A valódi viták otthona

Reflektor

Brendan O’Neill: A történelem elkezdődik

Hogyan élesztette újjá 2016 a történeti képzelőerőt

2017. január 17. - GottmayerLea

revolt.jpg

Az elmúlt 12 hónap egyik legszembeötlőbb jelensége az érzelmileg túlfűtött viszonyulás 2016-hoz.

Az intellektuális életben 2016 már nem egyszerűen az idő múlását jelző szám,sokkal inkább egy önmagát alakító színész, egy tudatos és könyörtelen látogató. 2016 kegyetlen év volt a megfigyelők szerint. A legrosszabb év, démonikus év. Fuck you, 2016!–írja Huffington Post,Gyűlöllek, 2016!–mondja egy sokak által megosztott videómém. Mintha 2016 egy személy,egy élőlény vagy még inkább egy erő, egy tudattal rendelkező dolog lenne, amivel szembeszállhatunk, amit elátkozhatunk, sőt, talán ezáltal még száműzhetünk is. És tényleg. New York városban nem rég került sor a Jó, hogy ettől is megszabadultunk nap-ra, melynek alkalmából az emberek egy darab papíron listát készítettek a 2016-os év legkevésbé kedvelt dolgairól,majd a lapokat betették az iratmegsemmisítőbe. Én az elnökválasztásnak mondok Istenveledet!–árulta el 2016 rituális évűzőjének egyik résztvevője. Van ebben a hozzáállásban valami középkori. 2016 azt a szerepet tölti be, mint egykor a boszorkányság: valamilyen misztikus erő alakítja világunkat, mely úgy tűnik –tényleg csak tűnik –,felette áll az emberi elgondolásnak vagy ellenőrzésnek.

 

2016 tárgyiasítása, tágabb értelembe véve a történelem tárgyiasítását tükrözi. És valóban, ezzel az évvel kapcsolatban van egy másik szembeötlő dolog is, a történészeknekszámára biztosított jóval nagyobb lehetőség a nyilvános szereplésre. A Brexit-szavazás és Donald Trump győzelme után is történészeket szedtek elő, hogy leckét adjanak nekünk. A történelem azt tanítja nekünk… –használják gyakran, mintha a történelem valamiféle intelem volna, amolyan morális helyreigazítás, egy erő, amelyre jobb, ha mindannyian odafigyelünk. Ezeket a történészeket meghívták a televíziókbaés újságok foglalkoztak velük, hogy még inkább kihangsúlyozhassák, a 2010-es évek Amerikája mennyire hasonlít az 1930-as évek Németországára; vagy azt, hogy miként kellene a Brexit támogatóknak emlékeznie arra, hogy minden forradalom azzal végződik, hogy a résztvevők a végén majd úgyis azt eszik, amit főztek. És jobb, ha úgy tekintünk szavaikra, mintaz emberiségnek szánt zord leckékre,a tárgyiasítotttörténelem mediátoraira, tolmácsaira.A történelem elárulja mi fog történni Trumpal és a Brexittel– írta a Newsweek. És mi saját romlásunkrahagyjuk figyelmen kívül a történelem sugalmazását az egyik beszámoló szerint. Ebben az értelemben tehát a történelem hatalom, a jó szerencsénkbirtokosa, sőt, akár meghatározója is. Elég egyszerűen csak azt megnézni, hogyan használják azt a vádat, hogy valakik a történelem rossz oldalán állnak, úgy, mint akik figyelmen kívül hagyták a történelem intelmeit vagy a többségi gondolkodás ellenében tevékenykednek, ezért pedig értelemszerűen majd méltó büntetést kapnak, hisza történelem olyan erő, amit jobb nem haragra gerjeszteni.

 

2016-ban a történelmet egyfelől úgy kezelték, mintha az emberiség potenciális tanácsadója lenne, másfelől, minta egy éber, mindig figyelő ellenség volna. Így a múlt

– ami olyan lecke, amit botorság lenne nem tudomásul venni –tárgyiasításával párhuzamosan volt jelen a történelem bosszúja elképzelés is. Pont így reagált a New Statetsmanvezércikke is a Brexit és Trump győzelmére: a történelem bosszúja, a hidegháború utáni egyensúly felborulása, amelyben a liberalizmus legyőzetett különféle globális erők által, a történelem oktalan visszatérése által.

