A valódi viták otthona

Reflektor

Reflektor: A Népszabadság lerohanása

2016. október 08. - szénhidra

 

Ma a Népszabadságot megpuccsolták, lerohanták és gyakorlatilag el is hantolták. Azzal legyen azért mindenki tisztában, hogy ez a roham nem csak a Népszabadság ellen zajlott le, hanem a sajtószabadság ellen is, ezért különösen megdöbbentő.

A Népszabadság, illetve a mögötte álló cég irtózatos, több milliárdos adósságot halmozott fel, amit szintén e céghez tartozó megyei lapok nyeresége tartott el. Egy üzleti befektetőnek – aki lapokat ad-vesz – elsődleges célja, hogy nyereséges legyen. A Népszabadság egyben a többivel az volt, önmagában viszont forgalomképtelen. Hiába árulták mindenféle befektetőknek, nem kellett senkinek.

Van azonban egy kör, amelyik szemet vetett az egészre, mert látta, hogy a média, a megyei média még szabad préda és megvásárolta az egész kócerájt Népszabistól megyei lapostól. A terv nem a Népszabadság felfuttatása – valljuk be, abban van azért ráció, hogy a lap példányszáma tragikus méretekben esett folyamatosan és szabadulna tőle a tulajdonos – hanem a megyei lapok megszerzése. Valljuk be, ebben is van ráció, főleg a fideszes holdudvarnak.

Ha pusztán csak egyszerű adás-vétel lett volna, nem lett volna szükség a „hajnali lovasrohamra”, a dolgozók megtévesztésére, motoros futárok bevetésére, hazugságok terjesztésére. Minden csak elterelés, megtévesztés volt, jóhiszemű emberek becsapása. Ezeknek a módszereknek a használata arra a következtetésre vezet mindenkit, hogy ez nem tiszta játszma. Ettől nem csak üzleti kérdés a Népszabadság elleni akció, ettől minősül támadásnak a sajtószabadság ellen.

Tök mindegy most, hogy személy szerint egyet ért-e valaki a Népszabadság (és persze a nol.hu) cikkeivel, tartalmával és üzeneteivel, itt most nem a tartalom a lényeg, hanem a másik hang léte. Illetve most már a másik hang elhallgattatása.

Éppen ezért mi, a reflektor.hu szerkesztősége tiltakozunk az efféle hatalomgyakorlás ellen, elítéljük a sajtószabadság elleni támadást és együttérzésünkről biztosítjuk a szerkesztőség dolgozóit!

reflektor.hu és reflektor.blog.hu szerkesztősége

 

 

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr5511780695

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A vicces Népszabadság-műbotrány 2016.10.08. 16:29:22

Végre egy jó hír! A liberális okádás és népellenesség egyik fóruma, a Népszabadság című ultrajobbos-ultraliberális szennylap megy megérdemelt helyére, a szemétdombra. Ahogy ezt ők mondják: nem volt rá piaci kereslet. Bontsunk pezsgőt! Közben az MSZP t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

unionista‎ (törölt) 2016.10.08. 16:17:01

azzal, hogy a zsidó jobboldal nyírja ki a zsidó baloldalt nem a magyar sajtószabadság egésze sérül, hanem annak egy marginalizálódó szegmense. ha az amerikai nagykövetség nem fog tiltakozni, akkor nincs demokrácia magyarországon.

Francois77 2016.10.08. 16:26:34

Így is megy a hiszti, mi lett volna, ha reggel be is engedik a dolgozókat...

Tom66 2016.10.08. 20:35:33

Még így is sokáig húzta, 60 éve kellett volna megtenni.

Ybl 2016.10.08. 21:13:57

Aztán miért kellett volna eltartania életük végéig a vidéki újságíróknak a lusta, buta, zsidó fővárosi kollégákat?

Trackers 2016.10.08. 21:22:42

Szóval bezár a bazár mert nincs pénz, negatív évek óta a mérleg, és oda a szólásszabadság.

Kíváncsi vagyok mi lesz, amikor a Hír-TV vagy a Magyar Hírlap zár be mert veszteséges.

Itt fog röhögni az össze ssajtószabadságért aggódó csinovnyik.

Tessék nyereséges újságot csinálni.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.10.08. 21:48:48

Egy napilapot megszüntet vagy átmenetileg bezár a tulajdonosa. Esetleg eladja. Ez a piaci szabadsághoz kapcsolódó jog, ez a kapitalizmus. Megszűnt pár munkahely? Hát ez előfordul mással is. De valamit mondjatok már arról, mert tudni szeretném, hogy miért kiabál "mindenki" a sajtószabadságról meg hogy a kormány elnyomó törekvései vannak emögött is.

FikkFakk 2016.10.08. 21:50:15

Az egymillioan a sajtoszabadsagert nevu szervezetben fejenkent bedobnak egy otezrest, es meg van mentve ez a kivalo sajtoorganum.

Ja, hogy megsincsenek egymillioan?
Ja, hogy ennyit sem er nekik a nyomtatott sajto?
Ja, hogy mar ugyis a feszbukon sirnak a sajtoszabadsagert?

