A valódi viták otthona

Reflektor

Az LMP nem szakad szét, csupán megtisztul

2018. július 10. - baum

 image_aspx_1.jpg

Aki figyeli a közélet eseményeit, láthatja, hogy a 18-as országgyűlési választások után az LMP-t heves támadások érik. Kunhalmi Ágnes rögtön a választás után őket nevezte meg bűnbaknak, miközben a tények azt mondják, hogy az LMP több mint 130 ezer szavazattal növelte támogatói számát, míg az MSZP, kiegészülve a DK-val, 300 ezernyi voksot vesztett. Nyilván nem lett volna jó taktika a szocik részéről beismerni a kudarcot, jobb ötletnek tűnt másra ráhúzni a vizes lepedőt. Ez a vonal erősödött meg Tóth Bertalan MSZP elnökké választásával, sőt ezt követően a még megmaradt ballib média is totális háborút indított a zöldpárt ellen. Az ATV-n cseppet sem manipulatívan arról szavaztatták a nézőket, hogy ön szerint is az LMP tehet a kétharmadról?, és a Magyar Narancstól kezdve a 168 óráig a Nyugatifénytől a nívótlan B1 blogig beleállt a támadásba.

A narratíva nem kegyelmez: az LMP hozta meg a Fidesz újabb kétharmadát. Jól hangzik, csak éppen nem igaz. A valóság ezzel szemben az, hogy ha az MSZP-DK duó megtartotta volna azt a 300 ezer szavazót, akik elpártoltak tőlük, akkor a Fidesznek nem lett volna meg a kétharmad. Nagy bűne az LMP-nek tényleg, hogy csak 130 ezerrel szavaztak többen rájuk, mint 2014-ben.

 

A másik nagy mondása ezen médiumoknak, hogy az LMP szét fog szakadni. Rossz hírünk van, az LMP nem szakad, hanem az LMP végre a talpára áll. Nem történik más, csak lemorzsolódnak azok a politikusok, akik eltévesztették a házszámot. Azok mennek el, akik csak azért nem az Együttbe vagy a P-be léptek be annak idején, mert vonzóbb volt a számukra, hogy az LMP mérhető parlamenti erő, ellentétben a mérhetetlen és tagság nélküli mikropártokkal.

 

Ezen tagok megpróbálták behúzni az LMP-t a nagy összefogósdiba, és úgy néz a 18-as választáson ez részben sikerült is nekik. Trükkök százaival, zsarolással, titkos háttéralkukkal.

 

Most nem történik más, csak az, hogy az LMP immunrendszere beindult és kilöki magából az LMP alapelveit elárulókat. Ez nem szakadás, csak lemorzsolódás.

 

Ez nem érzelmi kérdés. Semmi baj nincs, ha valaki úgy gondolja, hogy Gyurcsány Ferenc kebelére bújva le lehet váltani Orbán Viktort. Ha vannak olyanok, akik még mindig azt hiszik, hogy a 2008 előtti ballib véleménymonopólium még most is releváns, miután a nép háromszor is megbuktatta ezeket.

 

Azt nem értette meg az LMP-be beavászkodott néhány ember, hogy az LMP éppen azon bukott erők ellen jött létre, akikkel ők össze szerettek volna bútorozni. Ki kell mondani, hogy az LMP-nek nem lehetnek természetes szövetségesei a jövőben sem azok, amely erők megteremtették Orbán Viktor túlhatalmát az impotens kormányzásukkal.

 

Magyarországnak nem érdeke, hogy a Fidesz és az MSZP/DK egymást váltogassa a hatalomban. Magyarországnak az az érdeke, hogy új pólus alakuljon valódi és tényleg létező erőkkel, amelyeknek nem az a legnagyobb politikai teljesítményük, hogy Kálmán Olgánál parádéznak esténként. Az LMP, a Momentum, a Kétfarkúék, és talán egy megtisztult közép Jobbik lehet ennek az új erővonalnak az alapja.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9514104743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aaabbbccc 2018.07.10. 17:46:43

suket duma
mi van az Ungar fele csalassal ?

paraffa 2018.07.10. 17:53:50

Elnézést, ez a hét vicce rovat?