 

Ebben az évben sokan gúnyolták Francis Fukuyamát 1992-es A történelem vége és az utolsó ember (The End of History and theLast Man) című tanulmányáért. Írásában a szerző amellett érvelt, hogy a hidegháború utáni éra az emberiség ideológiai evolúciójának végpontja és a nyugati liberális demokráciák egyetemesítése az emberi kormányzás végső formájaként jelenik meg. PerszeFukuyama már évek óta kapja az ívet ezért.MishaGlenny 1993-ban publikáltaA történelem újjászületése(The Rebirth of History) című művét a posztszovjet, kelet-európai nacionalizmus mozgolódásáról. Balosok, úgymint Alex Callinicos és Seumas Milne sokat beszéltek a történelem bosszújárólaz 1990-es és a 2000-es években. Érvelésük szerint a történelem mégnagyon is ott fortyog, rotyog a felszín alatt, időnként nemzetközi konfliktusok vagy az elfoglaló mozgalmak (Occupy) formájában törve a felszínre.Mindezek ellenére ezekben és a korábbi években az összecsapások Fukuyama azon állítása kapcsán, hogy vége a történelemnek azt a közös pontot álcázták, amiben mindkét oldal,Fukuyama és a kritikusai is azonos véleményen voltak: hogy a történelem egy fantasztikus dolog, az emberi sors megtestesülése, amely vagy már elérte a tetőpontját – Fukuyama nézőpontja szerint igen–vagy – a kritikusai szerint –valamilyen módon tovább folytatódik. A történelem mindig beszél és figyelmeztet, alábbhagy vagy előtör, alszik vagy éppen bosszút áll: játszik, beavatkozik.

 

Valami rendkívül fontos hiányzik mindebből: az emberi cselekvés. Éppen az a dolog, az egyetlen dolog, ami valóban formálja, alakítja a történelmet. A történelem tárgyiasítása épp az emberi cselekvés tagadását jeleníti meg, tagadja az intelligens és tudatos működésünket, tagadja azt a tulajdonságunkat, mellyelképesek vagyunk ideákkal, elkötelezettséggel és forradalommal formálni és újraformálni a társadalom természetét.2016-ban ez a tagadás került kifejezésre. Egy év végi közvélemény-kutatás igazolja, hogy a 17.4 millió ember, akik a Brexit mellett szavaztak, akik a történelemnek ezt a pillanatát tudatosan hozták létre, újra ugyanígy tennének.

 

2016 premodernelgondolása–mintha az egy zavaró erő lenne– az emberiség történelemformáló képességénekexternalizációjátjeleníti meg egy érvénytelenítési folyamatban,aminek sok bizonytéka volt az elmúlt 12 hónapban. Az emberek politikához és történelemhez fűződő választásait és tetteit, az akaratuk arra irányuló kinyilvánítását, hogy megváltoztassák a politika világának módszereit és tartalmát, úgy interpretálták újra, mintha az a történelem bosszúja vagy egy deformálódott annus horribilis különleges működése lenne. Még ha az év történetének alakulásában figyelembe is veszik az emberi cselekvés szerepét, akkor is úgy van rendjén, ha lecsupaszítják az egyszerű tényekre és öntudattalan zavarkeltőkkéminősítik le az új politika létrehozóit.Ők, akik kevés információval rendelkeznek, saját érdekeiket sem fogják fel, ami pedig még ennél is rosszabb: történelmi analfabéták. Nem úgy kezelik őket, minta történelmetbefolyásolni képes tényezők birtokosait, hanem írástudatlanokként, a történelmi figyelmeztetések figyelmen kívül hagyóiként. Ők kevésbé történelemformálók azoknál a teremtményeknél, akiknem vették figyelembe a történelmi korrekcióikat, és akik büntetésüket vagy gazdasági nehézségek, vagy politikai káosz következtében szenvedik majd el.