Ja, hogy valojaban mindenki azt ir, amit akar, viktoron poenkodik, meg a lanyan, meg mekkorat bukott a nepszavazassal, meg diktator, meg minicigany, stb. Oszt megse sikerul aldozatta valni ebben a qrva diktaturaban, mert nem jonnek a veroemberek....

morpho 2016.10.08. 22:08:19

@Androsz:

Miért ma szüntette meg a tulaj? Eddig nem tudta, hogy veszteséges?
Miért nem egy értekezleten jelentették be, miért kellett futárokkal kiküldeni a leveleket?
Az normális, hogy nem tájékoztatják a főszerkesztőt?
Ehhez semmi köze a Rogán-Matolcsy duó gyalázatos tevékenységéhez?
Ha tulaj lennék megpróbálnám eladni nyomott áron, és nem bezárnám. Nem?
Miért zárta be az online felületet is? Ennek gazdaságilag semmi értelme..

Ezt így szokta csinálni egy kapitalista? Tényleg?

VT Man 2016.10.08. 22:33:13

Hihetelen, hogy a baloldalnak nem volt rongyos 5 milliardja kimenteni.

Hat hova lett a sok lopott kozpenz??

mortullus 2016.10.08. 22:36:55

@nu pagagyí: Ők biztos nem. Mindegyik maga volt a megtestesült ártatlanság. Na menj a picsába! :)

laci_52 2016.10.08. 22:45:02

@VT Man: Lett volna 5 milliárd megmenteni, de a baloldali kötődésű oligarchák nem voltak hajlandók a zsebükbe nyúlni...

nu pagagyí 2016.10.08. 22:45:33

Most még minden fasza, a maffiózó társaság ünnepel, de a történelem nem ér véget. Felelni fognak a tetteikért. Minél undorítóbban csinálják, annál súlyosabb lesz a következmény, ez a dolgok rendje. Kádárt nem nyírták ki, Ceausescut igen. Orbán kezdi átlépni a határt. Az általa gerjesztett gyűlölet, a hatalmi visszaélések, az önkényeskedések, a nyílt szini fosztogatás már nem bocsánatos bűn. Egyszer szembe jön majd a vonat.

laci_52 2016.10.08. 22:46:40

@nu pagagyí: A baloldali kormányok alatt is folyt a lopás, lásd privatizáció, tocsikolás stb.

nu pagagyí 2016.10.08. 22:47:34

@mortullus: Nevezz már meg valakit. Amolyan Rogán, Lázár, Kósa, Mengyi Voldemort, Matolcsy fajsúlyú egyedet.

mortullus 2016.10.08. 22:55:09

@nu pagagyí: Itt egyedül ti gerjesztetek gyűlöletet Magyarországon. Egyszer nektek is szembe jön majd a vonat. Aztán újra jön a nyüszítés vagy 70 évig.

nu pagagyí 2016.10.08. 22:57:58

@laci_52: Látom jól emlékezel a választások előtti koholt baromságokra. A balliberális időkben nem volt intézményes korrupció.

Voltak viszont valódi ügyek is: dokumentumok, székház ügy, Kaya Ibrahim és Joszip Tót, Orbán papa bányája, a fideszes önkormányzatok rendszerszintű tolvajlásai, mint a többszörös tolvaj Várhegyi által vezetett szolnoki, vagy Lázár bugyi magazinos banneres barterének esete. Aztán emlékezzünk meg, hogy a fityesz 2006-tól csúcsra járatta az önkormányzatok kifosztását, eladósítva mintegy 1000 milliárddat devizában. Igen, volt korrupció és lopás a balliberális kormányok alatt is, a Fidesz követte el.

nu pagagyí 2016.10.08. 22:58:52

@mortullus: Írtam ugye, hogy most még minden fasza.

jet set 2016.10.08. 23:21:56

"és megvásárolta az egész kócerájt" - Van erre bármiféle bizonyíték?

putris72 2016.10.08. 23:48:24

@morpho: Ha úgy csinálták volna akkor az lenne a baj!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.10.08. 23:48:27

A Népszabadságért nem kár, viszont az eljárás felháborító.
Az a gond, hogy Magyarországon csak politikailag elkötelezett újságok, rádiók, tévék és internetes portálok foglalkoznak a politikával, így nincs független média...

putris72 2016.10.08. 23:55:26

@nu pagagyí: Te figyelj,ha most lopnak akkor meg nem!Akkor,hogy ,hogy most munkaerö hiány van??Hogy,hogy most van devizatartaléka az MNB-nek?Miért csökkent 6 év alatt az államadósság?Miként sikerült visszafizetni az IMF hitelt?88000 milliárd forint volt!Miközben a boldog békebeli 2002 -2010 közötti időbe 2006-ra már megszorítások kellettek,elég komolyak,majd 2008-ra meg csődbe jutottunk!!Miként lehet,hogy magyar cégek elvétve jutottak uniós támogatáshoz és forráshoz?Most meg igen!

putris72 2016.10.08. 23:56:10

8800 milliárd forint!

putris72 2016.10.08. 23:57:11

@nu pagagyí: Az állításaidból meg egyszerűen semmi sem igaz!De ezt te is jól tudod!!

Lord Kilburn 2016.10.09. 00:06:56

Miért ír a Reflektor valótlant?

