Az aleppói vérengzés képeit látva vajon most megmozdul-e valami emberi a kvótanépszavazás kampánnyal terhelt magyar társadalomban? Nézve a szétlőtt utcákat, a gyerek holttesteket, vajon most is lehet-e egy magát kereszténynek minősítő állam válasza a problémára az, hogy ide ne jöjjön senki? Most is lehet-e majd azt sulykolni a magyarságnak, hogy mireánk aztán nem számíthat az elesett, mert mi nem fogunk segíteni senkinek? Ilyenkor is le lehet gazdasági bevándorlózni a menekülteket? Pökhendi magabiztossággal oda lehet-e bökni, hogy akkor fogadj be magadhoz egyet? Lehet-e nyugodt szívvel azt mondani, hogy ha egy tálban van 100 bonbon, de csak 3 mérgező, akkor ennél-e, baszki? Szociális alapon ki lehet-e jelenteni, hogy az '56-os magyar menekülteket nem lehet összehasonlítani a mostaniakkal, na mert csak? Felmerül-e, hogy azzal akarunk atomerőművet építeni, aki most halomra löveti az embereket Aleppóban? Leesik-e, hogy tárt karokkal fogadjuk a háborús bűnös Putyint, sőt a kedvéért eladósítjuk unokáinkat is, de akik elmenekülnek a gépágyúi elől, azokat megállítjuk Röszkénél? Értjük-e, miként válhatott a tiszteletre méltó Szír népnek a neve szitokszóvá hazánkban, hogy a felmérések szerint a magyar emberek még szír keresztényeket sem fogadnának be? Lenyeli-e a társadalom, hogy egy koncepciós per keretében terrorizmusra hivatkozva a magyar állam tönkretesz egy embert és a családját, hogy példát statuáljon vele? Látjuk-e magunk előtt azokat a jobboldali értelmiségieket, akik ezt olvasva cöccögnek, hogy jajj, hát milyen demagóg? Akik azzal áltatják magukat, hogy elég annyit mondani, hogy Köln, és megúsznak minden emberiességi kérdést?
Megannyi kérdés Jézus születésének ünnepe előtt 5 nappal. Magyarországon. 2016-ban.
Nuszbaum Tibor
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
