A valódi viták otthona

Reflektor

Orbán Viktor és a krumplileves esete

2019. január 14. - Tálos Lőrinc

image_1_1.jpg
Soha nem tört még ki ekkora vita a miniszterelnök fasírtjáról, miközben csak azt nem vesszük észre, hogy valójában annyi történt, hogy a miniszterelnök kommstábja nem ismeri a magyar valóságot. Ha ismerné, nem botlott volna el a Gundel-névben.

Az egész azzal kezdődött, hogy Orbán környezetében kitalálták, hogy a "puritán" szó ismételgetésével próbálják elejét venni annak, hogy a miniszterelnöki hivatal átköltöztetése milyen nehezen indokolható költségekkel járt, hiszen működni eddig is működött. Ennek jegyében kitalálták a Kádár "krumplileves" János stratégiát és lőttek róla egy fotót a menzán(!) egy csoffadt fasírttal (nem összetévesztendő Gulyás Gergellyel, aki az asztal túloldalán vág komoly fejet a kamerának. A fasirt középen látható a tányéron.) Eggyel nem számoltak, hogy a Gundel a magyar embernek olyan márkanév, mint a Gerbaud (lásd még Pokorni bon mot-ját a MOL-kisrészvényes baloldaliakról). Ha azt hallja Gundel, az számára azt jelenti neki, hogy oda születni kell. A fotót kirakták és számításukkal ellentétesen rányitották a szélgépet egy vödör érett szarra.

Csakhogy, ha megnézzük azt a sokat mutogatott étlapot, akkor az tényleg egy menzáé. Nincs rajta se kaviár, se libamáj, napi menü van rajta meg főzelék feltéttel. A hisztivonatról viszont nincs leszállás, azóta megy az újabb és újabb fogás keresése, hogy "az adófizetők pénzéből" támogatjuk a miniszterelnök olcsóbb ebédjét, miközben ugye nem Orbánra főznek, hanem a HR-es Marikára. Lehet, hogy a miniszterelnök nem is eszik ott, csak egy beállított fotó kedvéért ment le egyszer és utoljára. Tulajdonképpen semmilyen hiteles információnk nincs Orbán Viktor étkezési szokásairól, csak beállított fotók. Orbán kolbászt akaszt a füstölőre, mint minden rendes magyar ember. Orbán egy utcai büfében eszik gyrost, mint bármelyikünk, illetve Orbán hokedliról eszik a grízeslaskát menzán eszi a Stefánia-vagdaltat. Eközben lehet, hogy Orbán Viktor nem nőtt ki a gyerekkorból és igazából chipsen, csokoládén és kólán él. Esetleg vegán – a füstölős képen is gabonakolbászt lógat –, vagy éppen ellenkezőleg kizárólag bálnazsírban sült bébifókát hajlandó enni, vagy védett madarakat. Lehet, hogy kenyéren és vízen él, de lehet, hogy az igazi Gundelből viszik neki minden nap páncélozott autóval a Kobe-marhából készült bélszínt. Minderről fogalmunk nincsen, kommunikáció feszül kommunikációnak, az egyik szerint Orbán a nép fia, aki megveti a luxust, a másik szerint vagy luxusétteremben étkezik, vagy csak pofátlanul olcsó a széles nyilvánosságtól elzárt miniszterelnökségi menza, esetleg mindkettő egyszerre.

Az egyetlen lehetséges fogás a sztorin az lett volna, ha hangosan kiröhögjük ezt az egész imázskampányt, mert a puritán az utolsó szó, ami a magánrepülővel focimeccsre járásról vagy Habony Árpád ruhatáráról és Rogán Antal táskájáról, nemkülönben Tiborczné Orbán Ráhelről eszünkbe jut, de nem, inkább csavarjuk és csavarjuk és már senkit nem érdekel, hogy mi történt valójában, mindenki beáll valamelyik előrerágott vélemény mögé aszerint, hogy szereti vagy éppen gyűlöli Orbánt.

Egy tökfőzeléket kérek fasírttal. Köszönöm.

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr9614561812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pyrrhus 2019.01.14. 20:29:40

A menüvel, a választékkal nincs baj.
Csak a jobb oldallal.
Ahol az árak vannak.
Az baxta ki a biztosítékot.

Meg a képen látható dagadt hülyegyerek, aki fordítva fogja a kést.

Európai téridő 2019.01.14. 21:02:46

Nem fasírt, hanem Stefánia vagdalt. Már a B1 szerint is túl van tolva ez az egész. Meglehet, hogy a Gundel pedig az itteni menzai tapasztalatok alapján egy olcsó étteremhálózat létre hozására gyúr.

2019.01.15. 07:33:56

Csak az öntelt pofáját ne kéne néznem!

2019.01.15. 07:35:21

Walesi bárdok, ma

Elmaradt a megöntözés,
A pártos honfivér!
Megmaradt ugyan, de mit ér?
A mocsok, a szenny, szánkig ér!
Fuldoklunk mind, a rothadó sárban,
Hazugságok bűzös, rothadó mocsarában!
A tolvajok lettek, az arisztokraták!
Az országot, újra menekülők elhagyják!
Övék a maradt, a vándor, a koldusbot!
Nékik a jóból, újból ez jutott!
A váltás csak félódalas!
Most másik félódal az!
Ki vérünket, zsírunkat szíja!
Más gazemberek rab szíja
Kötözi meg, újra a népet!
A java meg, menekülhet!
Ennyi lett a „változás”
Még vadabb, kizsákmányolás!
Jólétüket megteremtsed,
Másképp annyi neked!
Éhbéred, ha eléred!
Fele adó, ha megéred!
Venni akarsz valamit.
Újra csak meg kurtít!
Ha nincs is kereseted,
Mi jut neked, lesheted!

Jakab.gipsz 2019.01.15. 10:29:28

Ezzel az Orbánnal csak a baj van, nem fényevő és még vízen járni sem tud.

röf 2019.01.15. 10:43:54

Kivételesen egyetértek.