„A Népszabadság egyben a többivel az volt, önmagában viszont forgalomképtelen. Hiába árulták mindenféle befektetőknek, nem kellett senkinek.”

Ez egyszerűen nem igaz! A Népszabadságot pár éve megvette volna egy külföldi befektető. Csak éppen a fideszes médiatanács ellehetetlenítette az üzletet.

Lord Kilburn 2016.10.09. 00:11:46

"Úgy kezdődött, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legvisszataszítóbb nyúlványa, a Médiatanács megakadályozta az Axel Springer és a Népszabadságot kiadó Ringier egyesülését, mikor az általa adott szakvélemény alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem járult hozzá a fúzióhoz. Az indok az volt, hogy az egyesült vállalat túl nagy befolyásra tenne szert a napilap piacon."

Lord Kilburn 2016.10.09. 00:18:32

@Online Távmunkás: "A Népszabadságért nem kár, viszont az eljárás felháborító."

Már miért ne lenne kár a Népszabadságért!?

De megfordítom: Ha a Népszabadságért nem kár, egyáltalán kár lenne bármelyik szeriőz, közéleti-politikai napilapért? A Népszaváért kár lenne? Vagy a Magyar Nemzetért? Vagy azért a ... ő ... f@szom se tudta még megjegyezni a nevét ... Napi Magyar Idők, vagy minevűért? Azért kár lenne?

Lord Kilburn 2016.10.09. 00:31:35

Szeptemberben írtam egy kommentet, még a népszavazás kapcsán a magyar sajtóval kapcsolatban. Így szólt:

„A magyar jobboldalon nincs újságírás, csak pártok vannak. Az újságírás helyén propaganda alosztályok működnek, bértollnokokkal, a semmiből kinövő, nulla szakmai hátterű, nulla hagyományal rendelkező, ideológia- és értékmentes, kizárólag hatalmi szempontok által vezérelt, hírhamisító – manipuláló műhelyekkel. Az ilyen kifejezések, mint „sajtószabadság”, „objektivitás igénye” teljesen jelentőségüket vesztették, a politikai korrektséggel együtt mentek a kukába.

A magyar baloldalon fordított a helyzet. Pártok nincsenek, csak a politikai porondon felejtett, jelentéktelen és súlytalan, létükkel végső soron már csak az Orbán-rezsim érdekeit szolgáló pártszerűségek láthatók, intellektuálisan is kiüresedve. Van azonban újságírás, néhány, a rendszerváltás óta következetes, értékalapon álló, gerinces újságírókat is sorai közt tudó sajtótermékkel, a baloldali pártrendszer összeomlása óta igazodási kényszer nélkül, mely helyenként akár az objektivitás luxusát is megengedheti magának.

Mindez persze csak pillanatkép. Úgy érzékelem, hogy a rezsim egyre kevésbé viseli el, és előbb-utóbb megunja a független hangokat, úgyhogy a ballib térfélen még talpon maradt orgánumok ellehetetlenülésére, folyamatos lemorzsolódására, lassú sorvadására számítok.”

Nem gondoltam, hogy ilyen hamar igazam lesz.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.10.09. 00:41:40

@morpho: "Miért ma szüntette meg a tulaj? Eddig nem tudta, hogy veszteséges?"

Ha jövő szerdán szünteti meg, akkor nem ugyanezt kérdezhetnéd?

"Miért nem egy értekezleten jelentették be, miért kellett futárokkal kiküldeni a leveleket? Az normális, hogy nem tájékoztatják a főszerkesztőt?"

Nem normális, de az utóbbi időben nem ez az első hely, ahol a dolog így történik.

"Ha tulaj lennék megpróbálnám eladni nyomott áron, és nem bezárnám. Nem?
Miért zárta be az online felületet is? Ennek gazdaságilag semmi értelme."

Nem vagy tulaj. Én sem. Gőzünk sincs arról, hogy ilyenkor mi hogy történik. Az online felülettel mit csinált volna, hagyta volna rajta hetekig a tegnapi állapotot?

"Ehhez semmi köze a Rogán-Matolcsy duó gyalázatos tevékenységéhez?"

Ez értelmetlen találgatás. Nincs köze Merkel három nappal ezelőtti tárgyalásához? Vagy az amerikai elnökválasztási kampányban felbukkant botrányhoz? Esetleg Nyerere tanzánia elnök halálának közelgő évfordulójához? Engem pont az érdekelne, hogy van-e bármilyen ésszerű ok a Fidesz szabadságtipró lépéseként emlegetni ezt a dolgot. Vagy csak a szokásos fröcsögés. A hosszú esőzésről is Orbán tehet. A rövidről is.

Lord Kilburn 2016.10.09. 00:41:49

Uram-Atyám!

Sok kommentelő itt a Népszabi nagy adósságáról süketel... Ti melyik országban éltek? A népszabadságnak a mai napig 40000 közeli eladott példányszáma van! Mondajtok már nekem egyetlen, ennél nagyobb példányszámú komoly, közéleti – politikai napilapot bármelyik politikai oldalról!

A Napi Magyarországnak van egyáltalán olyanja, hogy példányszám? Hogy bírna ez a propagandakiadvány létezni, ha nem öntené bele az állam számolatlanul a milliókat – milliárdokat?!