Kíváncsi vagyok, hogy a bűncselekményét büszkén bevalló Ungár "luxusterepjárózöld" Péterrel, a mellette bőszen bólogató Szél Bernadettel, a képviselőtársát leutő Sallaival, a választáson a Fidesszel együttműködő (és ki nem zárt, bár azt hazudtátok akkor) Barta Jánossal, az Orbán kvótanépszavazását támogató Keresztes László Lóránttal fogtok megtisztulni?
Már ugye közvetlenül az után, hogy összehoztátok a Fidesznek a második kétharmadot, vagyis minden amit a Fidesz a kétharmad birtokában ebben a ciklusban tenni fog, a ti lelketeken szárad. Nektek az a legnagyobb politikai teljesítményetek, hogy immár másodszor biztosítjátok Orbánnak a teljhatalmat. Hány éve is alakul az "új" pólusotok, 10? És hány százalékot erősödtetek azóta? Egyet? És az is áprilisban volt, azóta csak zuhantok mint a kő, ahogy egyre többen jönnek rá arra, hogy átvertetek mindenkit.

Még most se vagytok képesek a legminimálisabb önvizsgálatra sem, amikor már a legelszántabb híveitek is undorodva fordítanak hátat nektek.

Nálatok aljasabb, önzőbb politikai szerveződést még nem látott ez az ország. Nincs annyi víz a világon amitől ti meg tudnátok tisztulni, meg amúgyse túl zöld dolog a vízpazarlás, szóval ajánlok valami sokkal zöldebbet:
Az utolsó majd kapcsolja le villanyt!

,, 2018.07.10. 18:07:45

@paraffa: nem értik úgysem:(
Pont ez a posztbeli tagadó, mantrázó, minden kritikára süket, valós problémákat ignoráló, ellenségkereső stílus az, ami sokaknak már nem megy le a torkán:(
ugyanezt nyomták a kampányban, és azóta is. A fideszre emlékeztet. Csak az lmp impotens is, a fidesz meg nem.

paraffa 2018.07.10. 18:33:10

@,,: Pontosan, én is azt látom, hogy az összes LMP-s politikus/megmondóember pont úgy beszél mint a Fideszesek. Fölényes, lekezelő, pökhnedi stílus, cinikus hazugságok, kinylatkoztatások. A másik fél meghallgatása, korrekció, önvizsgálat meg nulla.

Közben az összes létező kommunikációs felületükön ömlik rájuk a kritika, de semmi hatása, lepattan róluk minden, nulla érdemi reakció mellett.

10 éve ülnek a parlamentben, az ég világon semmit nem értek el Orbán kétszeri kétharmadán kívül és azt hiszik, hogy örökké el fogják hitetni a szavazókkal, hogy ők az úgynvezett "becsületes párt", miközben már rég recseg-ropog alattuk az egész tákolmány.

Ha nem szűnnek meg pár hónapon belül, az csak azért lesz, mert Orbánnak szüksége van látszatellenzékre és erre a szepre az LMP tökéletes, hisz többet szidják a többi ellenzéki pártot mint a kormányt, lényeges ügyekben pedig egyenesen a kormányt támogatják. Egyik diktátor se kívánhatna ennél többet.

Első Kézből 2018.07.10. 18:36:08

Ezért a sok röhejes hazugságért tényleg fizet neked az LMP, Nuszbaum? A legfölöslegesebben elherdált közpénz valaha.

paraffa 2018.07.10. 18:45:34

@Első Kézből: Szerintem csak félrement. Igazából a 888 rendelte tőle ezt a posztot - stílus alapján oda illik - csak megszokásból véletlenül ide tolta fel.

ZöldszemM 2018.07.10. 18:48:59

Nem jött be nekik sem.

paraffa 2018.07.10. 18:58:39

" Nagy bűne az LMP-nek tényleg, hogy csak 130 ezerrel szavaztak többen rájuk, mint 2014-ben."

Ami nyilván sokkal jobban hangzik, minthogy mindössze 18 ezerrel - AZAZ TIZENNYOLCEZERREL! - szavaztak többen 2018-ban az LMP-re, mint amennyit 2010-ben ért el, új, alig ismert pártként.

8 év alatt, 18 ezer plusz szavazó, ez aztán az achievement! Erre már aztán verheted a nyálad!

El kell hogy keserítselek nuszbaum: Az általad még csak nevükön se nevezett "beavászkodott" emberek nélkül még ennyit se értetek volna el. Hadházy Ákos volt az LMP abszolút húzóneve, az egész pártból ő tette le a legtöbbet az asztalra - már ha az ellenzéki munkát nézzük, mert a Fidesz seggének nyalásában nyilván ti, az "elvhű" elempések sokkal jobbak voltatok mindig, ezt senki nem vitatja.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.07.10. 19:04:07

A megtisztulásban kihajítják Ungárt vagy hagyják, hogy tönkretegye őket?

ulpius66 2018.07.10. 19:05:16

Hiába no, az LMP akar a KDNP helyére törni!

