„Prince, n’enquerez, de sepmaine,
Oùellessont, ne de cest an,
Car ce refrain le vousremaine:
Maisoùsont les neigesd’antan!”
Francois Villon, Ballade des dames du temps jadis
Ha valaki manapság a NER-t emlegeti, akkor szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy az illető ellenzéki meggyőződésű, nagy valószínűséggel baloldali, esetleg balliberális beállítottságú. Bármilyen furcsa is, igazi vagy talán egyedüli sikerét a NER kifejezés ebben a közegben érte el, csak ebben a körben tudott meggyökeresedni – bár az is igaz, hogy számukra ez egészen mást jelent, mint azoknak, akik eredetileg a fogalmat bedobták a köztudatba.
Mi is a NER valójában? A Nemzeti Együttműködés Rendszere hangzatos kifejezést 2010-ben, a győztes parlamenti választások után vezette be Orbán Viktor, aki szerint a választásokon egy új társadalmi szerződés köttetett a Fidesz és a választók között, és ennek a szerződés nekoperacionalizált következménye az átmenet zavaros időszakát lezáró új rendszer, amit ő Nemzeti Együttműködési Rendszernek nevezett el. A NER-nek két fontos dokumentuma volt: a Magyar Országgyűlésben 2010. május 29-én elfogadott Nemzeti Együttműködés Programja (valójában a második Orbán-kormány programja), illetve a június 14-én elfogadott NENYI, azaz a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat. Az új Alaptörvény elfogadásáig, azaz 2011. április 25-ig a miniszterelnök és társai sűrűn hivatkoztak a NENYI-re, gyakran emlegették a NER-t (a NENYI-t a közhivatalokban és középületekben kötelezően ki is kellett függeszteni, egy-két megsárgult, légypiszokkal sűrűn meghintett példánya még itt-ott fellelhető), de azóta a kormányzati szereplők részéről a teljes feledés és elhallgatás lett az osztályrésze.
Ha a baloldalon nem ragaszkodtak volna ilyen szívósan hozzá, talán már nem is emlékeznénk arra, hogy néhány éve egy diadalmas új kor hajnalát ezen a néven hirdették meg. Hol van már a tavalyi hó? – kérdezhetnénk Francois Villon gyönyőrű versének refrénjével, aki hajdanvolt dámák elvirágzott szépségét siratja.
Akik ma emlegetik a NER-t, azok persze ezt nem az eredeti, patetikus értelemben teszik, hanem leginkább a létező Orbán-rezsim megnevezésére használják. Ebben viszont tévednek, mert az Orbán-rezsim nem a megvalósult NER, és Orbánék egy percig sem gondolták, hogy ez az új rendszer tényleges modellje lesz. Az Orbán-rezsim azonosítása a NER-rel azért káros és félrevezető, mert azt sugallja, hogy a kormány megvalósította a választások után meghirdetett programját. Márpedig ez olyan távol áll az igazságtól, hogy ezt az állítást ma már a kormány elvakult hívei sem kockáztatják meg.
A NER egy nyelvpolitikai manipulációs kísérlet volt azzal a céllal, hogy a szimbolikus térben is hasonló győzelmet arassanak, mint a választásokon. A kísérlet célja az volt, hogy elfedje, illetve megszépítse az új berendezkedés valódi természetét. Miközben a választások után önfeledten ünnepelte a Fidesz az ország egyik felével azt, hogy az ország másik felét nem csupán legyőzte, hanem amennyire lehet, még meg is alázta, vezetői ennek a törzsi örömünnepnek, szerettek volna egy kedvezőbb látszatot is kelteni. A Fidesz vezérkarában mindig is bíztak a szavak mágikus erejében, illetve az úgynevezett hipnotikus mondatok közvélemény befolyásoló hatásában: ha következetesen azt sulykolják, hogy innentől egy új, minden jó szándékú ember együttműködésén alapuló rendszer jön létre, akkor az emberek ezt el is hiszik, interiorizálják a tényleges politikai gyakorlattól függetlenül, és ezzel egy párhuzamos valóságot hoznak létre. Úgy vélem, hogy egy pillanatig sem volt őszinte az a meghirdetett szándék, hogy: „(l)egyenbéke, szabadság és egyetértés”, de nagyon is őszinte volt az a voluntarista törekvés, hogy ezt jó lenne elhitetni az „emberekkel”.
