A valódi viták otthona

Reflektor

A Római-parti mobilgát hívei heveny zsidózásba kezdtek

2017. szeptember 11. - baum

 

Tarlós István rendkívül szórakoztató karakter tud lenni, amikor a fővárosi közgyűlésben, interjúk során vagy éppen a Tarlósinfó fantázianevet kapó giga sajtótájékoztatóin előkapja gyilkos, cinikus humorát. Személyeskedéstől sem mentes élcelődései hallgatni kiváló időtöltés. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a PC-t elvető, sőt földbe döngölő Torrente sorozatot, Boratot vagy éppen a Jay és Néma Bob filmeket.

 

A főpolgármester politikusi személyiségrajza ennek a külső máznak épp az ellentéte. Általában kompromisszumra törekszik, pontosan felméri az erőviszonyokat, és soha nem megy el a falig. Ha politikai vagy társadalmi erőt és ellenállást érez, akkor kész visszakozni.

 

Ezért is érthetetlen, hogy mi a fészkes fenéért akarja mindenképpen végigvinni a Római-parti mobilgát tervét, mely ezer sebből vérzik. Például életveszélyes. Ami azért valljuk be, nem annyira jó hír.

3,2 kilométer hosszan még sehol a világon nem alkalmaztak a most tervezett technikát egy ilyen erős sodrású folyón, mint a Duna. A gát alatt laza, szemcsés talajréteg van, amit a nagy vízhozam egyszerűen ki fog mosni és a gát összeomlik. Nem véletlen mondta azt Tarlós István, hogy a szakmai felelősséget nem tudja vállalni. Azt sem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni a gát. 2013-ban még 2,5 milliárdot mondtak, most már 18 milliárdnál tartanak, de szakértők szerint 40 milliárdig nem áll meg a mutyiméter.

 

Készült egy felmérés, melyben megkérdezték a fővárosiakat, hogy mit szeretnének. 59 százalékuk nem a parton, hanem beljebb, a Nánási út-Királyok útján látná szívesen a gátat, 7 százalék pedig semmiféle gátról nem akar hallani. A lakosság csupán ötödének tetszik a mobilgát terve. A mobilgát elsősorban a félillegálisan az ártérre építkező hoteltulajdonosok szívügye. Rajtuk kívül még azoknak az üzletembereknek fontos, akik a kivágott fák helyére akarnak lakóparkot építeni. Csak találgatni lehet, hogy Tarlós főpolgármester miért pont az ő érdekeiket képviseli a budapesti polgárok akaratával szemben.

 

A mobilgát ügye jelen pillanatban kritikus szakaszához ért. A hírek szerint a főváros egy-két héten belül elkezdi kivágni a fákat, közműfelújítás címszóval. Ez a Tarlós-gát projekt trójai falova lesz. Ha a rombolás elkezdődik, akkor az már a mobilgátnak készíti elő a terepet.

 

A felek egymásnak feszülnek. A félillegálisan az ártérre építkező hoteltulajdonosok érdekvédelmi Facebook-csoportja jóízű zsidózással mutatta ki a foga fehérjét:

1_4.jpg

 

 

Római-part természetes értékeiért küzdők pedig fáklyás felvonulással készülnek most vasárnap.

2_3.jpg

 

Mindenki eldöntheti, mi Budapest érdeke. Zsidózó maffiózók betonozási fétise, vagy fák, madarak, kacsakövező gyerekek a parton.

 

Nuszbaum Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr8012821480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.09.11. 15:38:41

Nem csodálkozom,hogy megint a kisebbségre kenik a szarjukat!!Uram-bátyám országban a bűn elkövetők előnyben vannak,mert jattolnak a hatalom képviselőinek a piszkos pénzből!

Indriq 2017.09.11. 20:22:43

Azért kivancs volnék hogy pattant ki ez a gondolat az illető fejéből.
Hozzá kell tennem, mi az,hogy tarlós nem vállalja a szakmai felelősséget? Milyet vállal? Ja... tudom,semmilyet.

morph on deer 2017.09.11. 20:40:35

@Indriq:
Miért, valaki is vállalja a szakmai felelősséget?
Valaki is vállal bármilyen felelősséget ezzrl az egésszel kapcsolatban?
Mint kiváncsi kívülálló kérdezem..

A Facebook duma meg úgy beteg, ahogy van, jellemzően.

konrada 2017.09.11. 21:06:55

Tényleg gáz duma.
.. meg az is, hogy senki nem vállal semmiért sem felelősséget.

... de persze az is nagyon gáz, ha olyanokat szavaztatnak mások életteréről, akik nem ott laknak...

a Duna mindig jön 2017.09.11. 21:29:42

Magyarázza már el nekem valamelyik mobilgátért ácsingózó, parti ingatlanos, hogy amikor megvette a házát/telkét, nem tűnt fel neki, hogy ott egy rohadt nagy folyó?

Nem gondolta, hogy az ilyen folyók áradni szoktak?

Vagy inkább azt gondolta, hogy sebaj megveszi így 'ocsóért az ártérben és inkább majd utólag szétbaszatja a KÖZTULADJONBAN álló partszakaszt és ennek költségét is kifizetteti VELÜNK?

Hát abból nem esztek!

A Rómain nem lesz mobilgát, se most, se később.

Indriq 2017.09.11. 22:32:45

@a Duna mindig jön: teljesen jól láttad, hogy mi volt az indok amiért megvették. Aztán volt pár év/évtized amikor nem öntött ki a Duna és szépen beépült a partszakasz (ezekre a területekre pl nem lehet biztosítást kötni). Aztán jött az, hogy már elég sokan laknak ott, közösségként kezdték hangoztatni, hogy meg kell védeni az ingatlanukat, vagyonukat.
És a poén benne, hogy ha meg lehet védeni, tegyék is, de úgy néz ki ez a mobilgát hamarabb fog összeomlani, mint egy kártyavár. És nem is nagyon akarnánk hogy egy beton csőben zubogjon a Duna. Azt meg végképp nem, hogy tarlós és a sleppje VALAMIÉRT minden ellenére ehhez ragaszkodjon.... vajh miért? :)

CsipkeRózsa 2017.09.12. 16:02:17

Akik ártérbe építkeztek, nem kaptak/kaphattak volna engedélyt az építésre. Fizessék ki a gát költségeit!

Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.09.14. 16:41:01

@CsipkeRózsa: tévedsz, kaphattak engedélyt, de nem lakóingatlanra. Ahogy más is írta már, az ilyen területeken biztosítást se lehet kötni (valamint bankhitelt se nagyon lehet felvenni rá).
Nyilvánvaló umbulda az egész, eddig szerencsés ügyeskedők most a haladás apostolainak próbálják feltüntetni magukat, holott csak anyagi haszon reményében basznák szét az utolsó természetes budapesti Dunaszakaszt. Nagy büdös lo...-t a seggükbe.
süti beállítások módosítása