 

Ami a történelmet korunk egyik leghatásosabb ideológiai eszközévé teszi, nem más, mint a történelem az emberi cselekvés káráratörténő tárgyiasítása. Mára széleskörben elterjedt a történelmi determinizmuba vetett hit. Sokan úgy gondolnak magukra, mint a történelem termékére, mint a történelmi események sérült árujára, mint egy anomália törékeny pöttyöcskéjére, akinek meg kell fogadnia a történelemi figyelmeztetéseket, legyen kötelességtudó a múlttal, de legalább a múlt egy – újonnan kihangsúlyozott történelem órájának – olvasatával szemben. Olyan mozgalmak, mint a Rhodesnak buknia kell, melynek tagjai azon színes bőrű diákokból áll, akik azt akarják, hogy Cecil Rhodes szobrait távolítsák el, arra hivatkozva, hogy ők gyarmati sérelem áldozatai. Egyes Holokauszt áldozatok gyermekei, sőt unokái is állítják, hogy Holokauszt-traumától szenvednek. Mindenhol, Írországtól, az 1840-es évek éhínségnek az ír pszichére gyakorolt hatásával kapcsolatos borzalmas megszállottságuktól az Egyesült Államokig, ahol a rabszolgaságot már úgy kezelik, mint valamiféle eredendő bűnt, amelyet a köztársaság sosem moshat le magáról, a történelem nem csupán úgy jelenik meg, mint önmagában vett hatalom, hanem a nemzetek sorsának megpecsételője, az egyén gondolatainak és lelkének alakítója. A történelem formál minket, nem pedig mi azt.

 

Ha időnkét a történelemformáló pillanatokat meg is ünneplik, ha el is ismerik, hogy az emberi történelem többről szól, mint rabszolgaság, éhínség és háború, még akkor is megfigyelhető a tendencia, hogy egyre inkább misztifikálják a történelmi pillanatok létrejöttének mikéntjét. Gondoljuk csak végig a sokak által kedvelt Martin Luther King idézetet, mely szerint a morális univerzum íve hosszú, de az igazság felé hajlik. Ez, a civil mozgalmak alakította történelemre hatást gyakorló szereplők lefegyverzéséről, sőt az elhomályosításukról szól. Ahogy egy beszámoló fogalmaz: King majdhogynem alábecsüli a saját jelentős mértékű hajlítását és a szerepet, amit ő és a támogatói játszottak az amerikaiak meggyőzésében, hogy vessenek véget a faji szegregációnak. Obama elnök átvette az ív metaforáját, hogy megteremtsen egy érzést, ahogy ezt egy megfigyelő leírta:Van egy történelmi ív, amiben a történelem egyenlő: belföldönegy egyre növekvő kormány fejlődéstörténetével, és egy egyre meghatározóbb Amerikával külföldön.Azonban, Trump felemelkedésével és különböző más fejlemények okán a történelem íve valamiért teljesen más irányába hajlik, mint az igazság – mondják Obama történelemlátásának kritikusai. Ezen a ponton, újra láthatjuk, ami közös a történelemfélők és a történelemünneplők között: a történelemről alkotott nézőpont, ami egy vonulat, egy erő, melynek kegyeitől függünk, egy dolog, mely talán az igazság irányába hajlik vagy épp a horrorba, és mi csak reménykedhetünk az előzőben. Várjuk a történelem újabb ítéleteit és kötelességtudóan emlékezünk meg a korábbiakról.

 

A történelemformálás ilyesfajta externalizációja, az emberi cselekvés ilyesfajta leredukálása egy titokzatos, hajlásra képes, egyetlenerőteljes történelmi vonulatra, már régóta létező jelenség. Marx megjegyzi ezt, a Louis Bonaparte Burmaire hónap tizennyolcadikájában (The EighteenthBrumaire of Louis Bonaparte, 1852). Az emberek a saját történelmüket alakítják, de nem úgy alakítják, ahogy szeretnék; nem sajátmaguk által választott körülmények között teszik azt. Marx állítja azt is, hogy az emberek hajlamosak a múlt morális autoritására, a történelem heroizálásáratámaszkodniazért, hogy igazolják és nyomatékosítsák a saját történelemformálásukat. Ezért veszi fel Luther Pál apostol maszkját, az 1789-1814-es forradalom váltakozva öltötte magára Római köztársaság és a római császárság álruháját, és az 1848-as forradalom semmi jobbat nem tudott csinálni, mint az 1789 paródiáját.Megidézzük a világtörténelem halottjait, hogy hatalommal töltsük meg a saját történelemformálásunkat, vagy azért, hogy leplezzük a saját történelemformálásunk korlátait és saját ambícióink megvalósításának teljes kudarcát. Láthattunk erre is példát, 2016-ban a Bexittel kapcsolatosan beszéltek 1776 brit verziójáról, miszerint eredménye alapjánsokkal lenyűgözőbb, mint a francia forradalom. Még a Brexit támogatók intellektuális rétege is kölcsönzött az elhunytaktól, hogy történelmi pillanattal töltsenek meg egy eseményt, a saját eseményüket, amit nem tudnak egészen megmagyarázni.

