ‘megvilágosodni’ - nem, nem a Tiborcz segítsége kell hozzá, - és felismerni, hogy ki/mi a jó.
Erre a legjobb bizonyíték a fidesz győzelme, hogy mást ne mondjak.

Szóval addig, amíg közérthető módon nem sikerül elmagyarázni a ‘népnek’ a/egy párt céljait, valódi szándékait, amelyek ráadásul a ‘nép’ érdekeivel is egybeesnek, addig nem lehet csodálkozni azon, hogy a fideszes agymenésekre bukik a lakos, hiszen azzal találkozik lépten-nyomon. Ez úgy globál az egész ellenzéki kommunikációra igaz.

Erre pedig - legyünk őszinték - az nem válasz, hogy “Most mi jövünk!”
Ennél talán csak az lehetett volna rosszabb, hogy “Mi vagyunk a Sorosak!”

Alick 2018.04.21. 14:34:06

@tartaroz: Csak annak lett volna értelme, ha az összes ellenzéki párt (beleértve a Jobbikot is) mindenhol közös listát állít. Ami ennél kevesebb (alkalmi visszaléptetések), az nem ér semmit a jelenlegi választási rendszerben.
"Egy reform vagy teljes vagy eleve bukásra van ítélve"

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.21. 14:48:03

@morph on deer:
Az ideológiai purizmus ritkán szül jó dolgokat, különösen ha nincs is mögötte ideológia, csak nyers hatalomvágy. Így aztán az ideológiai alapú tisztogatásból csak a vetélytársakkal való leszámolás marad

Mindenesetre mókás, hogy az a baloldal, aki a hagyományos baloldali frazeológiából egyedül a fasiszta veszéllyel való riogatást sikerült megtartania, még mielőtt kimúlik egy utolsó gesztussal előbb homlokon csókolja a fasiszta fenevadat mielőtt a sírba veti magát. Ezzel jelképesen az egész addigi történetét komolytalanítja, már amit nem sikerült még az általa felkarolt vadkapitalizmus, a dolgozók utolsó jogainak eltörlése (lásd vasárnapi szabadnap elleni népszavazás) terén felmutatni

dare 2018.04.21. 15:24:58

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Az én hőseim? :D
Megbuggyantál?
Az ellenségem ellensége a barátom, és aki kontrollálatlul lopja az ország fejlesztési pénzét, az nekem az ellenségem.
Mindenki más a barátom, akkor is, ha nem értek velük egyet nagyon sok mindenben.
Jelen esetben az általad felsorolt személyek is azok.

@morph on deer:
"Én meg de."
Mit kellett volna mondaniuk, Mszp vagy Jobbik kormány lesz?
Ezzel aztán komoly erőt tudtak volna felmutatni.
Én emiatt nem tudom bántani Karácsonyt és Vonát se, mert az volt nekik is a céljuk, hogy erőt mutassanak a szavazóknak, érdemes rájuk szavazni a Fidesz helyett.
Csak az a baj a gyakorlatban ez működött, hogy szavazz rám az ellenzéki pártok helyett.
Az Lmp akarta, helyesebben az Lmp-ben voltak olyanok, akik szerettek volna egy erős ellenzéket felmutatni.
Jelölteket is visszaléptettek volna, aki Szél kormányt tervez (Berni személyesen), az nem ennek lenne az élharcosa.
2014-ben a nagyobb ellenség sok Lmp-s (pláne Schiffer) szerint a baloldali összefogás volt.
2018-ban már a Fidesz, de még mindig vannak olyanok a párton belül, akik ezt nem jól értelmezik, és görcsösen akarnak különutaskodni.
Nem lehet tisztának maradni, előbb vagy utóbb (jó lenne minél előbb az ország szempontjából) belemerülni a mocsárba.