Mert azért az mégis csak szebb, hogy van 1-2 minisztere, és 3-4 államtitkára az LMP-nek!!! (az összes többi pozícióról ne is beszéljünk..............)

Persze ezzel így van az MSZP, a JOBBIK és még jónéhány ballibsi pártocska.........

Nyilvánvaló, hogy pl. Karácsony Szilveszter Gergely is szívesen lenne pl. Önkormányzati miniszter egy Fidesz-Párbeszéd kormányban.........

kivéve természetesen a gyurcsányi szektát, mert az Elqró és a 70+-os szavazótábora SOHA NEM EGYEZKEDNE A PATÁSSAL!!!!!!!!

ulpius66 2018.07.10. 19:08:53

Ne feledjük!

Amióta világ a világ, az összes párt arra törekszik, hogy HATALMON LEGYEN!

Na most, ha a hatalom kerülés mostan 2018-ban, és esetleg 2022-ben úgy lehetséges, hogy a Fidesz-szel kell szövetkezni, akkor hajrá, és szövetkezünk a Fidesz-szel!

Ennyike!

ulpius66 2018.07.10. 19:17:55

.... és azért azt se feledjük, hogy pl. 1994-ben az ideológiailag két egymástól LEGMESSZEBB LÉVŐ PÁRT A FIDESZ ÉS A KDNP VOLT!!!!!!!
(csuhások térdre....)

2018.07.10. 21:16:55

"nívótlan B1 blog" : végre valamiben igazat adhatok neked.

paraffa 2018.07.10. 22:26:41

Érdemes elolvasni ezt a cikket és az olvasottak tükrében nézni nuszbaum aktuális őrjöngését:

444.hu/2018/03/15/az-lmp-sek-azt-erzik-meglincselik-oket-ha-nem-mukodnek-egyutt

Külön kiemelném ezt a részt, lényeges, hogy ki volt a válaszadó:

"Még tapasztalt LMP-sek is megdöbbentek az elmúlt hetek tapasztalatain. A régi-új jelölt, a Bács-Kiskun megye 1. OEVK-ban induló Vágó Gábor mesélte választási gyűlésekről, hogy „ahol négy éve öt-hat ember lézengett, ott most ötven-hatvanan gyűlnek össze, és mind csak az összefogásról kérdeznek”. Egy elnökségi tag szerint az ajánlások begyűjtése során olyan egyértelmű volt az elvárás, hogy többen azzal a feltétellel adták csak a nevüket, ha lesz koordináció.

„Volt hogy azt éreztem, szabályosan meglincselnek, ha esélyt sem adnuk az együttműködésnek”

- mondta a pártvezetéssel egyébként kritikus politikus, akivel szemben több járókelő kifejezetten „rámenősen” lépett fel, amikor aláírásokat gyűjtött. "

Szóval amikor nuszbaum habzó szájjal beszél azokról akik összefogni és választást nyerni akartak, akkor valójában azokat sarazza, akik a választói akaratot akarták képviselni, szemben az LMP ingyenélőivel, akiknek eszük ágába nem volt kormányt váltani - bár persze a nagyközönségnek ezt hazudták -, sőt, tökéletesen elégedettek az örökös ellenzéki léttel. Hogy az országgal mi lesz, azt meg magasról lesz...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 06:26:50

Szerintem jó folyamat a ballibektől való megtisztulás az LMP-ben.

DFK 2018.07.11. 06:44:38

Az már réhen rossz, ha egy párton belül több párt van.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2018.07.11. 07:12:06

Az, hogy az MSZPPDK szerezhetett volna több szavazatot, és ezzel is meg lehetett volna akadályozni a kétharmadot, igaz. De ez nem zárja ki a ti felelősségeteket, hisz ez csak egyik módja lett volna. A másik meg az, hogy pár helyen, ahol amúgy se lettetek volna esélyesek, vissza kellett volna lépnetek egyéniben. Ennyit kért a nép és az ország érdeke, nem azt, hogy boruljatok a szocik nyakába, mint KariGeriék. Az bezzeg nem zavar, hogyazLMP első egyéni győzelmét pont olyan, Csárdinál sokkal érdemesebb politikusok léptek vissza, mint Juhász vagy FeGyőr. Arról nem is beszélve, hogy ha nem utasítjátok el tavaly Juhászék Új Pólus ötletét, akkor végképp nem itt tartanánk. Szóval ne maszatoljatok.