 

A múlt ilyesfajta kifosztása a morális autoritásért és a történelem tárgyiasítása lehet az emberiségnek szánt figyelmeztetések kútforrása vagy egy ív, ami a társadalmat és minket valami jó, valami jobb irányába terel,megerősítve az emberiségállandó kételkedését azzal kapcsolatban, hogy úgy jelenjen meg mint a történelemformálója. Mégis mi a történelem, ha nem az ember ítéletének és akaratának, befolyásának, átalakulásának kifejeződése? Ami a történelemnek tulajdonított összes állítást illeti, miként végződik? Visszatér vagy bosszút áll és megbüntet minket? Az az igazság, hogy a történelem nem létezik az emberi cselekvésen kívül. A történelem maga az emberi cselekvés. Ahogyan Marx és Engels írta A szent család-ban, a történelem nem csinál semmit, nem rendelkezik hatalmas vagyonnal, nem finanszíroz csatákat. Az embera valós, az élő emberaz, aki mindezt teszi, aki birtokol és harcol. A történelem, úgyszólván, nem használja az embert, mint eszközt, hogy elérje a saját céljait; történelem nem egyéb, mint a maga céljait követő ember tevékenysége.

 

A történelem az ember maga. Ez az, amiről gondolkodtunk, amiért tettünk és harcoltunk. Ma mégis olyan sok írásban álla történelem az ember fölött, elkülönül tőle, könyörög az embernek, hogy kerüljön el bizonyos dolgokat vagy hajlítja őt valami felé – a történelem egy elkülönült személy. Amire a történelem tárgyiasítása mutat,az nem más, mint egy mélyreható félreértés, még inkább félelem az ember történelemformáló képességétől. Ez a képesség megijeszt minket, még akkor is, ha ez jót hoz, ezért másra vetítjük ki, másnak adjuk át, akár múltbeli figuráknak, akiknek az öltözékébe bújunk, amikor történelmi döntéseket hozunk, vagy valami elvont erőnek vagy ívnek tekintjük, amit történelemnek neveznek. Úgy tűnik, képtelenek vagyunkvagy nem akarunk szembesülni a történelemformáló hatalmunkkal. Úgy tűnik, nem szívesen ismerjük el, hogy rendelkezünk ezzel a hatalommal, még akkor sem, ha időnként használnunk kell nehéz helyzetekben, nem általunk választott körülmények között. Az egyik legkülönösebb jelenség a modern történelmi korban eza kényszertörténelemformálásra való képességünk átruházására, szimbolikussá tételére vagyépp tagadására. Így válik a haladás a történelem áldásává és olyan dolgok, mint például Trump a történelem bosszújává.

 

Ami végül történik, az lesz történelem, ahogyan ezt ma általában értik a tárgyiasított és militarizált értelemben, ígya történelemformálás ellenségévé válik. A történelmet idézik fel a változás ellenére, hogy az indíttatást, ami a történelemformáláshoz kell,gyengítsék és feloldják. Ez teljesen nyilvánvalóvá vált 2016 kapcsán.Megerősítést nyert a Nyugat intellektuális és politikai rétegének a változástól való mélyreható félelme, akik a Brexitre, Trumpra és más eseményekre valami természetfeletti rettegéssel tekintenek. Különösen félnek a Harmadik Út választásátólés úgy látják, a stabilitás alapja a nyugati ügyeken nyugszikaz által, hogy sikerült a hidegháborút lezárni és a jobb és bal közötti konfliktust lecsendesíteni. Szemükben ez volt a történelem legnagyobb eredménye.Mivel a holnap talán bizonytalanságot, erőszakot szabadít ránk, esetleg még fasizmust is, hadrendbe állítják a történelmet, a tárgyiasított történelmet annak figyelmeztetéseivel és fenyegetéseivel a változás ellen, a történelemformálás ellen, az emberi cselekvés ellen. A történelem az emberi tevékenység ellenőrzőjévé válik, nem pedig Marx értelmezése érvényesül, mely szerint a történelemamaga céljait követő ember tevékenysége. A történelem lesz az emberek kontrolálásának eszköze és a figyelmeztetés a változás ellen, az emberi tevékenység, gondolkodás, választás megkérdőjelezésének eszköze és kerékkötője.