2019.01.15. 11:55:18

Uncsi már ez a téma. Látszik, hogy tényleg nincs más fontos mondanivalótok.

rallus 2019.01.15. 12:13:43

2010 óta eljutottunk odáig, hogy már nem csak a kisebbség, hanem a lakosság legnagyobb része is nyugodtan ehet azt, amit akar. Ebben jelentős szerepet játszott Orbán, hiszen a személye a garancia arra, hogy az országpusztítók belátható időn belül nem kerülnek kormányzati pozícióba.
A lepusztult, eladósított ország is egyre gyorsabban fejlődik, tehát semmi akadálya annak, hogy a miniszterelnök rendesen étkezzen.
Az meg elgondolkodtató, hogy az egykori "Éhségmenet" vezetői kiadósabban étkeztek a menet alatt, mint most Orbán... és van pofájuk a lumpenprolikat hiszterizálni...

pinkfloyd 2019.01.15. 12:29:00

Rogánnak nem csak táskája van jó drágán, hanem egy 60 milliós elektromos yachtja is a Balatonon. Erről persze senki nem tud. Ja, és Giró-Szász Andrásnak is volt egy, de sutyiban kicseréltette az elektromos motort egy belső égésű nagy teljesítményű motorra. A Balatonon ilyennel nem lehet közlekedni, de neki persze ezt is lehet!

Jakab.gipsz 2019.01.15. 12:50:57

@pinkfloyd:

Na és az miért baj, ha gazdagodik a magyar nép , ki így ki úgy, ahogyan tud.

Bezzeg a nagy filantróp a sátánfajzat Soros a politikailag korrekt gender diktátor.

Bezzeg Soros úgy gazdagodott, hogy a világ egyik felét átverte a másik felét pedig kilóra megvette.

DarthVader 2019.01.15. 13:14:26

@rallus:

Hölgyeim és Uraim, a Stefánia-vagdaltat hallották miután megérkeztt útja végére a minisztárállnok bélrendszerén keresztül :)

Ma Baker 2019.01.15. 13:21:37

Már vagy 2 hete folyamatosan görcsösen próbálják befeketíteni a kormány várba költözését elég kevés sikerrel.
Amikor a legnagyobb botrány az, hogy mennyibe kerül a menzán a bableves, akkor azért lehet érezni, hogy minden más eléggé rendben volt, sőt le van nyűgözve az ellenzék is, hogy másba nem tud belekötni nem beszélve az olyan kifogásfiaskóról, mit a freskók lefestése, azaz állagmegóvása.

Magatokból csináltok már bohócot ballibek nem veszitek észre?! :D

sas70 2019.01.15. 13:21:44

@Jakab.gipsz: "Na és az miért baj, ha gazdagodik a magyar nép , ki így ki úgy, ahogyan tud."

A magyar nép a fidesz képviselőin keresztül gazdagszik!

Amúgy meg azért baj, mert nem jön ki a matek, sem a képviselői fizetésből, sem a vagyon nyilatkozatokból!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.01.15. 13:56:24

A Stefánia vagdaltról jutott eszembe:

Stefánia vagdalt

Stefánia vagdalt főzés
Közben felrobbant a konyhám,
Szemem kicsapta a gőz és
Szakácsnőről mállt a kontyhám.

Faház oly lángokkal égett,
Mint eretnek emberfia,
S én-azonosítás végett
Megjött Doktor Stefánia.

Szemem fenn ragadt a falon,
Mégsem zengtem rímes rag dalt
Széntömbként a boncasztalon,
Midőn Stefánia vagdalt.

„Még hogy nem zengett rag dalt, amikor mindezt a sekélyesen primitív ’falon–boncasztalon’ ragrímpár közé helyezte el elszenesedett szendvicsszerkezetként! Gusztustalan! NEM ENG.!” /Rühragu Ronald, a Cizellált Irodalomért Alapítvány (CIA) megbízott vice cenzora/

„Ehhez már írni se lehet mit. Szénné égette agyam ez az izé, ez már súlyos testi sértés.” /P. Gergő, a költő reál végzettségű mérnökkollégája/

„Ó, balga költő gyermekem, ne haragudj, hogy nem tudtalak megvédeni, de az olyan eretnekeket, akik a Stefánia vagdaltat sütés helyett főzni próbálják, előbb-utóbb méltán utoléri a jól megérdemelt büntetésük!” /Római Szent Lőrinc, a szakácsok védőszentje/

„Jaj, a kontyomról leégtek a csillogást biztosító hámsejtek! Pedig mondtam ennek a szerencsétlen költőnek, hogy ne öntsön olajat a tűzre! Hogy megyek majd így a Szent Lőrinc napi Dinnyevizelő Bálba?! Még szerencse, hogy augusztusig talán beszerezhetek valami fáin hajfestéket! Hívom is az Avon tanácsadónőmet!” /Bödön Ödönné Vájdling Vienetta, OKJ képzett szakácsnő/

„Fáin hajfesték alapanyag majd csak tavasszal jelenik meg a kert fáin, ugyanis a lemállott kontyhám regenerálására a legjobb a frissen fejt fecsketejből készített Csilivili termékcsalád Kontyika hajbalzsama.” /Recefice Rezsőné Kencefice Klotild, fecskeidomár és Avon tanácsadónő/

„Én most inkább nem nyilatkozom. Az engedély nélküli névhasználat miatt a vagdalkozás és a hangos pörölés helyett inkább csak csendben perelek.” /Dokktér Stefánné Doktor Stefánia, betanított kórboncnok/

„Ez a vers teológiailag helytelen, ugyanis én vagyok a kezdet és a vég, ebben a versben pedig a Stefánia vagdalt. A költőt most meg kellene ölnöm a szám leheletével, de inkább megbocsájtok neki, mert szent együgyűségében nem tudja, mit cselekszik.” /az Úr/

„A Stefánia vagdalt keretében önpusztult költő a szendvicsemberi lét-nemlét határmezsgyéjén agonizáló biodíszletek archetípusa. Az önfelfaló fekete humor és a proletár konyhaművészet gyúelegye nyomán gasztroirodalmi ősrobbanásnak lehetünk szem- és fültanúi. A tűpontosan összecsiszolt keresztrímek létráján magabiztosan haladó mű világító fáklyaként ragyogja be a sötétben tapogatózó emberiség vak- és hullafoltjait. Leleplező letargialíra!” /Triola Triznyákné Szinkópa Szidónia, a Hendikeppel Alkotó Múzsák Műhelye (HAMM) irodalmi alkotóház konyhafőnöke és művészeti vezetője/

„Nem, nem és nem! Nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy egy szemtelen és szemetlen Darwin-díjas molekulakupac a saját boncolását is megverselje! Ez undorítóbb, mint háromszor hibázó aranyhalat késsel enni! Én már a szemkicsapásnál begőzöltem, anyám pedig a málló kontyhámnál kezdett öklendezni és a falra ragadt szemeknél akkor taccsot dobott, mint egy izlandi jobbhátvéd! A lakásban azóta is millió, millió, millió róka száll! Megállj, kutya Frady! Addig packázol az irodalommal, míg egyszer az irodalom visszavág!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Egyszer a számban felrobbant egy miniatürizált tömegpusztító atomfegyvert rejtő Stefánia vagdalt. Azóta mindig így végzem a fogkőtisztítást.” /Chuck Norris/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2017/12/stefania-vagdalt.html

R2D2 & C3PO 2019.01.15. 14:25:56

Nem ezért verte ki a biztosítékot.

1) Hosszú sorok vannak az ingyen konyhák előtt,
2) moslékot adnak a gyerekeinknek. Sótlan moslékot...

És legyen akár menza, mégis csak Gundel-színvonal. Amit a szegények és a gyerekek nem kapHATnak meg az országos mutyik miatt. Aminek egyik ékes példája a várba költözés, pont akkor mikor összeolvasztották a törvényhozói és a végrehajtó hatalmat - azaz nem is volt értelme!

hobb 2019.01.15. 14:51:40

Lehet itt vitázni bármiről, de a lényeg a következő: az ország kisebbik fele szerint rendben van, hogy nyolc év alatt a miniszterelnök lett Magyarország leggazdagabb embere. A nagyobbik fele szerint meg NEM. A többi csak lényegtelen körítés.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 14:52:31

"Soha nem tört még ki ekkora vita a miniszterelnök fasírtjáról, miközben csak azt nem vesszük észre, hogy valójában annyi történt, hogy a miniszterelnök kommstábja nem ismeri a magyar valóságot. Ha ismerné, nem botlott volna el a Gundel-névben."

A menza üzemeltetőjének kiválasztása nem kommunikációs feladat, még ha a mindig ugrásra kész Orbánfóbiás prolik azonnal rácsapnak is a Gundel névre mint gyöngytyúk a takonyra. Majd megunják és hazamennek! :DDDDDDD

várom a levelet 2019.01.15. 14:58:54

@rallus: hogy ez nem jutott eszembe.hiszen a százezerre emelt nyugdíjamból már dőzsölhetek.

várom a levelet 2019.01.15. 15:05:01

@Frady Endre: a stefi,a stefi hát odateszi,
közben a kezét megégeti.
kell rá a kocsikenőcs,
majd kenegeti a doktor szőcs.

várom a levelet 2019.01.15. 15:09:10

@Frady Endre: a stefi,a stefi hát odateszi,közben a kezét megégeti,
kell reá a kocsikenőcs,majd kenegeti doktor szőcs.

Sir Galahad 2019.01.15. 15:09:53

Máshová is beírtam: a Gundel szerintem rosszul mérte fel az üzletet. Egy normális országban semmi gond nincs abból, ha egy cég kormányzati menzát üzemeltet, abból sem, ha ennek az árait más rendezvények nyereségeit beszámítva alacsonyan tudja tartani - de Magyarország más. Itt az ellenzék harmadszor szenvedett a parlamenti választáson katasztrofális vereséget, ezért jobb híján - mivel ismét választások lesznek, idén kettő is - kétségbeesetten próbál revansot venni és ennek érdekében hiszterizálja a népet. Mint a westernfilmek cowboyai: sosem töltenek, de folyamatosan lőnek, mindenre, ami mozog, és aminek bármi köze van a kormányhoz. A Gundel kereszttűzbe került, és presztízsben többet veszített, mint üzletileg nyert.

A kormány most mondhatja, hogy a parlamenti menza, ahol az ellenzéki képviselők is esznek, pont ilyen olcsó - és igaza is van. A Gundelen azonban ez nem segít.

várom a levelet 2019.01.15. 15:11:11

miért írok mindent duplán,duplán,tán a hülyeségem okán.

Na hogy érzi ez a Wágner magát? 2019.01.15. 15:13:30

Orbán kb. annyira puritán, amennyire te írástudó.

várom a levelet 2019.01.15. 15:14:05

@Helga Beauty Salon: még ha a kolbászáról vitatkoznánk,de kinek a pap,kinek a ministránsfiú.

lenörd hofstadter 2019.01.15. 15:21:52

A fasírt és a fordítva tartott kés nélkül is tudta minden normális ember, hogy orbán, a purdéja és a többi samesz mind orbitális tahó.

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 15:22:14

@várom a levelet: még ha a kolbászáról vitatkoznánk,de kinek a pap,kinek a ministránsfiú.

Ebből én a kolbászra szavazok, de csak abban az esetben ha nem az is valami homoszamóca kód, bár ebben a szövegkörnyezetben ennek nem sok az esélye! :D

hidroponi 2019.01.15. 15:28:29

lehet pofazni arrol hogy az ellenzeknek nincs mas temaja, de aki emlekszik szarban es bandajanak 2010 elotti kommunikaciojarol az nem csodalkozik ha a stefania vagdalt visszajon... luxus baloldal, sojtor, gyurcsany oraja, koka helikoptere, vizsla magazin rogan irodajabol faxolva, stb.

orban ezzel nyerte meg a videket..most ne csodalkozzon senki, ha a szar es a pisa visszafolyik a nyakaba!

Helga Beauty Salon. 2019.01.15. 15:32:16

@lenörd hofstadter: A fasírt és a fordítva tartott kés nélkül is tudta minden normális ember, hogy orbán, a purdéja és a többi samesz mind orbitális tahó.

Normális ember (pláne ha már többször jelzik) tudja hogy az stefánia! Ha nem proli, akkor vagdaltnak nevezi fasírt helyett! A fordított késről látja hogy promo kép és nem lovagol rajta (kivéve ha évente egyszer szokott igaza lenni) . És nem purdézik meg sameszozik mint egy orbitális tahó.

n3spr3ss0 2019.01.15. 15:40:29

A képen is meg az egész költözésen látszik, hogy suttyóból sem lesz szalonna.

rallus 2019.01.15. 15:40:49

@várom a levelet: Többet kellett volna dolgozni ifjú éveidben...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.01.15. 15:52:45

@várom a levelet: :)))

Stefánia vagdalt

Utcasarkon énekelt
Hajléktalan vak dalt,
S hozzá ezért székeket
Stefánia vagdalt.