Mondok egy példát miért nem jó az, ha mi is az ellenzéki pártokat szapuljuk a Fidesz helyett.
2014-ben volt egy nagy baloldali összefogás.
Volt egy zavaros Jobbik, tele vállalhatatlan figurával.
És persze a Fidesz.
Ha csak ez a 3 opció szerepelt volna a szavazólapon, akkor én nem mentem volna el szavazni.
Ezen van a hangsúly, nem szavaztam volna.
Így gondolkodik még rajtam kívül nagyon sok választó, hogy amíg őket nem győzi meg egy életképes alternatíva, addig ők nem szavaznak leszerepelt meg erőtlen pártokra, mert annak nincs semmi értelme.
Azt mondják mutassatok végre valamit, amiért én elmenjek és rátok szavazzak.
Ez 2018-ban sem jött össze az ellenzéki pártoknak.
Miért?
Mert inkább azzal volt elfoglalva a régi baloldal, hogyan nácizza minél hangosabban a Jobbikot, és minél hangosabban kiabálja a kollaboráns meg összefogásképtelen szót az Lmp-re.
Nagyon sokan elmondták, köztük én is, hogy az Lmp kevés lesz nekik az üdvösséghez, a Jobbik nélküli koordináció nélkül nincs esély a feles többségre.
Ezt most tényleg komolyan kérdem: érdekelt ez bárkit ott az Mszp és a Dk háza táján?
Mert én úgy láttam (úgy tűnt), hogy nagyon nem.
Tehát az összefogás a Jobbikkal együtt volt értendő, Jobbik nélkül csak úgy jártak volna, mint a Párbeszéd.
A Jobbik és az Lmp nem foglalkozott annyit az Mszp-vel és a Dk-val, mint ahogy azt ők tették velük.
Így nem lehet legyőzni a Fideszt.
Mert a Fidesz szavazók nem fognak otthon maradni, ha valami erkölcsi dilemma feszegeti is a kis mellkasukat.
-Kire szavazzak, a Jobbikra, az Mszp-re, Gyujcsányra, vagy azokra a nyikhajokra?
Behúzzák a Fideszt a szavazólapon, és nem választják a távolmaradás lehetőségét.
Ellenben nagyon sok ellenzéki szavazó így tesz.
Nekik kellene végre valami olyat felvázolni a következő 4 évben, hogy ők is elmenjenek szavazni.
De már most kezdik elvenni a kedvét sokaknak (nekem is) a következő választástól.

"Szóval addig, amíg közérthető módon nem sikerül elmagyarázni a ‘népnek’ a/egy párt céljait, valódi szándékait, amelyek ráadásul a ‘nép’ érdekeivel is egybeesnek, addig nem lehet csodálkozni azon, hogy a fideszes agymenésekre bukik a lakos, hiszen azzal találkozik lépten-nyomon. Ez úgy globál az egész ellenzéki kommunikációra igaz. "

Abszolút igaz.

morph on deer 2018.04.21. 15:27:54

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
A dolog lényegét illetően igazad van, amivel nem értek egyet az az “oldal” megállapítása.
Véleményem szerint ma már legfeljebb nosztalgiából lehet baloldalról beszélni, bár a jobb is csak egészen a ‘szélen’ látszik jobbnak...
Ahogy én látom manapság csak érdekek vannak, és az érdekeknek megfelelően éppen előkapott balos vagy jobbos lózungok, valódi ideológiai meggyőződés nélkül. Legfeljebb az ütközési pontok körül fedezhető fel nyomokban némi eltérés a (szemben álló) érdekellentétbe keveredett politikai csoportosulások között.

Jelenleg ez még bővült a BTK hatálya által jbban érintett kormányoldal és a lehetőséghez nem jutók közötti konfliktussal is, de ez már túlmutat a politikán némileg.

A helyzer az, hogy nem vagyok ‘szurkoló’ vagy ‘rajongó’ alkat, semmi nem köt semmilyen irányba, legfeljebb olyan lehet, hogy van olyan, amelyik jobban taszít, mint a másik, bizonyos ok(ok)nál fogva.
Mostanában ez így alakult, ahogy fentebb láttad, mivel békepárti, szabadságszerető és pacifista vagyok, ez a logikus következmény.
Így is marad még egy darabig, ahogy kinéz.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.21. 15:28:48