Gedeon Vinklmann 2018.07.11. 08:30:23

Szerintem is elég rossz hír, hogy az Lmp "talpra áll"!

states1 2018.07.11. 08:50:01

Tényleg nem érzitek, ,mennyire röhejes, hogy egy LMP-nek is meg kell tisztulni, mint anno szegény MSZMP-ből lett MSZP-nek uszkve 30 éve. És persze nekik sem sikerült mindmáig, Az meg nincs meg, hogy a szocik már vagy 8 éve nem váltópárt? A kétfarkúakról meg csak annyit, a bohóckodásuk kizárólag a Fidesznek jó, a Jobbikról pedig vagy jót vagy semmit, mint a holtakról.

István Tamasi 2018.07.11. 09:32:16

"... az lmp immunrendszere beindult és kilöki magából az lmp alapelveit elárulókat." Már csak az a kérdés hogy mik az lmp alapelvei? De lehet, hogy éppen azok az alapelvei nem jöttek be?

miert? 2018.07.11. 11:35:06

Sajnalom, szamomra az LMP sztori veget ert.
Pedig rajuk szavaztam.
A harom legfobb ok, amiert a tovabbiakban nem leteznek szamomra:
1. Meghurcoltak azt a Hadhazyt, aki a korrupcio felderites zaszlovivoje volt.
Es valojaban nem kovetett el semmi politikai bunt.
Targyalt es agitalt a sajat meggyozodese szerint, ami eppen minden politikus
feladata. Nem irt ala, nem kotott tiltott megallapdast, stb.
Minden erovel azon kellett volna lenni, hogy az LMPben tartsak, megha nem is valt be alelnoknek. Nem pedig megszabadulni tole.
2. A szocikkal osszefekudni bun lett volna, halalos hiba. De az adott valasztasi rendszerben nem optimalizalni arra, hogy az LMP is minnel tobb mandutomat nyerjen, politikai alkalmatlansag. Ehhez nem kellett volna valasztasi szovetseg, csak nehany jol megvalasztott kolcsonos visszalepes. Aki ennyire kompromisszum keptelen, annak nincs jovoje a politikaban.
3. Az a part, amelyiknek az elnoksegeben verekednek ....
Nos, hol vagyunk, Balkanon?
Tudom, hogy utolag Sallait nagy nehezen kizartak, de szamomra az lett volna a minimum, hogy a jelenlevo elnosegi tagok azonnal elhatarolodnak az egesztol. Es ennek semmi nyoma sem volt, egyedul Szel Berni fejezte ki rosszallasat. Aki gyenge no letere nyilvanvaloan nem szereti az eroszakot.

parafffa 2018.07.11. 11:49:32

@miert?:

Annyit hozzátennék, hogy Sallait a történtek ellenére A MAI NAPIG NEM ZÁRTÁK KI!

Igen, úgy volt, hogy ki fogják zárni, de ez végül nem törént meg.

Jellemző, hogy az LMP ugyanezt eljátszotta Barta János zuglói jelölt esetében is, akiről a választás előtt kiderült, hogy a Fidesz gyűjtött neki aláírást. Akkor LMP-sek körbehaknizták a médiát azzal, hogy kizárják a pártból, végül nemhogy nem zárták ki, de csak jelképes büntetést kapott. Ezt valamiért már nem verték nagydobra.

,, 2018.07.11. 11:52:56

@miert?: "Sallait nagy nehezen kizartak"
ó, csak első fokon. Másodfokon még megsemmisíthetik a kizárásra irányuló döntést...

Gitram 2018.07.11. 12:58:05

Az LMP-ből az egyetlen személy Hadházy Ákos, aki miatt az LMP-re szavaztam. Szél bernadettből teljesen kiábrándultam. Ungár nem is tudom mit keres az LMp-be, menjen az anyja után a Fideszbe.Szét fog esni az LMP-is, hiteltelen, hazug párt lett. Hajrá Hadházy.

ulpius66 2018.07.11. 14:31:26

@Gitram:

Hát elég nagy barom voltál, hogy az LMP-re szavaztál!

Aztán mostan kire fogol savazni?

Pop40 2018.07.11. 22:12:31

Megtisztul. Aha. Ideje is megtisztulni az olyan alakoktól, mint Hadházy, meg Róna, mi, agyament poszter?

Az lmp ungárostól, sifferestől, sallaistól megy a szemétdombra, nem lesz kár érte.
Van elég fideszbérenc, kollaboráns álellenzéki formáció így is.