„Mit csinálhattam volna, szörnyen hamisan énekelt! Még szerencse, hogy volt nálam pár szék, amit a lila majmok lelátójáról szakítottam fel!” /Dr. Saslik Stefánia, adóellenőr és a ferencvárosi B-közép zöld sas kórusának női szólamvezetője/

„Au, ez fájt! Egy kis apróért énekeltem, nem székdarabokért! Jaj, és még rugdosnak is!” /Dr. Humán Huba, négy diplomás munkanélküli, hajléktalan vak koldus/

„Hé, rendőr úr, ne rugdossa már azt a szerencsétlent a vasalt bakancsával!” /Dr. Kalkuttai Piréz, szociális munkás és jogvédő aktivista/

„Ne aggódjon nagypofájúkám, a kincstári bakancs mindent kibír! Bent az őrsön majd kipucoltatom valamelyik őrizetessel. Maga kornyikás vakegérkém, meg ne halálhörögjön nekem közterületen, mert ha itt mer meghalni, megbírságoltatom!” /Tapló tizedes/

„Az utcai incidens minőségbiztosítás híján teljesen spontán, tervszerűtlenül és abszolút nem ISO szerint folyt le. Amennyiben minden résztvevő kitölti öt példányban az alábbi űrlapokat, akkor el tudok tekinteni a szigorú pontlevonásoktól. Így ni, meg is vagyunk! Egymilliót kapok. Számlával egymillió háromszázhetvenezer lenne.” /Pökhenddy Pörc, uzsorás és ISO auditor/

„Megszüntetjük a szegényeket! Magyarország jobban teljesít!” /óriásplakát a hajléktalan vak székdobált teteme fölött/

„Na, oszoljunk emberek, nincs itt semmi látnivaló! Te meg, Stefikém, ne bőgj úgy, mint egy gyerek! A legközelebbi meccsen személyesen én vezetem majd a biztonságiakat és szerzek neked vadonatúj székeket ezek helyett a széttörtek helyett! Na, menjél dolgozni és felejtsd el ezt a hajléktalan trógert! Remélhetőleg számodra mára ez az arc lesz a végső!” /Saslik Sutymánd, őrnagy/

„A leghatározottabban tiltakozom, hogy a nevemet egy ilyen fércmű sározza be és elmenjen tőlem az emberek étvágya! Pereljünk séf úr, pereljünk!” /Stefánia vagdalt tepsis burgonyával/

„A szocializmusban szocializálódott szociálisan érzékeny költő rusztikus szarkazmussal billenti fenékbe a kapitalizmusban kapitalizálódott kapitálisan érzéketlen társadalom ormótlan otrombaságának destruktív könyörtelenségét. A tipikus ’Ha a hegy nem tejel Mohamendnek, Mohamed agyonveri a hegyet’ mentalitás teljes átélése teszi a verset olyan szívmelengetően visszataszítóvá. Lelki sonkapácban megforgatott böjti rögvalóságiszony, ne hagyj el!” /Sonkády Eulália, a Koplaló Katarzis c. folyóirat esz- és isztétája/

„Anyám szerint a Stefánia vagdalt finom, de ő nem érti, hogy ez az átok bérigric egy ócska szóvicc miatt pillanatok alatt lerombolt mindent, amit költőink évszázadok alatt felépítettek! Frady Endre vasalt bakancsos ormótlan verslábával négy sorban rugdosta halálra a magyar irodalmat. Ha lenne hangom, azt énekelném, hogy ’Mindig van lent és még lentebb, ne várd a csodát, és üvöltve mondd, hogy ne tovább!!!’. Vae victis!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„Engem egyszer alvás közben vasalt bakanccsal megrúgott valaki. Reggel felébredve láttam meg, hogy hónaljból kiszakadt a lába.” /Chuck Norris/

fradyendre.blogspot.hu/2014/11/stefania-vagdalt.html

törppicur 2019.01.15. 16:16:36

@hobb: van minimum 2 butusság az írásodban

1. Orbán nem a leggazdagabb, és Csányi vagy Mészáros nem lett miniszterelnök

2. Az első pont miatt lehetne okafogyottnak is nevezni, de azért nem ártana pontosítani, szerinted melyik a kisebbik és nagyobbik fele az országnak.

Netuddki. 2019.01.15. 16:17:28

Akkor esetleg, a HR-es Marikával kellett volna reklámozni, nem a tolvajok fejedelmével és a felszopófiújával. :/

Különben nem ezzel van a gond, hanem hogy mennyire nincsenek tisztában azzal, hogy máshol milyen menza árak vannak. Ami mondjuk a HR-es Marcsinál fele annyit kereső melósnak kell kipengetni.

Értjük azt is, hogy árukapcsolás meg minden, de akkor is a tolvaj maffiát szolgálja ki a Gundel, hát akkor így járt szerencsétlen. Nemcsak a tolvaj maffiát vetjük ám meg, hanem mindazokat akik hasznot húznak rajtuk keresztül a befizetett adónk rovására. Jobb ha ebből tanul mindenki, mert végül is, ők is csak hozzájárulnak ahhoz, hogy a maffia tovább fennmaradjon.

Mellesleg, nem kellett volna még egy kiadás, ha a megalomán Viktor nem költözik a várba.

Apropó puritánság. Hát minek kellett falusi parasztház stílusra festeni az egészet?
Ami még eszembe jutott róla, az a református templom. :/

Nagy Anita Sv 2019.01.15. 16:35:29

@Európai téridő: Igen, mindenkeppen a tapasztalatokra kivancsiak...:))

Attilajukkaja 2019.01.15. 16:43:26

A Gundel somlói legyen, khmmm, Gundel somlói, nertársak!

törppicur 2019.01.15. 16:43:27

T. Poszter

Örülök, hogy sikerült a 25. posztot a témában elindítani, ami, hogy-hogynem elvtársak, Zindex címlapos lett.

Nem olyan régen volt egy másik Poszter, aki felháborodott azon, hogy a decemberi gigatüntetésről fészre feltett képeit valakik felhasználták, és hogy skandallum.

Érdeklődnék nagy tisztelettel, mikor készítetted a fényképet a poszthoz?