@tothh:
Kösz hogy bedobtad Lengyel Lászlót, azóta elolvastam a cikkét a Népszavában. Mindig jó ha 7végén valaki meg tud nevettetni, ezt az írást egyenesen végigröhögtem. Lengyel mindig is szórakoztató figura volt, most viszont már a megjelenésében is egy agg Hitlert parodizló udvari bolond, aki egyúttal az egész baloldal karikatúráját tudta felmutatni

Könyörgöm ne hagyja abba, kabaré nélkül Budapest köztársaság már nem lenne a régi

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.21. 15:51:16

@morph on deer:
A rencerváltás idején egy időre bepillantást nyerhettem a politika bugyraiba, aztán elég is lett ebből. Pedig akkoriban még nagyon rendes, becsületes embereket lehetett arrafelé találni, azóta ki is kopott ez a fajta, velem együtt

A politika a legmocskosabb biznisz, viszont ha valaki elfogadja a szabályokat akkor már csak a sodorban kell maradni. Ez most a ballereknek nem sikerült, Orbán ott páholja őket ahol akarja, meg is érdemlik. Miközben az árnyoldalon semmivel nem jobbak nála (senki nem gondolhatja komolyan hogy egy MSZP-DK formáció hajszálnyival is kevésbé lenne korrupt), a pozitív oldalon nem tudnak felmutatni ami a választókat megnyerné. Négy év múlva a szavazótáborukat a természetes halandóság is megtépázza, és talán egy új fejezet kezdődhet

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.21. 18:17:41

Na, megint egy ostoba elemzés. Pontosabban a végéig persze ó, csak az az utolsó pár mondat hülyeség. A legtöbb kritika azért érte az ellenzéki pártokat, hogy nem fogtak össze. A Jobbikkal ráadásul senki nem fogott össze kicsit sem. A Jobbik nem léptetett vissza egyetlen képviselőt sem, és senki nem léptetett vissza a Jobbik javára. Az LMP és a Momentum is minimálisan léptetett vissza. Nem matekoztak, hanem csak politizáltak, értékeket nyomtak. Mi lett belőle? 7 és 2 százalék, és Fidesz kétharmad.

Helyedre, ostoba vagy! A zIndex azért kitesz, ők is ilyen ostobák, mint te.

morph on deer 2018.04.21. 20:26:12

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak:
“Orbán ott páholja őket ahol akarja, meg is érdemlik.”

Ez így igaz, de nem orbántól.
Amúgy de, én merem állítani, hogy nem ugyanazon a szinten korruptak.
Több okból, de mindenekelőtt azért, mert orbánnál a prioritás más. Egy MSZP-s, DK-s lehet korrupt, ha úgy hozza a sors, ezt nem vitatom, hiszen magyarok vagyunk, vagy mi...
Ezzel szemben orbánnál a politika csak az eszköz az ‘egyéb’ célok megvalósításához.
Ezek az ‘egyéb’ célok pedig mindenekelőtt az ifjúkori ábrándok megvalósítását jelentik: uralkodóvá válni és megalapozni az ‘orbán dinasztia’ jövőjét, a felcsúti trágyadomb mellől a palotába.

És semmi több!
És ehhez asszisztál pár millió szerencsétlen!
Hogy viktorkának nehogy már ne sikerüljön az őshonos “orbánházy” nemzetség uralkodói státuszát a pofánkba tuszkolni, hiszen hagyjuk!

Éppen ezért nem is érdemlünk mást, nem is érdemlünk jobbat!
Hiszen nem akarunk egy normális, becsületes, tisztességes kormányt, mi orbanizmust akarunk, és azt is kapjuk!

Így aztán nincs is más hátra, mint csatlakozni a fellációban érdekelt népséghez, és örülni az eredménynek!

O1G!

morph on deer 2018.04.21. 21:17:03

@dare:
“az egész ellenzéki kommunikációra igaz. Abszolút igaz.”