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.10.09. 00:45:40

@Lord Kilburn: "Csak éppen a fideszes médiatanács ellehetetlenítette az üzletet." @nu pagagyí: "Igen, volt korrupció és lopás a balliberális kormányok alatt is, a Fidesz követte el. "

XD

Lord Kilburn 2016.10.09. 00:46:30

@Lord Kilburn: Bocsi. Természetesen nem Napi Magyarországot akartam írni, hanem Magyar Időket. Mint már fentebb is kiderülhetett, sajnos még nem sikerült megjegyeznem e patinás lap nevét.

Tehát újra: A Magyar Időknek van egyáltalán olyanja, hogy példányszám? Hogy bírna ez a propagandakiadvány létezni, ha nem öntené bele az állam számolatlanul a milliókat – milliárdokat?!

Lord Kilburn 2016.10.09. 00:48:39

@Androsz: Te nem magyar vagy? Hány éve élsz az országban?

Csurka Lajos (törölt) 2016.10.09. 00:54:02

Megdöglött az MSZMP központi lapja

Lord Kilburn 2016.10.09. 01:00:10

@Androsz: www.uzletresz.hu/vallalkozas/20110414-a-mediatanacs-nem-engedelyezi-az-axel-springer-es-a-ringier.html

www.mediapiac.com/marketing/Egyesulhet-a-Ringier-es-az-Axel-Springer-Magyarorszagon/110652/

„A Vienna Capital Partners (VCP) felvásárolja a Ringier és az Axel Springer médiaportfóliójának egy meghatározó szeletét, köztük a Népszabadságot, nyolc megyei napilapot, a Nemzeti Sportot és a Világgazdaságot. Ezzel elhárulhat a versenyjogi akadálya a médiavállalatok magyarországi integrációjának.”

„A médiatanács 2011 áprilisában nem adta meg a szakhatósági hozzájárulást az Axel Springer és a Ringier fúziójához, az indoklás szerint azért, mert az egyértelműen és jelentősen veszélyeztette volna a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését.”

„A VCP úgy fogalmazott: a Népszabadságnak tiszteletet parancsoló hagyományai vannak, amelyre építeni lehet - nyomtatott és digitális formában is.”

2014-es hír. Akkor éppen hány milliárdos vesztesége volt a Népszabinak??? Gyerekek, nyissátok már fel a szemeiteket! Itt kurv@ra nem a pénzről van szó!!!

Lord Kilburn 2016.10.09. 01:07:03

@Csurka Lajos: Ha arra gondolsz, hogy milyen groteszk, ahogyan az új állampárt (Fidesz) lép a nyakára az egykori állampárt lapjának, akkor egyetértek.

2016.10.09. 02:17:31

Veszteséges, be kell áldozni. Én inkább azt sajnálom, hogy más lapok (Magyar Nemzet, Magyar Idők, Nagyar Hírlap) nem jutottak erre a sorsra. Felőlem az egész nyomtatott sajtót beszánthatnák.

Nyilván a kormánypárti lapokat pénzeli a kormány, de én úgy emlékszem, hogy a Horn-kormány meg az "elmúltnyolcév" alatt is a saját szócsöveit tolta a kormány. Az MTV akkor is pártTV volt. Ez van, ez egy ilyen ország.

Én azon csodálkozom, hogy a Mediaworks vidéki lapjai még nyereségesek.

E.Katolnai 2016.10.09. 02:44:07

Hát ha tényleg olyan sokan vagytok, miért nem dobtok össze néhány száz milliót kedvenc szennylapotok megmentésére? Vagy mégsem vagytok olyan sokan? Pedig tucatjával irjátok a magyarokat támadó blogokat, ott fröcsögtök minden társalgóban. Miért nem nyúltok a zsebetekbe ha annyira fontos ez a szennylap?

Willkommenskultur 2016.10.09. 04:16:48

Holnap a nyugati baller újságokkba be lesz kontrolkopizva amit ma írtak az Indexen, az index meg arról fog szólni, hogy a nyugati sajtó aggódik a magyar sajtószabaccságér...:)

Pár túlbuzgóbb sorosszolga meg is szólal majd az ügyben, beleszőve egy kis dunába lövést, ausviccet meg a szokásos dolgokat.

andrásúr 2016.10.09. 05:33:35

Be kell tiltani minden olyan sajtóorgánumot, amelynek külföldi a tulajdonosi köre !
Ezzel megszüntethető lenne a káros külföldi befolyásolás, bomlasztás, lázítás, politikai lejáratás !
A bértollnokokat el kell tiltani az újságírástól !
Át kell világítani az újságírói társadalmat, mert rengeteg kárt tesznek a demokráciának !
A Népszabadság esetében meg kell várni a tulajdonosok döntését a hogyan továbbról !

bircaman maxval szerkesztő · http://bircahang.org 2016.10.09. 07:36:05

Ha ezt tudtam volna! Amikor eladtam a házamat, a pénz átvétele után tüntetnem kellett volna, hogy már nem az enyém!