Pop40 2018.07.11. 22:14:55

@Innovált kutyák:

"te hülye fasz, Churchill se bújt Sztálin keblére, de nélküle nem győzte volna le a nácikat. Sztálin ettől még egy nyomorult bűnöző maradt. "

Kitűnő párhuzam, de ezeknek a fideszbérenc idiótáknak mondhatod.
Na ja, mindig kényelmes szerepkör 4 évig felelősség nélkül melegedni a parlamentben.

DrGehaeuse 2018.07.13. 13:06:04

@paraffa: SZerintem nem jogos a 2010-es eredményhez fiszonyítani a mostanit. Minden pártot az előző választáson nyújtott teljesítménye alapján fair megitélni. Ebben a vonatkozásban al LMP toronymagasan vert mindenkit. Tovább növeli az LMP eredményének az értékét az alábbi néhány fejlemény:
1. 2014-ben még nem volt Momentum.
2. 2014 ben még a kétfarku kutyák se indultak.
3. A jobbik is csak 2016 óta próbálkozik a cukinéppártosodásal.
Mindhárom fejlemény hátrányos az LMP számára a potenciális szavazók tekintetében. Mindhárom párt a szavazók ugyanazon tipusaira hajtott rá:
- Akik nem akarnak semmilyen korábbi kormánypártra szavazni.
- Akiknek a Jobbik korábbi politikája túl Náci volt
- Akik kiábrándultak a fideszből
- Akik a 2010 előtti és utáni politikának egyaránt károsultjai (pl. devizahitel kárvallottjai).

DrGehaeuse 2018.07.13. 13:07:21

@DrGehaeuse: Ja és ezek 2014-ben döntően még az LMP-re szavazhattak csak.

DrGehaeuse 2018.07.13. 13:35:59

@Gitram: Hadházy-t sajnálom. Összekeverte a Hódmezővásárhelyi polgiválasztásból következő "taktikai szavazás" a "koordinált jelöltállítás" és az "összefogás" követelményeit illetve rossz cselekvési tervet "olvasott ki" a fejleményekből kiolvasható tanulságokból. Az LMP-nek függetlenül Ungár vagy a fideszesek (KNER) szándékaitol és kavarásától nem volt érdeke egy bárminek nevezett "összefogósdi"-ba balemenni olyanokkal akik felelősek orv-bán első és második 2/3-os győzelméért.

Egyrészt gyurcsány és a maszop prominensei is nyakig benne vannak a (NER-nek hazudott) KNER-ben (Korrupt Nemzetnyomorítók Együttmutyizási Rendszere), ha máshogy nem hát úgy hogy nagy sikerrel alakítják a "rendszer hasznos hülyéje" szerepet.
Másrészt világosan látszik hogy semmit sem tanultak 2006-ból, 2008-9-ből, 2010-ből és 2014-ből sem.
Úgy a hogy van el kéne tünniük a balfenéken. Menjenek lángost sütni a balatonra nyáron, télen meg járdáról söpörni a havat. Bár ezekhez se biztos, hogy meg vannak bennük a szükséges képességek (felelősségérzet és kötelességtudat illetve az ezeknek való megfeleléshez szükséges lelkiismeretesség).

DrGehaeuse 2018.07.13. 14:47:56

@Innovált kutyák:
Gyurcsány és Sztálin összevetése enyhén félrevezető. Sztálin a 41-es német támadás után senkit se hagyott volna életben aki Hitlernek kicsit is hasznos lett volna.

Gyurcsány viszont az idei kampányban a legjobb szavazatgyűjtő volt a fidesz számára:
1. Felhergelte (főleg erdélyi) határontúli szavazókat a hülye kampányával, így még azok is küldek be levélszavazaot a fideszre akik eddig még sohasem szavaztak.
2. A puszta létezésével fletó rengeteg szavazót tántorít el attol, hogy "ellenzéki" pártra vagy annak jelöltjére szavazzon, mert egy kalap alá veszik az ellenzéket.
3. A fideszből kiábrándulókat visszaterelte a "legkisebb rossz" elve alapján a fideszre való voksoláshoz.

sfi 2018.07.20. 21:44:35

@István Tamasi: "Már csak az a kérdés hogy mik az lmp alapelvei?"

Nincs neki. Egy antitézis csak az egész. Annak is elég szerencsétlen.
Ettől függetlenül szerintem nem volt elvárható sem az LMP-től, sem a Jobbiktól az "összefogás" vagy a "koordinált jelöltállítás". Biztosabb öngyilkosság lett volna ez számukra, mint ami most zajlik.
süti beállítások módosítása