Tudom, az elmúlt harminc évet üzleti (B2B) kommunikációval töltöttem, ráadásul egy másik nyelven. Az elv azért (majdnem) ugyanaz. Szóval ebben teljes felelősséggel merek véleményt nyilvánítani. (Bár minden másban is:))

Visszatérve: az ellenzék megzuhanásának legfőbb oka a nem megfelelő színvonalú (vagy éppen stílusú) kommunikáció.
Mivel a fidesz mennyiségi fölényét gyakorlatilag lehetetlen van/volt/lesz túlszárnyalni, más módszerekre lett volna szükség, vagy legalább más üzenetre, mint a “most mi jövünk” - ami ugye még mindig azt jelenti, hogy ugyan már elindultunk, (már vagy tíz éve!), de még mindig nem látszunk még az út végén se, de ettől még nyugodtan támogatgatsz bennünket, hiszen mi Gyurcsány ellenesek vagyunk, és ez manapság elég is!
Ja, hogy nem ő van kormányon, azaz igazából nem is őt kéne leváltani?
A francba a részletkérdésekkel!
“Gyurcsány taka-roggy!”
Nem mondtam?

Na ugye..!

dare 2018.04.21. 22:51:42

@morph on deer: Gyurcsány és Orbán közösen osztotta meg a magyarokat, tehát mindkettőt el kell tünteni.
Azzal, hogy egyiket a másikra cseréljük nem leszünk előrébb.

Megpróbálom még jobb példával szemléltetni azt, amit korábban írtam.
Hillary-Trump mintájára lenne hazánkban egy Orbán-Gyurcsány választás.
Nem maradhatok otthon, kötelező elmennem szavazni.
Nem bújhatok ki a választás felelőssége alól, ezért mindenképpen valamelyik szereplőre be kell húznom az x-et a szavazólapon.
Szóval nincs mese, ott kell lennem, és választanom kell kettejük közül valakit.
Szerintem felesleges leírnom, egy ilyen szituációban hova húznám be az x-et.

A választók többségének elege van a megosztottságból, a régi (leszerepelt) arcokból mind a Fidesz, mind az Mszp oldalán.
Nem állítom azt, hogy aki kormányzó pártban már részt vett, azok közül mindegyik megéri a pénzét, de egy kicsivel kevesebb arc azért nem ártana egyeseknek.
Az újaknak se, de jelenleg a leszerepeltek hangosabbak egy kicsit.

Ha az Mszp és a Dk képes beállni a sorba ( akár az ügynökakták nyilvánosságra hozatalában is segédkeznének), és nem az ellenzék pártjaival lennének elfoglalva a továbbiakban, képesek lennének a megújulásra ( a Jobbiknál pl elég látványos volt ez az elmúlt 4 évben), és fröcsögések helyett mondjuk a fővároson kívül is mutatnának valamit, akkor hamarabb tudnának támogatókat szerezni maguknak, mint bármelyik ellenzéki párt most a palettán.
Miért nem teszik?
Senki nem akarja azt skandálni, hogy Gyurcsány takarodj, meg hülye szocik, csak erre az egy kérdésre kíváncsiak többen is.
Miért nem teszik?
Kényelmesebb tudom a kisebb pártokra mutogatni most, de mit nyújtottak ők a balos, pláne a jobbos, vagy az ideológiamentes szavazóknak az elmúlt 4 évben?
Nem kéne egy kicsit magukkal is foglalkozni (a szavazóiknak is) mások helyett?
Szerintem nem ártana.

morph on deer 2018.04.21. 23:03:41

@dare:
“Gyurcsány és Orbán közösen osztotta meg a magyarokat, tehát mindkettőt el kell tünteni. ”

Eg mind így igaz, de: orbán szándékosan, Gyurcsány meg azért, mert hagyta magát megalázni és karaktergyilkolni a Semjén féle férgek által!
Félrértés ne legyen, mind a kettő sáros, csak nem ugyanazért!

dare 2018.04.21. 23:09:30

@morph on deer: Orbánt is megalázták 2002-ben.
Visszalépkedhetünk így a rendszerváltásig, nem fog akkor se kiderülni, hogy ki kezdte ezt az egészet.
A Lényeg: mindegy ki kezdte, elég volt ebből ennyi.

morph on deer 2018.04.21. 23:13:37

@morph on deer:
Elnézést, óvatlan voltam!

Lényegében egyetértünk, csak az indittatás nem ugyanaz. Ha már a kettejükről lenne szó, akkor szerintem a Gyurcsány jó szándékú, csak elcseszte, a viktor meg soha nem is akart mást, mint a teljhatalmat bármi áron.
Félreértés már megint ne legyen, szerintem a Gyurcsány is hibás, csak nem ugyanazért.

Orbán 1 geci, a Gyurcsány meg egy idealista balfasz!
Még valamit Ildikó? (Ő meg olyan okos, mint minimum három fidesz frakció, csak ügyetlen a fogorvosa...)

dare 2018.04.21. 23:25:13

@morph on deer: Na megtaláltam végre mi vár majd Orbánra.

Berzsenyi Dániel

Napoleonhoz (Orbánhoz)

Nem te valál győző, hanem a kor lelke: szabadság,
Melynek zászlóit hordta dicső sereged.
A népek fényes csalatásba merülve imádtak,
S a szent emberiség sorsa kezedbe került.
Ámde te azt tündér kényednek alája vetetted.
S isteni pálmádat váltja töviskoszorú.
Amely kéz felemelt, az ver most porba viszontag;
Benned az emberiség űgye boszulva vagyon.

morph on deer 2018.04.22. 01:22:43

@dare:
:)))
Szinte már bánom, hogy heteró és ráadásul még házas is vagyok, már valami harminc éve! (Ez csak a házasságra vonatkozik!:))

Gyönyörű ez az idézet, de én még ennél jóval prózaibb sorsot is el tudnék képzelni neki, ha már ott tartunk...
Sőt!

dare 2018.04.22. 12:51:36

@morph on deer: Az még gombócból is sok. :D
Elismerésem.

tiszafa 2018.04.22. 14:43:56

@tartaroz:
" Ellenzéki pártokra összesen 100 ezerrel többen szavaztak mint a Fideszre és még több kormányellenes szavazót lehetett volna elvinni, ha az ellenzéki pártok az elmúlt évben nem egymás ellen, hanem összefogva a Fidesz ellen kampányoltak volna."
Ez nem igaz, mert lista alján (Együtt alatt) levő pártok nem ellenzékiek. (MIÉP??)
Másrészt 2014-hez képest volt vagy 600 ezer plusz szavazó ,ebből 460 ezer a FIDESZ-re szavazott.
Mielőtt bölcselkedne, olvassa az eredményeket és számoljon.
És aki eleve 5% alatti pártra szavazott, az mit akarhatott.
A pártjaik természetesen pénzt 4 évre.
Ha csak a belföldi listás szavazatokat nézzük és az 5% alattiakat nem vesszük be, a FIDESZ úgy is többségbe kerül.
És eddig kormányzó párt 50% felett csak 1994 és 201o-ben teljesített, a FIDESZ mostani eredménye a harmadik legmagasabb a sorban.
Az összes sirám alaptalan, 1994-ben a libbolsik 52%-kal 72%!! helyet szereztek, de az MSZP 33%-kal 54 % helyet, tehát egyedül kormányozhatott volna kétharmad ellenében.
Egyébként jó reggelt, ha felébredt és gondolkozik.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.04.22. 23:22:31

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: :Nem értük van a rendszer", mivel azt a Fidesz vezette be és az ő szabályaik mellett más nem nyerhet...

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.04.23. 12:05:10

@Online Távmunkás:
Hülyeség. Diszproporcionális rencer van 1989 óta, ennek alapján kapott a szoci-libi koalíció 2/3-ot annak idején

Szerinted mégis kinek kellett volna most nyernie a leadott szavazatok alapján? A Kössznek vagy a 4farkú kutyának?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.04.23. 14:25:11

@NGOsok vágtak hajdan e tájnak: Nem ilyen volt a rendszer 2014 előtt. Korábban kétfordulós volt a választás, nagyobb volt a listás szavazatok súlya, nem volt győzteskompenzáció, nem gyűjthették fideszes aktivisták az erdélyiek szavazatait, stb. Ezek a győztes személyét nem változtatták meg, csak azt, hogy kétharmad lehetett...
Az pedig csodás, hogy a kampányban még így folyamatosan csalt a Fidesz (kormányzati információnak álcázott párthirdetések, visszaélés a médiafölénnyel, stb.)
süti beállítások módosítása