 

Ebben a helyzetben kötelező, hogy a történelem ellen érveljünk, a történelem, mint hatalom ellen. Valójában fel kell lázadnunk ellene. Egy csodálatos dolog 2016-tal kapcsolatban, hogy újraélesztette a történelmi képzelőerőt. Nagyon sok ember döntött úgy, hogy befolyásolja a történelmet, használva az intelligenciáját és az akaratát.  Hogy lemeztelenítsen egy ideiglenes intézményt, amit az elit honosított meg, hogy ez legyen a normális és történelmileg korrekt módja a politizálásnak: EU. És hogy sortüzet nyisson egy Amerikai létesítményre, amiről azt feltételezték, hogy a politizálása a politizálás egyetlen lehetséges módja. Az emberek azt mondták, hogy lennie kell más alternatívának is, miközben ezt tették, történelmien gondolkodtak és döntöttek a történelemről.

 

A technokrácia elleni legnagyobb csapás a menedzsment jellegű új politikavolt, ami a társadalom felügyeletének képessége és a megoldható problémák megjavítása. A technokrácia az EU-ban és a hillaryta verzióban egyaránt megjeleníti az elvetését, de legalábbis a rosszallását a történelemformálás vágyának vagy annak, hogy jelentőséggel töltse meg a társadalmat és az életünket. Ahogy Fukuyama fogalmazta még 1992-ben, a történelem végeátmenetet jelent a régi ideológiai harc – amely merészségből, bátorságból, képzelőerőből és idealizmusból született– és váltótársa – amit a gazdasági kalkulációk, a technikai problémák vég nélküli megoldása, környezeti problémák és a kifinomult fogyasztói igények kielégítése– között. Amit az új technokrata éra kimondottan igyekszik elérni, hogy pihentesse, sőt, ha lehet,nyugdíjazza az emberi bátorságot, képzelőerőt és idealizmust, az emberi történelemformálást, azért, hogy előtérbe helyezhesse helyette a mindennapok problémáinak megoldását. Kioltja a történelmi képzelőerőt, magát az elképzelést, hogy a társadalom lehetne radikálisan más, mint ahogyan most van, jelentőségteljesebb, azért, hogy a merészségünk és az idealizmusunk működésén keresztül meg is valósíthassuk azt. A technokráciának 2016-ban bevitt találatüzen: nem a történelemnek, hanem a történelmi gondolkodásnak – az embernek, a történelem formálójának.

 

De valami mindig az utunkban áll: a történelem. A tárgyiasított történelem, történelem, amit ellenünk használnak, történelem, amit figyelmeztetéssé alakítottak azért, hogy megakadályozzanak bármilyen kihívást, ami a status quo-t, a technokráciát és a fetisizált stabilitást – ami minden, csak épp nem valódi stabilitás –fenyegeti. Amikor a történelmet ebben az értelemben vetik be, akkor igenis figyelmen kívül kell hagynunk és szembe kell szállnunk vele. Add nekem a történelem ignorálásából fakadó veszélyt a halott konformizmus és az üres stabilitásnak való engedelmesség helyett! Ez a stabilitás a politika, az ideológia és a merészség, bátorság, képzelőerő és idealizmus technokrata elnyomására épül. Fukuyama szavaival élve, a korábbi történelmileg tudatos időszakok gyakran vezettek tettekhez. Ez egy lélektelen stabilitás. Stabilitás, amely a történelmi képzelőerő lealacsonyításától függ, és mint ilyen, megérdemli, hogy elpusztuljon. Ezért 2017-ben nincs szükség történelemre, kérdőjelezd meg! Kérdőjelezd meg a halott leckéket, melyeket egy új politikai, szakértői réteg rángat elő, akik lelkesen korrigálják azon öndefiníciónkat, hogy potenciális történelemformálók vagyunk. Merészség, bátorság, képzelőerő és idealizmus,használd ezeket, amiketa technokrácia le akar szerelni és gondolkodj, cselekedj történelmien! Valakinek mindig a történelem rossz oldalán kell állnia.

 

Brendan O’Neill, A spiked szerkesztője. A cikk eredetileg a spikedon jelent meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://reflektor.blog.hu/api/trackback/id/tr7912129447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása