Az emberek nem tudnak jó döntést hozni. Nem értenek kellően ahhoz, amiről szavaznak. Nem tudták, mi az az EU, mi az az Európai Bizottság vagy Tanács. Közülük sokan (ez nem biztos azért, de ezt hallom) nem voltak előfizetői a Guardiannek, és nem ittak limonádét befőttesüvegből. Mégis valami érthetetlen tragédia folytán ezeknek az embereknek is lett szavazati joguk, és úgy döntöttek, behúzzák a vészféket a liberális progresszió és a nemzetközi együttműködés Kánaánja felé tartó vonatúton, és leszállnak.

Akik a leginkább nem tudták, a legbutábbak voltak, hogy mire szavazzanak, azok az öregek, a vidékiek és a prolik voltak. Ahol alacsony volt a bérszínvonal. Magyarul valamilyen érthetetlen esemény folytán az öreg vidéki proliknak is lett szavazati joga, és nem voltak még kellően edukálva ahhoz, hogy a helyes döntést hozzák meg. A Brexit melletti kampány hazudott és populista volt, de a lényeg az volt, hogy emberek tömegei tudatlanok voltak. Ezért tulajdonképpen nem kellett volna megkérdezni a véleményüket.

Szerencse, hogy a brit bíróság megálljt parancsolt a tudatlan tömegeknek, és az a sok magasan edukált, a történelem jó oldalán álló, képzett szakember adott egy lehetőséget a brit parlamentnek, hogy a nép helyett meghozza a szakmailag helyes döntést. Ugyanis a nép nem tudja, mit cselekszik. Ők igen. A Munkáspárt (Labour), a liberális progresszió zászlóshajója is tudja, mit cselekszik, hiszen csak akkor szavazza meg a kilépést az EU-ból, ha a britek maradnak a közös piacban. Az, hogy 1975-ben mi volt a Munkáspárt és a mostani vezér Corbyn álláspontja, mindegy, döntött a Munkáspárt valódi vezetése, a twitterező, corbynista, fiatal, progresszív, minden elnyomás ellen harcoló fiúk: megálljt kell parancsolni a népnek.

Természetesen a bíróság a döntés miatt önmagában nem hibás vagy nem népellenes. A brit alkotmányos jogrendből valószínű, hogy ez következik, és ha a parlamentnek kell döntenie, akkor a parlamentnek kell döntenie. Nincs ezzel baj. Két dolog az igazi baj: az egyik, hogy aki indította az eljárást, az ezt azért tette, hogy bírósági úton megakadályozza a Brexitet, és hogy a britek nem bíznak abban, hogy a képviselőik úgy fognak szavazni, ahogy a nép döntött. 

Az, aki jogi úton kívánja a nép szuverén döntését megváltoztatni, nem demokrata. Az pedig, akinek a körzete a Brexit mellett szavazott, ő pedig ellene fog, az nem népképviselő. A magyar liberális progresszívek, akik azon dolgoznak, hogy Magyarország a fejlett Nyugathoz konvergáljon, tapsolnak örömükben a brit döntésnek. Ezek azok az emberek, akik három perccel később a demokrata szót bunkósbotként használják mindenkivel szemben.

Sokan azok közül, akik Nagy-Britanniában most szavaztak, már több mint negyven éve is voksoltak arról, hogy tagjai legyenek-e az EU-nak (akkoriban EGK-nak). Hazugság azt mondani, hogy ezek az emberek, az idősek, nem voltak jól informálva. Hiszen több mint negyven évet benne éltek a közös piacban és az EU-ban. Ha ők negyven év után úgy döntenek, hogy nem akarnak tovább benne élni, akkor lehet, hogy az EU-val is van gond. Lehet, hogy a hiba nem az ő készülékükben van, hanem az EU-ban magában. Lehet, hogy ezek, a „little englanders” (ez a „Mucsa” brit megfelelője) nem érezték azt, hogy az EU vezetése hozzájuk szól, nekik dolgozik, értük van. Lehet, hogy igazuk van.

Az viszont biztos, hogy aki örülne annak, hogyha jogi vagy technikai eszközökkel, esetleg egy parlamenti puccs formájában megakadályoznák azt, hogy Nagy-Britannia kilépjen az EU-ból, és beteljesüljön az, amit a nép döntött, az nem demokrata. Mármint ha még ennek a szónak számít bármit a jelentése.

Ha azt akarjuk megtudni, hogy a Balaton-mélységű Mucsa–London-dichotómián kívül miről szólt is a Brexit, itt egy idézet az egyik legnagyobb brit újságíró, Julie Burchill egy briliáns cikkéből:

„Széles körben elfogadott, hogy azért történt meg a Brexit, mert az angol és a walesi emberek nem érezték úgy, hogy továbbra is békésen várnak, és tovább viselik a hatalmas vagyonok és az olcsó külföldi munkaerő ökölcsapásait, amire pedig trenírozták őket, hanem visszaadták azokat az elitnek. A maradásra szavazók szánni való hisztirohama abból ered, hogy azok közül sokan, akik magukat progresszívnak tartották, valójában ugyanannak az elitnek a része. Végre megmutattuk nekik ezt, ahogy azt is, milyen gyávák és a konzervatívok ők valójában, és persze főleg: hogy milyen kis vernyogó ficsúrok.”

Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!