Az ellenzéki elméletgyártás és vad fantáziálás kimeríthetetlen forrása az Orbán-rendszer. A legfontosabb kérdés nyilván nem más, mint az, hogy ki, kik, mikor és hogyan taszítják le trónjáról az uralkodót, tisztítják meg a valószerűtlenül tehetséges gázszerelők hadseregétől az országot.
Vannak, akik abban hisznek, hogy a jelenlegi politikai elit ellenzékben lévő része majd jól összefog, ezúttal nem olyan vállalhatatlan módon, ahogyan legutóbb tették, és együtt hatástalanítják a fődementort. Mások abban reménykednek, hogy idővel csak megszán bennünket egy nagyobb hatalom, aki majd jól elhozza nekünk a demokráciát. És persze vannak, akik úgy látják, új, progresszív alternatívát jelentő politikai intézményekre és mozgalmakra van szükség, különben Orbán boldogan él királyként, míg meg nem hal.
Akik a hangsúlyt az új összefogásra teszik általában kifelejtik a képletből, hogy Gyurcsánnyal lemosni a gyalázatot, enyhén szólva kétséges. Gyurcsány minden szava és mozdulata tízezreket taszít a Fidesz-szavazók táborába. Aki ezzel nem számol, annak vagy nincs kapcsolata a valósággal, vagy nem célja a Fidesz-KDNP melegebb éghajlatra küldése. Az MSZP szavazói pedig, bár mily szomorú, nem véletlenül vándoroltak a Jobbikhoz.A PM által kitalált ellenzéki előválasztás célja a legutóbbi katasztrofális összefogás helyett a valódi, választói akaraton nyugvó összefogás megteremtése. Nos, ez elméletben szép. A csütörtökiegyeztetésen azonbanmár ki is derült, valójában szó sincs önzetlenségről és mindenek feletti szent célról. Gyurcsány és Bokros rögtön kipöccintették a Balpártot és a Liberálisokat, amihez az MSZP némán asszisztált. Ennyit a szép eszmékről, az újabb összefogásról.
Sajnos a majd az EU vagy az USA szólamokkal is komoly gondok vannak. Az Unió még nem találta ki magát eléggé és sajnos lehet, hogy soha nem is fogja. Az erősen központosított, parancsoló EU számomra még akkor sem volna szimpatikus, ha az erősen központosító, meglehetősen beteg Orbán-rendszert csapná szét. Jelenleg pedig láthatóan még arra sincs ereje, hogy a saját alapeszméiért és érdekeiért kiálljon, akár külső, akár belső elemekkel szemben. No de akkor majd Amerika! A már említett P társelnöke, Karácsony Gergely az előválasztásban rejlő lehetőség mellett a 24.hu-nak adott interjúban erről is beszélt:
Nem tartom valószínűnek, hogy a még az Angela Merkelt is lehallgató amerikai titkosszolgálatnak ne lennének dokumentumai, melyekkel alááshatná az Orbán-rezsimet.
Ezzel történetesen teljes mértékben egyet tudok érteni. Orbán viselt és kellően kompromittáló dolgairól biztosan vaskos kötete van az amcsiknak. Az oroszoknak pedig valószínűleg még vastagabb, különben nem táncoltathatnák kedvükre a retorikájukban nemzeti érzelmekre és keresztény értékekre játszó, valójában elvtelen, részben pitiáner haszonlesésből, részben valószínűleg a tökükön érzett kemény szorítás miatt Putyin kottájából játszó Orbánékat.
Ideje felébredni! Magyarország szimplán ütköző zóna. Belülről talán fontosnak tűnő, de világpolitikai szinten jelentősnek semmiképp nem mondható ország, csak egy játékszer a nálunk jóval nagyobb hatalmak játszmájában. Hogy az oroszok és az amerikaiak miattunk ölre mennének, és az amcsik elhoznák a szabadságot? Hát ’56-ban sem történt meg.
De akkor mit lehet tenni? Először is talán ideje is lenne befejezni az ábrándozást.
A most ellenzékben lévő hiteltelen és hataloméhes politikai őskövületekkel lehetetlen egyjobb világot megteremteni. Ahogyan le kellene számolni azzal a tévképzettel is, hogy valaki majd jön és megment bennünket. Az egyetlen út az, ha felnő a magyar társadalom, ha hiteles, nem lefizetett, nem megvásárolt, nem a félelmekre játszó, a régi rendszernek és politikai elitnek nem lekötelezett emberek söprik ki ezt az országot. De az öngondoskodást, a felelősségvállalást nekünk kell megtanulnunk, senki nem fogja helyettünk. Szóval ez bizony sok-sok munkával és az olcsó kompromisszumok elutasításával jár.
A kérdés leginkább az, akik változást akarnak, valóban hajlandóak minderre? És mindez vajon igaz a magát új baloldalnak mondó formációra? Egyelőre úgy fest, hogy az új összefogás még a végletekig korrupt, gátlástalan és autoriter Fidesz-KDNP-vel szemben sem kínál vonzó, pláne nem valódi alternatívát.
Csepregi János
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!