Ha esetleg még sem neked ült modellt fordítva tartott késsel a Miniszterelnök Úr, akkor nem kellett volna esetleg a forrását megjelölnöd?

csobi2011 2019.01.15. 16:46:49

És amikor bekerült a hírekbe hogy gyurcsány egyik okos kölyke felgyújtotta a 35 négyzetméteres szaunájukat (ez sok embernek a lakás mérete) az nem volt urizálás? A leggazdagabb miniszterelnökök mind baloldaliak voltak. Gondolom így jobban együtt tudtak érezni a nyomorgókkal.

szepipiktor 2019.01.15. 17:09:56

Tény, hogy a csúti szotyis és szabadcsapata galád!
Tény, hogy az ellenzék dettó!
Ezzel letudtuk az aktuálpolitikai részét a dolgonak.
.
Innentől a sokadszor feltett kérdésem:
Tényleg azt hiszi az index fészekben tevékenykedő ellenzéki bloggerközösség, hogy ha a huszadik egyenposztot írják meg ebben a nulla értékű történetben???
Egyetlen új támogatót, szimpatizánst nem fognak szerezni ezekkel a kommersz, demagóg írásokkal, a bigott réteg üvöltve kitombolhatja magát, a fideszes csorda fröcsögve tiltakozhat, de más?
Ennyi?
ENNYI AZ ELLNZÉK TUDÁSA?
Habonyi közhelypugogtatás?
Soros helyett Orbán?
.
Kedves poszter, ma a fidesz és az ellenzék kéz a kézben irányítja országunkat a totális pusztulás irányűba, a szakdékba.
Nem kellene visszamondani a megrendeléseket és végre a társadalom érdekében publikálni?
Cél a maradék normális ember elzavarása?
A szavazásokról és az országból?
Doboljátok a másik oldal veszteségeit és mélyen hallgattok a saját csapatok totál bukásáról...

szepipiktor 2019.01.15. 17:11:09

Bocs, félbemaradt:
"Tényleg azt hiszi az index fészekben tevékenykedő ellenzéki bloggerközösség, hogy ha a huszadik egyenposztot írják meg ebben a nulla értékű történetben, azzal bármit előremozdíthatnak???

inteligencs elenzeki 2019.01.15. 18:08:39

Már várom, hogy megjelenjen egy olyan cikk, hogy:
"Újabb botrány !!! Napvilágra került, hogy Orbán naponta kétszer hugyozik, ami önmagában nem lenne gond, de le is húzza !!! És mit gondolnak, a vizet ki fizeti ? Hát önök. Mert közpénzből megy ám !!!"

B.meg ezek a piti kis sz.rrágó témák röhejesek. Ennyit tudtok ?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 18:09:25

@rallus: akkor nézzük: az országnak oly jól megy, hogy az EU-tól tarhál.
Annyira száguld, hogy állampapírt kell venned, pártutasításra. Mint a Békekötvényt.
Oly sikeres, hogy Gyurcsány óta 16 ezer milliárdról 28 ezer milliárdra sikerült alakítani a tartozásunkat, miközben 3 ezer milliárdot eltűntettek...

Annyira jól megy, hogy a pedagógusok után a köztisztviselők is sztrájkot terveznek...
A leépítések után a kormány azt az ígéretét sem tartotta be, hogy a megtakarított összeget a maradók kapják meg.
Hazug kormány , de te így szereted. Hisz simogatja a buksid: szép vagy, Quasimodo!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 18:11:34

@csobi2011: leggazdagabb miniszterelnökök mind baloldaliak voltak. Gondolom így jobban együtt tudtak érezni a nyomorgókkal."

Kik voltak azok?

inteligencs elenzeki 2019.01.15. 18:19:52

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Gyurcsány óta 16 ezer milliárdról 28 ezer milliárdra sikerült alakítani a tartozásunkat"

Qvára nem releváns adat. Minig is, a gdp arányos államadósság volt a mérvadó. Ha nem így lenne, az USA, meg Japán rég csődbe ment volna.

Mantrázzátok csak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 18:21:05

@törppicur: ugye nem mondod komolyan hogy szerinted Mészáros a saját erejéből lett Magyarország leggazdagabb embere? Ugye nem mondod komolyan, hogy az a vagyon az mind az övé?
Ugye nem mondod komolyan, hogy a vagyonbevallásukat elhiszed az ország vezetőinek?

törppicur 2019.01.15. 18:26:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: van valamid amivel az ellenkezőjét szeretnéd igazolni?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 18:28:58

@Comte de Gippaud: a gdp arányos államadósság egy viszonyszám. Megmutatja, hogy várhatóan van-e ereje a gazdaságnak kitermelni az adósságot.
Visszafizetni azonban nem %-ban, hanem pénzben kell az adósságot.
De a dolog szempontjából mindegy. Amit mondani akartam: Orbán folyamatosan kölcsönt kell, hogy felvegyen. Egyre többet.
A kölcsönt kölcsönből fizeti, miközben az EU-tól segíjt kap.
Mint a putnoki cigány...

Olyan 600 milliárd forintot kapott, minden évben.

Tehát pont a gdp arányos adósság a nem releváns.

Ha nem jön az EU segíj, akkor a dgp mintegy 4%-kal kisebb, miközben ennyivel több hitelt kell felvenni....

törppicur 2019.01.15. 18:32:55

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Az állampapírt meg kár idekevergetned.
Az egy elfogadott álláspont, hogy jobb a belső megtakarítást becsatornázni, mint külső hitelt felvenni.
Az is kb. megállja a helyét, hogy akkor lehet állampapírt kínálni, ha van rá kereslet, már pedig a jövedelemnövekedésből adódóan van. A kisebb lakossági megtakarítások (2-20 milla) vannak állampapírban és azokat akarják még növelni. A nagyobbakkal aki mer tőzsdézik is, meg vállalkozik.
Azt szintén nem tartom elvetendőnek, hogy infláció+kicsi hozam is elérhető.
Azt sem tartom gáznak, hogy ez jobb mint a sima bankbetét (ami ugye általában infláció alatt teljesít..
Akkor mi a problémád. Ha nem akarsz ne vegyél állampapírt. Engem még se személyesen, se telefonon nem fenyegettek meg a Kincstárból befektetéselmaradás miatt.

törppicur 2019.01.15. 18:37:21

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Az ugye neked is megvan, hogy a viszonyszámot nem Viktor vezette be a személyreszabott alaptörvényével?