Behajtó70 2016.10.09. 07:52:34

Megint egy gerinctelen anarchista horda! Még az mszp is kiszállt abból a senkinek se kellő pénztemetőből! Akkor most mit zokogtok, faxfejek?! Piacgazdaság, nem? Mekkora gazemberek vagytok, hogy ez ellen egy szót is merek szólni, és telehazudni a világot puccsal, minden szarral! A hazug, nem objektív firkászokat csak a csahos csürhe tartja...de ez emezeket már az sem. Rátok is ez vár, ha nem kezdtek objektíven, értelmesen írni, és nem hagytok fel a hazug alapon nyugvó gyűlöletcunamival!

röf 2016.10.09. 08:11:04

Kár koptatni a billentyűzetet.
Dolgozik a farkastörvény :)

Jakab.gipsz 2016.10.09. 09:13:17

"Mert az állam rossz gazda majd a piac megoldja", hangoztatta Kunce.
Ilyen az ha a hóhért akasztják, csöndes derűvel kövessük az eseményeket.

Talán ha kevesebbet hazudoztatok volna, és nem kioktatóan, (...).

Pop40 2016.10.09. 09:17:53

@VT Man:
Nem ad nekik belőle a fideszes maffia.

Pop40 2016.10.09. 09:22:19

@Lord Kilburn:

"Sok kommentelő itt a Népszabi nagy adósságáról süketel... Ti melyik országban éltek?"

Jobb híján ezt dobta nekik a párt.
Valami dumával muszáj előjönni, ezzel sikerült.

Azt nem mondhatják, hogy azért kell agresszívan beszántani, mert a Vajda nem akar Tóni helikopterezéséről meg Eltolcsy közpénzből tartott kurváiról olvasni.

Larry Silverstein 2016.10.09. 09:36:25

@Pop40: www.facebook.com/Siralybezarasaellen

Ebből is qrvanagy botrány volt, ezek a libsik se fizettek bérleti díjat aztán még járt a pofájuk.

Már azt se tudjuk kikmik voltak.

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 09:48:21

A hazai idézőjeles "baloldal" annyira megszokta a tápláló köldökzsinórt hogy nem bír szembenézni az önálló életre való alkalmatlanságával. Szerencsére egyre mélyebbről hangzik fel az állandó ajvékolás, most már csak egy direkt külföldi intervencióban ( Clintonova first ) tudnak reménykedni

Nehéz ám úgy csinálni ezt a politikát, hogy nem állnak mögötte baráti tankhadosztályok

Pop40 2016.10.09. 09:48:56

@Larry Silverstein:

Igen, tényleg tökugyanaz a kategória.

Bár ez annyira bunkó húzás még a fideszhez képest is, hogy el tudom képzelni, h direkt csinálták, épp, hogy legyen balhé. Nekik ugye két, egyforma erejű ellenzék kell, hogy ők lehessenek a centrum.
Ha a baloldal szétesik, az nem jó nekik, s egy ilyen balhéval prímán lehet kicsit tolni rajtuk, a Jobbik kárára.

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 09:51:09

@Behajtó70:
Ezek még kimúlni se bírnak rendesen, tisztességesen, hanem csak vinnyogva mint egy patkány

Kelly és a szexi dög 2016.10.09. 09:51:22

az a szomorú, hogy nem a rendszerváltással szűnt meg!

Pop40 2016.10.09. 09:54:44

@fércnél maradandóbb:

Drága elvtárs, azt, hogy a kúrmányod közpénzből kitömi a seggnyaló csatornáit, minden mást meg megfojt, az csak a magadfajta ostoba faszoknál számít "önálló életre való alkalmatlanságnak."

Ha önálló életre alkalmatlanokat keresel, nézz körbe pl a gazdád által 80 milliárd ft közpénzből kitömött, 0 nézettségű köztévén. :DDDD

De nézegetheted a "Magyar Idők" nevű szennylapot is, akik lopott közpénzből megtolva annyit értek el, hogy a példányszámukat nem is auditálják.

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 10:08:34

@Pop40:
Ha egy nemes lélek jut szolgasorba, aki kellő alázattal viseltetik sorsa iránt, akkor lesznek akik vetnek neki alamizsnát. A Népszabaccság meg a szellemi gazdáinak esete pont nem erről szól

Pökhendi nagyurak voltak, amikor még szaladt a szekér legázoltak minden más irányba haladót vele. Emléxel még mi volt a szöveg annak idején? Akinek nem teccik a műsor az vegyen saját médiát. Be se akarták engedni az ellenzéki médiát nyilvános rendezvényekre, Veresjani még a riportert is fellökte, aztán volt ugye az a kábítószerrel való akció ami valahogy nem lett hírré a világsajtóban, pedig ...

Meg kell tanulni nem állampárti szerepben élni, vagy pedig eltűnni az evolúció mély bugyraiban

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 10:13:47

@Lord Kilburn:
Te is qrvára könnyen szórod más pénzét. Fogjatok össze, áldozzatok a sajátotokból, és lesz majd újra Népszabaccság. Bár szerintem ennél rosszabb befektetés nemigen létezik a világon

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 10:19:23

@Francois77:
Szerintem a tulajnak elege lett ebből a nyilván vele szemben is nagypofával követelődző bandából. Egyszerűen elküldte őket a phí-tsába, aztán majd egyenként megmondja hogy ki jöhet vissza és milyen feltételekkel. A többi meg kuka, rég oda valók

Pop40 2016.10.09. 10:20:22

@fércnél maradandóbb:

VEGYEN saját médiát. Ne lopjon.