A vezetők egy ideig úgy gondolták, hogy erre szükség van, ez hasznos dolog, legitimációs bázisként szolgálhat. A NER-t hirdették, de nem gyakorolták ‒ úgy voltak ezzel is, mint a keresztény értékrenddel. Ez is egyfajta politikai termék volt számukra.
A NER-ben minden benne volt, ami szép és jó, amit a hatalom (nemcsak a Fidesz, de szinte minden hatalom) önmagáról láttatni kíván. Mindenkinek ígért valami biztatót, mindenkit megcirógatott, és a fényes jövő ígéretét hordozta. Megígérte, hogy az előző időszakkal szemben nem fogja a törvényeket és szabályokat kénye-kedve szerint változtatni. Megerősíti a joguralmat, felszámolja a politikai és gazdasági korrupciót, felszámolja a kiváltságokat, nem engedi, hogy az ország felemelkedésnek erőforrásait kiváltságosok, magánérdekek és bűnözők sajátítsák ki. Megerősíti a jogbiztonságot, és a valódi törvény előtti egyenlőséget. A szolidaritás, a szabadság, az emberi méltóság értékeit fogja érvényre juttatni. Felszámolja a szegénységet, megteremti a szociális biztonságot. Az orvosokkal és betegekkel együtt átfogó változást (a reform szót kínosan kerülték ezekben a dokumentumokban) vezet be az egészségügyben. Helyreállítja Magyarország nemzetközi tekintélyét, hitelét és befolyását, újból tiszteltni fogják hazánkat a nagyvilágban. A mindenkori ellenzék is része lesz az együttműködési rendszernek, ahol fontos szerepe lesz a hatalom ellenőrzésében. Még hosszan lehetne sorolni ezeket a jól hangzó NER-ígéreteket, amelyeket első pillanattól kezdve áthidalhatatlan szakadék választott el a rezsim tényleges működésétől. Még azt sem állítom, hogy nem volt olyan vezető, aki ezeket a célkitűzéseket komolyan gondolta volna, és szerette volna megvalósítani. Ám azok, akik valós döntési helyzetben voltak, ezekről a dolgokról egészen másképpen gondolkodtak.
A NER tehát egy imaginárius valóság, aminek a hétköznapokhoz már az első időkben sem volt semmi köze, később pedig inkább kényelmetlenné vált, ballaszt lett belőle, amit csendben, feltűnés nélkül sorsára hagytak, és ma már emlékezni sem szeretnének rá. És erre nagyon is jó okuk van.
Mint mondtam, a kifejezést a feledéstől a baloldal mentette meg, hiszen lépten-nyomon emlegeti, de nem arra használja, amire kéne. Ha már emlékeztetünk rá, akkor érdemes lenne a NER ígéreteit folyamatosan számon kérni, a kormányt szembesíteni a NER szólamaival, ígéretgyűjteményével. Ha a jelenlegi rezsimet NER-nek nevezzük, akkor közvetve azt állítjuk, hogy azt a sok szép ígéretet megvalósította a kormány. Márpedig kevés állítás esik ennél távolabb a valóságtól. Ha kormányzati részről egy percig is komolyan vették volna a NER-t, az Magyarországnak és a magyar állampolgároknak messze jobb lett volna, mint az, amiben az elmúlt évek során részünk volt. Bár eredetileg a NER-t a Fidesz a szép és boldog jövő szimbólumának tekintette, mára inkább a nagy átverés szimbóluma lett. Illetve lehetett volna, ha nem leíró módon, a hétköznapi gyakorlattal azonosítják bírálói, hanem normative alapon számon kérik az elmúlt közel hét év teljesítményén. Akkor mindenki számára egyértelmű lenne, hogy kormányunk idén valójában egy NER-etlen hétéves.
Te követed már a Reflektort a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!