Meg azt is belátod, hogy a GDP növekedés nem eredményezi az arányos adósság csökkenését. Ebben a században volt, hogy sikerült a GDP növekedéssel párhuzamosan az arányos eladósodottságot is fokozni, sőt eközben még a munkanélküliséget és az inflációt is megemelni és magasan tartani.

Budapest a kutyaszar városa 2019.01.15. 19:01:31

@Ma Baker: Ó, mit számít az a 46 milliárdocska, amennyibe a fölösleges, Várba költözésecske került, ha a mi fényestekintetű, Felcsút géniusza Übü királyunk csak egy pillanatig is elégedetten mosolyog, ahogy szétömlik az ördögi vigyor azon a zsíros, tenyérbemászó, gátlástalan, kolompár pofáján..... Mit számít, hogy a legalávalóbb, legcsököttebb, legostobább, legigénytelenebb, legszolgaibb, legnaívabb nép lettünk, aki egy kisvasúttal robog büszkén, hazaffyasan a romlás, pangás, megsemmisülés szakadéka felé.

inteligencs elenzeki 2019.01.15. 19:22:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"a gdp arányos államadósság egy viszonyszám. Megmutatja, hogy várhatóan van-e ereje a gazdaságnak kitermelni az adósságot.
Visszafizetni azonban nem %-ban, hanem pénzben kell az adósságot.
De a dolog szempontjából mindegy."

Egyáltalán nem mindegy. Mondok egy példát. Van mondjuk havi törlesztőd 50.000 Ft, amit havi 100.000 ből kell törlesztened. Erre venned kell még föl hitelt, hogy a vállalkozásod erősödhessen. Közben a forgalmad megnő, de kisebb mértékben ugyan, de a törlesztőd is.
Így havonta kell fizetned 70.000 törlesztőt, de már havi 150.000-ből.
Nyilván az utóbbi opció hangzik jobban nem ?
A világon két ország van, akinek nem nőtt a nominális adóssága, Ez Svájc, és Németország.

rallus 2019.01.15. 19:25:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: Bemutathatnád az állampapír vásárlását előíró utasítást...
" A devizaadósság leépülése egyértelműen a lakossági állampapírok értékesítésének felpörgésével járt együtt, gyakorlatilag a háztartások számára szánt termékek eladásából pótolta a negatív nettó deviza-kibocsátást az állam. 2011 vége óta a lakossági termékek állománya több mint 7000 milliárd forinttal emelkedett. "
És ez önként, dalolva..

Utasítani 2008-ban kellett volna, mert akkor sem külföldön, sem belföldön nem akadt olyan felelőtlen barom, aki a Gyurcsány-Veres -Bajnai csapattól bármekkora kamattal állampapírt vett volna... Aztán jött az IMF...

rallus 2019.01.15. 19:27:50

@Budapest a kutyaszar városa: Ráadásul van már egy kormányzati negyedünk Budapesten Gyurcsány jóvoltából és csak 12, 5 milliárdba került...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:10:39

@Comte de Gippaud: csak az a baj, ha a céged bevétele csökken.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:13:14

@rallus: AZ ÁLLAM ÓRIÁSI ÖSSZEGET KÉR TŐLÜNK, DUPLÁZNÁK A LAKOSSÁGI ÁLLAMPAPÍROK ÁLLOMÁNYÁ
Az index kielemzi alaposan.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:14:16

@rallus: hülye, 2008-ban válság volt . Sehol nem vettek állampapírt.

katamara 2019.01.15. 20:16:56

@rallus: Neked aztán elgurult a gyógyszered. Ki él jobban, mert mi dolgozók és nyugdíjasok biztos hogy nem. A seggnyalás úgylátszik kifizetődő ! Az országot pedig ez a mocskos maffiózó banda a vezéretekkel tette elviselhetetlenné. Itt csak akkor lesz nyugodtabb és békésebb világ ha ezek a mocskok eltakarodnak. Ez a Gundel téma már az utolsó csepp volt a pohárban. , amitől kicsordult. Megmutatta hogy ő a Gundelből rendeli a menzát a mi pénzünkön. Egy nagyképű, pökhendi cigány. Még a cigányok szégyene is ! Uborkafára felkapaszkodott semmirekellő !

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:18:11

@törppicur: és? Nem fényeztem a maszop időket, a fidesz mostani můködését kísérő hurráoptimizmust kritizálom.

katamara 2019.01.15. 20:19:44

@rallus: Ja és közben lenyúlta a 3000 milliárd magánnyugdíj megtakarítást. Persze jódolgukban mennek a hozzáértő szakemberek külföldre dolgozni. Az ő stábjában csupa dilettáns hozzá nem értő seggfej ül.

törppicur 2019.01.15. 20:24:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: az index elemzese kb azt mondja, amit irtam, csak a Zindexes hangulatelemeket kell kigyomlálni belőle, pl a cimadást

törppicur 2019.01.15. 20:28:11

@Igazamvanvagyigazamvan?: a maszop időket csak azért emlitettem, mertnekik sikerült igazolni a tételt, miszerint a GDP novekedes nem elégséges feltétele az arányos adossag csökkenésének
Igazam van?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:29:09

@Comte de Gippaud: jelenleg van egy céged, amit szépen növelsz, expanzíve. Két helyről kapsz pénzt, anyádtól, ajándékba, az ismerősöktől kamatra.

A lejáró tartozásaidat úgy fizeted, hogy kölcsönkérsz...
A tartozásod így is nő.
Veszélyek: a céged növekedése megáll.
Anyád nem ad annyit.
A haverok magasabb kamatot kérnek.

A többi egyszerű matek. Ha többet kell fizetned vissza, nő a számláló.
Ha megáll a bevétel növekedés, csökken a nevező.

Ergo romlik a viszonyszámod.