"Meg kell tanulni nem állampárti szerepben élni"

És ezt épp te mondod :D
Magyar Idők? "Köz"tv? Ők piaci alapon sikeresek, mi?
80 milliárdból 1% nézettség. Ennyi kell fidesznek a sikerhez, feltéve, ha az illető média kormányseggnyaló propagandát nyom.

conchita wurst 2016.10.09. 10:23:11

Hol van Mesterházy?

Mesterházy hol van?

Hova ment?

conchita wurst 2016.10.09. 10:24:09

@Pop40: lehet hogy csak 1% a nézettség, de 98% az eredmény

lehet utánuk csinálni, hajrá

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 10:28:41

@Pop40:
A Fidesz a semmiből nőtte ki magát, voltak egy maroknyian a 800 ezer MSZMP tag ellen, semmi sajtóval, miközben még a fingásukat is lehallgatták. Aztán mégis sikerült, sőt még a hatalmat visszaszerezni és megtartani is sikerült. Közben eltanulták az ellenség összes fortélyát, ezért nem tudnak kifogni Orbánon. Már a '90-es évek elején kikupálódott a libsiképzőben, amikor még a homokozóban játszott a legtöbb újdonsült politikus

Akkor most tessék itt a lehetőség, fordítva ugyanezt megcsinálni könnyített feltételekkel. Én arra tippelek hogy nem fog sikerülni, mert pont az ellenkező irányban haladnak. Egy plebejus párt helyett most is a nagytőke, a globalizát világrend, a ránk uszított migránshorda kiszolgálóiként akarnak újra felkapaszkodni

Pop40 2016.10.09. 10:37:49

@conchita wurst:

Miben, kiscsillag, lopásban?

A 98%-ban momentán magam is benne voltam, mivel nem szeretnék milliószámra illegális arab migránsokat Európában.

Csak annyi a bibi, hogy
1, ehhez köze nem volt a közpénzből kitömött párttévédnek (biztos fura neked, de van, akinek saját magától is van véleménye)
2, attól, h az illegális arab invázióra nemmel szavaztam, 18-ban még úgy küldöm el Viktorkádat meg a tolvajbandátokat a picsába, hogy füstöl majd a szavazólap.
És ne reménykedj, hogy ezzel egyedül voltam/leszek :-)

Pop40 2016.10.09. 10:40:51

@fércnél maradandóbb:

Attól, hogy az ellenzék béna, netán tapsikolnom kéne, hogy milyen jó, hogy a fidesz mindent eltanult, és profibban lopja el/ bassza szét az országot, mint előtte bárki?

conchita wurst 2016.10.09. 10:41:16

@Pop40: 'attól, h az illegális arab invázióra nemmel szavaztam, 18-ban még úgy küldöm el Viktorkádat meg a tolvajbandátokat a picsába'

az kevés lesz

a fidesz sztori a siker sztori, már a francia kampányon is a habony dolgozik

conchita wurst 2016.10.09. 10:43:11

@Pop40: ebből következőleg habonynak saját helikoptere is lesz hogy minden ballibsit leválthasson európában

Lord Kilburn 2016.10.09. 10:45:21

@fércnél maradandóbb: Egyetemista koromban még a reggeli péksütemény mellé vettem a Népszabit az újságosnál, amióta dolgozom – már több, mint 10 éve –, az előfizetői közé tartozom. Egy havi fizetésemet gondolkodás nélkül elutalnám, ha az újság túléléséről lenne szó.

Lehet szindni a Népszabadságot, az elmúlt években, mióta pl. Gömöri Endre, Füzes Oszkár, Nagy N. Péter kiöregedtek, valóban csökkent a színvonal.

De a magyar nyomtatott, komoly politikai – közéleti napilapok piacán a mai napig a legnagyobb példányszámú, a legszínvonalasabb újság. Ha valaki ezzel nem ért egyet, mondjon színvonalasabb lapot, bármelyik politikai oldalról. Többek között Révész Sándor higgadt, szilárd értékalapon álló vezércikkei nagyon hiányoznának.

A Horn kormány idején anyagi gondokkal küzdött a Magyar Nemzet. Emlékeim szerint Horn Gyula miniszterelnök lépett fel, hogy megmaradjon a nagymúltú ellenzéki újság. A PUFAJKÁS Horn Gyula, csak hogy a Fideszesek is értsék, fellépett egy akkori ellenzéki lap fennmaradásáért.

conchita wurst 2016.10.09. 10:51:08

@Lord Kilburn: 'A Horn kormány idején anyagi gondokkal küzdött a Magyar Nemzet. Emlékeim szerint Horn Gyula miniszterelnök lépett fel, hogy megmaradjon a nagymúltú ellenzéki újság.'

Én arra emléxem amikor a Népszabi 99ft, az MNO 99ről 150re lett emelve 2002 urán, mert nem kapott állami hirdetéseket, de a lap így is túlélte a 8 szük esztendőt.

Mondta Megyó is akinek Tv kell vegyen magának!

A Népszabi is mérlegre tétetett és könnyünek találtatott!

Pop40 2016.10.09. 10:59:48

@conchita wurst:

Ha te mondod, biztos úgy lesz :-)

Lord Kilburn 2016.10.09. 11:06:43

@karandash: „Nyilván a kormánypárti lapokat pénzeli a kormány, de én úgy emlékszem, hogy a Horn-kormány meg az "elmúltnyolcév" alatt is a saját szócsöveit tolta a kormány. Az MTV akkor is pártTV volt. Ez van, ez egy ilyen ország.”

Persze, de az arányok nagyon fontosak! A közmédia gyakorlatilag a rendszerváltás óta kormánybefolyás alatt áll. De a pártállam óta nem volt ennyire szélsőségesen kormánypárti. Ma már a híreket is a kormány gyártja (lásd MTI), és mindenkinek kötelező ezt kajálnia.

A lappiacon ugyanez a helyzet. Minden kormány a saját médiája felé irányította az állami hirdetések legtöbbjét, de azért jutott a többieknek is. A Fidesz szinte csak a saját lapjait tömi, a többiek szándékos kiéheztetésére játszik. Ha nem érted, mi a különbség a 70-30%, meg a 100-0% között, akkor kár beszélgetni.

conchita wurst 2016.10.09. 11:07:55

@Lord Kilburn: 1De a pártállam óta nem volt ennyire szélsőségesen kormánypárti. '

A közvélemény se volt soha ennyire kormánypárti.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.10.09. 11:08:44

@Lord Kilburn: Nem lenne kár egyik politikai oldal fröcsögő szennylapjáért sem: Népszabadság, Népszava, Magyar Narancs, Hócipő, Magyar Hírlap, Magyar Idők, Magyar Nemzet, Demokrata, Heti Válasz, HVG, Origo, stb.

Pop40 2016.10.09. 11:11:15

@Lord Kilburn:

Így van. Mindig elfogult volt, de most elfogultabb, mint valaha, mindezt minden korábbinál több pénzből.

Lord Kilburn 2016.10.09. 11:13:01

@conchita wurst: Pont erről írok, hogy ez nem igaz. Néhány olvasnivaló:

mertek.eu/sites/default/files/reports/allami_reklamkoltes.pdf

index.hu/gazdasag/defacto/2016/07/11/a_jobboldal_jobban_lenyulta_az_allami_hirdetesi_penzeket_mint_a_baloldal/

„Jobboldali kormányok alatt az állami cégek sokkal többet hirdettek a Magyar Nemzetben a Népszabadsághoz képest, mint a magáncégek, akiknek költése nagyjából arányos volt a példányszámmal. Ezzel szemben baloldali kormányok alatt az állami cégek a magáncégekkel közel egyező arányban hirdettek e két napilapban. Az állami hirdetők 2010 után a plakátpiacon is erősen favorizálták a jobboldalhoz kötődő plakátcégeket. Mivel a plakátok nem képviselnek értékrendet, ez azt sugallja, hogy a jobboldal nem a polgári értékrendet támogatandó, hanem szívességekért hirdetett többet a hozzá kötődő médiában.”

Pop40 2016.10.09. 11:14:03

@conchita wurst:

Ne röhögtesd már ki magad, pajtás :D

A közvélemény? Kormánypárti? Ezt hol hallottad, kiscsillag, az mtv-n mondták? :D

Az ország döntő többsége rühelli Vityát, meg a bandáját. Jobbikos meg pártnélküli épp úgy, mint balos.

conchita wurst 2016.10.09. 11:16:06

@Lord Kilburn: régen váltógazdaság volt a bal-jobb oldalon, így csurgattak egymásnak amikor ellenzékbe kerültek

ballib kormány többé nem lesz, így ez az alku, a rózsadombi paktum a múlté

Lord Kilburn 2016.10.09. 11:17:13

@Online Távmunkás: Te milyen utópisztikus világban hiszel? Nálad nem is lenne sajtó, újságírás?

conchita wurst 2016.10.09. 11:17:39

@Pop40: hát persze de a döntő többség rühellése úgy néz ki 2018ban 3x is elég lesz vityának a 2/3hoz.

Amivel vitya 1848 óta a leghosszabb időre megválasztott magyar miniszterelnök lesz minden bizonnyal

Pop40 2016.10.09. 11:22:51

@conchita wurst:

Ja, ahhoz, a kétharmadhoz.

Mikor még egy ilyen egyértelmű kérdésben, mint az illegális muszlim migráció, is alig bírt elterelni annyi embert, amennyi 14-ben rá szavazott.

Úgy,.hogy éjjel-nappal ment a propaganda, és a balosok egy része is a nemre szavazott.

Hát, ebből csakis kétharmad sülhet ki. :DDD

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.10.09. 11:23:04

@Lord Kilburn: A seggnyalás és a sárdobáls nem újságírás, így sajnos a magyar újságírás döntő része egy színvonaltalan politikai tevékenység agyhalottak részére, a bulvármédiával egy szinten...
Nem véletlen, hogy a Minőségi Újságírásért díjra sokszor alig van pályázó, hasonlóan a tényfeltáró cikkekre osztott díjhoz.

conchita wurst 2016.10.09. 11:24:51

@Pop40: Alig 1 millióval többet, mint amennyi utoljára rászavazott, úgy érted.

conchita wurst 2016.10.09. 11:25:46

@Lord Kilburn: Semmi baj az egypártrendszerrel, amíg a dkmszpszdsz a másik.

ennyi

Lord Kilburn 2016.10.09. 11:32:25

@Online Távmunkás: Én konkrét újságírókról tudok nyilatkozni. Révész Sándor szerintem nem seggnyaló. Hosszú évek óta olvasom, ő egy gerinces, bár egyértelmű értékrenddel bíró, de normális, minde körülmények között mérsékelt újságíró. Bacher Iván sem volt seggnyaló. Gömöri Endre, vagy Füzes Oszkár értett a külpolitikai újságíráshoz. Színvonalas cikkeket orvastam tőlük. Régebben, a Népszabadságban Gömöri Endrének volt egy sorozata, A hónap története címmel. Úgy emlékszem, a szombati számban volt, minde hónapban egyszer. Olyan színvonalas külpolitikai elemzéseket azóta sem olvastam sehol.

conchita wurst 2016.10.09. 11:34:42

@Lord Kilburn: ne sírjál már majd 2havonta lesz egy szám

vagy csak online lesz

valahogy meg lesz oldva

Pop40 2016.10.09. 11:38:08

@conchita wurst:

Nem, nem úgy értem. Ha úgy értem, akkor majd úgy is fogom írni.

3,2 milla nem szavazat volt, ami pont annyi, mint a fidesz PLUSZ A JOBBIK 2014-es szavazatainak száma ÖSSZESEN.

Mindez hatalmas propaganda mellett, és úgy, hogy egy csomó balos is a nemre szavazott. Én is a nemre szavaztam, de ne nagyon áltasd magad, hogy 2 év múlva ezért majd Vityára szavazok. : D

Vagy te már a jobbikos, meg a balosok felének szavazatait is automatikusan behúzod Vityának? :DD

Lord Kilburn 2016.10.09. 11:39:17

@conchita wurst: Hát ebben már nem értünk egyet. Kurv@ra nem hiányzik ide mégegyszer egypártrendszer.

A politikai elitünk viszont a selejt legalja. Mára már ki tudom jelenteni: ha összedőlne a teltházas parlament, nekem csak az épületért fájna a szívem. Pedig magamat a mai napig kőkemény liberális demokrataként határozom meg.

conchita wurst 2016.10.09. 11:40:14

@Pop40: biztos olvasgattad a közvéleménykutatásokat, 10 éve nem volt olyan felmérés ami szerint a fidesz ne vezetne minimum 20%-kal

és nagyon-nagyon kevés balos szavazott egyáltalán, nemhogy nemmel

és persze nem minden fdeszes volt szavazni

conchita wurst 2016.10.09. 11:41:25

@Lord Kilburn: nekem jó, én lefosom miről regéltek csak alacsony legyen az adó és legyen munkka

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 13:35:26

@Pop40:
Nem a fityisz jó, hanem a zellenzék szar, de végül is mind1, mert ugyanaz a végeredmény. Épeszű ember nem kívánja vissza a szoclib kóválygás időszakát, pláne hogy azóta csak romlottak ők is

fércnél maradandóbb 2016.10.09. 13:50:05

@Lord Kilburn:
A Népszabadság és a Magyar Nemzet két külön történet. Egyrészt teljesen mások volt a két lap indulásának körülményei és a céljuk, másrészt valamennyi tisztességet mindig megőrzött a MN, még a legrosszabb bolsi időkben is egy hajszálnyi maradt benne. Pláne ha a Szabad Nép határtalanul mocskolódó stílusával vetjük össze, ami sok helyen visszaköszön a legújabb NSZ korszakban is

Horngyuszinak nem voltam híve, főleg mert undorított az orrából folyton csöpögő takony, de voltak politikai érdemei. Megyó sem volt mint ember annyira ellenszenves, igazából egy tökéletesen jellegtelen másodvonalbeli senki volt, kifinomult érzékkel a családi "szerzés" iránt. Aztán megpuccsolta a Gyurcsótány, és azóta én bizony semmi pozitívumot nem találok azon az oldalon. Ráadásul nincs meg az öntisztulás képessége, egy Molnárgyula meg egy újratöltött Gyurcsótány ott folytatja ahol abbahagyták, de még annál is lejjebb. Nincs kivel tárgyalni, meg nem is igazán érdemes, mert úgyis mennek a saját hibáikből főtt lecsóba

Pop40 2016.10.09. 14:11:22

@conchita wurst:

Persze. Sőt, olvasgattam kvk-kat az időközik előtt is, a végén már haveri társaságban együtt röhögtünk azon, hogy hol hazudnak nagyobb támogatottságot a fidesznek közvetlenül azelőtt, hogy bucira veri vagy a baloldal, vagy a jobbik :-)))))

"és nagyon-nagyon kevés balos szavazott egyáltalán, nemhogy nemmel"

Erre nagyobb tétben ne fogadj :-)
süti beállítások módosítása