Azon meg gondolkozz el: a hitelállomány forintosítása nem azt jelzi-e, hogy Varga valamilyen veszélyt lát?
Mert van rendesen.
Új válság
Megszűnik a nyugat lazítása
a gazdasági változások csökkentik a gyáraink bevételét.
A forint árszintje romlik
a bérkiáramlás inflációt gerjeszt
A befektetők elfordulnak a magyar papíroktól, kamatot kell emelni
Csökkennek az EU pénzek...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:34:40

@törppicur: az index cikk azt írja, hogy nincs meg a forrása az állampapírállomány duplázásának. Azt írja, hogy Varga forintosít. Valamitől fél...
Azt írja, hogy a lakossági megtakarítások becsatornázása a bankok akadályoztattásával történhet csak meg. Ez bizony Békekölcsön..
Ha valami baj van, akkor rontjuk a forintot, a hülyemagyar meg kevesebbet kap vissza, mint amit befektetett, az államadósság egy része elégetve...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:37:38

@törppicur: igazad van, a maszop úgy gondolta, hogy a konjunktúrát meglovagolva kinőjük a tartozást. Gyurcsány ezért mondta, hogy "hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal".

Most pont az folyik, meglovagoljuk a konjunktúrát.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 20:40:13

@balfaszokkal sáncoló: hülye, az nem fasírt.
A főnök nem eszik ilyet. Markolja a kolbászt, a kenyeret és harap.

Látszik is, hogy evőeszköz zavarja a táplálkozásban.

Egyébként Stefánia vagdalt....

törppicur 2019.01.15. 20:41:11

@Igazamvanvagyigazamvan?: emlékezz a devizahitelekre majd szorozd meg sokkal állami szinten
A hiteleseknel is az volt a gond hogy a fizetésük forint volt a tartozás meg chf
Most annyival is jobban allunk hogy a kamatszintek között nincsnagy difi
Az allam bevetelei nagyreszt forintban keletkeznek - kisebb reszt devizában. Akkor celszerű forinttal hitelezni. Ami eddig nem volt megoldhato, es nem a valsag eveben, hanem elotte sem, hogy legyen eleg bevonhato megtakaritas
VM pont errol beszelt, hogyan lehet a meglevo megtakaritasokat a kereskedelmi bankokból a minel hosszabb allampapirba forgatni
Az a sok veszely nagyresze egyebkent valos, csak kezelni kell tudni, de ugy tunik a Matolcsy-Varga páros megoldja

morph on deer 2019.01.15. 20:41:30

@Igazamvanvagyigazamvan?:
“A kölcsönt kölcsönből fizeti”

Pontosan.
Egy ordas nagy piramisjátékot ad el gazdasági csodaként a bódult hiveknek, közben “véletlenül” már a nyugdíjak sem kerültek időben feladásra.
Kiváncsi leszek, hogy nagy paksi kamu meg a kínai csodavasút után ki lesz a követkző...
Bár a csengeri asszonykamég versenyben van, ha jól hallottam. :(

törppicur 2019.01.15. 20:42:44

@Igazamvanvagyigazamvan?: egy kis konjunktura lovaglas nem szegyen, sőt

törppicur 2019.01.15. 20:49:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: ha a bank ad 2%-ot, az mnb 3-at es romlik a forint, melyikkel jarsz jobban?

A bank profitja csökken, ha az egyeb korulmenyek nem valtoznak, most,ugye keres a beteten, mert joval inflacio alatt ad rá, meg a kihelyezesen, mert ott meg inflácio folott,szed be. Ha tenyleg.a megtakaritasok egy reszet.el akarja vinni a lakossag valami okossagot ki kell talalniuk. De.ez.sem az.allamnek sem a befektetonek nem rossz

törppicur 2019.01.15. 20:54:20

@morph on deer: az miert piramisjatek, ha levittek az alapkamatot, belföldiesitik az allamhitelezest, gdp-aranyosan,csökken az adósag?
10 evvel ezelőtt keletkezett a nem piramisjatekos szakértésből egy jó nagy gödör - az egyeb irányú fejlesztesek közben azt a gödröt is temetgetjük - probléma?

morph on deer 2019.01.15. 20:54:46

@Igazamvanvagyigazamvan?:
“Ha valami baj van, akkor rontjuk a forintot,”

- amin a Matolcsy szindikátus szokásához híven egészen szépen keres, a hitelkárosultak meg ezrével válnak földönfutóvá.
Ezen túl már CSAK minden importált termék ára emelkedik, mert olyan qrva jól teljesítünk.

De legalább a korona is kézügyben lesz...
Megy a fasírthoz.

morph on deer 2019.01.15. 20:57:22

@törppicur:
“azt a gödröt is temetgetjük - probléma?”

Igen, probléma!
Hogy közben nincs benne ez a rablóbanda, azért.
De te csak lapátolj nyugodtan tovább.

morph on deer 2019.01.15. 20:59:53

@balfaszokkal sáncoló:
“A söjtöri angolnának mandula volt a közepén.Jól emlékszem?”

Nem. Az kissé balra volt, dél-délkeleti irányban enyhe lejtéssel.

törppicur 2019.01.15. 21:09:23

@morph on deer: az azert mar reszben az egyetertes jele, hogy elfogadod a gödor létrzeset és a temetgetés folyamatát
Közben elegánsan tulleptel a gödör keletkezésén, de nem baj felejtsük is ek őket

rallus 2019.01.15. 21:52:10

A cikkírók elgondolkozhatnának azon, hogy van e értelme harci lázban tartani ezeket a szerencsétlen gyűlölködőket. Akik ilyen baromságtól ennyire frusztrálttá válnak, azok úgysem igazodnak ki a képességeikhez képest rendkívül bonyolult szavazó cédulán...

Egy Hun Hunniából 2019.01.15. 22:06:14

@Jakab.gipsz: "Ezzel az Orbánnal csak a baj van, nem fényevő és még vízen járni sem tud. "
Pedig pár hétig/fél évig elférne a testin. A mocsoknak!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 23:24:24

@balfaszokkal sáncoló: ja. Meg a tatár beafsteak is egyfajta fasírt. A hamburger is, meg a falafel is.
Hát, úgy látom, magadban táncolsz a tükör előtt...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.15. 23:35:11

@törppicur: tehát leírom, utoljára: az állam hitelt vesz fel. A lakosságtól, forintban.
Azért, mert ez a legegyszerűbb módja egy gazdasági összeomlás elkerülésének.

Miért? A forint tartozása forintban van nyilvántartva. A forint árfolyamát viszont az állam befolyásolja. Nyomtat egy kis pénzt, az olcsó, ezzel inflálja a forintot. A kedves állampolgár, aki jóhiszeműen hitelezett, pedig azt veszi észre, hogy a 10 milliója csak 8 milliót ér...

Varga mosolyog, Orbán röhög, Matolcsy szana-szét néz, ártatlanul...
Magyarul a hitelező polgárt egyetlen éjszaka alatt kifosztják, becsapják, lenyúlják. Válogass.

Mivel ezt az utat választotta Varga, az a gondolatom, hogy valamitől tart. Orosz hitel idő előtt visszafizetve, a megtakarításokat erőszakkal becsatornázva mintha készülne valamire.

Jön az összeomlás, finanszírozd meg, vegyél államkötvényt!
Ja, azt meg nem mondtam, hogy tartsd a pénzed bankban lekötve.
Azt mondtam, hogy adminisztratív módszerekkel lehetetlenné teszik a bankoknak, hogy az állampapírral versenyképes alternatívát tudjanak kínálni.

törppicur 2019.01.16. 00:49:36

@Igazamvanvagyigazamvan?: es ha nem allampapirt vettel, hanem bankbeteted van jobb?
Az miota adminisztrativ eszkoz, hogy nagyobb a kamat esinflaciofuggö?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 08:08:16

@törppicur: nem, nem jobb. Félreérted az egészet. Azt nem tudom, szándékosan, vagy tényleg naiv vagy. Mint egy hatodikos.

Helga Beauty Salon. 2019.01.16. 08:15:29

"Soha nem tört még ki ekkora vita a miniszterelnök fasírtjáról,"

A poszt első mondatának az első része teljes képet nyújt az ellenzék erkölcsi és mentális állapotáról, illetve annak stádiumairól. Ez a fasírtgate már az agónia.

Helga Beauty Salon. 2019.01.16. 08:23:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: " A forint tartozása forintban van nyilvántartva. A forint árfolyamát viszont az állam befolyásolja. Nyomtat egy kis pénzt, az olcsó, ezzel inflálja a forintot. A kedves állampolgár, aki jóhiszeműen hitelezett, pedig azt veszi észre, hogy a 10 milliója csak 8 milliót ér..."

Pontosan így van, de ettől ez még csak egy hülye tanmese. Az viszont valóság ami a devizahitelekkel történt és még az általad leírt veszteség is nagyságrendileg az ötszöröse volt legalább!
Persze a bárgyú kormányellenes mondókádhoz fikcióra van szükséged, mert a tények más irányba mutatnak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 08:29:39

@Helga Beauty Salon: na, menj vissza a búra alá, kiugrott a dauer a hajadból.
A deviza hitelezést a fidesz állami támogatott lakáshitele indította el.
De miért kell neked összevetni a mai dolgokat a tíz évvel korábbival?
A maszop az etalon?

Helga Beauty Salon. 2019.01.16. 08:43:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: A deviza hitelezést a fidesz állami támogatott lakáshitele indította el.
De miért kell neked összevetni a mai dolgokat a tíz évvel korábbival?
A maszop az etalon?

Az államilag támogatott lakáshitelezés megszüntetését illetve devizahitelezésre váltását ilyen arcátlan bolsi módon magyarázni még nem hallottam! LOL!
Miért kell összevetni? A kérdésben a válasz, összevetni csak valamit érdemes valamivel. A maszop által bevezetett devizahitelezés konkrét ügy, te pedig egy fikcióval próbáltál érvelni. Tudom hogy a libbantaknak a tények soha nem voltak haverok, be is vallotta a Fletó mennyit ér a libsiszó!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 09:25:35

@Helga Beauty Salon: a devizahitelezést nem én hoztam fel. Tehát nem én hasonlítom össze a jelenlegi helyzetet vele. Innentől ez hamis érv. Na, menj barnulni szolárcica.

Helga Beauty Salon. 2019.01.16. 10:44:45

@Igazamvanvagyigazamvan?: a devizahitelezést nem én hoztam fel. Tehát nem én hasonlítom össze a jelenlegi helyzetet vele. Innentől ez hamis érv. Na, menj barnulni szolárcica.

Én hoztam fel azon okból mert te egy fikciót állítottál. A kormány nem inflált el bankbetéteket és nem okozott kárt a betéteseknek mint amiről te beszéltél, viszont a szoci kormány rengeteg embert tett földönfutóvá közvetve azzal, hogy engedélyezte a devizahitelt! Most írjam le ugyanazt egy hülyének többször is aki azt sem tudja hogy mit ír, azt sem érti hogy mi a válasz?
Tényleg te ezzel a felkészültséggel miért is fölényeskedsz velem libsikém?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 10:53:09

@balfaszokkal sáncoló: a fasírtban nincs főtt tojás, nincs megszórva zsemlemorzsával, nem egyben sütik

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 10:54:20

@Helga Beauty Salon: hát, nem egészen...Surányi György: A devizahitelezés csapdái
www.portfolio.hu
deviza hitelezés from www.portfolio.hu
12 May 2017 · Ezt követően vett lendületet a devizahitelezés. Az állami kamattámogatás kiiktatása után mindenki számára ...

Helga Beauty Salon. 2019.01.16. 11:20:15

@Igazamvanvagyigazamvan?: Meg a tatár beafsteak is egyfajta fasírt.

Ezért különböztetjük meg őket más nevekkel hogy pontos képet kapjunk, melyik darált húsból készült ételről is van szó! Ez ugyanolyan, mint a hozzád hasonló retard libsi idiótát csak gyűjtőnéven emberként határoznánk meg, mert az téves benyomást keltene! :D

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 14:03:04

@balfaszokkal sáncoló: igen. És a skótok a tojást rántják ki
.A svédek meg nem. A finnek pedig rénszarvasból készítik.
És? Egyik sem fasírt.
Darált hús.
Tudod, a csirke úsleves sem Újházi.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 14:05:39

@Helga Beauty Salon: Ezért különböztetjük meg őket más nevekkel hogy pontos képet kapjunk, melyik darált húsból készült ételről is van szó!"
Pontosan. Látod, annyira buta vagy, hogy nem veszed észre , hogy nekem adtál igazat.
A miniszterelnök nem fasírtot, hanem Stefánia vagdaltot eszik. Kòsz, szolárcica!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.01.16. 14:08:03

@Helga Beauty Salon: a kormány lenyúlt 3000 milliárdot magán bankszámlákról.
süti beállítások módosítása